GYURCSÁNY PÁRTJA

Míg a szocialisták el vannak foglalva a hajdan oly sikeres pártelnök-casting újraindításával, melynek során ezidáig sikerült felfedezniük Botka Lászlót, Chuck Norrist és Orbán Viktort, mint az MSZP elnökválasztás során számbavehető jelöltjeit ( most ne foglalkozzunk azokkal, akik Gyurcsányt vizionálják a párt visszafoglalásának barikádjára, kezében vörös lobogóval…) addig mi folytassuk tovább erőink számbavételét.

Mint ezt az előző írásban már megállapítottam, szerintem több, parlamenti képviselettel rendelkező baloldali párt az MSZP-n kívül jelenleg nem létezik, az is már csak éppenhogy...
Azokat a politikai alakulatokat, melyek nem tartoznak a szélsőjobbhoz vagy a maffiához, nevezzük a továbbiakban az egyszerűség kedvéért demokratikus pártoknak.
Kettő található belőlük, az egyik a magát második legnagyobb demokratikus erőnek nyilvánító harmadik legnagyobb demokratikus erő, meg az egyszázalékos pártnak nyilvánított Demokratikus Koalíció, mely legutóbb tíz százalékot kapott.
Kezdjük talán utóbbival, essünk túl a nehezén.

A Demokratikus Koalíció ereje abban rejlik, ami egyben gyengesége is: ez Gyurcsány pártja.
Ő a kohéziós erő, az ideológus és a portás is a pártban, ami strapás egy feladatkoncentráció, de láthatólag bírja.
Úgyhogy, ha feltesszük a kérdést, hogy kinek a pártja is a DK, akkor erre a hiteles válasz az, hogy a DK Gyurcsány pártja.
Namármost ez rengeteg embernek tetszik, de van egy kisebb csoport, mely viszolyog az ilyesmitől, mert nem szeret olyan politikai formáció tagja lenni, melyben az embereket nem egy ideológia, gazdasági érdek tartja össze, hanem egy karizmatikus vezető után ballagnak, annak csalhatatlanságába vetett szilárd hittel, többnyire, mint a birkák.
Aztán, ha szerencséjük van, akkor ez a vezető (guru, próféta, sámán) demokrata, józan gondolkodású és csak enyhén narcisztikus, emellett megtartóztatja magát az önkényuralmi módszerektől.

A DK-t a Szocialista Párt szülte, Gyurcsány – politikai ambícióit tekintve - kétségkívül hihetetlen nagy kockázatot vállalt, mikor - nem először és nem utoljára- egy rendkívül rossz megállapodást kötve otthagyott csapot-papot, és belevágott egy új párt alapításába, melynek alapozását azért már előre elvégezte egy szocialista platform bázisán.
A szocialisták hihetetlen eltökéltséggel iparkodtak eltávolítani, még Puch expénztárnok is ringbe szállt, jóllehet ő aztán majdnem annyira kerülte a nyilvánosságot, mint Simicska, de ebben az esetben azért kivételt tett, lehet, némi nyomásgyakorlás áldozataként.

Gyurcsányt rendkívül sokan támogatták a szocialisták közül, mikor viszont otthagyta a pártot, akkor nagyon sokan megharagudtak rá közülük, mert árulásnak tekintették a lépést – valljuk be, lehetett ezt így is értelmezni...
De jöttek helyettük új támogatók, akiknek tetszett, hogy nem kell Fideszesnek vagy jobboldalinak lenniük ahhoz, hogy utálhassák a szocialistákat, akik ezért a szép érzelemért szorgalmasan meg is dolgoztak.

Gyurcsány addigra már nem baloldali pártban gondolkodott, valószínűleg nem akart konkurenciaharcot folytatni a párt ellen, melynek egykor elnöke volt, ezt aztán a szocialisták vezetése meg is hálálta, megakadályozva a DK frakció megalapítását, elvéve egyúttal az állami támogatás lehetőségét is.Kispályás szemétség volt, valljuk be.
Gyurcsányt üldözte Orbán, üldözték a szocialisták, a liberálisok, sokan azok közül is együtt fanyalogtak az üldözőkkel, akik kormánya tagjai voltak.
Meg olyanok is, akik mára már megvilágosodva ott helyezkednek a DK soraiban, nem is sikertelenül, ugyanis Gyurcsány legendásan jó érzéke harcostársai kiválasztásához tágra nyitotta számukra a kaput.

A politikai üldözés azért veszélyes dolog, van úgy, hogy emberek azért állnak az üldözött mellé, mert elborzasztja őket a gátlástalan gusztustalankodás, ez hozott azért Gyurcsánynak is valamit a konyhára.
Az alapkoncepció az volt, hogy egy olyan pártot kell létrehozni, melynek összetartó ereje a demokrácia, szembeállítva Orbán antidemokratizmusával és egyeduralmi törekvéseivel.
Jöjjön az összes demokrata, mondta Gyurcsány.
Ennek jegyében aztán együtt kellett volna legelnie a báránynak a farkassal, az oroszlánnak a gazellával, a liberálisnak a konzervatívval meg a szocialistával – horribile dictu a másik liberálissal.

Szép elképzelés, utoljára talán Owen vagy Fourier képzelt ilyen szépeket, és egy darabig működik is, de aztán ez ki fog fulladni, ugyanis a demokrácia önmagában nem lehet cél, csak eszköz lehet a cél - egy igazságosan működő méltányos állam megvalósítása - érdekében.
Az pedig akkor lesz igazságos, ha a különféle érdekek érvényesítése számára korrekt feltételrendszert teremtünk, de az érdekek megjelenítését megúszni nem áll módunkban – erre szolgálnak a pártok.

Mindenesetre az emberek szeretnek illúziókban élni, hinni, hogy megvalósítható az ország egysége, mindenki szeressen mindenkit, süssön a nap és mindenki szopogasson libacombot. Sajnos, a legtöbb, amit elérhetünk az az érdekek összehangolása, a méltányosság és a szolidaritás a gyengékkel és elesettekkel.
Úgyhogy előbb-utóbb a DK sem ússza meg a színvallást, ennek első jelei már látszanak is, éppen Bauer Tamás nehezményezte, hogy a DK túlzottan balra tolódott.
Persze felmerül a kérdés, hogy mihez képest, és nagy kár, hogy ez a felismerése egybeesett azzal a sajnálatos hírrel, hogy az EP választás miatt felszabaduló parlamenti helyre nem őt, hanem a párt igavonóját kívánja bejuttatni a párt.

Mindenesetre a DK Bajnai megjelenésével átmenetileg légüres térbe került, mert a volt miniszterelnök ellopta az ideológiát, a hívószavakat és ezzel ellopta a show-t.
Szerencse, hogy Gyurcsány addigra már annyit kapott, hogy ez a kis árulásocska már meg se kottyant neki, még ütemet se vétett, és hamarosan ismét nála volt a kezdeményezés.

A DK valódi amatőr párt, lelkes, többnyire önjáró aktivistái cipelik a hátukon.
Vezetőit és politikusait Gyurcsány a többi pártok itt-ott elhullajtott politikusaiból toborozta, kivéve azokat, akik vele együtt jöttek el a szocialistáktól.
Van közöttük olyan, aki politikai előéletében már az egész pártpalettát bekóborolta, van közöttük kiváló író, sokat látott pártpolitikus, Gyurcsány velük próbálja profik számára is embertpróbáló célkitűzéseit végrehajtani egy olyan párttal, melynek szervezete kissé szalmakazal-jellegű, és amelynek propagandamunkája is lehetne talán hatékonyabb.
Az ugyan szép, hogy ahol Gyurcsány megjelenik, ott mindjárt támad két-háromszáz hallgatója, akikhez nagyon tehetségesen és szórakoztatóan tudja eljuttatni álláspontját, de ez azért mégsem egy kommunikációs gőzhenger.

Amit rettenetesen hiányolok, az a pártépítés teljes hiánya.
Tessék megnézni a DK kitelepüléseiről készült képeket, a fiatal ritka, mint a fehér holló, akit meg díszpintynek beültetnek a vezetésbe, az sem a párt ifjúsági tagozatában elért eredményei alapján kerül oda, merthogy olyan nem is létezik.
A DK vezetői szinten amúgy is az ismerősök pártja, és ehhez még hozzávehetjük az elsőgenerációs értelmiségi Gyurcsány ájult tiszteletét a köldöknézegetős belvárosi értelmiségi elit iránt - szóval van ott káderpolitikai gond, csőstül.
Lehetne itt ecsetelni a döntési mechanizmust is, de a lényeg az, hogy a DK sem a hihetetlen belső demokratizmusáról híres, és csak az a szerencséje, hogy Gyurcsány emberileg fényévekkel különb Orbánnál.

A legfőbb gond - szerintem - azonban az, hogy Gyurcsány a mai napig nem döntötte el, hogy ideológiai pártot, vagy programalapú választási tömegpártot akar-e szervezni, merthogy ideológiai alapú párthoz ideológia kellene, programalapúhoz meg széles tömegek számára érthető, megismerhető, és vonzó, konkrétumokban bővelkedő program.
Hát, majd meglátjuk, Gyurcsány láthatólag nem veszi zokon, hogy a Demokratikus Koalíciót Gyurcsány pártjaként tartja nyilván a közbeszéd, időnként még rá is erősít – kérdés, hogy elég lesz-e egy olyan párttal szemben, mely a teljes magyarság képviseletére formál igényt – nem biztos.

De azért ez ma az egyetlen párt a demokratikus oldalon, amelyiknek – úgy tűnik – jövője van, és ha választásról-választásra hiteles és megvalósítható, vonzó programmal és vonzó személyiségekkel áll elő, akkor megmarad a politikai porondon.
Persze ehhez le kell mondania a „one man show” szép tradíciójáról és professzionalizálódnia kell, a politika ugyanis csak ötven százalékban tehetség, a többi szakma.
Szakértelem.

Holnap az Együtt-PM kerül sorra…

:O)))

ÖSZÖD, NEM ÖSZÖD, NEM KAPSZ MÁST

Kár pedig, mert ha az embert egész életében csak libacombbal etetnék, hát igen hamar belehalna.
Vagy tényleg elfogyott a muníció, vagy a jobboldali PR-szakemberek éppen azon vannak, hogy bebizonyítsák, az egész szakma van válságban, nem csak a baloldali kampányguruk.
Így aztán ismét előhúzták Őszödöt, Gyurcsány nyolc évvel ezelőtt közkinccsé tett beszédét, mert valamiért az a fixa ideájuk, hogy ez baromira érdekli a népet.

Úgy látszik, szent céljuk, hogy Gyurcsányból mártírt csináljanak, hogy így tegyenek egy utolsó kísérletet arra, hogy eltakarítsák egyszer és mindenkorra gyűlölt ellenfelét a pocakos generális útjából, buzgón ácsolják a lator keresztjét, mégha költséges is, amilyen langaléta.
Ahogy elnézegetem, nem nagyon fog sikerülni, hiszen ezidáig csak annyi derült ki, hogy a Fidesz volt az, aki az őszödi beszédet nyilvánosságra hozta, méghozzá a számára politikailag kedvező időpontban, az általuk választott módon és körítéssel, sunyin tagadva szerepét az ügyben.
A körítés kissé büdös volt és elegánsnak semmiképp sem mondható, mindenesetre egy konzervatív ízlésű polgár nehezen tudott volna vőlegényt választani eladó lányának a Kossuth-téri hugyosok és a futballhuligánok előkelőnek még nagy toleranciával sem minősíthető táborából.

