REKULTIVÁLT MSZP

Szombat este van, kilenc órakor a teraszon még mindig 29 fok a hőmérséklet. 

Ha valamit, hát az ilyen időjárást talán az Úr is pártmegújításra találta ki, de, hogy nem bloggerkedésre, az tutifix.
Mindenesetre a szocialisták éltek a remek lehetőséggel és megújították magukat, lett is délutánra dínom-dánom, fecerunt magnum áldomás, lett új pártelnök, elnökhelyettes, alelnök - három is, ahogy illik.

Úgy látszik, egy párt jelentőségének csökkenésével fordított arányban növekszik vezető tisztségviselőinek száma.
Ilyen tekintetben azért még van tartalék a szocialistákban, hiszen segédalelnököt és vice-alelnököket, továbbá pártsámánt és új pártpénztárost nem választottak, ami nagyon helyes is, hiszen mire is menne a világ, ha mindenhol új arcok fogadnák a betérő barátokat!
Benéz például Simicska, aki már például ezt a Velez gyereket is nehezen szokta meg, pedig róla tudhatta, hogy bármi baj van, akkor a háttérben ott áll a fiatal versenyző régi atyai barátja - hihetetlen rutinja van a pártpénzek terén, - ha most a pártpénztárnoki irodában új arcot találna, hát megnézhetnék magukat a szocik.

Merthogy a hatalom kérdése párton belül is a régi recept szerint megy, akinél a pénz, annál van a hatalom is, márpedig ameddig nincs tisztességes pártfinanszírozás, addig minden pénz útja a pártpénztárnok környezetében található zsebek egyikébe vezet.
De így semmi gond nincs, igazán indokolt az új pártelnök szinte parttalannak mondható optimizmusa.
Magam is úgy gondolom, hogy amikor a gazdasszony a libát a hóna alá csapja, majd az optimista jószág fejét saját szárnya alá hajlítja, másik kezében a kést lengeti, akkor még mindig van esélye a már régen domesztikált optimista jószágnak, hogy felszárnyaljon a magas égig – megengedem, az esély mértékéről lehet vitatkozni...

Tóbiás pártelnök megígérte tagságának, hogy a szoci név megint szép lesz, méltó régi nagy fényéhez, mit rákentek a századok, lemossák a gyalázatot.
Székfoglaló beszédében csupa-csupa megújulást valószínűsítő dolgot mondott, aztán meghatározta önmagát – ki nem fogja senki találni, hogy kivel szemben: Gyurcsánnyal szemben.
Nem, nem Orbánnal szemben – Gyurcsánnyal szemben.
Hosszasan taglalta, hogy mire kapott felhatalmazást és hogy mit nem akar, éppencsak azt nem mondta, hogy nem akar olyan lenni, mint Gyurcsány, de hát ezt felesleges is lett volna mondania – már első pártelnöki nyilatkozatából is világosan kiderült, hogy erre esélye sincs.

Úgyhogy, business as usual, megnyugodhatunk, az új pártelnök feltűrte az inge ujját, éppencsak, hogy  a tenyerébe nem pökött, ezt majd talán később, mikor a szervezetet a régi megyei elnökök megújítják.
Botka lett a választmány elnöke, mecsoda meglepetés, - ő továbbra is úgy ül Szeged ormain, mint egy türelmes dögkeselyű, mely megvárja, míg a csorda utolsó állata is elhullik és csak utána tárja ki szárnyait.
Azt hiszem, ezt a témát már így is túltárgyaltuk, a pártveteránok Deák Ferenc Köre sem hozott megváltást, ebből meg az a tanulság, hogy a parttalan humanizmus sehova sem vezet, legfeljebb a Politikatörténeti Intézetbe, amelynek élére majd kerül az izgága Földes helyett valami Fidesz-konform történész, aki a zsebében megtalálta szocialista gyökerét, oszt akkor megnézhetik magukat!
Méghogy Deák Ferenc! Méghogy kör!
Csapják a hónuk alá a járókereteiket oszt ballagjanak el ütemesen, Kovács, maga meg ne zavarja itt a megújulást az állandó tenniakarásával, meg a kiterjedt nemzetközi kapcsolataival, maga üljön le!
Na!

Valószínűleg lesz új logo, visszajön valamilyen formában Baja, de hát ez legyen már a szocialisták baja…
Tíz óra van, befejezem az írást, a teraszon most huszonhét fok van.
Igyatok hideg vizet, sokat, egyetek jó hidegre hűtött görögdinnyét, ilyen hőségben hamar felszalad az a vérnyomás, és ehhez még csak a szocialistákra se kell gondolni.

:O)))

DÖGKESELYŰK

Ül a blogger, hosszú, méla lesben, s bánatosan szemléli a magyar baloldal agóniáját.
Sokszor úgy érzi, hogy érti, miről is van szó, aztán történnek mindenféle, a józan észnek ellentmondó dolgok, melyektől úgy érzi magát, mint Józsi bácsi a műrepülés során, vagy, mintha egy divatos író szürreális alkotásának háromfejű hősét szemlélné, mely fejek egymás fülét harapnák, szembeköpdösnék egymást, majd az ég felé köpve tanulmányoznák a szabadesést saját szemükön is.

Ennél már csak a valóság szürreálisabb, melyben a szocialista párttagok a megújulás jegyében meg voltak képesek választani pártelnöknek Puch Lászlót, akiről ha azt állítjuk, hogy olyan, mint egy végső stádiumában zabáló gyomorrák az emberi testben, akkor azt a gyomorrák kikéri magának.
Puch, a volt pártpénztárnok maga az állatorvosi ló – elnézést a lovaktól is – melyen tanulmányozni lehet a pártfinanszírozási rendszer összes betegségét és a pártpénzek közelében lebzselő pénzcsinálók morális állapotát.

Tudja ezt a szocialistáknál mindenki, legalábbis, most már tudnia kell mindenkinek, hiszen nyilvánosságra kerültek az ezidáig gondosan takargatott összefüggések Puch magánérdekeltségei és az MSZP érdekkörébe tartozó cégek között.
Gyakorlatilag tiszta a kép, mára nyilvánvalóvá vált, hogy amiről a tagság úgy tudta, hogy a párté, az voltaképpen a volt pártpénztárnoké, aki ma olyan helyzetben tudja önmagát és pártját, hogy mára már takargatnia sem kell vagyonosodásának forrását.

Őt megértem, végtére is nem lehet mindenki jellemóriás, puritánnak is születni kell leginkább – hát istenem, ha egy vidéki gyerek hatalomhoz jut, akkor szerezni kell, ha a fene fenét eszik is, hiszen aki ilyen helyzetben nem szerez, az - szép magyar kifejezéssel élve - élhetetlennek minősíthető.
Hát ő nem az.

Azt viszont nem értem, hogy a baranyai szocialisták mit esznek rajta, mert vagy mindegyikük kap évente egy hízott disznót, vagy a vezetőségválasztáson kapnak egy ebédet és van tombola is, melyen kisorsolják Szili Kati hátrahagyott rokolyáját – vagy sikerült a tagságot a baranyai pszichiátriai osztályok betegeiből toborozni.

Ha valaki majd egyszer megírja az MSZP lezúzásának rövid történetét, Baranya dicsőséges helyet kap a történetben, hiszen kevés területi szervezet tett ennek érdekében annyit, mint a baranyai.
Kezdve szegény Tollerral, aki abban a hiszemben, hogy a Méltóságteljes Nagyasszonyt majd kesztyűbábként tudja üzemeltetni, hibázott.
Nagy buzgalmában megválasztatta köztársasági elnöknek azt a bánatos marabut, aki aztán jó nagyokat rúgott a baloldalba.
A Nagyasszony meg nagy iparkodásában, hogy legyen valaki, fűvel-fával összebútorozott - meg is kapta, ami kijárt neki.

Puch viszont olyan, mint a hullarabló, aki egy volt a gyilkosok közül, majd lehúzta az áldozat ujjairól a gyűrűket, lecsatolta a karóráját és a végén kizsebelte – persze, emellett a megbízó is hálás lehetett neki.
Tulajdonképpen ez az egész maga a Nagy Baloldali Hányinger – ezek akarnak megújulni?
Vele?

Puch is jobban járt volna, ha megnézi a „Fogd a pénzt és fuss” című filmet, de az emberek telhetetlenek, valószínűleg ő is a szentté avatására vár.
Vagy éppen pártelnökké választását szervezi, mert ő a hivatott arra, hogy az elesett kisembereket felkarolja, bár én attól tartok, a felkarolás után hiába keresgélnék a pénztárcájukat…

Gyurcsány viszolygott a véres múltú – baloldali emberek vérét ontották ott - Köztársaság téri pártszékháztól, vett hát egy pártszékházat Puchnak, aki úgy adott pénzt pártja akkori elnökének, ahogy kedve tartotta, mint ahogy a szülő ad zsebpénzt a gyerekének.
Az embernek műfaji problémái támadnak, nem is igazán tudja, hogy komédiát vagy tragédiát néz éppen, csak azt érzi, hogy a baloldalnak ma nincs már pártja, a romok tetején ott keresgéli a még megmaradt javakat egy-két dögkeselyű.

