UKRAJNA MEGMENTŐJE

Nagy híve vagyok én az elvi politizálásnak, de talán még azt is megértem, ha egy politikus nagyobb érdemi támogatottság híján minden eszközt megragad annak érdekében, hogy a politikai senkiföldjéről bemanőverezze magát egy kényelmesebb pozícióba, emberek vagyunk, ugye…
A liba sem szeret a jégen topogni süvítő szélviharban, jobban kedveli a soha be nem fagyó melegvízű tavacskát, meg Józsit, aki naponta jelenik meg a ladikkal, hogy neki kukoricát szórjon az etetőjébe.

Mégis, azt mondanám, hogy ha politikus, ha gúnár, át kell gondolnia, hogy mit csinál, mert aki csak a jólétet áhítozza és ennek érdekében mindenre képes, az könnyen a tepsiben végezheti.
Onnan jutott ez eszembe, hogy ma külpolitikailag aktivizálta magát Fodor Gábor.
A Liberálisok elnöke nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy a magyar kormányfő vesse latba befolyását a visegrádi országok közös fellépéséért, a demokratikus, európai Ukrajna melletti kiállásért.
Szóval most – rettenetes önfegyelmet gyakorolva, mondhatni, megerőszakolva saját mocskos természetemet – tekintettel a választási küzdelem jelenlegi fázisára nem erőltetném Fodor Gábor politikai pályafutásának értékelését, beleértve ebbe külpolitikusi adottságait is, de azért nagyon halkan és visszafogottan azt tanácsolnám a szép szőke hercegnek, hogy energiáit átmenetileg inkább a liberális szavazók mozgósítására pazarolja, mint nyílt levelek írására.

Nyílt levelet írni ugyan népszerű feladat, hiszen aláírásával az ember máris nagyot nőtt környezete szemében, ám én még kevés olyan nyílt levelet láttam, mellyel aláírója saját sorsa megrontásán kívül bármit is elért volna.
Ezzel együtt tiszteletreméltó a szándék világunk jobbítására, de attól tartok, jobbítani való akad jókedvvel-bőséggel a világnak azon a hangyafülnyi kis szegletén is, melyet Magyarországnak hívunk.
Ameddig a saját problémáink megoldására nem vagyunk képesek, addig nem kellene mások dolgában okosnak lenni, bármennyire is határozott elképzelésekkel rendelkezünk a világjobbítás módjára vonatkozóan.

Megaztán, ugye, talán nem a legokosabb dolog egy belpolitikai kampány sűrűjéből kéréseket kiabálni a politikai ellenfél vezérének - lett légyen bármennyire is közös a politikai gyökér - mert az elmúlt évek során nyilvánvalóan és nemegyszer kiderült, hogy a levélírót kedves barátból lenézett paprikajancsivá minősítette át az a gyökér…
Persze mindenki úgy csinál magából bohócot, ahogy úri kedve tartja, de jelen esetben nem kellene elfelejteni, hogy a levelező egy politikai közösség tagja, akinek megnyilvánulásai esetleg akár a közösség megnyilatkozásának is tekinthetők, ezért aztán talán jobb lenne ilyenkor előzetesen egyeztetni, elbeszélgetni a szövetségesekkel.

Nem csak azért, mert esetleg több eszük, vagy nagyobb külpolitikai tapasztalatuk van, de azért is, hogy ne romboljuk az egységet, melyet hitelesen csak akkor lehet képviselni, ha minden résztvevő egyeztetett álláspontot képvisel, egyformán beszél, nem pedig összevissza dumál, még ha ennek több évtizedre visszanyúló tradíciói is lennének.
Az ominózus nyílt levélben Fodor Gábor arra kéri  a Viktátort, hogy mint magyar kormányfő vesse latba befolyását a visegrádi országok közös fellépéséért, a demokratikus, európai Ukrajna melletti kiállásért.

