VILLANYSZÁMLA

Nincs is felemelőbb, mint mikor bebizonyosodik, hogy jól választottunk.

Választottunk ugyanis nem csak okos, de takarékos is, aki nem engedi kicsordogálni ujjai közül a pénzt, megfog minden fillért, emellett békés és szelíd, mint a galamb.

A Főváros önkormányzatáról van most szó, mely döntött Károlyi szobrával kapcsolatban: lekapcsolják annak díszkivilágítását.

Dicséretes az az őszinteség, mellyel bevállalták a döntés politikai jellegét, hiszen mégiscsak jobb a tiszta beszéd annál a sz@rmaszatolásnál, melyet a jobboldal általában folytatni szokott, nyelvészkedve, sunnyogva.

Ez tiszta beszéd: nézzetek meg jól, ilyenek vagyunk!

Ostobák, kicsinyesek, történelmi antitalentumok, kulturális pondrók.

Tulajdonképpen csodálkozni nincs min, hiszen akik Tarlóst a főpolgármesteri székbe segítették, azok pontosan tudhatták, hogy vele a magyar szélsőjobb került a hatalom legbelsőbb köreibe, ez a lépése is ugyanabból az eszmerendszerből fakad, mint a Csurka- Dörner páros színházi pozícióba juttatása, az újnyilas mozgalmak eszmerendszeréből.

Az ember azt gondolta volna, hogy fél évszázad elég lesz ahhoz, hogy ezt a gyilkos eszmét végleg elfelejtsük, de újra és újra szembe kell néznünk vele, hogy vannak élőlények, melyek a pöcegödörben érzik jól magukat és legfőbb törekvésük az, hogy az egész országot egyetlen nagy pöcegödörré változtassák.

Ezek soha, semmiből sem tanulnak, felnövekvő generációik - ha lehet - ostobábbak még szüleiknél is, és mint a döglegyek, úgy fertőzik környezetüket avas és undorító eszméikkel.

Ezek azok, akik soha, semmiben nem tévedtek, nem hibáztak, nem követtek el bűnöket, őket állandóan valamiféle külső összeesküvés ütötte el a világ vezetésének nemes feladatától, ők az örök üldözöttek.

És ebbéli minőségükben nekik bűnbak kell, és ha a történelem mást is bizonyít az erre a szerepre kiszemeltről, annál rosszabb a történelemnek.

Nem mennék most bele Károlyi szerepének taglalásába, mert értelme nincs, aki kicsit is beleásta magát Károlyi korának történéseibe, az pontosan ismeri érdemeit és hibáit, aki meg a gyűlöletet szítja ellene, azt úgysem érdeklik a tények.

Bűnbak kell és erre a célra remekül megfelel a jobboldalnak Károlyi, akire rá lehet terhelni a világháború elvesztésének bűnét, Trianont, meg mindent, ami a korabeli uralkodó osztályok bűne, tévedése, hibája.

Kapcsoljuk hát le a díszkivilágítást, hiszen ezzel kívül is olyan sötétség lesz, mint a szélsőjobb fejekben.

Sötétben pedig nincs vesztett világháború, nincs elhibázott nemzetiségi politika, nincs Trianon, csak ősi magyar dicsőségünk halovány visszfénye ragyog a távoli hősi múltban.

Persze a döntés felelősségét a kormánypártoknak is viselniük kell, hiszen a Jobbik önmagában senki és semmi, a hatalom itt nem az ő kezükben van, ők csak elvégzik a piszkos munkát.

A hatalom teszteli a népet, hiszen nagy tervei vannak.

Ha már a gazdálkodáshoz hülye, akkor legalább zászlólengetésben legyen kiváló, a szimbolikus gesztusokhoz mindig is nagyon vonzódott kivilágítható zenélő gondolán szocializálódott Vezérünk.

A parlament a közelmúltban határozott a Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállításáról, ennek keretében kerülnek veszélybe különféle képzőművészeti alkotások, közöttük ez a szobor is.

Hogy miért éppen az 1944 előtti állapot visszaállítása a kívánatos, az még csak érthető, hiszen a társadalom hozzáigazítása az 1944 előtti állapotokhoz már szépen sínen van, a hárommillió koldus is megvan, az üldözött társadalmi csoport – egyelőre a cigányság, de nem feledkezünk meg a zsidrákokról sem – megvan.

Lassan de ütemesen király nélküli királysággá leszünk, csak nekünk nem lovastengerészünk, hanem polihisztor középpályásunk van, de hát kicsire nem adunk, lovat lopni ő is tud, ha már annyi minden mást is, ugye, miért éppen lovat ne tudna?

A Bűnös Város is stimmel, és ha a Parlament környékét is rendbetesszük, akkor elégedetten dőlhetünk hátra, nem éltünk hiába.

Mindenesetre a Parlament elé ne jöjjön mostanában senki, mert műveleti területből építési területté lesz nyilvánítva, alapozni kell Orbán tizenkétszeres életnagyságú szobrának a helyét.

A mű a főbejáratnál fog állni, egyik kezét a zsebébe dugva szorongatja a tökmagos zacsit, - de gyönyörű is lesz!

