Három megyében volt főkapitány, mielőtt Budapestet megkapta volna.
A médiában elharapózott titulusát határozott döntéseiért, megfellebbezhetetlen tekintélye okán kapta.
Nem volt egy dúvad, de fegyelmet és rendet követelt és mindig kihozta a rábízott területből azt a maximumot, amit az adott helyzet és a mindig pocsék anyagi lehetőségek adtak.
Emellett azért politikus is volt, időnként tett apró szívességeket a politikának, küldött világgá jó kapcsolatokkal rendelkező maffiózó által kinyírásra ítélt városi rendőrkapitányt is ha kellett.
És kellett, merthogy az a jó kapcsolat az akkor még kisebb kabátban járó Vezér volt, aki a bűnöző tanyáján szokta lovagoltatni a családot.
És az olajügyek kapcsán is benne volt a sürejében, pedig ott aztán volt gyilkosság, a szervezett bűnözés elleni osztály vezetőjének rejtélyes öngyilkossága, bejelentésre késve érkező, csak üres vagonokat találó hatóság – mégis megúszta anélkül, hogy akárki is megkérdőjelezte volna szakmai vagy emberi alkalmasságát, népszerűsége töretlen maradt.
Szerepe lehetett ebben marcona megjelenésének és annak, hogy amikor nem kellett befeküdnie a politikának, akkor elkötelezetten üldözte a bűnt és beosztottai érdekeit tűzzel-vassal védte.
Két ilyen emblematikus figurája volt a Rendőrségnek, az egyik ő, a macsó főrendőr, a másik Doszpot Péter, aki akár a Barátok közt- ben is szerepelhetett volna, ha nem zabálja fel a politika mocskos világa.
Gergényi Péter – mert róla van szó - érdekes figurája a rendszerváltásnak, akinek karrierje szárnyalhatott volna, mint a vadludak az égen, ha az a „ha” nem lett volna.
De volt, és ettől a rendőrtábornok mára gyanúsított lett, ő az, aki kivívta a jobboldal és a szélsőjobboldali csőcselék legádázabb gyűlöletét, máig utálat tárgya, mert akkor, mikor a politikai helyzet eljutott a szélső pontjára 1956 ötvenedik évfordulóján, akkor nem asszisztált Orbán álmához, a Nagy Magyar Októberi Forradalomhoz.
Pedig már minden kellék együtt volt már, ott volt a mi vicinális Leninünk, ott volt a páncél(ozott)autó, ott voltak a felizgult tömegek – már csak a Téli Palotát kellett volna megrohamozni, és Kerenszk… - a Gyurcsány kormányát elzavarni, a polgári demokrácia nagyobb dicsőségére…
Erre fogja magát ez a bolond kopasz és keresztbefekszik a nagyívű álmoknak, és képes szétveretni a csőcseléket.
Soha nm lehet megbocsátani.
Szakmailag embertelen volt ez a kihívás, ötven ország államfői vagy miniszterelnökei jöttek el, hogy velünk ünnepeljék 56 ötvenedik évfordulóját, de Orbán nem tűrhette, hogy az ünnepet a gyűlölt ellenfél sikernek könyvelhesse el - sőt, éppen saját szerepét szerette volna emlékezetessé tenni, ami azért – ha nem is az ő elképzelései szerint - de sikerült is.
Az ünnepből undorító hőbörgés, Budapestből meg csatatér lett.
Aztán a Vezér ijedten elkotródott a páncélozott BMW -vel, otthagyta híveit, hiszen akkor már látta, ezt a meccset elvesztette.
Gyurcsány meg megmutatta, hogy hogyan viselkedhet bátran egy államférfi,elment az 56-os emlékmű koszorúzására akkor, mikor a nála lényegesen kisebb veszélynek kitett államfő nem mert odamenni. Éjjelre aztán eltolták az utolsó barikádot is és a hőbörgőket szétzavarta a rendőrség, méghozzá meglehetősen kemény fellépéssel.
Az igaz, volt néhány sérülés és az adrenalinnal feltöltött rendőrök közül néhányan elvesztették a fejüket, de minden épeszű ember annak örült, hogy a nap elmúlt emberhalál nélkül.
Azóta Gergényi az erőszak megtestesítője, aki a békés tüntetőket hólapáttal verette, aki személyesen nyomta ki a békés járókelő szemét a hüvelykujjával, és csak miután sisak volt a fején, ezért úszhatta meg felismerés nélkül Révész Máriusz fejbeveregetését.
Azóta folyik rá a hajtóvadászat, már szinte mindenki úgy tudja, hogy békésen, kart karba öltve sétáltak a jogállamért tüntető tömegek, amikor a Gergényi-pribékek rájuk rontva a vérüket ontották.
Már mindenki elfelejtette a délelőtt megkéselt rendőrt, a rendőrsorfalhoz vágott bazaltkockákat, az ellenük fordított harckocsit.
Azt is elfelejtették sokan, hogy a jól tervezett akcióval a Fidesz-maggyűlésre akarták „ráhúzni” a balhét, akik ebben voltak érdekeltek, meg azt is, hogy a rendőrök megálltak a Dob utca vonalában, mindenki mehetett volna ezerfelé békésen, de nem ment senki.
Sőt, a nagygyűlés adrenalin-turistái is nekifordultak a rendőröknek, akik aztán a nagygyűlés befejezte után háromnegyed órával folytatták csak a tömegoszlatást és valamikor éjjel egy felé értek el az Astoriától az Erzsébet hídig – aki pesti, az tudja, hogy ezt a távot egy gyalogliba is leszaladja öt perc alatt.
De Gergényinek bűnösnek kell lenni, mert ezzel lehet betömni a szélsőjobb pofáját, ezzel lehet cirkuszt csinálni az ostobáknak, hogy ne vegyék észre, csak amikor már késő, hogy kiszolgáltatott rabszolgák lettek.
Mert a szélsőjobbot túl kell licitálni, pedig ez a nyilasbarbi demagógiájának ismeretében meglehetősen embert próbáló feladat.
Híveit be kell csalogatni Orbán táborába- ki tudja, mit hoz a jövő.
Lehet, most, hogy kiderült, hogy Iványi lelkész egyháza tulajdonképpen gittegylet, az Orbán gyerekek újrakeresztelése helyett sámán fogja elvégezni a szertartást a turultojás sárgájával – a hatalomért mindent!
Persze Gergényinek nem lesz nagyobb baja, - a tábornok túl sokat tud, és ha ő egyszer kinyitja a száját, akkor a fél parlamenti ülésterem gazdátlanul marad.
De a cirkusz azért megy tovább, tegnap Szilvási, ma Gergényi, holnap de jó lenne Gyurcsány – de ennek a varázsa is elmúlik egyszer és a tétet emelni kell.
Jöhet az autodafé, lehet gyűjteni a rőzsét…
:O))))
