NYAKIG A SZÓSZBAN

Nyakig ül a szószban a Mi Reménységünk, büszke lehet magára, mert a háromnegyedét - ha nem a négyötödét – személyesen ő csinálta, tehetséges ember.

Miután az erőlködése nem csökkent az utóbbi időben sem, a szósz magassága egyre emelkedik, ő meg láthatólag az előremenekülés taktikáját választotta, hajszolja tovább magát is, meg az országot is a pusztulásba.

Olyan, mint a bolond cowboy, aki a már csont és bőr lovát sarkantyúzza, korbácsolja, üti – vágja, hogy elérje Golden Cityt, ahol majd a gazdagság és nyugalom vár végre rá - de már tudja, hogy az arany városa csak a képzeletében élt, a ló meg lassan kidöglik alóla.

Sok lehet ez egy beteg embernek, nagy szerencséje lesz, ha nem roppan bele hónapokon belül, viszont nem tudom, hogyan értékeli ezt az opciót a ló.

A gazdaság romokban hever, a legújabb prognózisok jövőre 0.5% - os GDP növekedést prognosztizálnak, de ezek a prognózisok a kormánnyal barátságos viszonyban levő kutatóintézetektől származnak, mert vannak, akik tárgyilagosan kimondják, hogy a legtöbb, amit elérhetünk jövőre, az a stagnálás.

Nyakunkon a recesszió, és ezt sajnos minden magyar család meg fogja érezni.

A gazdagok kevésbé, a szegények meg nagyon, hála az adórendszernek, meg az eszetlen gazdaságpolitikának.

Ha az embernek eszébe jut, hogy mekkora sírás-rívás, mecsoda jajgatás folyt a Gyurcsány-kormány időszakában, hogy csak két-három százalékos az évenkénti gazdasági növekedés, akkor vagy sírni, vagy röhögni támad kedve.

Ami azt illeti, a külső gazdasági környezet sem kedvez a Mi Boldogságunknak.

Az a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság, melyről azt képzelte, hogy már vége és majd most aztán jön a konjunktúra, melyben békésen lehet majd kommunikálni a speciális magyar út sikerét úgy tűnik, hogy két fázisa között csak egy rövid pihenőt tartott.

A magyar gazdaság feje fölül nem vonultak el a viharfelhők, sőt.

És nincs semmiféle tartalékunk, nincs semmiféle megállapodásunk senkivel – legfőképpen a hősiesen elűzött IMF-el nincs.

Ami tartalék még volt a ládafiában Bajnai hagyatékából – nem kevés – azt a Nagy Szerencsejátékos a MOL részvényekkel szó szerint eltőzsdézte.

Az országon belül sem rózsás a helyzet, a várt fogyasztásélénkülés elmaradt, már minden társadalmi réteget maga ellen hangolt, mindenkit megsértett, mindenkinek belegázolt az anyagi érdekeibe, de ellentételezés semmi.

Ez lehet az Úr büntetése: „

Viktor fiam, megosztottad a nemzetet, szembefordítottad az atyát gyermekeivel, barátot a baráttal, kollégát a kollégával, libát a szakácsnővel, most akkor az a büntetésed, hogy a szemed előtt szerveződik meg egy új nemzeti egység, melynek te lészen a kovásza!

És közben majd megtapasztalod az általad tojt, menet közben kikelt és felcseperedett sárkánytojások tevékenységéből, hogy milyen is az, amikor valakit a politikai megsemmisülés felé hajszolnak – a fekete lajbis szabadcsapatok legfőbb ellensége is te leszel!

És közben tétlenül kell szemlélned gyűlölt politikai ellenfeled megéledését – láttál te már komcsi főnixet?

Na, most majd láthatsz, és elhiheted, egy Gyurcsány - Bajnai tandem ezerszer jobb lesz, mit te valaha is lenni tudsz a luftballonhámozó Matolcsyval.

Pedig megmondta a magyar költő – ’Matolcsyzmus az élet megrontója, mely kancsalul, festett egekbe néz!’

Hát csak szembe kellett volna nézni Matolcsyval, és ez a megrontás azonnal borítékolható lett volna!”

