Ránéztem a táblájára, elszörnyedtem.
Persze nem mindenki ilyen ijedős, mint én, mert például a szabolcsi faluszélen a düledező kunyhóban, abban az egy szobában, a tizenkét emberből, akik ott álmodnak maguknak egy boldogabb jövőt libasülttel és vöröskáposztával - nopláne, két rántotthús között egy harmadikkal - azokat az árfolyammozgás problematikája hidegen hagyja, túlnyomó többségük azt sem tudja, hogy az árfolyamot eszik, avagy isszák.
Igazság szerint magas ez nekik, mint álmaik libájának a farzseb, de ez nem is csoda.
Csoda az, hogy még nem estek el a nagy rezsiharc mezején, merthogy a rendőr nem adja vissza nekik a kerékpárjukra kötözött fa miatt kiszabott bírság tíz százalékát és a bíró sem enged el tíz százalékot a büntetésükből, melyet a falopásért kaptak, mikor be akartak fűteni a kispurdéknak.
Ha beljebb megyünk a faluba, akkor ott áll Mariska néni a kiskapuban, és ha rákérdezel erre az árfolyam-problémára, akkor – hangulatától függően persze – vagy legyint egyet, vagy felemeli kicsit a hangját – talán, hogy még Orbán Viktor is értse – és kifejti, hogy neki a nyugdíját emeljék, ne az árfolyamokkal meg a részvény-hozamokkal idegesítsék, őt az nem érdekli.
A városban Olgica a könyvelésből sem megy a falnak a hír hallatán, hiszen nincs neki idén pénze arra, hogy külföldön nyaraljon, még az is kérdés, hogy egy hetet ki tud-e majd szorítani a költségvetésből a Tisza-tó valamelyik alacsonybérű nyaralócskájában a két gyerekkel, oda meg jó a forint is, feltéve, ha van.
Akinek jobban megy és a pénzét nem tartja elővigyázatlanul bankban, vagy – uramatyám, mecsoda felelőtlenség – takarékszövetkezetben, hanem biztonságosan, otthon a párnacihában, valamilyen nyugati valutában, az viszont boldogan végzi a fejszámolási műveleteket:
Aszongyahogy, hogyaszongya, vettem az eurót kétszázhetvenötért, most háromszáztizenöt, a különbség negyven forint aranytalléronként, tízezer euróval számolva nyertem idáig négyszázezret, de még nem realizálom a hasznot, lesz ez még jobb is.
És elspekulál: ez a bekattant enyveskezű maffiózó azt jövendölte, hogy az eurónak annyi, még szerencse, hogy már akkor sem nézett ki túl egészségesnek, jóllehet, akkor még nem is lengette a nyelvét, mint mostanában.
Sanyi, aki a műanyag vállfák helyiérdekű császára, melyeket Angela népe számára szállít, minden nap kétszer körbemegy kocsijával a pénzváltó előtt a körforgalomban, mert jót tesz a lelkiállapotának, ha azt látja a táblán, hogy a műanyag vállfáin (fából vaskarika, ugye…) lesz egy kis extraprofit és ehhez mégcsak offshore céget sem kellett gründolnia.
Isten tartsa meg Viktort, gondolhatja, mert nem tudja, hogy sem Néró, sem Caligula barátjának lenni nem jelentett életbiztosítást.
Viszont azért akad ezzel az árfolyammal egy kis baj - nevezetesen az, hogy mindenért, amit külföldről szerzünk be, ezentúl jóval több jó rénusi magyar forintot kell fizetnünk, mint eddig fizettünk.
Aki kitalálja, hogy ezt a differenciát ki fogja megfizetni, az nyerhet itt egy kötelet, melynek egyik végén Kövér házelnök, másik végén meg Mesterházi pártelnök képe lóg, meg kap hozzá egy ollót is, hogy ne essen csorba a pártsemlegességen.
Hogy Mesterházy hogyan tudta magára húzni ezt a Rétváry nevű cerkófmajmot, az maga a rejtély, ennek az első mondata után kellett volna javaslatot tenni, hogy milyen szívességet tehet elnökén keresztül a Szocialista Pártnak, majd utána hagyni, hadd pattogjon - majdmegunja.
Hogy honnan szedi Orbán ezt a sok gusztustalan csicskást, a fene se tudja.
Lehet, komplett fejvadász-cégek válogatják neki a sűrűbeszédű idiótákat, de ezekkel vitatkozni hiba.
Amikor mondanak valamit, akkor legyinteni kellene és mosolyogni: Hát mit mondjon szegény? Azért a sok pénzért dicsérni már csak nem dicsérhet, nem igaz?
De érdemben leállni velük vitatkozni, az hiba, az Összefogás versenyzőinek nem arról kell beszélni, amiről a Fidesz beszélni akar, hanem a saját mondandójukat kell eljuttatni Battonyától-Nemesmedvesig, mindenkihez, mindenhová.
Például azt, hogy minden energiahordozó drágább lesz, merthogy te, kedves választópolgár a fizetésed forintban kapod, és minden, ami forog, pörög, brummog és mozog, az drágábban fogja ezt tenni.
És ezen az se változtat, hogy a gázszámládon sárga mezőben egy szívecske lesz, „Viktor szeret téged!” felirattal, alatta pedig az, hogy mennyivel verték át azt a bánatos fejed január óta, merthogy azt az árdifferenciát meg fogod te fizetni, ha nem is mindenképpen a gázszámla rendezésekor.
Majd fizetsz, ha a pék emeli a kenyér árát, a sofőr a szállításét, a kereskedő az import-áruét, a bank a számlavezetési díjat – vagy kitalál valami új fizetnivalót.
És fizetsz majd azzal, hogy a várólisták hosszabbak lesznek, hogy a boltok árukészlete csökken, fizetsz, ha el akarsz utazni az Adriához, vagy sízni Ausztriába, vagy bárhová.
Száz szónak is egy a vége, mondjon bármit is a feltörekvő piacokról, meg a szegény, korlátozott hatáskörrel rendelkező miniszterelnökről Vikkancs, a lényeg mégiscsak az, hogy a nemzetközi piac beáraz minket, és a megítélésünk talán leggyorsabban nemzeti valutánk árfolyamából következtethető vissza.
Arra pedig a kormánynak igencsak nagy hatása van, emlékezzünk csak vissza, mikor Szijjártó és Kósa kis bennfentes spekuláció ügyében bedöntötte a forintot.
Nem lesz elég a farkasok elől menekülő szánból kihajítani Matolcsyt, különösen így, hogy a magyar gazdaság gebéje vágtára már nemigen képes, éppenhogy csak poroszkál.
Most még mindenki várakozó állásponton van, hátha a választás megváltás is lesz egyúttal, de ha nem, az Úr legyen nekünk irgalmas, mert a pénzvilág ezt a tudatállapotot nem ismeri, mehet az ország békemenetben, diadalmas léptekkel a pusztulatba.
Addig is reménykedjünk, hogy a forint árfolyama nem emelkedik tovább – egyelőre.
Aztán majd meglátjuk.
Államcsődöt még úgyse láttunk – hátha dús haja, karcsú dereka és nagy mellei vannak…
:O)))
