ORBÁN AZ ABLAKBAN

„Bismarckot képzeljük úgy el, hogy kiállt az ablakba, az órájára nézett, negyed kilenc, most a birodalomban matematika óra kezdődik” – mondta Pokorni Zoltán, aki interjút adott a Népszabadságnak abból az alkalomból, hogy egyedül szavazott a Fidesz frakcióból az oktatási törvény ellen.

Mikor az újságíró megkérdezte tőle, hogy nem számít e rá, hogy ismét megüzenik neki, hogy túl messzire ment, akkor azt találta mondani: „Minden szakmának megvan a maga betegsége. A taxisofőrnek a könyökízülete fáj, a politikus paranoiás. Tehát, ez a lehetőség természetesen fennáll.”

Én mégis éppen az ő nyilatkozatában látom annak egyik bizonyítékát, hogy kormányoldalon sem mindenki orvosi eset, nem mindenki programozott pártrobot, hanem vannak olyanok is, akik a szakmai kérdéseket szakmai kérdésként kezelik és nem hajlandók kritikátlanul tudomásul venni azokat az anakronisztikus elképzeléseket, melyek valószínűleg egy alcsuti családi vacsorán születtek, nyugodt pálinkázgatás közben.

Mindenesetre most már csak azt kell megvárnunk, míg a kétharmad testületileg is felismeri azt a nagy igazságot, hogy a paranoiát és az egyéb elmebántalmakat nem a miniszterelnöki kinevezés gyógyítja, hanem a pszichiáter, akinek kompetenciája viszont nem terjed túl a természet törvényein, és a tüneti kezelésen túl legfeljebb imádkozni tud a betegért.

Fene se politizálna itt az ünnepi asztal tőszomszédságában (bejgli, zserbó-szelet, jó kis borocska, libasült, miegyéb…) ha a Vezér nem éppen ezt a dátumot tartotta volna megfelelőnek arra, hogy hű népének állam által fizetett részéhez szózatot intézzen pénzügyei rendezése érdekében.

A közszolgálatban álló dolgozóknak írt levelet Orbán Viktor, amelyben a végtörlesztés lehetőségére hívja fel a figyelmet.

Bakker, elnézegettem már, mikor aláírt valamit nagy körülményesen, majd cirkalmazgatta kicsit, mint a gyerek, mikor kitalálja a „miniszteri aláírását”.

Ez az ember nem tud írni, csak bizonyítani, hogy mindenki azt szereti legjobban művelni, amihez nem ért.

Ő például levelezni szeret.

Szilágyi Erzsébet forog a sírjában, bánatában, hogy lenyomta őt az alcsuti, - éppen őt, aki az irodalomtörténetbe is a levele útján került be.

Úgy látszik, a Szeretett Vezető a történelembe szeretne levelező tagozaton bekerülni, és ha majd egyszer, nem is oly sokára királlyá koronázzuk a Duna jegén ő lesz I. (levelező) Viktor Miháj, Isten bikacsökje, értve ezen, hogy személyében Isten egy marha csúnyájával verte pofán a tanulásképtelen magyart.

Vannak dislexiások, vannak disgráfiások, de hogy hívják azokat, akik képtelenek a történelemből tanulni?

Jó, tudom, magyaroknak - de mi ennek a betegségnek a neve?

Valahogy úgy jön ki ez az egész, hogy a kiráj ajándékot oszt karácsonyra hű szolgáinak, odacsempészve ezzel a reményt a karácsonyfa alá, hogy tán mégsem verik dobra a lakást, mert a Jó Király segít, hiszen maga mondja: „a kormány küzdelmet folytat a lakás-devizahitelesek kimentése érdekében, és sikerült megteremteni a jogi alapjait, „hogy kiutat találjunk a szorult helyzetükből".

Küzdelmes élet az övé, meg még ment is, - hát istenem, nem mindenkit, csak azokat egyelőre, akik számára fontosak, mert esetleg gondokat tudnának okozni az állam működtetése során.

A többi egyelőre dögöljön ott, ahol van a szeretet ünnepén.

Merthogy ugye devizakölcsöne nem csak a köz szolgáinak van.

