HULLADÉKOK

Az utcára kitett lomok tulajdonviszonya a törvényi szabályozás előtt rendezetlen volt, ezért csak korlátozottan lehetett fellépni az üzletszerű begyűjtők, a "lomisok" ellen, akik lomtalanításkor szinte kiköltöztek a közterületekre.
De most aztán végre itt az aranykor!
A szabálysértési törvény alapján a tulajdon elleni szabálysértés elzárással is büntethető.
Az elzárás legalább egy, legfeljebb 60 napig tarthat, a kiszabható pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer, legmagasabb összege pedig 300 ezer forint.
Ez fenyegeti azokat, akik a lomtalanításkor kiválogatják az utcára kitett, a tulajdonos számára már feleslegessé, értéktelenné vált holmikból a még használható, felhasználható darabokat.
Merthogy ez mostantól már magántulajdon, mert a hulladéktörvény alapján a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. tulajdonába kerülnek, így aki ezekből eltulajdonít, az lopást követ el.
Hurrá, ismét sikerült egy húsbavágó problémát rendezni, ez volt az egyetlen, a maradék megoldandó gond, a legnagyobb gond, mert a Normafa ellopása az nem gond, az inkább öröm - a Fidesz-kormányzás jutalomjátéka…
Hogy mi minden van az utcákon ilyenkor, az maga a csoda.
Van ott bútor, csillár, szőnyeg, függöny, lakásdekoráció, ruha, cipő. vannak fából, vasból egyéb fémből készült tárgyak, néha ép tányérok, evőeszközök, porcelánfigurák, könyvek, hanglemezek – szóval az emberi élet tartozékainak széles skálája.
Ebből válogatnak az alkalmi és a profi lomisok, a lomok szakértői, felújítói, felhasználói vagy kereskedői teljes egy napig, attól kezdve, hogy a tárgyat a meghirdetett időpontban gazdája kitette az utcára, egészen addig, mikor megjelenik a kommunális cég speciális autója, melybe beledobálnak mindent.
Innentől kezdve az, ami esetleg hasznosítható volt az végképp haszontalanná válik, összepréselve eltűnik a szem elől mindörökre.
A lomok magánjellegű másodhasznosítása pedig rengeteg szegény – és nem csak szegény - ember számára adott kis segítséget vagy örömöt, hiszen nem mindenki engedheti meg magának, hogy az üzletekből vásároljon.
De egy lomtalanítás során felfedezett asztal például remekül megoldhatja a problémáját, ha valaki például most költözött egy bútorozatlan szobába, pénze pedig kevés vagy semmi.
De még a csúf, törött bútor is jó valamire, hiszen egy lomtalanításból össze lehet szedni egy család téli gyújtós-szükségletét, jó esetben még baltát is lehet lelni hozzá a kacatok között.
A vas, a fém is érték, egy más által megunt kislámpa még évtizedekig elszolgálhat valakinél az ágy mellett, melyet szintén lehet találni annak, aki nyitott szemmel jár ilyenkor.
De kincsesbánya ez a műgyűjtők számára is, mert az emberek egy részének fogalma sincs arról, hogy milyen értékeket hajigál ki hirtelen felindulásában.
Erre legjobb példa az unokaöcsém, aki egy XIX. századi gyönyörű, faragott ebédlőgarnitúra asztala mellől lomtalanította ki a hat faragott széket, majd vett helyettük négy darabot a Bivalytosznádi Asztalos KTSZ remek termékei közül, hogy a guta ütött meg, mikor a nagynéném nekünk adta a garnitúra maradékát.
Szóval – ha úgy nézzük – akkor a nemzeti értékek mentésével is összekapcsolódott a lomtalanítás –idáig.
A lomtalanítások állandó szereplői az amatőr bogarászókon túl a lomtalanítások virtuózai, a lomisok.
