IDEGROHAM

Valószínűleg lehet valami kis pszichés problémája Kerényi Imrének, de az is lehet, hogy a világ számára egy nagy performance, melynek belső elkötelezettségből mindenképpen ő szeretne a rendezője lenni.

Amikor egy csillagfényes éjszakán az égre pillantva csupa-csupa öt és hatágú csillagot látott, behunyta szemét és ideálmodta nekünk az Alaptörvény Asztalát.

Már maga az elnevezés is gyönyörű, mecsoda alliteráció, mecsoda kifinomultság!

Sajnos most nem megy egy lépésben, hogy az A. A. lába színaranyból, teteje legyen, de a tetejére oda kellene még csinálni valamit, gondolta és felködlött fejében a Nagy Ötlet.

Legyen az asztalon az Alaptörvény, egyelőre újságpapírra nyomva, de később jöjjön a mű, a Díszkiadás, mely majd sunyin megörökíti az ő emlékét is a hálátlan utókornak, ha máshol nem, hát az impresszumban.

A Díszkiadásban egyik oldalon képek lesznek, másik oldalon a veretes szöveg, mely személyesen a Nagy Alkotmányjogász szellemi terméke, jelzem olyan is.

Hogy a képek milyenek, arról csak sejtéseink lehetnek, hiszen ezidáig csak egyet ismerhettünk meg, de hogy értékesek az biztos, hiszen olajfestmények, nekünk meg nincsenek jelentős olajmezőink – ezért is kerülhetett a képek darabja másfélmillióba.

A képek a századfordulótól napjainkig ölelik fel történelmünk eseményeit, nincs kétségem, hogy az ábrázolásmód megfelel majd úgy Kerényi művész úr elmeállapotának, mint a Vezér közismerten kifinomult és a Nemzeti Színházon már bizonyított kifinomult ízlésének.

Lesz a múlt századról széles áttekintés, Széll Kálmán tekeri az adóprést, a magyar baka egy szál szuronnyal kergeti a taljánt Doberdónál, lesz Kunbéla megpitykézi a szüzeket, Horthy kormánya aláírja a trianoni szerződést, Horthy Miklós dicsfényben, zsidók vagonban, rákosi virágesőben, szóval minden, ahogy illik.

De nekem azért a rendszerváltás utáni évek tematikája – az utolsó öt kép - tetszik legjobban, ide is másolom a címeket, meg a festő nevét:

Nagy Imre újratemetése (1989) – Galambos Tamás
Nemzeti Színház (1837–2002) –Atlasz Gábor
Lovasroham (2006. október 23.) – Korényi János
A vörös iszap (2010–2011) – Szentgyörgyi József
Új alkotmány születik (2011. április 25.) - Szkok Iván

Lehet, hogy csak én vagyok rosszindulatú, de valahogy olyan érzésem támadt, hogy itt a tematika a Lánglelkű Vezér életútja köré szerveződött.

Kezdődik a sor Nagy Imre újratemetésével, mely arról híresült el, hogy a Vezér ott verte ki hősiesen az oroszokat, jól megmondta a frankót nekik azzal a félelmetes, szőrös pofájával!

Pucolt is kifelé a muszka eszeveszetten, előtte megtekintették a Mi Boldogságunk izmos felsőtestéről és vaskos combjairól készült képeket, nem is volt hezitálás, meg ugye a kivonulás már folyt is, de kiemelkedő történelmi pillanat volt!

A Nemzeti Színház az egy ikersiker, merthogy a színház maga gyönyörű lett, olyan, mint Honthy Hanna csárdás kiskalapja és mintegy melléktermékként ottmaradt, ma Gödör névre hallgató képződmény, melyből szintúgy Nemzeti Színház lett volna, de a Vezér összevonta szemöldökét, így a néhány milliárd ott maradt a föld alatt.

Kíváncsi vagyok, Alföldi ott lesz-e a képen, talán a Vidámparkot idéző hajóorrban etethetné a libákat, mellette egy-két gárdista vigyáz, hogy el ne lopja...

A Lovasroham című kép arról nevezetes, hogy ez egy olyan roham volt, ami nem volt roham, hanem a rendőrök végigvágtattak az úttesten a Dob utca magasságáig, mutatván, hogy nem lenne piskóta, ha célt is keresnének maguknak.

A pszichikai hadviselés sikeres volt, olyannyira, hogy ma már szinte a vérfürdő képe idéződik fel ha szóbakerül, bizonyítva azt, hogy ha sokat mondogatunk valamit, akkor magunk is elhisszük.

A képek közül ezt lehet egyelőre ismerni, a földön fekvő szűz arca nem vehető jól ki, - talán W. M. lehet? – merthogy a rendőr bottal piszkálja, ami jó ízlésre vall, - ha már elengedhetetlen, akkor bottal…

A képen körben meg van örökítve néhány mártíriusz, keresztbetett tonfák meg az MSZP logója, ez utóbbi tetszett, de hiányolom a háttérből az „Orbánt a páncélautóról beszédet mond híveinek” motívumot.

Gondolom, a Vörös (!) iszap című festményen ott magasodik majd az életmentő dolomitgát, tetejéről büszkén néz szét a vezér, gondja volt a tesó üzletére!

Az utolsó kép lesz a legszebb, ezen felejtett le egy emeletet a Parlamentről a művész, most éppen a ráépítés folyik, de gyönyörű is lesz, ha elkészül - szem nem marad majd szárazon.

Ezt kapják majd az érettségizők útravalóul, hadd nézegessék a munkanélküliség keserű napjaiban, micsoda dicsőséges napjai is voltak ennek a gyönyörű, de átoksujtotta kis országnak.

Hát igen, ez a korszak már a Vezéré.

A könyvet dúsan fogják aranyozni, a mi napjainkat meg majd az, mikor ezeket az elmebetegeket végre elzavarja a nép a francba.

:O))))