Természetesen nem lett volna előnyös, ha a beszéd nyilvánosságra hozatala alkalmából közlik, hogy egy általuk lerövidített változatról van szó, hiszen támogatóik többségének számára az összetett mondatok megfejtése szinte megoldhatatlan problémát jelent, az pedig felesleges kockázatot jelentett volna, ha valaki megérti, hogy mit is mondott Gyurcsány.
Ezért hát maradt a beszédből a kurvaország, ez meg az ő csőcseléküknek, melynek tagjai egyébként előszeretettel kötik bánatos seggükre a nemzeti zászlót, éppen elég volt a felháborodáshoz.
A módszer általános a Fidesz házatáján, most sem a teljes vizsgálati anyagot hozta Pintér caporegime nyilvánosságra, hanem szemezgetett a rendelkezésre álló dokumentumokból, mint liba a kukoricás-garbóból.

Ma este aztán az ATV-ben Gyurcsány is nyilatkozott, gyakorlatilag megismételte eddigi álláspontját, mely szerint ameddig nincsenek megdönthetetlen bizonyítékai, addig tőle ugyan neveket nem fog hallani senki - miközben az ő nevét, mint kiszivárogtatóét már a szőke Selmeczi Gabikától a terepszínű Pelczné Gáll Ildikóig mindenkitől hallani.
Mondjuk elájulva nem voltam a beszélgetéstől.
Bár Gyurcsány kétségkívül tiszteletreméltó álláspontot képvisel, de már megint defenzívába szorult – feleslegesen.
Kommunikációs alapelv, hogy egy politikus soha ne arról beszéljen, amiről kérdezik, hanem arról, amit ő akar eljuttatni a választókhoz.
Másrészt, az egész kérdéskört sikerült leegyszerűsíteni, mint a hajdani kabarétréfát, arra, hogy járt e Cecil a Török utcában?
Nos, ha erről beszélünk, akkor az jó a Fidesznek, de rossz a demokratikus oldalnak, mert módot ad arra, hogy elfedje az igazságot – és ebben is nagy gyakorlata van a Fidesznek.

Ha Viktort valaki megvádolja, hogy az államkincstárból egy nagy fehér vászonzsákban kilopta az ország drágakő-vagyonát, beleértve a Szentkoronát díszítő rubintokat is, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a bűncselekményt tagadni fogják, hosszú vitában bebizonyítják, hogy a zsák alapanyaga juta, és elefántcsont-színű, tehát ellenfeleik hazudnak reggel-délben meg este, bevallotta Gyurcsány is!
A Szentkoronán meg, különben is, minden nap teljes munkaidőben ott ül Rubint Réka, csak most éppen pisilni ment – hát már ezt is sajnálják tőle ezek a rohadt komcsik?  

Pedig ez a kérdés nem egyszerű, nem is túl vicces, mert az őszödi beszéd csak egy - nem is túl fontos - láncszeme egy eseménysornak.
Nem mondom, hogy nem jöhetett jól a Fidesznek, de nem volt oka semminek, ha aznap Gyurcsánynak éppen nő a bölcsességfoga és szájzárat kap, akkor nincs őszödi beszéd, hanem van helyette valami más.
Egy a lényeg, hogy a tervezett puccsra legyen valami indok.
Ha nincs, majd lesz, majd odaküldünk valakit egy rendezvényre közbekiabálni, hogy akasszuk fel Orbánt, és akkor meg lehet őt védeni, vagy fel lehet háborodni máson - a Reichstag felgyújtása, a gleiwitzi rádióadó elfoglalása vagy Kassa bombázása óta nemigen kell csodálkozni semmin.

Lehet, hogy Orbánék az akciójukat nem puccsnak nevezték, de hiába hívjuk a másfél mázsás Tank Arankát Lenge Szellőcskének, a puccsot meg utcai nyomásgyakorlásnak, attól még minden és mindenki marad, aki-ami volt.
A lényeg a hatalom erőszakos megragadása, ennek pedig minden ismérve megvolt és csak a beszari vitéz átmeneti és rövid ideig tartó feltisztulásán múlt, hogy a Televízió elfoglalása után nem küldte neki kedvenceit a Parlamentnek is, félve az esetleges következményektől.
Gyurcsányt nem az ellenségei fogják legyőzni, hanem a barátai, akik nem képesek arra, hogy megértessék vele, hogy Orbán focin szocializálódott, nem idegen tőle a sunyiság, a durva belemenések, és ha valaki kénytelen az ő pályáján játszani, akkor bizony szólni kell a csontzenének - vagy a labda, vagy a baba.

Ha a permanens hadvezérrel akad dolgunk, akkor bizony támadni kell, mert védelemben nem nagyon lehet háborút nyerni, emellett célszerű a hadszínteret az ellenség térfelére helyezni, a károk minimalizálása érdekében.
Azon is spekuláltam, hogy ésszerű dolog-e hagyni, hogy a potenciális kiszivárogtatók – a két férfi, egy nő nyugodtan ülhessenek a babérjaikon, hiszen így nem ad nekik módot arra, hogy hibázzanak.
Nem kell mindenáron személyesen intézkedni, hiszen azért vannak a jóbarátok, hogy esetenként átvállaljanak kellemetlen feladatokat.
A rendőrség sem csak akkor nyomoz, mikor már a bizonyítékok logikailag zárt láncolata egyértelművé tette az elkövető személyét, a nyomozás megindításához elegendő a gyanú is.

Szóval, lehetne Orbán akciójából politikai hasznot húzni, hiszen ő ma bátran melegíti fel 2006 őszének eseményeit, mert úgy érzi, hogy ez számára veszélytelen, míg ellenfelére nézve veszélyes.
Meg kellene győzni az ellenkezőjéről.

:O)))

MINISZTERELNÖKI MADÁRTEJ

Olvasom az Élet és Irodalmat, szokott módszerem szerint semmit ki nem hagyva haladok, hogy megkaphassam - mint liba a kukoricát – buzgalmamért jutalmul a Páratlan oldalt, a glosszarovatot.

Imádom a műfajt, okos emberek kevés szóval rengeteg bölcsességet képesek elmondani, az olvasó a téma és az írás hangulatának megfelelően mosolyog, dühöng, esetleg csóválja a fejét, de érzelmeit szinte mindig a megglosszázott jelenségek váltják ki, ritkán a vélemény és még ritkábban a szerző, akinek jószándékát még akkor sem lehet kétségbe vonni, ha éppen nem értünk vele egyet.

 A legutóbbi szám (50. szám) annyiban volt rendhagyó, hogy sajnos – éppen a jószándék hiányát vélem felfedezni Lázár György Gyomorforgató című glosszájában.
Kihagynám a magas labdát, meg aztán ki vagyok én ahhoz, hogy egy ilyen jeles lap még jelesebb szerzőjének írását minősítgessem?
Sajnos, már úgy vagyok vele, ha meglátom Gyurcsány Ferenc nevét valahova leírva, akkor felkapom a fejem, mint katonaló a trombitaszóra, mert tíz esetből kilencszer úgy próbálnak bekerülni az újságba némelyek, mint az az ember, aki saját hírneve megteremtésének reményében leköpi a plébánost, ennek utána az egész falu erről beszél, a szerkesztő fejében pedig felködlik egy kis példányszám-emelkedés esélye az eset közzététele kapcsán.
Mondjuk ez éppen az ÉS esetében nincs így, az így kívülnézetből kissé kolerikusnak tűnő főszerkesztő lehet, meg is verné azt, aki elbulvárosítja szeretett lapját, úgyhogy tekintsük ezt inkább egy baráti gesztusnak, melyet a lap a mainstream értelmiségnek tett a fent említett parvenü kapcsán.
A mi értelmiségünk színe és virága, továbbá krémje és krémese ugyanis nem túlzottan kedveli Gyurcsányt, aki viszont úgy vágyik elismerésükre, mint Orbán arra, hogy sötét téli estén, szélviharban és hóesésben valaki távolról Maradonának nézze, - na, jó, a késői Maradonának azzal a nagy pocakjával.Tulajdonképpen az okozhatja a frusztrált helyzetet, hogy érzik: Gyurcsány eredeti gondolkodó, míg vezető értelmiségünk körében tán húsz ilyet, ha találunk, a többi meg az ő gondolataikat böfögi vissza, némi rágcsálás és nyámmogás után.
Ha Gyurcsány jó nagyokat beléjük rúg, mikor hatalmon volt, akkor persze más lenne a helyzet, de elmulasztotta ezt megtenni, inkább törleszkedni próbált hozzájuk – gondolom az elsőgenerációs értelmiség szent áhítatával hallgathatta bölcsességeik hömpölygő áradatát.
Ők meg azonnal számonkérték rajta az általuk szent és kevésbé szent könyvekben olvasott és favorizált összes doktrínát, és buzgón csóválták együtt okos fejüket azzal a puccsistával, aki azóta már az ő feneküket rugdosta rojtosra.
Most bezzeg nem kérnek számon senkin semmit, hanem a nyakukat behúzva ott lökdösik egymást a Nagy Segg partjánál és szervezik a Mainstream FC.-t, saját futballcsapatukat.
Na, de az is bolond, aki a mai világban szilárd erkölcsi elveket vár, - a Faust nem mai szerző darabja, de már abban is megírták a tutifrankót.
Ha annak idején ott kellett volna tülekedniük egy kötcsei bogrács vagy a tűzhely körül, lehet, Gyurcsány még ma is miniszterelnök, ők meg a slambucra esküsznek.Persze ebben az országban, aki kulturált, azt gyengének könyvelik el, és ha eleget tesz az élettől elrugaszkodott belvárosi elvárásoknak, akkor útja a levesbe egyenes lesz és kátyúmentes.
Merthogy magyarember azt kedveli, ha hólapáttal verik a pofáját, és ez független az iskolázottságától, meg attól is, hogy mikor lehet fellelni a családfáján az utolsó ágacskát, amelyik még nem abból élt, hogy okosakat mondott.
Na, de félre a terjengősséggel, mert ismét megkritizálnak, hogy túl időigényes kiszemelgetni a töméntelen ocsúból azt a két szem tiszta búzát, hát reátörök a lényegre, mint baloldal nemzetére.
Gyurcsány írt egy szakácskönyvet, ezt pártja honlapján hirdette, elsőként pártja tagjainak ajánlva,
Ezt e vérlázító tettét Lázár György megglosszázta, kifogásolva gyomorforgató erkölcstelenséget, így írván: „Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként 2007 júniusában Orbán Viktorra célozva kijelentette: Szem- és gyomorforgatónak tartom azt, hogy egy aktív politikus pénzért árulja politikai beszédeit, és ebből több millió forintos családi jövedelemre tesz szert.” Azt is elmondta, hogy „nem ismerek még egy példát, hogy aktív politikus, saját közvetlen politikai tevékenységéből így kívánna hasznot húzni”.
Nem elemezgetném a mondatokat, tegye meg ezt Lázár György, ha már leírásuk előtt elfelejtette, jobb későn, mint soha.

