A PUKK, A SIMLICSKE MEG A FERKÓ

Már megint nem bír magával ez az izgága Gyurcsány – hát már megint nem magáraharagított jobbról-balról mindenkit?
Hát nem tanul ez (kis „e”-vel) semmiből?
Pedighát gyakorlatilag ebbe bukott bele, merthogy ez a tény, lássuk be!
Kit is érdekelt volna anno, ha a magyar Szocialista Pártot a Mormon Egyház egy kihelyezett tagozatává alakítja, az sem zavart volna senkit, ha a taggyűléseken kötelezővé teszi, hogy a tagok a vudu vallás szabályai szerint áldozzanak kakast Damballa istenanyának, kit érdekelt volna?
Legalább addig sem foglalkoztak volna a párt pénzügyeivel, meg a pártpénztárnok informális hatalmának túltengésével, ami viszont a mai kor magas erkölcsiségű politikájában a bűn maga, a Sátán fertelmes megidézése, melyet éjnek évadján ad elő a halálraszánt magyar politikus, mikor a fekete liba tizenkettőt gágog, tizenkétszer mormolva maga elé a kegyetlen szót: pártfinanszírozás!
Ezt a bűnt követte el Gyurcsány is, mikor a hegyével lefelé a Lenin-sarok asztalába szúrt ötágú sárga csillag előtt elmennydörögte a félelmetes szavakat, melyeknek azonnal meg is lett a következménye.
Másnaptól vihetett be magának tisztasági csomagot a pártközpontba, benne szappan, vécépapír, Krasznaja Mockba kölni, ha írni akart, akkor ceruzát és géppapírt is vihetett.
A fűtést gazdaságosra – tizenöt fokra csökkentették, a világítást kikapcsolták, telefonját lecserélték egy R-1 típusú készülékre (ereggy fiam, Józsi, oszt mondd meg a Szekeres úrnak, hogy talán nem célszerű mégsem poszthumusz előlökni generalisszimusznak vitéz Jány Gusztávot...
Hirtelen kiderült, hogy semmire sincsen pénz, kivéve a távoli végeken, ahol a pártpénztárnokhoz közel álló pártvezetőkhöz azért csurgott némi pénzmag, és voltak a párt központi apparátusában is olyanok, akik egy jóllakott napközis elégedett ábrázatával sopánkodtak a pénztelenségen, de annak akkor és ott nem volt jelentősége.
Nem tűnt fel semmi, Gyurcsány addig is gebe volt, nem segített rajta az isten madárteje sem, hogy kicsit megemberesedjen, pedig a szocialista korifeus olyan, mint az utálatos tábornok – pocakja van.
Aztán később, mikor a kormányfői posztról való lemondása után a megyei elnökök megpuccsolták, kiderült, hogy mégis van a dolognak jelentősége.
Szóval pártfinanszírozás.
Tulajdonképpen ez az, ami nálunk a nagyüzemi korrupció melegágya, mondhatnám ez korrupcióban a Krupp Művek, ez a szó jelzi a magyar pártpolitikának és közéletnek nevezett eb sírhantját.
Merthogy történelmileg nálunk úgy alakult, hogy az első szabad választások idején, míg a nép életrevalóbb része a közvagyon magánvagyonná konvertálásával volt elfoglalva, addig az égőtekintetű alkoholista őrültek és a könyvtárak mélyéről zavaros ideológiát tartalmazó, csak általuk olvasott és részben plagizált könyvek kihelyezésével előcsalogatott ideológusok államot gründoltak.
Ennek hogyanjába és mikéntjébe most ne is menjünk bele, legyen elég annyi, hogy megszervezték az ingyenességre, aszkétizmusra és önkorbácsolásra alapozott „Krisztus koporsójának Őrei” egyesületet, melynek tagjai a megalakuló hatszáztizenkét párt pénztárnokai voltak, akik összejöveteleiken rituálisan leköptek egy-egy pénzérmét, - azt már senki sem hallotta, hogy közben elmormolták az „apád-anyád idejöjjön!” varázsigét is…
Ezzel párhuzamosan, hogy a bölcs nép igényeinek megfeleljenek, megállapították a pártok finanszírozásának keretösszegét, mely szerint minden párt a rá szavazó minden választó után kapott egy zacskó Zizit, választási évben ezt még megtoldották egy kis bögre pattogatott kukoricával – ez a szabályozás van érvényben ma is.
Magánszemélyek a pártnak adhatnak támogatásként legálisan két Fruttit, a magáncégek meg egy kakasos nyalókát.
Az elv az volt, hogy a pártok finanszírozása nem kerülhet többe az országnak, mint a hajdani MSZMP működtetése, de hát a szép terv mindjárt ott megbicsaklott, hogy kiesett a nyolcszázezer párttag tagdíja, merthogy akkor még ez a fogalom is létezett.
Nem volt ez sem kevés pénz, de azt tudjuk, ha egy gyerek van, azt még csak megetetjük valahogy, de ha száz, hát annak mindnek már nem jut olyan vastagon a vaj a kalácskájára.
Természetesen hamar kiderült, hogy a demokratikus politizálás költséges dolog, az állami finanszírozás arra sem elég, hogy a MÉH-telepekről kibányászott selejt stencil-gépeket üzemeltessék, nem szólva az apparátusok működtetéséről, a haverok tanácsadói megbízásairól, a pártközpontok Audijairól, a legfrissebb telefonokról, a pártpénzből vásárolt BOSS öltönyökről, apuka kőbányájáról, a tesó nyomdájának árbevételéről, erről-arról, okosságokról.
Így aztán a pártok elkezdtek gondoskodni saját bevételeikről, feltűntek a pártközeli vállalkozók, akik arra vállalkoztak, hogyha kapnak állami megrendelést, akkor abból méltányos összeggel, de a kettős könyvelés gondos kikerülésével támogatják azt a pártot, mely őket támogatta.
