HÁROMMILLIÓ KOLDUS

Balog Zoltán államtitkár nyilatkozott Kálmán Olgának.

Az ember szörnyethal, mikor szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az ország, a mi hazánk tízmillió lakosából hárommillió ember él a szegénységi küszöb alatt.

Annak idején történelmi tanulmányaink során ismerhettük meg a „hárommillió koldus országa” kifejezést, akkor, az átkos negyven év feneketlen nyomorának kellős közepén azt hittük, hogy ezt ugyanúgy eltemethetjük, mint ahogy a hajléktalanságot, a tömeges koldulást, a gyermekek éhezését, elhittük, hogy ebben az országban legfőbb érték az ember és mindenkinek joga van a munkához, a pihenéshez és a teljesítménnyel arányos tisztességes jövedelemhez.

Ugyan egymás között nagyon tudtunk röhögni a kapun belüli munkanélküliségen, meg a bérszabályozás idétlenségein, de mai szemmel visszatekintve valahogy mégis megkeseredik az ember.
Száz évvel ezelőtt volt ilyen a helyzet, mint ma.

Hárommillió ember, minden harmadik magyar szó szerint nyomorog ebben az országban, fűtetlen vagy alig fűtött lakásokban éhezik, egyik napról a másikra élve, a társadalom által gyakorlatilag magára hagyva tengeti életét, közöttük gyermekek és öregek, akik képtelenek önmagukról gondoskodni.

Az államtitkár azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy elfogadták a Nemzeti Felzárkózási Stratégiát, mely gyógyír lesz a bajra, de ha nem is egészen, remekül lehet kommunikálni a Vezér hálás népe felé, „vakulj paraszt” jeligére…

Természetesen a program rendkívül sikeres lesz, hiszen az államtitkár elmondása szerint a késztetést kell felkelteni az emberekben, akár kényszerrel is ösztönözni kell őket. 

Merthogy a késztetés hiányzik elsősorban, merthogy a legalsó társadalmi rétegnek semmilyen tapasztalata sincs a munkáról, számukra a kiút első lépése lehet a közmunka.
A nagy állami ellátórendszerekben eddig mellőzték a közmunkásokat, ezentúl itt is több feladatot kapnak majd.

Emellett a nagy állami beruházások pályázatait is úgy írják ki, hogy a nyertesnek bizonyos létszámban közmunkásokat is be kell vonnia a kivitelezésbe.

Természetesen ez nagyon szép elképzelés, csakúgy, mint a többi.

Például, hogy piacképes tudást adó szakmákra tanítják ezeket az embereket, lesz belőlük például féléves képzéssel hegesztő, merthogy az elmúlt években már rengeteg virágkötőt képeztek, akiknek nincs munkájuk, most eljött annak az ideje, hogy rengeteg hegesztőt képezzünk, akiknek nem lesz munkájuk,

Ha az ő párválasztásukat tudatosan irányítjuk, akkor a hegesztő – virágkötő szakképzettségű munkanélküli házaspár és kiskorú gyermekeik, valamint nagymamáik előtt a mélyszegénység újabb, boldogabb dimenziói nyílnak meg, szakképzett munkanélküliként büszkén és bizakodva tekinthetnek a bizonytalan jövőbe.

És a késztetés is ébren lesz bennük, ha már egyszer felébresztette bennük az államtitkár, aki egyébként még csak nem is ellenszenves, csak kicsit idegesítő ezzel a kényszerítéssel meg a rengeteg süketeléssel.

Az ember szinte sajnálja, de aztán eszébe jut, hogy ez az ember pénzért küszködik a kihívásokkal, ő az, aki felvállalta a Vezéri Elmeháborodottság tolmácsolását a széles tömegek felé, mondhatnánk ő pénzért csibészkedik, ellentétben a Vezérrel, akinél meghibásodott a szoftver már évek óta, és aki mint egy megvadult vírus rombolja le az ország gépezetének programját.

Persze előkerültek a Nagy Lázálmok, majd mennek az erdőgazdaságba dolgozni a nyomorultak, merthogy erre van igény, ha márt pénz nincs is rá annyira.

De a sikert előrevetíti az a remek tesztprogram, melyet a romákkal bonyolít le a gyöngyöspatai polgármester, ébresztgeti a késztetést.

