KINEK SÜRGŐS?

Nagy a várakozás, holnap megy a Mi Fényességesünk szőrcsuhában, mezítláb, üres kardhüvelyét madzagon a nyakába kötve Canossába, vagy Brüsszelbe, vagy hova, de mindegy is.

Ott várja őt Barroso, aki természetesen megegyezési készségét fogja hangoztatni, örömmel üdvözölve a szándéknyilatkozatokat, melyek szerint töretlen forradalmi lelkesedéssel és speciális módszerrel harcolunk hazánk függetlenségéért, újabb sikereket érve el a gazdasági szabadságharc frontján.

A speciális módszer elsősorban abban áll, hogy Orbán, Szájer meg Martonyi minden eléjük tartott nyugati ülepet megtisztel a nyelvével, legutóbb Szájer előtt keresztbeszalad az utcán egy strasbourgi fekete kandúr, az sem úszta meg.

A remek stratégia másik eleme, hogy Matolcsy befogja a száját, de lehet, hogy azért tart ott az egészségügy, ahol, mert Szócska államtitkár a képviselői irodaház pincéjében szép, egyenletes, apró öltésekkel éppen bevarrja a közgazdaság megújítójának, az unortodox miniszternek csacsogó száját.

Menet közben rá- rámutat a pince közepét elfoglaló ipari húsdarálóra, felvillantva a szebb jövőt, amennyiben a keszekusza tekintetű miniszter, a magyar puszták Klerensz névre hallató oroszlánja megszólalna.

Igaz, bízhatta volna ezt a munkát Szócska államtitkár valami friss rezidensre is, hiszen a szakellátás reformja során kiderült, hogy a magyar lakosság érdekeit az szolgálja legjobban, ha a beteg nyitott szívműtétjét egy kutyafuttatóban a padon végzi majd egy rezidens, ettől nő a színvonal…

Mindenesetre a Magyar Csodavárók Egyesülete (leánykori nevén a jobboldal) meg van győződve arról, hogy a Vezér kilovagol arra, merre a Nap lenyugszik, meglengeti daliás buzogányát, mire is a Barroso nevű portugál vitéznek üstöllést inába száll a bátorsága, és kardját féltérdre ereszkedve felkínálja a magyar hősnek, és ezzel a válságnak befellegzett.

Szerintem meg az lesz, hogy a mi hősünket mosolyogva várja majd az Unió első embere, de ez a mosoly nem a megbocsájtás és a megenyhülés mosolya lesz, inkább csak nyugtázása annak a ténynek, hogy mennyire kellemes látvány is, mikor az ostoba kis pökhendi a fejét a porba nyomva égnek mereszti a seggét.

Mit mondjak, még nekem is röhögnöm kell ezen, pedig míg Barroso szabadjeggyel vesz rész az előadáson, az én számomra a jegy ára meglehetősen magas lesz, és a tetejébe még nem is tudja senki, hogy mennyiért vehetjük meg a cédulát.

Merthogy az ár annak a függvénye, hogy mi is a nyugat szándéka a Mi Boldogságunkkal.

Ha csak csuklóztatni akarja, akkor viszonylag olcsón megúszhatjuk, ha viszont nagytakarítást akar tartani és az a cél, hogy tűnjön el, mint a büdösség, akkor bizony ez nem lesz olcsó, merthogy a koma úgy kapaszkodik a hatalomba, mint éhes róka a jóltáplált liba nyakába, és leoperálni a vezéri kezet a jogarról nem öt fillér, + hálapénz, ugye.

Természetesen a dolog udvariasan megy végbe, hogy úgy mondjam, vígan dudál a portugál, míg a Mi Vezérünk (Sieg! Heil!) fogainak csikorgatása idáig hallik majd és ez az aláfestő zene kissé csökkenti a holnap délutánra várható győzelmi jelentés szépségét.

Mindenesetre, ha van csöpp esze a Haza Csúnyájának, akkor felkészül arra, hogy még sokszor kell ezt a kis kirándulást megtenni, újabb és újabb feltételek teljesüléséről jelentést tenni, újabb és újabb feltételeket magáévá tenni.

Egyébként nem lenne baj, hiszen ha az IMF pénzt akarna adni, akkor nem kellene összevissza keresgélnie, ott fekszik majd a Bizottság előszobájának ajtaja előtt, célszerűen kiterítve, hadd tanuljon jómodort!

A mienk egy vicces ország, soha nem arról volt híres, hogy tanulmányozta volna a realitásokat, de a mai helyzet túltesz még az eddigieken is, ma ugyanis saját magunk ellen folytatunk politikai és gazdasági szabadságharcot.

Mi vagyunk ugyanis az Unió.

Nagyon tetszett a béketábor tüntetésén a tábla, „Én is Orbán Viktor vagyok!” – ami ugyan kizárt, hiszen annak valószínűsége, hogy egy évszázadban két ilyen eszement születik, szinte a nullával egyenlő, ellenben az teljesen igaz, hogy az Unió mi vagyunk, tízmillióan a negyedmilliárdból.

És a mi pénzintézetünk az IMF, mellyel nem kell háborúzni, legfeljebb nem kell odamenni pénzért, lehet kéni mondjuk Bangladestől is, és akkor az élet leegyszerűsödik, hiszen a nincsből nem lehet adni, a nemlétező hitelért pedig nem lehet biztosítékokat kikötni.

Ha lenne kis hatalmam, a Lánglelkűt minden nap odaültetném egy bazi nagy kivetítő elé és egy órán keresztül néznie kellene a minap zátonyra futott óceánjáró képét, mely rettenetes sorsát idióta kapitányának köszönheti.

Aki ugyan most még összevissza beszél, de eljön a napja, mikor oda kell állnia bírái elé.

Egy normális ember még valamit tudna enyhíteni a helyzetén egy töredelmes beismerő vallomással, valamiféle együttműködéssel, és valaki elmondhatná neki, hogy az sem lenne hátrányos, ha felhagyna a pökhendi pofátlankodással.

Nem fogja ezt tenni, merthogy nem egy normális ember.

Még rengeteget kell verni a fejét egy hólapáttal, hogy megértse az idők szavát.

Barroso meg ott áll irodája ajtajában, mint Európa Yodája, és mosolyogva várja: Az Erő velem van!

:O))))

MOST KEZDŐDIK A, MOST KEZDŐDIK A …

Most kezdődik a tánc.

Nem is értem, hogy mit is képzelt ez a hataloméhes szerencsétlen és pénzéhes bandája.

Néha úgy érzem, hogy amikor földrajzórán kellett volna ülnie, akkor helyette éppen kőtöréstől kérges tenyerek verték deformáltra Szeretett Vezérünk fejét és ezzel egy nekifutásból halhatatlan lelkét is.

Csicskásai egyszerű emberek, akik nem születtek sem hősnek, sem vezérnek, arra nevelődtek, hogy személyes előmenetelüket mások szolgálatától tegyék függővé, kelljen bár aktatáskát cipelni vagy egy törvényjavaslathoz módosító indítványt beterjeszteni.

Ők nem tesznek mást, csak igazodnak a Vezér éppen aktuális elmeállapotához, ennek megfelelően lesznek hol gyorsabbak, hol ritkábbak a nyelvcsapások a szentséges ülepen.

Ellenben emberfia nincs, aki merné venni a bátorságot, hogy szembeforduljon a beteggel, vagy akár csak szembesítse őt az elképzeléseitől fényévnyi távolságban levő valósággal.

Mindenki tudta, hogy nem jó azon a terepen egérnek lenni, ahol az elefántok szexuális élete folyik, hát még, ha az egér mindenáron keresi a bajt és bejelenti igényét az aktusban való részvételre, eközben folyamatosan szemközt köpi a legpotensebb bikákat.

A mi Vezérünk nem tudja ezt, ellenben kirívóan pimasz és agresszív.

A saját szisztémája szerint elképzelhető, hogy van valamiféle terve arra, hogy hogyan fog pénzhez jutni, ha elfogy a lopott lóvé.

Egyrészt erre utal a tréfás frakcióvezető álláspontja, aki miután abszolválta a kötelező fideszes bunkósági gyakorlatot (neun komma sieben…) és hazaküldte az IMF küldöttségét Jézuskát várni, kevésnek találva ezt, még elmondta, hogy hadd menjenek, úgyis visszajönnek majd, mert rengeteg pénzük van nálunk és nem akarják veszni hagyni.

Azon túl, hogy ez a kis eszmefuttatás szépen rávilágít mai potentátjaink erkölcsi állapotára, de valóságismeretük hiányáról is szép képet ad.

Ami a magyar kormánynak óriási pénz, az az IMF-nek vagy az Uniónak elhanyagolható tétel, és könnyen megeshet, hogy térden csúszva kell pénzt kérnünk világ csúfjára azoktól, akikkel most packázni akarunk.

De lehet, hogy más források után néz a mi kreatív nemzetvezetőnk és – evés közben jön meg az étvágy – ha már hozzányúlt a magán-nyugdíjpénztárakban magánszemélyek által felhalmozott pénzekhez, esetleg kedve kerekedik a magánbankokban őrzött magánbetétek elkonfiskálásához is, hivatkozva arra a válsághelyzetre, melyet éppen ő idézett elő.

De az is lehet, hogy ugyanezen hivatkozási alappal elad valamennyit az állami erdő vagy földvagyonból, természetesen magyar magánbefektetőknek, mondjuk családi gazdálkodóknak, akik erre a célra majd kapnak államilag garantált pénzeket valamelyik állam által ellenőrzött bankból, - fog örülni Anikó asszony.