Van a kisipari magányos lomis, aki lepukkant személykocsijával járja a vadászmezőt és gyakran meg-megállva ráugrik az aktuális kupacra, kibányássza az őt érdeklő tételeket, majd boldogan belehajigálja a leleteket a kocsijába.
Nem ő a lomtalanítások császára, mert a munkája alacsony hatékonyságú, a begyűjtött cucc mennyisége nem egetverő, ő legfeljebb arra tud hivatkozni, hogy mint specialista, magasabb hozzáértésről tesz tanúbizonyságot, mint konkurenciája, aki nagyüzemi tevékenységéhez mozgósítja egész kiterjedt családját.
Ő is körberohan a területen, de ő az ígéretes kupacokra vadászik, melyek mellé úgy ejti le családtagjait, mint ejtőernyőseit a légideszant a bevetés során.
Ha valami értékes tárgyat talál, arra ráülteti a nagymamát, és bárki jönne beletúrni a halomba, az ott őrt álló családtag éktelen rikácsolásba kezd, mígcsak az ellen meg nem hátrál.
De ilyen ritkán esik meg, mert a lomizásnak is megvan a maga etikettje, a lefoglalt áru tulajdonjoga – míg mellette szobrozik az új tulaj - nem vitatható.
A profi lomisok általában cigányok, ők ebből élnek, ez a kenyérkereseti forrásuk.
A Dunántúlon egész favak rendezkedtek be arra, hogy az ausztriai lomtalanításokat járják, aztán a talált kincseket eladják a kispénzű embereknek.
Akit érdekel a dolog, az menjen el Veszprémbe a vásárba - csodát fog látni.
A lomtalanítás rumlival jár, mert a lakosság este kirakja a holmit, a lomis meg reggelre széttúrja, és ameddig oda nem ér a hulladéktömörítővel ellátott gyüjtőkocsi, addig bizony randa a táj, de hát ezt azért ezt épeszű embernek egy napig tolerálni lehet.
Viszont az igencsak érdekes, hogy ezzel az intézkedésével már megint a legszegényebbeken rúgott egyet a mi szociálisan igen érzékeny, empatikus pártunk, kormányunk, parlamentünk, hiszen elsősorban tőlük veszik el a kis jövedelmi forrásukat, a téli tűzrevalójukat, a bútort, a takarót, a ruhát, gyermekeik kisbiciklijét, játékát, hogy esne beléjük a nyű.
A mi képviselőink az emberi nem hulladékai, de olyan hulladékok, melyeket – tisztelet a kivételnek – a parlament kupacából nem érdemes kikotorni, hanem a szemétdombra kellene dobni.
Mert ők azok, akik az ezerszer bizonyított Iványi lelkésztől elveszik a lehetőséget, hogy karitatív tevékenységét folytassa a szegények között, ők azok, akik a cigány ellen tüzelik a jóllakott középosztályt, mikor az a didergő gyerekének fát lop az erdőn, ők azok, akik mindent a büntetőjog eszközeivel akarnak megoldani.
Sokat járok bolhapiacokra, szeretem a hangulatát, a változatosságát, de néha bizony nem jó nézni a szerencsétlen öregasszonyt, aki a törött fülű bögréjét, csorba, valaha jobb napokat látott porcelánfiguráját árulja, hogy legyen egy kis pénze ételre, gázszámlára, tüzelőre.
Ami azt illeti, nem a rezsicsökkentések nyertese szegény.
Tőle kell elvenni a lehetőséget?
Vagy attól a cigánytól a kenyerét, aki ebből él, és ha ebből sem tud a gyerekének enni adni, akkor már tényleg csak a lopás van hátra?
Hát nincs ebben a parlamentben egyetlen értelmes ember sem, akinek mellesleg szíve is lenne?
Szánalmas férgek - remélem, egyszer még elhozza nekik az élet, hogy ott állnak majd a bolhapiacon és életük romjainak csorba cserepeit kell árulniuk.
Hulladékok.