Azt írja: „Válságos napokat él át Ukrajna.
Egy ország, egy nemzet, és részben Kelet-Európa sorsa is a szemünk előtt dől el. Ukrajnában ma a szó szoros értelmében vérre megy, ami nálunk még csak politikai víziók csatája: a választás a szabadság, az európai értékek és a demokrácia útja, illetve a keleti orientáció, az oligarchikus viszonyok és a despotikus kormányzás lehetősége között.
Náluk nem politikai metafora a választás Brüsszel és Moszkva között, hanem élet és halál kérdése. A helyzet napról napra veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb lesz” 
Hát ez bizony szomorú, talán jobb lett volna le sem írni.
Ha valaki személyes jó viszonyban van a nehezen öregedő örökifjúval, ugyan, magyarázza már el neki, hogy nálunk nem azért nem csordogál vér a küszöb alól, mert Orbán annyira demokrata lenne – lószart Mama, hogy klasszikust idézzek.
Azért nincs még nyilvános autodafé, mert azt még a legostobábbak is szinte mind megértik, hogy Magyarországot hozzávetőleg öt perc alatt tudná gazdaságilag bedönteni a Nyugat, akkor pedig ránk igen kellemetlen napok jönnének.
Lenne éhínség, a kisember vagyonának elvesztése, zavargások, erőszak, gyilkosságok és a mainál százszor nagyobb nyomor – szóval mindaz, ami jelenleg Ukrajnában van.

A választási lehetőség persze azonos – ott is választani kell Moszkva és Brüsszel között, de ott Moszkva van olyan helyzetben, hogy gazdaságilag képes bedönteni nagy szomszédunkat.
És Moszkvának esze ágában sincs elengedni Ukrajnát, emellett az ereje is megvan a megtartásához.
Gazdaságilag, politikailag, katonailag egyaránt.
Namármost ebben a helyzetben - amikor Orbán éppen nyelvespuszit ad Putyin ánuszrózsájának, hogy forráshoz jusson és ne álljon azonnal fejre idióta gazdaságpolitikája, csak majd a választások után valamikor - azt kérni tőle, hogy forduljon nyíltan szembe Putyinnal, több mint politikai naivitás.

„Legyen Magyarország a közös föllépés motorja, Budapest pedig a helyszíne!” írja Fodor, miközben az Ukrajnában élő százötvenezer magyar rettegve várja, hogy mikor jut eszébe valamelyik eszement nacionalistának a magyar kisebbség ellen fordulni.
A politikai zavargások idején szerepet vállaló kívülálló könnyen kerülhet olyan helyzetbe, mint aki kocsmai verekedőket akar szétválasztani: mindketten ellene fordulnak és szakszerűen összeverik.
Nem lenne jó, ha ebben a helyzetben bármelyik politikusunk a magyar nemzetiség tüzén szeretné sütögetni a pecsenyéjét.

Arról nem is szólva, hogy az ukrán események engem kísértetiesen emlékeztetnek 2006 budapesti eseményeire, azzal a differenciával, hogy Ukrajna lakosainak száma éppen a négy és félszerese Magyarországénak, igaz, ez az arány Klicskó és Orbán méretei között is fennáll.
Van egy olyan jogelv, hogy a népek önrendelkezési joga.
Majd az ukránok eldöntik, hogy mit akarnak, kit akarnak vezetőjüknek, kivel szeretnének politikai, gazdasági szövetséget kötni, nem kellene ebbe nekünk beleszólnunk.
Jobban járunk, ha hallgatunk – már csak a százötvenezer magyar túsz miatt is.

Fodor Gábor pedig tanulhatna a múltból, a doktriner liberálisoknak egyszer már sikerült nullára játszani pártjukat életidegen erőszakosságukkal, nem kellene most új terepet keresni az önmegvalósításra.
Összefogásra van szükség, kollektív döntések után együttes és összehangolt fellépésre, nem pedig kidolgozatlan, végiggondolatlan egyéni bravúrszámokra.
Ha ezt nem érti meg a kócos libero, akkor kár volt előadnia a történelmi papírkosár liberális főnixét, üdvösebb lett volna szép csendesen a feledés mély homályába veszni.
Ha nem tanul végre, úgyis ez lesz a vége…

:O)))

A FIDESZT LEGYŐZNI MINDENHOGY ÉRDEMES

Fodor Gábor múlhatatlan szükségét érezte, hogy blogjában nekimenjen Gyurcsánynak, akiről egyébként úgy véli, hogy karanténban van, és most onnan próbál kitörni látványos erőfeszítésekkel, a kihívásokra adott rossz reakciókkal.

Hát, ha karanténban van, akkor nemigen képez veszélyt a fennálló társadalmi rendre, és talán még az is elképzelhető, hogy Fodor Gábor véleménye nem fogja megrázni lelke legmélyéig, járni fogja a maga politikai útját legjobb meggyőződése szerint, ahogy eddig is tette.

