SKODA

Volt egy barátom – szegény, már sok éve halott – aki a Skoda szerelmese volt.

Ez még jócskán az emberarcú szocializmus évei alatt történt, mikor a kocsikat nem megvettük, hanem kiutalták és a márkák közötti konkurenciaharc leginkább a Zsiguli, a Skoda, a Wartburg és a Nagypolski vonulat mentén dobogtatta meg a férfiember szívét, és hiába esküdtem én a kereklámpás ezerötös Zsigulira, mindig mondta, hogy nem értek én hozzá.

Majd meglátom, egyszer ezek a cselákok még nagyot dobnak, majd csak tátva marad a szám.

Ha élne és megtudná, hogy kedvenc márkája a kormánytagok becses fenekét fogja hurcolászni, sírva fakadna a boldogságtól.

A vita csak azért nem mérgesedett el, mert a szívem már megdobogtatta a Tatra 603, és azt azért el kellett ismernem, hogy Holubár leszármazottai értenek az autókhoz.

Skodánk egyébként nekünk is volt, nem is egy. 

Volt Octavia, 1000MB, a végén S100-as.

Ez utóbbi kissé rohadékony volt, és amikor apám kint dolgozott a cseheknél, és végre nagy keservesen megszervezett egy svarc karosszériacserét, majdnem meghiúsult az ügy - a magyar finánc a határon vissza akarta fordítani, mondván, a kocsi külleme rontja a Népköztársaság tekintélyét.

Azért jól szolgáltak, elvittek bennünket mindenfelé, gond is alig volt velük, legfeljebb kilyukadt a hűtő, de azt lenmagliszttel gyógyítottuk, csak az adagolással lehetett kis probléma, mert mire hazaértünk, minden gumicső átjárhatatlanná vált és egy vagyonba került a Skodri újraélesztése…

Jött a rendszerváltás, a keleti márkák napja leáldozott, rohant a magyar tizenöt éves Opelokat venni, én is vettem ezerötszáz márkáért egy Audi L5-öt, remek darab volt, csak a kanyarokban darált a féltengely és az ülésből kilógó lószőr szúrta a hátam, de ment, mint állat - ecsém, dekirály volt!

Sokan azt gondolták, hogy a többi márkával együtt a Skodának is befellegzett, de a németek még nem felejtették el, hogy híres-hirhedt páncélosaik zömét a Skoda gyártotta, így aztán nem vonták kétségbe és nem találták eldobnivalónak sem a márkát, sem a szaktudást, invesztáltak a gyártásba.

Kapott az autó VW motort, aztán fokozatosan új karosszériát , és ma már senki nem merné lebecsülni a cseh gyártású, de német fejlesztéssel készült kocsikat.

A termékpaletta nem túl széles, de amit gyártanak azt jó minőségben készítik el, a kocsi megbízható és ugyanazt tudja, mint német testvére, csak hát ugye a márka még a mai napig nem tudta levetni magáról a szocializmus évtizedei során rárakodott előítéleteket.

A magyar vásárló is csendes lenézéssel szemléli a Skodákat, valami kispolgári, kissé szegényszagú, de semmiképpen nem rongyrázós feeling tapadt hozzá, amitől a márka vezetői hideglelést kapnak, ha véletlenül szembenéznek a valósággal.

Erre játszik rá most éppen Orbán és csapata, mikor az autóbeszerzést ideológiai alapokra helyezte.

Lázár János, aki egyébként a vérlázító pofátlanságán túl a drága autók iránti olthatatlan szerelméről híresült el, meghirdette a mértéktartást a gépkocsi-fronton is, imígyen: „A Fidesz-kormány világosan megbélyegezte az Audival járókat és egyértelműen letette a voksot a népautó Skoda mellett” – mondá és az maga a csoda, hogy a nép nem fetreng az utcákon a röhögéstől.

Kezdjük talán ott, hogy a kormány tagjai az Audikból nem Skoda Fabiába, hanem Skoda Superb - be ülnek át.

Ez az autó a Skoda csúcsmodellje, minden földi jóval felszerelhető, de ennek ára van – egy-egy ilyen kocsit úgy tizenkét millió körül lehet kihozni a szalonból, és attól tartok, hogy egy ilyen ambiciózus kormány, mely ad magára nem fog mást választani, mint az Elegance vagy az Ambition modellt, abban fognak nyomorogni, szegények.

Merthogy maga a kereskedő is azoknak ajánlja a modellt, akik szeretik a csúcsszolgáltatásokat, de nem akarnak feltűnést kelteni – meg azoknak, akik képtelenek kihagyni az üzleti lehetőséget.

Üzlet itt a dolog két végén van – a vételi oldalon nem lennék meglepve, ha a döntéshozói kör asszonyai, gyermekei a közeljövőben új VW-k kormányai mögött lennének láthatók, de lehet üzlet itt az eladói oldalon is, - mármint a leadott Audik és egyebek értékesítésénél, - haverok, unokatesók, csókosok  előnyben!

