KI AZ UNIÓBÓL

A Jobbik két képviselője, Murányi Levente és Novák Előd levette az Európai Unió lobogóját az Országgyűlés irodaházáról kedd délelőtt Budapesten.

Értem én, gondban van a magyar szélsőjobb, egymást is zabálják, célt se igen mernek mutatni borzasztó tagságuknak, a Parlamentben is küszködnek, de ott meg a Vezér folyamatosan kibabrál velük.

Ahogy leírnak egy mondatot valamelyik Jobbikkal szimpatizáló újságban vagy a facebookon, abban a pillanatban megvalósítja, így aztán lassan már csak az a követelésük marad kielégítetlen, hogy gárdistáiknak legyen villás a farka, mint a fecskemadárnak.

Amúgy is az a meggyőződésem, hogy ez a két párt – már amennyiben a Fidesz pártnak nevezhető egyáltalán – tulajdonképpen olyan, mint a félbevágott rohadt tök – a két fél ad ki egy egészet.

A munkamegosztás tökéletes, a Jobbik Szijjártó és Selmeczi Gabika mellett a Vezér harmadik hangja, ők merik hangosan kimondani, amiről a Mi Boldogságunk csak a hitvesi ágy melegében, különösen meghitt percek után Anikó asszonynak mer beszélni – suttogva.

Szóval az Unióról, meg a szép tervekről ejtettek szót a zászlólevonás alkalmából nagyívű világpolitikai tényezőink, mondván, hogy a nemzeti szabadság egyik záloga, hogy időben meg tudjunk szabadulni az Uniótól, amelytől semmilyen pozitív dolog nem származik Magyarország számára. 

Nem szeretném Deutsch uniós parlamenti képviselőtől kölcsönözni a kissé sprőd szóhasználatot, de megkérdezném: ki a fax ez a Murányi Levente?

Tud ez olvasni egyáltalán?

Mert Novák Elődre csak rá kell nézni és mindjárt tudjuk, hogy mennyit ér, de ez a szép magyar levente akár még az LMP aktivistája is lehetne így első blikkre, míg meg nem szólal.

De rendben van, tekintsünk el most attól, hogy amit mondtak a derék képviselők, akiknek havonta egy vagyont fizetünk azért, hogy ekkora barmok legyenek, és akik tulajdonképpen a sorsunkkal játszanak kő- papír-ollót, tekintsünk el az Uniótól támogatásaképpen kapott és libaúsztatók felturbózására elköltött ezermilliárdoktól, próbáljunk meg prekoncepció nélkül néhány, az akció kapcsán felmerülő kérdésre választ adni.

Hova tartozzanak a magyarok a XXI: században, egyáltalán, van e beleszólásunk abba, hogy hova tartozzunk?

Attól tartok, ezeknek a derék, ám mélységesen buta embereknek körül kellene nézni kissé a mai világban, meg tanulmányozgatni illene kissé a történelmünket, aztán próbát kellene tenni.

A feladat az lenne, hogy mondani kell legalább egyetlen olyan történelmi helyzetet úgy félezer évre visszamenőleg, amikor Magyarország önmaga dönthetett saját sorsáról, pedighát párszáz évvel ezelőtt még voltunk valakik, mostanra meg kissé összementünk, mint Jóska gatyája a mosásban.

Ha sikerül, akkor uccu neki, szabadságharc, úgysem nyertünk még ilyet idáig soha, ha viszont nem, akkor a nemzeti szalaggal ékesített farok a lábak közé és csendes kussolás,meg barátkozás, szövetségek kötése a kölcsönös előnyök alapján.

Mert, hogy a Vikkancs szellemileg kihívásokkal küzd, és olyanokat mond, hogy Magyarország Kína stratégiai partnere, az nem jelenti azt, hogy egy országnak meg kell hülyülnie.

Elképzelem a II. világháborúban Zsukov marsallt, aki a Berlin elleni támadás tervezése során a terv aláírása előtt a homlokára csap:

Tovariscsi! Megfeledkeztünk egy stratégiai partnerünkről!

Áll a vezérkar, mint tanácstalan vőfély a lakodalomban, és kérdő tekintettel néz a hadvezérre, aki megsajnálja őket és megosztja velük a titkot: Hát, tábornok elvtársak, megfeledkeztünk a II. Ukrán Front hatodik harckocsi-hadserege negyedik hadosztályának harmadik ezredének második zászlóaljának harmadik századában a negyedik szakasz kötelékében tevékenykedő 342 hadrendi számú T-34-es harkocsiban szolgáló Bobikról, a szakasz kutyájáról!

Hűha, mondták volna a tábornokok, ha ki tudták volna mondani az „ü” betűt, de a húha sem volt rossz, így aztán hálát adtak a sorsnak, hogy még azelőtt ki tudták javítani a hibát, hogy Josszif Visszarionovics éber szeme észrevette volna, meghatározva az eb stratégiai feladatát - fexik, kussol! – be is vették Berlint!

Azt hiszem, azért Bobik jelentősége kicsit meghaladta a mienket a mai Kína-Magyarország relációban…

Nem is tudom elképzelni, hogy hogyan képzelik ezek az eszementek a világot, ahol még Amerika sem tud meglenni egymagában, szövetségesek nélkül.

Kihez akarnak tartozni, kivel akarnak szövetséget kötni?

Egy ország adott kultúrkörbe tartozik, vannak szokásai, hagyományai, melyeket nemigen szeretne feladni.

Ez volt például Rákosi veszte is, aki azt hitte, hogy a sztálini szovjet modell változtatás nélkül alkalmazható Magyarországra is, a katonáinkra gimnasztyorkát húzott és kitelepítette a kulákokat, erre aztán a nép elzavarta a francba.

Mert ez volt tulajdonképpen 56 eredménye, nem is lehetett az adott világpolitikai helyzetben több és ez nem is volt olyan kevés, mint azt a következő harminc év fényesen bizonyította.

De fordítsuk meg a kérdést: a népek és nemzetek melyik csoportja kapkodna értünk?

Az iszlám államok nem, hiszen százötven év alatt sem tudtak velünk mit kezdeni, emellett állandóan hazudoztunk és csaltuk az adót.

Az oroszok?

Ugyan – hiszen egy megyéjük is nagyobb, mint Magyarország, és bár a csecsenjeik robbantgatnak, de legalább nem ugatnak összevissza hülyeségeket, nem akarják megmondani Putyinnak, hogy mit kell csinálnia, nem pöffeszkednek öntelten.

Emellett pravoszlávok, - igaz, Vityka majd a következő gyereke keresztelésén legfeljebb fordítva veti a keresztet, megszokta már a változatosságot.