Az ilyen módon feketepénzzé átlényegült bankjegyeket pedig erre felkészült bizalmi apparátus kezelte, ez az apparátus a pártpénztárnokból meg a feleségéből állt, aki részben otthon a dunyhába varrta, részben a Kajmán-szigeteken nyitott számlákon helyezte el azt a pénzt, melynek töredékéből, kedves olvasó, unokáid, déd és ükunokáid, köbükunokáid is vígan élhetnének, míg csak világ a világ, plusz három nap.
De hát a pénz az olyan dolog, amiből soha nem elég, és a pártpénztárnok egymaga képtelen lefedni szorgos tevékenységével az egész országot, így aztán mindenfelé megbízottjai dolgoztak, hozták az üzletet, melyből természetesen elszámolták alkotmányos költségeiket, melynek összegét – szintúgy mindenféle belégek, bizonylatok és egyéb felesleges bürokrácia nélkül zsebretették.
A befolyt pénzekből meg a pártpénztárnok annyit nyúlt le magánhasználatra, amennyit nem szégyellt, hiszen nyilvántartás vagy elszámoltatás az ügyletek természetévből kifolyólag nem lehetséges.
A maradék lett a párté.
Működött is szépen a rendszer, olyannyira, hogy a pártok között állítólag megállapodás is született, hogy amelyik párt hatalmon van, azé az állami megrendelések kétharmada, míg egyharmadával a mindenkori ellenzék gazdálkodik.
A szerencsés vállalkozó meg az árbevételéből „visszacsurgatott” tizenöt és negyven százalék közötti összeget, attól függően, hogy az őt felkaroló pártember akart-e a tárgyévben kocsit cserélni, vagy nem.
Aztán persze a szisztéma finomodott, a szocialisták a kisipart támogatták, sok kicsi sokra megy alapon, míg a Fidesz áttért a nagyüzemi módszerre, melyben a kisvállalkozók már tudják a dolgukat, csak a zsebet kell megmutatni, melybe a boríték pottyanhat, de a lényeg náluk a nagyvállalkozók pumpolása.
A legutóbbi hét szűk esztendő idején Demján, Csányi, Nyerges és őket közelítő kaliberű társaik tartották lélegeztetőgépen Orbán pártját, melynél a pénz nem mozoghatott Simicska és a vele szimbiózisban élő pártvezér tudta és haszna nélkül.
Nem tízmilliós tételekről van szó.
Most el lehetne poénkodni azon, hogy mekkora marha is a magyar média, mikor két szirszar gellérthegyi lakást tényfeltár, mikor itt száz és százmilliárdokról van szó, mint ahogy arról se nagyon olvashatsz, hogy a kormányváltás utáni adósságtörlesztésbe te is beszálltál, kedves olvasó - de nem éredemes.
Mikor például a forintot bedöntötte a Fidesz, vagy amikor a visszanemtérítendő támogatásokat osztogatták te is fizetted és fizeted az árát az állam által felvett kölcsönök kamataiban,Európa legmagasabb ÁFA- kulcsában, az elmenekülő fiatalok alacsony jövedelemszintjében, az orvosi ellátásod színvonalának csökkenésében - csak nem veszed észre, mert az egészet leborítják neked egy szép, nagy, nemzetiszínű lepedővel.
De nem volt véletlen az sem, hogy Sukorón nem lehetett konkurenciát támasztani Demján Pozsony mellé tervezett kaszinójának sem, hogy csak a legismertebbekről essen szó.
Mindenesetre mikor valamelyik politikus nagyon felháborodik, és a hazát kezdi el emlegetni, kezdj el gyanakodni és a felháborodás mögött keresd a pénzt.
Gyurcsány ebben a szisztémában rendszeridegen elem és állandó veszélyforrás.
Neki van pénze, és ami van, az elég neki, megadja az anyagi – és a politikai - függetlenséget.
Emellett idealista, hisz a becsületben és a tisztességben, ezzel olyan a politikusok között, mint liba a tyúkólban.
Kormányzása idején megpróbálta a pártfinanszírozást legális és átlátható keretek közé szorítani, a Fidesz meg tárgyalgatott róla, állítólag meg is állapodtak, aztán egyszerre csak kijelentették, hogy meggondolták magukat – gondolom, a nemzet üdvére való hivatkozással.
Megpróbálta Puch pártpénztárnok hatalmát is korlátozni, de ehhez nem volt meg a belső támogatottsága, mert akiknek ebben a kérdésben szava volt, azok többsége ellenérdekeltté vált a dologban, így aztán nem is változott semmi.
Őszintén szólva – amekkora pénzek itt a háttérben mozognak – az a csoda, hogy még életben van, és egyáltalán nem csodálkoznék, ha az ágyára nem egy lófejet tennének, de egy egész lovat ejtenének, mikor alszik – muraközit, mondjuk.
A pártfinanszírozás azért jó ürügy, mert elfedi a lopást, felmentést ad a résztvevőknek, hiszen nemes cél érdekében korrumpálódnak, amit meg elvesznek a befolyó pénzekből, arra remek érv az általuk viselt kockázat honorálása.
Most megint belepiszkált Gyurcsány a darázsfészekbe - nincs veszélyesebb ember a becsületes embernél.
A Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot nyújtott be a pártfinanszírozás szabályait megsértők büntethetőségéről.
Olyan ez, mintha egy cérnaszálon kardot lógatnának az érdekeltek feje fölé, nem is nagyon várom, hogy elfogadják.
A népet meg nem érdekli a dolog, mert legtöbben nem ismerik a rendszert, ezért el sem hiszik talán, hogy a jobboldali szentek, vagy a baloldali remek elvtársak ilyen dolgokat művelhetnek.
Pedig dehogynem.
Úgyhogy, kedves olvasó, ha arról olvasol valahol, hogy a pártfinanszírozást milyen remekül szabályozta a Fidesz, mindenki elégedett vele, akkor sürgősen és pártfüggetlenül tapogasd meg a pénztárcádat.
Garantálom, laposabb lesz, mint gondoltad…

