DAGADT BAGÓS, ANNYI NEKED!

Pártunk és Ármányunk ismét bebizonyította, hogy dolgos népünkért mindenre képes.

Most éppen arra, hogy az egészségügyi ellátás során szankcionálni fogja az egészségtelen életmódot, és azok, akik elhízottak vagy dohányoznak, drágábban fogják kapni az aranyérkenőcsöt.

Az ember csak álmélkodik, hogy ezekben a forradalmi időkben erre is jut ideje a Mi Lángpallosú Vezérünknek és hű vazallusainak, pedig a fülkeforradalom világméretűvé fejlesztése rengeteg munkával járhat.

Csak a hála és boldogság hangján rebeghetünk köszönetet a messze jövőbe tekintő rendeletért, habár nekem kissé elhomályosítja a boldogságom, hogy netán kiterjednek ezek az egészségjobbító törekvések a libákra is, és akkor oda dús libamell, keszegek lesznek a hajdan oly kerekded libacombok, oda a feszes és formás püspökfalat.

Mi marad egy ilyen egészséges életmódot folytató libából?

Egy halom csont és bőr, meg esetleg a jóldizájnolt tollruha, de szerintem az is lógni fog rajta, mint télikabát a vállfán…

De félre a szubjektív érzelmekkel, első az egészség, második a Videoton!

A rendelet kiötlője megérdemli az orvosi Nobel-díjat, mert ilyen remek hivatkozással vágni eret már megint a legszegényebbeken, ehhez kétségkívül kiemelkedő tehetség kell.

Persze az ördög most is a részletekben lakozik, merthogy a koncepció nem részletezi, hogy ki is számít kövérnek, mint ahogy azt sem, hogy a napi két szál cigarettát elcumizó kocabagós is szankcionálandó e?

Ez a kövérség egyébként is olyan érdekes dolog.

Kezdjük talán azzal, hogy a különféle lapokban olvasható testtömeg-index számítások, kalkulátorok adnak némi iránymutatást állapotunkról, adnak bölcs tanácsokat is, hogy mit tegyünk-együnk elhízás ellen, de nem adnak hozzá pénzt.

Úgy látom, ezt a most készülő rendelet sem fog adni a szigorú szankciókhoz, márpedig az egészséges életmód pénzbe kerül.

Aki közmunkában bozótot irt hat fokban, esőben esetleg, ahhoz kalória kell, márpedig az, hogy miből veszi fel az ehhez szükséges kalóriát, kéksajtból és pármai sonkából vagy zsíroskenyérből, az az elhízást tekintve nem mindegy.

Mint ahogy az sem, hogy ha egy családnak nagyon szűkös pénzből kell kijönni, akkor az étrenden nem az igazán egészséges ételek fognak szerepelni, hanem a legegészségtelenebb, szénhidrátdús és fehérjeszegény ételek.

Egészséges életmódot a gazdag ember tud folytatni, a szegény ember pedig azt főz, amire futja a pénzéből, meg amit a mamájától megtanult, így aztán a krumplit krumplival fogja enni, a legszegényebbek meg levesként a vegetás vízbe dobott pár szál cérnatésztával ünneplik a vasárnapot.

Emellett azért még lehet elhízott valaki, aki például kenyéren él, mert vannak az elhízásnak alkati meg genetikai tényezői is, ami ellen lehet küzdeni, de győzni soha.

Nem is csodálkozom azokon a szegény embereken, akik ha egy hónapban egyszer hozzájutnak, akkor belecsapnak a szappanhabba és cigány-szendvicset esznek – két rántottszelet között egy harmadikat – egészségükre!

Ha valaki eléjük tenne egy adagot a legdivatosabb éttermek étel-kreációiból - óriási tányéron kis szelet padlizsánkrémmel díszített lazac, a tányér valamilyen szósszal összekenve – hülyére röhögnék magukat.

Viszont az orvosok remekül fognak szórakozni, amelyik beteg nem elég szolvens, az rögtön kövér lesz, míg, aki hozzájárul tevőlegesen is a magyar orvosok közismert helyzetének könnyítéséhez, az maga lesz a világszép Nádszál-királykisasszony.