De a Népboldogító Dumagép úgy tesz, mint aki nem veszi észre sem a nemzetközi, sem a hazai jelzéseket, folytatja az ámokfutást, most állítólag a kormán átszervezését tervezi.

Réthelyi professzor megy állítólag, Lázár János meg jön a humánpolitikai tárca élére, mecsoda remek ötlet!

Persze Réthelyivel mennek az államtitkárok is, akik közül Rózsika asszonynak már jönni sem lett volna szabad, de Szócska államtitkár – bár az általa folytatott politikával nem lehet egyetérteni, de személyében legalább szakértelmet és valamiféle következetességet képviselt – nemigen fognak ehhez a partitúrához jobb karmestert találni nála.

Lázárral a feladatára alkalmatlan, de úriember Réthelyi helyett egy, a  feladatra alkalmatlan, valódi gátlástalan és pénzsóvár bunkó kerül olyan pozícióba, amelyben rengeteg kárt lehet okozni.

Nem is fogunk benne csalódni.

A szakértelmét nem vonnám kétségbe, hiszen abban az aktatáskában, melyet a néhai Rapcsák képviselő után cipelt, volt bölcsesség dögivel, hát, ha még alváskor a fejét is azon nyugtatta, akkor meg pláne megokosodhatott.

Lehet, hazajön Áder is Brüsszelből, állítólag esélyes az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyébe lépő Országos Bírói Hivatal (OBH) élére.

Neki mindenesetre megkönnyebbülés lesz, nem kell annyit mosolyogni és mondogatni, hogy yes, yes, - idegőrlő lehet a gondolat is, hogy nem mondott e véletlenül yes - t arra, amire no lett volna a helyes válasz.

A stressz felzabálhatja még a legtehetségesebb politikust is, hát még Ádert.

Közben azért várható még ez-az, egy kis hitelminősítői leminősítés, aztán lassan el kellene kezdeni tárgyalni az oroszokkal az új gázszállítási megállapodásról, mert ha nem ügyeskedünk időben, a vége könnyen az lehet, hogy PET-palackokban hozhatjuk be a gázt Bécsből a kocsi ülésének háttámlájába rejtve, vagy fűthetünk uszadékfával.

És ki tudja, hogy az elszegényedés milyen reakciókat vált ki?

Lehet itt még éhséglázadás is, lehetnek tüntetések a megszorítások (melyek - mint tudjuk - nem léteznek…) ellen, és a libák is csak azért nem fognak tüntetni a több kukoricáért, mert elrepülnek kipihenni ezt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt.

Persze lehetnek még csodák, megmenthetnek bennünket a kínaiak, mi lehetünk Szaúd-Arábia kulacsa, vagy valami hasonló, de – mein Vezéremmel ellentétben – én erre azért nem építenék.

A megoldás közelebb van.

Valaki mutassa meg neki a térképen Európát.

:O))))

FIATALOK

Egyelőre még nem a Búcsú-szimfónia van műsoron, a kissé punnyadt karmester meggondolta magát, Réthelyi professzor maradhat.

Gondolom sikoltozott az örömtől, mikor a vezér tudatta vele a boldogító hírt: nem kerül lapátra.

Mindig csodálkozom azon, mikor okos és tiszteletreméltó emberek beállnak bohócnak egy olyan cirkuszba, ahol a porondmester egy ostoba ám igen agresszív bunkó, aki az ostorpattogtatáson és az időnkénti „Ollé!” kiáltásokon túl semmire sem képes és nem is alkalmas.

Jelen esetben a neves professzor helyében én már azt is megalázónak érezném, hogy engem egy olyan ember számoltasson be, kvázi vizsgáztasson, aki életében egyetlen napot sem dolgozott, akinek egyetlen szakvizsgája sincs semmiből, és akinek a tevékenysége az együtt végigdolgozott egy év alatt sem kelthette a lenyűgöző zseni benyomását.