Szégyenletes, fájdalmas és szomorú dolog ez.
A legszomorúbb ebben az, hogy a szocialista tagság tudna ezen változtatni, ha akarna.
De nem akar.
Majd persze változtatna, de akkor már késő lesz…

:O)))

LANKADT SZEGFŰ

Vizsgáljuk meg hát a pártokat egyenként, nézzük, mire megyünk velük?
Nagy általánosságban kijelenthetjük: tönkre, merthogy a magyar pártok mindenre alkalmasak, csak társadalmi csoportok érdekeinek kifejezésére nem.
Induljunk el balról, mert ha jobbról balra indulnánk, máris kitennénk magunkat néhány kommentelő elfogultsági indítványának, jóllehet, ma még a szél is jobbról fúj…

Van itt egy alapvető kérdés, melyet bevezetőben tisztáznunk kell, nevezetesen azt, hogy létezik-e ma Magyarországon a szó klasszikus értelmében vett baloldali párt, ki ma a baloldali?
Az, aki a munkásosztály (szervezett, nagyipari, osztályharcban vasba öltözött…) érdekeit fejezi ki?
Az, aki szociálisan érzékeny, de alapvetően a tőke érdekeit képviseli, és a tömegek elviselhető szociális helyzetét a kapitalizmus hatékony működtetésének előfeltételeként kezeli?
Az, aki a cégérre felírja valamelyik ősöreg hívószót, mint amilyen a szocialista, vagy a munkás?

Azt hiszem, hogy nem, ugyanis a társadalom összetétele erősen megváltozott az utóbbi száz évben, a régi fogalmak már nem érvényesek, újak pedig még nincsenek.
Eltűnt például a szervezett nagyipari munkásság, a hangsúly a termelő tevékenységekről áttevődött a szolgáltatásokra, a gépesítés éppen azokon a területeken tett feleslegessé nagyszámú munkaerőt, melyek fel tudták volna szívni a képzetlen emberek tömegeit.
Ki hát az az ember, akit ma egy baloldali pártnak képviselnie kellene?

Megítélésem szerint elsősorban a bérből és fizetésből élőket, akik közé nem számítanám a multinacionális vállalkozások felső vezetőit, de közéjük tartozónak érzem a kényszervállalkozókat, a közalkalmazottakat, a köztisztviselőket – mindenkit, akinek személye hatása a gazdasági – politikai folyamatokra a nulla felé tendál.
És képviselnie kellene a falvak nincstelenjeit, a mezőgazdaság erőforrásainak újraosztása során kisemmizett tömegeket és a rendszerváltás áldozatait, az új cselédeket és zselléreket, a porbatiport magyar falut, a nyilvántartott és a már a nyilvántartásokból is kiesett munkanélkülieket.
A szegényeket, a négymillió létminimum alatt élőt, a nyomorgókat, a máról-holnapra élő nincstelen és jövő nélküli tömegeket, a nyugdíjasokat, akiktől ismét csak elvenni akarnak, meg azokat, akik már soha nem lesznek nyugdíjasok, merthogy soha nem lehetett nyugdíjalapot termelő munkaviszonyuk.

Létezik ma olyan párt, aki érdemben felvállalja őket?
Szerintem ilyen párt ma nincs, az ország legnagyobb tömegét adó társadalmi csoportnak ma sem pártja, sem gazdasági érdekképviselete – leánykori nevén szakszervezete – nincs.
Hát akkor kit képvisel a Magyar Szocialista Párt?
Mai állapotában – leírni is rettenetes egy olyan pártról, melynek évszázados történelmi múltja van ebben az országban – legfeljebb a pártarisztokráciát képviseli, és még azt se jól.

Természetesen a jelszavak és a lózungok terén minden rendben van, habár ezek is lehetnének ütősebbek és hatékonyabbak, de ha a tetteket és a szándékokat nézzük, hát bizony rá kell jönnünk, hogy útközben valahol eldobták a sarlót és a kalapácsot, hogy a kezük szabaddá váljék a koldulásra.
Politikusaik zömében bürokraták, némelyik már úgy belegyökeresedett a székébe, hogy csak sebész tudná kioperálni belőle, a párt maga huszonöt éve keresi a helyét a megváltozott társadalomban.

Huszonöt éve mást sem tesz, mint becsukja a szemét és elfordul a nyomor láttán, de ugyanúgy elfordul akkor is, amikor a társadalom által felhalmozott javak herdálását és elrablását látja, mert politikusainak általában büdös a szegényember.
Annak pedig gyenge az érdekérvényesítő képessége, nemutolsósorban azért, mert nincs olyan politikai erő, mely őt képviselné és az ő érdekeit figyelembevéve politizálna.
A szocialista politikus általában az alsó-középosztályból jön, kispolgár vagy kisvállalkozó, aki semmiféle közösséget nem kíván vállalni a nyomorgókkal, leginkább lenézi őket és jó magyar szokás szerint őket teszi felelőssé sorsuk alakulásáért.

Természetesen, a kedves olvasók túlnyomó többsége most azt gondolja, hogy a cigányságról írok, csak azt felejti el, hogy – bár az sem lenne enyhítő körülmény – itt nem csak a cigányok nyomorognak, hanem a lakásukba beszorított szerencsétlen öregasszonyok is, a nagyvárosok munka nélkül tengődő nincstelenjei is, a rendszerváltás veszteseinek sokmilliós hada is.
Nyolcszázezerre becsülik a cigányok számát, a létminimum alatt élők száma meg majd’ négymillió.
Érdekli őket valaki?
Még a választások előtt is, legfeljebb csak sajnálkozni szoktak, hogy ez az a réteg, amelyet nem lehet elvinni, szavazni – de hát, egymásközt, kire szavazzanak?

Az MSZP ma olyan, mint a liba az udvaron – kemence befűtve, a gazdasszony már ott áll a pitvarajtóban, kezében késsel, hóna alatt tállal, a Libus meg - kiváló helyzetértékeléssel - azon töri a fejét, hogy hogyan tudna még egy kis plusz kukoricára szert tenni.
Ha nem történik néhány radikális lépés, akkor ennek a pártnak annyi, és ezzel befellegzett a magyar baloldalnak is, merthogy több baloldalinak nevezhető párt jelenleg nincs a pályán, legfeljebb a nézők között ágál egy-két tömegtámogatás nélküli pártocska.

Ezenközben már megint azon folyik a vita, hogy a fegyvergyárban, ahol jelenleg buzogányt és nyílpuskát gyártanak, ki legyen a vezérigazgató, jóllehet talán első lépésként a termékszerkezetet kellene megváltoztatni, nyílpuska helyett interkontinentális ballisztikus rakétát kellene gyártani...
Valaha rengeteg okos ember dolgozott a szocialisták környékén, de mára – bármennyire kellemetlen is ezt kimondani – ciki lett a szocialisták mellé állni, mert szocialistának lenni ma egyet jelent a korrupt, ügyetlen balek fogalmával.

El lehetne gondolkodni néhány dolgon, például az egyértelmű és nyílt állásfoglaláson, hogy kinek a pártja is tulajdonképpen a Szocialista Párt.
Aztán kellene egy tisztulási folyamat, meg kellene kérni azokat a politikusokat, akik gyanúba keveredtek a politikai ellenféllel való lepaktálás ügyében, hogy lépjenek szépen hátra.
Olyan vezetők kellenek, akik már dolgoztak valahol életükben pártapparátuson kívül is, és olyanok, akik egyértelműen és határozottan fel merik vállalni pártjukat, és a párt által képviseltek ügyét.

Pártvezetőnek lenni nem életkor függvénye, nem érdekes, hogy egy zenész öreg zenész vagy fiatal zenész, csak az, hogy jó vagy rossz zenész…
Be kell látni: a tömegbázis megkopott, a szervezet struktúrája szétesett, elveszett a mozgalmi jelleg és a párt ma leginkább egy nyugdíjasklubra emlékeztet, melyben ülnek az öregek, nosztalgiáznak, mindegyik a maga nótáját fújja anélkül, hogy egymásra figyelnének.
A szervezet fegyelme az évek során csak züllött, mindenki dumál összevissza, aztán csodálkozik, ha az vágja fejbe a hólapáttal, akit odáig elvtársának hitt.

Régen a párt működésének alapja a demokratikus centralizmus volt, ez azt jelentette, hogy a döntések előkészítése demokratikus volt, a döntések végrehajtása viszont kötelező volt minden párttag számára.
Ez egy működőképes és hatékony modell volt, így hát eltakarították, hogy a sok izgága, fegyelmezetlen törtető kiélhesse magát.
A párt kommunikációja csapnivaló, ami kommunikációs lehetősége volt, mind - mind elherdálta, a modern elektronikus kommunikációban gyenge, mint a májusi libapotty, ahhoz a tömeghez pedig el sem jut, amelyik a valódi szavazóbázisát jelentené.

A párt eldobta a múltját, megtagadta vagy elsunnyogta értékeit, volt vezetőit, pedig ha csak tizedannyira lennének tisztességesek és elkötelezettek a maiak, mint elődjeik egyike-másika volt, a párt ma nem lenne olyan, amilyen.

Olyanokról meg aztán ne is beszéljünk, mikor egy vesztett választás után a pártelnök legfőbb gondja, hogy visszanövessze világszép szakállát.
Mit mondjak – infantilizmus az ilyesmi, ad némi magyarázatot a helyzetre…
Szóval ez van a baloldalon, mondjuk, én a jelenlegi helyzetben nem engedném Szanyit Brüsszelbe…
A többi pártot nevezzük demokratikus pártoknak, és beszélgessünk róluk holnap…

:O)))

KEZDŐDIK A HÉT

IVÁN ELZÁRTA AZ OLAJCSAPOT, DE MI NEM FÉLÜNK!

Kicsit lazsáltam, de hát lazsált a politika is a hosszú hétvégén.
Viszont hétfő reggelre végre győztes harcra ébredt az ország, csapataink megszállták a Citadellát, kardélre hányták a szuvenír-bárókat, elfoglalták az erőd stratégiai pontjait – ember se ki, se be.
Büszkén lobog a narancssárga zászló, miénk a vár, tiéd a lekvár!

A Citadella stratégiai pontja a magyar idegenforgalomnak, buszok hozzák-viszik a potenciális vásárlókat, egy-egy üzlet egy-egy kis aranybánya.
Nem ez az első ostrom, de lehet, hogy ezt már nem élik túl a bérlők, legfeljebb, ha olvasztott arannyal öntözik az ostromlókat, habár nincs az az arany, mely ezeknek elég lenne…

Viszont egészségesebbek leszünk, mert ha mi valaminek nekikezdünk, hát ott aztán kő kövön nem marad.
Ma reggelre kiderült az is, hogy a közétkeztetésben olyan reformokat vezetnek be, melynek eredményeképpen az ellenállóképesség nő, így ha tüdőgyulladást kapsz a munkahelyed kapuja előtt a hófúvásban elszívott cigaretta miatt, akkor is túlélheted, hiszen az étkezőasztalon só- és cukortartó nem helyezhető el, emellett a kajának sótlannak kell lenni, hadd egyen mindenkit a sóért a fene.
Viszont a hajdani szivartárcák mintájára divatba jönnek majd a só és cukortárcák, az emberek egymást kínálgatják majd: kérsz egy csipet Parajdit? De van tengeri is!
Jódozottat vagy simát?
Persze ezt majd ellenőrizni kell, természetesen az ellenőr zsebében is ott lesz kis stanicliben a cukor meg a só, végtére is ez Magyarország, – ki a fene szereti sajtalanul a libacombot?

Tilos lesz felkínálni „szénsavas vagy cukrozott üdítőt, szörpöt, a "Magyar Élelmiszerkönyv 1-3-2001/112 számú előírása szerinti" gyümölcslén kívül más gyümölcs vagy zöldségitalt, továbbá a népegészségügyi termékadóról szóló törvény szerinti energiaitalt, illetve gyümölcsízt.”
Tulajdonképpen nem lenne baj, ha a gyerekek hozzászoknának az egészséges étkezéshez, de ehhez persze az kellene, hogy ne csak a közétkeztetésben, hanem otthon is ezt szerettessék meg velük.
Szinte látom lelki szemeimmel. mikor Kolompár Dzsennifer aggódva fordul egészségesen sovány urához: „Te Jaózsi! Az rendben van, hogy teneked 25 százalék zsírtartalmú szalonnát szervírozok, de a purdéknak adhatok kaviárt? Merhogy az saóós!
És ez a kötelező tejitatás is - nem baj az, hogy minden nap túrót hánynak?”

Ez ellen persze lehet tenni – a kodályi népdalkincs legszebb darabjai közé tartozik a „Túrót eszik a cigány” – az érintett etnikum tagjainak minden nap el kell énekelnie a dalt, ennek hatására majd idővel szert tesznek azokra az enzimekre, melyek elengedhetetlenek a tej emésztéséhez, addig meg legyenek türelemmel és böfögjenek!
A mesét is átírják, a legkisebb királylány nem azt mondja az öreg királynak, hogy úgy szeretlek édesapám, mint a sót, hanem azt, hogy úgy szeretlek, mint a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3-2001/112 számú előírása szerinti répalét!

Namármost az régi okosság, hogy az egészséges étkezés pénzbe kerül, nem is kevésbe.
A kérdés itt az, hogy miből tudja kigazdálkodni egy konyha a többletköltséget, merthogy ezek a derék rendeletalkotók rendre elfelejtik mellépakolni a pénzt az idétlenségeikhez.
Ebben az országban csupa-csupa kis Marie Antoinette intézi a népegészségügyet: A népnek nincs kenyere?
Hát egyen teljes kiőrlésű búzalisztből készült kalácsot!

Mai történés az is, hogy az oroszok elzárták az olajcsapot Ukrajna és Magyarország felé.
Nem mi vagyunk a főszereplők, de azért ez egy minimálisan is kellemetlen fejlemény.
 A Fehéroroszországon és Ukrajnán is keresztül haladó csővezetéken keresztül 2013-ban mintegy 1,7 millió tonna (naponta több mint 30 ezer hordónyi) olajszármazékot szállítottak.
Ez az egyetlen ilyen szállítási útvonal, amelyen Magyarországra az orosz kőolajszármazékok, így a gázolaj is eljut.
Tavaly a Magyarországra szállított mennyiség 815 ezer tonnát tett ki - idén márciusban 65 ezer tonna orosz gázolaj érkezett az Ukrajnán is átmenő vezetéken keresztül Magyarországra.
Állítólag hamarosan tárgyalnak az ukránok, reménykedjünk, hogy meg is tudnak állapodni, ami azért meglehetősen bizonytalan.
Formailag a vezeték tulajdonjogát érintő kérdésekben nem volt egyetértés, de hát a nagypolitikában minden mindennel összefügg, így aztán akár el is húzódhatnak azok a tárgyalások – felettébb kellemetlen lenne.

Mai esemény még, hogy Gyurcsány Csepelen mondott egy-két érdekes mondatot, - szerinte például nem lehet a Jobbikkal cimborálni, meg, hogy szörnyű, amikor Orbán dicséri az MSZP elnökét.
Ezzel egyébként egyet lehet érteni, a szocialista párton belül pedig haladéktalanul el lehetne a jelenségen gondolkodni…

A szocialisták mozgásszervi megbetegedettjeinek Parlamentből kiszorult csoportja a közkedvelt Puch László szervezésében találkozót tart a hónap közepén Harkányban, ahol meghallgathatják a résztvevők Orbán Viktor irányelveit „Mit kell tenni, hogy csepp kis lóvé azért csordogáljon?” címmel.
Hogy aztán ez mit hoz a pártra, azt a fene tudja, jómagam azt hiszem, ideje lenne tagrevíziót tartani, ha lehet tisztújítással egybekötve, gondosan ügyelve utóbbi során, hogy a találkozó résztvevői még az alapszervezeti taggyűlések jegyzőkönyv-hitelesítői se lehessenek a továbbiakban.

Mai hír az is, hogy május 23-án vitáznak egymással az európai parlamenti listavezetők – erről állapodtak meg hétfőn az Együtt-PM, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Seres Mária Szövetségesei képviselői – írja a nol.hu
Azt nem írja, hogy hol a Fidesz listavezetője...
Nagyon gyümölcsöző vita lesz, Orbán szélsőjobb szövetségese, liberálisnak mondott szövetségese, Seres Mária, Bajnaiék meg a szocik vitatkoznak, a DK éppen hány, Orbán meg röhög.

Szombaton viszont a Parlament előtt Úrfelmutatás lesz. - Miurunk lesz kiállítva, hadd viktorozzon hálás népe, ha már sikerült kibuliznia az ismételt kétharmadot – megérdemli!
Szerintem azt is, amit ennek az egész folyamatnak a végén kapni fog, mégha én inkább hosszú, magányos elmélkedésekkel töltött éveket is kívánok neki a két méter tömény igazság helyett…
Mindenesetre ott áll majd a Vezér hasonmása (hason kicsit karcsúbb…) a piedesztálon, páncél alsógatyában és golyóálló mellényben, hívei között.

Mi vár még ránk…
Aggódjunk együtt…
:O)))

ÚTON A TÖRTÉNELEMKÖNYVEKBE

Az MSZP-ről beszélünk, természetesen, mely a magyar baloldal emblematikus pártja, tulajdonképpen maga a magyar baloldal.
Hiányozni fog.
Hogy miért szól a cím mégis arról, hogy útban van a történelembe, annak legfőképpen az az oka, hogy ha ez így folytatódik – és miért is ne folytatódna így – akkor mire ez a ciklus véget ér, addigra nem lesz MSZP.

Vagy ha lesz, akkor az nem az lesz, esetleg egy halom forgács lesz, jó lesz majd alomnak a libák alá a miniszterelnöki baromfiólba, ahol is Őfőméltósága majd kedvtelve szemlélheti, amint a sok baromfi nagy libapottyokkal díszíti a maradványokat.
A Vezér ehhez nagyon ért, feltrancsírozni egy politikai formációt.
Nem Gyurcsányokból áll ez a párt, nem kell direktben, minden rendelkezésre álló eszközzel nekimenni, mert a külső támadás ellenállásra és összefogásra sarkall, míg ha belülről verik szét, akkor a végrehajtók jobbító szándéka kétségtelen.
Viktor meg mosolyoghat és moshatja kezeit – lám, ezek annyira hülyék, hogy maguk kötik nyakukba a kötelet.
És igaza van, habár valószínűleg nem mind hülye, aki annak néz ki, lehet ezen elég szépen keresni is…

A baloldali elkötelezettségű választó meg csak néz, mint a lukinyúl – ez nem lehet igaz.
Merthogy az kétségtelen, hogy egy választás után le kell vonni minden pártvezetésnek bizonyos következtetéseket, de itt nem egy választásról van szó, hanem egy választás-sorozatról, melynek minden eleme fontos a pártoknak, a baloldali szavazónak meg akkor lesz fontos, ha látja, hogy potenciális pártja vezetésének is fontos.
Ha ölik egymást, az azt jelzi, hogy más fontos, nem az EP, vagy az önkormányzati választás, ha azt látja, hogy beledöglenek az igyekezetbe, akkor esetleg megkönyörül rajtuk és félreteszi összes előítéletét, megpróbálja elfelejteni rossz tapasztalatait, feláll a televízió elől és némileg fintorogva elmegy rájuk adni a voksát.

Hát, most éppen nem a nagy igyekezetbe döglik bele a Szocialista Párt, hanem a fene nagy bölcsességébe, mellyel vezéri szerepre tehetett szert a demokratikus oldal összefogásának felszámolásában.
Bölcseik kijelentik, hogy egyedül erősebbek, mint másokkal összefogva, kommunikátoraik reggeltől estig azt próbálják választóik fejébe verni, hogy ha egyedül indultak volna a parlamenti választásokon, akkor talán még meg is nyerhették volna a választást, ami azért józanul nézegetve a világot meglehetősen vicces.

Amúgy túl sok a párt az ellenzéki térfélen, de azt azért nem gondoltam volna, hogy éppen a Szocialista Pártot kellene felszámolni.
Ellenben Viktor gondolta, és tesz is ezért.
Hogy ki dolgozik neki, azt legfeljebb sejteni lehet, de az biztos, hogy ugyanazok, akik most segítenek a szocialistáknak elveszíteni a soron következő két választást is ugyanúgy, ahogy segítettek elveszíteni a parlamenti választásokat is.
Azt hiszem, ebben a helyzetben nem lenne szabad támadni Mesterházy Attilát sem - mégis támadják.
Pedig felettébb ostoba ember az, aki azt képzeli, hogy a lóversenyen féltávnál zsokét lehet cserélni a győzelem esélyével, de attól tartok, hogy a szereplők jelentős része a politikai lóversenyen már régen nem akar győzni - első a Fidesz, második a Jobbik, futottak még Cukorbaba, Pityipalkó meg az MSZP.
Szégyen.

Persze sokféleképpen be lehet kerülni a történelemkönyvek lábjegyzetei közé, oda lehet kerülni egy évszázados, ámbár ezerszer megtagadott és letagadott múlttal rendelkező párt szétverésének dicső tettével is - Herosztratosz nevét se felejtette el a világ, ugye.
A legújabb hír, hogy anyagilag is padlón van az MSZP, amin azért nem lehet csodálkozni, mert azt már Murphy törvényei között is megtaláljuk, hogy egy szervezet akkor lép a pusztulás útjára, mikor felépíti új irodaházát.
Ez most is bejött, és természetesen Gyurcsány nevét felemlegették azonnal, jóllehet ez testületi döntés nélkül azért nem ment volna.
De szépen beleillett az MSZP és Gyurcsány elképzeléseibe is, hogy a múlttól való megszabadulás jegyében meg kell szabadulni a jobboldali ellenfelekben rossz érzéseket keltő Köztársaság téri pártszékháztól, a márványtáblától, a mártírok szobrától, a múlttól.

Eleve reménytelen elképzelés volt, meg felesleges is, de ma már mindegy, a mai Szocialista Pártnak se egysége, sem ütőképes vezetése, sem pénze nincs.
Hogy múltja sincs, ami emlékeztethetné a választókat arra, hogy voltak olyan elődök, akik elégedettséget és emberi életet adtak nekik, az már csak hab a tortán.
Talán most ki lehetne költözni Ócsára, a devizahitel-károsultak közé, egyúttal lehetne ott némi szerénységet is tanulni.

A Szocialista Párt a huszonnegyedik órában van, a percmutató kérlelhetetlenül megy körbe-körbe.
Jön május elseje, talán odamennek még néhányan a szocialisták ünnepségére, talán az utolsó alkalom elbeszélgetni a néppel, mint Fülig Jimmy tette: Szervusz nép, hogy vagy, mit tehetek érted?
Meg kellene próbálni…

:O)))

GYURCSÁNY TÜRELME

Ezt már szinte az alakuláskor látni lehetett, mégis, úgy tett mindenki, mintha hinne, hisz hinni mindig könnyebb, mint kételkedni.
Az EGYÜTT-PM – ről van szó, meg Bajnairól, akik lassan a legjobb cirkuszi produkciókat is toronymagasan felülmúlják szent küldetésük teljesítése érdekében.

Sajnos, nagy híve vagyok az összeesküvés-elméleteknek, mert ellentétben a széplelkű politikai elemzőkkel nekem az a véleményem, hogy nincs az a gusztustalan trógerság, ami a politikában elő ne fordulna, sőt, az előforduló mocskosságok jócskán meghaladják azt a szintet, melyet a gyanútlan és jelszavakon nevelkedett választópolgárok elképzelni képesek lennének.

Kezdjük talán az elején.
Hogy mi vezetett az SZDSZ dicstelen kimúlásához, azt most ne vizsgáljuk, talán válasszuk kiindulópontnak azt az állapotot, mikor az SZDSZ elkezdte kapkodva és hörögve szedni a levegőt, már látszott rajta, hogy napjai meg vannak számlálva, nehezebb fajsúlyú tagsága meg riadtan nézegetett körül, hogy mi is lesz vele, ha pártja Pistikéstől és szakállasbácsistól kiszorul a Parlamentből?
Mert akkor már mindegy lesz, hiszen nem lehet megélni abból, hogy szidjuk a komcsikat, akik nélkül – és persze minden más politikai erő nélkül - sőt, legfőképpen a választók nélkül  – remek politikát tudnánk folytatni, de ha nincs cégér, ami alá be lehetne állni, akkor hiába minden.

De hol nagy a szükség, közel a segítség, mint deus ex machina jelent meg a megoldás, a tisztakezű, ötfőnyi tagsága filléres hozzájárulásaiból építkező Új Erő, mely nevében hordozta célját: Legyen Más a Politika.
Magyarember az ő végtelen jóindulatában és mérhetetlen butaságában el is hitte ezt, jóllehet az elképzelés a „fából vaskarika”, a „Rákóczi téri Vesta-szűz” és a Tisztakezű Orbán Viktor” kifejezésekkel esik egy megítélés alá, ami nem is csoda, hiszen a Deus, aki ezzel a pszeudo-párttal manipulált, egy focilabdát tartott a hóna alatt.
A párt maga tulajdonképpen egy jólszerkesztett lepkeháló volt, mely az SZDSZ virágoskertjét és nektárját vesztett bábjai, pillangói és hernyói begyűjtésére volt alkalmas, no, meg arra, hogy a Vezérrel szembeni ellenzék soraiban a megfelelő időben zavart keltsen.
Nem tudom, ki az, aki a maffia választási stratégiájáért felel, de az biztos, hogy érti a dolgát és nem keveri össze a stratégiát a taktikával…

Szóval a struktúra készen állt, már csak vezető kellett az ellenzéknek, és erre a szerepre.
 Bajnai Gordon látszott legalkalmasabbnak, hiszen ő már réges-régen részesült a politikai érzék elleni védőoltásban, emellett a hócipője neki is – mint megannyi politikustársának – tele lehetett Gyurcsánnyal, aki mellett nem tudott felragyogni saját nemzetmentő csillaga.
Toltak mögé szervezetet is, a jobb sorsra érdemes MILLA lett az áldozat, mely éveken át remekül szolgált, mint villámhárító, - évente két rendezvénnyel biztosította a rendszerrel elégedetlenek lelki egyensúlyához szükséges ordítozási lehetőséget.
Jól is tudott ez esni az embernek, mint libának a zsenge sóska.

A Milla önmagát felkent vezetője is remek választásnak bizonyult, hiszen személyes ambíciójáért, az országos ismertséget biztosító politikai szerepért bármit hajlandó bevállalni, ha ehhez egy kecskét kell magáévá tenni a Blaha Lujza téren, az sem lett volna akadály.
Ott volt még a Szolidaritás is, ott meg a rutinhiány dominált, sajnos…
Bajnai egyébként remek választás lett volna, mert technokratának volt elkönyvelve, ha az is marad, akkor lehet, ő Magyarország következő miniszterelnöke, de ez azzal a veszéllyel járt, hogy tényleges ellenfele lehet Orbánnak.
Így aztán rábeszélték a pártalapításra, és vagy elhomályosult a látása, vagy megvezették, vagy megvették, mindenesetre aznap haltak meg a politikai esélyei, mikor bejelentette saját pártja megalakulását.
A szocialisták azonnal – és tegyük hozzá, hogy logikusan - elkezdték lehetséges miniszterelnök-jelölt helyett ellenfélnek kezelni, a mázlija az volt, hogy egyszer az életben mértek neki tizenöt százalékos támogatottságot is, és ezzel kívánatos szövetségessé tették – lehet, ez is volt a mérés célja.