Mindenesetre bármit is tesz, olyan lesz, mint a homokba süppedt Lada vezetője, aki a gázpedál minden megnyomásával mélyebbre ássa magát, majd szomorúan néz szét a tájon, de csak két traktort lát a környéken, aki kihúzhatná, azok vezetőinek is épp a minap szidta a durva anyját.

Most a faképnél történő hagyás esete forog fenn, de ez még csak az első lépés a fegyelmezési gyakorlatnak, de könnyen úgy járhat, hogy vele már nem is akarnak megegyezni, hagyják szépen elmerülni a mocsárban, hadd bugyborékoljon, hadd úszkáljanak bűzös emléke felett a vadlibák.

Mindenesetre az ország szégyene lesz, ha az eltakarítása nem túl gusztusos munkáját is másra bízzuk, mert ezzel semmit nem old meg az ország.

Orbán a mi társadalmunk végterméke, ha mi tettük azzá, akivé lett, egy ócska kis diktátorocskává, nekünk is illene és kellene eltakarítani.

Kár, hogy erre az ország ma láthatólag alkalmatlan.

Ha szóba kerül a személyi alkalmatlanság, akkor hívei azonnal másról kezdenek beszélni, ha viszont arról kérdezik őket, hogy jó vagy rossz irányba megy e az ország szekere, akkor ők is azt mondják, hogy inkább rossz, mint jó irányba tartunk.

Mindenesetre fel kell készülnünk egy olyan helyzetre, amikor már csak pofázással nem lehet megoldani az ország dolgait, ehhez pedig társadalmi béke és valamiféle minimális egyetértés kellene.

A puccsistákkal kiegyezni lehetetlen vállalkozás, viszont el kellene kezdeni a felkészülést az Orbán utáni időkre.

Nem általában, hanem konkrétan és gyakorlati megoldási javaslatokkal.

Mi legyen a nyugdíjakkal, mi legyen az egészségüggyel, mi legyen Orbán Alaptörvénynek nevezett, pamutgombolyagokkal játszó politikai macskáinak képével.

Mi legyen a politikai kinevezettekkel, a Fidesz pártkatonáival, a bebetonozott főbírákkal, legfőbb ügyésszel, a jogállammal, a fékek és ellensúlyok rendszerével, mi legyen Magyarországgal.

És mi legyen Orbánnal, mert mindenkinek meg kell tanulnia a demokráciát ebben az országban, meg kell tanulni, hogy nem szabad a választópolgárok bizalmával visszaélni.

:O)))

IZOMBÓL - MINDHALÁLIG

Amennyiben az Országgyűlés elfogadja azt a módosító indítványt, amelynek benyújtásáról szerdai ülésén döntött a parlament alkotmányügyi bizottsága, már a közeljövőben összevonhatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, ellátásukra pedig egy új szervezet jönne létre.

Mint tudjuk, új műsorhoz új férfi kell...

Szép terv, főleg, ha hozzátesszük, hogy mindez azok után történt, hogy egy nappal előtte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Nemzeti Bankkal történő kiegyezésről beszélt.

Gyönyörű bizonyítéka ez annak, hogy ez a kormány nem kormány, hanem egy gengszter és néhány bohóc nem túl magas szintű előadása az ország egyre jobban foszladozó cirkuszi sátrában.

A Vezér ismét álmodott egyet, csak előtte elfelejtette lábhoz rendelni államtitkárát és elmondani neki, hogy mi is lesz a véleménye, ha kimegy az ajtón.

Varga Mihály pedig közelről ismeri a beteget, ezért voltak meglepőek a szájából elhangzó szirénhangok, neki illik tudni, hogy olyan nem történhet meg, hogy valaki szembeszálljon a Legfelsőbb Akarattal és megússza élve a dolgot – értve ezen a politikai életet egyelőre, ki tudja meddig?

Márpedig Simor szembeszállt vele, és ezt látja ország-világ, márpedig nem szül jó vért, ha a nép azt hiszi, hogy ez következmények nélkül maradhat.

Nem véletlenül Simor az, akit szinte a kormányváltás időpontjától kezdve el akar takarítani az útból Egyeske, aki egyébként is nehezen viseli, ha a pénzesládácskák kulcsa más zsebében van, hát még, ha a kincstár kulcsát őrizgeti más és nem engedi, hogy beleturkáljon hetente, mint Dagobert bácsi a rajzfilmben…

Egyébként is van a Mi Csillagunkban (nem öt, nem hat – nyolcágú) valami kacsajelleg, már a járása is kacsázó, a mentalitása meg Habzsolhápé a Kukori-Kotkoda történetből.

Felháborodott hápogása is ezt támasztja alá az Országgyűlésben, megnemértettsége okán, nem is szólva ülepe előkelő pucsításáról az általa kézcsóknak vélt performance-ok idején - szóval csodálkozásra semmi ok.

Hol van ez egy liba veleszületett eleganciájától, előkelő tartásától, nemes visszafogottságától, úri modorától, – ez egy kacsa, oszt jónapot.

Nem azért nem tetszik neki Simor, mert nem egy középcsatár alkat, hanem azért, mert nem vette zokszó nélkül tudomásul, hogy mennie kell.

Nem játszott arra, hogyha behódol megússza, és sokkal jobban megszervezte hátországát, mint a leselejtezett főbíró meg nyugdíjba zavart társai.

Simort piszkálgatni kockázatos, ugyanis az Európai Központi Bank, mint az oroszlán védi a jegybankok függetlenségét, és ehhez megvannak az eszközei is.

Természetesen a Lánglelkű már megint sunyiskodik, ő a Nagy Organizátor, aki átszervez, kiszervez, megszervez, csak a kezét figyelje a nagyérdemű, mert csal és lop, a száját nem is kell figyelni, úgyis hazudik.

Ő egy speciális egyetemre járt, melyet a jogi karral párhuzamosan abszolvált, ott azt tanulta meg, hogy hogyan lehet a joggal visszaélni.

Ehhez társultak az otthonról hozott viselkedésminták, az agresszivitás, a félelemkeltés, a kompromisszumképtelenség, - szóval ez a két lábon járó jellemtorzulás most sem az ország érdekeit nézi, hanem csak a saját hataloméhségét tartja szem előtt.

Persze lehet trükközni, csak az a baj, hogy Európa nem ostoba.

Pontosan érzékeli a Vezér számukra tartott előadásai és valóságos tettei között feszülő ellentmondásokat, de hát lássuk be, rohadt nehéz lehet egyszerre megfelelni az európai pénzügyi köröknek és a nyakukban vekkerrel menetelő tanítónéniknek, egyúttal ellopni a kasszakulcsot.

Viktor rendkívüli kreativitása abban nyilvánul meg, hogy belátta, nemigen fér hozzá a bank tartalékaihoz – hát akkor lopjuk el az egész bankot.

Mecsoda fogás lenne - a Nemzeti Bank tartalékából megint micsoda remek üzleteket lehetne tető alá hozni, a MOL – részvények megvásárlása elbújhatna a szégyentől.

Talán azt is hungarikumként kellene kezelnünk, hogy ellopjuk az emberek nyugdíj-megtakarításait, majd a nyakára hágunk úgy, hogy végeredményében az ország pénzügyi helyzete romlik, az államadósság nő, a nép meg lassan, de biztosan halad az elnyomorodás felé.

Azt el lehet mondani, hogy a szocik alatt nőtt az államadósság, de közben azért felépült nyolcszáz kilométer autópálya, vagy kétszáz ipari park, a reálbérek minden évben – egy kivételével – növekedtek.

Most mi növekedett Csányi és a hasonszőrűek – és természetesen az Orbán klán vagyonán kívül?

Vagy már nem is oligarchák kezében van az ország?

Ha valaki készítene egy kimutatást, hogy mennyi csurgott el az ország vagyonából a semmibe a Vezér regnálásának nem egészen két éve alatt, elképesztő összeg jönne ki, de hát sajnos a baloldal ismeretterjesztői Davy-lámpával világítanak rá a helyzetre, hiszen az dukál a bányászbéka feneke alatt végzett munkához…

Persze az is lehet, hogy a Kis Trükkös az MNB nyektetésével csak alkupozícióját akarja javítani az IMF tárgyalások előtt – „ha adtok hitelt, akkor nem bántom Simort” típusú megállapodásra gondolhat esetleg.

Ez azért lenne jó alku, mert Simort egyébként sem tudja bántani az Európai Központi Bank hozzájárulása nélkül, azt meg úgysem kapná meg - ergo a semmiért kaphatna valamit.

Csak hát az a baj, hogy a hülyék a tárgyalóasztalnál nem az IMF oldalán ülnek, és ha akarják, akkor ez az ügy csak egy újabb adalék lesz a Fényességes bűnlajstromához - adott esetben indok akár a tárgyalások felfüggesztésére is.

A Mi Fénylő Csillagunknak – többek között – az is a baja, hogy nem képes értékén kezelni a nemzetközi politikában sem Magyarországot, sem a saját személyét.

Ha az IMF-el meg tudnánk kötni a klasszikus üzletet, és a Vezért el tudnánk adni annyiért, amennyire tartja magát, ki tudnánk fizetni a teljes magyar államadósságot, és még maradna is kicsi a ládafiában.

Ha nem megy, akkor ez így kész ráfizetés lesz, sajnos…

:O))))

LONDONI FIATALEMBEREK

Hiába, rohan az idő, beérett a Nagy Degeneráció, pejoratív jelző lett a fiatal.

