AKKOR EZT JÓL KIDUMÁLTUK!

Ezek azt hiszik, ha sokat és megállás nélkül pofáznak, akkor mindenki olyan ostoba zombivá válik, mint híveik kemény makkja, vagy mije is…

Megtudhattuk végre, hogy miért nincs igaza a Human Rights Watch nevű nemzetközi jogvédő szervezetnek, mely kifogásolta a Klubrádió elhallgattatását.

A Médiahatóság szerint a szervezet súlyos tévedésekre alapozza következtetéseit és hosszan taglalja, hogy az eljárás teljességgel megfelelt a jogszabályoknak, aki pedig ezzel kapcsolatban itten rosszat gondol, az egy utolsó cenk, és jobb, ha ezentúl libatöméssel foglalkozik, az uniós előírásoknak megfelelően.

Véleményem szerint viszont a Médiahatóság alapozza súlyos tévedésre a következtetéseit, mert ha előfordulhat az, hogy egy évtizedes múltra és félmillió rendszeres hallgatóra visszatekintő rádióval szemben egy olyan, hat hónapja alakult társaság nyerjen, melynek alaptőkéje az első havi üzemeltetési költséget sem fedezi, és ez törvényes, akkor a törvény rossz.

Persze nem rossz, hiszen igen jól szolgálja az aktuális hatalom céljait, a baloldali hangok teljes elhallgattatását, de ha a társadalom és a demokrácia szemszögéből nézzük a dolgot, akkor a törvény éppen annyira kártékony, mint megalkotói, a futóbolonddal az élen.

Ezek azt gondolják, hogyha kiesik a szájukon a pályázat szó, akkor mindenki térdreesik, és hálás mosollyal veszi tudomásul a legotrombább hatalmi gőgöt és a demokrácia sárbatiprását is, hiszen a pályázat az pályázat, és mint tudjuk ez a demokrácia működtetésének non plusz ultrája.

Nagy kár, hogy a pályázatot az írja ki, aki elbírálja, azt ír bele, amit akar

Ebben az esetben akár azt is előírhatta volna pályázati feltételként, hogy a politikai betelefonálós műsorok készítői balettcipőben és tütüben álljanak a mikrofon elé, vagy, hogy a zenei adásidő magyar hányadának növelése érdekében a műsorvezető énekelve válaszoljon a hallgatóknak.

A dolog nem a pályázat elbírálásánál dől el, hanem a kiírásánál, ezt mindenki pontosan tudja, aki valaha is dolgozott a versenyszférában, ilyenkor a pályázókat már a kiírás eleve szelektálja.

Volt ebben az országban már olyan kormányzati gépkocsitender is, melynek során a milliméterben megadott méretek a világon gyártott gépkocsik közül mindössze egynek feleltek meg, de annak aztán tökéletesen.

Ma is kiírásra került egy kormányzati kommunikációs pályázat, melyben - ha jól emlékszem - a pályázónak három éven belül összesen 630 millió forint feletti árbevételt kell produkálnia, tuti, hogy ezt valamelyik „közeli” cégre írták ki

A Klubrádió esetében is olyan pályázati kiírás született, amelyik leginkább arra inspirálta a csatorna aktuális üzemeltetőjét, hogy akár el se induljon a pályázaton, hiszen a kiírás szerint az adásidő uszkve 90 százalékában zenét kellett volna sugározniuk és ebből is húsz órán keresztül a „Honvéd áll a Hargitán” című számot, hogy kedveskedjünk a Fidesz állítólagos erdélyi kétharmadának…

Hogy mégis pályáztak, az vagy parttalan optimizmusuknak, vagy túlfejlett humorérzéküknek köszönhető.

Viszont a pályázati ellenfél nemigen kockáztatott semmit, hiszen ígérgetni, ahhoz nem kell nagy tehetség, csak egy kis fantázia, - például, hogy a műsoridő többségében a Fejbőr, a Magozott Cseresznye és egyéb nemzeti érzelmű zenekarok zsidóznak, a maradék időt a Puskás Akadémia hírei és a Vezér imádata tölti majd ki.

