SZOLIDARITÁS

Megtartották a szakszervezetek tüntetésüket.

Szép utónyári időben, kellemes melegben gyűlt össze a szakszervezetek által mozgósított tagság meg a szimpatizánsok, sütött a nap, a hangulat jó volt.

A résztvevők mosolyogtak és csak néha hergelték bele magukat kormányellenes hangulatba, inkább csak a szónokok által megfogalmazott cáfolhatatlan igazságokat igazolták vissza, Bartus László igen elégedetlen lehet ezzel a tüntetéssel is.

Mondjuk, ebben igaza is van, hiszen a tüntetés inkább Orbán tevékenységének sokoldalú méltatását szolgálta, mint a kilátástalan düh kifejezését.

Szép tömeg gyűlt össze, sokan voltunk, többen, mint a bohóctüntetésen, de még mindig kevesen.

Szerintem optimista volt a helyszínválasztás és bár érezhető volt a szakszervezetek mozgósító hatása, de attól tartok, nekik még újra kell tanulniuk a szakmát.

Ez a rendezvény ennek lehet első, ígéretes lépcsője, mint ahogy szakszervezeti karrierek kezdete is, hiszen a két „húzóember”, Árok Kornél és Kónya Péter az utóbbi idők szakszervezeti sztárjai, tevékenységük és eddigi eredményeik alapján komoly politikai karrier lehetőségét hordozzák magukban.

Egymásközt szólva, nagyon itt volt az ideje új arcok feltűnésének a magyar szakszervezeti mozgalomban, hiszen annak állapota is a pártok mai állapotához hasonlított, és azt hiszem, ennél sértőbb dolgot most hirtelen nem is tudnék a szakszervezetek fejéhez vágni…

Természetesen a szakszervezetekben is ott vannak azok, akik a saját tapasztalataik ellenére is még mindig hisznek benne, hogy a parlamentáris diktatúrával egyezkedni lehet, nem is voltak ott a mai tüntetésen.

Sem Gaskó, sem Borsik nem volt jelen, de talán jobban is jártak, hiszen nevük körülírt említése nagyobb füttykoncertet váltott ki, mint Lázár értékskálájának felemlítése, pedighát…

Gaskóékat a többi szakszervezet tagsága árulóknak és egységbontóknak tartja, engem csak az lepett meg, hogy erre csak most döbbennek rá, holott ezek az emberek már régen lepaktáltak Orbánnal, aki nem is piszkálja a zsebüket, hiszen saját tapasztalatából tudja, hogy mekkora károkat tudnak okozni – még abból az időből, amikor ő inspirálta őket károkozásra.

A tömeg perifériáján kis csoportban feltűntek nyilasok is pólójukon az eredeti, Szálasi által használt logóval, a tüntetés után pedig a Jobbik szórólapozott, amit már a tüntetésen is megkíséreltek, de a szervezők világgá küldték őket.
Thürmer – úgy láttam – nem hozta ki a Központi Bizottságnak is tekinthető családját, újabb komcsi puccs a Viktorén kívül mostanában láthatólag nem fenyeget.

Aktivistáik fiatal srácok, tanulságos lenne a kérdéssel foglalkozni a baloldalon is, habár az is igaz, hogy találkozni lehetett DKP feliratú pólóval is.

A szónokok szónokoltak, némelyikük igen rokonszenvesen, Árok Kornélnak vannak adottságai a műfajhoz, a civileket képviselő szónok sem volt rossz, de persze ideológiailag kissé borzas a frizurájuk és a szokásos sztereotípiáktól sem igen tudnak szabadulni.

Elhangzott, hogy a pártok megosztották a társadalmat, szembefordították egymással a családtagokat, felrugdalták a barátságokat, a munkahelyeken az emberek félnek egymással beszélni, mert hátha a másik fideszes vagy szocialista.