Törődjünk bele, minket még egy libacsapat se látna szívesen, mert egyrészt azonnal elkezdenénk őket repülésre oktatni, másrészt meg a libák száma hirtelen fogyatkozásnak indulna.

Szóval, adjunk hálát az Úrnak, hogy az Unió egy homályos pillanatában befogadott bennünket, mert ha nem ezt teszi, Novák képviselő ma lyukas seggű gatyában a Mátyás templom kapujában koldulna a gazdag német turistáktól, megjegyzem így talán a képességek és a feladat egyensúlyba kerülnének, és a lelke kisimulna.

Tulajdonképpen néhányszáz éve azon dolgozik a magyar politikai elit, hogy Magyarországot leradírozza a térképről.

Ha sikerül nekik, ne is csodálkozzunk – mi ültettük ezt a sok bánatos idiótát a nyakunkba.

Ideje lenne a francba zavarni őket…

Ja, és éljen május elseje, az egymillió új munkahely ünnepe, a sok szerencsétlenkedő magyar párt nagy seregszemléje!

:O)))

KI IS ÁRULJA ITT A HAZÁT?

Hazaárulás és hűtlenség gyanúja miatt feljelentést tesz a Jobbik a legfőbb ügyésznél ismeretlen tettes ellen, amiért Andor László magyar EU-biztos egyetértett és támogatta az Európai Bizottság Magyarország számára kedvezőtlen szerdai döntését - jelentette be csütörtökön Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.

Hát, ezt a Marcit sem az eszéért fogja népünk szívébe zárni, az már biztos!

Viszont ha behatóbb vizsgálatok megállapítanák, hogy ő az első magyar földönkívüli, cseppet sem lennék meglepve, ez az ember egy másik, szebb világban él, nem a harmadik évezred európai valóságában.

Az viszont tény, hogy hazát árulni csúf dolog.

A haza egyébként igen bonyolult fogalom, nem azonos az állammal, nem azonos a kormánnyal, nem azonos az aktuálisan népe nyakát szorongató társadalmi berendezkedéssel, sokkal több annál.

Mindenkinek ugyanazt és sokszor mégis egészen mást jelent a haza fogalma, más-más hazát szeretünk, mégha ugyanarról az asztalról eszünk is.

Az én hazám Magyarország, mely egybeesik a térképről jól ismert határok közé szorított területtel, melynek városait és falvait ismerem, melynek tájai szívemnek kedvesek, melyben az emberekkel valami rejtélyes kapocs köt össze, még akkor is, ha némelyiküket számomra ellenszenves tulajdonságai miatt úgy utálom, mint szélestenyerű Fejenagy a kukoricagölödint.

Ők olyanok számomra, mint polgári családban a kleptomániás nagybácsi vagy a fehérmájú unokahúg, szégyellem őket, de hozzám tartoznak, ők is az én hazám részei, sorsuk az én sorsom is, egy hajóban utazunk.

Némelyikükre büszke vagyok, mert sikereiből egy tízmilliomodnyi kis rész engem is illet, az én jó hírnevem öregbítette, magyarok vagyunk mindketten, honfitársak, mondhatnám, ha nem idegenkednék a pátoszos kifejezésektől.

Ide köt minden, a neveltetésem, a kultúrám, a szokásaim, az életstílusom, és alijázhatnék Izraelbe, kérhetnék menedékjogot Kanadában, lehetnék sikeres vagy sikertelen üzletember Bostonban vagy Berlinben, de a szívem mindig hazahúzna, mert ez az én hazám.

A világ viszont egyre bonyolultabb lesz, a nemzetállamok kora lejárt, aki a jövőjét egy magába zárkózó cseppnyi nemzetállam boldog polgáraként képzeli el, az hazája temetéséről ábrándozik.

A tőke nemzetközi, tőke nélkül pedig nincs fejlődés és nincs jövő.

Ebbe bukott bele az államszocialista kísérlet is, mert szabadság nélkül még csak el lehet lenni egy országnak, de tőke nélkül nem, mert polgárai igényeit ki kell elégíteni, különben az állam képviselőit előbb-utóbb kihajigálja a nép az ablakon.

És az igényekkel lépést kell tartani.

Azok pedig állandóan növekednek, akinek ma egy libacomb jutott, annak holnapra kettő kell és hozzá ezüst étkészlet, mert azzal ette a libát valamelyik brazil szappanoperában Don Pedro a szépséges Donna Ursulával a gyertyafényes asztalnál.

A kisebb országoknak össze kell fogni és egyesíteniük kell erejüket, hogy a folyamatosan változó világban talpon tudjanak maradni, ehhez pedig az integráción keresztül vezet azt út, így aztán egyszercsak  hirtelen arra ébredtem, hogy az én tágabb hazám ezentúl Európa, melynek sajátos értékei engem gyarapítanak és érdekei az én érdekeim is egyúttal.

Európa mi vagyunk, végre mi is Európa vagyunk, része egy nemzetközi közösségnek, mely kiáll a mi érdekeinkért is, hiszen azok az ő érdekei is egyúttal.

Európa polgára vagyok, európai magyar polgár.

Azt nyilatkozta ez a szomorúszemű, zavaros gondolkodású Marci, hogy Andor László magyar állampolgárként hivatalos megbízatásának felhasználásával olyan - külföldi szervezet által meghozott - döntésben vett részt, amely alkalmas arra, hogy rendkívül súlyos károkat okozzon Magyarországnak.

Marcit be kellene íratni egy alapfokú szemináriumra, ahol elmondanák neki, hogy az Unió nem egy külföldi szervezet, hanem az Unió mi vagyunk.

Mi is vagyunk, és még jónéhány nemzet, melyek érdekei hol egybeesnek, hol eltérnek a szűken vett magyar érdekektől, és ilyenkor a közösség érdekei az elsődlegesek, és ezeket az érdekeket demokratikus szavazásokon erősíti meg az összes érdekelt.

Az nem megy, hogy mi csak a mézet nyalogatjuk, de a kaptárak karbantartásában nemigen szeretnénk részt venni, a tetejébe még handabandázunk is hozzá és egy füstölővel szaladgálunk a méhészet körül.

És az se megy, hogy a vállalásainkat szabadon értelmezzük - ha már egyszer vállaltuk őket.

A szerződéseket be kell tartani, mondja jogelmélet, és aki azt gondolja, hogy a megkötött szerződéseken utólag lókupecként alkudozni lehet, az mélységesen téved.

A jobboldal nagyon szívesen alkalmazza azt a módszert, hogy egy-egy szöveget betű és aktuális  érdekei szerint értelmez, jóllehet mindenkinek illenék tudni, hogy a törvényeknek nem csak betűje van, hanem szelleme is, és aki csak a betűt vizsgálja, és figyelmen kívül hagyja a jogalkotó szándékát, az bizony csal.