Szeretem az ilyen ajándékokat egyébként is, mert minden ilyen alkalommal, mikor a kiráj nagylelkű, akkor az én pénztárcám lesz könnyebb, csakúgy, mint a stadionvásárlásoknál, építéseknél, a csóringer meg, ha fázik, fűtsön be a nyakkendőjével, mint a legutóbbi, de nem utolsó téli halálesetnél volt erre példa.

 Látom lelki szemeimmel, amint a Magasztos ott áll a karácsonyfa mellett és könnybelábad a szeme saját nagylelkűségétől és nagyvonalúságától, elképzeli, ahogy a minisztériumi kistisztviselő vagy az önkormányzati dolgozó tekintete felderül, szája optimista mosolyra húzódik és a „Kiskarácsony-Nagykarácsony” helyett halleluját zeng, kinyitva az ablakot is, hadd hallja meg mindenki, hogy a Mi Fényességünknek sikerült megteremteni a jogi alapjait, „hogy kiutat találjunk a szorult helyzetükből”.

Egyelőre jogi alapokat teremt, majd a hetedik napon megpihen, ugye...

Valaki azért elmondhatná neki, hogy jogi lehetőséget teremteni kétharmaddal könnyű, helyette talán azon kellene erőlködnie, hogy pénzt teremtsen a nagylelkűségéhez.

Méghozzá anélkül, hogy az én pénztárcámban kotorászna, mert mondjuk, azt azért leszögezhetjük, hogy az ország népének kilencven százaléka nem devizában adósodott el, hanem forintban a banknál vagy az uzsorásnál – mindegy is – és még a maradék tíz százalék sem mind közszolga, vannak eladósodott, alantasabb állampolgárok is.

Kihangsúlyoznám, hogy nem irigylem én ám a segítséget a köztisztviselőktől, csak éppen valamit hallottam harangozni a személyes felelősségen túl az egyenlő bánásmódról is.

Tömegszerencsétlenségnél sem úgy megy a dolog, hogy először kimentik az összezúzott vagonokból a köztisztviselőket, aztán a többi meg mehet a húsdarálóba.

Fene essen ebbe az alcsuti kupecbe, elcseszi itten nekem az ünnepeimet.

Az egész média a kezében van, bőven ráért volna ezt 27.-én közkinccsé tenni, hiszen semmi újat tulajdonképpen nem mondott, csak emlékeztette a cselédséget, hogy habár most már megint nem ad pénzt, de majd egyszer adni fog - vagy kisnyúl.

A jogi lehetőséget megteremtette, most éppen harcban áll a pénzesláda kulcsáért, várd ki míg lebunkózom ezt a renitens Simort, - legyél türelemmel, szeretett plebsem!

Helyettetek is morgolódtam, ti csak ünnepeljetek nyugodtan!

:O)))

BOTRÁNY

Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van, kérjük a Magyarok Istenének segítségét, de ha az sem segít, akkor jöjjön a gyászos vég, üljön népünk dacos nyakára ismét az IMF!

Csak azt ne felejtsük el, hogy aki most behívja őket, az nem más, mint a Nemzet Miniszterelnöke, a nem szokványos magyar gazdaságpolitika atyja, a Nemzet Tevepárduca.
Aki egyébként felcsillantotta a reményt bizakodó népe előtt: ha az IMF jön, akkor ő megy.

Na, erre azért nem kössünk fogadásokat, nem olyan családból való ő, hogy csak így, egyszerűen, habár az ötlet oly gyönyörű, hogy minden belső késztetésünk és dús fantáziánk dacára nem adnánk neki tippeket sem arra vonatkozóan, hogy hová menjen, csak menjen sebesen ahova akar, vigye a lopott milliárdjait és hagyja végre ezt a népet békében.

Hagyja megnyugodni, ráébredni arra, hogy a nemzet felemelkedésének útja nem a permanens háborúskodás, hanem a békés, nyugodt építőmunka, a hétköznapok józan optimizmusa, a kiszámítható és minél kevesebb ideológiával terhelt jövő.

Ami ma történt, az bátran állíthatom, felülmúlta még az MSZP miniszterelnök-keresési akcióját is, pedig azt hittük, hogy az felülmúlhatatlan.

