AKI A NEMZET KÉTSÉGÉT JELKÉPEZI

Kósa Lali megmagyarázta nekünk, hogy miért éppen Áder a legjobb választás a Köztársasági Elnöki posztra.

A hírre Áder ázsiója tovább zuhant, jelenleg a negatív tartományban tartózkodik.

Szülei sírva kérlelték, ne vállalja a posztot – hát ezért iskoláztattunk drága pénzen?

Lehetnél akár még ügyvéd is, erre te bohócnak állsz?

Azt akarod, hogy rajtad röhögjön az ország?

Hogy kiderüljön, hogy az angol tanulmányi versenyben a második lettél Ájem Mónika után?

Hogy te legyél a prosztóbronzon?

Nem volt elég a könny, a bánat - a Párt szólította és Jani házhoz megy.

Azt nyilatkozta Debrecen dinnyefejű nagyura, hogy  ma, amikor "rendkívül erősen támadják" az országot, nem egy "se hús, se hal" típusú államfőre van szükség, hanem egy olyan emberre, akinek van karaktere, aki megvédi a magyarok becsületét.

Ez persze butuskaság, hiszen a Köztársasági Elnök nincs arra felhatalmazva, hogy örök időkre a Tonga Királyságra száműzze ezt az egész bagázst, pedig nagy jót tenne az országgal egy erre vonatkozó egyéni képviselői indítvány.

Pedig most, a megboldogult V. George Tupou után lehetőség nyílna focizni tudó királyra szert tenni a Tonga baráti népének, ezzel a lépéssel meg lenne végre védve a magyarok becsülete, Magyarország nem lenne továbbra is az Unió Schmittpalkója.

Járulékos eredményként biztonságban tudhatnánk magunkat ettől a maffiózó bandától, esetleg a végén még a kispénzű magyar paraszt is földhöz jutna talán, és nem kellene egyszer majd a kapufák és a szögletzászlók kivágásával bíbelődnie, ha tarhonyát akarna vetni.

Egy ilyen helyzet vastagon megérné azt, hogy ne kutakodjunk a tongai bankok betétesei között, hagynánk, hadd egyék a majmok békésen a banánt a trópusi napsütésben.

A tongaiak persze nehezebb helyzetben lennének, mert azonnal kétszer ötvenezres táborra szakítva utálniuk kellene testvérüket, apjukat, anyjukat, ősi isteneiket és szabadtéri szentélyeket kellene emelniük az Új Istennek, a Haragvó Ügyvédnek, a szentélyek kövére (nem a Kövérre!) pedig rá kellene faragniuk hajdani óvodai jelét, a töpörtyűt.

Mindenesetre azt már tudjuk, hogy milyen Elnök nem kell a magyarnak: nem kell egy "se hús, se hal", vagy "bácsika" típusú, vagy jogásztudós államfő ennek az országnak.

Dalma asszony hálás lesz, Göncz Árpád csak legyint, de Sólyom azt hiszem gutaütést kap -  már megint ez a kis Pötsch alázza meg, akinek volt pofája még ahhoz is, hogy belepiszkáljon a jogalkotásba!

Hogy miért is kellett belerúgnia egy nekifutásból az összes eddigi államfőbe, azt ugyan nem tudom, de valaki azért tájékoztathatná, hogy a felsoroltak közül kettőt a Fidesz adott nékünk, egyik megválasztásánál személyesen ellenőrizte, hogy a csicskások közül mindenki helyesen szavazott-e -. azt az egyet viszont, akit nem a Fidesz cseszett a nyakunkba, azt szerette a nép.

De még így is el kell mondani, hogy mindhárman le tudtak tenni valami polgárilag értékelhetőt az asztalra, volt tisztességes polgári foglalkozásuk – horribile dictu érdemeik is voltak, és polgárok voltak a szó minden értelmében.

Ellenben a mostani jelölt az asztalra legfeljebb odacsinált, emellett akkora bunkó, mint ide Lacháza.