Mi is csaltunk, most itt a retorzió, talán egyszer végre már magunkban is kereshetnénk a hibát.

Az Unió biztosai pedig - függetlenül állampolgárságuktól - az Unió érdekeit kell, hogy képviseljék, ezt tette – helyesen – jelen esetben is Andor László.

Hazaáruló az, aki azokkal paktál le, akik a hazának rosszat akarnak, például akik azt akarják, hogy inkább legyen gyenge Magyarország gazdasága, csak az ő hatalmuk maradjon töretlen.

Az, aki az ország polgárait a polgárháború szélére sodorja.

Az, aki kirekeszti a hazából annak polgárait bőrszínük, származásuk, vallásuk vagy nézeteik miatt.

Az, aki kifelé törekszik abból az Unióból, melyben tagságunkat a magyar nép népszavazáson erősítette meg.

Az, aki visszafelé akarja forgatni a történelem kerekét, aki letűnt korok ócska jelmezeiben akar huszonegyedik századi országot csinálni.

Aki ennek érdekében szövetkezik ordas eszmék mai képviselőivel, vagy maga is ordas eszméket képvisel.

Szóval, kedves képviselő úr, ha hazaárulót keres, lehet bátran belenézni a tükörbe.

:O)))

FENNFORGÁS VAN

Ahogy Virág elvtárs mondaná, a helyzet fokozódik, támad a reakció!

Akció – reakció: ősi törvényszerűség ez - már várható volt, hogy az elmúlt időszak tüntetései, a millás, meg az operaházi, nem maradhatnak válasz nélkül.

No, a hétvége be is igazolta a várakozásokat, kimásztak a politikai szemetesvödörből mindazok, akik már végérvényesen lejáratták magukat ostoba és idejétmúlt elveikkel.

Megjelent Csurka és Stefka, és ott voltak törzsgárdajelvényes híveik, akiknek egy részével a szocialisták kormányzása idején rendszeresen lehetett találkozni a különféle tüntetéseken.

Csurka támogatta Orbánt, akinek ez szerintem éppen annyira hiányzott, mint üvegestótnak a hanyattesés, de kívülről nézve szívmelengető látni, hogy a régi harcostársak kiállnak egymásért.

Nem kell ezen csodálkozni, hiszen így szép a demokrácia, a politikus politizáljon, a tüntető meg tüntessen, védje meg az ő pici, okos kis kormányát és Viktort, akit mostanában mindenki csak bánt, bánt, bánt, pedig ő csak a javunkat akarja.

Persze nincs egyszerű dolguk jobboldali barátainknak, hiszen őket igazán csak a töretlen optimizmusuk hajthatja az utcára, hiszen a vezér politikájának következményei őket is sújtják, nekik is drágább az üzemanyag, nekik is drágább az élet, esetleg az ő hozzátartozóikat is érinthetik az olyan népszerű intézkedések, mint a szolgálati nyugdíjak csökkentése vagy a felvételiző fiaik, lányaik, unokáik tandíjának kérdése.
Ennek dacára helyt kell állniuk és a vezér védelmében hülyeségeket kell ordítozniuk a Kossuth téren, hallgatni a jobboldali Marosánt, aki szótagolva olvassa a lelkesítő beszédet, vagy a vegyészt, aki kiszabadulva a lombikok fogságából összehord hetet-havat, porig égetve magát.

Ez persze még csak a jobboldal light, mert a szövetségbe forrt szabad két párt március 15.re ígéri az igazán ütős nagy durranást,  aholis majd vélhetőleg a tavalyinál tízszer több statiszta fogja alátámasztani a kormányfő igazát, már ha március 15.-én még a forint lesz a fizetőeszköz, nem pedig a független Orbanisztán új valutája, fabatka.

Ami viszont igazán szívmelengető volt, az a Jobbik által rendezett performance, ahol Vona vezér tüzelte a népet, megállapítva, hogy „az Európai Bizottság a szerdai levelével egy földön fekvő országba rúgott bele.

Mint mondta, a bizottság három törvény módosítását, valamint a költségvetés változtatását kéri az országtól, ezzel azt várja: "mondjunk le függetlenségünkről", és "szorítsuk meg a magyar népet".

Hadüzenetnek nevezte José Manuel Barroso szerdai levelét, amellyel az Európai Bizottság Magyarország függetlenségét sértette meg.

Vona Gábor hangsúlyozta: népszavazáson kell dönteni az ország unióból való kilépéséről.

Ezekszerint már ez a másik félcédulás is harcolni akar, nagyszerű látvány lesz, amint a gatyából kilógó seggel forgatjuk őseink kardját, gyarapítva eggyel vereségeink nem csekély számát.

Ott lengette a zászlót a sok szerencsétlen, Barrosot fenyegette, mert az tette a dolgát: szerződéses kötelezettségeink betartására szólított fel minket.

Vonáék azt képzelik, hogy a szerződéseket csak akkor kell betartanunk, mikor úri kedvünk úgy tartja, márpedig ez nem így van, van ott a bandában jogász, kérdezze csak meg bátran!

Emellett valaki elmondhatná neki végre a szomorú hírt, hogy nekünk az érdekérvényesítésre nem maradt mára semmiféle eszközünk, merthogy a Vezér elkúrta, méghozzá nem úgy, mint Gyurcsány, akinél ez inkább csak szónoki fordulat volt, hanem teljesen és rettenetesen, mindahányunk zsebére és életére menően.

Ha a libák költöznek, és a csapatból kiválik egyikük, amelyik a többiek figyelmeztetése és segítsége dacára elkezd visszafele repülni, az a liba a halott liba.

Ez a hasonlat alkalmazható turullal is, ízlések és pofonok, ugye…

Van egy sanda gyanúm: Barroso és a Bizottság hatfogásos vacsorával ünnepelné a napot, mikor Európa búcsút inthetne ennek a nevetséges és tragikusan ostoba országnak, mely messze nem érett még a demokráciára, nem tud alkalmazkodni egyetlen közösséghez sem, álomvilágban él és állandóan újratermeli saját nyomorát.

Vona szövegében egyetlen momentum volt, melyre nagyon oda kell figyelnünk, ez pedig a fenyegetés.

Miután több szónok is hangoztatta, hogy az utcát vissza kell vennie a Jobbiknak azoktól, akik az utóbbi időben méltatlanul demonstrálnak ott, a másik két ellenzéki párt megmozdulásaira utalva kijelentette: "a legközelebbi tüntetésükön ott leszünk mi is".