Hogy egy kormány közleményben tudassa azt, hogy tárgyalásokat kezd a világ egyik leghatalmasabb pénzügyi szervezetével, meghatározva azt is, hogy mit kíván elérni, majd az ominózus szervezet pár órán belül hivatalos közleményben közli, hogy ők erről a tárgyalásról nem tudnak, és amiről Orbán kormánya tárgyalni kíván, azt nincs mód megadni az országnak, ez több mint kínos, ez botrány.

Mint ahogy botrány volt az Egyesült Államok nagykövete által szóban közölt demarche eltagadása is, visszaélés az amerikai kormányzat jóindulatával, hogy ne fogalmazzunk túl diplomatikusan, ez a pofátlanság minősített esete volt.

A mai történet véleményem szerint Orbán kormányának végét jelenti a nemzetközi színtéren, innen már csak az időpontja kérdéses, hogy a pénzügyi világ nagyjai a világgazdaság egyéb tényezőinek figyelembevételével mikor pöccintenek egyet Magyarországon, hogy beleessünk a legsötétebb nyomorba.

Mert ne legyen kétség afelől, hogy ha ez az ára annak az Orbánnak nevezett rosszindulatú politikai daganat eltávolításának, akkor ezt az árat meg fogják fizettetni velünk.

Még panaszkodni sem panaszkodhatunk, hiszen mi adtuk a konyhakést egy őrült kezébe, mi néztünk rá csillogó szemmel, mint az ország megmentőjére, mi bámultuk kancsalul az általa festett egeket, mi hittünk neki akkor is, amikor már ezerszer bizonyította, hogy egy kispályás, ócska tolvaj, egy politikai szemfényvesztő.

Persze lehet mondani, hogy én ugyan nem, én utáltam őt, meg az egész politikát, el se mentem szavazni.

Az csak a baj ezzel az érveléssel, hogy hazug és ostoba.

Ha a nővéred erőszakolja egy haramia, a család nem állhatja körül a kanapét, nem fordíthat hátat az eseményeknek, hanem bizony meg kell lengetni sodrófát, hólapátot és világgá kell kergetni az erőszaktevőt.

A választó sodrófája a szavazata, ha azt a háta mögé rejtve jópofán semlegeskedik, akkor becsapja önmagát is, mert hallgatásával egy olyan kurzust támogat, amelyik aztán barmot fog csinálni belőle, a családját meg nyomorba löki.

A közleményben, melyben bejelentették az IMF visszahívását rengeteg szépség lapul, győzelmes csaták felemlítése, az ország új aranykorának ecsetelése, győzelem győzelem hátán.

Ez csak azt bizonyítja, hogy a Kis Kártékony még most sem képes szembenézni a valósággal, folytatja a hazudozást és már megint hülyére veszi a népet.

Azt hiszi, hogy alkudozhat, de a helyzete leginkább Dönitz helyzetére emlékeztet, aki szintúgy megpróbált alkudozni, de csak a feltétel nélküli megadást fogadták el tőle a győztesek.

Természetesen ez lenne a kisebb baj, mert a nép majd a saját nadrágszíján az új lyukak fúrása közben rájön, hogy hiába ígért neki a Vezér minden napra majorannás libapecsenyét, az aranykor mégis Csányinak és Demjánnak jött el.

Aki meg hozzá érkezett, azt végrehajtónak hívják.

A nagyobb baj az, hogy ez a torzszülött politikai rendszer még egy darabig agonizálni fog, kezdődik majd a politikai tánc, mert a gazdaság csak egyik – bár legfontosabb szelete a társadalomnak.

És bár ezek idáig is gátlástalanok voltak de innentől ez egy halálra sebzett kurzus, márpedig a sebzett hiénánál kevés vad veszélyesebb.

Vannak itt más fontos dolgok is, a szabadságjogoktól kezdve a kulturális diktatúráig, az önkormányzati dolgozók kategóriába sorolásától (fideszes vagy nem) a Kubatov-listákig, a demokratikus intézményrendszer felszámolásától a különféle testületek jogkörének kiüresítéséig.

Ha a fékek és ellensúlyok rendszerét nem lehet visszaállítani, ha a közélet továbbra is néhány idegbeteg halaskofa csendes piacsarki megbeszélésére emlékeztet, akkor lehet itt bármilyen pénzügyi segítség, akkor ez a helyzet egy fikarcnyit sem fog javulni, a beteg magyar társadalom továbbra is beteg marad.