Bevallom, mikor először olvastam, hogy Gyurcsány szakácskönyvet ír, engem sem öntött el a boldogság, azt gondoltam, hogy használhatná fontosabb dolgokra is az eszét, az idejét, a hírnevét.
Csapkodtam kicsit, meg dühöngtem is hangyányit, mígnem aztán a legendásan erős baloldali kommunikáció üzenete lecsorgott arra meglehetősen alagsori szintre, ahol a hozzám hasonló magányos ingyérbloggereket tárolják, és megtudtam, hogy a könyv haszna nem írójánál, hanem pártjánál realizálódik.
Ennek tudatában lelkem kisimult, mint háborgó tenger, melyre a kapitány ráöntette a hajó egész étolaj-készletét, mert ha ez eszköz a kampányhoz, akkor Gyurcsány örökkévalóságnak megmentett madárteje minden tiszteletet és erkölcsi támogatást megérdemel.
 Ebben a tényben rejlik a fel nem fedezett okosság Lázár György számára is, mert kiderül azonnal, hogy van némi differencia Orbán és Gyurcsány írói tevékenysége között, bizonyítva ezzel is a régi tézist, hogy ha két ember csinálja ugyanazt, az nem ugyanaz.
Ha nem hiszi, gondoljon bele például egy pásztorórába a Nemzet Nagyasszonyával, vagy ugyanebbe Liptai Klaudiával…

Gyurcsány a könyvét maga írta, a bevételt annak a pártnak ajánlotta fel, mely egy fillér állami támogatás nélkül működik, bevételei átláthatóak, emellett elférnek egy levéltárcában is, maradt hely benne a könyv bevételének is.
Orbán könyvét a beszédírói írták, ő meg elmondta a beszédeket ugyan, de a szellemi termék nem az övé volt, ami nem baj, csak nem illik az államilag kifizetett honoráriumok segítségével megszületett művet sajátunkként árulni, majd a bevételt magáncélra fordítani.
Márpedig Orbán esetében a könyv bevétele házépítése költségeinek legalizálását volt hivatott szolgálni, és bár ez is magasztos cél, de talán mégsem nevezhetjük közcélnak.
Szóval, szerintem Lázár György túlspilázta a dolgot, csakúgy, mint a honlapokon közzétett hirdetések kapcsán.
Internetes portálokat nem szoktak ingyen üzemeltetni, bevételekre meg hirdetésekkel lehet szert tenni.
Az ÉS is azért megy ilyen jól, mert Lázár György családja veszi a lapot, másrészt meg írnak benne olyanok is, akik megfontoltabban nyilvánítanak véleményt.
Ez az ügy egyébként nem érne meg egy szót sem, de felettébb utálom, ha valaki kritikátlanul beáll egy hosszú sorba, és belerúg valakibe méltánytalanul - nem kétséges, hogy kinek az érdekében.
Még csak annyit, ha valaki madártejet főzne, akkor kis ráfordítással tud libatejet is főzni: a madártejbe személyenként fél deci Baileyst kell adagolni tálalás előtt, majd a habgaluskákat szép nagyokra kell szaggatni, elfogyasztása közben meg dúdolgatni kell valami szép libásat, például ezt... 


:O))))

HOSSZÚ MENETELÉS

Tulajdonképpen bármi is lesz a választások kimenetele, sem a szocialisták, sem Bajnai nem panaszkodhatnak: ők lökték Gyurcsányt olyan útra, melyből ők nem profitálhatnak, viszont saját szempontjai szerint Gyurcsány csak nyerhet.
Elfelejtették ugyanis, hogy a szocialistákat mostanában többen utálják, mint Gyurcsányt, és ha valakiről kiderül, hogy nem a szövetségesük, akkor rengeteg embernek támadhat olyan ötlete, hogy akár rá és pártjára is szavazhat.
Elég sok emberben keltettek viszolygást az elmúlt év eseményei, meglehetősen sokan vannak azok, akik képtelenek elfogadni azt a mindennek, csak demokratikusnak nem nevezhető agresszív nyomulást, mely újabban a szocialista pártvezetés sajátja, és ami oly kísértetiesen emlékeztet a politikai ellenfél stílusára.
A vége felé már oda jutottunk, hogy erőssé vált a gyanú: a szocialisták papírmaséból készült propaganda-harckocsijának botkormányát narancsszínű kesztyűk rángatják, az meg már sokkal korábban nyilvánvalóvá vált, hogy politikai mozgásuk egyértelműen Orbán érdekeit szolgálja.
Aki kicsit is ismeri a Fidesz által kialakított választási rendszert, az pontosan tudja, hogy Orbán monolit blokkjával szemben csak egy másik monolit blokk léphet fel a siker esélyével.
Közös lista, közös miniszterelnök-jelölt, egy kézből irányított választási stratégia, egy választási stáb, - ez így együtt egy rendszerváltás lehetőségét, az egyre kevésbé lopakodó, egyre döngőbb léptű diktatúra leváltásának lehetőségét hordja magában.
Éppen ezért volt Orbán miniszterelnöki kinevezésének első napjától kitűzött célja ellenfelei megosztása, a szövetségek csíráinak eltaposása, a vele szemben álló pártok egymás ellen fordítása, a demokratikus ellenzék káoszba kergetése.
Sikerrel járt, ehhez rettenetesen ért, és most bedobott apait-anyait, nem számított semmi.
Azt hiszem, hogy nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a helyzet ma ahhoz hasonló, mikor egy hadihajón nincs kapitány, a hajó tisztikarát megvette a konkurencia, és ők arra törekednek, hogy a hajó sikeresen nekimenjen egy szigetnek, mert abban reménykednek, hogy ott majd biztonságban lesznek - akkor meg minek harcolni.
Az nem igaz, hogy a siker receptjét csak Gyurcsány ismerte fel.
Igaz, vagy háromszor okosabb, mint a többiek együtt, de a helyzet még egy kisfiú számára is nyilvánvaló, mint ahogy az is, hogy ha valaki folyamatosan és nyilvánvalóan ésszerűtlenül cselekszik, annak oka van.
Nekem az egyéni ambíció oknak kevésnek tűnik, hiszen itt ketten vetélkedtek a miniszterelnök-jelölti, semmit nem érő címért, de ez a vetélkedés is műbalhénak tűnik, hiszen a két jelölt mögött álló tábor mérete eleve eldönti a kérdést.
Hogy Bajnainak esélye legyen, azt ő már régen elqrta, - nem kicsit, nagyon - mostanában meg eléggé irracionálisan viselkedik, mikor minden apropó nélkül meghirdeti, hogy ő lesz a miniszterelnök.
Talán nem kellett volna önálló pártot alapítania, akkor maradt volna esélye, de neki szaporítania kellett a pártok számát, hadd nőjenek a sajátja helyett inkább Orbán esélyei.
De talán jobb is ez így, mert aki el tudja képzelni, hogy egy Juhász-kaliberű figurával, meg Orbán delegáltjaival a háta mögött lehet az én miniszterelnököm, az inkább ne legyen.
Hogy menet közben azt érezte kényszerítően szükségesnek, hogy szembeforduljon Gyurcsánnyal, akinek gazdasági minisztere majd utódja is lett, az jellemgyengeségről tanúskodik, hogy klasszikust idézzek, az ilyen alak gyenge emberi minőség.
A szocialista párt meg eljutott annak a folyamatnak a legmélyebb pontjára, mely akkor kezdődött, amikor Gyurcsányt a Puch által kézben tartott megyei elnökök ellehetetlenítették pártelnöki pozíciójában.
Akkor két hét alatt nevetségessé tették a baloldal legpatinásabb, legütőképesebb pártját a nevezetes miniszterelnök-kereséssel, ma meg már a szánalmasság felé tart a párt, melynek húsz éven át választója voltam.
Máig nehezen emésztem, hogy Gyurcsány akkor nem harcolt tovább, habár az is igaz, hogy amit addig kapott az ellenféltől, az sok lehetett volna bárkinek, az meg, hogy a sajátjai fordultak vele szembe, az meg sokk lehetett.
Mindenesetre, azóta ez a párt nem egy harcos baloldali párt, hanem egy teszetosza gittegylet, melyet a szél himbál a szögön, ahova valakik, valakinek a megbízásából felakasztották.
Ezen az sem sokat változtat, hogy Szanyi időnként hőbörög egy sort Brüsszeli stalluma érdekében, és az sem, hogy van egy-két tisztességes szakpolitikus, meg néhány elkötelezett nagy öreg, akik viszont képtelenek ellensúlyt képezni Orbán szekértolóival szemben.
A párt tagsága elöregedett, kiábrándult a politikából, részben apátiába süllyedt, részben nem érti, mi is folyik körülötte, ez aztán nem használ az aktivitásnak sem.
Azt tudják, hogy ha le akarják győzni Viktort, akkor ahhoz összefogás kell, és ha vezetőik azt hiszik, hogy ehhez elég, ha a plakátjukon a szoci jelölteket az összefogás jelöltjeiként szerepeltetik – egyébként felettébb gusztustalanul lopva a tömegek jelszavát, amitől pártelnökük a színpadon lehidalt és igaz könnyeket ejtett – akkor tévednek.
Sem a választó, sem a szocialista párt tagja nem hülye, noha a folyamatokat nem mindig látja át, nem mindig érti, de érezni érzi, hogy rossz irányba mennek a párt dolgai.
A szocialisták mai vezetése abban reménykedik, hogy nem lesz alternatíva, rájuk kell majd szavazni mindenkinek, aki el akarja zavarni Orbánt.
Ott tévednek, hogy a választó őket is el akarja zavarni, és aki boldogan – esetleg fogcsikorgatva – szavazott volna egy közös jelöltre, az akkor fog rájuk szavazni, majd ha piros hó esik és a nyári lúd a hóna alatt a tepsivel repül hozzánk.
Gyurcsány ellenfelei abban is tévednek, hogy a DK vezetője nehéz helyzetben van.
Lehet, hogy volt néhány hónap, mikor aggodalmuknak volt némi alapja, de a mai helyzet már más.
A terv, mely szerint majd Bajnai elviszi Gyurcsány szavazói bázisát nem jött be.
Ennek oka elsősorban az, hogy Gyurcsány – ellenfelei minden erőlködése dacára – hiteles politikus.
Emellett tudja is, hogy mit akar, van jövőképe egy olyan országról, melyben a gyereked és az én gyerekem is jól tudja érezni magát, ahol a döntések demokratikusan születnek, melyben mindenki meg tud élni.
Árad belőle az önbizalom, Bajnaiból meg a dögunalom, és a nép az érdekes embereket kedveli.
Gyurcsány azt mondta, hogy tizedikéig kérjenek a pártok vezetői felhatalmazást vezető testületeiktől a tárgyalásokra – erre érdemben senki nem reagált, csak a vezetőséggel együtt öt tagot számláló PM hepciáskodott egy sort, meg a szocik mondták, hogy majd választások előtt pár nappal megegyeznek, mert akkor Gyurcsány kiszámíthatóbb lesz.
Nagyon kell röhögni, mert aki él és mozog, mind Gyurcsányt szidja.
Megszólalt Botka, megszólalt Tóbiás – a kép olyan, mintha buli lenne egy karthauzi kolostorban.
Vicces népek ezek.
Mi van akkor, ha az Ősgonosz és mindennek oka azt mondja, hogy tulajdonképpen ez is egy elképzelhető forgatókönyv, hiszen ezekkel a harmadosztályú politikusokkal csak a nyűgöt veszem a nyakamba?
Hogy ezeknél én akkor is jobb politikus vagyok, ha kézenállva kell kifejteni a véleményem olyan politikai problémákról, melyekről ezek nem is tudnak?
Ha azt gondolja – joggal – hogy ezek a vesztes választás után mind-mind mennek a levesbe, legfeljebb a dekoratívabbja megy biodíszletnek Viktor mögé, a recept meg megy a következő szakácskönyvbe?
Mi van, ha azt gondolja, hogy az idő neki dolgozik, hiszen amit Orbán csinál, az úgysem tartható fenn örökké, a következő ciklus pedig ahhoz éppen elég, hogy politikailag megerősödjék?
Mi van, ha azt mondja, hogy négy év alatt megszervezek egy korszerű választási tömegpártot, melynek ez az összefogás jó csírája lett volna, de ezek nélkül a macskajancsik nélkül is megoldható a dolog, hiszen nem tehetséges politikusokról van szó, hanem álomvilágban élő amatőrökről?
Azt mondják a megszólított pártok, hogy Gyurcsány ultimátumot adott, és vezetőik sértett pofákat vágnak.
Hát igen, van egy pont, amikor a döntéseket meg kell hozni.
Ha eszük lenne, akkor tudnák, hogy más a politikai taktika akkor, ha egy pártszövetség tagjaként szeretne valaki választást nyerni, meg akkor is, ha valaki önállóan indul.
Mert ha önállóan indul, akkor ne siránkozzanak, ha húszasával lépnek át a DK-ba kiábrándult szocialista párttagok, ha a DK - összehasonlítva pártjaikat - felmutatja, hogy mennyivel különb, mennyivel hitelesebb náluk, mennyivel korszerűbb, reálisabb és életszerűbb a programja, mint a „Csomagoljuk hungarocellbe Magyarországot” – és így tovább.
Gyurcsány és pártja egyedül ma még nem fog választást nyerni, de bent lesz a Parlamentben és el tudja majd mondani a véleményét a fennálló állapotokról, ha tetszik ellenfeleinek, ha nem.
Mert az ehhez szükséges támogatást meg fogja kapni a néptől, nemutolsósorban lelkiismeretfurdalás okán.
Gyurcsány útja hosszú menetelés lesz, de ez az ember kitartó és következetes.
Aki arra számít, hogy hamar kifullad, annak rosszabb a memóriája, mint ellenfeleinek lelkiismerete.
Érdekes lesz a soron következő három hónap…