Mindezt akkor, amikor Orbánnak már taknya-nyála egybefolyt a siránkozástól, merthogy az elmúlt hónapok devizamozgásai miatt szinte kilátástalan helyzetbe kerültünk és újabb intézkedésekre van szükség a közeljövőben – legalábbis szerinte.

Ami a szinte kilátástalan helyzetet illeti, abba leginkább ő manőverezte bele az országot, kedvenc Matolcsyjával kéz a kézben.

Hogy miért van az, hogy egy ilyen bejelentésnél senki sem arra gondol, hogy több pénz marad a zsebében - ki tudja?

Olyan optimista tud ilyenkor lenni az ember, alig várja már a beígért sarkalatosnak nevezett törvényeket.

Bizonyára azokban lesz elrendelve a papi tized, meg körülírva az urbárium, melyben pontosan meg lesz határozva, hogy hány napi robottal tartozunk Nagyurunknak, milyen egyéb szolgáltatásokat vagyunk kötelesek teljesíteni neki terményben, jószágban.

Az is lehet, hogy az eddig nem forszírozott ius primae noctis is szóba kerül majd.

Azt mindenesetre előre megmondom, hogy a libát nem adom, élni fogok az Aranybullában közzétett ellenállási záradékkal, zabáljon a Mi Reménységünk varjúpörköltet!

Azt azért kicsit nehezményezem, hogy Orbán, akinek vagy hat szolgálati autója és egy páncélozott Audija is van, bohóckodnak nekünk és hülyeségeket beszélnek megbízhatatlan és állandóan lerobbanó gépkocsiparkról, mintha az egész társadalmat idiótának néznék.

Ezek az autók nem szoktak elromlani, különösen nem, ha megkapják a szükséges szervizt.

Szerintem még Kádár autója is vígam szaladgál az utakon, meghibásodás nélkül.

Ha márt Kádár szóbakerült, ő azt mondta, hogy a gyalogosok pártján áll.

Orbán meg a tízmilliós autóban ülők pártján.

Ma hallottam, hogy az elmúlt negyedévben több prémium - kategóriás autót adtak el a kereskedők, mint Suzukit – ebből is látszik, melyik társadalmi csoportnak megy ma jól Magyarországon.

Baj lesz még ebből, nem is sokára…

:O)))

HANDABANDA

Hát hazaért a nemszabadság - szabadnapokról (v.ö: nemtaggyűlés-tagok gyűlése…) a mi Szeretett Vezetőnk, Vezérlő Csillagunk, köszöntse őt énekszó és dal!

Én küldenék még neki egy csokor ánuszrózsát is, celofánba csomagolva, hálából, mert már akkor is hazudnak, ha semmit nem nyerhetnek rajta -  csak úgy, hazudozunk, mert megszoktuk.

Valahol Dél-Angliában járt állítólag, Anikó asszony születésnapját ünnepelték, miközben szóvivője állítása szerint nem mehetett egy napra sem szabadságra, merthogy itthon dolgozott, mint sejtalapú perpetuum mobile, alvás és megállás nélkül egyeztetett és konzultált, húzta az igát, mint megkötözött barom.

Ez kicsit azért meglepett, mert azt idáig is tudtuk, hogy képes a vízenjárásra, azt is, hogy tud levitálni, de azt, hogy rendelkezik az egyszerre több helyen tartózkodás képességével is, ez azért meglepett.

Nű, persze nem túlzottan, hiszen ő, aki ott ül a mennyekben Jézus Krisztus balján, egyéb dolgokra is képes, most például éppen a világ újrateremtését gyakorolja – szerencsétlenségünkre rajtunk gyakorol.

Most, hogy itthon is materializálódott, elérkezettnek látta az időt, hogy szóljon népéhez, ezért hát sajtótájékoztatót hívatott össze, hogy a kezéhez szoktatott sajtónak elmondja, mi is a véleményük a dolgok mai állásáról.

Természetesen azért arról szó nem, eshet, hogy akármi konkrétum elhangzott volna, konkrétumokról csak az általa a felkéréssel megtisztelt képviselők egyéni képviselői indítványaiban esik szó, márpedig itt csak ő állt egyedül a pódiumon, keményen, mint a faszobrász által megszobort bikacsök.

Mindenesetre megdicsérte saját magát azért a remek árfolyamgátért, amit a devizahitelesek megsegítésére alkotott, lehet, esetleg ez is dolomitból épül majd.

Orbán a gátak szerelmese, gátat épít a légkalapáccsal bontható vörösiszap ellen, gátakat fognak építeni kényszermunkásai a víztározók partján, gát-gát hátán, és még vannak, akik azt mondanák rá, hogy gátlástalan?

Ugyan!

Egyébként igaza is van, az anyukám is szokta tanácsolni, hogy dicsérd is meg magad kisfiam, mert ha arra vársz, hogy mások megdicsérjenek, akkor jobb, ha ágyat is hozol magaddal!

Aztán nekilátott fenyegetőzni, merthogy ezt a tevékenységet az utóbbi időben rettentően megkedvelte.