És sajnos beteg is, orvosi csodaként neki kétoldali faciális paresise van, arcidegmozgató izmai nem működnek, olyan, mintha saját szobra lenne - ezért is utálhatja kissé Viktor, aki csak a saját szobrát szereti nézegetni…

Viszont remek végrehajtó – feledhetetlen teljesítményt nyújtott például a Legfőbb Ügyész kinyuvasztása alkalmából, Sólyom megválasztásakor, azt a kis liezont a jobboldal női és okosabb változatban nyomuló Matolcsyjával pedig felejtsük el – a Vezér bűnbocsánatot adott.

Hát így jártunk.

Ő fogja majd jelképezni a nemzet egységét, habár szerintem célszerűbb lenne a nemzet kétségéről beszélni, merthogy a többség kétségbe van esve, csak még fél, mert még úgy érzi, hogy van veszítenivalója – pedig már nincs.
Azért majd megnézem, amikor éppen jelképez, eddigi pályafutása során mindig az egység megteremtésére törekedett, csak sajnos idáig még nem tudta kiirtani azokat, akik kilógtak a világképéből.

Kósa szerint egy olyan embert kaptunk, akinek karaktere van, aki beleáll a munkába, aki majd megvédi Magyarországot, a magyar demokráciát, becsületet, és segíti az országot, hogy ne illessék képtelen vádakkal, mint az mostanában szokás.

Namármost karaktere – jelleme - mindenkinek van, csak nem mindegy, hogy milyen.

Ádernek olyan jelleme van, mely megenged mindent a cél érdekében, megengedte elődjének és frakciótársainak megalázását, megengedte, hogy a Köztársasági Elnök választását alpári komédiává züllessze, megengedte, hogy beszálljon ebbe a viktoriánus ámokfutásba, jóllehet nem lett volna szüksége rá.

Hogy milyen munkába kell beleállnia, az is kérdéses, - szerintem első feladata az lesz, hogy szaladjon már el Viktornak egy parizeres zsömléért a sarki CBA - ba, ez lesz egyébként a legfajsúlyosabb feladata is, most pedig kezdheti gyakorolgatni az aláírást és a bólogatást meg a bokacsattogtatást.

Magyarországot, a becsületet meg az védené meg, ha mint a gúnár a csapat élére állna és kéz a kézben elhúznának a francba – fogd a pénzt és fuss!

Merthogy ő nem javítani fogja a minőséget, hanem rontani - a kis krakéler mögött Kövérrel együtt képezik majd a hátteret, - aki őket látja, azonnal el tudja, majd képzelni milyen lehet az, aki a kolompot hordja.

Csak a beiktatása lesz kissé nehézkes, mert annyira súlytalan, hogy a lábaira vasgolyókat kell majd láncolni, hogy el ne szálljon, mint egy felbajszolt lufi.

Aki látja majd, nehogy azt gondolja, hogy rabláncot lát, sajnos nem az.

De majd sorrakerül az is.

:O)))) 

HAZUGSÁG

Mindenki hazudik, méghozzá sokat.
Napjában többször is, és ezt olyan rutinosan teszi, hogy már maga sem veszi észre.
Ezt tudományos kutatások bizonyítják, mint ahogy azt is, hogy a hazudozás tulajdonképpen igen fontos lelki szükséglet.
Ha nem hazudnánk, belebetegednénk, lehet, bele is pusztulnánk.
Hazugságok segítségével tér ki az ember a mindennapok millió apró megpróbáltatása elől, ennek segítségével kerüli meg a számára lelki kényelmetlenséget okozó kérdésekre adandó válaszokat, a hosszadalmas magyarázkodásokat, a sztereotip kérdésekre adandó válaszokat.