Igaz, hogy látnivaló, hogy messze van még az az idő, mikor a közmunkások – vállukon ásóval, kapával, nagyharanggal – vidáman dalolva, ütemre lépve teszik meg a munkaterületig azt a négy-öt kilométert gyalog, meg vissza is ugyanannyit.

Meg az az idő is odébb van még, amikorra rászoknak a makkra, merthogy a nehéz fizikai munkához kalória is kell, és ha élelmiszert vesz magának gigászi béréből a felelőtlen közmunkás, akkor bizony a családjának nemigen jut a sztárgázsiból.

De munka lesz, például – mondá az államtitkár – a stadionépítéseken.

Gondolom, akkor ezek a stadionok úgy épülnek majd, mint hajdan a Népstadion – kézierővel, zömében.

Kapára, lapátra kap a nyomorultak hada és vödörben cipeli a betont, vagy bevetik a japáneres harcosokat.

Vagy a víztározók építésénél is – ugyan többe fog kerülni a munkájuk és ötvenszer annyi ideig fog tartani, mint egy gépé, de a cél az, hogy a felébresztett késztetésűek értelmes munkát végezzenek, mert mi van értelmesebb munka, mint kiskanállal vizet merni alamizsnáért az ártérből a Tiszába?

De majd részt vesznek a mezőgazdasági utak karbantartásában, meg – ez tetszett legjobban – energiaültetvények létrehozásában, meg majd krampácsolnak a MÁV vonalain.

Éhbérért, semmiért.

Hát, az kétségtelen, a hülyeség is fertőz, a Dilis mély valóságismereten alapuló agyrémei szárnyalnak, mint vadludak az ártéri erdők felett, melyekben még a nyárfák is katonás sorokban várnak majd a Vezér csettintésére - nem is szólva a társadalom legaljáról, ahogy ezt a hárommillió embert volt oly kedves említeni az államtitkár úr az ő végtelen szociális érzékenységében.

Hárommillió ember.

Ebből kifolyólag az ügy nem cigánykérdés.

Ezt hívják társadalmi problémának.

Álmegoldások és fantáziálgatás helyett szembe kellene nézni vele.

:O)))

NAPOSCSIBE ÉS HÁZATÁJA

Fejlődik és izmosodik a Nemzeti Együttműködés rendszere.

Nem veszetek kárba a fülkékben, súlyos nyögések közepette hozott áldozatok, a forradalmi hevület – az ország olyan lesz éppen, mint amilyennek forradalmárai megálmodták.

Virágzik a jogállamiság, erősödött a jogbiztonság, eljött a jogegyenlőség aranykora.
A Központi Nyomozó Főügyészség - bűncselekmény hiánya miatt – elutasította azt a feljelentést, amit Gyöngyöspata jobbikos polgármestere, Juhász Oszkár tett Balázs József fideszes képviselő ellen.

Ami azt illeti, tán én lettem volna az utolsó, aki könnyet ejt, ha véletlenül nem Juhász Oszkárt választják a település első emberévé, de ha már így esett, akkor tiszteletben kell tartani a választói akaratot, és a hatalom emberének nincs joga fenyegetni sem őt, sem az általa irányított községet.

A helyi fideszes képviselő ezt másként tudhatta, ezért aztán egy telefonbeszélgetés során – „forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás” - nyilvánvalóvá tette, hogy amennyiben a választáson a jelenlegi polgármester győz, úgy a településnek fejlesztési források helyett az jut, ami a hetedik gyereknek, márpedig annak az atyai gondoskodáson túl más nemigen jutott.

A feldühített – időközben politikussá avanzsált - faluvezető feljelentett és pártja segítségével nagy lármát csinált, erre a Fidesz rugalmas elszakadásba kezdett, de nem lépett ki óvatlan képviselője mögül.

Az ügyészség meg tette a dolgát, megszagolta a feljelentettet, majd megérezve rajta a mára azért már kissé lottyadt narancs illatát, azonnal tudta, mi a teendője. 
Világgá küldte az izgága polgármestert a feljelentésével együtt, melynek archiválásának módszerére tán még javaslatot is tett neki.

A Központi Nyomozó Főügyészség azzal indokolta döntését, hogy nem egyértelmű: a Juhász Oszkár szerint Gyöngyöspatát megfenyegető fideszes Balázs József „milyen minőségében járt el” és „milyen konkrét támogatás” megvonását helyezte kilátásba. 
Bűncselekmény azért sem állapítható meg az ügyészség szerint, mert a fenyegetés „a jövőre vonatkozott”.