Hadd ne minősítsem az ötletet, csak viszonyítási alapként említeném, hogy vannak országok, melyekben a cukorbetegek az étkezésükhöz is támogatást kapnak, míg nálunk a cukorbeteg zsíroskenyérrel diétázgat, mondván, arra nem szór cukrot senki…

Szerintem ez egy beteg elme kisugárzása az egészségügyre, amely azt képzeli, hogy azért, mert őt anno hülyére verték, most mindenkit kényszerrel kell ösztönözni a helyes magatartásra, merthogy ő is a pofonoktól lett ilyen kiváló.

Így aztán most magyarember pofozgatásos nevelése folyik, majd meglátjuk, hová vezet ez, hadd ne jósolgassak.

Jó lenne egészségesen élni, de ennek feltételei is lennének.

Többek között el lehetne kezdeni a harcot az alkoholizmus ellen is, merthogy a kétmillió alkoholista országában talán mégsem az a legnagyobb probléma, hogy Juliska néninek nagy a feneke, hanem az, hogy Jóska bácsi jól benyomva laposra veri a családját, majd a jól végzett munka elégedettségével telehányja a konyhát.

Aztán itt vannak a mentális betegségek is, éppen ma gyújtotta fel egy ember a házát, mert el akarta árverezni a bank.

Ez az ember akár örök vendég is lehet a pszichiátrián, mert képtelen feldolgozni azt, hogy a két gyerekét eltartani, a háztartásukat fenntartani akkor se tudja, ha megfeszül, hiszen minden törekvése dacára sem találtak munkalehetőséget a feleségével.

Erre kellene intézkedéseket hozni, de nem úgy, hogy a munkanélküli segély csökkentéséből akarjuk fizetni a közmunkára szánt többletkiadásokat.

Az egészséges élet alapfeltétele az egészséges állam, egészséges társadalom, létbiztonság.

Na, ezen kellene törni a fejüket a politikusoknak az ilyen baromságok helyett.

Más:

Az Unió háborút viselt Líbiában.

Ma megnyerte.

Megnéztem a képeket Kadhafi meglincseléséről – nem voltam büszke arra, hogy európai vagyok…

:O)))

SOK KIS ROMMEL...

Folyik a líbiai sárdagasztás. 

A kormányerők a légicsapások miatt nem tudnak előrenyomulni, a felkelők pedig gyengék az előrenyomuláshoz.

Amerika meg viharos gyorsasággal hátrál kifelé a konfliktusból, a vezetést és a felelősséget áttolva a NATO-ra, amelynek európai vezetői lelkesen játssza a nagy hadvezért.

Franciaország Napóleonra gondol, Nagy-Britannia Churchill-re, Németország meg Hitlerre és mindegyikük ehhez képest hozza meg döntéseit.

Talán jobb lenne, ha Franciaország Waterloora, Nagy-Britannia meg Balaklavára gondolna, - mindig is azon a véleményen voltam, hogy a nők megfontoltabb döntések meghozatalára képesek, mint a férfiak.

Kadhafinak nyugalom kellene, a felkelőknek nehézfegyverzet, Amerikának biztos hátterű olajszállító, Angliának befolyási övezet, Franciaországnak meg gloire…

Közben persze mindahányan sunyiskodnak, hazudoznak, ahogy szoktak, de időnként azért ki-kiesik egy-egy őszinte szó is a szájukon.

Obama például azt találta mondani, hogy ez egy jó alkalom arra, hogy összhangba hozzák érdekeiket az értékeikkel – nevezetesen olajért cserébe angolszász típusú parlamentáris demokráciát adjanak.

Nemigen hiszek a sikerben, hiszen mi is ezt kaptuk cserébe hangyapöcsnyi kis piacunkért, oszt mire mentünk vele - holott azért a mi társadalmunk fényévekkel van előrébb, mint a sivatag sátorlakó fiainak törzsi világa.