Lehet, a szocialisták azt képzelték, hogy szövetségesként majd lemutyizzák vele a választást, ami be is jött volna, remek ellenzék lett volna belőlük a következő tizenkét-tizenhat évre, ha Viktor nem telhetetlen, merthogy az ő célja a magyar baloldal eltakarítása - örökre.
Közben a választók is elkezdtek értetlenkedni, összefogást emlegettek, hisztériáztak és fenyegetőztek, hát ki kellett fogni a szelet a vitorlából.
Így jutottunk el a mai napig, amikor éppen az eredeti forgatókönyv szerint folyik a műsor: a megállapodásokat, vagy a sikerrel kecsegtető akciókat belülről kell szétverni, erre a leselejtezett, vagy ezzel a feladattal megbízott LMP segédcsapatokkal megerősített párt alkalmasnak is látszik.

Első lépésként Juhász-füvész vadult meg, aki úgy csinált, mintha nem hónapok óta a DK és Gyurcsány szövetségbe vonása lenne az egyetlen valós probléma a demokratikus oldalon, csodálkozva konstatálta, hogy nini, Ferkó ante portas!
Mindjárt meg is sértődött, de mivel ez semmiféle pánikreakciót nem váltott ki, ezért most bevetették a Gebe Bertát, magát Bajnait, aki – mint Gyurcsány hajdani bizalmasa, minisztere és utódja – a legalkalmasabbnak tűnt a fintorgásra.

A szocik most kivárnak, tegye a dolgát szövetségesük, hiszen azért ölték beléjük a rengeteg pénzt támogatóik, nem igaz?
Gyurcsány is csendesen várakozik – hozza meg a döntést a szembenálló fél, a reménybeli szövetséges, a hajdani bizalmas társ.
Mert az biztos, hogy Gyurcsány ebből a pozícióból nem léphet vissza, ezt soha nem bocsátaná meg neki szavazótábora, akik egyébként azt mondják, hogy akkor inkább induljon a párt egyedül, de Gyurcsány nélkül semmiképpen.

Ellenfelei azt mondják, hogy Gyurcsány megosztó politikus.
Az hát.
Milyen is lehet egy politikus, aki nem megosztó?
A pártok érdekeket képviselnek, társadalmi csoportokat, a politikus ezeket az érdekeket artikulálja, nyilvánvaló, hogy egyszerre mindenki érdekeit nem képviselheti, mert aki ezt hirdeti magáról, az hazudik, márpedig, aki hazudik, az lop is, tolvajból meg eléggé jól állunk.
Orbán is megosztó – én például utálom, szívből, igazán, Mesterházy is megosztó, Bajnai is megosztó, mert számomra ez a tejbetök-fazon nem képviseli az ideális politikusról kialakított elképzeléseimet.
De ez így is van jól.

Ami most folyik, az az idegek harca.
Remélem, Gyurcsány bírni fogja, hiszen neki most csak dönteni nem szabad.
Azt ugyanis minden épeszű ember tudja, hogy Gyurcsány nélkül nincs DK - hogy Torgyán pártelnök szavaival éljek, nélküle ez a párt is olyan lenne, mint vőlegény szerszám nélkül.
Hát, ha már olyan lenne, akkor legyen az a szerszám kemény, mint a vídia, az ellenfelek meg hadd rágódjanak a problémán – nem igaz?

:O)))

ELLENZÉKI ALTERNATÍVA FELMUTATÁSA

Na, ez az, amit soha nem gondoltam volna, - nevezetesen azt, hogy szégyellnem kelljen magam az MSZP politikája miatt – most mégis itt tartunk.
Az október 23.i megemlékezés – úgy tűnik – maradandó sebeket ejtett a Szocialista Párt jelenlegi vezetőinek és a tőlük anyagi függésben leledző holdudvarának  harmatos lelkén, lelkükben gyász, sértettség és bánat honol, nem igen tudják megemészteni, hogy a kiszemelt áldozat nem akarja könnyen adni a bőrét.
És eljött az a nap is, amikor azt kell gondolnom, amit soha nem gondoltam volna, hogy ez a viselkedés nemcsak, hogy Orbán Viktor pozícióját erősíti, de könnyen meglehet, hogy az inspiráció sem saját kútfőből jön, hanem a csavaros futballista-észjárás terméke.
Merthogy ez a viselkedés nem a magyar baloldal, nem a magyar demokraták céljait, érdekeit szolgálja, az teljesen biztos.

Mondjuk ki kereken: a Szocialista Párt és a Bajnai nevével fémjelzett csapat vezetői egyértelműen azt a benyomást keltik, hogy lepaktáltak Orbán Viktorral, eladták neki a baloldalt, tokkal - vonóval.
Nem a baloldali, nem a demokrata gondolkodású emberek, nem Magyarország és a magyarok érdekeit képviselik, hanem a saját érdekeiket, a következő ciklus parlamenti tagságának árát akarják ezen a módon kiegyenlíteni, a kétharmad-egyharmad mutyik lehetőségét akarják prolongálni.
Ezt látszik alátámasztani az idegeskedésük, fejetlen kapkodásuk, politikustól nevetséges magatartásuk az után, hogy szembetalálkoztak a választók akaratával.
Mert nehogy azt képzelje bárki is, hogy komolyan gondolják, hogy azok, akik az összefogás szót skandálták, azok mindahányan a DK ügynökei voltak, hiszen nem hülyék ők, csak erkölcstelenek.
Ha lehetett a tömegből látni, hallani, hogy az MSZP zászlót lengetők, a liberálisok, a változást váró konzervatívok és a DK hívei együtt skandálva követelték az összefogást, akkor ezt a színpadról még jobban lehetett érzékelni, és aki azt állítja, hogy ez csak a DK követelése volt, az egyszerűen hazudik.
Nem lehetett ez kellemes élmény, belátom.
Mert veszélybe került a mutyi, és nem csak az a mutyi, melyet Bajnaival, a szocialisták újsütetű Semjén Zsoltjával kötöttek, hanem az a mutyi is, melyet valószínűleg a háttérben kötöttek mások másokkal, a szebb jövő reményében.
Meg is zavarta az érdekelteket ez a helyzet, látszik ez a kapkodáson, az apolitikus húzásokon, a hisztiskurvás toporzékoláson.

Amilyen pitiáner módon kirúgatták Kunczét a Klubrádióból, ahogy Gyurcsányt ekézték, amilyen hisztérikusan nyilatkoznak, ahogy csatasorba szólították összes élősködőjüket, amilyen  hülyeségeket nyilatkoznak az összefogással kapcsolatban, az maga az önleleplezés, maga a beismerés.
Beismerése háttéralkuk létének, beismerése az egyéni érdekek előtérbe helyezésének, beismerése az árulásnak.
Beismerése a választópolgár lenézésének, a politikai manipulációnak, melynek irányítói feltételezett hitükkel ellentétben nem ők, hiszen ma már ők is csak bábok Orbán kezén.
Ha végre tudják hajtani feltételezett feladatukat, a választások biztos elvesztését és Orbán hatalmának legalizálását – az is jó, ha nem, csak éppen szétverik a demokratikus ellenzéket – az még jobb.
Azt mondják mai nyilatkozatukban, hogy lezárták a tárgyalásokat, „a kormányváltó szövetség pedig kizárólag az Orbán-kormány működésének megalkuvást nem ismerő ellenőrzésére, a kormányzati munka konstruktív bírálatára, illetve az emberek gondjaira adott szakpolitikai megoldások felmutatására fordítja energiáit"

Ja, meg az ellenzéki alternatíva felmutatására koncentrálnak – ez olyasmi, mint az Úrfelmutatás, felmutatják Mesterházyt, Bajnai csilingel, a választó meg térdrehullva imádja.
Vagy kisnyúl.
Meg a diktatúra konstruktív bírálata…
Bakker, mintha csak a liba az őt püspökfalaton lövő vadász konstruktív bírálatát hirdetné – ezek az emberek nemigen tudhatják, mekkora hülyeségeket beszélnek.
És azt se nagyon tudják, hogy mit akar a demokrata választó, - aki lehet, hogy ma még maga sem tudja, hogy kit választ, de azt már biztosan, hogy kit nem – és nem lennék meglepve, ha ezt a pártot Szocialista Pártnak hívnák.
Gyurcsány ma felkínálta azt is, hogy nem indul képviselőjelöltnek sem, ha egyetlen listát és egy pártelnök-jelöltet állít a demokratikus oldal, de ez sem felelt meg Mesterházy főnökeinek, akik a félreértések elkerülése végett nem a választók, mégcsak nem is a párttagok.

Mesterházy létének ugyanis csak egyetlen értelme van, ez pedig a Fidesz győzelmének biztosítása.

Ez pedig csak akkor halálbiztos, ha a monolit Fidesszel szemben szétaprózott ellenzék áll, mert egy egységes ellenzéket a mai állapotok szerint, ha egy cerkófmajom vezet, akkor is van elméleti esélye a győzelemre – erről a Vezér gondoskodott áldásos tevékenylégével.
Most hirtelen mindenre lett pénz, a maradék baloldali média is megtáltosodott, hirtelen együttműködő partner lett a Táncsics Alapítványból, a politológusok meg egymást félretaszigálva iparkodnak bizonygatni, hogy a legjobb összefogás az, melyből lassan többen maradnak ki, mint akik benne vannak.