:O)))

BESZOKTATÁS

Az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció képviselői ma hivatalos, baráti látogatáson keresték fel a Rendőrség Gyorskocsi utcai épületét.

Jelen volt néhány jelenlegi és volt pártelnök, volt miniszterelnök néhány miniszterviselt ember - szóval ilyen illusztris társaság ritkán jön össze egy rabomobilban, bár az előkelőbbjét azért a járőrkocsi szállította.

Gondolom, ez elővigyázatossági intézkedés volt, számítva egy majdani viszonzásra adott esetben…

Ameddig tartott a karácsonyi közönségszórakoztatás, egész idő alatt azon törtem a fejem, hogy vajon ki rendelte el a politikusok előállítását, mert azt azért nem hinném el, hogy két pártelnök elvezetéséről Kovács XIII Józsi szakaszvezető saját hatáskörében eljárva hozta meg a döntést.

Orbán keménykedett megint, vagy Pintér találta taktikailag érettnek a helyzetet, hogy a képviselők munkájának akadályozása miatt képviselőket állíttasson elő a Gyorskocsi utcába?

Mondjuk, Orbántól simán kitelne egy ilyen döntés és gondolom, hogy elégedett mosollyal nyugtázná a fejleményeket, különös tekintettel Gyurcsány rács mögé taszigálására – hadd szokja a klímát, meg tapogassa meg bátram a saját tégláját – hátha nem lesz akkora nagy a pofája.

Pintér talán sunyibb ennél, ő nem megy direktben neki senkinek, ő az a típus, aki csak akkor sértődik vagy haragszik meg, ha az érdeke úgy kívánja, és ez az eset jelenleg nem áll fenn.

Tőle tán még Orbán is fél, merthogy neki nem kell felkérnie senkit, hogy találjanak valamelyik szupernehézsúlyú politikustársára valami terhelőt, ő ezeket keresgélés nélkül, ab ovo tudja, sőt szerintem egy ilyen gyűjtemény jelenti az ő személyes politikai életbiztosítását.

Szóval, ez csak egy kispályás, pitiáner szórakozgatás volt, bicepszugráltatás az alcsuti kocsmapultnál.

Lehetett volna ezt az ügyet persze nagyvonalúan is kezelni, de ez a mentalitás olyannyira idegen a Vezértől, hogy normális ember ilyenre komolyan nem is gondol.

Ha alkalom adódik, akkor a politikai versenytársakat azonnali harcban kíméletlenül ki kell nyírni, és csak oszló tetemüket szabad otthagyni, sakálok martalékául.

Az LMP túl sokat nem kockáztatott a mai performance megrendezésével, hiszen amit elkövettek, annak igencsak kicsi a veszélyessége a társadalomra,

Még, ha követőkre találna is az ötlet, és a polgármesteri hivatalok bejáratánál a biciklitárolóhoz láncolnák is magukat az epigonok, akkor sem történne semmi, legfeljebb őket is fejbeverné táskával valamelyik jutalomosztásra érkező önkormányzati képviselő, mint tette ezt ma a demonstrálókkal Isten nemzeti érzületű szolgája…

Természetesen azonnal akadtak, akik terrorcselekményt kiáltottak, merthogy akadályoztatásra került a képviselők szabad mozgása.

Egészen idáig kerestem a jogszabályt, mely tiltaná a jobboldali képviselőknek saját, kicsit csámpás lúdtalpaik (bocsi libák!) használatát, de nem találtam sehol, emellett az Országháznak van vagy huszonöt-harminc kapuja, amihez csak akkor lehetne az LM P-t hozzáláncolni, ha a képviselőiket felnégyelnénk…

Anno, mikor társaival a rendőrségi kordont szerelte a Nagy Polihisztor, akkor azért hagyták őket a francba, merthogy mindenki annak kezelte az ügyet – ami, politikai demonstrációnak.

Ez is az volt, és a rá adott válaszreakció remekül kidomborította a tüntetés létjogosultságát.

Persze érthető a kormányzati idegesség is, hiszen könnyen előfordulhat, hogy ez a kormány márciusban már nem fog tudni béreket fizetni, nyugdíjakat folyósítani, jön az éhkopp.

A Vezér lángeszében csak a valutatartalék forog, mint libacsapat a tarló felett, emellett hamvas lelke olyan, mint a kisgyereké, aki tudja, hogy nem illik hangosa szellenteni vendégségben, de mégis bekövetkezett a dolog.