:O)))

BAGOLY MONDJA GYURCSÁNYNAK...

Kiadta az Országgyűlés mentelmi bizottsága Gyurcsány Ferencet, a jövő héten valószínűleg a kétharmados többség is ki fogja adni, így szabaddá válik az út az Ügyészség előtt, hogy gyanúsítottként hallgathassa meg a volt miniszterelnököt.

A vád ellene az talán, hogy a sukorói élménypark és kaszinó-beruházás előkészítése során hatáskörét túllépve járt el, ezzel kárt okozott az országnak.

Hogy ez sík hülyeség, az ebben az esetben mindegy is, hiszen a cél itt nem az igazság kiderítése, hanem Gyurcsány kriminalizálása és lejáratása a közvélemény szemében.

Nem új project ez, és a törpeszuper tagadhatatlanul ért is el eredményeket e tekintetben, de ez kevés neki, hiszen még mozog az áldozat és képes időnként kiröhögni is a felcsúti Napóleont, egy istennek se hajlandó összeesni.

Így aztán ütni kell, hadd rögzüljön a néplélekben, hogy nem elég, hogy hazudós, de még hatalmaskodik is a rohadtja!

Hogy közben kiderült, hogy Orbán nyíltan vállaltan hazudozott, az nem érdekes, hiszen ez elemi követelmény a magyar politikussal szemben, habár az azért kicsit mellbevágott, mikor azt mondta, hogy amit a megválasztása érdekében mond, azt nem kell figyelembe venni.

Egy politikus - ha hatalmon van, ha ellenzékben - mindig mindent a megválasztása érdekében mond, és akkor most ki tudja kiválogatni, hogy mit mond komolyosdiból, meg mit csak a hülye választó orientálása céljából.

Viszont a pofátlanság, mely hősünk immanens tulajdonsága ismét kiütközött, hiszen ha valaki, akkor ő aztán valóban vádolható lenne a hivatali visszaéléssel.

Nem csak olyasmire gondolok, hogy például családi vállalkozását – a kedves papa kőbányáját befolyásával visszaélve juttatta kizárólagos beszállítói pozícióba a Dunai Vasműnél, arra sem szeretnék kitérni, hogy a szőlőbányák ügyében simán lenyúlta az államot, más az, ami igazából csípi a szemem.

Ez a Gripen-ügy, mely olyan messziről bűzlik a korrupciótól, mint Vezérünk hajdani szocializációs környezete a tornacipőszagtól.

A történet arról szól, hogy a kis gigantomán eldöntötte, hogy az ország légterének biztonságát nem garantálják megfelelően a MÍG-29-es vadászgépek, melyek egyébként a mai napig hadrendben állnak és egy darabig még szolgálni fognak egy sor ország légierejében, Indiától – Lengyelországig.

Tulajdonképpen ez egy olyan kicsi ország, hogy ha mi valóban komolyan gondolnánk a légtérvédelmet, vagy a honvédség légi támogatását, akkor arra rámenne a gatyánk is.

Hajdan, a szocializmus emberpróbáló éveiben sem futotta erre, pedig akkor összehasonlíthatatlanul erősebb haderőnk volt, létszámát, fegyverzetét tekintve egyaránt.

Mégis Iván tömködte be saját költségére a Varsói Szerződés nyugati égboltján tátongó lyukakat.

Ehhez egyedül a tököli repülőtéren több gép állt rendelkezésére, mint amennyi ma az egész magyar légierő, melyet legfeljebb a libák nézegetnek csodálkozva: nicsak, griffek, ebben az évben már harmadszor repülnek, ezekre idén rászakadt az OTP?

A bölcs honvédségi vezetés már a Horn kormány idején pedzegette a nyugati típusok beszerzését, de a döntés az Orbán-kabinetre maradt.

Persze ez egy demokratikus jogállam, az ilyen léptékű beszerzéseknek megvannak a maguk játékszabályai, a döntés-előkészítés komolyságát senki sem merné kétségbe vonni, hiszen egy ilyen beszerzés nagyban növeli az államadóságot, alapjaiban változtatja meg az ország védelmi képességeit, szóval komoly dolog.

Össze is ültek az okosok, a jelentkezők közül az elsőt, az oroszokat helyből világgá küldték, aztán rostáltak egyet és a  versenyben maradt F-16-osok és a Gripenek közül végül a bölcsek tanácsa az F-16-ost választotta, ezt terjesztette honvédelmi minisztere a miniszterelnök elé.

Aki állítólag egy igencsak szűkkörű kormányülésen döntött, méghozzá a szakmai javaslattal ellentétesen, közbeszerzés nélkül.

Ha valami, akkor ez valóban hivatali visszaélés a javából, ha az azóta feltárt korrupciós ügyek fényében nézzük a dolgot, akkor több mint gyanús, ha azt nézzük, hogy a Medgyessy kormány még meg is fejelte a beszerzési árat, akkor meg csak pukkadozni tud az ember…

Tulajdonképpen a gátlástalanságával nyerő ez az ember, ennek aztán nincsenek skrupulusai, ha azt mondják neki, hogy tudatosan és beismerten hazudtál, akkor ő azt mondja, hogy fenntartja amit mondott, mármint, hogy nem azt kell figyelni, hogy mit mond, hanem azt, hogy mit csinál.