:O)))

SOROS PÉNZE

Nem kétséges, ha nem kellene fenntartania a demokrácia látszatát a mi kis Neronknak, már régen a mókusok elé vetette volna Bajnait és Mesterházyt, esetleg a Videoton-Puskás Akadémia örökrangadó előtt egymással kellett volna vívniuk a szotyolázó vezér előtt.
Nem mintha annyira veszélyesek lennének a Caesar hatalmára, inkább csak emlékeztetésképpen, hogy lássa mindenki, hova vezet az útja annak, aki természetes ura ellen fordul!
Mesterházy talán mint murmillo szerepelhetett volna, rövid karddal, négyszögletes pajzzsal, de lehet, jobban mutatott volna andabatoe-ként, - ők magas lóra ülve, bekötött szemmel küzdöttek…
De ezt a renitens Gyurcsányt nem egyszerű az amfiteátrumba terelni, ezzel annyit kell vesződni, mint három másikkal.
Mindenesetre nem lehet egy pillanatra sem engedni rajta a fogáson, mert ez hányja-veti magát, rúgkapál, üt, mint a bolondóra, szóval veszélyes.
Ellene egy bevált módszer létezik: be kell kenni sárral.
Jó vastagon, hadd cuppogjon rajta, mert ez lelassítja a mozgását és talán hívei egy része is fintorogva elfordul tőle, mint történt ez miniszterelnöksége alatt – csak sajnos, azóta megváltozott a helyzet.
Akik a feladatot kapták, azok szorgalmas emberek, mint a tojótyúkok dolgoztak – kot-kot-kot-kot kotkodács, minden napra egy tojás, ami meg is felel a pedagógia ismeretek bevésésére vonatkozó követelményének, de nem veszi figyelembe azt, hogy bizonyos mennyiség felett a módszer kontraproduktív lehet, éppen ellenkező hatást vált ki, mint amelyre alkalmazója szánta volna.
A nagyérdemű belecsömörlik a mantrába, felettébb unja és nagyokat röhög rajta, mikor valamiről kiderül, hogy bekövetkeztéért Gyurcsány a hibás, legyen szó napfogyatkozásról, hegyomlásról, a rezsiharc frontján elszenvedett vereségről – bármiről.
Így aztán mára már inkább bohózatként kezeli a nép, mint valóságos kérdésként, mikor az ügyeletes kanselmeczi sejtelmesen számonkéri a bajai álvideo ügyében a langaléta pártvezért, mert pontosan tudja, hogy ez neki semmit nem hozhatott volna a konyhára, ellenben Orbán számára maga volt a főnyeremény.
A Fidesz propaganda-stratégiája egyszerű, mint a százas szög: állíts bármit, lehetőleg valami olyasmit, mely felkelt valamilyen alantas ösztönt – irigységet, kapzsiságot – aztán az állításod ismételgesse minden tisztségviselőd, szimpatizánsod, szóvivőd és szófosód, ha elég sokszor hallja a választó, majdcsak ragad belőle valami.
Példaként talán a „bukott” szó karrierjét tudom felhozni.
Az elképzelés azon alapul, hogy a választó szereti magát szépnek, okosnak és előrelátónak tudni politikai tekintetben is.
Szereti mindezeken túl még erősnek is tudni magát, ezért hát nem szeret a vesztesek csapatába tartozni, ezért is van az, hogy egy-egy választás után általában a jelentősen megnő azok száma, akik úgy emlékeznek, hogy ők a nyertesre adták szavazatukat.
Ez ellen nincs mit tenni, az Úr nem Isteneket teremtett, hanem embereket, az ember pedig gyarló és hajlamos az önbecsapásra.
A feladat ezért az, hogy a politikai ellenfelet kössük össze valamilyen olyan tulajdonsággal, mely a gyengeségét, erkölcsi alávalóságát, gyenge jellemét vagy bármiféle emberi hibáját tükrözi, ezek egyike a „bukott” kifejezés is.

Hát ki szeretne bukott ember lenni?
Senki, de bukott pártvezér pártjához csatlakozni sem jósol elméletileg – és a választó gondolkodásában – nagy sikereket, hát érdemes az ilyenhez csatlakozni, érdemes az ilyet támogatni?
Érdemes a fenét, támogatni a vitéz katonák erős keze által tartott lobogók előtt szónokló győztes hadvezért kell, aztán a győzelem után hátha leesik nekünk is valami, alkoholárusító boltocska, pár hektár állami erdő bérlete, miegyéb.
Így aztán a bukott baloldal vagy a bukott miniszterelnök kifejezés nyakló nélküli alkalmazása igen indokoltnak tűnhet, bár nekem igencsak lesújtó a véleményem azokról, akik komoly ember létükre ezt a baromságot képesek hirdetni, hiszen a demokratikus politika éppen ezen alapul – a politikus hol nyer, hol veszít, ahogy a választó akarja.
Ha valaki csak nyerni tud, az nem demokrata politikus, hanem diktátor, márpedig a demokraták nem szeretik a diktátorocskákat, pottyantsanak bárhány trafikot is szanaszéjjel leguggolva az országban.
Bukott politikus volt ilyen alapon Churchill és még sokan mások is, és amennyiben – tévesen - azt gondolná valaki, hogy Orbán is politikus, akkor bukott politikus Orbán is, merthogy ő többször is bukott olyan választásokon, melyeken pártja vezető politikusaként indult, míg érdekes módon Gyurcsány amikor elindult, akkor nyert és a posztról sem azért távozott, mert pártja, vagy a parlamenti többség megvonta volna tőle a bizalmat.
Hogy ez ellen a primitív módszer ellen miért nem voltak képesek a baloldal kommunikátorai ellenszert találni másfél évtizede, az rejtély, igaz, ha a mostani video-ügyben megnézzük a szocialisták kommunikációs stábjának szerepét, akkor csak sírni lehet.
Most éppen ott tartunk, hogy Gyurcsány ellen kellene valamit kitalálni.
Hálistennek a kontraszelekció áldásos hatásai a Fidesz házatáját is elérték, a Vezérhez való hűség előtérbe helyezése és a szakértelem diadala nem mindig jár egymást kézenfogva.
Most éppen Sorost ráncigatták elő, aki mint a „homályos pénzügyi körök képviselője dollármilliókkal tömi Gyurcsányt”.
Valószínűleg ez lesz a Fidesz következő havi mantrája, metthogy Soros kőgazdag, az ilyet pedig utáljuk és irigyeljük!

Ha én választó lennék és odafigyelnék egyáltalán a Fidesz lózungjaira, elkezdeném vakarászni a fejem búbját:
„Ez a Soros ismeri a dörgést, a jó helyzetfelismeréseivel kereste elképesztő vagyonát, ez abból él, hogy tudja, mi lesz holnap a világban!
Ha ez Gyurcsánnyal társul, akkor Orbán - tán nem is túl sokára - megy a levesbe.
Hát akkor most szép óvatosan át kell navigálni magam a várható nyertes oldalára, neki is látok ízibe!”
Persze ehhez fel kellene nyitni a választó szemét az igazság és jogos érdekei meglátására, ehhez viszont a kommunikációs stábnak dögre kellene magát dolgoznia.
Sok sikert kívánok hozzá!

:O)))