Azt nyilatkozta a forint bedöntése után egyre inkább világpolitikai tényezővé avanzsált Kósa Lajkó, hogy a Fidesz igenis jogosan bírálta a valutaalapot, amiért a szocialista kormányok idején a finanszírozás fejében „londoni és new-yorki fiatalemberek” diktálták a reformokat.

Éppen ezért a Fidesz nem szeretne olyan megállapodást kötni, ami megköti a magyar kormány kezét olyan mértékben, ahogy az korábban tapasztalható volt.

Ehelyett olyan garanciális megállapodásról tárgyalnának, amely segítheti Magyarországot a válságból való kilábalásban.

Ez egy teljesen legitim tárgyalás lesz, és csak azoknak van ezzel problémája, akik a világot csak feketén és fehéren hajlandók látni.
Márpedig ennél bonyolultabb az IMF megítélése is, tette hozzá.

Hát igen.

Magyarország és az Orbán kormány megítélése viszont nem túl bonyolult, ezek a fránya fiatalemberek idejönnek, megtekintik a tetemet, fintorognak, egyet majd megrázzák a fejüket.

Olyan a szituáció, mintha egy halálos gázolás színhelyén megjelennének a mentők és a gázoló traktoros kezdené el a mentőorvosnak előírni a követendő terápiát, valahogy így:
Hát akkor most ne villogjál, meg ne szirénázz itten jóbarát, csak add ide szépen a táskádat, dugd fel magadnak a defibrillátorodat és húzz a sunyiba azzal a gusztustalan véres-zacskóddal!

Az én zacskóm még így, a tizenhatodik fröccs után is különb, mint a tied, bakker, majd én megmondom a tutifrankót, hogy mit köll csinálni, ne szójjál bele, ez az én áldozatom, nem te mentél rajta keresztül!

Ha erre se tudja a helyét a londoni fiatalember, akkor majd ráküldjük a reggeltől-estig testüket építgető terroristáinkat, majd lenyomják kicsit a földre, beleverik azt a nagy arcukat a terepbe, aztán majd azt mondjuk, hogy azt hittük, ők a nemzetközi összeesküvők, akiket mostanában vad buzgalommal keresünk.

Elég, ha ránéz valaki annak a new-yorki fiatalembernek az orrára, mindjárt belátja az eljárás indokoltságát – mecsoda pónem!

Ha minden part szakad, majd bevetjük a Mi Csodafegyverünket is, aki aztán majd felágaskodik és jól megharapja az IMF nagylábujját…

Csak néz magyarember és álmélkodik, hát ide jutottunk?

Mert kétségtelenül lehet egy primitív, de gátlástalan emberből is jó polgármester, magam is láttam már ilyet, nem egyet, aki kisunyiskodta, kitrükközte településének a kívánatos javakat, de az, hogy egy egész országot a bunkókra kellene optimalizálni, ez azért idáig még nemigen vetődött fel.

Hát most eljött ennek az ideje is.

Hőseink meg úgy csinálnak, mintha mi sem történt volna, alibi közgazdász-vándorgyűléseket szerveznek, bankárokkal jópofiznak, vihorásznak, röhigcsélnek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Úgy viselkednek, mint Szálasi a gyepűn túl, mint a süllyedő hajó gépe, amelyiket akkor sem állít le a kapitány, mikor már látja, hogy a tengerbe esett legénységét és utasokat aprítja miszlikbe az értelmetlenül forgó hajócsavar.

Ezek még azt hiszik, hogy van kiút, hogy majd ők még folytatni fogják.

Mint aki kiesett a felhőkarcoló száztizenharmadik emeletéről, és a hogyléte iránti érdeklődésre a nyolcvanadik emelet táján vidáman rikkantja, méééééég jóóóóóóól!

Tulajdonképpen érezhetik akár így is, mert a társadalom hallgat és várakozik, mint hívő náci Hitler csodafegyverére, de ahogy akkor is hiába várták a csodát, úgy ma sem jön el - ez a meccs elveszett, menthetetlenül.

Nagy kár, mert a helyreállítás évtizedeket fog igénybe venni, a demokratikus jogállam norvégkötött pulóvere ott hever előttünk egy kosárban, szép színes fonalgombolyagok alakjában, és nyakunkon a hideg.

Ezek meg alkotnak, mi dobozolunk tovább, a hibbant meg vezényel, mint a Tóték őrnagya, és ennek az a veszélye, hogy a végén meglehet, valóban csak egy szép nagy papírvágó-olló vethet véget ennek az őrületnek.

Mit gondolhatnak ezek, mikor megrajzoltatják a választási térképüket a Duna két partjára kiterjedő választókerülettel olyan helyeken, ahol a választókerület egyik falujából a másikba való átjutáshoz be kell autózni Budapestre?

Vagy kajakozhat egy órát a polgár, majd hátára véve a hajót gyalogolhat néhány kilométert folyásiránnyal szemben?

Talán az volt vágyaink netovábbja 1989-ben, hogy egy élhető, kulturálisan sokszínű slampos, puha diktatúrából egy szociopata bunkó poroszosan agresszív, pszeudoparlamentáris diktatúrájába csöppenjünk?

Nem hinném.

Most éppen Budapestet barkácsolják szanaszéjjel.

Már a rendszerváltás idején is túlzás volt a világvárost szétszabdalni kiskirályságokra, hiszen így a fejlesztések állandó bonyodalmakkal jártak, a forrásokat szétforgácsolták, a kerületi polgármesterek meg vívták a maguk szabadságharcocskáit a Fővárossal.
Mindegyikük odacsinálta kerületébe a maga emlékművét, de úgy látszik, ez is kevés.

Budapest is megkapta a maga leminősítését, kétségtelen, hogy ez a legjobb időpont a város végleges tönkrezüllesztésére - szép nap ez a halálra, ahogy a klasszikus ponyvákban mondani szokták.

Viszont Debrecen lesz a legnagyobb magyar város, hacsak addig Felcsút be nem előz.

Azt mondják, jön az előrehozott választás.

Én meg úgy vélem, hogy az inga ki szokott lengeni a végpontjáig, vár még ránk itt egy-két meglepetés.

Nem lennék annyira optimista, hogy arra számítsak, hogy a vadludakkal együtt ezek is elhúznak tavasszal, ezek még sokáig itt akarnak tojni.

A fejünkre.

Önként ezek el nem mennek soha.

Fogcsikorgatva, de be fognak állni a sorba, ha az IMF azt kívánja, hát beülnek az iskolapadba és megtanulják az ortodox gazdaságfilozófiát, ha kell, betérnek, ha kell, körülmetéltetik magukat és sziszegve várják, hogy megjöjjön a gazdasági érzékük - mindent a hatalomért.

Nem a körülmények felett.

Felettünk.

Lehetne esetleg ezen kicsinyt eltöprenkedni?

:O))))

BUKOTT BOHÓCOK

A Szent István Rend visszaállítását, a Magyar Becsület Rend bevezetését javasolják kereszténydemokrata képviselők.
A pénteken benyújtott sarkalatos indítvány kitér arra is, hogy a köztársasági elnök a két angyallal mint pajzstartóval ellátott, a miniszterelnök a cserfaággal és olajággal övezett címer használatára lenne jogosult.

Régi-új kitüntetések bevezetését is javasolták, merthogy most igazán időszerű.

Lesz majd Szent István Rend, klinikai halála után újraélesztik a Corvin-láncot, merthogy az annyira tetszik a Vezérnek, hogy nem tud beletörődni elvesztésébe, továbbá lesz Magyar Becsület Rend, ennek szerintem mostanában  nem lehetnek kitüntetettjei, csak fel lesz akasztva a parlament ajtófélfájára - rontás ellen, hogy a képviselők jártukban-keltükben hadd nézegessék bánatosan.

A Corvin Láncot egyébként Horthy alapította, akkor rossz ordó nem lehet, már a maga korában is megbecsült volt - Szentgyörgyi Albert például a laboratóriumában a vécékulcs mellett lógott, ajtó mellett.

A Köztársasági Elnök alapból a Szent István Rend és a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykereszt a lánccal és az arany sugaras csillaggal osztályának kitüntetettje lesz.
Én azért előfeltételül szabtam volna a "lánccal és csillaggal" kifejezés hibátlan leírását, de hát nem én vagyok a törvény előterjesztője hálistennek, az ember már minden baromsághoz mégse adja a nevét - nem igaz?

Kevésbé fajsúlyos potentátoknak lehetne esetleg adni a flekktífuszt a kardokkal és tölgyfalombbal, érdemdús hölgyeknek a Magyarország Ánuszrózsája rendjelet a kiflikkel.

Nagyon időszerű ezzel a kérdéssel foglalkozni, most, amikor az Orbán-Matolcsy házaspár már a szakadék oldalán kapaszkodik egy csenevész gazba, alattuk a feneketlen mélység, ők pedig megpróbálják a talpuk alatti űrt feltölteni hülye dumával, ezidáig belpolitikailag sikeresen.

Innentől már csak arra kellene vigyázniuk, hogy el ne veszítsék hálás választóikkal a szemkontaktust, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek.

A választónak pedig láthatólag fogalma sincs arról, hogy az ő bőrére idiótáskodik a Mi Megmentőnk, nem tudja, hogy a csillagok esetleges rossz együttállása esetén fél éven belül hideg lakásban, munka nélkül üldögélhet.