Hogy vagy? – kérdi ismerősünk az utcán, mire a válasz automatikus: Köszönöm, jól!
Pedig dehogyis vagyunk jól, fáj a fejünk, utálunk bemenni a munkahelyünkre, mert ott nem egy közös célért együttműködő, jókedvű csapat tagjai vagyunk, hanem a kirúgástól rettegők közül az egyik, arról nem is beszélve, hogy jön a tél, kellene új téli gumi, de már a benzinre sem telik…
De ha belekezdünk a panaszkodásba, akkor az idő, az idő meg pénz, de ez a legkevesebb, ellenben a szintúgy az állásáért rettegő főnök letol – kinek hiányzik ez?
Nincs kivétel, talán tízmillióból egyetlen, de ő meg azt hazudta, hogy ő az Ember, Aki Még Soha Nem Hazudott.
Az ellenpontja pedig a Nagy Hazug, aki megelégelte a hazugságokat és azt mondta, hogy ennek véget kell vetni.
Mert a politikus persze hazudik, kancsalít egyet a festett egekbe, majd amit ott látott, azt megpróbálja eladni a társadalomnak, mint aktuális világmegváltó programot.
Természetesen, ha valaki az ígéreteket, melyeket a politikusi recept magában hordoz, készpénznek veszi, akkor hihetetlen csalódások fogják érni, mint ennek már tanúi voltunk az elmúlt húsz évben nem egyszer.
Persze hazugság és hazugság között azért különbség van, más az, ha azt válaszolja valaki a hogyvagyra, hogy jól, meg az is más, ha a faluszélen megfogja a rendőr a miniszterelnököt, hóna alatt egy libával, és a hova, hova? kérdésre azt a választ kapja, hogy viszem orvoshoz a libut, mert mindjárt szülni fog…
Szóval politikus esetében is differenciálnunk kell a hazugság és a pofátlan hazugság között, aki pedig ezt a kérdést tanulmányozni szeretné, ki ne hagyja a napi politika tanulmányozását, mert a pofátlan hazudozásnak olyan széles repertoárjával soha még ember nem találkozhatott, mint amilyet manapság dicső kormányzó pártunk és kormányunk előad.
Azt mondta Kósa Lajkó, aki a miniszterelnök legveszélyesebb barátja, hogy nem hívtuk az IMF-et, jött az magától, és hogy kényes helyzetben volt a kormány, mert ha nem beszélünk velük (az IMF-el), akkor az a kritika éri, hogy bunkók vagyunk, mert nem beszélünk velük.
Tulajdonképpen az, hogy bunkók, teljesen független egy IMF delegáció megérkeztétől, ez a magyar kormányzat és a Fidesz immanens tulajdonsága, ezt kétségbevonni körülbelül azzal egyenértékű, mint megkérdőjelezni, hogy a róka és a liba között legrövidebb út az egyenes.
Kósa mester kis magánszámát szemrebbenés nélkül tudta eljópofizni, miközben az IMF képviselőit a guta ütögethette, merthogy kívülnézetből nem lehet mindig tisztán látni, sokszor a senkit is valakinek nézheti az, aki csak a névjegykártyáról alkot ítéletet.