Meg aztán ez a karantén a Parlamentben van, míg Fodor Gábor nincs ott – talán nem véletlenül.

Meg kell mondjam, ezidáig még egyetlen olyan megnyilatkozást sem láttam, melyben Gyurcsány Fodor Gábor bármelyik megnyilatkozását véleményezte volna, persze ez a helyzet még megváltozhat, hiszen minden ember teherbíró képessége véges, és lehet, hogy egyszer majd akkor szakad el a cérna, mikor valamelyik olyan szabaddemokrata prominens beszél neki karanténról, melynek első cövekeit éppen ők voltak képesek leverni, szilárd elvi alapokon nyugvó izgága tehetetlenkedésükkel.

Gyurcsány még akkor sem mondta, hogy a hivatásos liberálisok rossz választ adnak az őket ért kihívásokra, amikor ez a szabaddemokraták vezetőin kívül már mindenkinek nyilvánvaló volt - arról nem is szólva, hogy Fodor Gáborra sem pakolt plusz terheket, mikor pártvezérként kergette a szép álmok bárányfellegeit.

Nem tetszik a bölcsészlányok hajdani liberális idoljának Gyurcsány akcionizmusa, nem tetszik az, hogy a szóhasználat sprődebbé vált, az udvariasság pedig csak a kölcsönösség jegyében képzelhető el.

Pedig hát a dolog természetes, ha egy párt felépítése során nem tud olyan markáns jegyeket felmutatni, melyek megkülönböztetik a többiektől, akkor az a párt még meg sem született, máris meghalt.

Hogy elképzelései eljusson a választópolgárig, ahhoz pedig a mai világban médiajelenlét kell, márpedig a helyzet közismert és Gyurcsány számára meglehetősen tragikus, hiszen még a baloldali médiát is elszigetelik tőle a szocialisták, csendesen ásogatva a baloldal sírját.

Hogy megjelenési lehetőséghez jusson, ahhoz át kell lépni a média ingerküszöbét, ami ebben a szituációban nem könnyű dolog.

Ahhoz, hogy valamiről akkor is írjon a sajtó, ha a lapgazda vagy a televízió-csatorna tulajdonosa nem akarja, ahhoz bizony erős megnyilatkozások kellenek.

Hát, ha akció kell, akkor legyen – Gyurcsánynak soha nem a kreativitás hiánya volt a gyengéje, ez a legutóbbi akciója is hatékony volt, hiszen maga Fodor Gábor is szánt rá egy hozzászólásnyit blogjában.

Azt írja Fodor Gábor, hogy tévútnak tartja a restaurációs politikát a jövőre nézve.

Én meg azt gondolom, hogyha egyszer falig bontották a működő demokrácia olyan-amilyen, de működőképes és védelmet adó épületét, és a helyére odacsináltak egy szép nagy rakást, akkor – hacsak nem akarjuk a szabad ég alatt ázva-fázva szagolni a büdösséget, - először az ominózus kupac eltávolításával kell foglalkoznunk, és amit csak lehet, helyre kell állítani a működőképesség érdekében a csupasz falak között.

Ennek első lépése az Alaptörvény kihajigálása asztalostól – mindenestől, és az Alkotmány visszahelyezése jogaiba.

Ezzel egy sor idiótaságtól azonnal megszabadulhatnánk, aztán lehetne azon dolgozgatni, hogy a napi egy törvényből melyiket tartsuk meg, melyiket ne, egyúttal – ha már annyira alkotmányozni akar az ország(bár ennek – dacára politikai érdeklődésemnek – nyomát sem láttam…) - akkor lehetne nekiállni egy Alkotmányozó Nemzetgyűlés előkészítésének, erre rá lehetne szánni valamivel többet is, mint a Brüsszel-Budapest közötti vasúti menetidő, mondjuk pár évet.

Az Alaptörvény (micsoda bornírt már az elnevezése is…) elfogadásával a Fidesz az alkotmányos rendet sértette meg, hiszen a parlamenti választások nem az ország fenekestül felforgatására adnak felhatalmazást, hanem négy évre – és hangsúlyozottan csak négy évre – az ország irányítására az Alkotmány keretei között.