Ott sajnálhatja anyját, akinek nem viszi a postás a nyugdíját, a tanár testvérét, aki nem kapja meg a fizetését, meg az önkormányzati dolgozó férjét, akit egyébként is elküldenek, merthogy az önkormányzatok feladatköre csökken és nem lesz szükség a munkájára.

Ilyen gondtalan időkben időszerű eljátszadozni az ötlettel, hogy a butavári díszdoktor zászlaján és pecsétjén angyalkák tartsák-e a jelenleg még hatályos címert, vagy egyik oldalon inkább a Magyar Gárda egy tagja legyen a pajzstartó.

Innen már csak egy módosító indítvány kérdése, hogy a címert is cseréljük le a Magyar Királyság nagycímerére, összekovácsolandó a kisantantot.

A választó nem érzékeli a veszélyt, pedig itt ólálkodik a kertek alatt, hiszen itt az IMF delegáció, mely a szokásos éves felülvizsgálatot végzi.

Ha ennek rossz lesz az eredménye, akkor az Isten sem ment meg bennünket a leminősítéstől, márpedig igencsak úgy néz ki, hogy nincs olyan mutató, amely megfelelne a várakozásoknak.

A vicc az, hogy ezt mindenki egy vállrándítással elintézi, holott nemzedékek sorsa múlhat azon, hogy most mit lép a világ legtehetségtelenebb kormánya címet kiérdemlő csodacsapat, amely úgy csinál most is, mintha egy Churchillbe oltott De Gaulle vezetne egy Nobel-díjasokból álló kormányt.

Szerintem nem véletlen, hogy Orbán nem merte minisztereknek nevezni kormánya tagjait, hiszen még azok sem ütik meg azt a mércét, melyet ez az elnevezés indokolna, akiknél ezt a megnevezést nem tudta elkerülni – hát még a többiek.

Ez a kormány a dilettánsok gyülekezete, akiket ostoba főnökük annak a kritériumnak alapján válogatott össze, hogy egyik se legyen okosabb, mint ő.

Be kell látnunk, hogy a hajdani alcsuti casting sikeres volt, választottjai a kritériumnak maradéktalanul megfelelnek, csakúgy, mint pártja vezetői.

Ennyi gerinctelen és hazug embert régen sikerült egykupacba terelnie a magyar történelemnek, mint a mostani kurzus alatt.

És ennyi szolgalelkű képviselő is tán a kiegyezés utáni mamelukok idejében volt a magyar parlamentben, mert még a szocializmus zivataros éveiben sem követelte meg Kádár az ilyen típusú szolgalelkűséget, és messze többet adott a formális demokráciára, mint Orbán, aki a kritikát a kormány, mi több, személye elleni támadásnak nyilvánította az oktatási törvény kapcsán.

Aki Alcsútra rendelte segget nyalni a majdani képviselőket, és aki azt gondolja a mai napig, hogy ezt így kell csinálni, nem tanulva sem Kadhafi, sem Ceausescu példájából.

Kérdés az is, hogy akar e az IMF ezzel a garnitúrával tárgyalni, hiszen az nyilvánvaló, hogy Matolcsy csak báb Orbán kezén, egy feláldozható paraszt a sakktáblán, - na, legfeljebb futó.

Orbán pedig fel is fogja áldozni, mert gátlásai aztán valóban nincsenek, de kérdés, hogy ha a libacsapat betévedt a vetésbe, akkor elég e a csapat élén baktató libát levágni vagy el kell a libapásztort is zavarni a sóhajba.

Az EU és az IMF pontosan ismeri a felállást és annak megfelelően fog viselkedni.

Az LMP – minimalizálni akarván a következményeket azt követeli, hogy Matolcsy mondjon le.

Miért csak Matolcsy?

És akkor hol a kormányfő felelőssége, vagy a havert nem bántjuk?

Pont olyan ez, mint amikor az Oroszok Kiverője elmondta gusztustalan beszédét a Hősök terén – a meccs már régen lefutott, mire a szőröspofájú forradalmár bátor lett - a kommunista belügyminiszterrel a háta mögött.

Matolcsi ma már politikai hulla, minden nap meg kell nézni, hogy legalább a szakálla meg a körme nő e még - az ő sorsa megpecsételődött.

Orbán meg még agonizál egy sort, mielőtt megértené, hogy Európa és Magyarország nem kér belőle

Meg fogom érni a napot, amikor az ő döntéseinek hosszú sorát vizsgálja majd egy pártatlan, politikailag nem elkötelezett, csak a törvényeknek alárendelt ügyészség.

Amikor számon kérik rajta az elherdált nyugdíj-pénzeket, a fogorvosának kiutalt ajándék-milliókat, a semmire sem jó labdarúgásba pumpált állami pénzeket, a vazallusok állami pénzből történő felvirágoztatását, amikor megvizsgálják az önkormányzatok eladósodásában betöltött szerepét, hogy a Gripen-ügyről, a Fidesz finanszírozásáról vagy a 2006-os puccskísérletről ne is beszéljünk.

Szép nap lesz.

:O))) 

BOTRÁNY

Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van, kérjük a Magyarok Istenének segítségét, de ha az sem segít, akkor jöjjön a gyászos vég, üljön népünk dacos nyakára ismét az IMF!

Csak azt ne felejtsük el, hogy aki most behívja őket, az nem más, mint a Nemzet Miniszterelnöke, a nem szokványos magyar gazdaságpolitika atyja, a Nemzet Tevepárduca.
Aki egyébként felcsillantotta a reményt bizakodó népe előtt: ha az IMF jön, akkor ő megy.

Na, erre azért nem kössünk fogadásokat, nem olyan családból való ő, hogy csak így, egyszerűen, habár az ötlet oly gyönyörű, hogy minden belső késztetésünk és dús fantáziánk dacára nem adnánk neki tippeket sem arra vonatkozóan, hogy hová menjen, csak menjen sebesen ahova akar, vigye a lopott milliárdjait és hagyja végre ezt a népet békében.

Hagyja megnyugodni, ráébredni arra, hogy a nemzet felemelkedésének útja nem a permanens háborúskodás, hanem a békés, nyugodt építőmunka, a hétköznapok józan optimizmusa, a kiszámítható és minél kevesebb ideológiával terhelt jövő.

Ami ma történt, az bátran állíthatom, felülmúlta még az MSZP miniszterelnök-keresési akcióját is, pedig azt hittük, hogy az felülmúlhatatlan.

Hogy egy kormány közleményben tudassa azt, hogy tárgyalásokat kezd a világ egyik leghatalmasabb pénzügyi szervezetével, meghatározva azt is, hogy mit kíván elérni, majd az ominózus szervezet pár órán belül hivatalos közleményben közli, hogy ők erről a tárgyalásról nem tudnak, és amiről Orbán kormánya tárgyalni kíván, azt nincs mód megadni az országnak, ez több mint kínos, ez botrány.

Mint ahogy botrány volt az Egyesült Államok nagykövete által szóban közölt demarche eltagadása is, visszaélés az amerikai kormányzat jóindulatával, hogy ne fogalmazzunk túl diplomatikusan, ez a pofátlanság minősített esete volt.

A mai történet véleményem szerint Orbán kormányának végét jelenti a nemzetközi színtéren, innen már csak az időpontja kérdéses, hogy a pénzügyi világ nagyjai a világgazdaság egyéb tényezőinek figyelembevételével mikor pöccintenek egyet Magyarországon, hogy beleessünk a legsötétebb nyomorba.

Mert ne legyen kétség afelől, hogy ha ez az ára annak az Orbánnak nevezett rosszindulatú politikai daganat eltávolításának, akkor ezt az árat meg fogják fizettetni velünk.

Még panaszkodni sem panaszkodhatunk, hiszen mi adtuk a konyhakést egy őrült kezébe, mi néztünk rá csillogó szemmel, mint az ország megmentőjére, mi bámultuk kancsalul az általa festett egeket, mi hittünk neki akkor is, amikor már ezerszer bizonyította, hogy egy kispályás, ócska tolvaj, egy politikai szemfényvesztő.

Persze lehet mondani, hogy én ugyan nem, én utáltam őt, meg az egész politikát, el se mentem szavazni.

Az csak a baj ezzel az érveléssel, hogy hazug és ostoba.

Ha a nővéred erőszakolja egy haramia, a család nem állhatja körül a kanapét, nem fordíthat hátat az eseményeknek, hanem bizony meg kell lengetni sodrófát, hólapátot és világgá kell kergetni az erőszaktevőt.

A választó sodrófája a szavazata, ha azt a háta mögé rejtve jópofán semlegeskedik, akkor becsapja önmagát is, mert hallgatásával egy olyan kurzust támogat, amelyik aztán barmot fog csinálni belőle, a családját meg nyomorba löki.

A közleményben, melyben bejelentették az IMF visszahívását rengeteg szépség lapul, győzelmes csaták felemlítése, az ország új aranykorának ecsetelése, győzelem győzelem hátán.

Ez csak azt bizonyítja, hogy a Kis Kártékony még most sem képes szembenézni a valósággal, folytatja a hazudozást és már megint hülyére veszi a népet.

Azt hiszi, hogy alkudozhat, de a helyzete leginkább Dönitz helyzetére emlékeztet, aki szintúgy megpróbált alkudozni, de csak a feltétel nélküli megadást fogadták el tőle a győztesek.

Természetesen ez lenne a kisebb baj, mert a nép majd a saját nadrágszíján az új lyukak fúrása közben rájön, hogy hiába ígért neki a Vezér minden napra majorannás libapecsenyét, az aranykor mégis Csányinak és Demjánnak jött el.

