MAGYARORSZÁG MÉLTÓSÁGA

Őfőméltósága méltatlankodott egy sort a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című, vasárnap megjelenő konzervatív német lapban.

A lap a címoldalon "Megsértették Magyarország méltóságát" címmel foglalta össze Orbán interjúját, amelyből mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a magyar miniszterelnök "tiltakozik az országa fölötti gyámkodás ellen".

Hát velős ez az állítás, mint a marhacsont, erről mindjárt három dolog jut az egyszerű mezei blogger eszébe.

Az első az, hogy akitől én pénzt akarok koldulni, az nem a gyámom, hanem a hitelezőm, és ez a fogalom meglehetősen más pozíciót takar, mint Orbán értékelése.

Hitelt pedig nem kötelező felvenni, mint tudjuk.

A második, hogy ez az ország nem Orbán országa, még Mária országa is csak a lakosság egy szűk rétege számára, hanem ez az ország a magyar állampolgárok országa, bármennyire is magáénak hiszi ez a szerencsétlen.

Akiről igen könnyen elképzelhető, hogy gyámság alatt végzi, merthogy állandóan keveri a fogalmakat - például Magyarországot állandóan önmagával azonosítja, ami azért – lássuk be - vicces.

A Méltóságos Úr azt is mondta, hogy az az érzése, hogy a vezető európai politikusok nagy része elveszítette a hitét abban, ami Európát egykor naggyá tette.

A feltörekvő nemzetek mind bátran vállalják "szellemi identitásukat", vallásukat, kultúrájukat, "mi azonban lemondunk arról az erőről, ami abból a tényből fakad, hogy ez a keresztény kultúra világa".

Őfőméltósága minimum téved, nem a vezető európai politikusok hitével van baj, hanem az ő szuperprimitív világlátásával, amely valahol a népmesék szintjén elakadva azt tükrözi, hogy a világ egészségesebb tájain egy nemezpáncélba öltözött dalia (cca. 165 cm.) a keresztet magasra emelve kell védje azt a kultúrát, melynek mibenlétéről halovány fogalma sincs.

Az nem tűnt fel eddig neki, hogy a világ halad, hogy a fejlődés számos területen pozitív és néhány területen negatív dolgokat is hozott az államok és az emberek életében.

Nagyuram ugyanis idegenkedik a fejlődéstől, sokszor az a gyanúm, hogy azért tört ilyen gátlástalanul hatalomra, hogy legyen a számítógép használatához és a mobiltelefon kezeléséhez megfelelő személyzete, holott ezek nélkül is jól ellenne a nemzet – mint ahogy az Unió nélkül is, csak ezt mostanában csak árnyaltan lehet elmondani.

Azt is mondta Őkegyelmessége, hogy "egyáltalán nem is beszélünk már azokról a dolgokról, amelyek szükségesek ahhoz, hogy meghatározó civilizáció maradjunk".

Van egy értelmezése az "európai történelemnek, az európai jövőnek", amely szerinte a vallásosságból a szekularizációba, a hagyományos családmodelltől a sokféle családmodell felé tart, mely szerint a nemzetállamoktól az internacionalizmus irányába halad a fejlődés, de amire ő gondol, az más irányba tart, a vita pedig arról szól, hogy melyik az előremutató és melyik a maradi álláspont.

Hát, éppenséggel lehetne beszélni róla, de akkor azonnal kiderülne, hogy mennyire ósdi, elavult, felszínes és élettől elrugaszkodott a gondolkodása, mennyire csak a saját álomvilágának rabja, mennyire hazug és demagóg.

És mennyire tesz a magyarok méltóságára, merthogy amerre viszi az országot hazug módon megszerezett hatalma birtokában, arról a nép egyszerű fiai-lányai nem tudhatnak, merthogy ahhoz nincs közük és nem is kell vele foglalkozniuk, hiszen arra ott van ő - aki egy olyan párt elnöke, melynek még döntéshozó testületei sincsenek, csak Vezére – ezt a személyt egyébként németül Führernek nevezik.

Őfőméltósága szerint „a magyaroknak ötvennél is kevesebb ügyben van vitájuk a bizottsággal, míg például a németeknek közel száz.

Az ilyen viták a mindennapok részei az EU-ban, most azonban "egyesek azt állítják, hogy megsértettük az európai szellemiséget. (…)

Mit kezdjek egy ilyen véleménnyel?