Líbiában jelenleg is vannak az angoloknak és szerintem a franciáknak is katonáik, és a nagy fogadkozás, - szárazföldön aztán végképp nem – túl sokáig nem fog tartani, én kb. két hónapot adok rá, hogy megvédjük a szárazföldön is a fegyvereiket lóbáló békés polgári lakosokat.

Megájj, megájj, kutya Líbia…

Az amerikai elnök egyébként engedélyezte a felkelők felfegyverzését és ezzel előfordulhat, hogy Obama megismétli elődei hibáját, akik felfegyverezték a tálibokat és kiképezték az Al-Kaidát.

Merthogy azt, hogy kinek a kezébe adnak ma fegyvert, senki sem tudja, az majd egyszercsak kiderül, de akkor már lehet, hogy késő lesz.

Mindenesetre az oroszok bejelentették, hogy fegyverkeznek, - a katonai költségvetés kiadásait megemelik, mert Oroszországot aggasztja, hogy manapság milyen könnyedén születnek döntések katonai beavatkozásokról és az Egyesült Államok politikájában ez a könnyedség kezd tendenciózussá válni.

Erre való hivatkozással jelentette be Putyin, hogy Oroszország 2013-tól megduplázza a hadászati és harcászati rakétakomplexumok gyártását.

Örvendezzünk…

Nálunk meg a média agyonhallgatja az ügyet, jóllehet ma ez a világ legveszélyesebb konfliktusa, és nem lehet megjósolni, hogy a térségben megindult folyamatoknak mi lesz a végkifejlete.

Merthogy Szíriában is felbátorodtak azok, akik Asszad elnököt nem kedvelik és bizony ott sem az azonosítószámokat keresgélték a tömegbe lövő katonák ruháján, hanem aki nem halt vagy sebesült meg, az rohant lélekszakadva.

Ha győznek a felkelők, az lutri lesz - tán még ők sem tudják, miért is harcolnak,  -  ha veszítenek, az sem kedvező nekünk, hiszen arrafelé sokkal kisebb az emberélet értéke, mint felénk, pedig itt is egyre olcsóbb.

A világ egyre veszélyesebb, lassan úgy kell kezelnünk a kérdést, mint a bűnözést – meg kell tanulnunk együttélni vele.

Persze most, hogy majd megkönnyítik az önvédelmi fegyverekhez jutás lehetőségét, javulhat a helyzet, merthogy most aztán meg fogjuk tudni védeni magunkat, ha Kadhafinak kedve kerekedik megtámadni bennünket!

Bekapunk egy sajátkezűleg főzött bundapálinkát, előkapjuk a Magnumot, oszt kilyuggatjuk a zarab lepedőjét, amiben leugrott a masszázságyról!

És egyébként is hasznos lesz ez az intézkedés, mert első kanyarban majd libára vadászunk vele, aztán meg nem kell Barna bácsinak sem barkácsolni – még megrázza az áram – csak kiáll a verandára és célbalő, majd iszik előtte célzóvizet.

A hutu-tuszi konfliktusban is, a kormány először bozótvágó késeket osztogatott híveinek, így aztán nem volt probléma, amikor kiadták a mészárlásra vonatkozó utasítást.

Úgy látszik nincs elég bajunk, csinálunk magunknak.

Közben meg alkotmányozunk, most már nem kell lovasbandérium, nem kell körmenet és Orbán megszentelése az élet vizével, nem kell kacagány, nem kell díszmagyar a zászlósuraknak (Csányi, Demján, Erdő Péter ), majd megszavazzuk csendben, rendben, oszt utána le lehet selejtezni Kati nénit is…  

Utána meg már úgyis csak napok vannak hátra az Uniós elnökségből – utána szabad a vásár, azt csinálunk, amit akarunk, - Európán kívül is van élet, ugyebár…

:O)))

JOGÁSZKODÁS

Magyar katonaorvosok mennek Líbiába - állítólag.

Érdekes lesz, ugyanis nem hinném, hogy Kadhafi Líbiája szívesen fogadná őket.

Bármennyire is humánus egy orvos tevékenysége, ha a vállán vagy a gallérján csillagok vannak, akkor ő nem a Göncölszekér gyalogmenetben, hanem katona.