Hogy a professzor az első percben nem ismerte fel azt, hogy az ő személye csak arra a célra kell, hogy Orbán a saját hiányos műveltségét tapétázgassa vele, (az én kormányomban neves professzorok vannak, tehát én még náluk is okosabb vagyok…) azt még betudom annak, hogy a tudós a maga végtelen naivitásával azt képzelte, hogy tud majd tenni valamit kedves egészségügyéért.

De egy évnek azért elégnek kellett volna lenni arra, hogy felmérje a valós helyzetet.

Szakmájából adódólag felmérni Orbán agyának működési sémáját nem lehet számára nehezebb, mint egy egér agyának tanulmányozása, a tetejében egy esetleges összevetésből az egér jönne ki jobban.

Hát akkor miért kell neki ez a nem neki való munka?

Ha otthagyja faképnél ezt a szerencsétlen kócerájt, őt már amíg él, megilleti a „miniszter úr” megszólítás, ami szerintem - belegondolva abba, hogy ezzel a mi kedvelt Tompikánkkal kerül egy bandába – nemigen ér annyit, mint egy munkával kiérdemelt professzori cím.

Miniszter ebben az országban akárkiből lehet, de nemzetközi tudományos életben elfogadott professzornak lenni, az azért tudást feltételez.

Ő meg megy bokacsattogtatni a balkáni ostobaság szobrának modellje elé, a szőnyeg szélére, világ csúfjára.

A professzor úr nem politikus és nem szakértője a gondjaira bízott területnek, emellett meg van verve különféle alkalmatlanokkal, akiket egyeske az ő feje felett átnyúlva boldogan csuklóztat.

Ott van az oktatás-nevelés ügye, ahol is a boldogtalan Hoffman Rózsa tűri, hogy hetente új  hülyeségeket csináltassanak vele, közben persze hetente nyilvánosan megalázzák.

Soha nem hittem volna, de vannak nők, akik élvezik, ha végigrugdalják őket a gangon, de megismerve Rózsika munkásságát, cseppnyi kétségem sem maradt – léteznek ilyenek.

Tulajdonképpen, ha én pedagógus lennék, akkor nemigen hiszem, hogy vállalnám azt a megalázó helyzetet, hogy az én nevemhez kössék az oktatási korhatár leszállítását, a gimnáziumi tanulók számának negyven százalékos csökkentését, a szakképzés időtartamának csökkentését, a hajdan oly remekül teljesítő és minden gondjaival együtt működőképes magyar iskolarendszer szétverését.

Méghozzá úgy, hogy a helyébe lépő iskolarendszernek nyoma sincs, a gyerekek meg most éppen a kísérleti patkány helyzetében vannak.

Ötletek persze léteznek, például a nyolcadikosok kompetenciamérésen elért eredményei alapján osztanák el a gyerekeket különböző iskolatípusokba, a középiskolába lépés feltételeit e mérés eredményei alapján határoznák meg.

Hogy ez elméleti síkon mekkora baromság, azt ne is firtassuk.

Én azért továbbra is módot adnék arra, hogy egy gyerek ne fejezze be a szellemi érést nyolcadikos korában, hanem engedjük meg neki, hogy a saját tempójában a maga választotta iskolatípusban folytassa tanulmányait, hiszen láttam én már a középiskolában remekül teljesítő gyereket, aki elsőben bukdácsolt, de negyedikben masszív teljesítményével hozta a felvételihez szükséges pontokat.

Tulajdonképpen ez a szisztéma csak a társadalom további polarizálódásához fog vezetni.

Mint amikor a kislibák elkezdenek tollasodni, és a róka elkezdi szelektálni őket: te repülhetsz, te itt sétálhatsz a vízben, ameddig leér a lábad, téged meg meghívlak hozzám vacsorára.

Hogy mi lesz a menü?

 Hát mi lenne: ludaskása!

Tizennégy éves gyerek még nem felnőtt - gondolkodását, jellemét, tulajdonságait tekintve végképp nem.

Lehet belőle szint bármi, de majd Orbán megmondja, hogy a te gyerekedből vagy a gyereked gyerekéből mi lehet.

Hányinger.

Ami itt mostanában az ifjúsággal szemben folyik, az tűrhetetlen bűn, melynek következményeit húsz év sem lesz majd elég felszámolni.