ERKÖLCSI ÉS LOGIKAI ALAP NÉLKÜL

Magyar Kornélia írt egy cikket a nol.hu – n, melynek eszmei mondanivalója az volt, hogy a DK feljött a víz felszínére, jelenleg – szerinte – három százalékon áll, (hogy mely választói csoportban, ezt nem cizellálta), és hogy „sziszifuszi munkával – és politikai ellenfelei tétovaságával – elérte, hogy ma minden korábbinál élesebben merül fel a kérdés: Gyurcsány pártjának kihagyásával vagy beemelésével mekkora kockázatot vállal a szövetség.
Mondta ezt akkor, amikor a DK támogatottsága a biztos pártválasztók körében éppen meghaladta az Együtt2014 támogatóinak számát, és akkor még nem is beszéltünk a politikai csoportra jellemző trendről.
Magyar Kornéliának sikerült sziszifuszi munkával nevetségessé tenni magát, mértékadó politikai elemzőből a politikai szatócsbolt butuska eladójává küzdeni le magát, aki nem a tényekből kiindulva elemez, hanem az elemzéséhez próbálja igazítani a tényeket.
Kár érte, szép reményekkel kecsegtetett, lehetett volna belőle akár politikai elemző is.
Miután először leírta, hogy a pártok mindegyikének jogában áll eldönteni, hogy kivel akar együttműködni, közvetlen ezután leírta, hogy az együttműködésből kihagyott pártoknak is joga van ezzel ellenkező véleményt képviselni, ami nagyon helyes megállapítás.
Ha ezt tették – jól tették, és aki azt mondja, hogy a DK és a liberálisok szavazóbázisát nem vétek kihagyni egy ilyen kiélezett helyzetben az együttműködésből, az vagy hazug, vagy ostoba, vagy gazember – vagy egyszerre mind a három.
És az sem különb, aki egy egységes jobboldali tömbbel szemben odaállítana versenyeztetni egy szétforgácsolt ellenzéket, ennek belátásához nem kell politológusnak lenni, sem politikai elemző intézetet vezetni, ehhez elég hat osztály, meg a józan ész és némi tisztesség.
Hogy egy elemző - ebben a politikai helyzetben - azt írja, hogy az összefogásból kirekesztettek csak azt tették, amit rövid távú politikai érdekeik meg politikai túlélésük parancsa diktál, ehhez aztán huzat kell az ábrázaton – aki kopog az ajtón, az a víziló, jött a szaküzlet címéért.
Miért pont rövidtávú politikai érdekeik, miért nem a demokratikus oldal hosszútávú és mindent felülíró érdeke, a diktatúra felszámolása motiválja őket?
Gyurcsány politikai jövője mióta elhagyta a szocialistákat, a saját kezében van, elég ügyesen sáfárkodik a tehetségével, - lám, már Magyar Kornélia szerint is három százalékon áll a pártja, Kuncze meg elvan ma is pártpolitikai karrier nélkül – mienk a veszteség e tekintetben.
A többiek meg legfeljebb végső kétségbeesésükben elmennek politikai elemzőnek, ahogy elnézegetem ezt a szakmát, bőven elférnének, nem kellene a nyomasztó szellemi fölény miatt pszichiáterhez járniuk, legfeljebb kevesebbet keresnének a többieknél, míg csak rá nem jönnének, hogy melyek a jövedelmező gondolatok.
Az is írta Magyar Kornélia, hogy Gyurcsány elszámította magát, mert „hetek óta építgetett, javuló pozícióit bizonyosan rontja, és nem javítja, ha nyilvánosan megszégyeníti és felbőszíti annak a pártnak az elnökét, amellyel szövetségre kíván lépni.
Vagy talán azt remélte, hogy ezzel a performansszal (is) erősödik, és így végül is mindegy, hogy Mesterházy Attila üvölt-e vagy sem, hiszen a számokat látva majd térdre kényszerül.
De Gyurcsány téved: ezért a szerdai akcióért az összes ellenzéki pártot meg fogják büntetni a baloldali választók, összességében mindenki rosszabb helyzetbe fog kerülni.”.
Álmodik a nyomor - a demokrata szavazók az MSZP-t fogják büntetni, mint ahogy folyamatosan büntetik Bajnait is - joggal egyébként.
És büntetik az MSZP-t is, merthogy egy fikarcnyival sem nagyobb a támogatottsága, a párttal szemben felszínre törő társadalmi ellenszenv egy fikarcnyit se csökken, míg a választók honorálják a DK egyértelmű és világos álláspontját, kérlelhetetlen diktatúra-ellenességét, tiszta politizálását.
Van itt még egy kis probléma Magyar Kornélia cikkével.
A cikk írója véres erőlködéssel elfeledkezik a kialakult helyzet előzményeiről.
Ez a történet ott indult, hogy Bajnai bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek, mozgalmat indított, mely széleskörű demokrata összefogást hirdetett.
Azt mondta ő is, meg az összes többi baloldali párt is, hogy a diktatúra elleni összefogásban a demokrácia minden hívének helye van, mert csak együtt lehet leváltani Orbán jól bebetonozott rendszerét.
Ettől lett egyébként Bajnai szövetségének is a neve Együtt2014, jóllehet a kirekesztés csírái már akkor megjelentek, amikor az új szövetség nevében a politikailag noname Juhász meghirdette, hogy majd ők megmondják, hogy ki vehet részt az összefogásban – vicces volt.
Aztán a szociknak eszükbe jutott, hogy miért pont Bajnai - jóllehet inkább volt az ő miniszterelnökük, mint Gyurcsány gazdasági minisztere, - s innen már nagyüzemileg jött a kirekesztés meg a mutyi.
Merthogy ha Gyurcsányra gondolnak, egytől-egyig becsinálnak.
Ahogy megy az idő, egyre inkább kiderül, hogy joggal, merthogy akkorák a kvalitásbeli különbségek, ha zongorázni tudnám, én lennék Arthur Rubinstein, ha egy liba megrepülné, lenyomná a Gripent..
A DK ma már támogatottabb az E14-nél, már a cikkírónak is vért kell izzadni, hogy valamiféle indokát találja a DK kirekesztésének.
Mellesleg ez a cikke kiábrándító, Selmeczi Gabikás magaslatokban szárnyalnak az olyan megállapításai, mint " De Gyurcsány téved: ezért a szerdai akcióért az összes ellenzéki pártot meg
fogják büntetni a baloldali választók, összességében mindenki rosszabb helyzetbe fog kerülni."
Lószart mama, hogy klasszikust idézzek, inkább tisztul a kép.
Vagy talán az teljesen lehetetlen, hogy az MSZP hibázott?
A cikk logikája szerint ez azért nem lehet, mert az MSZP a legnagyobb párt a baloldalon.
Lehet, de majd egyre kisebb lesz, ha így folytatja.
A tanyasi ökör is szép nagy, okosnak mégsem mondható, az MSZP pedig Gyurcsány miniszterelnöki lemondásától kezdve hibát hibára halmozott, ezt teszi most is.
Egy politikus legnagyobb hibája, ha érzelemből politizál, márpedig az MSZP mostanság éppen ezt teszi, a tetejébe ezek az érzelmek Orbán érzelmei.
A nép érzelmeiről lehetett tájékozódni a megemlékezésen, ahol nem az volt a hiba, hogy a résztvevők felálltak a színpadra a mutyibrigád mellé, hanem a hiba maga a mutyi volt, melyben egy megszeppent napközis és egy éppen az árulás gyanújába keveredő politikus a nép feje felett akart kiegyezni egymással – vagy a hatalommal? - majd egyszer kiderül.
Ennél is meglepőbb, hogy a politológusok egy része is elkezdett Orbán kottájából énekelni, és mintha egyre korpásabb lenne a hajuk…
Ami pedig az erkölcsi felháborodást illeti, nem lenne baj némi önvizsgálatot tartani, és levonni néhány konzekvenciát.
Vonatkozik ez politikusokra, politológusokra egyaránt.

:O))) 

A PUKK, A SIMLICSKE MEG A FERKÓ

Már megint nem bír magával ez az izgága Gyurcsány – hát már megint nem magáraharagított jobbról-balról mindenkit?
Hát nem tanul ez (kis „e”-vel) semmiből?
Pedighát gyakorlatilag ebbe bukott bele, merthogy ez a tény, lássuk be!
Kit is érdekelt volna anno, ha a magyar Szocialista Pártot a Mormon Egyház egy kihelyezett tagozatává alakítja, az sem zavart volna senkit, ha a taggyűléseken kötelezővé teszi, hogy a tagok a vudu vallás szabályai szerint áldozzanak kakast Damballa istenanyának, kit érdekelt volna?
Legalább addig sem foglalkoztak volna a párt pénzügyeivel, meg a pártpénztárnok informális hatalmának túltengésével, ami viszont a mai kor magas erkölcsiségű politikájában a bűn maga, a Sátán fertelmes megidézése, melyet éjnek évadján ad elő a halálraszánt magyar politikus, mikor a fekete liba tizenkettőt gágog, tizenkétszer mormolva maga elé a kegyetlen szót: pártfinanszírozás!
Ezt a bűnt követte el Gyurcsány is, mikor a hegyével lefelé a Lenin-sarok asztalába szúrt ötágú sárga csillag előtt elmennydörögte a félelmetes szavakat, melyeknek azonnal meg is lett a következménye.
Másnaptól vihetett be magának tisztasági csomagot a pártközpontba, benne szappan, vécépapír, Krasznaja Mockba kölni, ha írni akart, akkor ceruzát és géppapírt is vihetett.
A fűtést gazdaságosra – tizenöt fokra csökkentették, a világítást kikapcsolták, telefonját lecserélték egy R-1 típusú készülékre (ereggy fiam, Józsi, oszt mondd meg a Szekeres úrnak, hogy talán nem célszerű mégsem poszthumusz előlökni generalisszimusznak vitéz Jány Gusztávot...
Hirtelen kiderült, hogy semmire sincsen pénz, kivéve a távoli végeken, ahol a pártpénztárnokhoz közel álló pártvezetőkhöz azért csurgott némi pénzmag, és voltak a párt központi apparátusában is olyanok, akik egy jóllakott napközis elégedett ábrázatával sopánkodtak a pénztelenségen, de annak akkor és ott nem volt jelentősége.
Nem tűnt fel semmi, Gyurcsány addig is gebe volt, nem segített rajta az isten madárteje sem, hogy kicsit megemberesedjen, pedig a szocialista korifeus olyan, mint az utálatos tábornok – pocakja van.
Aztán később, mikor a kormányfői posztról való lemondása után a megyei elnökök megpuccsolták, kiderült, hogy mégis van a dolognak jelentősége.
Szóval pártfinanszírozás.
Tulajdonképpen ez az, ami nálunk a nagyüzemi korrupció melegágya, mondhatnám ez korrupcióban a Krupp Művek, ez a szó jelzi a magyar pártpolitikának és közéletnek nevezett eb sírhantját.
Merthogy történelmileg nálunk úgy alakult, hogy az első szabad választások idején, míg a nép életrevalóbb része a közvagyon magánvagyonná konvertálásával volt elfoglalva, addig az égőtekintetű alkoholista őrültek és a könyvtárak mélyéről zavaros ideológiát tartalmazó, csak általuk olvasott és részben plagizált könyvek kihelyezésével előcsalogatott ideológusok államot gründoltak.
Ennek hogyanjába és mikéntjébe most ne is menjünk bele, legyen elég annyi, hogy megszervezték az ingyenességre, aszkétizmusra és önkorbácsolásra alapozott „Krisztus koporsójának Őrei” egyesületet, melynek tagjai a megalakuló hatszáztizenkét párt pénztárnokai voltak, akik összejöveteleiken rituálisan leköptek egy-egy pénzérmét, - azt már senki sem hallotta, hogy közben elmormolták az „apád-anyád idejöjjön!” varázsigét is…
Ezzel párhuzamosan, hogy a bölcs nép igényeinek megfeleljenek, megállapították a pártok finanszírozásának keretösszegét, mely szerint minden párt a rá szavazó minden választó után kapott egy zacskó Zizit, választási évben ezt még megtoldották egy kis bögre pattogatott kukoricával – ez a szabályozás van érvényben ma is.
Magánszemélyek a pártnak adhatnak támogatásként legálisan két Fruttit, a magáncégek meg egy kakasos nyalókát.
Az elv az volt, hogy a pártok finanszírozása nem kerülhet többe az országnak, mint a hajdani MSZMP működtetése, de hát a szép terv mindjárt ott megbicsaklott, hogy kiesett a nyolcszázezer párttag tagdíja, merthogy akkor még ez a fogalom is létezett.
Nem volt ez sem kevés pénz, de azt tudjuk, ha egy gyerek van, azt még csak megetetjük valahogy, de ha száz, hát annak mindnek már nem jut olyan vastagon a vaj a kalácskájára.
Természetesen hamar kiderült, hogy a demokratikus politizálás költséges dolog, az állami finanszírozás arra sem elég, hogy a MÉH-telepekről kibányászott selejt stencil-gépeket üzemeltessék, nem szólva az apparátusok működtetéséről, a haverok tanácsadói megbízásairól, a pártközpontok Audijairól, a legfrissebb telefonokról, a pártpénzből vásárolt BOSS öltönyökről, apuka kőbányájáról, a tesó nyomdájának árbevételéről, erről-arról, okosságokról.
Így aztán a pártok elkezdtek gondoskodni saját bevételeikről, feltűntek a pártközeli vállalkozók, akik arra vállalkoztak, hogyha kapnak állami megrendelést, akkor abból méltányos összeggel, de a kettős könyvelés gondos kikerülésével támogatják azt a pártot, mely őket támogatta.
Az ilyen módon feketepénzzé átlényegült bankjegyeket pedig erre felkészült bizalmi apparátus kezelte, ez az apparátus a pártpénztárnokból meg a feleségéből állt, aki részben otthon a dunyhába varrta, részben a Kajmán-szigeteken nyitott számlákon helyezte el azt a pénzt, melynek töredékéből, kedves olvasó, unokáid, déd és ükunokáid, köbükunokáid is vígan élhetnének, míg csak világ a világ, plusz három nap.
De hát a pénz az olyan dolog, amiből soha nem elég, és a pártpénztárnok egymaga képtelen lefedni szorgos tevékenységével az egész országot, így aztán mindenfelé megbízottjai dolgoztak, hozták az üzletet, melyből természetesen elszámolták alkotmányos költségeiket, melynek összegét – szintúgy mindenféle belégek, bizonylatok és egyéb felesleges bürokrácia nélkül zsebretették.
A befolyt pénzekből meg a pártpénztárnok annyit nyúlt le magánhasználatra, amennyit nem szégyellt, hiszen nyilvántartás vagy elszámoltatás az ügyletek természetévből kifolyólag nem lehetséges.
A maradék lett a párté.
Működött is szépen a rendszer, olyannyira, hogy a pártok között állítólag megállapodás is született, hogy amelyik párt hatalmon van, azé az állami megrendelések kétharmada, míg egyharmadával a mindenkori ellenzék gazdálkodik.
A szerencsés vállalkozó meg az árbevételéből „visszacsurgatott” tizenöt és negyven százalék közötti összeget, attól függően, hogy az őt felkaroló pártember akart-e a tárgyévben kocsit cserélni, vagy nem.
Aztán persze a szisztéma finomodott, a szocialisták a kisipart támogatták, sok kicsi sokra megy alapon, míg a Fidesz áttért a nagyüzemi módszerre, melyben a kisvállalkozók már tudják a dolgukat, csak a zsebet kell megmutatni, melybe a boríték pottyanhat, de a lényeg náluk a nagyvállalkozók pumpolása.
A legutóbbi hét szűk esztendő idején Demján, Csányi, Nyerges és őket közelítő kaliberű társaik tartották lélegeztetőgépen Orbán pártját, melynél a pénz nem mozoghatott Simicska és a vele szimbiózisban élő pártvezér tudta és haszna nélkül.
Nem tízmilliós tételekről van szó.
Most el lehetne poénkodni azon, hogy mekkora marha is a magyar média, mikor két szirszar gellérthegyi lakást tényfeltár, mikor itt száz és százmilliárdokról van szó, mint ahogy arról se nagyon olvashatsz, hogy a kormányváltás utáni adósságtörlesztésbe te is beszálltál, kedves olvasó - de nem éredemes.
Mikor például a forintot bedöntötte a Fidesz, vagy amikor a visszanemtérítendő támogatásokat osztogatták te is fizetted és fizeted az árát az állam által felvett kölcsönök kamataiban,Európa legmagasabb ÁFA- kulcsában, az elmenekülő fiatalok alacsony jövedelemszintjében, az orvosi ellátásod színvonalának csökkenésében - csak nem veszed észre, mert az egészet leborítják neked egy szép, nagy, nemzetiszínű lepedővel.
De nem volt véletlen az sem, hogy Sukorón nem lehetett konkurenciát támasztani Demján Pozsony mellé tervezett kaszinójának sem, hogy csak a legismertebbekről essen szó.
Mindenesetre mikor valamelyik politikus nagyon felháborodik, és a hazát kezdi el emlegetni, kezdj el gyanakodni és a felháborodás mögött keresd a pénzt.
Gyurcsány ebben a szisztémában rendszeridegen elem és állandó veszélyforrás.
Neki van pénze, és ami van, az elég neki, megadja az anyagi – és a politikai - függetlenséget.
Emellett idealista, hisz a becsületben és a tisztességben, ezzel olyan a politikusok között, mint liba a tyúkólban.
Kormányzása idején megpróbálta a pártfinanszírozást legális és átlátható keretek közé szorítani, a Fidesz meg tárgyalgatott róla, állítólag meg is állapodtak, aztán egyszerre csak kijelentették, hogy meggondolták magukat – gondolom, a nemzet üdvére való hivatkozással.
Megpróbálta Puch pártpénztárnok hatalmát is korlátozni, de ehhez nem volt meg a belső támogatottsága, mert akiknek ebben a kérdésben szava volt, azok többsége ellenérdekeltté vált a dologban, így aztán nem is változott semmi.
Őszintén szólva – amekkora pénzek itt a háttérben mozognak – az a csoda, hogy még életben van, és egyáltalán nem csodálkoznék, ha az ágyára nem egy lófejet tennének, de egy egész lovat ejtenének, mikor alszik – muraközit, mondjuk.
A pártfinanszírozás azért jó ürügy, mert elfedi a lopást, felmentést ad a résztvevőknek, hiszen nemes cél érdekében korrumpálódnak, amit meg elvesznek a befolyó pénzekből, arra remek érv az általuk viselt kockázat honorálása.
Most megint belepiszkált Gyurcsány a darázsfészekbe - nincs veszélyesebb ember a becsületes embernél.
A Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot nyújtott be a pártfinanszírozás szabályait megsértők büntethetőségéről.
Olyan ez, mintha egy cérnaszálon kardot lógatnának az érdekeltek feje fölé, nem is nagyon várom, hogy elfogadják.
A népet meg nem érdekli a dolog, mert legtöbben nem ismerik a rendszert, ezért el sem hiszik talán, hogy a jobboldali szentek, vagy a baloldali remek elvtársak ilyen dolgokat művelhetnek.
Pedig dehogynem.
Úgyhogy, kedves olvasó, ha arról olvasol valahol, hogy a pártfinanszírozást milyen remekül szabályozta a Fidesz, mindenki elégedett vele, akkor sürgősen és pártfüggetlenül tapogasd meg a pénztárcádat.
Garantálom, laposabb lesz, mint gondoltad…