Márpedig a katona, ha nem hívják, és mégis odamegy valahova, az onnantól kezdve nem orvos, hanem ellenség.

Mondjuk arról sem lehetett ezidáig hallani, hogy a akárki a szárazföldi csapatok bevetését szorgalmazná, merthogy ezidáig arról esett csak szó, hogy a Líbia feletti légtérzár az elérendő cél, de most – úgy látszik már ezt a hazugságot is meghaladta a konfliktus, melynek eszkalációján vadul dolgoznak a NATO katonai törzsei, merthogy a nemes célt – a polgári életek védelmét - átveszi a szövetség.
Hogy ezt miképpen képzelik arra jó példa a mi Vezérünk – néhány nap múlva már Hadvezérünk is – nyilatkozata.
Kérdésre, melyben az újságíró azt az egyébként minden értelmes emberben felmerülő problémát feszegette, hogy a civilek és az alkalmilag felfegyverzett lakosok közti különbségtétel némi nehézséget okozhat, felettébb bölcs miniszterelnökünk megjegyezte: a helyzet nem engedi, hogy "jogászkodjanak", az élet nem alkalmazkodik a merev kategóriákhoz, így ahhoz a fő célhoz kell ragaszkodni, hogy a vállalkozás emberek túlélését segítse.
Na ja, hiszen éppen ezért bombázzuk őket a fegyveres harc színterétől száz és száz kilométerrel távolabb, hiszen ezzel a líbiai emberek túlélését segítjük.
Ha nem dobnánk a fejükre bombákat, nem lenne mit túlélniük, ugye.
Azt sem érdemes túlzottan firtatni, hogy ki az, aki harcol a törvényes líbiai kormány ellen, meg ki az, aki ül a fenekén békésen Tripoliban.

Ez utóbbi kap egy-két bombát a fejére, hogy érzékeltessük vele rosszallásunkat a Kadhafi-kérdésben elfoglalt helytelen álláspontja miatt, míg, viszont akin farmergatya van, azt civilnek minősítjük, tekintet nélkül arra, hogy mozsárágyút cipel a vállán vagy egy páncéltörő löveg mögött serénykedik.

Ők egyébként igen egyszerűen meg tudnák védeni az életüket, mindössze ki kellene ejteniük a kezükből a gépkarabélyt és hazaballagni.
Mert az meg a világon mindenfelé joga a törvényes hatalomnak, hogy aki ehelyett a katonáira lövöldöz, azt egy formás zsákba csomagolva küldje vissza a feladónak.
Namármost többé-kevésbé biztosnak látszik, hogy a NATO égisze alatt szárazföldi akciókra is sor kerül, habár hogy ehhez a NATO megszerezze az ENSZ Bt. felhatalmazását, az majdnem kizárt, sőt, azt hiszem, ma már semmiféle felhatalmazást nemigen kap meg a katonai szövetség.
Kénytelen lesz az alkalmi szövetségnek a légtérzár biztosítására szóló felhatalmazását lobogtatni, ami viszont kevés, mint libamájban a homály…

Csak azért, hogy ne legyenek kétségei senkinek, amennyiben a NATO átveszi a meglehetősen lazán körvonalazott feladatot, attól a perctől kezdve a Magyar Köztársaság hadviselő féllé lépett elő egy hadüzenet nélküli háborúban, tulajdonképpen egyike az agresszoroknak és ezen nem segít semmit, ha mi csomagoljuk gézbe az összes líbiai lázadót, az sem.

Magyarország attól a naptól kezdve, hogy a NATO átveszi a parancsnokságot hadban áll.

Nem örülök neki.

Közben ma lőttek Szíriában is a tüntetőkre – a status quo-t őrizni szeretné az aktuális vezetés mindenhol - Kadhafinak lesznek szövetségesei.

Nekem egyébként is gyanús ez a nagy csend, ahogy Líbia tűri a támadásokat, nem vagyok biztos abban, hogy nem lesz ennek a dínomdánomnak keserű a böjtje.