Mi történik, ha az új üzemeltetők nem tudják teljesíteni az anyagi feltételeket?

Hát mindenesetre nem fogadtatnak örökbe műsorokat a hallgatókkal, inkább őket fogadják örökbe az állami cégek, vagy az államnak (ez esetben az Államot Megtestesítő Idolnak) hálájukat leróni kívánó üzletemberek, a neki járó 20% terhére.

Nem lesz itt baj, menni fog ez!

Az a rohatt pluralizmus kifejezés meg egyébként is olyan belvárosiasan hangzik, rendes magyar ember ilyet nem mond még a lova seggének sem szántás közben, esetleg labdarúgó mérkőzésen csúszik ki ilyesmi a száján, mikor az ellenfél védője tökéletesen alkalmatlan helyen megrúgja.

Vannak persze más módszerek is, lehet például az ATV - t a kábeltelevíziós csatornakiosztásnál olyan frekvenciatartományba tenni, melynek vételére - sajnálatos módon - az öregebb készülékek alkalmatlanok.

Szinte mérget lehet arra venni, hogy nem a műszakicikk-forgalmazók bírták rá a kábelszolgáltatót erre az elmés megoldásra, inkább arra tippelek, hogy valaki úgy döntött: nem kell a sok nyuggernek a baloldali métely, hallgassák meg a plébános urat, majd az megmondja nekik a frankót!

Itt tart ma a baloldali média.

Ahhoz képest, hogy a jobboldal tíz-tizenkét éve még a baloldali médiafölényről siránkozott, igen gyorsan eljött a dínom-dánom, bizonyára, aki ért a tejtermeléshez vagy a plázaépítéshez, az ért egy médiabirodalom felépítéséhez is, mígellenben a baloldali médiát fejleszteni akaró politikusnak valahogy soha nem jutott a pártpénztárból.

Ami azt illeti, a baloldalhoz kötődő vállalkozók sem vitték túlzásba a támogatást, persze az ilyesmit nem Nokiás dobozokból szokták finanszírozni, az ilyesmihez talicska kell, ami sokszor fordul, ugye…

Mindenesetre a kommunikációs irányelvek a Fideszben egyformán vonatkoznak mindenkire: ha valaki kellemetlen kérdést tesz fel, akkor másról beszélünk, mint tette ez minap az Éleseszű Vezető is, mikor megkérdezték tőle a Simorral való megbeszélést követően, hogy érez e felelősséget a forint árfolyamának zuhanórepüléséért?

Simor Úr? – kérdezett vissza.

Nem került ez szóba, mondá, és ezzel mehetett a riporter Kukutyinba zabot hegyezni.

Megértem, hogy miért is nem engedték be a Klubrádiót a Parlamentbe erre az eseményre, még talán azt is megkérdezhette volna az elvetemült riporter, hogy mi a terve arra az esetre, ha mégis beüt a krach?

Jobb is ezt a médiát kemény kézzel fogni, az interneten pedig nem bóklászni, nehogy szembetalálkozzunk a valósággal, még depresszióba esünk, oszt mehetünk megint Bécsbe…

:O)))

SZÁJZÁR

Nem mai kezdeményezés az, hogy a baloldali médiának befogják a pofáját.

Az írott sajtónál ez nem nehéz, hiszen ha a vezér összeráncolja a homlokát, akkor azok a cégek, melyek sajtóhirdetésre egyáltalán még képesek ebben a gazdasági helyzetben, lesütik szemüket és óvatosan eloldalognak a baloldali lapok környékéről is, már amennyiben még indokolt a többes szám, lévén, hogy a Népszava mellett még baloldalinak nyilvántartott Népszabadságban éppen most kalapálják át a tulajdonosi struktúrát úgy, hogy jobboldal-konformmá lehessen tenni néhány apró sasszéval.

Emiatt le is mondott Földes György, a Szabad Sajtó Alapítvány kuratóriumának elnöke, mert véleménye szerint  " a Szabad Sajtó Alapítvány fontos biztosítéka volt az elmúlt két évtizedben a lap minőségének, irányvonalának, baloldali, liberális és nemzeti elkötelezettségének".