Ha Orbánt és bandáját sikerül egyszer világgá zavarni, akkor a következő kormánynak rettenetesen nehéz dolga lesz, mert az eredeti állapot visszaállítása nem mindig kivitelezhető

Ahogy azt Józsi bácsi kissé rusztikusan mondja, körülményes dolog a lószart a lóba visszalapátolni.

Ez a „minek ennyi diplomás, minek ennyi felesleges középiskolás, menjenek kőművesnek, jó lesz az nekik” mentalitás az elsőgenerációs értelmiségi ostoba gőgje, mert az ugye természetes, hogy neki a történelem módot adott kivakarózni a szarból, de amikor ő a történelem, akkor első dolga visszarugdalni azt, aki szintén fel akar emelkedni.

Hát ez a mai kormányzat igen undorító, én amondó vagyok.

Mert ha a felnőtteket cseszteti, nyüstöli, zsigereli, az rendben van.

De a gyerekektől elvenni a jövőjüket, az maga a hazaárulás.

Amelyik nép meg eltűri ezt, az szolgalelkű, ostoba és pusztulásra ítélt.

Már szinte minden társadalmi réteget megsértett Orbán, a nép mégis megszeppenten hallgat.

Persze így volt ez Rákosi idején is.

Szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát.

Kár lenne…

:O)))


off
Kérlek benneteket, hogy még egy utolsó segítséget adjatok a goldenblog.hu versenyén, és szavazzatok a blogomra!
Meg kérjétek meg erre a házastársatokat, nagynéniket, nagybácsikat, unokatesókat, szomszédasszonyt, meg még mindenkit, aki arra jár és szeret szépeket olvasni Viktorról!
Köszönöm az eddigi szavazatokat!

KÉNYSZERMUNKA

Az oktatási ágazat az Orbán-kormány sikerágazata - tán csak Illés államtiatkár működéséhez mérhető a sikere.
Most éppen vele szemben is nyerésre áll a tárca, vezetőjének remek új terve úgy lenyomja Illést, mint kisgyerek a kádban a gumikacsát...

2014-től lehet az érettségi vizsgára bocsátás előfeltétele az önkéntes munka - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.