Mindenesetre nem hiszem, hogy nekünk Afganisztánban, Irakban vagy Líbiában dolgunk lenne. 
A nyugat fegyverrel soha le nem győzi ezeket az országokat, mert ezek olyanok, mint a teve.

Végtelen a teherbírásuk, jó a memóriájuk, nem felejtik azt, aki bántotta őket és büszkék a végtelenségig.

Kadhafi is, büszke, türelmes beduin sejk és ha eljön az ideje, akkor a beduinokhoz fűződő sztereotípiáknak megfelelően kegyetlen is lesz - nehéz lesz nem megérteni az indulatait.

Európának pedig elkezdődik az iszapdagasztás…


:O)))

KIS EMBER

Nagy izmokkal és terjedelmes egóval…

Valószínűleg alacsony termete mellékhatása az a pökhendi kivagyiság, mellyel az őt körülvevő világot megpróbálja meggyőzni saját rátermettségéről.

Személyes szerencsétlensége, hogy kicsinek született, ezért állandóan ugrálnia kell, ha észre akarja vetetni magát a nemzetközi porondon, különösen akkor, ha az arab térségben külpolitikailag nem is mondható túlzottan sikeresnek - sőt.

Rettenetes nyomás nehezedik rá, elődei között külpolitikai téren igazi politikai „nehézsúlyúak” vannak, embert próbáló feladat lehet számára „nemzetközileg valakit” csinálni magából.
Hát most nekilátott rendesen, a kezébe kaparintotta a folyamatok irányítását és megjelent mint nemzetközi tényező, kockára téve ezzel a világ és Európa biztonságát.
Sarkozy szerepe a Líbia elleni támadásban kissé túl markánsra sikeredett, a francia elnök szinte belelökte az alkalmi koalíciót a támadásba.
Francia gépek végezték a felderítést, ők mérték az első csapást is a líbiai kormányerőkre, és ez elég volt ahhoz, hogy magát kihúzva peckesen sétálgasson a gall kiskakas, de azt elmondani, hogy a nyugati világban osztatlan közönségsikert aratott volna, mindenesetre túlzás.
Lehet, hogy ha a dolog véletlenül jól sül el, akkor hoz neki valamennyit belpolitikailag, de lehet ennek az ügynek negatív kimenetele is, és rengeteg a kockázata még siker esetén is egy olyan országban, amelynek az észak-afrikai arab államokkal, - általában az arab világgal - sokkal szorosabb kapcsolatai vannak, mint a többi európai hatalomnak.
Elsősorban a Franciaországban élő nagyszámú arab lakosság révén, merthogy az arabok ott vannak a francia társadalom mindennapjaiban, a felső tízezertől a köztisztaságban dolgozókig, egyébként is meglehetősen frusztráltak – könnyű feladat közöttük az arab ügy támogatóira találni.
Merthogy ha a Nyugat összefogva támad, akkor előbb-utóbb létrejön az arab egység – na, nem minden tekintetben, de abban mindenképpen, hogy a Nyugatnak nincs dolga az arab világban.
Egyébként is szerencsétlen ügy ez, Amerika úgy vesz részt benne, mintha a fogát húznák, hiszen Obama feltehetőleg nem akar újabb hadszíntéren bozótharcokba keveredni, egyébként is fintorog a Sarkozy által összetákolt alkalmi szövetség láttán, hiszen van itt egy biztonságot garantáló katonai szervezet is kéznél, ha már mindenképpen - akkor miért nem a NATO?
Nem nehéz erre a kérdésre válaszolni, a választ úgy hívják, hogy Angela Merkel.
Németország - bár teljesen egyetért az akció humanitárius céljaival – de semmiképpen sem kíván katonai kalandba keveredni, ők – ellentétben velünk is például - nagyon megtanulták azt a leckét, melyet a II. Világháború adott nekik, még a gyanúját vagy a látszatát is kerülni akarják annak, hogy a német állam agresszor lenne.
És Németország nélkül nincs NATO.
A katonai akció meg gyakorlatilag nem hozott semmit, legfeljebb átmenetileg azt érték el, hogy a líbiai légierő a földön maradt, de ezen kívül Kadhafi szép szisztematikusan végez a lázadással, melynek – nagyon úgy tűnik – nincs túl széles társadalmi bázisa, bár a Nyugat ezt a látszatot szeretné fenntartani.
A líbiai nép a környező országokhoz képest nem élt rosszul, Kadhafi nem nyomorgatta őket, nemigen szórakoztatta népét idétlen attrakciókkal, ambíciói leginkább a nemzetközi kapcsolatokra irányultak, ő nem népe atyja szeretett volna lenni, hanem az arab világ egységének megteremtője, számtalan kudarca ellenére.
Hát most majd besegít neki a Nyugat, lesz itt egység hamarosan, ha így folytatódik.
Egyébként az sem érdektelen, hogy ezidáig a támadókra egyetlen lövést sem adtak le líbiai oldalról, holott a technika rendelkezésre áll, - ugyanolyan légvédelmi rakétáik vannak, mint amilyenek nálunk is hadrendben állnak.
Ez szerintem nem okvetlenül azt jelenti, hogy Kadhafi beletörődött a megváltoztathatatlanba, jelentheti azt is, hogy nem Líbiában akar válaszcsapást mérni.
Nem egy barátságos dolog ezt elképzelni sem.
És akkor még ott vannak a diplomáciai bonyodalmak.
Anglia, Franciaország, Olaszország és a többiek ott ülnek már nyakukban szalvétával a pecsenyéstál körül, kezükben ott a kés, a tálban meg ott a liba, de sajnos még rajta van a pehelybéléses nagykabátja és nem átall gágogni sem.
Az asztal mellett többen is gyanakodva nézik – fogyasztható ez egyáltalán?
Az USA köszöni, most nek kér belőle, kicsit elcsapta a hasát a két legutóbbi lakomáján, de fiatalkorából sincsenek túl jó emlékei, rontotta ő el a gyomrát már Vietnamban is.
Aztán lassan jön az elnökválasztás is – kinek kell egy olyan elnök, aki nyakig ül a libaszarban?
Merkel meg nem szereti a libát, - de majd küld hozzá bazsalikomot.
És ott vannak azok is, akiket nem hívtak meg az asztalhoz, - na, azokkal még lesz itt baja a dicső keresztesvitézeknek.