Hát lehet, hogy fel kellene emelnem a Cavinton - adagomat, de én úgy emlékszem, mintha a társadalom megosztását nem a szocialisták erőltetgették volna, és ma sem ők teremtik meg a félelem légkörét a munkahelyeken, de persze én egy büdös hazug komcsi vagyok, nem olyan Igazmondó Csillagszemű Kanász vagy mi, mint a Mi Boldogságunk.

Aztán elhangzott az is, hogy csak mi – mármint a szakszervezetek – vagyunk, akik képviselni tudunk benneteket – mármint a választókat, ami azért – lássuk be – lányos túlzás, de a hangulatba vastagon belefért.

Aztán jött a nap fénypontja, Kónya Péter meghirdette a magyar Szolidaritás Mozgalom megalapítását, utalt a lengyel elődökre, transzparensbontás és ováció kísérte az aktust, magam pedig nem tudtam, hogy történelmi pillanat részese vagyok, vagy csak a magyar társadalom hatszázadik komoly, de reménytelen kísérletét látom egy normális társadalom megteremtésére.

Talán csak az árnyékolta be az ünnepség fényét, hogy a Radetzky – indulót lengyel indulónak említette, a szónok, holott a remekművet az 1848-as bécsi forradalmat leverő Radetzky marsall tiszteletére szerezte Johann Strauss, hogy az idősebb vagy a fiatalabb, az most hirtelen nem jut eszembe.

Mindenesetre a Szolidaritás Mozgalommal újabb szereplő jelent meg a politikai palettán, a baloldali pártoknak nem ártana összekapniuk magukat…

Gyurcsány, aki kint volt a tüntetésen ma éjjel valószínűleg boldog mosollyal fog álomra szenderülni, miután meghallgathatta egy valóban tekintélyes létszámú tömeg ordítását: Orbán takaroggy!

Ez persze nekem, mint parlagi baloldalinak is felettébb tetszett, de a nap fénypontja azért az volt, mikor a tömeget felszólították, hogy miután a Parlamentben nem foglalkoznak a nép problémáival, fordítsunk hátat az épületnek és egy perces néma tüntetéssel nyilvánítsunk véleményt.

Ez meg is történt, mindenki a fenekét mutatta a Tisztelt Háznak, (volt ott egy-két igen formás fenék is, mesélték a barátaim…) majd mintegy vezényszóra mindenki felemelte öklét, melyből a középső ujja meredt csak a ég felé, így kívánva Viktornak minden jót.

Aztán hazafelé menet megtekintettem a küldeményt, melyet valamelyik nyugdíjas adott fel az Ország Megmentőjének - egy remekbeszabott csirkelábat, megfosztva magát a hétvégi ünnepi ebédtől.

Én a libalábat jobban szeretem, különösen, ha a combjában folytatódik, de Viktor ne legyen telhetetlen, örüljön, hogy ezzel megúszta.

Egyelőre, de nem végleg.

Lesznek itt még esős, borús, rosszkedvű napok is, nem is olyan túl sokára.

:O)))

ÉRDEKTELENSÉG

Szétveri Orbán az érdekegyeztetés jelenlegi rendszerét is, mint annyi mást.

Megszünteti az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanácsot (GSZT), valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot (GEF).

Lesz helyettük más - az  új testületnek konzultációs, véleményező és javaslattevő joga lesz.

Elképzelhető, hogy az érdekegyeztetés rendszerén alakítani kell, de demokráciákban folyamatos érdekegyeztetésre szükség van, méghozzá olyanra, melyben egyenrangú partnerek vesznek részt.

Márpedig itt ezt számolják fel éppen, mivelhogy az utóbbi információ tartalmazza a lényeget – lehet pofázni, lehet okoskodni, de ez senkit nem kötelez semmire, a kormány korlátozások nélkül azt csinál, amit akar.

Újabb pofánverése ez a szakszervezeteknek, a munkavállalóknak, de a munkáltatók buksi fejét sem simogatta meg a Nép Atyja, - ha nem tévedek, akkor ők is szopóágra kerültek.