Az csak a baj, hogy nem ezt mondta, hanem azt, hogy nem kell arra figyelni, amit megválasztásának érdekében mond, és a kettő nem ugyanaz.

De megússza a dolgokat még mindig, mert kit érdekel a politika, meg hányingert kapunk a politikusoktól, meg nem megyünk szavazni sem, mert nincs olyan, akire szavazni tudnánk.

Ma a Népszavában olvastam, baloldali publicista tollából, hogy Orbán és Gyurcsány nem állnak olyan távol egymástól, mint azt Orbán elhitetni szeretné.

Nem hát, csak amennyire egy maffiózó áll távol egy politikustól.

Szóval Gyurcsány lassan összepakolhatja a menetfelszerelését, a következő időszakban várhatólag külföldi barátaiban fog csalódni, attól tartok.

Mi meg olvasgassuk szorgalmasan a WikiLeaks nyilvánosságra hozott iratait egy nagyhatalom és hazánk baráti viszonyáról, emlékezzünk áldott emlékű Brezsnyev elvtársara, aztán menjünk alvás előtt hányni egy jót.

Jól jön az illúziók ellen…

:O))) 

KORRUPCIÓ

Vége a karácsonynak.

Vége van talán a két ünnep között a vad politikai csatáknak is, beszéljünk talán kicsit elmélkedőbb stílusban a politikai és társadalmi élet egyik legneuralgikusabb pontjáról, a korrupcióról.