Oroszország máris kifejezte elégedetlenségét amiatt, hogy az alkalmi koalíció messze túlterjeszkedett az ENSZ BT felhatalmazásán, Kína sem úszik a boldogságban, Líbia pedig kezdeményezte a BT azonnali összehívását az országot ért agresszió miatt.

Nemigen jósolható meg, mi lesz a dolog kimenetele, de ma, ha egy katonai támadás nem jár átütő sikerrel egy hét alatt, akkor abból csúnya sárdagasztás tud keletkezni, márpedig az idő itt nem a támadóknak dolgozik.

És a pénz is rengeteg, amit erre kell fordítani, emellett az még egyáltalán nem biztos, hogy az angol vagy a francia társadalom jónéven veszi, hogy vezetői belebonyolódnak egy olyan háborúba, amely a társadalomnak semmi jót nem hoz, ellenben növeli az egyébként is mára állandóvá vált és a hétköznapokban rettenetesen idegesítő fenyegetettséget.
Orbán meg nézegeti itthon a híreket a televízióban, és időnként felhívja Martonyit:
Te János, még mindig nem hívtak engem?
Nem lenne jó ötlet hónom alatt egy Márai-kötettel felkeresnem Sarkozyt, a közismert személyes jó kapcsolatainkra való tekintettel, és felajánlani egy lovas-svadront Benghazi megtámadására?

A liba meg közben feláll, kilép a tálból, odapottyant egyet a vendégseregletnek és felháborodottan sziszegve eltotyog vissza a sivatagba, a hanyag tevék közé, akik elfelejtették agyontaposni…

:O))))

LÍBIA

Lehet, hogy mégiscsak Viktornak van igaza?