Aki meg hozzá érkezett, azt végrehajtónak hívják.

A nagyobb baj az, hogy ez a torzszülött politikai rendszer még egy darabig agonizálni fog, kezdődik majd a politikai tánc, mert a gazdaság csak egyik – bár legfontosabb szelete a társadalomnak.

És bár ezek idáig is gátlástalanok voltak de innentől ez egy halálra sebzett kurzus, márpedig a sebzett hiénánál kevés vad veszélyesebb.

Vannak itt más fontos dolgok is, a szabadságjogoktól kezdve a kulturális diktatúráig, az önkormányzati dolgozók kategóriába sorolásától (fideszes vagy nem) a Kubatov-listákig, a demokratikus intézményrendszer felszámolásától a különféle testületek jogkörének kiüresítéséig.

Ha a fékek és ellensúlyok rendszerét nem lehet visszaállítani, ha a közélet továbbra is néhány idegbeteg halaskofa csendes piacsarki megbeszélésére emlékeztet, akkor lehet itt bármilyen pénzügyi segítség, akkor ez a helyzet egy fikarcnyit sem fog javulni, a beteg magyar társadalom továbbra is beteg marad.

Lehet, hogy hitelt kapunk majd, de ennek a kormánynak a hitele elfogyott. 

Itt lenne az idő, hogy elkezdjenek magyarosan öltözködni - remek lenne látni Orbánt mentében…

:O))) 

KATASZTRÓFAVÉDELMI GYAKORLAT

Azt mondta állítólag Orbán az ő legbelsőbb híveinek, hogy amennyiben az IMF jön, ő menni fog.

Hát bizony, nagy jellemre vall az ilyen bejelentés, olyan Vezérre, aki kitart az utolsó percig, sőt még utána is valameddig, akire méltán emlékezik majd a történelem.

Akinek ereklyeként megőrzött focicsukáját zokogó anyókák siratják majdan, kiejtve fogatlan szájukból a kultikus Orbánfütyülőt, akinek műveit úgy adják majd kézről-kézre nemzedékek, mint mohamedánok a Koránt, vagy mint Cion bölcseinek jegyzőkönyveit a nyilasok és nácik.

Nagy emberre vall ez a bejelentés, olyan emberre, aki felülmúlja tán még a mitológiai Pythiát vagy a Sybillákat is, hiszen azok jóslatai vagy valóra váltak, vagy nem, míg ellenben az ő jóslata akár hóttbiztosra is vehető: ha jön az IMF, neki el kell húznia, mint a vadludaknak télvíz idején.

Hát vigasztalanok lennénk, az már biztos.

Az a rengeteg jótétemény, mely szent nevéhez fűződik, az öregek és elesettek felkarolása, a nyugodt, békés, építő légkör megteremtése, a javak igazságos és méltányos elosztása - csupa-csupa olyan érték, melyektől könnyek között fog megválni a nép.

Nem is tudom, mi lenne velünk, ha az ország nélkülözni lenne kénytelen Szeretett Atyját, a Nagy Kombinátort, az Utolsó Magyar Polihisztort, a három magyar igazság és a bölcsek kövének egyedüli letéteményesét, a Nagy Lótuszfaktuszt, az Ország Örökös Miniszterelnökét.

Nem is csoda, hogy ennek eshetőségét figyelembevéve a Katasztrófavédelem a jövő héten megszólaltatja az ország összes szirénáját, a kórházak vezetői és orvosai pedig farokfelcsapva rohannak a kijelölt önkormányzatokhoz, hogy megszervezzék a magyar nép tömeges ellátását.

Még szerencse, hogy az időpont nem későbbre esik, mert januárban már nem biztos, hogy lesznek az egészségügynek vezetői, de lehet, még orvosai sem…

Persze a helyzet ma még nem akut, ma még csak ott tartunk, hogy a vonatok döcögve bár, de haladnak, a marhavagonokban immár ott az egész magyar nép, a mi Vezérünk meg két karbantartás között arról szónokol, hogy a munka szabaddá tesz, merthogy gazdaggá nem, az tuti, ahhoz vagy rokonságban, vagy erős vazallusi viszonyban kellene lenni a Vezérrel.

És még hátravan a gazdasági szőnyegbombázás, habár a támadás közeledtét, a gépek dübörgését az üzemanyagárakban, a valutaárakban már érzékelhetjük.

Merthogy a 320 forintos Euró és a 250 forintos svájci frank árfolyam nem azt sugallja, hogy az ország éppen hegymenetben lenne, különösen, ha összevetjük a mai árfolyamot a 2010 áprilisi 270 forint körüli Euró-árfolyammal.

50 forintos differencia eurónként - ez azért már nem kerekítési hiba, ez bizony a magyar teljesítmény beárazása.

Mint ahogy az üzemanyagárak alakulása is, és ehhez hozzátehetjük bátran azt is, hogy az utakon érzékelhetően megritkultak a kocsik, és most valahogy nem hallani a régi fideszes követelést, hogy a kormány csökkentse az üzemanyagok adótartalmát...

Ha valaki azt találná mondani, hogy ebben a helyzetben a nép a hibás, mert nem akar dolgozni, azt az emberek valószínűleg a füleinél fogva szögeznék az ajtófélfára, mint a denevért rontás ellen.

Itt ugyanis mindenki dolgozni akar és a munkájáért tisztességes pénzt szeretne kapni, merthogy az idősebbje arra szocializálódott, hogy dolgozik és majd egyre jobb lesz – mindig csak egy kicsivel, de több vagy jobb jut a családjának.

Erre most kiderül, hogy ha megszakad sem lesz jobb, mert a hatalmi gőg és arrogancia megakadályozza az ország normális működését, a gazdaság fejlődését.

Miközben a hiúság oltárán családok tízezreit áldozza fel egy zavaros gondolkodású, Napóleonnal keresztezett Messiás, aki bár látja a bajt és a megoldást is, mégis saját gőgjét az ország érdekei elé helyezi.

De hogy hamarosan menni kell neki, az biztos, mert vagy a gazdaság, vagy a nép, vagy a nemzetközi közösség erre fogja kényszeríteni, oszt mehet bunga-bungapartira oda, ahol a part szakad…

Nagy adomány lesz ez az országnak, melynek kis nyugalom úgy kellene már, mint falat kenyér.

Ehhez persze nem mindegy, ki jön utána, mert sem egy Kövérrel, sem egy Lázárral, sem a nyálas-nyúlós Rogánnal kisegítve itt nem lenne az ország, ha pedig a brüsszeli száműzöttek visszatértére gondolok, kiver a hideg veríték.

Az is nagy baj, hogy a Fidesz vezérelvű párt, vezért meg csak vezér helyettesíthet – ez pedig nem sakk, hogy a paraszt begyalogoljon a célba és vezér legyen belőle, erre jó példa az idei október 23, amikor egy tornatermi ünnepségre sem futotta a fideszes potentátok tömegvonzó hatásából.

Mindenesetre várjunk, még hátra van a kitüntetésosztás a gyerek-katonáknak, aztán jöhet a bunker.

Jó lenne biztosnak lenni benne, hogy nem ő volt a kisebbik rossz…

:O)))


Ps: KÉREK AJÁNLÁSOKAT "AZ OLVASÓ AJÁNLATA" OLDALRA!!!

VESZÉLYBEN A LIBASÜLT

Kezdjük talán azzal, hogy ma van Márton-nap, a libák ünnepe, éljenek a libák, míg át nem lényegülnek libasültté!

Jól nézzük meg azt a libasültet még utoljára, mert ha az ország finanszírozása összeomlik, akkor libasült helyett makkolhatunk az erdőkben, mint a vaddisznó.

Az állam finanszírozása nagyjából úgy történik, hogy a költségvetési bevételekből levonják a kiadásokat, és a különbözetre hiteleket vesz fel az ország a nemzetközi pénzpiacon.

Ezt a világ valamennyi országa így csinálja, kivéve a legpocsékabb diktatúrákat, melyeknél percig sem okoz gondot a nép sanyargatása.

Önmagában ez az eljárás nem szokott gondot okozni, a kormány kibocsát különféle állampapírokat, melyek értéke után tisztességes kamatokat fizet azoknak a befektetőknek, akik hajlandók vásárolni belőle.

Az állampapírok azért tetszenek a befektetőknek, mert az állam általában jobb adós a szomszédasszonynál, aki egyébként is ritkán vásárol közvetlenül a kötvénypiacon, mivelhogy a zöldséges után már nemigen marad erre pénze.

Kik hát a vásárlók?

Vásárlók a különféle befektetési alapok, amelyek a lakosság megtakarításait csatornázzák be a gazdaságba, vásárlók a különféle nyugdíjalapok, így vásárlók voltak a magyar magánnyugdíj-pénztárak is, de mostmár nem vásárlók többet, valamiért.

Ha az állampapírokat megveszik, akkor itt a dínomdánom, ha nem veszik meg, akkor jön a fogak csikorgatása.

Az államok általában arra játszanak, hogy évről évre nő gazdaság teljesítőképessége, ezért aztán állandóan nő a hitelek kamatainak megfizetésére rendelkezésre álló összeg és ez általában így is van.

Persze vannak egyéb tényezők is, melyek befolyásolják az állam mozgásterét, melyről épp a minap tette közkinccsé a Mi Megmentőnk, hogy ez alól mi kivételek vagyunk, mert nekünk ilyenünk nincs.