Mindenesetre azért kiadtak egy közleményt, mely szerint "A technikai segítségnyújtás minden IMF-tagország számára nyitva álló lehetőség, amelyet az országok maguk igényelnek".
Hát lehet, hogy én nem tudok szöveget értelmezni, de az én olvasatomban ez úgy szól, hogy a segítségnyújtást a mi Bölcs Vezérünk kérte (Vagy elrendelte? Ki tudja, milyen állapotban van éppen…), nem más, és legfőképpen nem saját elhatározásukból jelentek meg az IMF képviselői nálunk.
Jönnek persze majd akkor is, mikor a Vezér nem hívja őket, legközelebb novemberben.
Ezért is tett jó ütemérzékről tanúbizonyságot Lali alelnök, merthogy az annak a látogatásnak a célja a magyar gazdaság folyamatainak áttekintése lesz és az eredmény pénzt fog érni mindahányunknak.
Akihez még nem jutott volna el a hír, a Mi Bölcsességünk és Kósa alvezér, továbbá Matolcsy guru oly sikeresen tornászta le a hitelképességünket, hogy egy esetleges rossz IMF értékelést követő országkockázati leminősítés azt jelenti, hogy a külföldi pénzügyi befektetők elkezdik a pénzüket hanyatt-homlok kivonni az országból.
És akkor - az új országot megalapítandó - ott fog ülni Viktor Pusztaszeren, körülötte meg az ország népe a puszta seggén, mivelhogy akkor a gatyát is lehúzzák rólunk.
Hogy ez a hazugság mire volt jó Kósának?
Ki tudja, a Fidesz vezetői különös anyagból vannak gyúrva, az agyuk helyén meg egy fényesre polírozott billiárdgolyó van, nagyon úgy tűnik.
Azt sem nagyon értem, hogy miért kellett azt hazudni, hogy az október 23.-i EU tanácskozás időpontja ismeretlen volt, hiszen igen gyorsan kiderült, hogy annak időpontját valamennyi tagország – így Magyarország kormánya is – jóváhagyta.
Vajon miért nem jelezte a Mi Boldogságunk, hogy neki itthon dologidő van, mert az Astoriánál akarja lelkesíteni népét és emlékezni akar az öt évvel ezelőtti rendőrterrorra, merthogy 1956 emléke már rendben van, arról Wittner nagyasszony és társai gondoskodnak folyamatosan, de nekünk most kell megteremteni a fülkeforradalom nimbuszát.
A fülkeforradalom a nevét azért kapta, mert a népnek jó ideig hiányoztak a fülkék, de a forradalom kivívta, hogy ne kelljen naponta körbeszarniuk a Parlamentet…
Ez is teljesen felesleges hazudozás volt, hiszen a vak is látja: menekül a Vezér még annak a lehetőségétől is, hogy esetleg valaki olyan is legyen hallgatósága között, aki nem tapsolja ütemesen a Vik-tor, Vik-tort.
Hogy Szijjártó erről azt hazudta, hogy ismeretlen volt az EU rendezvény időpontja, arra szót se vesztegessünk.
Tulajdonképpen azért van külön kormányszóvivő meg miniszterelnöki szóvivő, mert egy ember képtelen lenne ennyit összehazudni.
Ha így folytatjuk, lehet, növelni kell a számukat…