A Népszabadság egyébként sem volt balosnak mondható. Saját magát inkább mértékadó politikai napilapként pozícionálta, mely a tények és vélemények sokoldalú bemutatásával sikeresen töltötte be a magyar politikai napilapok között a vezető helyet.

Nem lennék meglepve, ha az alapítvány huszonhét százalékos tulajdonrészét egy kiskunborzasztói és egy nagybüdösfalvi magánszemélyek által tulajdonolt ötszázezer forintos alaptőkéjű vállalkozás venné meg, a nálunk szokásos balkáni szisztéma szerint.

Marad a Népszava, amelyik már 1998 óta vegetál, - az is maga a csoda, hogy egyáltalán még a standokon van.

Ennek a lapnak mindegy volt, hogy ki van kormányon, soha, senkitől nem kapott támogatást, se a szocialistáktól, se a szakszervezetektől és a mindenkori főszerkesztő személyes kapcsolataitól függött a léte és függ ma is.

Azt nem lehetett elérni – lehet, nem is akarta elérni senki – hogy legalább a szocialista párt tagjai részére kötelező legyen a lap megrendelése, mintegy a tagdíj részeként, vagy, hogy a szakszervezetek hozzájáruljanak előfizetéséhez a tagdíjbevételeikből, melyeket elnyelt a feneketlen és átláthatatlan szakszervezeti bürokrácia.

Így aztán van egyetlen olyan baloldali lap, melyet rettegve kerülnek a hirdetők, melyekből a terjesztők csak annyit rendelnek, hogy azoknak, akik keresik a standokon, ne lehessen azt mondani, hogy nem létezik.

A televíziók között még olyat is nehezen talál az ember, amelyik viszonylag tárgyilagos képet kíván adni a bel és külpolitika történéseiről, jobb esetben politika helyett bemutatja a hajdani Habsburg címerre hajzó kétfejű libát, vagy a népszerű celebek által abszolvált tréfás vetélkedőt, melynek tárgya a népszerű lantművész vontatása férfiasságánál fogva.

A második kereskedelmi csatornánál ott üldögél a vezető kormánypárt szeme és füle, és annyi annak, akinek műsora nem felel meg a magas kívánalmaknak.

A többi kereskedelmi televízióban pedig a magyar médiavilág páriái, vagy páriává tett értékei cirkulálnak, szellentőversenyekkel és nyíltszíni szexorgiákkal szórakoztatva a nagyérdeműt, gondosan kerülve minden értéket és mértéket, mely egy médiumot európaivá tesz.

Létezik még az ATV, mely egy vallási közösség tulajdonában van, mely közösség azt kérte nemrég a Keresztapától, hogy egy frekventált standon vehessen részt a vallási bizniszben.

Kérése meghallgatásra talált, áldozatokat sem kellett azonnal hoznia, azt mondták neki, hogy talán egyszer - amire meglehet, soha nem kerül sor - majd kérni fogunk tőled valamit.

Nem kizárt, hogy ez a valami Kálmán Olga egyébként igen csinos bőre lesz - egyébként is hogy jön ahhoz egy nő, hogy ennyi rengeteg esze legyen, mikor nálunk a színvonal csúcsát a piranha-jellegű szőke démon testesíti meg, hajszínéhez igazodó szellemi képességekkel.

És itt van a rádiózás, ahol a kereskedelmi rádiók frekvenciáinak kiosztásánál eleve bebiztosították, hogy az ellenzékről egy szót se halljon senki.

Az egyetlen Klubrádió budapesti frekvenciájának elvételére már régóta készülnek, ezt tudván a rádió új frekvenciát pályázott, meg is nyerte, de a pályázatot utóbb érvénytelennek nyilvánították, most meg lehúzták nekik a rolót.

Félmillió hallgatója van a rádiónak, hihetetlenül népszerű műsorokkal, melyek zöme betelefonálós-beszélgetős műsor, amire a nép egyszerű gyermeke nagyon vevő, hiszen jószerivel nincs más fórum, ahol Tiborc elmondhatná panaszát, vagy Juliskát a másodikról valaki meghallgatná.