Sajnálatos, hogy ide jutottunk, sajnálatos, hogy ide jutottak és sajnálatos, hogy úgy tűnik, fenékig kell ürítenünk a méregpoharat.
Talán a Szocialista Párt tagsága tudna ezen a helyzeten segíteni, de ebben azért ne reménykedjünk.
Lehet, hogy csak abban a rengeteg fiatalban bízhatunk már, akik ott voltak a Műegyetem Rakparton – nekik talán a politika már nem vallás, hanem az érdekeik érvényesítésének terepe lesz, és ők talán már azt is világosan érteni fogják, hogy mi is az érdekük.

Hát azért ne adjuk fel, ahol nagy a szűkség – közel a segítség, mondják a falvédők, márpedig azokra bölcs dolgokat szoktak ám hímezni!

:O)))

SZEMBE A VÁLASZTÓVAL

A választók demokratikusnak mondható része teljeskörű ellenzéki együttműködést akart a demokratikus oldal valamennyi pártja és szervezete között, tekintet nélkül az aktuális pártállásra, múltbéli sérelmekre, egyéni ambíciókra.

Nem egy esetben a választók ezt kifejezésre is juttatták, gondoljunk csak az Operaház előtti emlékezetes tüntetésre, de a MILLA rendezvényeire is, melyen a MILLÁN kívül – lévén szó egy virtuális szervezetről – mindenki részt vett, jómagam és különféle pártszimpátiájú barátaimat is beleértve.

Vannak emlékeim egy volt politikusról is, aki ott szónokolt a csápoló tömeg előtt, nem éppen Ciceróként, de hittünk neki, mert annak idején az általa vállalt feladatot különösebb felhajtás nélkül, szakszerűen végrehajtotta.

Ha jól emlékszem, akkor a beszédében ott szerepelt az összegfogás, meg az együttműködés kifejezés is, és rémlik valamiféle ernyőszervezetet is létrehozott, melynek nevében ott volt a cél, hogy 2014-ben együtt váltsuk le Orbán velejéig rohadt, korrupt és embertelen rendszerét.

Arra is emlékszem, hogy az MSZP vezetése sem beszélt másról, mint arról, hogy együttműködés nélkül nem lehet végetvetni ennek az őrületnek, beleértve az unortodox gazdaságpolitikát, a Fideszes minielefánt pávatáncát az európai porcelánboltban, még arról is szó volt, hogy keresni kell az együttműködés lehetőségét a normális konzervatív jobboldallal is.

Aztán szép csendesen elkezdett változni a kép.

Először Bajnait vették hülyére a folyamatok tényleges irányítói, akivel elhitették, hogy a  Milla mögött százezrek állnak, aztán azt, hogy a szocialisták földhöz verik a seggüket a boldogságtól, ha bejelentkezik miniszterelnöknek.

Ám mire körülnézett, már ott állt egy szál magában, gúzsbakötve, erő nem volt mögötte, legfeljebb Juhász-füvész közismerten tehetséges kommunikációjára, a választók számára oly kedves politikai előéletére, meg egy-két liberális megmondóemberre támaszkodhatott.

Utóbbiak ugyan nem őt favorizálták, hanem az oxfordi pedigrével rendelkező Róna Pétert akarták „megcsinálni” az LMP támogatásával, de aztán a jelölt rájött, hogy amibe ezek belekezdenek, abból csak romok és sikolyok lesznek, az LMP elindult a politikai süllyesztő felé vezető úton, így ő saját elhatározásból, roppant ésszerűen és okosan balra el…

Persze, azért Bajnai rutinos üzletemberként felvette a pókerhez használt arcát és vad blöffölésbe kezdett, de miután a három ász az asztalon volt, a negyedik meg Mesterházy kezében, így az esélye megegyezett a libasült távrepülőbajnoki eredményének esélyével.

Az MSZP persze úgy döntött, hogy a semminél valamivel jobb a minden, ígyaztán akik a Mesterházyt irányító joysticket kezelik, megpöccintették a kart és azonnal kiderült, hogy itt miniszterelnök-jelöltnek Mesterházynak kell lenni.

Azért neki, mert Bajnai még tudna reprezentálni valamiféle összefogást, míg Mesterházy még saját pártjának tagjait sem tudhatja maga mögött – ott se mindenki szereti, ha hírbe hozzák a volt pártpénztárnokkal, és a realisták arra is rájöttek – legkésőbb ma – hogy az ígérgetéseknek sincs miért hinni, hiszen a fedezete csak a pártelnökség munkája, - persze az se semmi, ugye…

Így aztán az összefogás szép álma már elenyészett, már csak a végső simítások maradtak hátra, ezt elvégezték az Együtt, meg az MSZP korifeusai, mert e tekintetben kétségkívül szilárd és elvi megalapozottsággal rendelkeztek mindhárman, ha a vár fokán fehér lepedőjében felderengő Viktort is jó realisták módjára hozzászámoljuk a csapathoz.

Mint tudjuk, Orbán politikai műveltségéhez Machiavellin, Leninen és Sztálinon túl hozzátartozik Puzo Keresztapájának ismerete is, így aztán a joystick ismét megbillent, és Mesterházy tett egy olyan ajánlatot, melyet nem lehetett elfogadni, bizonyítva, hogy képes a klasszikusokat alkotóan alkalmazni.

Így aztán bearanyozták Orbán napjait – mecsoda sorozat, esküvő, rókatánc, Gyurcsány kivágása, mint macskát fosni – szerintem még holnap is ezen fog röhögni.

Mondjuk, jómagam jobban meglepődtem Gyurcsány csalódott képén, mint magán az eredményen, ez várható volt, ehhez nem kellett politológusnak lenni, sőt, ez csak segíthetett a helyes helyzetértékelésben, mert nem befolyásolta sem aktuális, sem jövőbeni esetleges megrendelések prognózisokat árnyaló ténye…

Talán a mi Ferkónknak is többet kellett volna beszélgetnie Klára asszonnyal, a nőknek van érzékük az ilyesmihez, ennyi év után meg már bizonyára tárgyilagosak is…

Hát most éppen itt tartunk.

Mesterházy azt hiszi, szavazatokat nyert, de gyakorlatilag szavazatokat vesztett, Bajnai sikeresen leküzdötte magát a „futottak még Csiribiri és Babkávé” kategóriába, a választásokon egy totálisan szétforgácsolt, egymást felettébb utáló ellenzék és az egymillió forintokon megvásárolt ezer egyéni jelölt fog indulni Orbán feszes katonai fegyelemre nevelt budai úrilányainak falanxa és a magyar falu nincstelenjeinek Orbán/Jobbikimádó talpasai ellen.

Lehetett volna ez másként is, és ebben mindenkinek – Bajnaitól-Gyurcsányig - megvan a maga sara, de mostmár ez nagyjából mindegy is.

Ezen legfeljebb egy ötszázezres tömegtüntetés segíthetne, meg a szocialisták kongresszusán valami igen komoly nyomásgyakorlás, az csak a baj, hogy a tömeg maga is megosztott, meg, hogy a szocialisták pártja nem választási párt.

A pártban itt is a hívők ülnek, akik a pártelnöki ukázra úgy működnek, mint katonaló a trombitaszóra, a választók akarata meg majd a választásokon jelenik meg.

Ennek utána elküldik a bánatba Mesterházyt, beül pártelnöknek az örök sumák Botka, oszt jónapot.

Gyurcsány - ha szerencséje van és a hátralevő időben nem madártejet főz és nem alacsony hozadékú roadshowk-ban látja a megoldás kulcsát  - akkor esetleg frakciót alapíthat, feltéve, ha miniszterelnöki rendelettel nem módosítják a házszabályt, és akkor lehet még politikai jövője.

Ha nem, akkor elmehet kurvajó könyveket írni a magyar baloldal jövőjéről.

Pompás kilátások.

De azért maradjunk optimisták, mosolyogjunk, hiszen ez az ország – és benne a magyar demokraták sokasága is – tiszta röhej…

:O)))

AZ ELSŐ LÉPÉS

Ha valaki meg akarja mászni a Csomolungmát, nem lehet kihagyni az első lépést a csúcs felé.

Persze ezt nem a tengerszintről számítják, hanem attól a tábortól, mely elég közel van már a csúcshoz, és ahová feljutni önmagában is hatalmas teljesítmény.

Egy pártnál ilyen szint a választmány elnökének lenni, akár önmagában is célként kitűzhető cél, olyanok is törekedhetnek betöltésére, akiknek nincsenek markánsabb ambícióik.

Nem hiszem, hogy a szocialistáknál erről lenne szó, mivel Botka László indul a pozícióért, akiről nehéz lenne elhinni, hogy ez álmai pártkarrierjének vége, szerintem gond nélkül el tudja képzelni magát egy pártelnöki, sőt miniszterelnöki pozícióban is.

Nem is baj ez, végre lehet látni egy politikust, aki – legalábbis kívülről nézve – tudatosan építi fel magát, nem kapkod, türelmes.