:O)))

BARÁTI TŰZ

Baráti tűznek a katonák azt nevezik, mikor a saját csapataik lövik őket halomra.
De azok legalább csak tévedésből.
Tüzet nyitott az MSZP nehéztüzérsége, mellettük áll Bajnai Gordon és időnként azt kiabálja, hogy Bumm! meg, hogy Durr!
Valamiért hirtelen fontossá vált, hogy a demokratikus ellenzék október 23.-i közös rendezvénye még véletlenül se váljon az összefogás és az egység jelképévé, mert az ilyesmi veszélyes lehet Orbán kiskirályságára.
Még a végén azt hihetné a nép, hogy az együttes fellépés együttes gondolkodást, szándékot és cselekedetet sugall, még a végén olyan ábrándokba ringathatná magát, hogy a többiekkel együtt erős, hogy le tudja magáról rázni azt a bilincset, melyet a demokrácia és a magyarság ellenségei kezére-lábára pattintottak.
Még a végén kárbaveszne a gondos tervezést követő precíz kivitelezés.
De nem megy azért ez olyan könnyen, a Vezér éber, mint dögkeselyű a szavanna felett, és azonnal észreveszi, ha kiszemelt ebédje még mozdul egyet, esetleg össze akarná szedni magát.
Ma már nehezen tudom elképzelni, hogy azok a politikusok, akik a mai ellenzék legnagyobb és önbevallásuk szerint második legnagyobb pártját vezetik, maguktól váltak ilyenné, mint amilyenek, ennek taglalásától most eltekintenék.
Mindenesetre most hirtelen kiderült, hogy mennyire fontos azt közölni a választóval, hogy ez a rendezvény nem ám valami Nagy Összeborulás, mert itt csak a szocik borulhatnak, és ők erre a célra Bajnait választották, aki volt olyan ostoba, hogy a saját pályájukon, a kamarillapolitizálás rögös terepén próbálta meg felvenni velük a harcot – hacsak nem egy színes, szélesvásznú kosztümös kalandfilm kardozós jelenetének felvétele folyt, mert ez sem kizárt.
Mindenesetre Bajnai ma már tudja a helyét, belátta, hogy ha már nem lehet Bánk bán, akkor neki meg fog felelni az ötödik alabárdos hálás és jólfizetett szerepe is, aki majd Mesterházy színrelépésekor fegyvere nyelével hármat koppant a világot jelentő deszkákon és bejelenti a trónkövetelő érkezését.
Mesterházy meg majd toppant néhányat, mint a veréb, kardot ránt, hősies pofákat vág, és úgy csinál, mint aki a seregeit Waterloo felé vezeti, holott az ő helye már ki van régen jelölve a Szúnyogszigeten, a zakója ujjába pedig belülről egy címkét varrtak: használat után eldobandó.
De azért a négy év boldogság az biztos.
És ez a lényeg.
Ha pedig az osztozás a továbbiakban nem kétharmad-egyharmad, hanem csak négyötöd-egyötöd, az is több a semminél, legfeljebb kevesebb részre kell majd osztani a ránk eső egyötödöt, ugye.
Hirtelen beszélhetnékje támadt a Néma Leventének, Botkának, és Puchnak, Szanyinak is kellett egy-két mondatot mondania – utóbbinak a brüsszeli stallumért - és láss csodát, mindahányan Gyurcsánynak mentek neki.
Azt taglalták, hogy kár rá és pártjára szavazni, hiszen ők tálcán kínálják a megoldást – épp csak azt nem tették hozzá, hogy szépen csillog az ezüstérem is.
Na, igen – nekik.
Gyurcsány meg még ma is azt gondolja, hogy a kényszer majd egybetereli Orbán ellenfeleit, de szerintem téved.
Ezek a politikusok nem ellenfelei Orbánnak, ezek a politikusok kiszolgálói az önkényuralomnak, akik nem harcolni akarnak, hanem mint a bableveses rosszleányok, már régen hanyattvágták magukat és várják, hogy végre pocsékolja meg már őket a Vezér, hadd sikkantsanak aprókat, hogy most finom, most ne hagyja abba.
Gyalázat, ezek a baloldal árulói, az egyszerű nép árulói, ócska pártbürokraták.
Gondolom, felolvastatták maguknak a történelemkönyvből a Bethlen-Peyer paktumot, és mivel hallották, hogy Orbán Bethlen politikai karakterét kezdi magára vonatkoztatni, úgy gondolták, hogy akkor ők sem lesznek rosszak Peyernek.
Hihetetlen, ahogy a történelem képes ismételni magát, hihetetlen, hogy mi meg soha, semmiből sem tanulunk.
Most ott tartunk, hogy az ünnepség szónokainak nem szabad együtt a színpadra állniuk, szigorúan csak egymás után jelenhetnek meg, beszélhetnek, és mély csalódást okozna, ha Gyurcsány beszéde alatt nem hibásodna meg a hangosítás.
Közben azért a többiek is erőlködnek, hiszen Schmuck Andor is beszállt a rombolásba, mert úgy vélte, érdekesebb, ha nem mond semmit annál, amit esetleg mondani tudna.
Talán igaza is van, csak kár a nyugdíjasaiért.
Tulajdonképpen a legjobb az lenne, ha mindenhol helyi szinten szerveznék az Orbán leváltására elkötelezett vezetők az együttműködést, mert a jelenlegi helyzettől már csak egy lépés, hogy a választó legmélyebb lenézése jegyében Puch ürgepörköltet főzessen nekik.
De persze azért türelmeskedjünk, hiszen csodák mindig történhetnek, most se zárjuk ki a lehetőségét.
Közben a jobboldal nekiment Bartusnak, aki a baloldalon egy egyszemélyes intézmény, az Amerikai Népszava lelke.
Szorgalmasan bekenték szarral, mondván, hogy ügynök volt, de ügyetlenül, mert a vödör véletlenül a saját nyakukba borult.
De jellemző, merthogy ma, mikor már Magyarországon egyetlen független médium sincs, ezt is el akarják lehetetleníteni.
Kár lenne.
És ez még nem is a kampány, mi lesz itt még később?
Azt hittem, minél közelebb a választás, annál inkább Orbán lesz a gondok okozója - erre tessék.
Ki gondolta volna?

:O)))

KONGRESSZUSOK ÉVADJA

Látod fiam, sokan vannak, szépen énekelnek és
lezabálják a termést...