Itt a Drágajóbolgárúr remekül elbeszélget mindenkivel, a Munkáspárt 2006 aktivistájától a Jobbik utcai harcosáig, és mindegyik beszélgetés olyan lesz, mint a hajdani szovjet babakocsigyári munkás alkatrészlopása, aki akárhogy rakta össze mindig csak t-34-es jött ki a babakocsi-alkatrészekből.

Itt is állandóan az lett a végeredménye a beszélgetéseknek, hogy a betelefonáló igazsága kissé megroggyant, ellenben a tiszta ész diadalmaskodott…

Hát majd most nem fog, marad Bolgár Györgynek az ATV, míg el nem küldik onnan, megkeresni a Désijanit.

Egyre inkább beszorítva nem lesz könnyű az élet, marad az internet, míg csak be nem vezeti a Mi Jótevőnk a teljesen demokratikus kínai modellt.

Nem szeretnék szerénytelenség bűnébe esni, de erről a témáról már írtam egyszer, valamikor júliusban, ebben a bejegyzésemben,  - az idő semmiféle pozitív változást nem hozott, a helyzet csak romlott.

Aki nem hiszi, hogy ez a médiairányítás az önkényuralom céljait szolgálja, az valószínűleg rengeteg egyéb gonddal is küszködik.

Mindenesetre a baloldalnak fel kell vennie a kesztyűt és új módszerekkel megoldást  kell találnia ahhoz, hogy eljuttassa üzeneteit a választókhoz, akik a dolgok jelenlegi állása szerint csak az egy foltos hiéna  közül választhatnak.

Létkérdés ez, lehet nekikezdeni töprenkedni, vagy megrendelhetjük a hullaszállítót.

:O)))

DRÁGAJÓBOLGÁRÚR…

A rinocérosz vigyázzmenetben közelítette meg Orbán Viktort és elkérte a címet, ahol olyan vastag bőrre lehet szert tenni, mint amilyennel a mi Szeretett Vezérünk gondoktól barázdált ábrázata van huzatolva.

Az ember, aki még nem veszítette el teljesen a hitét abban, hogy talán csak kissé direktben értelmezi a mi Viktorunk a kétharmados felhatalmazást és csak nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy ne úgy játsszon az országgal, mint mikor gyermekkorában a faluszélen a homokba pipiske keretében alkotott, most beláthatja: tévedett.

Tán még Dávid Ibolya találta meg a megfelelő hasonlatot Orbánra: olyan ő, mint a mesebeli kisgömböc, amely gurultában mindent felfal, ami az útjába kerül.

Hát most éppen a Klubrádió került az útjába, amelyik bátran használhatná a hajdani Szabad Európa Rádió szlogenjét: a szabad Magyarország hangja.

Ez a rádió nem egy szennyadó, a hangneme kulturált, teret ad jobboldali véleményeknek is, véleményeket ütköztet és megmutatja a dolgok színét és fonákját – sajnálatosan ma egyedüliként a médiapiacon.

Ennyit sem bír tolerálni a mi saját, különbejáratú bonzai-diktátorocskánk, ennek az adónak pusztulnia kell.

Természetesen nem mondja ki nyíltan senki, hogy ennek politikai okai lennének, hanem áltárgyilagos pofákat vágva pályázatot hirdetnek a rádió által használt frekvenciasávra.

Aztán általuk ügyesnek vélt módon a pályázatot úgy írják ki, hogy a Klubrádió még csak véletlenül se rúghasson labdába, a pályázat ugyanis zenei adóra szól, merthogy abból nálunk szűk a keresztmetszet és nagyon hiányzik a húsz mellé még egy huszonegyedik – ez vélhetőleg reggeltől estig az Orbán-kantátát (van ám ilyen, nem mese ez, gyermek!) fogja nyomni.

Első időkben még nem lesz kötelező a hallgatása…

Félmilliós hallgatótábora van ennek az adónak, akik szeretik, azok még anyagi áldozatot is vállalnak a műsorfolyam zavartalan fenntartása érdekében, és az életük szerves részét képezi, hogy amikor felhangzik Drágajóbolgárúr simogatóan és megtévesztően szelíd hangja, akkor ott hegyezik a fülüket a rádió mellett a konyhákban, az autókban, a portásfülkékben.