Hát, szerintem ugyan egy országgyűlési képviselő letolt gatyában, a forradalmi fülkéből kikiabálva is képviselő, de persze nem kizárt, hogy a polgármestert a források elvonásával a katolikus leányegylet kurátoraként fenyegette meg – van nekem is olyan fantáziám, mint az eljáró ügyésznek…

A képviselő úr egyébként konkrétan minden támogatás megvonását helyezte kilátásba, és a fenyegetés egyáltalán nem a jövőre, hanem az adott szituációra vonatkozott, mondhatni a képviselő úr ominózus kijelentésével megvonta Gyöngyöspata népétől a jogot, hogy szabadon választhasson polgármestert, legyen az bármilyen is.

Ezt a történetet józan paraszti ésszel végiggondolva bárki beláthatja, úgy látszik az ügyész vagy nem volt józan, vagy nem volt paraszt, vagy nem volt esze – esetleg mindhárom előfeltétel együtt hiányzott.

Viszont elindult Gyöngyöspatán a közmunkaprogram, mely akár a Nagy Nemzeti Boldog Együttmunkálkodás olvasópróbájának is tekinthető. 
Igaz jelenleg még nem százezreket mozgatunk, csak negyven embert, de a magyar közigazgatás ezzel is nehezen birkózik meg, egy jó kis bevagonírozás azért flottabbul lenne szervezhető és a tradícióknak is jobban megfelelne...
De hát ez a rohadt Európa, ugye, emiatt nem lehet rendesen kibontakozni, de majd jól ki is lépünk belőle!

Volt már baleseti oktatás, volt munkaruha-osztás, volt brigádszervezés – negyven roma kap munkát és ezzel havi hatvanezer nettót, ami mindenképpen több mint a huszonnyolcezer, majd meglátjuk.

Viszont az élet nem zökkenőmentes, mivelhogy a tervezett közmunkát nem csak a cigányoknak szánták, hanem az eredeti létszám fele a többségi társadalom tagja lett volna.
De láss csodát: ők a munka megkezdése előtt igazolták, hogy máshol foglalkoztatják őket és a jegyző szerint neki nem feladata az igazolások valóságtartalmáról meggyőződni.

Pedig nem lenne nehéz, csak ellenőrizni kellene a munkáltatónál a dolgozó bejelentését, meg hogy fizeti e utána a járulékot, ahogy illik, aztán az sem lenne baj, ha ők mostanában nem állnának be a segélyért a sorba.

Vannak indulási anomáliák, vannak nők, akiknek otthon kellett hagyni a kisgyerekeiket, van, aki nem tud hosszú távokat gyalogolni, mégsem engedték, hogy cseréljen a faluban közmunkáskodó fiával, de tekintsük ezt a kezdeti nehézségek részének, és drukkoljunk, hogy a tizenhat hektár tölgyerdő telepítése sikeres legyen.

Akik pedig itt dolgoznak, keressenek annyit, hogy jusson belőle tűzifára is, mert ha nem jut, akkor néhány év múlva ezt az új erdőt ugyanazok fogják feltüzelni, akik most majd telepíteni fogják…

Persze nem biztos, hogy ez az út vezeti a paradicsomba a magyar munkanélkülit vagy a cigányt, aki ugyan többek szerint nem magyar, csak a hazája Magyarország, meg az anyanyelve magyar, de abban mindenki egyetért, hogy a probléma az magyar probléma.

Nyilatkozott Orbán főtanácsadója, Hegedűs Zsuzsa, akiben – mint az interjúból kiderült - Illetékes Elvtárs reinkarnációját tisztelhetjük.

Ő az, aki magára vállalta a felelősséget Orbán összes intézkedéséért, kezdve a szociális népszavazástól, amit ő talált ki, a globális válság felismeréséig, melyről csak azért tudott Orbán már 2007-ben beszélni, „mert azt a dossziét én adtam a kezébe” – „két éve az elszámoltatást én találtam ki, mert ilyen rablás ebben az országban még sosem volt.”

És hát ő a szülőanyukája a Minden Gyerek Lakjon Jól alapítványnak, mely naposcsibéket oszt a nincsteleneknek, és azt számolgatja, hogy a kiscsirkék majd felnőnek, tojnak tojásokat és azokra ráül a gazdasszony és kikelti őket, és akkor Magyarország egy nagy, boldog csirkeól lesz előbb-utóbb.