Lehet, hogy hitelt kapunk majd, de ennek a kormánynak a hitele elfogyott. 

Itt lenne az idő, hogy elkezdjenek magyarosan öltözködni - remek lenne látni Orbánt mentében…

:O))) 

VESZÉLYBEN A LIBASÜLT

Kezdjük talán azzal, hogy ma van Márton-nap, a libák ünnepe, éljenek a libák, míg át nem lényegülnek libasültté!

Jól nézzük meg azt a libasültet még utoljára, mert ha az ország finanszírozása összeomlik, akkor libasült helyett makkolhatunk az erdőkben, mint a vaddisznó.

Az állam finanszírozása nagyjából úgy történik, hogy a költségvetési bevételekből levonják a kiadásokat, és a különbözetre hiteleket vesz fel az ország a nemzetközi pénzpiacon.

Ezt a világ valamennyi országa így csinálja, kivéve a legpocsékabb diktatúrákat, melyeknél percig sem okoz gondot a nép sanyargatása.

Önmagában ez az eljárás nem szokott gondot okozni, a kormány kibocsát különféle állampapírokat, melyek értéke után tisztességes kamatokat fizet azoknak a befektetőknek, akik hajlandók vásárolni belőle.

Az állampapírok azért tetszenek a befektetőknek, mert az állam általában jobb adós a szomszédasszonynál, aki egyébként is ritkán vásárol közvetlenül a kötvénypiacon, mivelhogy a zöldséges után már nemigen marad erre pénze.

Kik hát a vásárlók?

Vásárlók a különféle befektetési alapok, amelyek a lakosság megtakarításait csatornázzák be a gazdaságba, vásárlók a különféle nyugdíjalapok, így vásárlók voltak a magyar magánnyugdíj-pénztárak is, de mostmár nem vásárlók többet, valamiért.

Ha az állampapírokat megveszik, akkor itt a dínomdánom, ha nem veszik meg, akkor jön a fogak csikorgatása.

Az államok általában arra játszanak, hogy évről évre nő gazdaság teljesítőképessége, ezért aztán állandóan nő a hitelek kamatainak megfizetésére rendelkezésre álló összeg és ez általában így is van.

Persze vannak egyéb tényezők is, melyek befolyásolják az állam mozgásterét, melyről épp a minap tette közkinccsé a Mi Megmentőnk, hogy ez alól mi kivételek vagyunk, mert nekünk ilyenünk nincs.

Ilyen tényező az például, hogy milyen kamatra hajlandók rámozdulni a befektetők, mert jólmenő gazdaság papírjait viszik, mint a cukrot alacsony kamatra is.

Ellenben azon országoknak, melyek a szakadék szélén adják elő a hattyú halálát, igencsak magas kamatot kell ígérni az átlagoshoz képest, hogy egyáltalán ránézzen a kínálatukra valaki.

Namármost ez drágává teszi a hiteleket és a drága hitelt egy gyakorlatilag stagnáló gazdaságú állam a stagnáló adóbevételeiből nagyon nehezen tudja visszafizetni, nem marad más hátra, mint több adót kipréselni a lakosságból, a vállalkozásokból, a bankokból.

A nemzetközi pénzpiac meg árgus szemekkel figyeli, hogy mit művel az aktuális kormány, és az érdekeinek megfelelően reagál.

Emeli a hitelek biztosításának kockázati felárát, ez tovább drágítja a hitelt, elkerüli a kötvény és állampapír-piacon a magyar állam által kibocsátott papírokat, a hitelminősítők pedig rontják az adós-besorolásunkat, mint például ma a Fitch, amely a magyar hosszútávú államadósság "BBB" -besorolásának kilátásait negatívra módosította az eddigi stabilról.

Közben persze a mi harcias kedvű diktátorocskánk éppen olyan, mint Vászja Lovontosz partizán a Pripjaty mocsaraiban, vagy Kicsikuki szamuráj Guam dzsungelében – folytatja a harcot mindhalálig.

Ő ezt úgy érti, míg mi mind fel nem fordulunk.