Nem másért, csak, mert itt olyasmit is hallanak, amellyel a saját tapasztalataik is egybevágnak, és végre kiszabadulhatnak egy-két órára a harctéri düh légköréből, a nyálcsorgatóan idióta állandó győzelmi mámorból.

Elönti őket a nyugalom, mert itt emberek beszélgetnek egymással és nem kell olyan szürreális marhaságokat hallgatni, mint amilyenekkel Orbán szóvivője látja el a népet.

Az emberek vevők a normális viselkedésre, vevők a nyugodt, békés, kulturált hangvételű vitákra – itt ilyeneket hallhatnak.

Megkérdeztem az anyukám, hogy ő miért vett műsorperceket, hiszen vannak nála gazdagabbak is.

Azt mondta, hogy neki ez a rádió fontos, mert ha ez megszűnik, akkor vele együtt megszűnik a tájékoztatás sokoldalúsága, és ő már élt a Szabad Nép félórák korában -  ahogy visszaemlékszik, nem nagyon tetszett neki.

A Klubrádió egyébként pályázott másik frekvenciára, mikor közeledett a frekvenciaengedély lejárta, meg is nyerte a pályázatot, aztán úgy járt, mint az Operaház frissen kinevezett igazgatója, gyorsan megsemmisítették az eredményt és új pályázat kiírását határozták el, de nem is eredménytelenül – a Klubrádió ezek között a feltételek között akkor sem nyerhet, ha fejreáll.

Ötszázezer ember, ötszázezer hallgató, félmillió választó nem kevés, ez lehet talán az oka annak, hogy Orbán nem akar kockáztatni.

Szerintem pedig éppen ezzel kockáztat, mert nem minden ember olyan idióta, mint azok a zombik, akik minden lépésére ájultan hozsannáznak, vannak még, akik tudják, hogy a szocialisták ilyen lépésre soha nem vetemedtek volna, hiszen Horn Gyula, amikor a Magyar Nemzet éppen dögrováson volt, akkor átsegítette az anyagi nehézségeken.

Az öreg pufajkás tudta, hogy az a társadalom, amelyik nem engedi megszólalni a különféle érdekcsoportok véleményét, az halálra van ítélve.

Helyes döntések csak a vélemények ütköztetésével születhetnek, és aki azt gondolja, hogy csak az ő ügye az egyetlen akceptálható ügy, az együgyű.

Most a helyzet éppen afelé tar, hogy a tavon a kacsák belé akarják fojtani a szót a libákba, de kérdem én, nem az a tapasztalat, hogy egy liba minél nagyobb veszélyt érez, annál jobban gágog?

A Capitolium libái is ettől tettek szert némi hírnévre.

Nálunk a libák még hallgatnak.(A bárányokat megette már Viktor…)

Pedig nagyon meg kellene védeni a mi kis tavacskánkat, a Drágajóbolgárúr névre hallgató intézménnyel és munkatársaival együtt, mert ha nem védjük meg, akkor a következő kanyarban elbúcsúzhatunk Kálmán Olgától is, akkor marad egyetlen napilapunk, ha egyáltalán marad, és nem teszik öt perc alatt tönkre mondvacsinált ürügyekkel kiszabott bírságokkal.

Orbán sarokba szorítja a társadalmat, nem ismer sem méltányosságot, sem kompromisszumot abban a cirkuszban, amelyről azt képzeli, hogy ő igazgatja.

Megkérdezhetné pedig a bohócügyi államtitkárt, és akkor megtudhatná, hogy a cirkuszban azért kör alakú a manézs, hogy az oroszlánok, a tigrisek ki tudjanak térni, ha nem bírják tovább az idomítást.

Ha sarokba szorítanák őket, nem maradna választásuk - támadnának.

Talán érdemes lenne megjegyeznie ezt ennek a tehetségtelen porondmesternek is…

:O))))