Miután a rendezvény szervezői bejelentették, hogy a demonstráción megjelent az Új Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, a szép fekete egyenruhák egyértelművé teszik, hogy a baráti látogatás a legközelebbi ellenzéki tüntetéseken mit is takar.

Ami azt illeti, az ominózus szervezetek részvételének bejelentésére a rendőrségnek reagálni illenék, csakúgy, mint az egyenruhás csürhe megjelenésére, de ne várjunk azért csodát, a Vezér utolsó ütőkártyái ők, nem fogja ilyen nehéz helyzetben bántani őket.

Majd legfeljebb – miután _ miként Horthy -  a wc-csészén üldögélve aláírta lemondását – átadja a hatalmat Vonának, aki pártszolgálatosai élén a Kárpát-Duna Nagyhaza védelme ürügyén az összes libacomb feletti rendelkezés jogát magához vonja, majd megindítja csapatainkat Brüsszel felé.

Bődületesen buták a mi jobbos honfitársaink, az is csoda, hogy megtalálják a kanállal a szájukat.

Hőbörögnek, arcoskodnak, megfeszítik csenevész izmaikat és azt várják, hogy a Nyugat majd megretten párezer idiótától, akik a Lövőház utcában óbégatnak.

Tévednek.

Emellett a helyzetet is rosszul értékelik, hiszen mára elavult kategóriákban gondolkodnak.

Azt képzelik, hogy pártokkal állnak szemben, holott ez már régóta nem így van – ők itt a néppel, a választókkal állnak szemben, és a nép hosszú távon nem hülye.

A pártoknak is be kellett tagozódniuk egy egységes ellenzékbe, melynek célja a demokrácia helyreállítása, és aki nem vette ezt tudomásul, annak mennie kell és kellett – lásd: Schiffer.

Érdekes napoknak nézünk elébe, érdekes lesz azt is megtapasztalni, hogy a Köztársaság intézménymaradványai – rendőrség, bírák - emlékeznek e még a demokráciára.

Mert ha bennük sem bízhatunk, akkor itt rettenetes nagy baj lesz…

:O)))

SZÁZALÉKOK

Megkutatta a közvéleményt a Tárki, és a jobboldal nagy örömére azt állapította meg, hogy a Jobbik megelőzte az MSZP-t.

 A Jobbik a biztos választók 22 százalékának élvezi a bizalmát, az MSZP  pedig a választók 20 százalékának kedves.

Az LMP 7 százalékot kapna egy most vasárnapi választáson, a Gyurcsány Ferenc vezette, frissen alakult Demokratikus Koalíció pedig 4-et.

A parlamenti küszöb 5 százalék.

Némiképpen csökkenti a közvéleménykutatási eredmények értékét az a tény, hogy a választásra jogosultak 48 százaléka vagy úgy nyilatkozik, hogy el sem menne egy választásra, vagy nem hajlandó nyilatkozni pártpreferenciájáról.

Talán ezt az egyébként igen jelentős társadalmi csoportot lenne célszerű komolyabban megkutatni, hiszen ez az a réteg, mely eldönthet egy soron következő választást, ha valakinek sikerül aktivizálni őket.

Érdekes lenne tudni, hogy akik megtagadják a válaszadást, azok közül hányan teszik ezt azért, mert féltik az egzisztenciájukat, hányan érzik magukat megfélemlítve, hányan vannak, akik belecsömörlöttek a politikába és a politikusok viselt dolgaiba és hány olyan választópolgár van, aki csak egyszerűen közönyös a politika történései iránt.

Olyan polgár, akinek teljesen mindegy, hogy ki van éppen hatalmon, mert nem lát semmi összefüggést saját személyes sorsa és az éppen aktuális kormány intézkedései között.

Sokan vannak olyanok, akik nem várnak már semmit senkitől, akik örülnek, ha télen nem fagynak meg a fűtetlen lakásukban, és akiknek már az sem mond semmit, hogy az energiahordozók ára csak az infláció mértékével növekszik.

Az ő energiahordozójuk a férjük, aki kiballag a hegyoldalba és kivág egy-két csenevész fát, miközben abban reménykedik, hogy a fegyverhasználati joggal felruházott erdőkerülő nem csak az ő agyonlövése után adja le a figyelmeztető lövést.

Szóval ezt a réteget megszólítani nem lesz könnyű, tenni értük még nehezebb, és hát kényszermunkáskénti alkalmazásuk is pénzbe – méghozzá sok pénzbe - kerül, így hát joggal vélik úgy, hogy az ő sorsukat mindenki csak üres pofázással akarja megoldani, miközben családjuk fázik és éhezik.

Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy a pártok támogatottsága - leszámítva a Fidesz rendkívüli mértékű szavazatvesztését – nem sokat változott, és az is kétségtelen, hogy a Jobbik nyomul, mint róka a libára, azzal a differenciával, hogy a mi ballibánk elég kókadt állapotban van, bár most mintha kezdene életjeleket mutatni.

Talán a Szocialista Párt drasztikus operációja, mellyel szétválasztották a sziámi ikreket sikeres lesz, a jelek azt mutatják, hogy annál a demokratikus pluralizmusnál, melyet ez a párt megtestesített, jobb lesz két olyan párt, melyeket azok is bátran tudnak vállalni és támogatni, akik a nagy katyvaszra nem voltak vevők.

Elkezdődhet egy az elmúlt időszakkal ellentétes folyamat, megindulhatnak a választók a profiltisztított pártok felé, erre utal az is, hogy a biztos pártválasztók között a csecsemőkorban gőgicsélő Demokratikus Koalíció négy százalékot kapott és a szocialisták sem gyengültek meg veszedelmes mértékben.

Természetesen egy darabig még gyanakodva lesi majd egymást a két testvérpárt, de ennek egy idő után véget fog vetni a felismert közös érdek és a választók tudatos és természetes értékválasztása.

Mindkét pártnak helye van a politikai palettán és az a politikus, vagy akárcsak párttag vagy szimpatizáns, aki a közös ellenfél elleni fellépés helyett előnyben részesíti a sértett büszkeséget vagy a kivagyi nagyképűséget, az nagyobb ellensége a baloldalnak, mint Orbán Gyurcsánynak.

Azzal kell számolni, hogy adott esetben három párt ellen kellene nyernünk, mivel a Jobbik minden retorikai bravúrja dacára a Fidesz jobbszélének tekinthető, míg az LMP a Fidesz leányvállalata, minden érdemi kérdésben annak szekerét tolja.

KDNP meg gyakorlatilag nincs, van a korlátozott hatókörű keresztesvitéz, a pacsirták mészárosa, olyan, mit a matematikában a nulla - nem oszt, nem szoroz…

Szóval nem kell ezt a közvéleménykutatást túldimenzionálni – igaz, figyelmen kívül hagyni sem kell, csak értékén kell kezelni.

