LÁNC, LÁNC, ESZTERLÁNC...

Szegény látássérült baromfi is talál szemet, tartja a népi bölcsesség, és igaza van! 

Hároméves kortól lesz kötelező az óvoda, nem lesznek felzárkóztató osztályok, fokozatosan vezetik be az egész napos iskolát, és csak azokban a középiskolákban lesz kötelező központi felvételi, amelyekben túljelentkezés van - így döntött a Fidesz- KDNP-frakció hétfői ülésén, amelyen megvitatta a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat.

Az Úr akarja, a kapanyél is elsül, hogy további népi bölcsességgel illusztráljam elképedésem.

Azt hiszem, azzal nemigen lehet engem vádolni, hogy a Fidesz iránt érzett parttalan szerelmem ezidáig megakadályozott volna abban, hogy építő bírálataimmal segítő iránymutatást adjak, mely leginkább az útirányra vonatkozott (már, hogy hova menjenek kollektívan…) segítve ezzel a kedvelt pártfrakció munkáját.

Erre tessék, ha nem figyelek oda, mindjárt elkezdem őket dicsérni – tán romlott lehetett a tegnapi krumplistészta?

Azt hiszem a Vezér kormányra kerülése óta ez az első olyan elképzelésük, mellyel egyet lehet, horribile dictu egyet kell érteni.

Nem fékezem hát meg magam, gratulálok a frakciónak már magához a bátorsághoz is, hogy kihasználva a Leghatalmasabb Kisóriás pillanatnyi megroggyanását, ésszerű és értelmes döntést hozott.

Persze illúzióim azért nincsenek, semmi nem garantálja, hogy a törvényjavaslat végszavazása előtti utolsó percben ne ugorjon fel padsorából mondjuk Répási képviselő, mint dobozából a rugóskrampusz, és ne terjesszen be önálló képviselői indítványt arról, hogy az óvodákat mint a judeoplutokrata métely fellegvárait zárjuk be, helyette vezessük be a már többszörösen bizonyított észak-koreai menetelős modellt.

Emellett javasolja a jól bevált gyépé visszaállítását, a gyerekek szülei pedig legyenek kötelezve talicska beszerzésére, hogy a nebulók azzal tudják fuvarozni naponta lakásuk és az iskola között azt a félmázsányi taneszközt, mely ahhoz elengedhetetlen, hogy a napi öt-hatórás házifeladati kötelezettségeiknek eleget tegyenek.

De félre a tréfával, az Index politikai fórumán már 1999 – ben is azt feszegettük romaügyekben, hogy a megoldást a gyermekek bölcsődei-óvodai és iskolai nevelése jelentené.

Igaz, a bölcsődéről jelenleg nem esett szó, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos a kisgyermek életében a 0-3 év közötti kor, - sőt.

De fogadjuk el, hogy az más közelítést igényel, mint az ovi.

Hatéves koráig a kisgyerek agya olyan, mint a szivacs, elképesztő mennyiségű információt tud tárolni, egy virtuális összevetésben lenyomja a jelenleg ismert számítógépek bármelyikét.

Hatéves korára kialakulnak a beidegződései, a szokások, bevésődnek a magatartásminták, a tanulás ebben a korban még nem verítékes küzdelem, hanem az élet elválaszthatatlan és természetes része.

Ha durván akarunk fogalmazni, akkor akár azt is mondhatjuk, hogy hat éves korára alapvetően készen van az ember, innen már csak növeszteni, smirglizni, polírozni kell, de az összes ezen a koron túl szerzett tudás már nem ugyanazzal az agyműködéssel kerül elsajátításra, mint hatéves kor előtt. Innentől kezdve bizony véres verítékkel kell megtanulnia mindazt, amit addig elmulasztott a kisgyerek, vagy azokat az új ismereteket, melyek alapjait nem sajátította el.

Vegyük csak a társadalmi konvenciók kérdését.