Mondjuk a kiscsirkék felcseperedésében nemigen bízom, de hát annak, aki ezidáig verébpörköltet főzött, a kiscsirke maga a kényelem – ez legalább nem repül…

Én ugyan rosszallom, hogy nem kislibákat osztogat, mert akkor mindjárt lehetne utalni az eljövendő luxusra is, a majdani magyar munkanélküli boldog gyermekére, aki két pofára zabálja a libamájat.

Hegedűs Zsuzsa valamiért úgy képzeli, hogy ő ért a falusi élethez, - tipikus parasztasszony-külleme mögött egy agronómka lappang - míg, aki azt mondja, hogy amit csinál az egy tiszteletreméltó baromság, az mind hülye, - csak ő a gőzmozdony!

És szerény a végtelenségig.

„Az alapítványomon keresztül 15 ezer családot etetek és hozok helyzetbe, kevesebb, mint kétszázmillióból. Háromszáz kistelepülésen osztottunk először vetőmagot, aztán napos csibét, napos kacsát. Amit adunk, abból annyi teremhet, hogy azt el lehet adni.” –nyilatkozza.

Ez pedig azt jelenti, hogy egy családra tizenháromezer forint körül jut.
Aki pedig azt hiszi, hogy ebből el lehet indítani egy családi gazdaságot, az jobb, ha eljár a zöldségeshez, és ott elemzi az élelmiszertermelés buktatóit.

Ilyen tanácsadók mellett – nem vonva kétségbe saját adottságai kiemelkedő értékeit sem – miért is csodálkozunk Orbán Viktoron?

:O))))

LÁGER

Úgy látszik, a helyzet pocsékabb az elképzeltnél.

Hende miniszter nyilatkozott és felfestette a kényszermunkásokra váró remek jövőt, merthogy valakinek eszébe juthatott a bölcsek narancssárga gyülekezetéből, hogy a Nemzeti Gulag létrehozásához az erős akaraton kívül másra is szükség van.

Felködlött a szinte emberfeletti ésszel rendelkező zseninek, hogy ha ennyi embert dolgoztatni akarnak, akkor azoknak enni, inni, urambocsá kakálni is kell, nem is szólva az alvásról.

És akkor még a tettek színhelyére el is kell juttatni a matrózokat (Brezsnyev a felsorakozott munkásokhoz: Matróz elvtársak! Adjutánsa: Brezsnyev elvtárs nem, nem matrózok! Azoknak keresztbe csíkos…) ehhez pedig szállítóeszközök kellenek és a szállítóeszközökhöz gépkocsivezetők, nem Alstom metrókocsik azok, hogy vezető nélkül is közlekedjenek.

Összeültek hát a Fidesz spin-doktorai, de nem jutottak eredményre.

Szégyenben is maradtak volna, ha nem nyit rájuk a Kedves Vezető, aki habár elég pocsék katona, de mégis volt katona, és aki élből nyeste a dealt – majd a Honvédség megoldja, hiszen ők képesek erre!

Hát, ha a Vezér ezt nyilatkozza, akkor képesek is.
Itt van mindjárt Hende hadvezér is, aki például mindenre képes. 
Így képes volt azt nyilatkozni, hogy a magyar honvédség olyan kivételes képességekkel rendelkezik, amelyekkel egyetlen más szervezet sem az országban, például olyan logisztikai képességei vannak, amelyek a nagyszabású közmunkában résztvevő munkások szállításában, ellátásában elengedhetetlenek.

Most tegyük félre aggályainkat, meg azt is, hogy az a Honvédség, amelyre Orbán emlékszik, meg a mai honvédség két különböző műfaj - tételezzük fel, hogy ott áll a telephelyeken lezsírozva (műszerfal halványan leolajozva) az a kétszáz darab Csepel D 344-es, amellyel ezt a feladatot végre lehet hajtani, de én azért kicsit aggódnék a hadrafoghatóságukért.

