PANDÚROK

PANDÚR A BETYÁROK KEZÉN

Nehéz gyermekkora lehetett a Vezérnek, nagy valószínűséggel elkaphatták őt szilvalopás közben a rendőrök.
Akkortájt még nem volt annyira fejlett a magántulajdon technikai védelme, mint napjainkban, habár a villanyáram ára a mainál lényegesen kedvezőbb volt.

De az is lehet, hogy kerékpárral száguldozott az utcán és elkapta a fülét a körzeti meghízott, annál fogva állította elő az őrsre (akkortájt még voltak a falvakban ilyenek…) felvenni az adatait, és az esemény oly mély és maradandó nyomokat hagyott benne, hogy máig sem tudta kiheverni.

De az is lehet, hogy amikor a Batthyányi-örökmécsesnél hepciáskodott a rendőrökkel, felháborította, hogy nem tudták azonnal, hogy alá a pártállami belügyminiszter védőhálója van kifeszítve, és nem voltak hozzá túl barátságosan, mikor nem vitte odébb a seggét, mikor erre felkérték.

Vannak, akik normális fejlődésen mennek keresztül, vannak meg, akik megrekednek a fejlődés egy alacsonyabb szintjén és helyzetekkel, emberekkel szemben infantilis módon nyilvánulnak meg.

Az ilyenek a húszéves osztálytalálkozón megjelenő valamikori történelem-tanárnőjükkel bunkóskodnak, mert hajdan egyest adott nekik, pedig csak összetévesztették a tatárjárás időpontját a mohácsi vész évszámával, és igazán nem volt ez szép tőle.

Így van ez a kamaszgyerek rendőrellenességével is – normális esetben kinövi, felnőtt korában megbecsüli a rendőrt, mert tudja magáról, hogy ő rendes ember, márpedig a rendőr a rendet és a rendes embereket védi.

Akik képtelenek idáig eljutni, azok zöme orvosi eset, pszichésen vagy mentálisan sérült, boldogtalan ember.

A Fidesz megalakulása első pillanatától kezdve ellenséges volt a rendőrséggel szemben, ott törekedett a testület lejáratására, ahol csak alkalma volt rá, aztán az ellenzéki létben az ellenségesség gyűlöletté torzult, mikor 2006-ban kiderült, hogy a rendőrök és parancsnokaik nem fordítanak hátat a puccskísérletnek, hanem esküjükhöz híven a törvényesség és a rend pártjára állnak.

Azóta ez a testület halálra van ítélve, magam már azt is csodának tartom, hogy ezidáig nem keresztelték át őket mondjuk Pandúrságnak,  jóllehet az araszolás arrafelé elkezdődött.

Jön a felügyelő, jön a rendőrtanácsos és horthysta társaik, eltűnik a rendfokozat, lehet új igazolványokat és egyéb biszbaszokat gyártatni a közeli cégekkel.

A Csendőrséggel pechjük volt, a Jobbik azt elszipkázta az orruk elől, pedig az lett volna az igazi - a fess Pintér csendőrtábornok, amint húzza maga után a kardját a földön, miként Kuka törpe a kabátját…

Szóval a rendőrséget ki kell nyírni, az erre való törekvés legújabb példája a Honvédelmi Bizottság módosító javaslata, amely azt kezdeményezi, hogy ne legyen jogosult szolgálati járandóságra a hivatásos állomány tagjai közül az, aki meghatározott bűncselekményt - például bántalmazást hivatalos eljárásban - követett el, és nem mentesült az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.

A szocialisták tiltakoztak ez ellen, teljesen jogosan, hiszen ez egy újabb lépés az egyébként már így is teljesen elbizonytalanított állomány teljes tönkretétele felé.

Rendőr legyen a talpán, aki képes megfelelni az idióta politikusok parancsnokaik által közvetített életidegen elvárásainak, hiszen egyszerre várnak el tőlük vídiakeménységet és emberbaráti agitációt tömegoszlatás közben, emlegetik nekik a csendőr pofonját, de ha valaki rájuk támad kapanyéllel, a rendőr már a támadóval közös zárkában látja magát lelki szemeivel, ha a tonfával fejbeveri.