Ilyen tényező az például, hogy milyen kamatra hajlandók rámozdulni a befektetők, mert jólmenő gazdaság papírjait viszik, mint a cukrot alacsony kamatra is.

Ellenben azon országoknak, melyek a szakadék szélén adják elő a hattyú halálát, igencsak magas kamatot kell ígérni az átlagoshoz képest, hogy egyáltalán ránézzen a kínálatukra valaki.

Namármost ez drágává teszi a hiteleket és a drága hitelt egy gyakorlatilag stagnáló gazdaságú állam a stagnáló adóbevételeiből nagyon nehezen tudja visszafizetni, nem marad más hátra, mint több adót kipréselni a lakosságból, a vállalkozásokból, a bankokból.

A nemzetközi pénzpiac meg árgus szemekkel figyeli, hogy mit művel az aktuális kormány, és az érdekeinek megfelelően reagál.

Emeli a hitelek biztosításának kockázati felárát, ez tovább drágítja a hitelt, elkerüli a kötvény és állampapír-piacon a magyar állam által kibocsátott papírokat, a hitelminősítők pedig rontják az adós-besorolásunkat, mint például ma a Fitch, amely a magyar hosszútávú államadósság "BBB" -besorolásának kilátásait negatívra módosította az eddigi stabilról.

Közben persze a mi harcias kedvű diktátorocskánk éppen olyan, mint Vászja Lovontosz partizán a Pripjaty mocsaraiban, vagy Kicsikuki szamuráj Guam dzsungelében – folytatja a harcot mindhalálig.

Ő ezt úgy érti, míg mi mind fel nem fordulunk.

Lenne itt ez az IMF nevű rettenetes fenevad, mellyel harcba szállt a mi vitézecskénk, jóllehet ez a harc is igen speciális volt, merthogy a nagy handabandázással előadott kardlengetésre meg fenyegetőzésre egy hűvös mosoly és egy vállrándítás volt a válasz, erre aztán jöhetett a triumfálás: elhessegettük az IMF-et, mondhatni, lepöcköltük magunkról, mint az agyoncsapott szúnyogot.

Enyhítő körülmény, hogy a felvett, de fel nem használt és tartalékként funkcionáló jelentős összegű IMF hitelt nem adtuk vissza, hanem vettünk rajta MOL részvényt, így mérve súlyos csapást az imperializmusra.

Azt a szervezetet sértegettük, mely egyedül lenne képes megállítani ezt a rendkívül kedvezőtlen folyamatot, mely az egész világon már közbeszéd tárgyát képezi, pontosabban már csak az időpontról folyik a polémia, hogy sacc/kb. mikor fog bedőlni Magyarország.

Tulajdonképpen ennek a helyzetnek a kezelésében pontosan érzékelni lehet Gyurcsány és a kis mitugrász közötti különbséget, habár a helyzet nem teljesen analóg.

Gyurcsány, amikor levitte az államháztartási hiányt 3.8%-ra de érzékelte a világgazdasági válságot, akkor azonnal lépett.

Félretéve a hiúsági kérdéseket, nem figyelve az áloptimista jóslatokra azonnal kérte az IMF segítségét és meg is kapta azt a készenléti hitelkeretet, mely segített abban, hogy az ország – megfelelő tartalékok híján is – átvészelje a világválság legnehezebb időszakát.

Hogy Bajnai és kormánya sikeres lehetett, annak el alapvető előfeltétele volt, enélkül nagy bajban lettünk volna.

A hitelkeretet aztán a legnagyobb veszedelem elmúltával is jó szolgálatot tett, mert kamatterhei a pénzpiaci kamatoknál lényegesen kedvezőbbek voltak, így segített a normál működésre való visszatérésben is.

Orbán másképpen közelíti a problémát.

Már abban is hazudik, hogy az ország gondjait az Euro válsága okozza, a többi hazugsága viszont még ormótlanabb.

A csúcs az volt, mikor a magyar államadósság-besorolások esetleges leminősítésének kockázatára vonatkozó kérdésre azt mondta: a magyar kormány szokványos és nem szokványos módszerek elegyét alkalmazza, és ezek között van olyan, amelyik nem nyeri el az elemzők és a hitelminősítők tetszését.
Az eredmények azonban már jelentkeznek, tette hozzá.

Hát az igaz, hogy a dilettantizmus és a felelőtlenség ilyen foka nem szokványos a világ gazdaságpolitikájában, de az eredményei kétségkívül látszanak.

Ez a fickó meg vagy komplett idióta, vagy nem tud hazudozás nélkül élni, vagy mindkettő.

A Fitchen kívül Az RBC (Royal Bank of Canada) feltörekvő piaci közgazdászának friss kommentárja szerint is közel van a magyar borulás és egy leminősítés egyre valószínűbb, rendkívüli események következhetnek be a következő napokban.

Ezt taglalja a Wall Street Journal is, aki a gazdaságban számít, mindenki kongatja a vészharangot, közben meg a Legnagyobb Magyar Közgazdász és Poliészter vagy mi is, gazdasági szakemberek, újságírók és egyetemisták előtt előadást tart a London School of Economicsban "Közép-Európa - a növekedés motorja" címmel.

Ahelyett, hogy „Magyarország: törött hajtókar Közép-Európa motorjában” címmel adna elő.

Nem lenne itt semmi baj, ha a saját családjával játszadozna, meg még azzal, amivel éppen egyidős, de a mi életünkkel játszadozik.

Köszönjük azoknak, akik rá szavaztak és nemkevésbé azoknak, akik nem mentek el szavazni.

Aki meg azt gondolja, hogy egy gazdasági borulás őt nem érinti, az sürgősen kérjen időpontot a pszichiátrián.

Magyarország eddig még mindig eleget tett adósságszolgálati kötelezettségeinek, ötvenhatban is, a rendszerváltáskor is.

Kár lenne ezt a tradíciót is felrúgni, lenne helyette más ötletem…

:O)))

Ps: Márton napi libasült

HUGYOSPUCCS

Azt mondják a londoni elemzők, hogy igencsak ajánlatos lenne a magyar kormánynak egy készenléti hitel-megállapodást kötni az IMF-el, merthogy a magyar gazdaság helyzete ezt vastagon indokolná,

Sajnos, mint megfogalmazták, „nagyon magas politikai akadályok tornyosulnak az IMF visszahívása előtt".

Hát én ezt az akadályt magasnak éppen nem mondanám, ezt a magasságot errefelé a durva népnyelv az „állított egérszar” plasztikus kifejezésével szokta jellemezni, de hát London messze van és az elemzőknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, minthogy felkeressék a budapesti Vakok Intézetében létrehozott orbánsimogatót, szembesülni a mély valósággal.

Az akadály neve: Orbán.

A Vezér és Kancellár volt az, aki nagy pofával előrántotta a szamurájkardot és vadul lengetve elhajtotta a nemzetközi valutaalapot, ostoba kontrásai pedig vidáman csujogattak hozzá, legutóbb a különösen tehetséges Kósa Lajkó szólt be nekik.

Azt mondják az elemzők, hogy nagyon veszélyes helyzetben van Magyarország.

A Bank of America - Merrill Lynch bankcsoport londoni felzárkózó térségi szakértői minapi budapesti tájékozódó látogatásukról kiadott ismertetésükben arról írtak, hogy egy esetleges leminősítés súlyos következményekkel járhatna, mivel Magyarország nagyban függ a külföldi kötvénybefektetőktől.
Az elemzők szerint emiatt "igen kívánatos lenne" Magyarország számára egy elővigyázatossági IMF-program, ugyanis ez elősegítené a költségvetési szigorítás végrehajtását, ezzel csökkentené a kötvénypiaci tőkekiáramlás kockázatát, és "valószínűleg a leminősítés rizikóját is".

Hát lehet, de hogy ebből nem lesz semmi, arra ide a rozsdás bökőt (ezt egy nyakra mutató ujjal illik demonstrálni), merthogy a mi Vezérünk előszeretettel emberkedik, legyen bár az ellenfél maga a rideg valóság is.

Őt aztán nem ingatja meg semmi, csak mantrázza a baromságait, élén az adósságcsökkentésnek nevezett gumicsonttal.

Magyarember retteg az eladósodástól, benne van a zsigereiben, csakúgy, mint a bankok iránti ellenszenv, melyet paraszt ősei génjeivel együtt kapott ajándékba felmenőitől.

Ugyan személyesen már nem emlékszik ilyenre, de a kollektív tudatalattiban ott lapul a százéves tapasztalat, mikor a Zsugori Kiss szomszéd földjét dobra verette a Bank.

Akkor is a Bankra haragudott, mert valakire haragudni kell, hiszen magyarember nem tud önmagára haragudni meggondolatlansága vagy ostobasága miatt, mint ahogy a gazdasági környezet előnytelenségét is inkább fogja fel isteni csapásként, mint egy ócska politika következményeként.

Ilyen környezetben persze nagy tömegek vevők a szirénhangokra, az eladósodottság szidalmazására, az államadósság csökkentésének terveire és sok mindent hajalmosak lenyelni ennek érdekében, de legalábbis elfogadni magyarázatképpen arra a tatárdúlásra, melyet a Vezér és bandája nagy handabandák közepette előad.

Pedighát ha megnézzük a pőre valóságot, akkor hamar kiderül, hogy ez a kormány nemhogy csökkentette volna az államadósságot, de még növelte is az eladósodottságot, miközben eltapsolta a nyugdíjra félretett pénzünket és eltőzsdézte az állam IMF-től hitelként felvett pénzügyi tartalékait.