Húdefincsi!
Már megint egy dolog, melyre annyi nehéz éven át vártunk, várta a diák és várta a pedagógus – ezzel talán akkor rendben is vagyunk az oktatás területén.
Már csak ez lehetett hátra, hiszen azt fel sem merem tételezni az államtitkár asszonyról, hogy valóságos problémák megoldása helyett vezetné be ezt a remek intézkedést, amelynek oktatási célja nemigen lehet, nevelési célja erősen megkérdőjelezhető, viszont arra nagyon alkalmas, hogy a lázas tevékenység látszatát lehessen kelteni vele.
Az oktatás főnénije elmondta: "nem volna szerencsés, ha módszertanilag lenne szabályozva" az önkéntes munka, mert minden gimnázium a saját környezetében tapasztalható kihívásokra kell, hogy reagáljon.
Van, ahol időseket látogathatnak otthonaikban, felolvashatnak nekik, beszélgethetnek velük, van, ahol idősek szociális otthonaiba látogathatnak, de végezhetnek környezetvédelmi munkát is.”
Javasolnám még a programba felvenni az öreg nénik kísérgetését a zebrán oda-vissza, némi honorárium fejében bármelyik nyugdíjas kibír heti két órát a kamionok között, de szóba jöhetne még a kukázó nyugdíjasok segítése is – kukafedél-nyitogatás, patkánykergetés, stb.
Azt mondta a mi Rózsánk, hogy azért is feltétlenül kell ez az intézkedés, merthogy a nemzetközi érettséginek is feltétele az önkéntes munka, az EU-ban pedig minden ötödik ember végez ilyen munkát.
Hát igen, nincs is szebb dolog az önkéntességnél, most már csak az önkéntesség értelmezésével vannak bajaim, ugyanis ha az emlékeim nem csalnak, akkor ez a fogalom azt jelenti, hogy valaki valamit minden külső kényszer nélkül, belső indíttatásból és saját elhatározásából tesz.
Nálam ezzel nemigen jön össze az, hogy az önkéntes munka előfeltétele legyen akárminek is, és a diákok parancsszóra önkénteskedjenek.
Amilyen hülye egyébként ennek a kényszermunkának az elnevezése, olyan átgondolatlan és előkészítetlen ez az egész intézkedés, méltó a mai oktatási kormányzathoz, mely úgy viszonyul a sokat szidott Magyar Bálinthoz, mint libacomb a strucc hasonló alkatrészéhez, - Magyar Bálint gyere vissza, minden meg van bocsájtva!
Tulajdonképpen ezer sebből vérzik ez az egész elképzelés.
Mondjuk, vegyük csak a legbornírtabb példát, az idősek látogatását.
Ha valaki Julis néninek menetrendszerűen felolvasni akarna, ahhoz Julis néni hozzávágná a hokedlit, - neki ne csináljanak programot kedvenc sorozata idejére, ne küldjenek a nyakára idióta kamaszokat, hagyják őt békén, de a legjobb lenne, ha a negyvennégy millióból, amit erre a marhaságra fordítanak, adnának neki helyette inkább kétezer forintot csirke-farhátra!
Az idősek szociális otthonaiban is értelmes feladat lenne a beszélgetés, már látom is lelki szemeimmel, amint a tolókocsijából kifelé pislogó Alzheimeres Pista bácsi vidáman elcseveg a mai menő drogok kedélyjavító hatásáról a kérdés ifjú szakértőivel, vagy, ahogy Panni néni tátott szájjal hallgatja a szép szőke Fruzsina felvilágosító előadását a G pont mibenlétéről és használatának célszerű módozatairól.
Baromság.
Mint ahogy baromság a nyugati modellre hivatkozni is, ott ugyanis ennek a tevékenységnek léteznek tradíciói, kialakult a feltételrendszere, az ilyen tevékenységet vállalók értelmes munkát végeznek.
Nem valaki más munkáját végzik el, hanem valamilyen többletet adnak a társadalomnak, - mondjuk, ha már beszélgetnek, akkor a haláluk előtt álló emberekkel beszélgetnek – erre felkészült egy középiskolás fiatal?
Nem hát.
Vagy tud a rászorulóknak felelősséggel és szakszerűen ingyenes jogi tanácsokat adni?
Lehetne ugyan esetleg egészségügyi intézményekben segédápolói feladatokat végeztetni velük, de megvannak ennek a munkajogi, egészségügyi feltételei?
Vagy az lesz a dolog vége, hogy értelmetlen feladatokra használják fel a diákokat, esetleg velük végeztetve el ingyen azt, amit mások a fizetésükért nem végeztek el?
Esetleg kihajtják őket az árokpartra, önkéntesen támaszkodni a gereblyenyélre, mint ahogy a közmunkásokat szokták?
Marhára nagy lesz a nevelő hatása, heti két órában, ugye…
És ez a heti két óra benne lesz az órarendben?
Vagy ezt a tanrenden kívül kell teljesíteni az amúgy alig leterhelt diákoknak?
Nyugaton sem megy az önkéntesség hasraütéses alapon - ahhoz, hogy valakit egy rászoruló beengedjen az otthonába, olyan szervezeti keretek kellenek, amelyek garantálják, hogy ezt kockázat nélkül megteheti, az intézmények működési szabályzatában pontosan körülírt munkajogi és egyéb feltételei vannak annak, hogy valaki oda önkéntesként betegye a lábát – értük ugyanis az intézménynek kell felelősséget vállalni.
Nemigen megy ez az államtitkárosdi a mi Rózsánknak, és ha abban reménykedett, hogy ez a habverés majd eltereli a figyelmet a közoktatási törvény előkészítése körüli cirkuszokról, hát mondja meg neki valaki, hogy téved.
Talán elkezdhetné törni a fejét, hogy ő mit tudna tenni – önkéntesen.
Esetleg önként felkereshetné a kormányfőt és elbeszélgethetne vele…

:O))))

A bejegyzés itt is olvasható: