KÉTSÉGES VÁDAK

Eredetileg csak a neve tetszett meg neki, azt hitte, kiégett az elsőbetű a neonreklámban...
Beszorult a Mi Reménységünk, mint macska feje a tejfölösköcsögbe Hernádi Zsolt ügye kapcsán.

Most államférfit imitálva komoly pofával ül, és kétségbeesetten pislog jobbra-balra, keresi a csapdából a kivezető utat.
Próbálja menteni Hernádit, mert ezzel magát menti, közben hülyeségeket beszél holmi kétséges vádakról, mely ismét csak azt erősíti, hogy a vád – a vesztegetés – akár igaz is lehet.
Nagy a baj, és ezen most – úgy tűnik - nem lehet segíteni duplafenekű beszéddel, sunyi ravaszkodással, üres lózungokkal - ahogy elnézem, itt kőbe szaladt a kasza, ő meg érzi a büdösséget.
Már ott tart, hogy amikor megjött az elfogatóparancs a MOL elnöke ellen, akkor olyan gyermeteg akcióba kezdett, mint a „nem megfelelő nyelven átadott okmányra” való hivatkozással előadott időhúzás, melyet akár Karinthy is írhatott volna Tanár úr kérem című művében, közvetlenül a Magyarázom a bizonyítványom klasszikus befejező mondatai után.
…de mostanában ne tessék bemenni az iskolába… a kaput kiemelték… most átalakítják… most nincs kapu…
A baj nem abban áll, hogy a Videoton díszpáholyának egyik tartóoszlopát be akarják csukni a horvátok, mert - hát istenem - kinek mi vagyon megírva, ugye, meg aztán ez alig több, mint parasztáldozat, hiszen nem férje egyik lánynak sem, használat után eldobható, és még örüljön is, ha megússza szabadlábon a hülye ügyetlenkedését!
A baj az, hogy ki tudja, ha becsukják, akkor miket fog vallani, hiszen a vallomásokat nem a magyar ügyészek fogják jegyzőkönyvezni.
Ilyen kiélezett helyzetekben könnyen előadódik, hogy a vád nem áll meg azon a szinten, ahol eredetileg meg kellett volna állnia, és bizony, itt az érdekek sem esnek egybe.
Persze meg lehet próbálni megsaccolni, hogy a mostani horvát kormányfőnek mennyiért lesz korpás a haja, de ez még kockázatosabb, hiszen itt nem egy véres baltáról van csak szó, nem is csak Hernádi bánatos fejéről, hanem a Mi Boldogságunk gereznájáról, ami – mint tudjuk – felbecsülhetetlen értékű.
A horvát kormányfő érdeke pedig az, hogy elődjét minden bírói fórum bűnösnek találja, mert ha sikerül a bűnösséget bizonyítani, akkor nincs se rá, se pártjára tovább gond, csak a csíkos ruha meg a cella fűtése.
Márpedig az elődjén csak két korrupciós ügyben találtak fogást, és ebből az egyik éppen a MOL- hoz kapcsolódik.
Merthogy állítólag Hernádi Zsolt megvesztegette a korábbi horvát kormányfőt, hogy segítse hozzá vállalatát a horvát olajtársaság többségi tulajdonrészének megvásárlásához.
Kormányfőt nem ötfilléres alapon vesztegetünk, erről a Gripen – vesztegetést bonyolító osztrák arisztokrata tudna – és ha van Isten, egyszer fog is – beszélni.
Márpedig egy ilyen akció, ilyen nagyságrendű pénzmozgással egy nagyvállalatnál sem mehet anélkül, hogy a menedzsment, az Igazgatóság és a Felügyelőbizottság prominensei ne tudjanak róla, de miután a Magyar Állam is tulajdonos, így Orbánnak, - aki még azt is személyesen engedélyezte, hogy a Jahn Ferenc Kórház csepeli krónikus részlegénél dolgozó, hatvankettedik életévét betöltő, a nővérkék között tisztes rendet vágó gerontológus főorvos tovább dolgozhasson - szintén tudnia kellett róla.
Ha ez kiderül, akkor elképzelhetetlen, hogy Vezérünk ne kerüljön a gyanúsítottak közé.
Előkelő társaságban lenne, mivel a MOL Igazgatóságában ott ül a Videoton VIP páholyának törzsvendégein túl az egész Fidesz-közeli elit - azeri olajkút, párnagáz, tőzegbányászat - lenne miről beszélgetniük az előzetesben.
Személyes csapdáról van itt szó, melyből nem lesz könnyű kiszabadulni, és ami rengeteg pénzébe fog kerülni még a magyar adófizetőknek, akik egyébként nagyon szeretik a MOL - t, hiszen a magánnyugdíjra félretett megtakarításaikból is inkább a cég részvényeiből vettek egy jelentősebb pakettet.
Majd jó lesz később a mosdó tapétázásához, ha a dolog így folytatódik.
Így aztán most Orbán vadul hátrálna kifelé az ügyből, míg horvát kollegája abban érdekelt, hogy minél mélyebbre nyomja a fejét abba a pöcegödörbe, melyet személyesen hozott létre és melyben eddig oly vígan fickándozott.
Most többet ér a hosszú távú barátság az INA irányító részvénypakettjénél, most semmi se lenne drága, ha meg lehetne úszni a balhét.
Kérdés, meg lehet-e, vagy a mai horvát belpolitikai helyzetben ez nem lenne kívánatos?
Érdekes lesz elnézegetni, mire megy a magyar politikai és gazdasági elit egy ekkora békával, le tudja nyelni, vagy a torkán akad?
Mindenesetre az ellenzék szokás szerint vagy ügyetlen, vagy érdekelt az ügy eltusolásában, erre sem lenne baj, ha fény derülne.
Orbán ma arról beszélt, hogy nem a MOL az egyetlen magyar érdekeltségű cég, melyet a horvátok zargatnak.
Ha igazak a pletykák az Orbán-család személyes érdekeltségeiről Horvátországban, akkor nehéz napjai lehetnek a Haza Megmentőjének.
Nem egyszerű dolog Keresztapának lenni…

:O))) 

A NAGY NOKIÁSDOBOZ

Tulajdonképpen az a szerencsénk, hogy a Nagy Nokiásdoboz nem látható.
Persze megfelelő perspektívából lehet látni, de innen, ahol mi élünk, momentán nem, annál is inkább nem, mert rajtunk van a fedele, márpedig ha egyszerre tudnánk kint is lenni, meg bent is lenni, akkor ebből jól meg is lehetne élni, sőt, felvirágoztathatnánk a nemzetgazdaságot.
Persze messzebbről a helyzet tisztán látszik, tulajdonképpen ezért is van az, hogy aki egy nyugati kultúrállamból érkezik, az megtömi a zsebét üveggyöngyökkel és spulnira tekert rézdróttal, aztán egy kis aprópénzen megveszi a döntéshozót, kilóra, mint a libát.
A skála széles, a paletta színes, miként az operában énekli Csocsoszan, vagy tán Mefisztó? – Eladóóóóó az egész világ - de Magyarország biztosan.
„Der Balkan beginne schon am Rennweg in Wien-Landstraße”, mondá Metternich herceg, de ebben azért nem volt teljesen igaza, mint ezt a Gripen-botrány óta tudjuk.
Pontosabban nem tudjuk, csak azt, hogy osztrák cseh és magyar politikusok között dobott szét egy vagyont az egyik repülőgépgyártó, bizonyítva azt, hogy felnőttünk az osztrákokhoz, ha másban nem is, de korrupcióban bizonyosan.
Hogy hadd rugózzak ezen egy kicsit - lassan már nem is az érdekelne, hogy a mi Lánglelkű Vezérünk mennyit szakított ezen a kis üzleten, hanem az még jobban, hogy balról ki nedvesíthette meg a csőrét, merthogy senki nem vitte túlzásba a történet forszírozását, elhalt szépen ez is, mint a többi.
Némi elégedettséggel tölthet el minket, hogy Magyarország mára már e területen is jobban teljesít, ugyanis ezidáig csak korrumpálhatók voltunk, de ennek ezennel vége!
Mostantól kezdve büszkén állhatunk a világ népei elé: beléptünk a vesztegetők nagy családjába, mostantól mi is korrumpálgatunk, ha annak szükségét látjuk!
És miután nagyjaink tudják, hogy ezidáig mennyit kellett fordítaniuk azoknak, akik el akartak érni valamit állami szinten az ő megvesztegetésükre, ezért aztán ismerik a tarifákat, - minisztériumi főosztályvezetőktől felfelé a befolyásos tanácsadókon keresztül egészen – ó, irgalom anyja, ne hagy el – a végrehajtó hatalom fejéig.
Persze óvatosan kell eljárni, mert még nem minden államban sikerült a viszonyokat zökkenőmentessé tenni, van még, ahol hordoz a dolog magában kis kockázatot!
Viszonylag egyszerű a magyar-azeri kapcsolatokban leboltolni egy balta jutányos áron történő értékesítését, hiszen Ilham Aliyev elnök országának egy-két olajkút diszkrét elajándékozása nem rengeti meg alapjaiban az államot, a magyar szürke evidenciás (merthogy evidencia, hogy kinek megy a fincsi java…) meg majd megoldja a többit, okosba.
Hogy aztán a MOL melyik azeri cégtől vesz évente párszázezer köbméter olajat vagy gázt, az már nem tartozik senkire, a MOL meg örüljön, ha szívességet tehet annak, aki az IMF hitel maradékából egy igencsak említésre méltó összeggel oldalbatámogatta.
Mindenesetre valahol hiba csúszhatott a számításokba, mert a horvát politikusok gyomrát megfeküdte saját nemzeti olajtársaságuk többségi tulajdonrészének a MOL kezére játszása, ezért aztán a kormányváltás után vádat emeltek volt miniszterelnökük ellen.
Sanadert azzal vádolják, hogy kormányfőként, 2008 és 2009 között összesen tízmillió euró kenőpénzt vett át a Moltól cserébe azért, hogy a magyarok irányítói jogokat kapjanak az INA olajcégben.
Az ügyben érintett a Videoton proszcénium-páholya is, hiszen a MOL- főnök ott szokott bokázni a Vezér közelében, de talál ott ismerőst, mást is, hiszen ott bazsalyog Csányi bankvezér is, aki mellesleg a MOL igazgatóságának alelnöke, szóval tulajdonképpen együtt van mindenki, aki ebben az ügyben számít.
Ezidáig mutogattuk az izmainkat, meg kihúztuk magunkat, de ez nem hatotta meg a horvátokat, akik már Jellasics korában elszemtelenedtek és azóta sem tanultak alázatot, így aztán nemzetközi elfogatóparancsot adattak ki a MOL elnök-vezérigazgatója ellen, akit a horvát hatóságok vesztegetéssel vádolnak.
Gyanútlan polgár azt képzelné, hogy a vesztegetésnél csak az bűnös, aki a pénzt vagy a vagyoni előnyt elfogadja, de ez nem így van – itt az is bűnös, aki veszteget.
Így aztán most Hernádi Zsolt komoly bajban van, vele együtt a magyar hatóságok és a magyar tahóságok - ez utóbbi akár a kormány beceneve is lehetne, - is, mert lépéskényszerben vannak, valamit tenni kell.
Emellett Hernádi viselkedése önmagában felér egy beismerő vallomással, és ma már ezt korrigálni sem nagyon lehet.
És még az is kérdéses, hogy a magyar törvények szerint egy külföldön elkövetett vesztegetés nem bűncselekmény-e, ezt még vizsgálgatniuk kellene a magyar ügyészeknek is, de persze azért álomvilágban nem élnék.
Mindenesetre Orbán farolna ki az ügyből ezerrel, elő kell készíteni az INA eladását, majd ennek részeként kihúzzák Hernádit a pácból, de hogy ebből az ügyből kifolyólag rengeteg arcot vesztett és pozíciója meg fog rendülni, az biztos.
Ez az ügy a hatalom csúcsait érinti, ehhez képest persze senkit nem nagyon érdekel, az ellenzék sem akarja kihasználni a benne rejlő propaganda-lehetőségeket, pedig van ám benne, rendesen.
De talán az az oka, hogy az emberek nem is nagyon értik, hogy mekkora üzletről van itt szó, micsoda gazdasági lehetőségeket és milyen egyéni gazdagodási lehetőségeket nyit meg egy szomszédos ország üzemanyag-forgalmazása fölötti ellenőrzés.
Nálunk a fantázia megáll a Nokiás-doboznál, meg a viszkis-doboznyi pénznél, ezeket még el tudja képzelni magyarember, de azt, hogy az egész országból egy nagy Nokiás-dobozt csináltak valakik, azt annyira nem.
Pedig ezek nem kicsiben játszanak, mellesleg a te pénzedből és a te vagyonodat is kockáztatva - nomeg az ország reputációját.
Rohadt nehéz lesz ezt az országot visszafordítani az Ázsia felé vezető útról Európa felé…

:O)))

MUSZKAVEZETŐ...

Orbán jövő héten Moszkvába megy.


Jól teszi, gondolom, hogy van miről tárgyalni az orosz vezetőkkel és azt hiszem, hogy miután Putyin legutóbb kicsit eltréfálkozott vele, talán helyére került az orosz-magyar relációban mérhető súlya is, - szépen formálódó pocakja dacára leginkább a harmatsúlyú versenyzők táborát gyarapítja.

Remélhetőleg a tárgyalásai során azt sem felejti el, hogy ki tekergeti az olaj és a gáz csapját, és nem fenyegeti meg az oroszokat katonai megszállással sem - ez legutóbb sem jött be.

Azt hiszem, ez a tárgyalás igen fontos Magyarország és még fontosabb Orbán személyes jövője szempontjából, hiszen ha az oroszok megszorítják az kishörcsög mogyoróit, akkor szomorúan nézhet a jövő elé, - nem sok minden maradt már itthon, amit még nem lopott el, legfeljebb még a bankbetétek államosítása van hátra…
Van két neuralgikus pontja az orosz-magyar kapcsolatoknak, az egyik a Malév ügye, melynek átalakításához, eladásához és minden megmozdulásához egy orosz bank, a részvények öt százalékát tulajdonló Vnyesekonombank egyetértésére van szükség.
Az államnak pedig kellene kezdeni valamit a Malévval, mert évről - évre milliárdokra rugó veszteséget termel, de egy orosz kisebbségi tulajdonossal nem könnyű értékesíteni, a bank pedig nem különösebben izgatja magát részvénypakketje jövője miatt, kivár.
Ráér, hiszen tudja, hogy ezt a tüskét előbb-utóbb ki fogják húzni a magyar kormány körme alól, akkor pedig valamilyen formában keresni fog az üzleten.
Vagy veszít, de akkor ez tudatos döntés eredménye lesz és a megállapodás másik serpenyőjében olyan ellentétel szerepel, amelyik megéri ennek a remek befektetésnek az eladását…
A másik kínos ügy a MOL ügye, - az osztrák ÖMV terjeszkedése ellen vívott csatában hogy, hogy nem, de az orosz Szurgutnyeftegázhoz került a MOL részvényeinek 21% - a, ami meglehetősen kínosan érintette a magyar olajtársaságot, és a menedzsment azóta is feszeng, mert olyan érzései támadtak, mint a libának, mikor sütés előtt a fenekébe dugják a nyársat.
A MOL ugyanis terjeszkedni akar, de ha ott látják mögötte a csendesen mosolygó orosz medvét, akkor semmiféle térségen belüli olajtársaságnak sem lesz kedve frigyre lépni a MOL-al, merthogy felmerülhet a lehetősége annak, hogy esetleg nem is házasságra akar lépni, hanem a macival partiba akarják vágni a menyasszonyt.
A két problémában az a közös elem, hogy az összes adu az oroszok kezében van, akiket semmi és senki sem sürget, bennünket viszont a Malév esetében a veszteség halmozódása, a MOL esetében pedig a személyes és üzleti kapcsolatok, a párttámogatások bonyolult rendszeréből szükségszerűen kivirágzó hála mielőbbi tanúsítása teszi elengedhetetlenné a gyors megoldást.
De sürgeti a megoldást az is, hogy ezidáig sikerült különféle megehetősen gusztustalan trükkökkel megakadályozni az oroszokat, hogy éljenek részvényesi jogaikkal, - ez se megy azért a végtelenségig.
Az soha nem jó üzleti pozíció, mikor az egyik fél tudja a másikról, hogy azt szorítja az idő, márpedig az oroszok ezt tudják – ha máshonnan nem, akkor onnan, hogy a szupertehetséges Fellegi Tamás azt nyilatkozta a Bloomberg hírügynökségnek, hogy Magyarország az év végégig meg akarja vásárolni az oroszok MOL részesedését, - aztán később korrigált, de ez már eső után köpönyeg.
Persze azért Orbán nem megy üres kézzel, hiszen ott a Déli Áramlat ügye, amit nagy kockázatok árán tudunk esetleg lassítani, de végső soron megépítése a mi érdekünk is, aztán vannak bizonyos lehetőségek hatalmas földgáz-tározók megépítésére, energetikai együttműködésre.
És ne feledjük azért azt a mézescsuprot, amelyik az orosz medvét valóban érdekelheti, ez pedig Paks majdani bővítése, amelyről van már országgyűlési határozat, és az idő itt is sürget.
Az atomerőművi blokkok „kihordási ideje” szigorúan szabályozott és nemzetközileg ellenőrzött, és egy atomerőmű felépítése még akkor is igen időigényes feladat, ha egy meglévő erőmű bővítéséről van szó.
Ha nem akarunk abba a helyzetbe kerülni, hogy a teljes hazai áramtermelés 40%-át adó erőmű leálljon, akkor akarunk - nem akarunk, együtt kell működnünk az oroszokkal.
Paks üzemideje 2012-ben lejár, a határidő 20 éves meghosszabbításának lehetőségén már dolgoznak, de egyszer ennek is vége lesz és egy új blokk tervezési-üzembehelyezési ideje úgy tíz és tizenöt év között van valahol.
Felépíteni jó üzlet és az oroszok értenek az atomerőművekhez, mégha Csernobil példája sokak számára riasztó is, de azt azért nem árt tudni, hogy ott nem a technológia és nem a biztonsági rendszerek mondtak csődöt, hanem emberi tényező okozta a bajt, - mintha egy száguldó autóról menet közben leszerelné a vezető a kormánykereket, nagyjából azzal volt egyenértékű, amit Csernobil üzemeltetői elkövettek…
Orbán a külpolitikában gyengébb, mint a belpolitikában, nagyon kevés diplomáciai sikert tud csak felmutatni, - tán a díszdoktori címe erre a legjobb példa, - szánalmas ügyei voltak, külpolitikai akciói után néha az ember szégyellte, hogy magyar.
Jó lenne, ha most összeszedné magát, mert ha megint a pökhendi mitugrász figuráját hozza, akkor sok jóra nem számíthatunk, és lassan mondom, hátha meghallja: lesz gázáremelés…
Oroszország hatalmas ország és nagyon gazdag is.
Óriási piac, fel tudja venni akár az egész magyar mezőgazdaság termelését is, - ha akarja.
Jó lenne elérni, hogy akarja…


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/muszkavezeto