:O))))

ARANYÉREM...

Mi lett ezekből a hajdan jobb sorsra érdemes fiatalokból?

Mire beléptek a negyvenes éveikbe, már el lehetett volna dobni őket, és most, így az ötvenedik évük felé már elérkeztek arra a pontra, ahonnan nincs tovább romlanivalójuk, a maguk módján tökéletesen romlottak mindahányan.

Pedig sokszor gondoltuk menetközben azt, hogy megbocsátunk nekik, de sajnos mindig tettek valamit, ami elvette ettől a kedvünket és eljutottunk oda, hogy ma már nehéz akármelyikükre is jó szemmel nézni.

Hajdan ők voltak a nagyanyák kedvencei és az ország reménységei, ők voltak a tiszták, az üde, friss hang a Kádár–kor csinovnyik-nyelvezete után, akikben volt kurázsi, volt humorérzék és volt tán még őszinte tenniakarás is.
Eleinte.
Nem sokáig.
Mikor Deutsch Prágában tüntetett egy ország aggódott érte, az Európa keleti felének szabadságért küzdő fiatalt látta benne, és még nem sejlett föl annak a bánatos pojácának a portréja, aki ma néz ránk vissza a falinaptárból.
Mikor az a kis szőröspofájú harsányan követelte a szovjet csapatok kivonulását, akkor ugyan röhögtünk rajta, merthogy döglött lovat vert - amit követelt, az már eldöntött tény volt és ami azt illeti, neki a döntéshez semmi néven nevezhető köze nem volt, - de tetszett a fiatalos bártorság.
Azt csak később tudtuk meg, hogy a kockázat csak virtuális volt, hiszen a társaság mögött ott állt a szocialista rendszer belügyminisztere, Stumpf apósa.
Ettől persze még lehetett volna mindahányukból rendes ember is, - nagy kár, hogy nem lett.
Talán az első BOSS öltönyöknél siklott ki a dolog, melyet a párttámogatás szabálytalan felhasználásával vettek maguknak a fiúk, de aztán hamar ráéreztek a dolog ízére és nem sok idő kellett, hogy elkezdjenek nagyban mutyizni az MDF szintúgy tisztakezű politikusaival és lenyúljanak egy palotát a Duna-parton, az Erzsébet-híd lábánál.
Innen pedig már nem is volt megállás, a székházpénzből kőbánya lett a kedves papa nevére, meg néhány vállalkozás, melyeket aztán Kaya Ibrahim tett állítólag magáévá – nagy kár, hogy erről ő nemigen tud semmit.
És előjöttek a fékezhetetlen harácsoláson kívül egyéb negatív tulajdonságaik is.
Egyértelműen az ő rovásukra írható a közbeszéd mai állapota, a durva és agresszív stílus, ami ma már fel sem tűnik.
Mikor először mondták, hogy a kormány hazudott, akkor sokak fülét megütötte ez az udvariatlan mondat, de aztán eljött az idő, amikor már visszasírtuk volna ezt a légies megfogalmazást, hiszen nem kellett ahhoz sem sok idő, hogy a pártelnök-asszony borotválkozótükrét emlegessék, vagy a legfőbb ügyész véleményét nyilvánítsák irrelevánsnak.
Bunkók lettek, és azt hitték, hogy jópofák és szellemesek, az agresszivitásuk pedig nem ismert határokat.
És a gátlástalanságuk sem, amivel csak a nagyképűségük vetekedhetett.
Ki törődött azzal, hogy mi lesz az országgal, hiszen az országot egyébként is saját magukkal azonosították és azt képzelik a mai napig, hogy ami nekik jó, az jó az országnak is, hiszen ők maguk a haza és a haza nem lehet ellenzékben.
Történelmi bűnük, hogy végletesen és végzetesen megosztották az országot, ellenségekként állítva be azokat, akik másképpen képzelték a világ folyását, mint ők.
Ilyeneket egyébként nem volt nehéz találniuk, hiszen nekik egyetlen céljuk volt és van: a hatalom, mely uralmat ad a pénzforrások felett, amelyből aztán bőségesen csordogálhat mindahányuknak – nem volt az egy túl nagy kollégium, ahonnan indultak.
Aztán sikerült a mocskot tovább fokozni, Orbán már nem tűrte meg maga mellett régi bűntársait sem, tulajdonképpen senki nincs ma már mellette a kezdőcsapatból, a jelenlegi csapat bátran felvehetné a Névtelen Nullák nevet.
Hogy mikor uralkodott el a Vezéren a cezarománia, azt nem lehet pontosan tudni, de talán másként alakultak volna a dolgok, ha Deutscban van némi gerinc, és amikor az ország előtt csinált belőle bohócot miniszteri kinevezése kapcsán, akkor a régi barátság jogán elküldi őt melegebb éghajlatra.
Sajnos bizton állíthatjuk, hogy gerincből egy földigilisztában is több van, mint a hajdani sportminiszterben.
Ma már a Vezér minden hajdani (bűn)társa békésen eszi a száműzöttek dúsan megvajazott kenyerét, és tartja a száját.
Részint érdekből, részint meg, mert fél, merthogy sikerült eljutnunk oda, hogy Magyarországon ismét lehet politikai okokból félni.
Az Ember, Aki Soha Nem Hazudott gátlástalanul hazudozik, kisstílűen alkudozik az Unióval, mint egy lókupec, csűri-csavarja a szót és láthatólag el van ájulva saját nagyságától.
Sameszai meg a maguk portáján iparkodnak kisorbánok lenni, némelyiknek még a hanglejtése is idomult az övéhez.

Kispályás, pitiáner társaság ez a végtelenségig.

Szép példa erre Kósa elnökhelyettes lányának aranyérme, melynek érdekében Debrecenben megváltoztatták a korcsoportokra vonatkozó szabályokat, így a kislány újonnan kreált korcsoportjában csak hárman indultak, nehéz lett volna nem érmesnek lenni.

Sajnálom a gyereket, az apja az eredményt lopja el tőle nagy segíteni akarásában.