Talán szögezzük le bevezetésképpen, hogy a korrupció nem magyar jelenség, korrupció mióta az ember lemászott a fáról (elsőként természetesen a Vezér őse, a legagresszívabb majmok legagresszívabbika…) volt, van és lesz is, de talán már a fán is vittek az alfahímnek banánt a gyengébb egyedek és nem egy nőstény fordította felé érdeklődéssel a fenekét a védelem reményében…
Dúsgazdag királyok koldusszegényen kezdő kincstárnokai sajnálkoztak a később koldusszegényen tengődő király dúsgazdag kincstárnokaként a sors forgandóságán, mely a szegény királyt sújtotta.
Korrupció főként az állami szférában virult és virul, dugnak itt kenőpénzt állásért, zsíros megrendelésekért és információkért éppúgy, mint know-how - ért, pályázati pénzekért, vissza nem térítendő támogatásokért cserébe.
Van erre szakkifejezés is, - „visszacsurgat” valamennyit a szerencsés nyertes - vagy nem lesz nyertes.
A versenyszférában a korrupciónak nincs ilyen tág tere, itt a döntés a tulajdonosok kezében van, és ez azért más szemléletet takar, mint a szpáhi-mentalitású közigazgatási tisztviselő nézőpontja, aki addig akarja a jövőjét biztosítani, ameddig hivatalban van.
Ezért is számíthatunk az elkövetkező években arra, hogy a korrupció nőni fog, hiszen a Viktor által állandó bizonytalanság állapotában tartott hivatalnok nem úgy fog gondolkodni, ahogy azt a Viktorka elképzeli.
Nem attól fog rettegni, hogy erkölcsi nagyságán sebet ejt a kenőpénz, hanem attól fog rettegni, hogy valamelyik politikus gondol egyet, oszt kirúgja és ő ott áll majd kéthavi bérével meg a csupasz fenekével, plusz Viktorba vetett rendíthetetlen hitével az utcán.
S mivel nem hülye, hanem hivatalnok, - megnyitja az ő feneketlen zsebét az ügyintézői képességét méltányló ügyfelek előtt, és amikor a zsebében kotorásznak, akkor - mint illemtudó asszonyka az asztal szélén illetlenkedve - illedelmesen lesüti a szemét.
Emellett tudja, ha ő nem fogadja el, majd elfogadja más, és ezt ugyanúgy nem fogja senki rábizonyítani arra sem, mint ahogy – ha nem tökhülye – akkor rá sem tudja majd senki ráhúzni a vizes lepedőt.
A korrupciónak ugyanis ez a rákfenéje – meglehetősen intim műfaj, előbb lehet megtudni, hogy a főosztályvezető úr munkálkodik az Icukán az iktatóból, mint azt, hogy beletoltak a zsebébe egy akkora összeget, hogy két aktatáskával kellett hazavinnie…
Ami a speciálisan magyar sajátosság, az a korrupció intézményesítése.
Nincs még egy ilyen álszent ország a Földön, mint ez a megcsonkított szegény kis ország a Kárpátok bérceitől immáron meglehetősen távol, ahol a népek csapágyasra forgatják a szemeiket a nagyonostoba Zuschlag pitiáner ügyecskéjén, holott mindenki tudja, hogy a pártok finanszírozásának mai szabályozása szó szerint gerjeszti és folyamatosan újratermeli a korrupciót.
Nem elég ugyanis arra a pénz, amire a hajdani jogszabályalkotó szánta, ezért hát a pártok – ha nem akarnak menthetetlenül lemaradni a hihetetlenül éles versenyben - akkor bizony lopatnak pénzt maguknak vazallusaikkal.
Természetesen enne is meg van az ára, - a mindenható pártpénztárosok nem tilthatják meg a hatalmas kockázatot vállaló hűbéreseiknek, hogy ők maguk is megnedvesítsék a csőrüket, hogy a Keresztapából vett kifejezéssel éljek.
Merthogy aki megbukik, az halál fia, annak a kezét olyan gyorsan elengedik hajdani patrónusai, mintha tűzbe nyúltak volna.
Az se tévesszen meg senkit, hogy van párt, amelyik nagyban játszik és két-három, milliárdos nagyvállalkozóval finanszíroztatja magát -  természetesen szabálytalanul és fekete pénzekből, akik aztán majd a választási győzelem után benyújtják a számlát.
