De nagyon tetszett!
Kongresszust tartott a Fidesz, melyen részt vett a Fidesz és 1500 küldött,..
Fideszt ismét a párt elnökévé választották, a legszebb Rákosi-időket idéző szavazattöbbséggel.
Nagy káderínség lehet arrafelé, minden posztra csak egy jelöltet állítottak, így aztán a választások nem hoztak valami túl sok meglepetést, mindenki, akit a Vezér arra érdemesnek tartott megkapta a maga cubákját Orbán asztaláról - nem kellett marakodniuk az asztal alatt.
A küldöttek meg jól begyakorolt módon szorgalmasan emelgették a kezüket, talán csak Pelczné - aki egérszürke egyéniségéhez fehér kosztümöt viselt – lett szavazatokban is mérhető módon kissé megbírálva.
És hát a nagy szövetséges vette rossznéven Pokorni okvetetlenkedését a reverendához kapcsolódó pálcahasználati jog bevezetése és a tizenkét évre leszállítandó oktatási korhatár bevezetése ellen.
Amúgy a résztvevők azt mondták, ez egy unalmas kongresszus volt.
Én azt mondanám, a teremben maga a szolgalelkűség ült ezerötszáz példányban, ezerötszáz szervilis cseléd lelkendezett a Vezérért, aki mint kiöregedett vidéki primadonna a jutalomjátékán, buzgón ünnepeltette magát.
Még egy székre is felmászott, nehogy már valaki lemaradjon a történelmi látványról, az erőlködés kétlábon járó megtestesüléséről.
Aztán voltak beszédek is, volt benyalás manduláig, meg volt örvendezés – de fincsi is hatalomban lenni – és nem maradt el a performance gondosan megtervezett csúcspontja sem: A Vezér szólott az ő alattvalóihoz.
Miután ez nem állami rendezvény volt, ahol udvariasabban lehet csak baromságokat hirdetni, itt lazábbra vehette a figurát és elmondta az alcsuti öltöző tornacipőszagban érlelt, alkalomhoz illő poénjainak teljes listáját, nem is hatástalanul.
Becsületben megőszült egyetemi tanárok heherésztek a tizenkét évesek körében szokásos szlengen, az Unió baloldali izgágáinak kiosztott kokikon, sallereken, ahelyett, hogy valaki feltette volna a kérdést – De Főnök, jó az nekünk, ha egész Európa a mi fenekünket rugdalja?
És mi lesz akkor, ha a dolog nem áll meg a duma szintjén, hanem egyszer megmérgelik magukat, oszt befagyasztják a támogatásokat?
Mi lesz akkor, ha például Putyin bekeményít az energiahordozók ártárgyalásain?
Mi lesz, ha Amerika rossz néven veszi újdonat szövetségesünkkel kialakítandó katonai együttműködést?
Főnök!
Látott már maga térképet?
De ilyen küldött nem volt, ép ésszel nem is lehetett erre számítani.
Habár Szájer hirtelen akuttá váló gyomorproblémája kissé gyanús - lehet, megfeküdte azt a gyomrot kissé a Tibet mellett tüntetők daliás időket idéző eltávolítása a Legeslegnagyobb Testvér látogatása alkalmából?
Aztán szó esett természetesen a harcról, hiszen harc nélkül nem élet az élet, de nem kell aggódnunk: „Mi bárki és bármi ellen kiállunk, ha Magyarország érdeke megkívánja” – mondá a Lánglelkű, - azt pedig, hogy mi Magyarország érdeke azt én mondom meg!
Ezt ugyan nem mondta, de tapasztalati úton könnyen ki lehet következtetni.
Megtudhatták a rendvédelmiek is, hogy ők kiváltságosok.
„Ezután is kiállunk Magyarország mellett, akkor is, amikor elmondjuk a rendvédelmi dolgozóknak: senki, így ők sem követelhetnek maguknak indokolatlan kiváltságokat az adófizetők, vagy éppen a nyugdíjasok pénzéből. Felszámoljuk a kiváltságokat.” – hirdette meg a mi Reménységünk.
Hogy konkrétan mire gondolt, azt nem cizellálta, de a hír hallatán a rendvédelmi népek megszeppenten dugták a hátuk mögé a kezükben szorongatott libacombokat, kiugrottak a BMW-kből, berohantak a minden kényelemmel felszerelt kapitányságokra meg laktanyákba, és csak ott csaptak a fejükre – baj van!
Mert bész@rni ugyan bész@rtak, de a WC-papírt már megint otthon felejtették, meggondolatlanul!
És a papírt is, meg a tollat is, amire bűnbánó leveleiket készültek megírni, merthogy tudják jól, ami a polgármestereknek meg a képviselőknek jogos járandóság, az egy talpas zsarunak maga a luxus és herdálás.
De legjobban az tetszett, hogy felhívta a résztvevőket: „... ne csak a milliárdosok villáiban, de a lakótelepeken, a külvárosokban, és az ipari övezetekben is legyetek büszkék arra, hogy mi a kétkezi munkából élő emberek, a munkások pártja is vagyunk”.
Ha ezt Szanyi meghallja, sírva fog fakadni, nem is szólva Thürmerről, akiről valaki kideríthetné, hogy él e még egyáltalán?
Szóval így állunk, ma még csak mozaik-kockái vannak az eredményeknek, de ha összeáll majd a kép, akkor igen el fogunk csodálkozni, jövendölte, merthogy egy erős ország képe fog kirajzolódni belőle.
Vagy Magyarország, szőnyegbombázás után…
:O))))
