Hazajöttek a nyaralók, a fiam a családjával Egyiptomban volt, vártuk őket vacsorával.Nagyon jól érezték magukat, a két nagyfiú barátokra talált a szállodában, a kislány mindennap boldogan pancsolt a vízben – nem kellett attól tartani, hogy megfázik.
Az idő tökéletes volt, a második hétre megérkeztek a barátok is, lehetett este kártyázgatni, sörözgetni, és voltak szállodán kívüli programok is – merülés a koralloknál, hajókirándulás, barangolás a bevásárlónegyedben, szóval hamar elment az idő.
A nagylány unokám Olaszországban volt egy egyetemista évfolyamtársánál, aki egy félévet itt tanult nálunk, ő is ma ért haza, kellemes élményekkel.
Azt mondta, hasznos volt a látogatás, jó nyelvgyakorlás és érdekes volt kicsit belelesni egy olasz család hétköznapjaiba, életébe.
Csak tájékoztatásul: az egyiptomi kultúrában a Föld istenét Gebnek hívták és jelképe a liba volt, amiből azonnal kiderül, hogy a blogomban megvalósított liba-kultusz nem előzmény nélküli.
A fiam elmondta, hogy számára már megint meghökkentő volt az arab tömegek mérhetetlen nyomora, és hogy ő bizony megérti, hogy a nagybeteg Mubarakot most bíróság elé citálják, merthogy a társadalom kilencvennyolc százaléka ilyen alkalmakkor elérkezettnek látja az időt, hogy leszámoljon azokkal, akiknek kezén a horribilis vagyonok felhalmozódtak.
Hiába magyaráztam neki, hogy ezeket az embereket úgysem egy nincstelenekből álló hatalmi garnitúra fogja követni, és ha az, akkor még rosszabb lesz a helyzet.
Azt mondta, hogy lehet, de ő akkor is megérti az emberek bosszúvágyát.
Hát igen, nem követhetetlenek egy primitív egyiptomi kecskepásztor vagy egy magyar munkanélküli segédmunkás érzelmi mozgatórugói, de ettől még a helyzet nem lesz rózsás.
Azt gondolom, hogy a közelmúlt arab elitcseréi a résztvevők számára semmit nem oldottak és semmit nem oldanak meg, a kecskepásztor továbbra is szegény marad, míg a gazdag továbbra sem lesz szegény.
Hogy egy-egy figurát a politikai osztály feláldoz a társadalom nagy sakktábláján, nem változtat a lényegen.
Tulajdonképpen sajnálom Mubarakot, aki sem jobb, sem rosszabb nem volt az arab világ többi vezetőjénél, úgy kormányozta országát, ahogy azt népe érdekei megkívánták, és ahogy saját tradícióik szerint megszokott volt.
Uralma – annak ellenére, hogy választáson nyerte el magas tisztségét - önkényuralom volt.
De talán más típusú irányításra nem is alkalmas az a társadalom, hiszen bárhány kísérletet látunk az angolszász típusú parlamentáris demokrácia erőszakos bevezetésére, egyet biztosan nem lelünk: sikeres kísérletet.
Kudarcot annál többet, Afganisztántól Irakig és a világ más tájain is, ahol Amerika ugyanolyan vehemenciával próbálkozott társadalmi rendszere exportjával, mint hajdan Che Guevara a forradaloméval.
De a rákbeteg Mubarak sorsa már közömbös lesz a világ számára, ő is ugyanolyan odadobott áldozata a világpolitikának, mint Szaddam Husszein vagy egy más szituációban, de szintén áldozatul odahagyott afgán politikus, Nadzsibullah is volt, akit aztán az egy igaz hit nevében kasztráltak és az ujjait eltördelték, mielőtt megölték volna.
Ami a közös ezekben a meglehetősen gyászos történetekben, hogy egytől-egyig a tömegek – a zemberek – manipulációja kísérte a drasztikus politikai megoldásokat.
A manipulációk segítségével a politika irányítói elérték azt, hogy mögéjük álljon a tömeghangulat, hogy aztán a tömegtámogatás birtokában elvégezhessék a piszkos munkát, mely céljaik eléréséhez szükséges.
Manipulációk elszenvedői vagyunk mi is, minden nap és egyre agresszívebben próbálják leválasztani a Szocialista Pártról szavazóit, folyik a manipuláció annak érdekében, hogy a szocialistákat kriminalizálják, és hogy az elmúlt éveket az ország tönkretételeként fogadja el a magyar választó.
Sajnos nem hatástalanul, még a szocialisták táborában is vannak – nem is kevesen – akik bedőlnek a gátlástalan hazugságoknak és lehajtott fejjel, pironkodva állnak, mikor a politikai ellenfél által gyártott érveket a fejükhöz vágják.
Elég szomorú állapot ez, de talán ebbe nem kellene beletörődni, hanem tenni kellene ellene.
Nem elég az, ha valamilyen ideológiai kiadványban - melynek már a címétől is lábrázást kap a proli és olvasatlanul, unottan félredobja az értelmiségi - három jeles ideológus kifejti véleményét mondjuk a narratívák harcáról.
Ez érdekes lehet a párt kommunikációs szakembereinek (vannak egyáltalán ilyenek?), de nem érdekes a társadalom számára, mert a társadalmat csak az érdekli, hogy valaki mondja meg már végre neki, hogy miért érzi magát egyre rosszabbul?
Ha erre választ – és elfogadható választ - tudunk adni, akkor nyert ügyünk van, de ezt a választ el is kell tudni juttatni a választókhoz.
Ennek is megvannak a maga technikái, aki szakember az ismeri, aki meg pártvezető, az kérdezze meg tőlük.
Szerencsés az ország, benne vagyunk a világ leggazdagabb államainak tíz százalékában – tíz államból kilenc szegényebb nálunk, - kell ennél jobb alap a fejlődéshez?
El kell hitetni az emberekkel, hogy meg tudjuk oldani a problémáinkat, és az a taknyos nyáladzás, melyet a Fidesz az elmúlt kilenc évben az ország állapotáról mondott, az mind-mind pofátlan hazugság volt.
Nekünk nem egy megvert társadalmat, hanem egy, az eredményeire büszke országot és Szocialista Pártot kell elfogadtatnunk, mely egymás után, sikeresen oldja meg problémáit.
Meg kell értetni, hogy a gonosz törpe hülyére vette az embereket, hogy ehhez az egyetlen dologhoz, az emberek félrevezetéséhez ért, máshoz-semmihez.
Vajon lesz-e egyszer egy olyan szocialista vezetés, amelyik végre komolyan elkezd foglalkozni a kommunikáció problémáival?
Pesszimista vagyok
De legalább lenyúltuk volna a Pató Pál Párt nevet!
:O)))