Kell egy kis kikapcsolódás a várható nehézségek előtt, hát vitessük be a politikai ellenfelet, vegyünk stadiont ötmilliárdért, legyen már hova rendelni újabb beléptetőkapukat további ötmilliárdért, egyszer élünk, nemigaz?

Majd behozzuk ezt az aprópénzt, mindjárt el is vesszük az alapítványi iskoláktól az internetet, de ha már így esett, akkor ezzel együtt a jogtiszta szoftvereket is.

Még a végén valakinek eszébe jut, hogy milyen jó is, amit a szocik kitaláltak!

Aztán majd a kétharmad megszavazza, hogy ettől kezdve a felségsértést is szankcionálni kell, hiszen milyen dolog a Mi Boldogságunkra azt mondani, hogy manifeszt bolond - a nagylátószögű haverjával együtt…

Mindenesetre ma mindenkinek szép lesz az álma,

Az LMP vezetői örülnek a sikernek, a szocik annak, hogy megmutathatták, hogy van itten még kurázsi, a DKP annak, hogy Gyurcsány milyen ügyesen tudott helyezkedni a rendőr kezeügyébe, tuti egy százalékot hozott a dolog.

A Kis Rákosi meg annak, hogy látta gyűlölete tárgyát rendőrautóban, habár a vezetőszár hiányzott kissé, azzal lett volna kerek az ügy.

Így aztán a mai napon is túl vagyunk, én már azt is nagy eredménynek tartom, hogy az ellenzéki oldal nem egymás ellen tüntetett, mi lesz ennek a vége?

Mindenesetre fél év múlva okosabbak leszünk - bár valószínűleg soványabbak is, - úgyhogy együnk sokat karácsonyra, mert ami most vár ránk, az nem a libasültek szezonja lesz, jódarabig…

:O))))