Aki ilyet csinál, az szülőnek ostoba, embernek meg jellemtelen, - olyan pontosan, mint az a cég, melynek alelnöke.
Ha nem megy tisztességesen a szabályok keretei között, akkor meg kell változtatni a szabályokat, legyenek azok egy sportág szabályai vagy törvények, esetleg az Alkotmány.
A hajdani nagymamák már nagyon idősek, de még sokan közülük élnek és emlékeznek, és ha ma rájuk néznek, akkor a mai nagymamákkal együtt bevesznek egy Daedalont…


:O)))

STADION...

Hát megvalósul végre a debreceni álom, - stadiont kap a Loki!

Az ötödik legeladósodottabb magyar városnak valószínűleg már csak ez hiányzik a boldogsághoz, hiszen – mint kiderült Kósa közgazdász és árfolyambillegető szavaiból – a Loki a fejlődés motorja, a GDP növekedésének egyetlen reménye.

Hogy el ne hervadjon a debreceni labdarúgás csenevész, de legalább kizöldült facsemetéje, ahhoz stadion kell, ez kétségtelen.

Merthogy a sport mindenekfelett és ezt a stadionépítést épp úgy kell csinálni, ahogy minden országban, amelyikben a labdarúgás jelentős mértékben hozzájárul a GDP-hez, - állami és önkormányzati forrásból.

Arra azért nem került sor, hogy cizellálja is ezt a magvas gondolatot egyetlen élőként megszobort politikusunk, és azt sem taglalta, hogy ez a számok nyelvén mit jelent - ahogy azt sem, hogy honnan veszi, hogy ezt a világ boldogabb országaiban is így csinálják.

Mindössze azt nem tagadta, hogy a nagyságrend tízmilliárdos, és azt állította, hogy a műintézmény már középtávon nyereséges lesz.

Hááát - ha csak be nem integrálja a projectbe a helyi örömlányokat, akikhez kiváló kapcsolatokkal rendelkezik, akkor ez azért kétséges...

Hát imígyen akkor azt már tudjuk, hogy mi lesz, csak még azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz.

Merthogy egy nyakig eladósodott városnak legjobban egy ilyen pénznyelő létesítmény üzemeltetésének költségei hiányoznak, az olyan igaz, mint a tény, hogy Kósa Lajos Isten első helyettese, a magányos nők gyámolítója, a pénzügyi zseni, akinek mellesleg hiteltartozásom ügyében magam is sokat köszönhetek…

Mindenesetre hatalmas lépés ez magyarember egészséges életvitele felé, - igaz ugyan, hogy egyelőre csak 11 labdarugó és vagy kétszáz utcai harcos élvezheti áldásait, de ne legyünk telhetetlenek!

Bónuszként talán még Deutsch Tamás elfekvő beléptető kapuiból is be lehet építeni néhányat, lecsökkentve ezzel a károkozás 5 milliárd forintos (egy fél Loki-stadion - nyolcéves kamataival együtt van az egy egész is…) összegét négymilliárd nyolcszázmillióra, - ez további haszon ugye…
Merthogy a Loki saját nyereséges tevékenységét labdarugó utánpótlás-bázis felépítésére fogja fordítani, - persze Lajosunk szerénysége megtiltotta, hogy megemlítse – remélhetőleg Kósa Lajos Akadémia lesz a neve, - így végre megkapná ő is az iskolai végzettségét méltán tanúsító okiratot és akadémikus lehetne végre, még mielőtt elnyerné a közgazdasági Nobel-díjat.

Szeretem én rettenetesen a focit, végtére is a szórakozás biztosított, - ennyi kutyaütőt egy pályán azért nem mindennap lehet egykupacban megszemlélni, és nagyon becsülöm a futballakadémiának nevezett gladiátorképzőket is, - gazdáik igen szép pénzeket fognak keresni majd az itt felkészített fiatalokon.