És nem kell neki díszkivilágítás se, mert a szobor önfényében fog ragyogni, és óránként megrázva a fejét az idő múlását is jelzi majd a csörgés, melyet az Ország Agya idéz elő a vezéri fejben.

Valahol mellékalak lehet Tisza István is, őt szeretjük, neki kijár egy hetvenötös hagyományos égő, nem vagyunk mi smucigok!

Lesz a Kossuth téren tavacska is, Manneken Viki fogja az állandón vízszintet biztosítani, a költöző vadludak kedvenc pihenőhelye lesz - mégiscsak jobb, ha ők szarják össze a teret, mint Satu és bandája…

Budapest Közgyűlése egyébként új, Károlyi szobránál méltóbb objektumok díszkivilágításokról is döntött.

Díszkivilágítást kap a belvárosi Reagan-szobor, a budai Várban lévő Görgey-szobor és a kőbányai Magyar Oltár. Döntöttek arról is, hogy még el nem készült emlékművek is díszkivilágítást kapjanak, így átadása után a Haydn- és a Chopin-szobor, illetve a katyni mártírok óbudai emlékműve is fényárban úszhat.

Jelzem, Görgey is árulónak volt nyilvántartva hosszú évtizedeken át, mostan meg díszkivilágítás, ugye – tanulságos.

 Károlyi ügye sem vesztett ügy, ameddig a bronz nem kell a Vezér szobrához…

A katyni mártírok emlékművének díszkivilágításával sem lenne bajom, ha egy koszból döntöttek volna a párszázezer zsidó mártír emlékművének díszkivilágításáról, vagy a Donkanyarba kihajtott magyar honvédek, munkaszolgálatosok százezrei emlékművének villanyszámlájáról.

Ja, hogy ilyen emlékművek nincsenek?

Hát ez az, talán ezeken kellene kicsit történészkedni a magyar jobboldalnak, nem kellene tovább szemérmeskedni.

Álom…

:O)))

KÁROLYI KONTRA KÉTHLY...

Ezek a rohadt szimbólumok, - csak a baj van velük...

Most éppen Károlyi Mihály gróf szobra áll a nyertesek érdeklődésének középpontjában, nincs az jó helyen ott a Parlament mellett, el kellene onnan telepíttetni.

Persze jobban esne beolvasztatni, - lehetne belőle alapanyag akár egy lovasszoborhoz is, de ez ma még nem időszerű, várni kell még egy-két évet.

Ez a Mihály meg addig elálldogál majd valami félreeső raktárban.

Kövér László személyesen tett ígéretet, hogy helyreüti ezt a városképi anomáliát, kijavítja a magyar történelem eme gyászos időszakáról ezeddig vallott helytelen nézeteket, és pártja nevében - vagy a fene tudja kinek a nevében - ígéretet tett arra, hogy négy éven belül a szobor helye elsőbb is be lesz hintve sóval, majd elkendőzve a gyászos múltat egy mutatós szocreál Kéthly Anna szobor lesz a helyére odacsinálva.

Mindenesetre ezt az alisten ígérte, ne legyen kétségünk, hogy be lészen tartva, - tulajdonképpen még örülhetünk is annak, hogy nem egy turul fog itten ülni a tojásain, hanem Bajuszkirályunk ifjúkori tanulmányainak köszönhetően a szociáldemokraták egyik markánsan antikommunista politikusa.

Régi mánia ez a szobrászkodás a jobboldalon, ennél jobban már csak a halottak ide-oda hurcolását kedvelik.

Balról talán csak Rákosi elvtárs volt ilyen vehemens szoborügyileg, a megalkuvó Kádár-rendszer már kiszabadította a száműzetésből Erzsébet királyné szobrát.