Lehet elgondolkodni a dolgok ilyetén fejleményén a szakszervezeti vezetőknek, a közelmúlt oly nagypofájú és fenemód harcos, habár kissé elhízott szakszervezeti vezéreinek, akik minden szíre-szóra képesek voltak megbénítani az országot.

Hol van ilyenkor Gaskó?

Hol van ilyenkor Borsik?

Mert Kerpen Gáborról a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDDSZ) volt elnökéről legalább tudjuk, hogy hol van, ő megfelelő stallumot kapott, mondhatnánk, megvették kilóra, mint a libát.

És azt is tudjuk, hogy legújabban nincs a helyén Kónya Péter, aki hosszú-hosszú évtizedek után az első valamirevaló szakszervezeti vezetőként tűnt fel munkásvezérekben szegény hazánk jelenleg éppen kissé felhős egén.

Pedig volna most dolguk rogyásig a szakszervezeteknek, akiknek ma még – és már nem sokáig - rengeteg törvényes lehetőségük van a nyomásgyakorlásra.

Olyan ok, amely miatt ezeket az eszközöket alkalmazniuk kellene, csőstül rendelkezésre áll.

Ahogy elnézegetem, ennek dacára éppen ahhoz asszisztálgatnak, hogy az eddigieknél is nagyobb majmot csináljanak belőlük, és már megint a piszkos kis egyéni alkuk ideje jön majd el.

Olyan alkuké, amikor a szakszervezeti vezetők a jólfűtött – hűtött iroda zavartalan használatáért és saját egzisztenciájuk fenntartása érdekében eladják tagságukat, feladják azok érdekeit, sőt, most még a fórumot is hozzácsapják saját kínálatukhoz, ahol esetleg érdemben tenni tudtak volna szót emelni valamiért.

Senkinek, egy darab kutyaguminak nézi őket Orbán, ők meg zavartan heherésznek, hogy jó vicc, jó vicc.

Most majd jönnek a szép idők.

Majd konzultálgatnak, mint liba a gazdasszonnyal, hogy melyik alkatrészéből készüljön a ludaskása, melyikből meg a töltött lúdnyak vagy a libasült párolt vöröskáposztával.

Remek lesz.

Mindig felháborított, amikor a falakra felfirkálva elolvastam egy-egy amatőr társadalomtudós véleményét nemzetünkről, miszerint BIRKA NÉP! – de mostanában hajlani kezdenék arra, hogy meg kellene vizsgálni a kissé érdes értékelés mögött rejlő társadalmi valóságot.

Merthogy azt még csak el lehet képzelni, hogy a szakszervezeti tagság önként ültet a nyakába megalkuvó csinovnyikokat munkásvezér gyanánt.

De azt azért már nehezen, hogy amikor egy szociopata egyeduralomra tör és ennek keretében és folyományaként a munkavállalók nyakára lépve mosolyog, ne zavarják világgá őket, ne válasszanak helyettük olyanokat, akik képesek a lelküket is odaadni azokért, akik a bizalmukat adták nekik.

Mert ilyen emberek nélkül soha nem lesz rend ebben az országban, ugyanis a munkavállalókat – már csak hogy meg ne sértsem őket azzal, hogy dolgozóként emlegetem őket – szervezni kell, merthogy ereje csak a szervezett munkásságnak van.

Márpedig erővel csak erőt lehet szembeállítani, minket pedig most éppen Törperőssel vert meg a sors, aki nem tud, csak az erő nyelvén beszélni és nem is ért meg mást, csak az erő nyelvét.

Az érdekegyeztetés rendszerének szétverése közvetlen támadás a demokratikus intézményrendszer maradéka ellen, lassan nem marad semmi a demokratikus államberendezkedésből.

A mai hatalom – úgy tűnik – azt az egyetlen társadalmi mintát próbálja követni, amelyet gyermekkorában megismert, és szocializmust akar építeni.

Az új, érdekegyeztetőnek csúfolt intézmény neve Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács lesz.

Aki kitalálja, hogy milyen szocializmust épít Orbán, azok között kisorsolom a Nemzeti Együttműködés nyilatkozatának egy példányát.

:O)))