Márpedig a türelem a politikában ritka erény, a politikusok zöme nemigen szereti a napi aprómunkát, olyanok, mint az a háziasszony, aki csak a zongoráról szereti törölgetni a port, a vitrin porcelán csecsebecséiről, a Ludas Matyi hóna alatt cipelt libáról, a haját fésülgető cicismacáról rendszeresen megfeledkezik, mivel azokkal bíbelődni nem túl látványos dolog.

Márpedig a munkához ez is hozzátartozik, és ha éles szemű vendég jön a házhoz, legyen bármennyire is csillogó annak a Bösendorfernek a teteje, ha a nippek porosak, koszosak, a csipketerítők elszürkültek – meglesz a véleménye a háziasszony rendszeretetéről.

Botka nagy előnye a többi politikussal szemben az önkormányzati gyakorlat, a gyakorlati életben felszedett sokéves tapasztalat, az emberekkel való bánásmód ismerete.

Erre talán nem is ezen a poszton lesz szüksége, hanem majd a későbbiekben, mint ahogy arra a tervezés – szervezés – ellenőrzés szentháromságra is, melynek elsajátítása nélkül már régen nem lenne polgármester a szőke Tisza partján.

Nagy párttapasztalatokkal rendelkező, elegáns, XXI. századi európai politikus, politikai ellenfelei Superman pólóval szokták megajándékozni, márpedig minden viccnek a fele komoly...

Bizonyára jó polgármester lehet, ha a szegediek a Fidesz ígéret-cunamija ellenére is megválasztották, emellett talán az sem baj, hogy ellenzéki többséggel kell együttdolgoznia, legalább szokja a klímát, mely a nagypolitikában várja.

Alkatilag is alkalmas vezető politikusnak, éppen olyan, mint amilyet a magyar ember szeret, szép nagy marha ember, jóarcú, mosolygós, nem hebrencs, nem konfrontatív, de nem is bujkál a problémák elől, tekintélyt parancsoló küllemű – éppen az az alkat, aki mellé a Vezér nem szeret odaállni.

Nem az a típus, aki lazán lekezelhető, veszélyes ellenfél válhat belőle, ha hagyják.

Nem csodálkoznék, ha a megválasztását követő héten vádat emelnének ellene kiskorú fiúk megrontásáért, esetleg a Magyar Nemzeti Bank aranykészletének ellopásáért, de sok sikert nem jósolok nekik – aki saját Boszorkány-szigettel rendelkezik, annak kis boszorkányüldözés meg se kottyan.

Nekem ugyan nem túl rokonszenves a magatartásában, hogy olyan, mint Pistike, aki hatéves koráig nem szólalt meg, akkor is csak azért, mert forró volt a kakaó, de hát voltak ott elegen, akik beszéltek, oszt mégis, ugye.

Most majd végzi a dolgát – remélhetőleg eredményesen és megint csendben lesz és vár – már amennyire az új funkció megengedi.

Magával a létével is jót tesz majd pártjának, mert versenyt generál, igazi versenyt, mert bárki lesz is a pártelnök, ott kell majd tudnia Botka politikai súlyát, mely a mai helyzetben nem kevés.

A Szocialista Párt tagjainak titkos reménysége ő, aki - majd ha kell - hozza azt a karizmatikus figurát, aki újjá tudja építeni a pártot.

Hogy mennyire lesz karizmatikus, azt ma még nem lehet tudni, de hogy a párt szervezésében sokat tud majd tenni, arra mérget lehet venni.

Ő a gyakorlat embere, a titkos favorit, a sötét ló, aki bármikor kihívást jelenthet bármelyik pártvezetőnek, és aki most is csak taktikai megfontolásból választotta a pozíciót, melyet majd iparkodni fog megtölteni a számára kedvező tartalommal.

Elődje okos, rokonszenves ember, nagyon kedvelem, de ez nem elég neki a boldogsághoz, jobban járna, ha én nem kedvelném, viszont a tagság jobban.

Ő is jó politikus, jól mérte fel a helyzetet, a tagság igényét az új arcokra, új szemléletre, új politikára - tudta, hogy ebben a helyzetben sok esélye nincs és nem akart fiatalon Kovács László sorsára jutni. Inkább visszalépett és választott magának egy alelnöki pozíciót, azért indul a tisztújításon, szerintem jó eséllyel.

Botka így egyedül maradt a stallumért folytatott küzdelemben, és mostmár el sem tudja kerülni, hogy az MSZP meghatározó politikusa legyen.

Megjelenése a pályán teljesen felforgatja z erőviszonyokat, hogy ki mellé áll vagy kik állnak mellé, egyáltalán nem közömbös.

Ha akar valamit, most megcsinálhatja.

Csendesen, lassan, apránként, amúgy Botkásan.

Forradalmárunk már van, nem lenne baj, ha lenne egy higgadt, megfontolt államférfi is a szocialistáknak.

Reménykedjünk ebben…

:O)))

ORBÁN MEG RÖHÖG A MARKÁBA

Gyurcsány Ferenc írta ezt, a szombati tüntetés sikertelensége miatt érzett elkeseredésében.

Ami azt illeti, röhöghet is.

Politikai ellenfelei nem tudnak mit kezdeni vele, még akkor sem, amikor a külföld már rongyosra rugdalta a seggét, mikor már az egész nyugat – nagyon diplomatikusan persze – az ő zsarnoki törekvéseiről szónokol.

Tizenvalahány éve nem tudja megfejteni a baloldal ezt a faéket, aki úgy játszik velük, mint macska az egérrel.

Közben elkopott a baloldali szavazótábor, és akik a demokráciában hisznek, azok mindenféle hirtelen feltűnt megváltók szektájához csatlakoznak.

Orbán meg közben nagy buzgalommal, egyesével nyírja ki politikai ellenfeleit, akik legfeljebb szomorú pamfletekben méltatlankodnak a sors igazságtalanságán..

Meg értelmiségi nyavalygással töltik a drága időt, holott nyilvánvaló, hogy Orbán minden hatalomban töltött napja egy újabb lépés Ázsia felé, értve ezen Viktorbasi szépen bimbódzó, talán nem teljesen eurokonform rendszerét.

Gyurcsány teljesen jól látja a helyzetet, ez mindig erőssége volt, ellenben a gyakorlati ellenlépések terén talán lehetne eredményesebb is, hogy én is brillírozzak itt a diplomatikus fogalmazásra való készségemmel.

Ha Gyurcsány olyan eredményes lett volna az elmúlt hónapokban a demokratikus ellenzék felépítésében, mint amilyen eredményes volt a demokratikus értékek lerombolásában ellenfele, akkor a mai helyzetben Orbán úgy szűkölne, mint a kutya, amelyiknek becsípte a farkát a becsapott ajtó, de ez a helyzet – sajnos - csak vágyálom.

A probléma fő okát én abban látom, hogy míg Orbán az évek során profi politikussá vált, ellenfelei jobb esetben is csak műkedvelők maradtak, de ha ezt valaki a szemükre hányja, akkor olyan megbántott képpel néznek a világba, mint a liba, amelyik elől elhúzták a kukoricástálat.

Aztán megbántott önérzettel amatőrködnek tovább.

Orbán nem abban profi, hogy meg tud szervezni egy politikai gyűlést, nem abban, hogy ki tud találni ütős mondatokat a hétköznapi kommunikáció számára, hanem abban profi, hogy olyan embereket alkalmaz, akik értik a szakmájukat.

Ha Gyurcsány a saját cégeinél is a jelenlegi szisztémáját alkalmazná, már híre-pora sem lenne azoknak.

Hálistennek a nagypolitika jobban érdekelte a piackutatásnál, a pénzügyi problémák megoldásánál, így aztán szakértő vezetőket keresett és talált, akik még a bonyolult politikai háttér mellett is elgurítják a cégeit, mint jó menedzserektől ez el is várható.

De nem csak Gyurcsány szenved ettől a betegségtől, ugyanez az attitűd fellelhető a szocialisták házatáján is, akik egyszerűen képtelenek kilépni a tönkrevert párt szerepéből, ez pedig egyenes út a politikai halálba.

Amikor Viktor jégkorongmeccset nézett három napig, mert rommá verték a pártját, akkor nem siránkozott, hanem koncepciót váltott és nekiállt a munkának.

Emellett még külön probléma, hogy Orbán ellenfeleinek nem egy ellenorbánt kellene felépíteni, hanem egy működőképes ellenzéki tömörülést, márpedig most láthatólag nem ez folyik, hanem különféle pártvezéri ambíciók smirglizgetése, meg a sértettségtől táplált személyi ellenszenvek kiélése és eltűrése akkor, amikor ez minden résztvevő részére az eljelentéktelenedéshez vezet.

Talán lehetne a tagságokat is mozgatni, mert a jelenlegi értelmiségi vitaklubok láthatólag nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket.

Párt itt ezekből a langyosra hangszerelt tömegekből – már, ha tömegek még egyáltalán, ugye - akkor lesz, ha a feladatot tudnak nekik adni a pártvezetések.

Ha már azt sikerült elérni, hogy a sok nincstelen proli és parasztgyerek ennek a kóklernek a szavait szajkózza, akkor talán itt lenne az ideje olyasmiket is mondani nekik, amivel azonosulni tudnak, és lehetőleg az ő nyelvükön, mert abból értenek.

Sajnos mára az utolsó néptribun adottságú politikusnak, Szanyinak is sikerült elvenni a kedvét a szerepléstől, pedig ő aztán tud a nép nyelvén beszélni.