Engem megválasztottak, a magyar kormányt is megválasztották.

De ki választotta meg az Európai Bizottságot?

Hol van a demokratikus legitimációja?

És kinek tartozik felelősséggel az Európai Parlament?

Ezek az új európai architektúra nagyon komoly problémái" - mondta.

Szerintem meg az ő problémái, merthogy ezekből a kérdésekből világosan kiderül, hogy lövése sincs az Unióról, az európai szellemiségről, ellenben az nagyon helyes lenne, ha az Európai Parlament neki tartozna felelősséggel.

Amúgy meg így kell ezt csinálni, hiszen az a koldus szokott vacsorához bort inni, aki rendszeres időközönként leköpi az adományozókat – nemde?

A Kereszténység Kardja persze azt nem mondja el, hogyha ennyire rettenetes ez az Unió meg ilyen legitimáció-hiányosak a vezető testületei, akkor miért kuncsorog körülöttük, mint kutya a lakodalomban?

Azt is taglalja a Tündökletes, hogy a magyar baloldalt külföldről akarják újjáépíteni, de őket megvédi a nemzetközi jobboldal, emellett az utóbbi időben, a társadalomban erős elszántság mutatkozik a változásokra, és sokkal kevesebb a gyűlölet, mint korábban.

Ha valaki elolvassa Kertész Ákos emigrálásával kapcsolatos kommenteket, akkor ennek igen szép példáit olvashatja.

Persze lehet, ellenzékből még ennél is jobban gyűlölték a zsidókat, cigányokat, liberálisokat, habár ha én miniszterelnök lennék, nem tudna olyan vastag bőr lenni a pofámon, hogy ne égne ronggyá, ha az irányításom alatt álló országból (v.ö: haza) egy olyan kvalitású író, mint Kertész Ákos emigrálni kényszerülne.

Kanada persze szép ország, tele gyönyörű libákkal és Őfőméltósága mentalitásához igen közel álló menekültekkel, akiknek tisztességesebb részének meglehetősen nehéz bizonyítani az üldöztetést, mert a permanens megalázások és az éjszakai félelmek nemigen dokumentálhatóak - de Kertésznek könnyű dolga lesz: becsatolja a kommenteket, melyekben őt méltatják és a kanadai Bevándorlási Hivatal merített papíron, expressz elsőbbségi postával küldi ki neki a tartózkodási engedélyt.

Sajnálom őt, öreg fát nehéz átültetni.

Ha választani kellene, hogy ki emigráljon Kertész Ákos és Nagyméltóságú Urunk között, egy percig nem lenne kétséges a döntés.

Én azért még nem adom fel az esélyt, hogy egyszer talán még erre is sor kerülhet…

:O))))

KITÜNTETÉSEK.