Hende, a kényszermunka Kutuzovja azt is elmesélte, hogy rendelkezésre áll majd a megfelelő számú gulyáságyú, a megfelelő számú legénységi sátor, a lajtoskocsik, csajka, kulacs, kanálgép,

A nap is vidáman nevet majd a hőségben-sárban vidáman lapátoló kényszermunkás-hadosztályokra, és amikor az égen áthúzó hajnali libák meglátják az árkokon keresztbefektetett gerendákon, a latrinákon egymás mellett kuporgó hősöket, akkor nagyon kell iparkodniuk, hogy a röhögéstől ne menjenek át a dugóhúzó nevű műrepülő figurába, bele egyenesen a gulyáságyúk tátott kondérjaiba…

De szép is lesz - harcban áll az ország és a körülmények is harctéri körülmények lesznek, ott hadakozik lapátjával majd a sok ötven-hatvanéves vitéz, körülöttük vígan ütögetik tenyerüket gumibottal a nyugdíjból visszarángatott rendőrök, a gulyáságyúkat egy nyugdíjból visszahívott dandártábornok irányozza majd a célra, felemelő még elképzelni is!

Természetesen a közegészségügyi kérdésekre is oda kell majd figyelni, persze a szimulánsokat, a sumákokat keményen meg kell fegyelmezni.
Ha a könyvelő tenyerét feltöri az ásó, hát fel kell világosítani, hogy melyik az a meleg hely, ahova dugva enyhítheti fájdalmait.

Viszont a járványok megelőzéséről mindenképpen gondoskodni kell, ezért hát a latrinák termését naponta többször is be kell takarni tőzeggel, nekem már van is tippem, ki fogja szállítani abból a bányából, melyben válogatott kényszermunkások biztosítják majd a megfelelő mennyiséget és minőséget.

Persze valamin aludni is kell, de oly remekül be lehet rendezni egy ilyen sátorvárost, hogy büszkén hozhatjuk majd ide az európai politikusokat, a szomáliai menekültek meg dögre irigykedhetik magukat.

A talicskák egymás mellett, alegységenként csoportosítva, a ruhákon számok – ki a franc tud ennyi nevet megjegyezni, nemdebár? – esetleg a politikailag megbízhatatlan munkanélküliek gúnyáján egy piros háromszög, de lehet ezt még a nagy elődök tapasztalataiból okulva cizellálni.

Reggel sorakozó az Appelplatzon, névsorolvasás, szemle, majd lehet nótára lépve masírozni (Száz liba egy sor bakaf@szabumm!) és egy hét alatt elvégezni azt a munkát, amelyik a teherautók üzemanyagának töredékéből két óra alatt elvégezhető lenne néhány munkagéppel, de persze azokat nem kell megmég megnevelni is, merthogy itt arra van helyezve a hangsúly.

Így majd aztán javul az erkölcs, hiszen a kisgyerek mégis nem azt kiabálja majd otthon hétfőn reggelente, hogy Apuci elment a kocsmába, hanem azt, hogy elvitték kényszermunkázni, hogy szakadt volna Viktor bácsi feje anyukájába bele, merthogy ezek a népeknek fogalmuk sincs az úri modorról, de majd kapnak egy sallert meg két kokit.

Ez az ország valóban Abszurdisztán lett, de úgy látszik ez kell a népnek.

Merthogy ameddig a cigányt viszik, addig tapsolni fog, de majd amikor a pedagógus meg a könyvelő is ott lapátolja a rézsűt, akkor talán megjön majd az esze, és rájön, hogy az élethez nem elég fehérnek születni, ez csak fél siker, szerencse is kell hozzá.

Esténként a táborban ül a sok bánatos férfi a sátrak előtt és szívja a cigarettát, hacsak Schiffer polgárnak eszébe nem jut egészségre ártalmas hatása és nem kell mindenkinek parázzsal a szája felé szívni a bagót.

Az égig hallik a szomorú nóta:

Elmentem én talicskával harcolni,

Nyárban-fagyban a semmiért dolgozni

Megszerettem én a munkát demarhára, 

Nőjön köröm Orbán Viktor  farkára!

:O))))

KÉNYSZERMUNKA

Háromszázezer új munkahelyet kíván létrehozni a kormány 2014 végéig.

Csak gratulálni tudok a szép elképzeléshez, habár az egymillió munkahely szebben hangzott, mégha a kifutása hosszabb távú is lett volna ennél.

Igaz, így meg az időarányos teljesítménnyel van baj, már tervszinten is, és akkor hol van még a gyakorlat!

És ugye, ez az „új munkahely” is érdekes megfogalmazás, mert gyönyörűen hangzik ugyan, de az életben azért a helyzet nem ilyen gyönyörű.

Ha például van száz libám és elhatározom, hogy három hónapon belül veszek harminc új libát, akkor a gyanútlan érdeklődő azt vélelmezi, hogy három hónap múlva lesz százharminc libám.