Viszont az iskolai vagy helyi sporthoz rendelt pénzekről nemigen esik szó, a kis helyi sportegyesületek vezetői és edzői a legjobb román koldusokat is bármikor lealázzák, - már csak a fekete szemüveg és a karjukon ordító csecsemő hiányzik róluk…

Lajos megemlékezett a szoci kormányokról is, elmondta, hogy mennyire alacsony hatékonyságú volt a Nemzeti Fejlesztési Terv, - persze nem akarta kétségbe vonni, hogy kellenek a tornaterem felújítások is, de néha van fontosabb szempont.
Persze - elvi szempont.
Elviszem.

Pont.

A fn.hu részére adott interjúban Kósa első elnökhelyettes azután még gusztustalanodott kicsit - például olyan természetességgel hazudta szembe az olvasót a decentralizáció fontosságáról, mintha pártja nem éppen most kotorna maga alá mindent és mindenkit ami/aki létezik, él vagy mozog.

Elsősorban természetesen azokat az intézményeket, ahol a nagy pénzek mozognak.

14 államigazgatási szerv kerül közvetlen állami irányítás alá, beleértve a Tb-t és a Nyugdíjbiztosítót is bevételestől-mindenestől, - hogy aztán ezeket a továbbiakban miért nevezik majd biztosítónak, arra csak egy lehet a magyarázat, - valamiért idegenkednek az államosítás szótól.
És hogy miért pont Rákosi jut az ember eszébe, ha a változtatások lényegébe belegondol, arról csak ötleteim vannak.
Persze várjuk meg a választásokat, merthogy addig olyan a Vezér, mint a néma levente, és alattvalóinak sem kellett megüzennie, hogy kampányidőszakban kuss, - tudják ők, hogy nekik egyébként is kuss van…

Viszont a jó hír bejelentése egyértelműen vezéri feladat, - olyan peckesen állt ma a Rákosi 60. születésnapjára emlékeztető zászlóerdő elé, mintha hosszú és gondos előkészítő munkája érett volna be a mai napon, - annyira nemzeti volt, hogy már csak azt vártam, mikor csavarja be magát valamelyik zászlóba a szexibb kinézet végett, de megfékezte magát, hál istennek…

Vezérünk elmondta, hogy az egymillió munkahely teremtése felé megtettük az első öles lépést - habár ehhez is annyi köze volt, mint házilibának a vadludak vándorlásához, de hát azt már megszoktuk, hogy a mi Vezérünk kicsit lopós, - most éppen dicsőséget, ugye…

Azt is hallhattuk, hogy ez a beruházás – ha elkészül – a GDP 2%-át fogja megtermelni.

Bolond ez az Audi, egy ilyen földön heverő, tönkretett országba komplett autógyárat telepít, - ezek a németek se tudják, mit csinálnak!

Azért örültem a hírnek, és csak mellesleg jutott eszembe a LMP nagyszabású tiltakozása a project helyszíne ellen.

Volt itt védett erdőssztyepp, meg volt nagyívű eszmefuttatás arról, hogy nem az autógyártás, hanem a zöld munkahelyek létrehozása lenne a helyes útja a gazdaság fellendítésének, - még az ég is zöld volt, már csak a bánáti bazsarózsa hiányzott.

Gondolom természetbarát tulkokat, esetleg megmentett bálnákat kellene terelgetni a zöldruhás munkavállalóknak az erdősztyeppen, - az LM P-nek jelentős készlet áll ezekből a fajtákból rendelkezésre.

Lassan-lassan már azt gondolom, hogy a zöldre dizájnolt kisfidesz kártékonyabb még Kósa Lajkónál is, ami azért nem kis teljesítmény, lássuk be…

Mindenesetre ne bánkódjunk, hazánk elindult a felvirágzás felé, egyes fideszes hívők szerint többet tettek a száz nap alatt, mint a megelőző kormányok nyolc év alatt.

Hát - hacsak nem a károkozásra értik, mert akkor úgy stimmel…

Főzzünk inkább lecsót meg töltöttpaprikát, annak van most a szezonja, és élvezzük még néhány napig az érett hölgyek nyarát - fő az egészség és a kiegyensúlyozott életvitel, ugye...


:O)))))