Bólintani egyet és folytatni az építkezést, hiszen bármelyik pillanatban kiderülhet, hogy a Mi Boldogságunknak jól állna a Magyarország Kormányzója titulus, és a mai helyzetben minden esély megvan rá, hogy Lázár képviselő egyéni indítványát a Parlament a magáévá tegye.

Akkor nincs pedig más kiút, csak a kétharmad.

Valaki egyszer azt mondta, hogy egyszer kell győzni, de nagyon.

Hát, most mondjuk mi is ezt és lebegjen szemünk előtt a kalapos király, II. József példája, aki halálos ágyán szinte minden rendelkezését visszavonta.

A bohóckirálytól ez nem várható el, mert a hatalmat olyan görcsösen szorítja, hogy bele fog kerülni valószínűleg egy-két ujjába, míg le tudjuk majd operálni a kezeit a koronáról, de ha ez az ára a demokráciának, hát fizesse meg.

Mi meg dolgozzunk azon, hogy fussa szikére…

:O))))

VILLANYSZÁMLA

Nincs is felemelőbb, mint mikor bebizonyosodik, hogy jól választottunk.

Választottunk ugyanis nem csak okos, de takarékos is, aki nem engedi kicsordogálni ujjai közül a pénzt, megfog minden fillért, emellett békés és szelíd, mint a galamb.

A Főváros önkormányzatáról van most szó, mely döntött Károlyi szobrával kapcsolatban: lekapcsolják annak díszkivilágítását.

Dicséretes az az őszinteség, mellyel bevállalták a döntés politikai jellegét, hiszen mégiscsak jobb a tiszta beszéd annál a sz@rmaszatolásnál, melyet a jobboldal általában folytatni szokott, nyelvészkedve, sunnyogva.

Ez tiszta beszéd: nézzetek meg jól, ilyenek vagyunk!

Ostobák, kicsinyesek, történelmi antitalentumok, kulturális pondrók.

Tulajdonképpen csodálkozni nincs min, hiszen akik Tarlóst a főpolgármesteri székbe segítették, azok pontosan tudhatták, hogy vele a magyar szélsőjobb került a hatalom legbelsőbb köreibe, ez a lépése is ugyanabból az eszmerendszerből fakad, mint a Csurka- Dörner páros színházi pozícióba juttatása, az újnyilas mozgalmak eszmerendszeréből.

Az ember azt gondolta volna, hogy fél évszázad elég lesz ahhoz, hogy ezt a gyilkos eszmét végleg elfelejtsük, de újra és újra szembe kell néznünk vele, hogy vannak élőlények, melyek a pöcegödörben érzik jól magukat és legfőbb törekvésük az, hogy az egész országot egyetlen nagy pöcegödörré változtassák.

Ezek soha, semmiből sem tanulnak, felnövekvő generációik - ha lehet - ostobábbak még szüleiknél is, és mint a döglegyek, úgy fertőzik környezetüket avas és undorító eszméikkel.

Ezek azok, akik soha, semmiben nem tévedtek, nem hibáztak, nem követtek el bűnöket, őket állandóan valamiféle külső összeesküvés ütötte el a világ vezetésének nemes feladatától, ők az örök üldözöttek.

És ebbéli minőségükben nekik bűnbak kell, és ha a történelem mást is bizonyít az erre a szerepre kiszemeltről, annál rosszabb a történelemnek.

Nem mennék most bele Károlyi szerepének taglalásába, mert értelme nincs, aki kicsit is beleásta magát Károlyi korának történéseibe, az pontosan ismeri érdemeit és hibáit, aki meg a gyűlöletet szítja ellene, azt úgysem érdeklik a tények.

Bűnbak kell és erre a célra remekül megfelel a jobboldalnak Károlyi, akire rá lehet terhelni a világháború elvesztésének bűnét, Trianont, meg mindent, ami a korabeli uralkodó osztályok bűne, tévedése, hibája.

Kapcsoljuk hát le a díszkivilágítást, hiszen ezzel kívül is olyan sötétség lesz, mint a szélsőjobb fejekben.

Sötétben pedig nincs vesztett világháború, nincs elhibázott nemzetiségi politika, nincs Trianon, csak ősi magyar dicsőségünk halovány visszfénye ragyog a távoli hősi múltban.

Persze a döntés felelősségét a kormánypártoknak is viselniük kell, hiszen a Jobbik önmagában senki és semmi, a hatalom itt nem az ő kezükben van, ők csak elvégzik a piszkos munkát.

A hatalom teszteli a népet, hiszen nagy tervei vannak.

Ha már a gazdálkodáshoz hülye, akkor legalább zászlólengetésben legyen kiváló, a szimbolikus gesztusokhoz mindig is nagyon vonzódott kivilágítható zenélő gondolán szocializálódott Vezérünk.

A parlament a közelmúltban határozott a Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállításáról, ennek keretében kerülnek veszélybe különféle képzőművészeti alkotások, közöttük ez a szobor is.

Hogy miért éppen az 1944 előtti állapot visszaállítása a kívánatos, az még csak érthető, hiszen a társadalom hozzáigazítása az 1944 előtti állapotokhoz már szépen sínen van, a hárommillió koldus is megvan, az üldözött társadalmi csoport – egyelőre a cigányság, de nem feledkezünk meg a zsidrákokról sem – megvan.

Lassan de ütemesen király nélküli királysággá leszünk, csak nekünk nem lovastengerészünk, hanem polihisztor középpályásunk van, de hát kicsire nem adunk, lovat lopni ő is tud, ha már annyi minden mást is, ugye, miért éppen lovat ne tudna?

A Bűnös Város is stimmel, és ha a Parlament környékét is rendbetesszük, akkor elégedetten dőlhetünk hátra, nem éltünk hiába.

Mindenesetre a Parlament elé ne jöjjön mostanában senki, mert műveleti területből építési területté lesz nyilvánítva, alapozni kell Orbán tizenkétszeres életnagyságú szobrának a helyét.

A mű a főbejáratnál fog állni, egyik kezét a zsebébe dugva szorongatja a tökmagos zacsit, - de gyönyörű is lesz!

És nem kell neki díszkivilágítás se, mert a szobor önfényében fog ragyogni, és óránként megrázva a fejét az idő múlását is jelzi majd a csörgés, melyet az Ország Agya idéz elő a vezéri fejben.

Valahol mellékalak lehet Tisza István is, őt szeretjük, neki kijár egy hetvenötös hagyományos égő, nem vagyunk mi smucigok!