Én viszont tudom, hogy nagy bátorság kell ahhoz, hogy lakodalmat szervezzek a többletlibákra, hiszen a három hónap alatt elvihet belőlük ötöt a róka, széttéphet tízet a szomszéd kutyája, kitudja, miért, de nem szex céljából végleg égnek emelheti a lúdtalpait tíz, etnikai konfliktus áldozata lehet további tíz liba.

A végeredmény meglehetősen lesújtó lesz, ámde én nem is szervezek erre lakodalmat, ellentétben Matolcsy miniszterrel, akinek egyetlen tulajdonságát tudom csak komolyan irigyelni: a határtalan és fékevesztett optimizmusát.

Valaki azért már elmondhatná neki, hogy a munkahelyeket egy normális kapitalista országban nem a kormány teremti, merthogy amit a kormány tud teremteni az a zsebünkbe egy fillért sem fog tenni, ellenben kivenni belőle annál többet.

Ha az államigazgatásban dolgozók számát szaporítja, ha a közalkalmazottak számára teremt új munkahelyeket, ha a hadsereget fejleszti Pirézia megtámadása céljából – a magyar virtust valahol meg kellene már megint mutatni a világnak – ezek csak viszik a pénzt.

Munkahelyet itt a Mercedes meg az Audi teremt, meg a koreai és kínai beruházók, meg a zsidók, ha el nem hajtják őket a szaros négyezer munkahelyükkel a francba népnemzeti megfontolásokból meg a haverok üzletének felvirágoztatása céljából.

Matolcsy azt is mondta, hogy az év első négy hónapjában jelentősen nőtt a foglalkoztatottság 2010 azonos időszakához képest, ami négy okra vezethető vissza. 

Egyrészt az ipari export bővülésének, másrészt a kormány gazdaságpolitikája belföldi piacbővítő hatásának, de fontos szerepet játszott a kis- és közepes vállalkozói szektor helyzetének javulása, valamint a közmunkaprogramok is.

Nagy öröm ez minékünk, különösen az, hogy megtudhattuk, hogy a kormánynak van gazdaságpolitikája, attól meg, hogy annak meg lett piacbővítő hatása is, egyenesen könnybelábadt a szemünk.

Hogy a kis és közepes vállalkozói szektor helyzetének javulását ki hitette el vele, azt nem lehet tudni, mindenesetre megkérdezhetne olyanokat is, akik nem azt mondják neki, amit hallani szeretne.

És valaki már arról is felvilágosíthatná, hogy a közmunka az nem munkahelyteremtés, a közmunka azt a célt szolgálja, hogy ne kelljen azoknak, akiknek még van munkahelyük büdösödő hullákon átlépdelni munkába menet.

Persze, ha majd létrejön Pintér tábornok vezetésével a magyar Todt-szervezet és teherautókon szállítják a munkaerőt a gigászi magyar építkezésekre, akkor majd más lesz a helyzet.

De addig azért a négyórás foglalkoztatás munkahelyteremtésként történő elszámolásán csak röhigcsélni lehet.

Legfeljebb a Vezér lehet büszke magára darabideig, ameddig be nem vezetik az családi pótlék új rendszerét, mert akkor aztán tényleg eljő végre hazánkba az aranykor, komplett családok fognak éhenveszni, nagymamástul-gyerekestől családbarát politikája jegyében.

Persze nem nagy kár értük, ők a Lázár-skála legalján helyezkednek el úgyis, aki meg a tetején van, azok úgysem szoktak ilyen alantas körökben megfordulni, a Vidi tribünje is már olyan kirándulás nekik, mintha az Amazonas őserdeiben civilizációt alig ismerő törzsek közé mennének kalandtúrára.

Szóval ez most az aktuális helyzet, optimizmusunk töretlen, meglehet, Viktor szobájában is fel van írva a falra, hogy kommunista-optimista.

Mi is azok vagyunk és nagyon reméljük, hogy ez az erőszakos és tehetségtelen banda a ciklus végén úgy eltűnik a nemzet életéből, mint a büdösség.

De addig azért – biztos, ami biztos – mindenki szerezzen be egy strapabíró bakancsot, bélelt nadrágot és egy meleg, vízhatlan pufidzsekit, hogy ne fázzon, mikor lapáttal a vállán ballag az esőben a négyórás közmunkára, értékteremtő munkát végezni.

Árkot tisztítani a polgármester úr utcájában,

:O))))