Lenne itt ez az IMF nevű rettenetes fenevad, mellyel harcba szállt a mi vitézecskénk, jóllehet ez a harc is igen speciális volt, merthogy a nagy handabandázással előadott kardlengetésre meg fenyegetőzésre egy hűvös mosoly és egy vállrándítás volt a válasz, erre aztán jöhetett a triumfálás: elhessegettük az IMF-et, mondhatni, lepöcköltük magunkról, mint az agyoncsapott szúnyogot.

Enyhítő körülmény, hogy a felvett, de fel nem használt és tartalékként funkcionáló jelentős összegű IMF hitelt nem adtuk vissza, hanem vettünk rajta MOL részvényt, így mérve súlyos csapást az imperializmusra.

Azt a szervezetet sértegettük, mely egyedül lenne képes megállítani ezt a rendkívül kedvezőtlen folyamatot, mely az egész világon már közbeszéd tárgyát képezi, pontosabban már csak az időpontról folyik a polémia, hogy sacc/kb. mikor fog bedőlni Magyarország.

Tulajdonképpen ennek a helyzetnek a kezelésében pontosan érzékelni lehet Gyurcsány és a kis mitugrász közötti különbséget, habár a helyzet nem teljesen analóg.

Gyurcsány, amikor levitte az államháztartási hiányt 3.8%-ra de érzékelte a világgazdasági válságot, akkor azonnal lépett.

Félretéve a hiúsági kérdéseket, nem figyelve az áloptimista jóslatokra azonnal kérte az IMF segítségét és meg is kapta azt a készenléti hitelkeretet, mely segített abban, hogy az ország – megfelelő tartalékok híján is – átvészelje a világválság legnehezebb időszakát.

Hogy Bajnai és kormánya sikeres lehetett, annak el alapvető előfeltétele volt, enélkül nagy bajban lettünk volna.

A hitelkeretet aztán a legnagyobb veszedelem elmúltával is jó szolgálatot tett, mert kamatterhei a pénzpiaci kamatoknál lényegesen kedvezőbbek voltak, így segített a normál működésre való visszatérésben is.

Orbán másképpen közelíti a problémát.

Már abban is hazudik, hogy az ország gondjait az Euro válsága okozza, a többi hazugsága viszont még ormótlanabb.

A csúcs az volt, mikor a magyar államadósság-besorolások esetleges leminősítésének kockázatára vonatkozó kérdésre azt mondta: a magyar kormány szokványos és nem szokványos módszerek elegyét alkalmazza, és ezek között van olyan, amelyik nem nyeri el az elemzők és a hitelminősítők tetszését.
Az eredmények azonban már jelentkeznek, tette hozzá.

Hát az igaz, hogy a dilettantizmus és a felelőtlenség ilyen foka nem szokványos a világ gazdaságpolitikájában, de az eredményei kétségkívül látszanak.

Ez a fickó meg vagy komplett idióta, vagy nem tud hazudozás nélkül élni, vagy mindkettő.

A Fitchen kívül Az RBC (Royal Bank of Canada) feltörekvő piaci közgazdászának friss kommentárja szerint is közel van a magyar borulás és egy leminősítés egyre valószínűbb, rendkívüli események következhetnek be a következő napokban.

Ezt taglalja a Wall Street Journal is, aki a gazdaságban számít, mindenki kongatja a vészharangot, közben meg a Legnagyobb Magyar Közgazdász és Poliészter vagy mi is, gazdasági szakemberek, újságírók és egyetemisták előtt előadást tart a London School of Economicsban "Közép-Európa - a növekedés motorja" címmel.

Ahelyett, hogy „Magyarország: törött hajtókar Közép-Európa motorjában” címmel adna elő.

Nem lenne itt semmi baj, ha a saját családjával játszadozna, meg még azzal, amivel éppen egyidős, de a mi életünkkel játszadozik.

Köszönjük azoknak, akik rá szavaztak és nemkevésbé azoknak, akik nem mentek el szavazni.

Aki meg azt gondolja, hogy egy gazdasági borulás őt nem érinti, az sürgősen kérjen időpontot a pszichiátrián.

Magyarország eddig még mindig eleget tett adósságszolgálati kötelezettségeinek, ötvenhatban is, a rendszerváltáskor is.

Kár lenne ezt a tradíciót is felrúgni, lenne helyette más ötletem…

:O)))

Ps: Márton napi libasült