A világ elorbánosodik, az államokat ugyanúgy pőre érdekek mozgatják, mint Orbánt és vazallusait, és a népeket nagyiparilag is éppoly hülyének nézik, mint minket ez a mucsai Géniusz.

És a népek ugyanúgy tapsolnak Amerikának, mint ahogy nálunk tapsolnak az ostoba hívek, és éppúgy beszopják az idióta baromságokat, mint Viktor szerelmesei.

Az ENSZ pedig buzgón asszisztál a humanitárius segítségnyújtáshoz, melynek során a saját nagyságába beleszerelmesedett nagyhatalom egy bajból kettőt csinál, és lehet, hogy a második nagyobb bajjá eszkalálódik majd, mint amekkora baj az alapbetegség volt.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtök éjjel megszavazta a Líbia feletti repüléstilalmi övezet felállítását, de ennél is tovább mentek, a civilek védelmében szárazföldi támadáson kívül bármilyen lépés engedélyezett.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy szabad prédává tették Líbiát, Kadhafit és most valószínűleg nekilátnak előadni második szereposztásban ugyanazt, amit egyszer már sikerre vittek Szerbiában – nem biztos, hogy tapsvihar lesz a vége.
Líbia ugyanis nem Szerbia, Kadhafi sem egyszerűen csak egy hibbant diktátor, hanem agy olyan ország mellesleg legitim első embere, aki egy olajtengeren üldögél.
És most kéretik a legitimációt nem a szó angolszász értelmében vizsgálgatni, merhogy az afrikai kontinens államai nem nyugati államok, a fejlődésük sem nyugati mintára ment végbe, és talán az Egyesült Államok egyik legnagyobb tévedése, ha azt gondolja, hogy az amerikai társadalmi berendezkedés a jószándékú nagybácsi fergeteges pofonjai segítségével zökkenőmentesen bevezethető bárhol a világon.
A fejlődés lépcsőit nem lehet átugrálni, különösen nem, ha a résztvevők mégcsak nem is fejlődésnek érzik a dolgot.
Ha valaki, mi aztán megtanulhattuk, hiszen próbálták ránk kényszeríteni fegyverekkel a bizáncias orosz diktatúrát kommunizmus címen és éppen most gyalogolunk a mitugrász vezetésével döngő léptekkel kifelé a gazdaságilag ránk oktrojált nyugati polgári demokráciából.
Ha tanulmányozzuk a történelmet, akkor láthatjuk - ezek a kísérletek csak kudarcokat hoztak, kezdve a sah iráni tevékenységével és befejezve a tálibok által uralt Afganisztánban a betonerődök mélyén életüket vesztő fiatalokkal.
Ahogy anno Che Guevara forradalom-exportja eleve halálra volt ítélve, ugyanúgy sikertelenségre van ítélve az a törekvés, hogy egy párszáz éves hátrányban levő társadalomból modern országot csináljon bárki, bármekkora anyagi ráfordítással.
Méginkább, ha ez az anyagi ráfordítás bombákban manifesztálódik, teljesen humánus ódon irtva ki a védelmezett polgári lakosságot is.
Persze a kenetes dumák ellenére az igazi cél az olaj.
Merthogy arra nagy szüksége van Európának ugyanúgy, mint az Egyesült Államoknak, megaztán mégiscsak méltánytalan, hogy egy ekkora kincs felett egy despota gyakorolja a felügyeletet, - mennyivel jobb, ha amire nekünk van szükségünk, a felett mi diszponálunk!
Indok a támadásra persze mindig van, Irakban a vegyifegyverek léte, Afganisztánban a tálibok vallási fanatizmusa, most Líbiában a polgári lakosság elleni támadás az indok.
Persze aztán – miután Szaddamot kivégeztették törzsi-politikai ellenfeleivel – kiderült, hogy vegyifegyverek nem voltak, atomprogram sem volt sehol, viszont a nyugati érdekek ott voltak és ez volt a meghatározó.
Áh – mondta az USA – az én anyám hernyótalpas?
Nem?
Akkor én hazudok?
És máris ott turkáltak egyenes adásban Szaddam szájában, aki egyébként egy cégéres gazember volt, de aki a közel-keleten nem cégéres gazember, abból soha nem lesz államelnök.
Most Líbia esetében a polgári lakosok elleni támadás az ürügy.