Természetesen arra van az éppen hatalmon levő kormánynak felhatalmazása, hogy az alkotmány egyes rendelkezéseit megváltoztassa, de arra senki nem adott felhatalmazást, hogy megbízatása keretein túlterjeszkedve a demokrácia legelemibb szabályait is figyelmen kívül hagyva diktátummal adjon alkotmányt az országnak.

Volt már ilyen, Ferenc József adta az úgynevezett oktrojált alkotmányt hálátlan népének, mely már akkor sem aratott túl nagy közönségsikert.

A rohadt komcsi pufajkás ugyanilyen kétharmaddal rendelkezett, mint ma Orbán, de eszébe sem volt visszaélni vele, az alkotmánymódosítást pedig négyötödhöz kötötte, melyet a Fidesz kétharmaddal azonnal hatályon kívül helyezett, hogy utat nyisson egy beteg elme zavaros elképzeléseinek megvalósítása előtt.

Kifogásolja a legsikeresebb liberális pártelnök azt is, hogy hiábavaló volt a bírálat, Gyurcsány Ferenc azóta nem hogy finomított volna álláspontján, hanem tovább is ment: már nem pusztán illegitimnek, hanem illegálisnak nevezve az Orbán-kormányt.

Igaza volt.

A legális azt jelenti: Törvényes a törvényhez alkalmazkodó, jogszerű.

Ha az Alkotmány azt mondja, hogy mindenki számára tilos egyeduralomra törni, akkor ez vonatkozik az éppen regnáló kormányra is, a miniszterelnökre is.

Márpedig itt éppen ez a szép törekvés lombosodott ki – ha pedig Fodor Gábor nem hiszi, tegye ki az asztalra maga elé csak azokat a törvényeket, melyeket az Unió kifogásol, és ha ez szerinte nem egyeduralomra törés a társadalom minden szegmensében, akkor keresse fel orvosát, gyógyszerészét.

Ma még talán nem késő a felismerés, kár lenne addig halogatni a helyzettel való szembenézést, míg reggelente az Orbán-kantáta hangjaira vonul majd Magyar Nemzet félórára, közvetlenül a katolikus templom után.

Ami az alkotmányos blokádot illeti, Fodor úgy kritizál, hogy az alkotmányos blokád mibenlétéről legfeljebb sejtései vannak.

Lehetne kicsit türelmesebb is, a libát is előbb meg kell sütni, hogy utána dicsérhessük vagy szidhassuk a háziasszonyt.

Ami pedig a sajátosan pofátlan kis oldalvágását illeti, mely szerint Gyurcsány Ferenc akkor még a másik oldalon állt, amikor (mi, Orbánnal… a blogger kiegészítése) az állampárt ellenzékeként  határoztuk meg stratégiánkat.

Ami azt illeti, kommunista belügyminiszterrel a hátuk mögött olyan stratégiát alkottak, amilyet csak akartak, bátorságuk pedig nem ismert határokat, mikor kivertették magukat a földszinti ablakok alá helyezett matracokra…

Az ébresztőórával demonstráló nagyikat összevetni azzal, amiről még azt sem tudjuk, hogy mi lesz, világosan megmutatja: Gyurcsány, ha megszakadna, se tudna úgy viselkedni, hogy megfeleljen Fodor Gábor magasztos elveinek.

Aki pedig normális Magyarországot szeretne, az válasszon normális pártot, mely deklaráltan a nemzet megbékélésén és a nyugodt, békés Magyarországért kíván dolgozni.

Gyurcsány senkit nem akar megszégyeníteni, és ha a mai prominensek és gyermekeik lesütött szemmel járnak majd az utcákon, az nem azért lesz, mert a DKP elnöke ott lohol majd a nyomukban sárga cilinderrel, mocskos rablókat kiáltva, hanem azért, mert az érintettek félnek majd a népharagtól, gyermekeik pedig szégyellni fogják őket.

Mindenesetre egy kicsit megkönnyebbültem, sokkal aggasztóbb lenne a helyzet, ha Fodor egyetértene Gyurcsánnyal, ennél már csak az lenne borzasztóbb, ha Horn Gábor is.

Ha van nyeresége a liberalizmusnak, mely ennek a gengszternek a hatalomra jutásából következik, akkor az éppen kettejük távozása a politika világából.

Kártékony ködevőkből így is maradt elég.

:O)))