A nagy vadász kapta a feladatot, hogy kilője tükröt, mert az abban láthatókép erősen csípte a jobboldal szemét.
Kertész Ákost elgázosítani és elégetni ugyan kívánatos volna, de ezt kivitelezni a mai Európában átmenetileg még körülményes, ezért hát más módszereket kell keresni a kiiktatására.
Hát akkor próbáljuk meg erkölcsilg megsemmisíteni.
Egyszerű ügy ez, először kell egy jóízűt zsidózni, aztán erre építve a vádat bebizonyítani, hogy  nem is magyar, márpedig egy idegent kitünteni, aki szidja a magyarságot, az több, mint hiba, az bűn!
Vegyük hát vissza tőle a Kossuth-díjat, és ha van neki, még a kisdobos-kitüntetését is, hiszen az ilyen ember nem méltó rá, hogy megbecsüljük!
Az akciót rendezzék el az írástudók egymásközt, mondjuk kezdeményezze azt az aranytollú Schmitt Pál, a kivizelezésben meg vegyen részt mindenki, aki arra jár, beleértve a kulturától csak úgy bűzlő Tarlóst meg a Jobbik írni-olvasni csak rovásírást tudó korifeusait.
Tulajdonképpen semmi meglepő nincs a dologban, hiszen a jobboldal gondolkodása meglehetősen egyvágányú, a gondolatai zömében arra futnak ki, hogy magyarember a lexebb a világon, és aki ezt nem hajlandó kritika nélkül elfogadni az egy tróger és cigány vagy zsidó.
Amúgy meg ez az egész ügy olyannyira lényegtelen, hogy csakis egy ilyen bornírt banda gondolhatja azt, hogy a lépésüknek önkielégítési értékén túl lesz valami más következménye is, hiszen a kitüntetés olyan, mint libán a masni, ha van, akkor szép, de ha nincs, akkor sem lesz attól az a libasült sem csúnyább, sem rosszabb ízű. 
Művésznépséggel meg ilyesmit tenni egyébként is kockázatos, miniszterelnököcskék - diktátorocskák jönnek-mennek, de a művész értéke nem attól függ, hogy mit akasztanak a hasára.
Az író - ha már egyszer beleírta magát a magyar irodalomba - a magyar irodalom része marad, mert a művészi rang maradandó.
Már az is rettenetes szégyen volt, amit névrokonával, a Nobel-díjas íróval művelt a magyar jobboldal, de visszatekinthetünk akár Petőfi koráig is, és mindegyre csak azt látjuk, hogy azok az írók, költők, akik felelősséget éreztek a népért, sosem szüntek meg korbácsolni negatívumainkat - lásd a Pató Pálról szóló veretes sorokat.
A mindenkori korlátoltak meg tüzet fújtak minden lyukból, ami csal fellelhető volt rajtuk mikor Ady vagy József Attila egy-egy sorát elolvasták, hiszen szövegértelmezésre gyárilag - mondhatnám orbáni szófordulattal - genetikusan képtelenek, az elvont gondolkodás pedig olyan számukra, mint a szakértelem: bolsevista trükk.
Remekül kitűnt ez már az öszödi beszéd körül előadott haláltánc alkalmából is, most is erre számíthatunk.
Sajnos a korlátoltság nem jobboldali privilégium, vannak a baloldalon is sokan, akik képtelenek a túlzást írói eszköznek tekinteni, ők elvárnák, hogy az  író, költő politikailag korrekt fogalmazással alkosson és ne használjon számukra emészthetetlen fogalmazásokat, továbbá a magyarságról, az országról csak szuperlatívuszokban illik megemlékezni, és le azzal, aki ilyeneket ír a magyarságról:
Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.
Persze azért vannak, akiknél a kitüntetés indokoltsága percig sem kétséges, és hogy ne keltsek itt felesleges indulatokat honi versenyzők emlegetésével, hadd emlékeztessek arra, hogy Áldott Reménységünk a tongai királyt tüntette ki a minap.
Tonga egy pici, több szigetből álló ország polinéziában, amely Ausztráliától keletre, Új-Zélandtól északra fekvő szigetekből áll, lakossága alig haladja meg a százezer főt. 
Királya, V. George Tupou, neki a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést adományozta a Vezér és az ő gojóstola.
Beccszóra, a chilei cseresznye ehhez képest nudli - az ember nem is tud mást elképzelni, csak azt, hogy esetleg itt kíván birtokot vásárolni Tupou király magyar kollegája.
Ez az ország valóban nem a mosoly országa, ez az ország kész röhej.
Más: betiltotta a szakszervezetek tüntetését a rendőrség, szerintem próbálkozni kellene az Astoria-kereszteződéssel...


:O)))

ALATTVALÓK

Folyik a háború, mert már megint meg merte írni valaki az igazat – ezúttal Kertész Ákos.

Az Amerikai Népszava online kiadásában Bartus László írt egy cikket, melyben elbúcsúzott az olvasóktól az online hírszolgáltatás, anyagi okokra hivatkozva.

A cikkben a szerző nem túl barátságos szavakkal emlékezett meg a magyar társadalom jelenlegi helyzetéről, fogalmazása sarkos, néha szinte durva - jól megmondja a frankót.

Kap tőle rendesen mindenki - a magyar baloldal és a magyar állampolgárok általában is.

Igaza van.

Erre a cikkre reagált az Amerikai Népszavában hétfőn megjelent nyílt levélben Kertész Ákos író, aki megdöbbent azon, hogy ismét kevesebb lesz egy olyan média-felülettel, ahol elmondhatja véleményét a mai magyar társadalomról.

Nyílt levelében ő is megfogalmazza nem túl udvarias véleményét népéről, a magyarságról, mely - valljuk be – nem túlzottan hízelgő.

Ezt írja: ” A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”

Szörnyű szavak, de sajnos egybevágnak mindennapi tapasztalatainkkal, akit még nem hülyítettek meg teljesen a múlt század első feléből átemelt avítt, ócska lózungok, az - bár sajnálkozva – de csak egyetérteni tud.