Lesz a Kossuth téren tavacska is, Manneken Viki fogja az állandón vízszintet biztosítani, a költöző vadludak kedvenc pihenőhelye lesz - mégiscsak jobb, ha ők szarják össze a teret, mint Satu és bandája…

Budapest Közgyűlése egyébként új, Károlyi szobránál méltóbb objektumok díszkivilágításokról is döntött.

Díszkivilágítást kap a belvárosi Reagan-szobor, a budai Várban lévő Görgey-szobor és a kőbányai Magyar Oltár. Döntöttek arról is, hogy még el nem készült emlékművek is díszkivilágítást kapjanak, így átadása után a Haydn- és a Chopin-szobor, illetve a katyni mártírok óbudai emlékműve is fényárban úszhat.

Jelzem, Görgey is árulónak volt nyilvántartva hosszú évtizedeken át, mostan meg díszkivilágítás, ugye – tanulságos.

 Károlyi ügye sem vesztett ügy, ameddig a bronz nem kell a Vezér szobrához…

A katyni mártírok emlékművének díszkivilágításával sem lenne bajom, ha egy koszból döntöttek volna a párszázezer zsidó mártír emlékművének díszkivilágításáról, vagy a Donkanyarba kihajtott magyar honvédek, munkaszolgálatosok százezrei emlékművének villanyszámlájáról.

Ja, hogy ilyen emlékművek nincsenek?

Hát ez az, talán ezeken kellene kicsit történészkedni a magyar jobboldalnak, nem kellene tovább szemérmeskedni.

Álom…

:O)))

ALATTVALÓK

Folyik a háború, mert már megint meg merte írni valaki az igazat – ezúttal Kertész Ákos.

Az Amerikai Népszava online kiadásában Bartus László írt egy cikket, melyben elbúcsúzott az olvasóktól az online hírszolgáltatás, anyagi okokra hivatkozva.

A cikkben a szerző nem túl barátságos szavakkal emlékezett meg a magyar társadalom jelenlegi helyzetéről, fogalmazása sarkos, néha szinte durva - jól megmondja a frankót.

Kap tőle rendesen mindenki - a magyar baloldal és a magyar állampolgárok általában is.

Igaza van.

Erre a cikkre reagált az Amerikai Népszavában hétfőn megjelent nyílt levélben Kertész Ákos író, aki megdöbbent azon, hogy ismét kevesebb lesz egy olyan média-felülettel, ahol elmondhatja véleményét a mai magyar társadalomról.

Nyílt levelében ő is megfogalmazza nem túl udvarias véleményét népéről, a magyarságról, mely - valljuk be – nem túlzottan hízelgő.

Ezt írja: ” A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”

Szörnyű szavak, de sajnos egybevágnak mindennapi tapasztalatainkkal, akit még nem hülyítettek meg teljesen a múlt század első feléből átemelt avítt, ócska lózungok, az - bár sajnálkozva – de csak egyetérteni tud.

Sajnos, azok közül, akik egyetértenek, sem tesznek ez ellen az állapot ellen sokat, természetesen mindenkinek megvan a magyarázata saját kis megalkuvásaira, és a magyarázat magában hordozza a feloldozást is.

A Jobbik persze vad halálhörgésbe kezdett, ami nem is csoda, hiszen léte önmagában is igazolja Kertész Ákos véleményét.

A Jobbik szerint az írót meg kell fosztani valamennyi állami kitüntetésétől, fel kellene négyelni és maradványait a hajdani dicső Magyarország partjait mosó négy tenger habjai közé kell vetni.

A négy tenger – mint köztudott – a Balti-tenger, a Fekete-tenger, a Földközi-tenger meg a Hülyeség Óceánja…

Persze Kertész Ákos megállapítása - mint minden általánosítás - hordozhat magában tévedéseket, nem is mindenkire igaz, de az azért vicces, hogy éppen azok a mai magyar neonácik tiltakoznak ellene, akikre viszont a vélemény minden szava úgy ráillik, mint libára a tollruha…

A két írást én még egy szempontból roppant jelentősnek tartom, ez pedig az, hogy talán most fordul elő első ízben, hogy baloldali véleményformálók nem állnak meg a kényelmes és egyszerű sápítozásnál, miszerint Orbán maga az ördög, már a Felcsút II. - ben is külön cipésznek kellett a büdös patáira focicipőt varrni, amelyen nem is stoplik voltak, hanem patkószegek.

Minőségi változás ez az eddigiekhez képest, hiszen mára az orbánozás ugyanolyan népi hagyománnyá vált, mint hajdan a balázsolás, csak azzal a differenciával, hogy itt a pénzt nem az orbánozók szedik, hanem Viktor.

Amikor vadul orbánozunk, azzal tulajdonképpen felmentjük magunkat minden felelősség alól, hiszen lám: mejjünkre ült a lúdvérc és nyomja, mit tehetünk ellene?

Meg aztán a szokásos önámítás is szerepet kap, hiszen ma még csak hárommillió embertől vett el fejenként hárommilliót, holnap meg még csak azt tervezi, hogy a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat, a munkavállalóktól egyhavi bért fog elvenni, dejszen még nem is vette el!

Ez az ország a háromszáz forintos vizitdíj miatt lángba borította Budapestet, a fejenkénti hárommillió miatt a száját se nyitotta ki.

Ma még csak szocialista politikusokat tartanak rács mögött évek óta vádemelés nélkül, de holnapra már a politikai ellenfelek bilincselése lesz műsoron - hát érint ez miket?

Pedighát érint mindenkit, vastagon.

Polgárnak lenni azt jelenti, hogy az ember iparkodik kezében tartani saját sorsát, a saját ügyeit felelősséggel intézi, nem engedi megrövidíteni magát jogaiban, teljesíti kötelezettségeit és nem tűri a zsarnokságot.

Ilyenek vagyunk?

Ugyan.

Habár a Fidesz nem is oly rég még kinevezett polgárokat, de ők ilyenek voltak, vagy ilyenekké váltak mára?

Dehogy.

Ha polgárok lennénk, akkor ez a kis ripacs bekattant állapotában nem ráncigálhatná az országot a szakadék szélére, hanem ott üldögélne a jól kipárnázott szobácskájában, ahova való.

És ehhez nem kellene erőszak sem, hiszen még mindig – de már nem sokáig – rendelkezésre állnak azok az alkotmányos eszközök, melyekkel el lehetne zavarni világgá, de a lehetőség napról-napra fogy.

Még százegynéhány nap és olyanok leszünk, mint liba a tepsiben, kibelezve, összekötözve, megtöltve kenetes dumákkal.

Azt írják az okosok, hogy az Alaptörvény politikai tekintetben úgy nyolcvan-kilencven évvel veti vissza Magyarországot, és ez megáll a szabadságjogok tekintetében is.