Szidja elődeit, de a Vezér költötte elé azt a pénzt, amely azt a célt szolgálta volna, hogy egy esetleges válságidőszakban legyen mihez hozzányúlni.

Ehelyett vett MOL részvényt.

Közben a gazdaságpolitikája akkora bizalmat keltett a külföldi befektetőkben, hogy az a kamatfelár, amit azért kell fizetnünk, mert a kutya sem bízik már a magyar gazdaságpolitikában, mindent felzabál, az ország egy centit sem jut előre, az államadósság pedig gyakorlatilag nő.

A számokkal lehet bűvészkedni, és ideig-óráig el lehet fedni a valóságot a nyugdíjpénztárak – az emberek – kifosztásából származó pénzzel, de ennek az idilli állapotnak akkor is hamar vége lesz, ha előtte nem is fogunk padlót – amire azért nem fogadnék nagyobb összegekbe.

Olyan ez a helyzet, mint amikor veszünk hitelre egy libát és a vételár kamatai minden héten magasabbak lesznek, mert a hitelező észreveszi, hogy a tervezett libafarm helyett a liba már régen libapörköltté lényegült, és mondhatunk bármit, ha zsíros a szájunk széle.

Mikor csökken az eladósodottságunk?

Sohanapján.

Amikor valaki ki akar lábalni a nyomorból (melynek egy részét jelen konkrét helyzetben saját maga idézte elő a Szeretett Vezér) akkor arra két lehetőség közül választhat.

Az egyik hogy elkezd vadul takarékoskodni és fel-alá szaladgál a lakásban, télikabátban, csontvázzá soványodott családtagjai között és várja, hogy majd csoda történik, de nem fog csoda történni.

Az fog történni, hogy egyre rosszabbul élnek és egyre nő az adósság, anélkül, hogy valami eredményt tudnának felmutatni.

A másik változatban elkezd minden családtag azon töprenkedni, hogy hogyan lehetne a család bevételeit megnövelni, hogy lehetne a család főttkukorica-piaci részesedését növelni, hogyan lehetne a lakást olyan állapotba hozni, hogy a kisszobát ki lehessen adni albérlőnek, vagy a pincét raktárnak.

Emellett persze lehet takarékoskodni is, de csak olyan mértékben, hogy a családtagok életkedve megmaradjon, mert magasztos célokkal éhes ember, akit a tetejében pórázon tartanak, és naponta rugdalnak, soha nem fog azonosulni, mégkevésbé lelkesen dolgozni elérésük érdekében.

Sajnos, egyre döngőbb létekkel haladunk a szakadék felé, a Vezér meg hátulról kiabálja, hogy előre!

Nem valami vidám kilátások.

Más:

Gyurcsány ellen vizsgálatot indítottak terrorcselekmény elkövetésének gyanújával.

Csak halkan kérdezném meg, hogy ugyan, mi akadálya lenne annak, hogy a Szocialista Párt valamelyik szimpatizánsa, mondjuk, a párt egy e célra létrehozott bizottságának magas felkészültségű jogász kültagja feljelentést tegyen a 2006. szeptember-októberi puccskísérlet miatt Orbán Viktort ellen?

Merthogy ennek legalább lenne valóságalapja.

Volt már sikertelen puccs, nem egy, ott volt a Vezér német példaképénél a sörpuccs, hát most lenne húgyospuccs is…

Vagy már nincs ebben az országban egyetlen tökös jogász sem, aki a szocialistákkal rokonszenvezne?

:O)))

HAZUGSÁG

Mindenki hazudik, méghozzá sokat.
Napjában többször is, és ezt olyan rutinosan teszi, hogy már maga sem veszi észre.
Ezt tudományos kutatások bizonyítják, mint ahogy azt is, hogy a hazudozás tulajdonképpen igen fontos lelki szükséglet.
Ha nem hazudnánk, belebetegednénk, lehet, bele is pusztulnánk.
Hazugságok segítségével tér ki az ember a mindennapok millió apró megpróbáltatása elől, ennek segítségével kerüli meg a számára lelki kényelmetlenséget okozó kérdésekre adandó válaszokat, a hosszadalmas magyarázkodásokat, a sztereotip kérdésekre adandó válaszokat.

Hogy vagy? – kérdi ismerősünk az utcán, mire a válasz automatikus: Köszönöm, jól!
Pedig dehogyis vagyunk jól, fáj a fejünk, utálunk bemenni a munkahelyünkre, mert ott nem egy közös célért együttműködő, jókedvű csapat tagjai vagyunk, hanem a kirúgástól rettegők közül az egyik, arról nem is beszélve, hogy jön a tél, kellene új téli gumi, de már a benzinre sem telik…
De ha belekezdünk a panaszkodásba, akkor az idő, az idő meg pénz, de ez a legkevesebb, ellenben a szintúgy az állásáért rettegő főnök letol – kinek hiányzik ez?
Nincs kivétel, talán tízmillióból egyetlen, de ő meg azt hazudta, hogy ő az Ember, Aki Még Soha Nem Hazudott.
Az ellenpontja pedig a Nagy Hazug, aki megelégelte a hazugságokat és azt mondta, hogy ennek véget kell vetni.
Mert a politikus persze hazudik, kancsalít egyet a festett egekbe, majd amit ott látott, azt megpróbálja eladni a társadalomnak, mint aktuális világmegváltó programot.
Természetesen, ha valaki az ígéreteket, melyeket a politikusi recept magában hordoz, készpénznek veszi, akkor hihetetlen csalódások fogják érni, mint ennek már tanúi voltunk az elmúlt húsz évben nem egyszer.
Persze hazugság és hazugság között azért különbség van, más az, ha azt válaszolja valaki a hogyvagyra, hogy jól, meg az is más, ha a faluszélen megfogja a rendőr a miniszterelnököt, hóna alatt egy libával, és a hova, hova? kérdésre azt a választ kapja, hogy viszem orvoshoz a libut, mert mindjárt szülni fog…
Szóval politikus esetében is differenciálnunk kell a hazugság és a pofátlan hazugság között, aki pedig ezt a kérdést tanulmányozni szeretné, ki ne hagyja a napi politika tanulmányozását, mert a pofátlan hazudozásnak olyan széles repertoárjával soha még ember nem találkozhatott, mint amilyet manapság dicső kormányzó pártunk és kormányunk előad.
Azt mondta Kósa Lajkó, aki a miniszterelnök legveszélyesebb barátja, hogy nem hívtuk az IMF-et, jött az magától, és hogy kényes helyzetben volt a kormány, mert ha nem beszélünk velük (az IMF-el), akkor az a kritika éri, hogy bunkók vagyunk, mert nem beszélünk velük.
Tulajdonképpen az, hogy bunkók, teljesen független egy IMF delegáció megérkeztétől, ez a magyar kormányzat és a Fidesz immanens tulajdonsága, ezt kétségbevonni körülbelül azzal egyenértékű, mint megkérdőjelezni, hogy a róka és a liba között legrövidebb út az egyenes.
Kósa mester kis magánszámát szemrebbenés nélkül tudta eljópofizni, miközben az IMF képviselőit a guta ütögethette, merthogy kívülnézetből nem lehet mindig tisztán látni, sokszor a senkit is valakinek nézheti az, aki csak a névjegykártyáról alkot ítéletet.
Mindenesetre azért kiadtak egy közleményt, mely szerint "A technikai segítségnyújtás minden IMF-tagország számára nyitva álló lehetőség, amelyet az országok maguk igényelnek".
Hát lehet, hogy én nem tudok szöveget értelmezni, de az én olvasatomban ez úgy szól, hogy a segítségnyújtást a mi Bölcs Vezérünk kérte (Vagy elrendelte? Ki tudja, milyen állapotban van éppen…), nem más, és legfőképpen nem saját elhatározásukból jelentek meg az IMF képviselői nálunk.
Jönnek persze majd akkor is, mikor a Vezér nem hívja őket, legközelebb novemberben.
Ezért is tett jó ütemérzékről tanúbizonyságot Lali alelnök, merthogy az annak a látogatásnak a célja a magyar gazdaság folyamatainak áttekintése lesz és az eredmény pénzt fog érni mindahányunknak.
Akihez még nem jutott volna el a hír, a Mi Bölcsességünk és Kósa alvezér, továbbá Matolcsy guru oly sikeresen tornászta le a hitelképességünket, hogy egy esetleges rossz IMF értékelést követő országkockázati leminősítés azt jelenti, hogy a külföldi pénzügyi befektetők elkezdik a pénzüket hanyatt-homlok kivonni az országból.
És akkor - az új országot megalapítandó - ott fog ülni Viktor Pusztaszeren, körülötte meg az ország népe a puszta seggén, mivelhogy akkor a gatyát is lehúzzák rólunk.
Hogy ez a hazugság mire volt jó Kósának?
Ki tudja, a Fidesz vezetői különös anyagból vannak gyúrva, az agyuk helyén meg egy fényesre polírozott billiárdgolyó van, nagyon úgy tűnik.
Azt sem nagyon értem, hogy miért kellett azt hazudni, hogy az október 23.-i EU tanácskozás időpontja ismeretlen volt, hiszen igen gyorsan kiderült, hogy annak időpontját valamennyi tagország – így Magyarország kormánya is – jóváhagyta.
Vajon miért nem jelezte a Mi Boldogságunk, hogy neki itthon dologidő van, mert az Astoriánál akarja lelkesíteni népét és emlékezni akar az öt évvel ezelőtti rendőrterrorra, merthogy 1956 emléke már rendben van, arról Wittner nagyasszony és társai gondoskodnak folyamatosan, de nekünk most kell megteremteni a fülkeforradalom nimbuszát.
A fülkeforradalom a nevét azért kapta, mert a népnek jó ideig hiányoztak a fülkék, de a forradalom kivívta, hogy ne kelljen naponta körbeszarniuk a Parlamentet…
Ez is teljesen felesleges hazudozás volt, hiszen a vak is látja: menekül a Vezér még annak a lehetőségétől is, hogy esetleg valaki olyan is legyen hallgatósága között, aki nem tapsolja ütemesen a Vik-tor, Vik-tort.
Hogy Szijjártó erről azt hazudta, hogy ismeretlen volt az EU rendezvény időpontja, arra szót se vesztegessünk.
Tulajdonképpen azért van külön kormányszóvivő meg miniszterelnöki szóvivő, mert egy ember képtelen lenne ennyit összehazudni.
Ha így folytatjuk, lehet, növelni kell a számukat…

:O))))

SZABADSÁGHARC

Matolcsy György szerint Magyarország pénzügyi függetlenségi, gazdasági szabadságharcot folytat, amelynek első lépése az IMF "kipaterolása" volt, a második a Széll Kálmán Terv, amellyel az ország méltósága állhat helyre a világban.