Most éppen azt kell kivizsgálni, hogy a “biztonságos és támogatott forinthitelezéstől” az ország hogyan jutott el a “kockázatos devizahitelezési gyakorlatig”, és nevezze meg ennek a folyamatnak a felelőseit.

Hát én nem tudom, hogy ő hol élt az elmúlt tíz évben, de úgy rémlik, hogy erről legegyszerűbb lenne megkérdezni kedvenc alelnökét.

Te Lajkó! Te mér a svájcifrankban vetted fel a hiteleket, édesegykomám?

De megkérdezhetné rókatekintetű volt és leendő MNB elnökét is: Hoppsz, te Zsiga, mért is tartottad olyan magasan a kamatszinteket, hogy olcsóbb legyen a frankhitel, mint a forinthitel?

Persze ezek költői kérdések lennének, hiszen tudjuk jól, a cél a szocik ellehetetlenítése volt, ezért bíztatta a vezér a Fideszes önkormányzatokat a hitelfelvételekre, mostan meg ott tartunk, hogy fel se tudja őket hívni telefonon, hogy vigaszt nyújtson nekik, merthogy ki van kapcsolva a szolgáltatás.

Persze ezen a sajtótájékoztatón ígért is, például az Önkormányzatoknak adósságrendezést, gondolom ez abból fog állni, hogy a járási hivatalok átveszik a hatósági feladatokat és egy rakás ember az utcára kerül megint.

Aztán a közelgő válsággal ijesztgette a derék sajtómunkásokat, de a mi kis saját, különbejáratú kis válságunkról nemigen ejtett szót.

Pedig a gazdaság stagnál, márpedig itt az egész költségvetés a növekvő gazdaságra volt kitalálva.

A költségvetés megjegyzem úgy készült, mint ügyetlen szakácsnál a libapörkölt mellé a nokedli, amelyikhez hol vizet, hol lisztet ad, hol a tálat cseréli nagyobbra, míg csak el nem éri a kezelhető állapotot a nagy csirizmassza.

Merthogy ha hiányzott a forrás, hát emeltek egy kicsit a várható gazdasági növekedés mértékén és ettől mindjárt lett pénz – virtuálisan legalábbis.

Most meg erre tessék, nincs gazdasági növekedés, de biztos vagyok benne, hogy ez bocsánatosabb bűn lesz, mint a Gyurcsány-Bajnai éra állandó, de a szomszédokénál kisebb mértékű növekedése, melyet azért – ne feledjük – indokolt i valamelyest a költségvetési hiány sikeres lefaragása.

Itt most talán arra a nehézségre lehetne hivatkozni, mely az ország szétcincálásával jár együtt, merthogy a Bölcs Tanító, a Királyi Nonpluszultra, az Őrült Bűvészinas az összes fellelhető seprűt kitáncoltatta a sarokból, de momentán egyet sem tud a helyére parancsolni, - sem az új helyére, sem a régire.

Mindenesetre megfenyegette az országot, hogy a Fidesz és a KDNP frakciója nemsokára háromnapos ülést tart, ahol a kormányfő szerint “nagyon komoly, további intézkedésekről” fognak dönteni, merthogy kiadási és bevételi oldalon is “további intézkedéseket” igényel a három százalék alatti hiánycél tartása.

Ha ezt lefordítjuk magyarra, az azt jelenti, hogy többet fogunk fizetni kevesebbért, mindenesetre rendesen meg fogunk fizetni azért, hogy hatalomba segítettük egyeskét.

Aki mellesleg búcsúzóul még nekiment a bankoknak, mondván, a bankadót és egyéb válságadókat sem a bankok, sem más szolgáltatók nem háríthatják át fogyasztóikra, amely szervezet ezt mégis megkísérli, azzal szemben a kormányzat határozottan fel fog lépni.

Bankok, halljátok szavunkat rettegve és remegve iparkodjatok a helyes viselkedés ösvényére térni!

Innentől már csak egy kérdésem van: ezidáig hol maradt a vídiakeménységű fellépés?

Még adósságozott kicsit, persze megnézném, hogy mit is kezdene, ha nem lenne adósság, meg nem lennének itt azok a befektetők sem, akiknél a megfelelő infrastruktúra elsőrendű előfeltétele volt az idetelepülésnek.

Ha nem lenne meg a szocik kormányzása idején létrehozott infrastruktúra, mely idehozta és idehozza a befektetőket, nem lenne mit avatgatni - mert avatgatni szeretünk ugyan, de megérteni azt, hogy a szalagátvágásnak az ollón kívül más feltételei is vannak, ez még egyelőre nehezünkre esik.

A dekoráció a szokásos volt, a pulpitus úgyis hamarosan áttervezésre kerül, csak Miniszterelnök Urunk feje fog kilógni mögüle és Szijjártó derékig, de azért az újságírók a szagról tudni fogják, miben áll ott a Mi Boldogságunk.

Nyakig.

És sajnos, vele együtt mi is.

:O)))