Ha találkozunk valakivel, köszönnünk kell, méghozzá a bevett társadalmi normák szerint, ahogy azt a környezetünk elvárja tőlünk.

Köszönni, kezet fogni mindenki megtanul előbb utóbb, de akinek kiskorában nem magyarázták el, hogy milyennek kell lenni a kézfogásnak ahhoz, hogy az üdvözlése ne tűnjön egy döglött hal odanyújtásának,

hogy a kézfogás során szemkontaktust illik felvenni a partnerrel, hogy a bemutatkozásnál a teljes nevet kell mondani, szépen, hangosan, annak a bajai már azzal elkezdődnek, hogy azt sem tudja, hogy mikor kell neki nyújtania a kezét és mikor megvárni, hogy neki nyújtsák.

Hogy hogyan kell megszólítani valakit, hogyan lehet „felfelé” tegeződni, mind-mind olyan ismeret, melyet el lehet sajátítani a családban, de ha a család maga is kihívásokkal küzd ezen a téren, akkor az óvoda remekül tudja pótolni a szülői ismereteket, a gyerekek játékosan megtanulják azt, amire felnőtt korukban naponta szükségük lesz.
És ami sok esetben segít azon, hogy például álláskeresésénél ne legyen már akkor kívül az ajtón, mikor még be sem lépett.

De az óvoda – sőt, már a bölcsi is – remek lehetőség a fegyelem, a figyelem, az összpontosítás begyakorlására, és ezer másféle dologra, a higiéniás ismeretektől kezdve a gyerekek antirasszista neveléséig.

Az az ember, akinek az oviban volt egy Kolompár Józsi névre hallgató barátja, akivel együtt rúgják a labdát az általánosban is – ideális esetben együtt zuhanyoznak a csapat edzései után, együtt örülnek a csapat győzelmén vagy bánkódnak a vereségén – az ritkán lesz rasszista.

Hogy is lenne, hiszen evett fokhagymás-tejfölös bodagot, amit a Józsi anyukája sütött, és náluk is járt a Józsi, tehát nem idegen, nem ismeretlen az életmódja, a környezete, nincs miért félni tőle, meg a testvéreitől sem.

A rasszizmust a félelem szüli, a félelem azoktól, akik nem olyanok, mint mi vagyunk, nem úgy élnek, mint mi, de ha az óvodában-iskolában egyformán élünk, akkor nincs is már mitől félni…

De ez az óvoda sokat hozhatna azokon a gyerekeken is, akiknek szülei ugyan fehérek lennének, ha megmosakodnának, de akiknek a kulturális szintje semmivel vagy csak alig magasabb, mint a bűnbaknak kikiáltott telepi cigányságé, és életmódjukat is leginkább a rátóti legények életvezetési modellje jellemző, csak azok nem fogták rá a cigányokra, ha libát loptak szegények.

Az egésznapos iskola pedig nagyon jó találmány, gyakorlatilag az iskola – napközi – szakkör - sportkör és az étkeztetés korrekt megoldása.

Annak tükrében állíthatom ezt, hogy az én fiam járt ilyen iskolába, nem cipelt mázsás táskákat, nem volt házifeladata, felügyeltek rá, ameddig mi dolgoztunk, egy-egy tárgyból a lemaradókat korrepetálták, volt sportfoglalkozás, szervezett játékok és maradt szabadideje is a családdal – és ez 1980 környékén volt, harminc éve.

Azóta a világ az iskola terén inkább csak visszafelé haladt, az élet egyébként is keményebb lett, de ha ezekhez az elképzelésekhez hozzátennék a pénzt is, akkor sokat jóváírnának a gyermekekkel szembeni kilométer hosszúságú bűnlajstromukból a kormánypárti képviselők.  

Ha nem lesz mellé pénz, akkor viszont csak gyarapítja a hamvába hótt jó elképzelések számát.

Kár lenne…

:O)))