Sajnos, azok közül, akik egyetértenek, sem tesznek ez ellen az állapot ellen sokat, természetesen mindenkinek megvan a magyarázata saját kis megalkuvásaira, és a magyarázat magában hordozza a feloldozást is.

A Jobbik persze vad halálhörgésbe kezdett, ami nem is csoda, hiszen léte önmagában is igazolja Kertész Ákos véleményét.

A Jobbik szerint az írót meg kell fosztani valamennyi állami kitüntetésétől, fel kellene négyelni és maradványait a hajdani dicső Magyarország partjait mosó négy tenger habjai közé kell vetni.

A négy tenger – mint köztudott – a Balti-tenger, a Fekete-tenger, a Földközi-tenger meg a Hülyeség Óceánja…

Persze Kertész Ákos megállapítása - mint minden általánosítás - hordozhat magában tévedéseket, nem is mindenkire igaz, de az azért vicces, hogy éppen azok a mai magyar neonácik tiltakoznak ellene, akikre viszont a vélemény minden szava úgy ráillik, mint libára a tollruha…

A két írást én még egy szempontból roppant jelentősnek tartom, ez pedig az, hogy talán most fordul elő első ízben, hogy baloldali véleményformálók nem állnak meg a kényelmes és egyszerű sápítozásnál, miszerint Orbán maga az ördög, már a Felcsút II. - ben is külön cipésznek kellett a büdös patáira focicipőt varrni, amelyen nem is stoplik voltak, hanem patkószegek.

Minőségi változás ez az eddigiekhez képest, hiszen mára az orbánozás ugyanolyan népi hagyománnyá vált, mint hajdan a balázsolás, csak azzal a differenciával, hogy itt a pénzt nem az orbánozók szedik, hanem Viktor.

Amikor vadul orbánozunk, azzal tulajdonképpen felmentjük magunkat minden felelősség alól, hiszen lám: mejjünkre ült a lúdvérc és nyomja, mit tehetünk ellene?

Meg aztán a szokásos önámítás is szerepet kap, hiszen ma még csak hárommillió embertől vett el fejenként hárommilliót, holnap meg még csak azt tervezi, hogy a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat, a munkavállalóktól egyhavi bért fog elvenni, dejszen még nem is vette el!

Ez az ország a háromszáz forintos vizitdíj miatt lángba borította Budapestet, a fejenkénti hárommillió miatt a száját se nyitotta ki.

Ma még csak szocialista politikusokat tartanak rács mögött évek óta vádemelés nélkül, de holnapra már a politikai ellenfelek bilincselése lesz műsoron - hát érint ez miket?

Pedighát érint mindenkit, vastagon.

Polgárnak lenni azt jelenti, hogy az ember iparkodik kezében tartani saját sorsát, a saját ügyeit felelősséggel intézi, nem engedi megrövidíteni magát jogaiban, teljesíti kötelezettségeit és nem tűri a zsarnokságot.

Ilyenek vagyunk?

Ugyan.

Habár a Fidesz nem is oly rég még kinevezett polgárokat, de ők ilyenek voltak, vagy ilyenekké váltak mára?

Dehogy.

Ha polgárok lennénk, akkor ez a kis ripacs bekattant állapotában nem ráncigálhatná az országot a szakadék szélére, hanem ott üldögélne a jól kipárnázott szobácskájában, ahova való.

És ehhez nem kellene erőszak sem, hiszen még mindig – de már nem sokáig – rendelkezésre állnak azok az alkotmányos eszközök, melyekkel el lehetne zavarni világgá, de a lehetőség napról-napra fogy.

Még százegynéhány nap és olyanok leszünk, mint liba a tepsiben, kibelezve, összekötözve, megtöltve kenetes dumákkal.

Azt írják az okosok, hogy az Alaptörvény politikai tekintetben úgy nyolcvan-kilencven évvel veti vissza Magyarországot, és ez megáll a szabadságjogok tekintetében is.

Cselédek és zsellérek országa leszünk, ahol majd Őfőméltósága és ócska cselédei előtt bokázhat a nép.

Mikor ezelőtt tíz évvel azon röhigcséltünk, hogy Viktor éjszakánként azt próbálgatja a parlamentben, hogy megtartják-e a fülei a koronát, akkor azt hittük, hogy ez egy jópofa poén.

Hát nem volt az…

:O)))