A pártoknak nem csak társadalmi szinten kell megharcolniuk – vagy nem  harcolniuk - a demokráciáért, a demokráciához való viszonyuk próbaköve saját működésük demokratizmusa.
Ezt legjobban kongresszusaikon lehet mérni, nyomon követni és megítélni, hiszen a párt programja, a párt működési módjának meghatározása, a döntési mechanizmus, a vezető szervek összetételének kiválasztási mechanizmusa igen árulkodó, azonnal leleplezi a szavak és a tettek közötti egység hiányát, káprázatosan tisztán mutatja a párt vezetőjének vagy vezetőinek viszonyát az általa, általuk vezetettekhez.
Törvény írja elő, hogy minden pártnak időszakonként kongresszust kell tartania, ami nagyon helyes is, hiszen ha ez a minimális kényszer sem lenne, akkor egyes pártok igen hamar kommunista csökevénynek minősítenék ezt a rendezvényt, és Kövér László receptje szerint rendeleti úton pártpolitizálnának.
Egyszerűbb lenne a világ, hiszen egyszerűbb egy pártvezetőnek utasításra mozgó tagsággal a háta mögött masíroznia a szebb jövő felé, mint a sok rakoncátlan, okoskodó párttaggal veszkődni, megvívni a kis belső csatákat, elfogadtatni a lázálmokat, esetleg birkózni a személyi támadásokkal, a világmegváltó tervekkel szembeni értetlenséggel.
Két választás között nem is igen foglalkoznak a pártok a tagságukkal, ha hatalmon vannak összetartja azokat a közös érdek, ha ellenzékben, akkor a hatalmon levők gátlástalan törtetése, így aztán nincs velük dolog, elvannak azok, mint kukoricabefőtt a liba polcán…
Viszont választások előtt hirtelen fontossá válnak, hiszen kell az aktivista, kell a társadalmon belüli ingyen-propagandista, ilyenkor aztán nekiállnak udvarolni a tagságnak, no meg az összes választónak is.
Kongresszusa volt minap a Fidesznek, holnap lesz kongresszusa a Demokratikus Koalíciónak és utána nem sokkal a szocialisták is megtartják a maguk hasonló rendezvényét.
A többiek is bizonyára, de hát ezek már inkább intim ügyek, melyeket akármelyik presszó mosdójának előterében el lehet intézni, sok szót vesztegetni ezekre túlzás lenne.
A Fidesz kongresszusa egy vezérelvű, katonás fegyelemre nevelt párt rendezvénye volt, a pártelnöki címért egyedül Viktor indult, idén senki sem tervezett öngyilkosságot.
A párt prominensei csendben voltak, mindenki megkapta már a maga trafikjait, néhány hektáros kis latifundiumát, aki meg nem, az azért volt csendben, mert remélte, hogy később ő is sorra kerül.
Az egyszerű, mezei Fidesz-tag meg jó katona módjára, vigyázzban állva hallgatta a harcias szónoklatokat, megfelelő helyeken és időpontokban zúgott a vastaps, derűs mosollyal lelkesedett a nép, - leginkább Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjának feelingje lengte át a rendezvényt.
Gondolom, a Párt Ökle gondosan vigyázott arra, hogy a Párt Ökre ne legyen megmerényelve, merthogy nem csak szociopata, de beszari is a szentem.
Vezérelvű párt, ő adja a jutalomfalatokat és ő ránt bele a pórázba, ha valamelyik delikvens nem bír magával, az idők során már három parlamentre való politikusát leselejtezte, de óvatos.
Nem csinál belőlük kutyatápot, elfekvőbe küldi őket, gondoskodik a megélhetésükről, mint a maffia általában, csak be kell fogni a szájukat.
Itt nincs gond a programmal, mert senkinek eszébe nem jutna annak részleteit firtatni, a Vezér szava - Isten szava.
Aki mellesleg tisztában van saját értékeivel, minden eddigi államférfit felülmúló történelmi szerepével, tudja magáról, hogy tulajdonképpen százkilencven magas és kék szemű, ezt egyébként plakátokon is tudatja híveivel, de utálja a pocakos tábornokokat, de él-hal a pocakos miniszterelnökökért.
Boldog soha nem lesz, mert eredetileg Puskás reinkarnációja szeretett volna lenni, ehelyett hörcsögként született újjá, és ahogy elnézem, következő életében csótány lesz, ha az újjászületés minőségét érdemek alapján osztja az Úr.
Szavai a sokatlátott hadvezér kissé agresszív szavai voltak - csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van, siker-siker hátán, kéjhömpöly, mámor, győzelem, diadal, haverok, buli, hanta!
Talán az óvatosan távolodó Pokorni lógott ki kissé a sorból, mikor az ellenzék ekézése helyett holmi buzizásról, meg szinglihordák emlegetésének tilalmáról értekezett, de hát Pokorni mindig is kicsit olyan volt a Fideszben, mint sekrestyés a kuplerájban.
Nem volt meglepetés, egy volt a tábor, egy volt a zászló, egy volt a félelem egy esetleges jövőbeni felelősségrevonástól, szóval együtt mozdultak, remélem a nagyja együtt is fog ülni egyszer, habár…
A hét végén tartja kongresszusát a Demokratikus Koalíció is.
Mondjuk, ebben a pártban sem hemzsegnek a pártelnök-jelöltek, de a többieknek legalább nem kell hason csúszva közelíteni a demokrata oszlopszentet, aki kétségkívül feledhetetlen érdemeket szerzett hívei között azzal, hogy amikor elvágták a szocialistákkal összekötő köldökzsinórt, akkor – minden előzetes várakozással ellentétben - pártot csinált a bánatos sokadalomból, mely lehetett volna nagyobb is, ha sokan nem riadnak meg a kihívástól.
Pártjának demokratizmusa a szavak szintjén lenyűgöző, a tettek világában azért már nem mindenen esetben nyilvánul ez meg kristálytisztán, időnként érezni rajta a szocialista szocializációt, a szociknál megszokott kamarillapolitika kissé áporodott illatát a modern világ magára öntött parfümériája alól.
Soha nem arról volt híres, hogy ütőképes apparátust tudott volna építeni, inkább mindenféle rejtélyes érdemek és érdekek mentén állítja össze csapatát.
Ha valakinek sikerül elhitetnie vele, hogy személyében  egy véleményformáló értelmiségivel beszél, akkor nyert ügye van, mert egy pillanat alatt beelőzi azokat, akik évek óta tolják minden erkölcsi és anyagi elismerés nélkül pártjának szekerét, holnap már ő írja a pártprogramot.
Bár remek ösztönei nem csalják meg, és tudja, hogy ma nemigen van vevő világnézeti pártra, de mégis, valahogy beragadt nála az ötlet, hogy a szocialistáktól való kiseprűzése esetén majd ír kurvajó könyveket a baloldalról, így aztán – mert szavatartó is - másodállásban szakácskönyvet és világmegváltó ideológiákat kreál.
Viszont nem hazudozik üzemszerűen, az igazmondásból sportot csinál, és remekül mondja az igazat.
Minden hibát azonnal felismer, kivéve az általa elkövetetteket, de az vesse rá az első követ, aki hibátlan, ugye.
Reggelente belenéz a patakba és megállapítja, hogy milyen cuki csávó is ő, - elszomorodik kissé, ha ezt nem igazolják vissza a közvélemény-kutatások, de nem adja fel.
Cipeli hátán a pártját, melynek tagságáról ugyan illúziói vannak, hiszen zömük a szocialista akolból érkezett és a beidegződéseket nem lehet máról-holnapra levetkőzni.
Remek tulajdonsága, hogy magával a létével, fellépésével kisebbségi érzéseket kelt ellenfeleiben.
A nők ránéznek a nagy orrára, negyvenhatos lábára, és elábrándoznak, majd elolvadnak, a férfiak meg halálra röhögik magukat, mikor eszükbe jut a sámli, melyre Orbán mászott kettejük vitája alkalmából.
A kongresszus teljesen demokratikusan fog mindent megszavazni, amit ő javasol, beleértve a pártprogramot is, legyen bármennyire is eklektikus, - a személyeket is, mindent.
Ő nem vezér, inkább guru vagy egy jókedvű oszlopszent, tud nevetni, és aki nevet, az rossz ember eleve nem lehet.
Ha egyszer el tudja majd érni, hogy pártja ne az ő pártja legyen, hanem akkor is megálljon a lábán, ha mondjuk, influenzával három hétre ágynak esik, ha megtanul végre dolgoztatni, szervezni, akkor – nem csak pofozóbábúként - bekerülhet a magyar történelembe – bevallom, én drukkolok neki.
A szocialisták is megtartják a választások előtti rituális kongresszusukat.
Sokat dolgoztak Mesterházyn, hogy ütős pártelnököt faragjanak belőle, nem is sikertelenül, hiszen megtanult beszélni, amit mond, az értelmes, de sajnos nem magávalragadó.
És kissé zavaró, hogy időnként látszanak az őt mozgató madzagok a végtagjain…
Az ember már éppen elhinné, hogy ő irányítja a szocik politikáját, aztán olyankor mindig jön egy választási jelölt–lista, vagy valami más, amiből kiderül, hogy azért nem annyira.
Pártja nincs túl jó, de nincs túl rossz állapotban sem.
Nem szervezetileg gyenge, hála Kádár túlélőinek, hanem tömegtámogatottsága kopott meg.
Tegyük hozzá, Gyurcsány kiebrudalása sem hozott a konyhára, inkább csak vitt, holott szép reményeik voltak politikai elhalálozását tekintve.
Hiba volt, mára kiderült, de hát féltek tőle rettenetesen, mert tudták, lebeszéli a hajat a fejükről meg kibeszéli a széket alóluk, - de ez ma már mindegy is.
A nagyobb baj, hogy a különféle érdekek következtében inkább egymásra figyelnek, mint a választókra, ami megbosszulja magát.
Ami viszont halálos kór, az, hogy a választók nem hisznek nekik.
Éveken keresztül zengett az ország attól, hogy Gyurcsány hazug, ma talán ő az egyik hiteles politikus, és a többi sem a Bajnai-Mesterházy-Orbán csatársorból kerül ki.
Emellett a szocialistákon rajtuk ragadt a mutyi vádja, a piszkos anyagi érdekeken alapuló háttéralkuk gyanúja.
A legpiszkosabb ezek közül a sokak által állított, de természetesen nemigen bizonyítható Simicska – Puch paktum gyanúja, melyen nem sokat segítenek az aktuális politikai lépések, mint ahogy Mesterházy helyzetét sem teszik éppen erősebbé.
A nép azt mondja róluk, hogy nem is akarnak nyerni, jó nekik ellenzékben, főleg, ha békén hagyják őket.
Ismerve a Fidesz gyengéd módszereit szembeötlő, hogy Mesterházyt feltűnően kímélik, még most is, amikor Bajnai pozíciója a demokratikus oldalon hervadásnak indult.
A szocialista kongresszus a legszebb kádári hagyományokat követi, remek előterjesztések, munkaanyagok, határozati javaslatok, csak a szavazótábor fogy ütemesen…
Szóval, kongresszusok lesznek, a pártok megfutják a kötelező gyakorlatot, utána lesznek boldog, boldogtalan és sértett politikusok, majd jöhet a szabadon választott gyakorlat.
Mindegyiküknek nagy a tét, Orbántól – Mesterházyig.
Majd kiderül, melyikük fut eredményesen és melyikük esik fenékre a politika síkos jegén, ha a gyakorlat kivitelezésébe hiba csúszik.
Nem mindegy, az ország jövője múlik rajta.
Meglátjuk…

:O)))

GYURCSÁNYT ÉLVE VAGY HALVA

Szinte már vicces az a buzgalom, mellyel a DK pártelnökét üldözik a magyar politikai élet szereplői, pártállástól függetlenül.