Cselédek és zsellérek országa leszünk, ahol majd Őfőméltósága és ócska cselédei előtt bokázhat a nép.

Mikor ezelőtt tíz évvel azon röhigcséltünk, hogy Viktor éjszakánként azt próbálgatja a parlamentben, hogy megtartják-e a fülei a koronát, akkor azt hittük, hogy ez egy jópofa poén.

Hát nem volt az…

:O)))

MUNKAMEGOSZTÁS

Helyén marad a Károlyi-szobor.

Hosszú idő óta ez a magyar törvényhozás első értelmes döntése, a Jobbik számára pedig egyértelmű vereség.

Kissé csodálkozom, de örülök neki, úgy látszik, a Vezér vagy nem akar újabb frontot nyitni - vagy mégis maradt egy csepp kis esze, esetleg.

A szélsőjobboldali párt egyébként is bajban van, hiszen belső problémákkal kell megküzdenie – úgy tűnik, sikerült bejátszaniuk magukat Baló György pozíciójába.

Morvai Krisztina válása után új életet kezd és tán ennek részeként őket is ott akarja hagyni.

Márpedig a nyilasbarbi nélkülözhetetlen a párt imázsa szempontjából, európai-parlamenti képviselősége súlyt adott nekik, ha annyit nem is, mint amennyit a hölgy nyom a mérlegen.

Egyébként is belharcok dúlják fel a jobboldal hímes mezejét, a vezérjelöltek legszívesebben bicskával rovás írnák fel véleményüket a másikról.

A Gárda is szaporodik, mint a liba által kettécsippentett földigiliszta, ez a pofátlan Viktor pedig bemondta a durchmarsot, az ország munkatáborosítását még megkontrázni sem nagyon lehet.

A Rosszabbik rendre rátesz egy lapáttal még a Jobbik legszebb álmaira is, már régen felállította a Nemzeti Számonkérőszéket, létrehozta a Leibstandarte Orbán Viktort, az állam területi szervezetei élére gauleitereket állított, megtörtént az állam és a finánctőke összefonódása, a hangulat weimári – mi kellhet még a szélsőjobboldali szavazónak?

Soha nem hitték volna, hogy őket jobbról is lehet előzni, depedig igen, és már csak a féklámpáit látják a volánvirtuóznak, aki most éppen egy balos előzésbe kezdett bele, meghirdetvén magát a munkásosztály felkent képviselőjének.

Szóval bajban vannak a jobbszélen, tán maguk is érzik, mindenesetre már szinte a szocialistákéra emlékeztető rutinnal próbálják elbagatellizálni az ellentéteket.

Ez is a világ rendje, Willy Brandt közismert megállapítása – összenő, ami összetartozik – a magyart jobboldalra is érvényes, hiszen lényegi különbség nincs a Jobbik és a Rosszabbik között, - én inkább munkamegosztásnak mondanám a dolgot.

Az egyik lengeti a zászlót, a másik meg végrehajtja a kívánatos programot, az egyik integrálja a mélysötét híveket, a másik öltönyben és nyakkendőben csalogatja táborába a gyanútlanokat, akik nem olvastak soha Aesopust és nem ismerik a báránybőrbe bújt farkas történetét.

Ők azt hiszik, hogy egy demokratikus párt legitim elképzeléseihez csatlakoznak, de hiszen valaha a Német Nemzetiszocialista Munkáspárthoz csatlakozók többsége sem sejtette, hogy egy totalitáriánus diktatúra szekerét fogja húzni, behúzva fülét-farkát, és azzal vigasztalgatva magát, hogy ő is az erősek közé tartozik.

Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy nincsen senki a jobboldalon, akinek ellenérzései lennének a szépen szárba szökkenő diktatúrácska láttán, nincs egyetlen tökös jobboldali sem, aki meg merné mondani azt, hogy a modern jobboldaliság szobrához nem Hitler, nem Sztálin, de mégcsak Mussolini sem állt modellt, és hogy kikéri magának az újonnan nyakába varrt alattvalói státuszát.

Azt kell mondjam,hogy sajnos a rendszerváltás visszaigazolta Rákosi legócskább brosúráinak igazát a kapitalizmusról, a közelmúlt fejleményei meg az ötvenes évek  alapfokú szemináriumainak megállapításait a magyar jobboldalról és a magyar egyházakról.

Elég szomorú dolgok ezek, még szerencse, hogy a libák ettől még vidáman repülnek az égen, a kutya ugat, a karaván meg halad, holott jobb lenne, ha megállna valami hűs oázisban, hogy a szegény tevék letehessék a málhát, tudjanak egy kis hűs viszkihez meg egy tál édes datolyához jutni.

:O))))

AZONNALI NAGYARÁNYÚ LÓTÚRÓ...

Orbán ma a Parlamentben bejelentette a semmi második részletét.

Hogy nem unja még ugyanazoknak a baromságoknak a mantrázását a zuhanórepülésről meg a padlón levő gazdaságról, az ország szörnyű helyzetéről - a népek meg nem veszik észre, hogy az embernek, aki soha nem hazudott, egy igaz mondat nem hagyja el lassan a száját?

A patás minden szava mögül saját személyes és támogatói körének gazdasági érdekei röhögnek ránk, - ezt kapjátok ki csórikáim!

Nem túl rokonszenves ez az ember, de a politikája ettől még lehetne akceptálható, - de hát sajnos nem.

Mai beszédében ismét alapot vetett a nagy elméleti gondolkodó, - mintha Sobri Jóska a bandáját lelkesítve lótolvajlás előtt átmenne Lukács Györgybe…

Orbán azt mondta, az államot magánérdekmentes szférává kell tenni, ugyanis az "állam piacosítása egy öngyilkos modell, amely a végén megsemmisíti az állam lényegét, a közérdek képviseletét".

Hülyeség.

Ha elkerülte volna a figyelmét, akkor emlékeztesse már valaki, hogy kapitalizmusban élünk, ahol mindent a magánérdekek motiválnak, - az atomerőmű bővítése is magánérdekek eredőjeként fog megjelenni, és az állam minden mozdulásánál a magánérdekkel fonódik össze a köz érdeke.