Egy rendőr ma csak abban bízhat, hogy ezeket elmossa az idő, és eljön egyszer az a nap, mikortól majd megint a törvényesség lesz az elsőrendű szempont a munkájában, és nem kell arra számítania, hogy egy esetlegesen hibás fellépéséért esetleg elveszti a nyugdíjjogosultságát, vagy a gigászi sztárgázsit, amiből így sem nagyon tudja eltartani a családját.

Sokszor pedig a döntésre egy pillanat áll csak rendelkezésére, ennyi idő alatt döntenie és cselekednie is kell, mert a hezitálás az életébe kerülhet.

Ilyen szituációkban nem nehéz tévedni.

Csak abban bízhat, hogy a parancsnokait nem az ország leghatalmasabb maffiózói fogják irányítani, és nem kell az újságokban arról olvasni, hogy mecsoda méltánytalanság volt az olyan rendőrtábornokok nyugdíjazása, akik kilométerekről bűzlenek a gázolajtól, a korrupciótól és a kétes ügyletektől.

Rendőrnek lenni nem egyszerű életpálya, nem könnyű összeegyeztetni a munkát, a családi életet, megbirkózni a munka során előadódó napi kihívásokkal.

És nem egyszerű dolog minden nap szó szerint az életét kockáztatni, hiszen a mai világban sokszor gyorsabban kerül elő a kés vagy pisztoly, mint a személyi igazolvány.

Szinte vadnyugati állapotok uralkodnak.

Nem kitaláció, hanem valóban megesett, hogy a helyi maffiózó utcájában haladó kocsit, melyben nyomozók ültek megtámadták, aztán végigüldözték a településen és közben golyózáport zúdítottak rá.

A rendőr egyébként is nehéz helyzetben van, hiszen általában ugyanott lakik, mint a bűnöző, sok esetben együtt jártak iskolába, lehet, a gyerekeik ma is egy osztályban tanulnak, ez eleve hihetetlen kemény konfliktushelyzeteket eredményezhet.

Régen a betörő vagy a rabló a saját lakóhelyén nem dolgozott, a mai bűnöző lustább, reggel felkel, fogat mos egy korty szilvával, aztán elmegy és baseballütővel megdorgálja a kocsmárost, aki nem fizeti rendesen a védelmi pénzt.

Ezzel kell szembeszállni a rendőrnek, havi százezer forintért, meg hivatástudatból.

Ha egy rendőr libasültet akar enni, akkor neki is el kell menni libát lopni, mert a boltban a fizetéséből nemigen futja rá – az életpályamodellre meg nem adnak libát.

Voltak itt nagy ígéretek, rendőr minden faluba, két hét alatt rend lesz meg ilyesmi, ehelyett megerősítették a tüntetések és zavargások kezelésére alkalmas rendőralakulatokat, Juci néni meg, ha óvni akarja a libáját, akkor kiköltözhet a fészerbe egy Magnum társaságában.

Ma nem a bűnözőket fenyegeti az állam, hanem a rendőröket.

Most éppen azon megy a balhé, hogy a jobboldal elkezdte közzé tenni azoknak a rendőröknek a nevét és lakcímét, akik részt vettek a tömegoszlatásban.

El lehet képzelni annak a rendőrnek és családjának a lelkiállapotát, akinek személyes tapasztalatai vannak a gátlástalan csőcselékről, az ország aljanépéről akcióban.

Normális jogállam védi a rendőrségét, de ez sem nem normális, sem nem jogállam.

Hát legalább védjük mi őket, akik minket védenek - ne hagyjuk, hogy ezek az idióták pofozóbábúnak használják őket.

Mi rendet akarunk és ők a mi rendőrségünk.

Becsüljük meg őket.

:O)))