Ezzel, és még sok hasonló sületlenséggel szórakoztatta az elszánt szabadságharcos a nagyérdeműt a Széchenyi Klub ülésén, ahol büszkén jelentette be, hogy Magyarország legnehezebb, legkockázatosabb hadjáratát vívta meg, kevesen vélték ugyanis úgy, hogy van élet az IMF nélkül.

Még mielőtt teljesen becsavarodna szegény, valamelyik famulusa megsúghatná neki, hogy Főnök! Az IMF a spájzban van!

Nagyon tetszenek nekem ezek a forradalmakat követő szabadságharcok, már 56-al kapcsolatban is felettébb tetszett (akié a múlt, azé a jövő, ugye…), de hát ez ellen nincs mit tenni, aki hinni akar, annak az ágya lepedője is vitorla a  Santa Marián…

Szabadságharcnak lenni köll, anélkül nem forradalom a forradalom…

Merthogy a forradalom és a szabadságharc kéz a kézben járnak, párban, mint gúnár a libával, mint Orbán Szíjjártóval, és ha nincs ki ellen szabadságharcolni, akkor itt a dilemma: mi a fenének is kellett forradalmárkodni?

Ezt a dilemmát oldja fel most elegánsan a nemzetgazdasági miniszter a nagy diadal bejelentésével.

Jelenleg éppen két szabadságharc folyik, az egyiket csapataink Brüsszellel vívják Bonaparte Viktor vezényletével.

Be kell látnom, ez a küzdelem sem egyszerű, hiszen ez esetben a mi Képességes Vezérünknek, mint az Unió soros elnökének olyan feladatot kell megoldania, melyhez legfeljebb tán Karinthy tudott hangyányi segítséget adni neki a „két macska vagyok és játszom egymással” elnevezésű stratégia átadásával.

Miután a siker egy percig sem kétséges, ideje volt, hogy Matolcsy is előrukkoljon egy valamirevaló, tüchtig kis szabadságharccal, hát melyik szervezet lenne alkalmasabb ellenségnek annál, melynek mi is tulajdonosai vagyunk?

Merthogy, ugye tagságunk úgy az Unióban, mint az IMF-ben kétségbevonhatatlan, de a magyaros virtus azt kívánja, hogy aki kihúz bennünket a sárból, azt rögvest ezután verdessük pofán és köpjük le.

Nem is igen érti az épeszű ember, hogy ha nincs ellenség, akkor ugyan, mire a nagy feszengés?

Hiszen az IMF egy olyan szervezet, melyet a tagsága – köztük Magyarország is – az átmeneti pénzügyi zavarok áthidalása céljából hozott létre, tagjait, ha szükséges hitelekkel segíti, és hát igen - ezenközben vigyáz is a pénzünkre, és elvárja az adóstól, hogy felelősen gazdálkodjék a biztos visszafizetés és az adós gazdálkodási fegyelmének visszaállítása érdekében.

Nekünk is segített, mikor a nyakunkba szakadt a gazdasági világválság - hitelkeretet nyitott számunkra, melynek birtokában finanszírozni tudtuk Magyarországot akkor is, amikor a pénzpiacokon nálunk sokkal erősebb országok sem juthattak forrásokhoz.

Aztán vége szakadt a válságnak, és amikor már hozzáférhettünk a piaci alapú hitelekhez, akkor az IMF segítségét igénybe venni okafogyottá vált, és miután a magyar költségvetés helyzete ezidáig rendben volt, indok sem volt nagyon arra, hogy miért is kellene nekünk az IMF-hez fordulni további hitelekért.

Különben is, először tán a meglévő hiteleinket kell majd törlesztenünk.

Úgy csinálunk, mint a háziasszony, aki kölcsönkér a főzéshez ezt-azt a szomszédasszonytól, oszt amikor bezabálta a család a levest, akkor átballag a szomszédba és pofáncsapja szomszédasszonyt a födővel, merthogy nem tűrheti a kölcsönnel együtt járó megaláztatást.

Nagyon vicces egy társaság ez, azt kell mondjam…

Merthogy a nagyeszű miniszter élet-halál harcnak nevezte az IMF-fel folytatott küzdelmet és úgy fogalmazott: "a Nemzetközi Valutaalappal nem lehetett volna használni a bankadót, a válságadókat, nem tudtuk volna a nyugdíjrendszer reformját folytatni".

Mecsoda veszteség lett volna, ha nem tudják lenyúlni a nyugdíj-megtakarításokat, mecsoda kellemetlen helyzet!

Érdekes egy élet-halál harc az egyébként, ahol az ellenfél elfelejt megjelenni a csatatéren, merthogy azokat a feltételeket, melyeket a korábbi hitelekkel kapcsolatban támasztott, az ország már teljesítette, a költségvetési hiányt Gyurcsány és Bajnai példásan lefaragta, Martolcsyra már csak az elért eredmények rapid szétbarmolása maradt.

De nem is panaszkodhatunk az igyekezetére, dolgozik szorgalmasan, 0,72 orbán kártékonysági mutatóval…

Új követelmények meg új hitelekhez társulhatnának, de arra jelenleg nincs szüksége az országnak, hiszen a finanszírozás a piacról folyik.

Szóval, Matolcsy olyan, mint aki rosszat álmodott és a sötét szobában, kiugorva az ágyból egy hamarjában felkapott seprűnyéllel veri szét a berendezést, hősies rikkantásokat hallatva.

Felrajzolt viszont egy gyönyörű képet a csodálatos jövőről, melyben az államadósság 50% alatt lesz és ez a kulcs a boldog jövőhöz.

Lófaszt Mama, hogy klasszikust idézzek, - ez csak egy eleme a gazdaságnak, méghozzá tán nem is a legfontosabb eleme, és ha megkérdezné valaki tőle, hogy miért éppen 50%, akkor szerintem csak hülyeségeket hablatyolna, hiszen ez a szám semmiféle közgazdasági matematikával nincs alátámasztva, mint ahogy az Unió által elvárt 60%-nak sincs semmiféle egzakt alapja, legfeljebb a gazdálkodási tapasztalatokra lehet hivatkozni.

Egyébként is, a nagy jammerolás, amit Orbán és bandája az államadósság témakörében folytat, csak a szerencsétlen választónak szóló porhintés, de ha valaki belegondol, akkor azért pofa kell ahhoz, hogy verjük a mellünket, merthogy jön hozzánk a multi és ezzel egy menetben szidjuk azokat, akik ennek a feltételeit megteremtették, akik létrehozták az ehhez elengedhetetlen infrastruktúrát.

Magyarország eladósodottsága egyébként az Unió átlaga alatt van, költségvetési hiánya példásnak mondható, ha a határon belesve nem ilyen balkáni rablópofákat látna a szolid befektető, akkor akár indulhatna is egy csendes, nem túl gyors, de fenntartható felvirágzás, - melynek lehetősége az utóbbi egy év áldásos intézkedései következtében most múlik pontosan…

Matolcsy kártékony, de szervilis, és Orbánnak éppen ilyen figurák kellenek hagymázas álmai megvalósításához, lassan egyetlen ép jellemű ember nincs körülötte, - tán az egy Martonyi folytatja kilátástalan küzdelmét Orbán ellen, hogy az országról alkotott kép még elfogadható maradjon az európai tablón.

Tulajdonképpen érthetetlen és a nemzetközi pénzvilágban szokatlan is ez a bunkóság, ahogy Magyarország gazdasági minisztere az ország ügyeit kezeli.

Pedig elspekulálhatna azon, hogy nem is olyan régen milyen hihetetlen gyorsasággal és mennyire előrejelzések nélkül omlott össze a nemzetközi pénzpiac – miből gondolja, hogy ami egyszer megesett, az nem eshet meg máskor is?

És akkor mit fog majd csinálni ő, vagy nagyeszű főnöke?

Aki egyébként is már régebb óta az EU lábtörlőjén alszik, merthogy a lakásba nem engedik be – kicsit büdösnek találják a lakók.

Szomorú ez nagyon, ennyire színvonal alatti banda kezében régen volt az ország.

Persze rablóbandák ritkán alakulnak a tiszta ész uralmának jegyében…

:O))))