Persze a rendszerváltás nehéz napokat hozott jobboldali barátainknak, úgy lelkendeztek egy-egy dönteni való szobor láttán, mint kisgyerek a lufinak, de keveset találtak - a tetejébe még ki is csesztek velük a piszok komcsik, - a Felvonulási téren felállított Lenin-szobrot még időben elvitték felújításra.
Érdekes lenne tudni, hogy a mögötte álló pilont burkoló vörösmárvány hogyan váltott rendszert, melyik mai potentát villájának padlóburkolataként jelképezi a sors forgandóságát...
Így aztán itt álltak jóformán bontani való szobor nélkül, alig tudták teleszoborni a Szoborparkot, mely a világon egyedülálló módon állít emlékművet egy nép bunkóságának.
Mást ne mondjak, vannak abban a parkban magas művészi teljesítményt hordozó alkotások, példaként hadd említsem meg Varga Imre Kun Béla emlékművét, vagy a Berény Róbert plakátja alapján Kiss István szobrászművész által készített Tanácsköztársasági emlékművet - a művész készítette egyébként a Budai Vár előtt felállított Dózsa szobrot is, - legutóbb Viktorviktor szólt a lázadó parasztokhoz vagy kikhez is a tövéből...
Azt ugyan még érteni lehet, miért utálja a jobboldal a "Fegyverbe! Fegyverbe! plakát szoborított látványát - szomorú lehet szembetalálkozni a ténnyel, hogy ameddig a gyűlölt komcsik a haza védelmére toboroztak, addig a tiszt urak Szegeden a szép Sóváry főhadnagyné cipellőjéből szürcsölték a sampuszt.
De hogy Kártolyival mi bajuk, - nehezen értem.
Merthogy ha a vesztett háborút utálják, akkor talán Tisza István szobrát kellene döntögetniük, - azt meg éppenhogy ők csinálták vissza Debrecenbe, - de Tiszával olyannyira nincs bajuk, hogy Czeglédi János, a Jobbik budapesti elnöke éppen az ő emlékművét látná szívesen a gyűlölt vörös geróf szobra helyén.
Szegény Károlyinak gyalázatos sorsa van a rendszerváltás óta, - rendszeresen leöntik festékkel.
Ez az eljárás nálunk szinte tradicionáális, még boldogult Krassó György alapozta meg a ritust, mikor Münnich Ferenc szobrát festette át nagyüzemi módszerekkel, de kapott azóta a festékből Churchill is vagy háromszor, szobra talapzatára Dávid-csillagot és "Cionista" feliratot fújtak a történelemből valószínűleg többször megbukott szoborpingálók.
Károlyi egyébként egy naív idealista politikus volt, elkötelezett demokrata és mindenféle erőszak ellensége, - a veszte is ez lett.
Viszont nagy érdeme, hogy megpróbálta kivezetni az országot a vesztett világháború utáni szörnyű gazdasági és politikai helyzetből, megpróbálta megvédeni a magyarlakta területeken létrejövő új Magyarországot, és amikor észlelte, hogy ez fegyverek nélkül nem megy, akkor politikája csődjét belátva átadta a hatalmat azoknak, akik vállalták a fegyveres küzdelmet is.
A második világháború után sem hazudtolta meg önmagát, - amikor tudomására jutottak Rákosi és körének viselt dolgai, akkor tiltakozásképpen látványosan szakított velük, ráirányítva a figyelmet a rezsim törvénytelenségeire.
Mindegy, - a jobboldalnak egyébként sem az igazság, hanem bűnbak és ellenség kell, Károlyi meg jobban jár, ha még időben összecsomagol.
A nehéz sorsú Kéthly Anna meg csakl remélheti, hogy mire a terv valóra válna, nem jut eszébe valamelyik jobbernek az a sok lelkesítő beszéd, melyet a jobboldal ellen mondott Marosán Györggyel karöltve, mert akkor oda a bronz kiskosztüm...
Normális országokban kormányok jönnek-mennek, de a szobrok maradnak, - nem kötelező szeretni vagy tisztelni azokat, akiket ábrázolnak, de arra felettébb megfelelnek, hogy emlékeztessenek bennünket történelmünk fordulataira.
Egyébként is, a történelmi személyiségek objektív megítélése nagyon nehéz.
Vegyük csak a szentként tisztelt Kossuth Lajost, akinek teengernyi szobra áll az országban és az egyutcás településen is található Kossuth Lajos utca.
A mi Lajosunk a világ legrosszabb politikusa volt, amikor hatalomra került, akkor hibát-hibára halmozott, ezreket küldött az értelmetlen halálba, amikor megbukott, akkor a felelősséget rátolta arra katonára, aki az egyetlen katonailag ésszerű döntést hozta, aztán utólag elmélkedett olyan dolgokról a nemzetiségekkel kapcsolatban, amelyeknek hatalmon gyakorlatilag az ellenkezőjét képviselte, beverve a Trianon előtti Magyar Királyság koporsőjába az utolsó szögeket.
Alig javít valamit az imázsán, hogy árvaszéki pénzeket khm... szóval hát nem rendeltetésszerűen használt fel. Az viszont javára írható hogy mániákusan üldözte szexuális ajánlataival a férjes asszonyokat, de ez sajnos megszoborva sehol sem látható...
Deák Ferenc meg egy senki, - 1887-ben ugyan felállították a szobrát, de mivel senkit nem végeztek ki a tevékenysége miatt, nem vesztett egy négyzetcentimétert sem az országból, nem vitte háborúba a népet, nem küldött vágóhídra százezreket, nem hozott nyomort és szenvedést a magyarra, ezért aztán nem is törődik vele senki, - az ilyen egy niemand...
A jobboldal gondolkodásmódján leginkább mosolyogni lehet, - azt hiszik, meg tudják visszamenőleg változtatni a történelmet.
Tévednek.
Viszont rengeteg kárt okoznak azzal, hogy ezt a hitet próbálják beleplántálni a nép (zemberek) fejébe, és ezzel illúziókat hazudnak nekik, holott az ország és lakosainak eminens érdeke, hogy helyzetünket a valóságnak megfelelően értékeljük, és ebben a valóságban a múlt valóságos történéseinek is szerepelniük kellene, hogy tanulni lehessen belőlük.
Ezt a szemléletmódot meg kellene tanulnunk, mert a történelem kegyetlen tanítómester, - ha megbukunk, akkor emberek százezreit és a függetlenségünket veszíthetjük.
Nem tününk jó tanulóknak...
:O)))