Így kezd aztán egyszerre kánonban butaságokat beszélni Kósa és Szijjártó, aztán ennek következményeként már csak mobilizálható tőke kérdése, hogy mekkorát kaszál az, aki ismeri a megfelelő szájakból előtekergő baromságok pénzromboló hatását és annak időpontját - az ezzel az egy húzással milliárdokat kereshet.
Ami ezen felül jön – például az ország nyugati részén a kaszinó-beruházások leállítása, - az a tiszta haszon lesz annak, aki arrafelé tervezi felépíteni a sajátját…
És aztán ők is visszacsurgatnak majd valamit a döntéshozó magánszámlájára, amiből aztán nem itthon képződik a haszon, hanem külföldi ingatlanokban, részvényekben vagy bankszámlákban realizálódik - a vaj a kenyérre még a dédunoka részére is biztos lesz…
Aki pedig azon csodálkozik, hogy a PSZÁF nem, vagy csak lagymatagon vizsgál bizonyos pénzmozgásokat, hát az bizony naiv.
Ez ellen egyedül Gyurcsány szeretett volna fellépni és ugyancsak ő méltatlankodott azon is, hogy a pártpénztárosoknak nagyobb a hatalma a párton belül, mint a párt elnökének, - persze ahol az elnök a főpénztáros, ott egyszerűbb a helyzet.
A szocialisták meg bolondok, hogy hagytak magukból majmot csinálni.
Rájuk tolták a tolvaj meg a korrupt állat szerepét, aki taligával tolja ki az államtól a pénzt, holott az egy Zuschlag  nagyon sovány ügyén kívül jogerős ítéletet, de még vádemelést sem tudnak felmutatni.
Zuschlag ügyéről összegszerűségét tekintve például az esztergomi expolgármester magántavának partján lenne érdemes összehasonlító elemzéseket végezni.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy Zuschlag nem joggal üldögél, csak azt, hogy azért az lenne az igazi, ha ülnének mellette még néhányan, - konkrétan például Szijjártó, akivel az ifjúsági támogatások keretösszegét alkalmanként sportszerűen felosztották.
A szocik ostobasága ott nyilvánul meg legszebben , hogy ahelyett, hogy behúzták volna a derék szóvivőt az ügybe, futni hagyták.
Azt hitték talán, hogy a hála mégis politikai kategória.
Hát nem.
Szóval, ha valaki előront jobbról ezzel a mértéktelen és sohanemlátott korrupcióról szóló dumával, akkor nyugodtan kérdezzük meg a sazocialistákhoz köthető jogerős korrupciós ügyek számáról, meg arról, hogy miért is ítélték el jogerősen 300 000,- Ft pénzbüntetésre a Fidesz egykori pártigazgatóját, az ítélet kiszabásakor kulturális államtitkárként dolgozó Várhegyi Attilát, mikor bebizonyosodott, hogy Szolnok korábbi polgármestereként szabálytalanul, a város közgyűlésének határozatával ellentétesen kötött szerződést belvárosi telkek eladásáról.
A város ugyanis csak a készpénzes eladáshoz járult hozzá, ő viszont nem pénzért, hanem különböző szolgáltatásokért, infrastrukturális fejlesztésekért cserébe adta el az értékes telkeket.
És vessük össze a sorsát a már igen hosszú ideje előzetesben ülő Hunvald polgármester sorsával, vagy akár hagyó Miklóséval is, akire semmit nem bizonyítottak rá, csak a magát is bűncselekménnyel vádoló Nokia-doboz tulajdonos süketelése képezi a vád alapját, - vajon neki mivel kaphatták el a mogyoróit?
Merthogy ember szabad akaratából ekkora barom nem lehet, arra ciánkálit is ihatunk bátran…
Szóval én azt mondom, hogy ne hagyjuk magunkat manipulálni, nem rossz jogelv ez az ártatlanság vélelme, - várjuk meg az eljárások végét, hiszen annyi meglepetés érhet még bennünket, ha például egyszer beszélni kezd a szökésben levő alapítványi elnök, vagy a jókedélyű nyolcosztályos bróker, aki persze csak eszköz volt mások kezében…
A politika mocskos világ és a pénzvilág is csak kívülnézetből szép- ha ez a kettő összetalálkozik a szervezett bűnözéssel, akkor abból körülbelül a mai Magyarország alakul ki.
Kár értünk…