Hóttmindegy, hogy fideszes, jobbikos vagy szocialista, esetleg valamelyik SZDSZ-es  rompárt képviselőjéről legyen szó, közömbös, hogy a Hírtelevízió vagy az ATV műsorvezetőjéről beszélünk, a Kossuth vagy a Klubrádióról esik szó, a vége mindig az, hogy a kommunikációs lehetőség birtokosa elkezd Gyurcsány eltávolításán munkálkodni.
Nem szereti a mi Ferkónkat ez a budapesti véleményformáló értelmiség, ezt be kellene végre látnia.
A Jóisten büntetése lehet ez, mert a langaléta orbánréme szinte mindenkinél jobban vágyott az elismerésükre, ezer és ezer gesztust tett nekik, rájuk hagyta a legblődebb baromságaikat is, miközben azok a háta mögött roppant bölcs pofákat vágva ütötték-vágták, minimális toleranciát sem tanúsítva vele kapcsolatban.
Azt gondolná az ember, hogy a puccskísérlet után ezek a gigademokraták akár mellé is állhattak volna, de a belvárosi értelmiség nem erről nevezetes, hanem olyanok, mint a kutyák, melyek sérült társukat vad buzgalommal halálra marják.
Emellett arra gondosan vigyáznak, hogy egy esetleges politikai kurzusváltás esetére hagyjanak maguknak egérutat, ezért állandóan az egyrészt-másrészt ellentétpár alkalmazását erőltetik, nem csoda, hogy nem tudnak tévedni.
Ha megjósolják, hogy mi történik majd a lóval, akkor az egyrészt ugye meg is dögölhet, deellenben akár meg is nyerheti az epsomi derbyt, mindenesetre Gyurcsány menjen el az istálló környékéről, mert idegesítőleg hat az állatra.
Mindegyikre…
Nem ő az első politikus, akit nem szeretnek a hivatalosságok, de szeretnek a demokraták, és ha kicsit is jobban törekedne rá, szeretne a szegényember is, hiszen neki nincs képviselete sehol sem az országban.
Gyurcsánynak nem kell azon törnie a fejét, hogy ki az ellensége, és azért ez is nagy könnyebbséget jelent.
Rá az alcsúti nagybeteg vadászik és vadásztat, ő iparkodik politikai életterét beszűkíteni, mozgási lehetőségeit korlátozni, ellehetetleníteni.
Bánatos Vezérünk szájából kifordul a kolbász, ha eszébe jut, hogy esetleg a következő parlamenti ciklusban is nézegetni lesz kénytelen rettegett ellenfelét, akinek trófeája számára pedig már átalakíttatta a lakást.
A fal trófeabemutatásra alkalmazott szakasza elől eltávolított mindent, hogy ha ki kell kerülnie néhai ellenfele orrát, bele ne rúgjon az aranylábú hokedlibe.
Néha elképzelte, ahogy ott lóg a falon, Dávid Ibolya és Torgyán Józsi között, olyankor aprókat lihegett és este vad vágyak között forgolódott, Wittner Máriával álmodott…
A legutóbbi trükk az volt, hogy hirtelen híre kelt – pontosabban hírét keltették - annak, hogy nem akar indulni a parlamenti választásokon, mert Brüsszelbe készül képviselőnek.
A szóvivő cáfolta, tán még közleményt is adott ki róla a DK, de aki kicsit is ismeri a politikai marketinget, az azért nem becsül le egy ilyen akciót.
Mit is üzent ezzel az aki a közbeszédbe megpróbálta belopni ezt az álhírt?
Hát, üzent egyrészt Gyurcsány mostanában egyre nagyobb számú követőjének, mégpedig azt, hogy ne reménykedjetek majmok, imádott Feritek otthagy benneteket egy jó kis zsíros képviselői helyért Brüsszelben, ti meg itt maradtok magatokra!
Gondoljátok meg kire szavaztok, mert aki nincs itthon, arra nem számíthattok, keressetek helyette olyat, aki itthon marad!
Üzent Gyurcsánynak, hogy na, jó, rendben van, összefogunk veletek, de akkor te elmész Kamcsatkába száműzetésbe, ne is lássunk téged!
A pártodat meg majd felkaroljuk, ha akarod akár még pártelnököt is delegálunk, de persze ehhez neked már nem lesz közöd!
Üzentek a szocialista szavazóknak is: Na, ugye, hogy nincs miért aggódni, már a menekülési útvonalat keresi!
És üzentek a jobboldaliaknak is: Lám-lám, a süllyedő hajóról menekül a patkány, mi vagyunk a nyertesek, miénk lesz a győzelem!
Persze aki kicsit is figyeli Gyurcsány mozgását a politikában, az tudja, hogy ez egy eleve hamvábahótt kísérlet, ami Gyurcsány félreállítását illeti - de nem is erről van itt szó, hanem arról, hogy a választásokon ne jusson be sem ő, sem a pártja a Parlamentbe, vegyük el a választók kedvét attól, hogy rá adják a szavazatukat.
Mert a vádakból valamennyi mindig ragad, és az áldozat hiába is kapálózik, keveset tud tenni ellene.
Ha elég sokszor hallja, ezt fogja elfogadni igazságnak, mert Gyurcsány vagy a DK cáfolatára ha el is jut hozzá, csak legyint  egyet, persze, majd otthagyja a pénzt!
Mondjuk, én is elhiszem Orbánnal kapcsolatban, hogy az azeri baltásért két olajkutat kapott Simicska, aki – mint tudjuk - szimbiózisban él Orbánnal, mint a kalauzhal a cápával, csak néha nehéz megállapítani, hogy aktuálisan melyikük a cápa…
Egy–két évtized múlva remek téma lesz ez a történész-hallgatóknak.
Aztán mikor már az ő fiaik sem élnek, akkor majd egy történész megírja, hogy volt ebben az országban egy-két államférfi, aki az ország felemelkedésén, a demokrácia meghonosításán fáradozott, de a sár és a mocsok, a tradicionális magyar posvány visszahúzta őket…

:O)))

NYÍLT LEVÉL

Szokatlan műfaj a szövetségkötések során.

Képzeljük el, amint Churchill 1942-ben nyílt levelet kap Sztálintól, melyben a vörös cár felszólítja, hogy valljon színt: hány országra tart igényt Európában?

Ugye, hogy hülyén hangzik?

Mesterházy levele sem kevésbé szörnyű, de persze ha az a cél, hogy az Orbán megbuktatására szövetkezőket idióták gyülevész csapatának tüntesse fel, akkor meg lehet nyugtatni a Szocialista Párt átmeneti vezetőjét, hogy akciója elérte a célját.

Mesterházy nyílt színvallásra szólította fel Gyurcsányt, nyilatkoznia kellene, miszerint hány helyet szeretne a közös listán, és tényleg Gyurcsány Ferencet akarják-e a második helyre?

Fogós, ravasz kérdések ezek, miután erről Gyurcsány alig százszor nyilatkozott már mindenféle fórumokon és - gondolom – elmondta a szocialisták kissé nehézfelfogásúnak tűnő tárgyalódelegációjának is, így aztán valóban indokolt a nyílt levél.

Persze aki nem ül mindenféle hevederekkel felszerelt játszóruhában egy belülről kilincs nélküli, párnázott szobácskában, az nyilván nehezen tud elképzelni egyenlő felek között olyan egyezséget, melynek az a vége, hogy az egyik szövetséges párt elnökét a másik szövetséges párt leradírozza a politikai térképről, jóllehet, valamiféle szellemi zavar következtében a Mesterházy - Bajnai kerékpáros károspáros mégis ezt képzeli.

Butuskaság, de hát ebben a folyamatban nem ez az első lükeség, lássuk be.

Ezek a fiúk akkora taktikai érzékkel rendelkeznek, mint a magyar futballválogatott Bukarestben, tárgyalási technikájuk pedig a magyar szurkolók kifinomult érvrendszerét idézi - ugyanonnan.

Persze nem kell ezen álmélkodni, ez a folyamat már akkor félresiklott, mikor az Együtt és a Szocik vad mutyizásba kezdtek, akkor kellett volna a szocialisták tagságának jól fenéken billenteni bánatos, és szokás szerint kamarillapolitikát folytató vezetőiket, mert ép ésszel egy ilyen helyzetben nem lehet annyira gyűlölni Gyurcsányt, hogy helyette pszeudopártokkal folyjék az alkudozás.

Gyurcsány pártja (de utálom ezt a kifejezést is, de jó lenne, ha a demokraták pártja lenne…) legalább valóságos párt, valóságos tagsággal és szimpatizánsokkal rendelkező párt, akik elkötelezettek a demokrácia mellett, még ha soraikban meg is találhatók ugyanazok a szélsőségesen elfogult emberek, akik nagyobb ellenséget látnak a szocialistákban, mint a kis zsarnokban.

Ennek persze vezetői szinten nem szabadna megjelenni, mert aki ilyen szemléletet mond magáénak, az egyszerűen nem szabadna, hogy vezető legyen egy modern demokratikus pártban, nevezzék azt bárminek is, szégyenkezve vállalt szocialistának vagy harminc kötőjellel ékesített gittegyletnek.

És mégis.

Emberileg ez persze érthető, mert mindkét mutyinger úgy utálja Gyurcsányt, mint liba a kukoricagránátot.

Hogy ennek mi az oka, azt most ne is boncolgassuk, legyen elég annyi, hogy a Gyurcsány bokájára felszerelt mikrofonhoz mindketten tűzoltólétrával érkeztek, és ezt nem azért írom, mert odalennék Gyurcsány taktikai zsenijétől…

Mindenesetre Gyurcsány nem támasztott durva feltételeket, a közvélemény-kutatásokkal igazolt arányokat szeretné megkapni, azt meg, hogy a listán kapott helyeket kivel töltsék be, talán rá lehetne bízni a Demokratikus Koalíció illetékes testületeire, európai szokások szerint.

Hogy a DK önálló parlamenti frakciót szeretne, az nyilvánvaló, indokolt és jogos abban a választási rendszerben, melyben mozogni kénytelenek vagyunk.

Habár a feltételezés az volt, hogy több biztosítékot Orbán képtelen lesz beépíteni annak érdekében, hogy ha veszít is, nyerjen, de mi azért megmutattuk, hogy tudunk még csiszolgatni rajta, smirglizgetni – a magyar baloldal tehetséges a végtelenségig, mikor a saját nyakára dobható hurkot fonja…

Szóval a tét itt nem más, Gyurcsány bőre.

És a demokratikus oldal két vezére, akik nem biztos, hogy arra vállalkoztak, amire így párban legalkalmasabbak lennének, azt képzeli, hogy a DK szavazói majd át fognak szavazni rájuk, merthogy olyan emelkedett népek, akik számára első a demokrácia, második a Ferencváros.

Hát – hadd tájékoztassam azokat, akik ebben a hitben ringatóznak, hogy - ez nem lesz így, és ennek okát elsősorban saját magukban keressék.

Egy Gyurcsányt kizáró és pártjának tagságát alapanyagként kezelő döntés után őket soha többé nem fogja a DK egyetlen szimpatizánsa sem demokratának tekinteni, és még, aki idáig évtizedeken át szocialista szavazó volt, az is úgy fogja utálni őket, mint a lágyszívű kántor a kukoricagölödint.

És ezen az sem fog segíteni, ha Gyurcsány személyesen fogja őket szavazásra bíztatni, mert az emberek nem vevők a gyáva, sunyi, jellemhibás emberek támogatására, nemmellesleg tudják, hogy az összefogás ilyetén kezelésével csak veszíteni lehet.

Szép példája ennek Vác, ahol olyan túl sok nem kellett volna a sikerhez, de a képviselőválasztáshoz aztán minden kis szavazatocskára szükség lesz, mindenkit el kell tudni vinni választani, mert aki otthon marad, az Viktorra szavaz.

Erre persze kizárják az összefogásból – ami egyébként csak az ő szóhasználatukban összefogás, mert egyébként csak korlátozott csatlakozási lehetőség „alma játszik-körte nem” alapon, és semmi, de semmi köze nincs egy demokratikus választási szövetséghez – azt a Schmuck Andort, aki ha csak annyi választót hoz, mint ahányan a Radetzky-indulóra tapsoltak neki, eldöntheti a választásokat.

Mennyin is múlt az Orbánt állítólag legitimáló kétharmad?

A mi dicső vezetőink számolni sem tudnak, mert ha számolni tudnának, akkor számolnának azzal, hogy ez számukra két lehetőség: az első meg az utolsó, mert ha a demokratikus oldal veszít, akkor ők mennek a levesbe, és soha-soha több esélyük nem lesz.

Meg kellene becsülni a szavazókat, én azt mondom, de attól tartok, erre az illetékeseknek előbb kellett volna rájönni.

Mondjuk akkor, amikor hónapokon keresztül a semmiről vitatkoztak, meg taktikázgattak, felvágva a saját maguk által felfújt lufit, mint a görögdinnyét.

Érdeklődéssel várom, hogy képesek e egyáltalán némi korrekcióra, vagy akár csak a realitások tudomásulvételére?

Nincsenek illúzióim…

:O)))