MANDÁTUMOK

Hogy a szocialista frakció tagjai úgy tesznek, mintha nem értenék, az még csak rendben is van, de hogy azok is így tegyenek, akiknek egyébként a saját jövőjüket is tekintve elemi érdekük lenne, hogy megértsék a Demokratikus Koalíció javaslatát, az már mégiscsak meghökkentő, egyben árulkodó is.
Amikor a Platform azt javasolta a párt országgyűlési képviselőinek, hogy valamennyien méressék meg magukat közvetlenül az őket jeölő pártszervezetekkel, akkor nem egy vadonatúj ötlettel állt.
Már a választások másnapján téma volt ez a párttagok és a szimpatizánsok körében, a többség elkeserítőnek találta, hogy a frakcióban azok legyenek, akik elhasználódtak az évek során, akiknek a bölcsességére ugyan szükség lenne, de nem okvetlenül a Parlamentben.
A választások óta eltelt időszak csak ráerősített erre a véleményre, az elmúlt ónapok alatt a Szocialista Párt hajója tvábbra is őrzi biztos helyét a zátonyon, a választók - és főként a fiatalok- jelentős része csak legyint, ha meghallja, hogy Szekeres Imre nyilatkozott vagy ha Kovács László elmondja a véleményét.
Még a szimpatizánsolknak is az a véleményük, hogy a frakció tagjainak nagy része csak a kivárásra játszik, ezt a ciklust még ki akarja húzni a képviselői juttatásokkal, a megcsorbult, de azért még létező társadalmni tekintéllyel, aztán jöjjön, aminek jönnie kell, utánunk a vízözön.
Márpedig a vízözön jönni fog és el fogja mosni a szocialisták maradványait, ha nem történik gyors és mélyreható változás.
 A probléma minimálisan is kettős - egyrészt nem lehet a változásokról hitelesen beszélni megkopott és a harcokban vagy az alkalmazkodásokban ehasználódott nevekkel.
Ezt van, aki érti  - kívülnézetből ilyennek tünik Lenvai Ildikó, - van meg, aki nem.
Ez igen sajnálatos, hiszen nem nyeretlen kétévesekről van szó, de hát van olyan, hogy az ember másokkal kapcsolatban kristálytisztán lát, saját magával kapcsolatban viszont illúziókba ringatja magát.
Nem nyerő magatartás ez, szembe kellene nézni a társadalmi hangulattal, tudomásul kellene venni, hogy eljött az a perc, amikor részvételük a politika első vonalában nemkívánatos, mert pusztán a ténnyel, hogy ott vannak - ahol, ártanak a pártnak.
Másik nagyon fontos dolog, amit illene tudomásul venni, az egy természetes folyamat következménye - az öregedésé.
Egy roppant kiélezett helyzet kezeléséhez nem elégséges a hosszú évek során megszerzett rutin, ide lendület kellene, friss szemlélet, új megoldások, rugalmas agy és komoly fizikai állóképesség.
Minden tiszteletem dacára meg kell mondjam, hogy nem hiszek benne, hogy a pártgerontokrácia fogja teherbe ejteni a mai magyar baloldalt.
A dolog már régen generációs konfliktussá terebélyesedett volna, ha a Szocialista Pártban lennének generációk, de nemigen észlelhető a létük.
Itt öreg emberek akarnak vezetni öreg embereket, a fiatalok közül meg azokat támogatják, akik alkatilag alkalmasak arra, hogy ugyanolyan öregesen baktassanak, mint ők teszik.
Sajnálom Mesterházyt, mert ezek az emberek - bármennyire is sajnálatos - de már régen kint fekszenek majd a Stiglickertben, mikor neki még mindíg politikusnak kellene lenni - de kiket fog majd képviselni?
A dolog ma úgy néz ki, mint a bolondok lakodalmában, ahol  az érdekeltek leülnek falatozni, megeszik a libát, a tojásokból megsütik a maguk kis rántottáját, aztán ezzel a maguk részéről elvégzettnek tekintik a feladatot - boldog jövőt kívánva üres spejzot hagynak a fiatalokra.
Mesterházy elmondta, hogy a párt megújulása ütemterv szerint folyik, lesz tanácskozás, megvitatás, aztán majd határozat is lesz valószínűleg arról, hogy akkor most megújultunk, az idősebb elvtársak megveregetik majd a vállát - csak így tovább -  aztán lehet, ha akar egy Thürmert idéző párt  vezetője talán, a választási vereség után.
De akkor a veteránok és csatlósaik már nem lesznek sehol, mert ahhoz a választáshoz ők már nem fogják a nevüket adni.
Új arcok kellenek, új munkamódszerek, és még csak az sem biztos, hogy csak fiatalokra van szükség, de a fiatalokra mindenképpen szükség van.
Nem a tönkretett hivatalos  és hivatásos fiatalokra gondolok, hiszen lassan már kételkedni kezdek benne, hogy egy felpörgetett ritmust fel tudna-e venni egy Újhelyi vagy egy Tóbiás, vagy már nem lehet kizökkenteni őket sem a Patópálos papírpolitizálásból?
Kellene vonzó és akciókész ifjúsági szervezet, kell gyermekszervezet, mely a napi politikát tekintve  apolitikus, de a baloldali értékeket adja át a gyerekeknek is, kellenek olyanok, akiket nem bénítanak  ezeréves kompromisszumok emlékei  és akiknek nem kell tartaniuk a wikiLeaks esetleges leleplezéseitől.
Ezt a pártot újjá kell építeni, méghozzá az alapoktól kezdve, a tagrevízióval indítva a feladatok hosszú sorát.
Nagy feladat, sok okos ember kell hozzá, szükség lenne a mai öregek tapasztalatára és bölcsességére is, de ehhez ők is kellenének.
Tulajdonképpen rajtuk múlik a dolog.
Ha nem félnek megméretni magukat, vagy belátják öként, hogy most hátrébb kell lépni egyet, nagyot nőhetnek a választók szemében.
A fiatalság és az öregség nem érdem, mindkettő állapot.
Egyik sem jogosít fel semmire, mert mint tudjuk, van öreg zenész, van fiatal zenész, meg van jó zenész.
Na, őt kellene sürgősen megkeresnünk...


:O)))