:O))))

KORRUPT, KORRUPTABB, ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ...

A DGS Global Research kutatása szerint Magyarország a velejéig korrupt.
Végre egy kutatási eredmény, amelyik egybevág a személyes tapasztalatokkal. 
A sorrrend szinte mindegy is, maga a lista az érdekes, melyen a magyar közélet minden szegmense szeerepel.
A kutatók nem Juliska nénit kérdezték a piacon, hanem olyan beosztásokban dolgozó embereket, akik poziciójuk folytán személyes tapasztalatokkal rendelkezhetnek a témával kapcsolatban.

A listán fellelhetők a minden rendű és rangú helyi és országgyűlési  képviselők, a bíróságok tagjai, az ügyészek, az önkormányzati ügyintézők, a rendőrök, az újságírók, a polgármesterek, a politikusok -  az egész magyar államigazgatás.

Szomorú ügy ez, de még szomorúbb, hogy az üzletemberek szerint ha valaki sikeressé akarja tenni az általa irányított gazdálkodó szevezetet, akkor nem maradhat ki az eszköztárából ez a szép nemzeti sport.
Azon is eltöprengtem, hogy majd most, amikor ugye eljön a nagy magyar mesemondó Orban Vixley  által megjövendölt Szép Új Világ, és  máról holnapra megszünik a korrupció, vajon mennyit kell majd perkálnia az ítéletvégrehajtónak annak , aki azt szeretné elintézni, hogy ne tőből vágják le a kezét, miként Pokorni ígérte, hanem csak könyök alatt, esetleg csak a kisujja utolsó percét...
Hej, nem leszünk szép látvány, - tízmillió ember félkézzel, a politikusok meg egyenesen kezek nélkül...
És felmerül az a komoly dilemma is, mely csak a dohányzás elleni állami fellépéshez mérhető: ha visszaszorítjuk a bagózást, akkor csökken az adó és felvirágzik a csempészet.
Ha megszünne minden korrupció az államigazgatásban, a hálapénznek nevezett zsarolások fizetése az egészségügyben, mivel  lehetne egy oldalról a kieső keresletet, másik oldalról a kieső keresetet  pótolni?
Szánalmas állapotok ezek, különösen, ha visszaemléxünk a húsz évvel ezelőtt hangoztatott szép próféciákra, a tiszta közélet ígéretére, a csillogó szemű, tisztaszívűnek és tisztakezűnek hirdetett új politikai osztályra...
Magyarország 2010 - sokra vittük húsz év alatt...
:O)))