Az állam hol megrendelő, hol szolgáltató, de a másik fél minden relációban a magánszektor.
A közérdek a közös nevezőre hozott magánérdekek összessége, és aki elvont állami érdekekről fantáziál, az valamit igencsak félreért.
Az állam ugyanis nem ő, - az állam mi vagyunk, mindahányan, úgy tízmilliónyian – és a mi érdekünk a közérdek.
És ha a miniszterelnök mást vizionál az államról, akkor az állam felkopik...
Az állam nem lebeg a levegőben, mint Mohamed koporsója, az állam a piacgazdaság körülményei között létezik, ezer szállal kapcsolódik hozzá, ha letagadja a Nagy Ideológus, ha nem.
Viszont megvan a megoldás a Nemzet Felvirágoztatására, létrehozzuk a Trösztök Trösztjét, Összevonjuk a MÁV és a Volán vállalatok szervezeteit, ezzel bátran megelőlegezhetjük az újabb káprázatos sikert, egyben lehetőségünk van feltenni egy találós kérdést is - imígyen szól: Ha két szarkupacot egybesöprünk, akkor abból hogyan lesz aranytojást tojó tyúk?
Viszont mije lesz az új szervezetnek?
Apparátusa, tanácsadói, átláthatatlan szervezete, huszonkét vezérigazgató-helyettese és kétmilliót kereső igazgatótanácsi elnöke – vagy esetleg rá majd nem vonatkozik a Lex Simor?
Aztán Vezérünk vidáman populizott egy jót, nekiment az energiaszektornak, majd homályos utalást tett arra, hogy nem hanyagolhatják el az oktatás, az egészségügy, általában a közszolgáltatások ésszerű átalakítását.
Hogy mit terveznek ésszerűen átalakítani, azt nem cizellálgatta, de ezzel kapcsolatban bejelentette, a közeli napokban tárgyalásokat kezdeményez a kormány minden nagyobb önkormányzattal az általuk működtetett közszolgáltatások további sorsáról.
Hogy ez pontosan mit is jelent, azt majd megtudják az állampolgárok, mikor kiderül, hogy melyek is azok a közszolgáltatások, melyeknek új sorsot szán a Vezér, - nem kell nagy jóstehetség azonban, hogy az államosítások közeledtét vizionáljuk a nyakatekert szándéknyilatkozat hallatán.
Belekötött a Nagy Kormányos persze a PPP rendszerbe is, ami majd jól felül lesz vizsgálva, meg rendbe lesz téve - aztán majd fizetünk százmilliárdos kártérítéseket, mint Ferihegy esetében is tettük Orbán első regnálása után.
Akkor is rettenetesen értett ahhoz, hogy hogyan kell felülvizsgálni egy megkötött és teljesülésbe ment szerződést…
Emellett bizonyára oly sikeresen megerősödött az állami költségvetés, hogy mától minden állami nagyberuházásra jut lóvé, - ha meg nem, majd megyünk a magyar Shinkanzennel - megyünk lóvasúttal.
Aztán magánnyugdíjpénztárazott is egyet a Bölcs Tanító, - természetesen ez az intézmény maga a fertő, amelyikben úgy enyészik el a dolgozó ember nyugdíja, mint a szónok józan esze tette volt már régebben, - szerinte a tuti az állami nyugdíj, amelyik garantálja, hogy aki visszalép, azt nem éri veszteség.
De persze nyereség sem, és természetesen a pénz az állam zsebéből arra megy, amire az állam aktuális irányítója éppen gondolja, míg a magán-nyugdíjpénztárakéból csak szigorúan szabályozott rend szerinti befektetésekre mehet, amitől coki az állam mocskos mancsának…
Aztán a mi helyiérdekű Krisztusunk megosztott velünk pár lózungot, miszerint ki kell seprűzni a kufárokat az állami vállalatok templomaiból, - na, ezen még majd röhöghetünk egyet - kettőt…
Bejelentette, hogy bevezetjük azt, hogy aki két négyórás női munkaerőt alkalmaz a nyolcórás helyett, az a munkáltató kedvezőbb TB járulékot fizet.
Mondanom sem kell, hogy ez aztán vonzó lesz azoknak a kisgyerekes anyukáknak, akik majd a négyórás foglalkoztatás miatt feladják a gyes-t, és a délutáni műszakból robognak az óvodába - de persze ebben lehet, hogy tévedek, - majd meglátjuk…
Mondjuk, aki négy órában dolgozik, az éppen annyi munkába járással kapcsolatos költséget visel, mint nyolcórás társa, éppen annyi időt utazgat el, éppen annyival lesz több a ruházkodási és tollászkodási költsége, mint nyolcórás társnak, csak a bére lesz feleannyi.
Én sokkal jobb megoldást tudok,- ezentúl mindenki dolgozzon négy órában mint lakatos, négy órában mint lakatolási tanácsadó és akkor máris teremtettünk kétmillió munkahelyet...
Szóval, ha összegezni szeretnénk Miniszterelnök Úr által elmondottakat, akkor bátran leszögezhetjük, hogy egy nagy rakás lócitromot vert a kétharmad és a bánatos ellenzék pofájába, akik közül a Jobbik ugyan nagy elszántsággal megpróbálta jobbról előzni a nagyeszű kormányfőt, de kiderült, hogy jobbra tőle nincsen már régen semmi...
A kétharmad majd megszavazza, és így mienk lesz a legeslegeslegigazságosabb adórendszer a világon, ahol, aki tízszer annyit keres, az tízszer annyit fizet, viszont aki szaporodik, mint a nyulak, az rohatt jól jár.

Nem szólva arról, hogy mit fognak érni ezentúl a kóbor nagypapák-nagymamák, csak találja meg őket a gazdag pesti rokon a tanyasi libaól mellett, mindjárt hozza is fel Pestre az adóalapcsökkentőt hátiban, - ez utóbbi egy népies hangulatfestő szó, nagy kár, hogy a pontos jelentésével nem vagyok tisztában, de hogy egy sovány nagypapa belefér, az tuti…

De azért örömteli ez az új adórendszer, mondta is a Lakatos Gazsi az asszonynak, há’ dik mán! - virilisták lennénk rányi a hat purdéval, - kár, hogy egy fillér fizetésem sincsen!

Így aztán aki gazdag, az százezrekkel fog többet keresni, aki meg csóró, az ugorjon rá a kukára, - nem bírja a mi Vezérünk a proliszagot…

Orbán ugyanazt csinálja, mint amit első kormányzása idején produkált: rabol, mint egy útonálló és a szart lapátolja egyik sarokból a másikba, de érdemben semmihez sem nyúl hozzá - azt hiszi, ha ezt az eljárást követi, akkor nem érheti baj.

Dehogynem.

Hát – miután azon túl, hogy elmondjuk a véleményünket nemigen van mit tenni, várjuk ki türelemmel, míg megkopik az újdonság varázsa.

Ráérünk mosolyogva kitürelmeskedni, míg a sajátjai kezdik el skandálni, hogy Orbántakaroggy, - eljön majd annak is az ideje…

:O))))

EZ A POST A  http://kapcsolat.hu/blog/azonnali_nagyaranyu_loturo URL ALATT IS MEGJELENT.