Azért azt nem ártana tisztázni, hogy meddig polgári lakos a polgári lakos, pontosabban, ha a polgári lakos kezében RPG-7-es rakéta van, esetleg gépágyúval lövi a kormányerőket, akkor ő civil lakos e egyáltalán?
És vajon van e joga egy kormánynak az ellene támadóra lőni, kiabáljon a támadó bármilyen gyönyörű jelszavakat?
Forradalmárkodni veszélyes üzem, a lelkes forradalmár lehet, hogy holnap jobb esetben fogoly, rosszabb esetben egy meszesgödör tölteléke lesz valahol Benghazi mellett.
És talán jobb is, ha nem tudja, hogy az ő hősies harca csak arra lehetne esetleg jó, hogy egy kicsit őrült, nacionalista arab diktátort lecseréljen egy nyugatkonform modellre, aki majd - ha ellene emelne fegyvert - ugyanolyan hidegvérrel löveti halomra társaival együtt, mint most teszi Kadhafi.
Így aztán most repülési tilalom van, már hogy a szuverén Líbiai Arab Szocialista Népi Nagy Dzsamahirija repülőgépei részére, és egy ilyen intézkedés esetén a vadlibák sincsenek biztonságban a humanista hevülettől fűtött európai repülőgépektől, pedi az ember azt gondolná, hogy Líbia a libáké!
Nem hiszem egyébként, hogy sok időnek kell majd eltelni az amerikaiak bekapcsolódásáig, hiszen azért a koncot a jelenlevők ráncigálják majd szanaszéjjel, és ugye amíg a hímoroszlán jól nem lakott, addig a nőstényeknek és a kisoroszlánoknak kuss van…
Persze Kadhafi tanulhatott Szaddam sorsából és a helyzete is más, mint az iraki diktátoré volt.
Kadhafi tekintélye az arab világban igen nagy és aki azt gondolja, hogy az arabok mai lázadásai az Egyesült Államok iránt támadt hirtelen szerelemből következtek be, hát az bizony nagyon ostoba.
Az arabok gyűlölik Amerikát, és most már hálistennek gyűlölni fogják az Uniót is, márpedig él egynéhány arab Európa nyugati felén, akik közül nem egy érez erős gyűlöletet befogadó országa bel és külpolitikája iránt.
Kadhafinak van pénze a harchoz és vannak fanatikus követői is, és csak az Úr tudja, hogy mije van még, amit bevethet adott esetben a mai kereszteslovagoknak álcázott rablók ellen.
Nem könnyű napok jönnek, és ha a dolgok elfajulnak, akkor érheti még meglepetés Európát is, meg az amerikaiakat is.
Mellesleg az oroszok és a kínaiak is be fogják nyújtani a számlát az ENSZ Biztonsági Tanácsában tanúsított tartózkodásukért, efelől percnyi kétsége se legyen senkinek.
Aztán a többi már csak lutri, - mi van, ha pl. Kadhafi Líbiája összefog Iránnal, vagy elkezdi pénzelni a tálibokat, mi van, ha egy-két polgári repülőgép felrobban, ha amerikaiakat és mostmár akár európai turistákat ölnek valamilyen vallásháborús jelmezbe öltözve, mi van, ha az iszlám fundamentalisták megerősödnek, mi van, ha eluralkodik a világban a terror.
Kadhafi pedig az utóbbi években egyre jobban próbált alkalmazkodni a Nyugathoz, ha ezt az akciót túléli, akkor csináltunk Európának egy veszélyes és engesztelhetetlen ellenfelet.
Valamiért mindig eszembe jut Nostradamus jóslata a harmadik világháborúról, melyet egy arab despota fog kirobbantani, - nem bánnám, ha nem válna be kivételesen.
Hát, majd meglátjuk.
Insallah…

:O)))

A bejegyzés a kapcsolat.hu portálon is olvasható.