Persze itt mindenki pártelnök akar lenni, pedig hát egy párt több, mint kettő, ezt már Orbán réges régen felfedezte, mint ahogy azt is, hogy járjon bár a vízen és levitáljon, de akkor is kellenek mások is mellé, már csak praktikus okokból is, - nem kell minden baromságot neki kimondani, ugye, még ha szorgalmas és végtelen a strapabírása, akkor sem.…

Szóval, nem elkeseredni kell, hanem szembenézni a helyzettel, és nekilátni, levonni a következtetéseket, megkeresni minden posztra az alkalmas embereket és a barátokat szabadidőben szeretni.

Ha nem ez történik, akkor meg be lehet rendezkedni harminc év ellenzéki szerepre és versenyezni a parlamentbe jutásért noname, önértékelési zavaros, önjelölt politikusokkal, akik képesek öt perc alatt szétverni értelmes és ígéretes kezdeményezéseket.

Még mindig nincs késő újragombolni a kabátot, neki lehetne kezdeni, kedves pártpolitikusok.

:O)))

SZÁZALÉKOK

Megkutatta a közvéleményt a Tárki, és a jobboldal nagy örömére azt állapította meg, hogy a Jobbik megelőzte az MSZP-t.

 A Jobbik a biztos választók 22 százalékának élvezi a bizalmát, az MSZP  pedig a választók 20 százalékának kedves.

Az LMP 7 százalékot kapna egy most vasárnapi választáson, a Gyurcsány Ferenc vezette, frissen alakult Demokratikus Koalíció pedig 4-et.

A parlamenti küszöb 5 százalék.

Némiképpen csökkenti a közvéleménykutatási eredmények értékét az a tény, hogy a választásra jogosultak 48 százaléka vagy úgy nyilatkozik, hogy el sem menne egy választásra, vagy nem hajlandó nyilatkozni pártpreferenciájáról.

Talán ezt az egyébként igen jelentős társadalmi csoportot lenne célszerű komolyabban megkutatni, hiszen ez az a réteg, mely eldönthet egy soron következő választást, ha valakinek sikerül aktivizálni őket.

Érdekes lenne tudni, hogy akik megtagadják a válaszadást, azok közül hányan teszik ezt azért, mert féltik az egzisztenciájukat, hányan érzik magukat megfélemlítve, hányan vannak, akik belecsömörlöttek a politikába és a politikusok viselt dolgaiba és hány olyan választópolgár van, aki csak egyszerűen közönyös a politika történései iránt.

Olyan polgár, akinek teljesen mindegy, hogy ki van éppen hatalmon, mert nem lát semmi összefüggést saját személyes sorsa és az éppen aktuális kormány intézkedései között.

Sokan vannak olyanok, akik nem várnak már semmit senkitől, akik örülnek, ha télen nem fagynak meg a fűtetlen lakásukban, és akiknek már az sem mond semmit, hogy az energiahordozók ára csak az infláció mértékével növekszik.

Az ő energiahordozójuk a férjük, aki kiballag a hegyoldalba és kivág egy-két csenevész fát, miközben abban reménykedik, hogy a fegyverhasználati joggal felruházott erdőkerülő nem csak az ő agyonlövése után adja le a figyelmeztető lövést.

Szóval ezt a réteget megszólítani nem lesz könnyű, tenni értük még nehezebb, és hát kényszermunkáskénti alkalmazásuk is pénzbe – méghozzá sok pénzbe - kerül, így hát joggal vélik úgy, hogy az ő sorsukat mindenki csak üres pofázással akarja megoldani, miközben családjuk fázik és éhezik.

Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy a pártok támogatottsága - leszámítva a Fidesz rendkívüli mértékű szavazatvesztését – nem sokat változott, és az is kétségtelen, hogy a Jobbik nyomul, mint róka a libára, azzal a differenciával, hogy a mi ballibánk elég kókadt állapotban van, bár most mintha kezdene életjeleket mutatni.

Talán a Szocialista Párt drasztikus operációja, mellyel szétválasztották a sziámi ikreket sikeres lesz, a jelek azt mutatják, hogy annál a demokratikus pluralizmusnál, melyet ez a párt megtestesített, jobb lesz két olyan párt, melyeket azok is bátran tudnak vállalni és támogatni, akik a nagy katyvaszra nem voltak vevők.

Elkezdődhet egy az elmúlt időszakkal ellentétes folyamat, megindulhatnak a választók a profiltisztított pártok felé, erre utal az is, hogy a biztos pártválasztók között a csecsemőkorban gőgicsélő Demokratikus Koalíció négy százalékot kapott és a szocialisták sem gyengültek meg veszedelmes mértékben.

Természetesen egy darabig még gyanakodva lesi majd egymást a két testvérpárt, de ennek egy idő után véget fog vetni a felismert közös érdek és a választók tudatos és természetes értékválasztása.

Mindkét pártnak helye van a politikai palettán és az a politikus, vagy akárcsak párttag vagy szimpatizáns, aki a közös ellenfél elleni fellépés helyett előnyben részesíti a sértett büszkeséget vagy a kivagyi nagyképűséget, az nagyobb ellensége a baloldalnak, mint Orbán Gyurcsánynak.

Azzal kell számolni, hogy adott esetben három párt ellen kellene nyernünk, mivel a Jobbik minden retorikai bravúrja dacára a Fidesz jobbszélének tekinthető, míg az LMP a Fidesz leányvállalata, minden érdemi kérdésben annak szekerét tolja.

KDNP meg gyakorlatilag nincs, van a korlátozott hatókörű keresztesvitéz, a pacsirták mészárosa, olyan, mit a matematikában a nulla - nem oszt, nem szoroz…

Szóval nem kell ezt a közvéleménykutatást túldimenzionálni – igaz, figyelmen kívül hagyni sem kell, csak értékén kell kezelni.

Bólintani egyet és folytatni az építkezést, hiszen bármelyik pillanatban kiderülhet, hogy a Mi Boldogságunknak jól állna a Magyarország Kormányzója titulus, és a mai helyzetben minden esély megvan rá, hogy Lázár képviselő egyéni indítványát a Parlament a magáévá tegye.

Akkor nincs pedig más kiút, csak a kétharmad.

Valaki egyszer azt mondta, hogy egyszer kell győzni, de nagyon.

Hát, most mondjuk mi is ezt és lebegjen szemünk előtt a kalapos király, II. József példája, aki halálos ágyán szinte minden rendelkezését visszavonta.

A bohóckirálytól ez nem várható el, mert a hatalmat olyan görcsösen szorítja, hogy bele fog kerülni valószínűleg egy-két ujjába, míg le tudjuk majd operálni a kezeit a koronáról, de ha ez az ára a demokráciának, hát fizesse meg.

Mi meg dolgozzunk azon, hogy fussa szikére…

:O))))

PÉNTEKI KÖR

Blikkfangos címmel hozza a hírt a Népszabadság:  titkos szövetség alakult Mesterházy Attila mögött.

A hír magva az, hogy összegyűltek a szocialisták kissé már kornyadt csövű nagyágyúi, állítólag azért, hogy megvitassák, mi lesz a párttal Gyurcsány és platformja kiválása után.

Piszkosul titkos lehetett a tanácskozás, ha már hétfőn megjelenhetett a tartalma a legolvasottabb magyar politikai és közéleti napilapban, ennél titkosabb már csak akkor lett volna, ha a Blikk ad hírt róla, kiemelve Lendvai Ildikó fehérneműjének diszkrét szépségét és megosztva velünk Kiss Péter bokszeralsójának kulisszatitkait.

Hiába, a média üzenete ma már csak akkor jut el közönségéhez, ha mindenképpen szenzációt csinál, az olvasói ingerküszöb egyre magasabban van.

Pedig ami történt, az természetes, összegyűlt egy kör, amelyik nem szeretne új pártban politizálni, és amelyik talán ma már lefutott meccsnek tekinti a Gyurcsány nevéhez köthető platform kiválását a pártból.

Hogy ebben igazuk van, vagy nincs, az még persze nyitott kérdés, mint ahogy az is, hogy mit szól ehhez Gyurcsány, ki megy, ki marad a jelenlegi tagságból, és az sem kizárt, hogy Gyurcsány hoz még meglepetést a kongresszusra.

Sokatmondó a résztvevők névsora is, ott van a listán szinte valamennyi ősbölény, kivétel nélkül.

A találkozó célja állítólag egy szövetség létrehozása volt a pártelnök mögött, mely tulajdonképpen egy irányító grémium jogait vindikálná magának, már, ha a pártelnök hagyja magát támogatni.

Az a kérdés nem került cizellálásra, hogy mi van akkor, ha a pártelnök nem hagyja, ha esetleg vonakodik a politikai bábszínház madzagon rángatott figuráját alakítani, mozgassa bár a szálakat bárki is.

Innentől kezdve aztán a résztvevők összes szándéknyilatkozata hiteltelenné válik.

Elmondják ugyanis a titkos találkozóról készített feljegyzésben, hogy „Kollektív vezetést, alulról felfelé való szervezeti építkezést, a párton belül folyamatos tevékenységi és politikaformálási lehetőséget nyújtó 'részvételi demokráciát' kell kialakítanunk.”

Ami azt illeti, maga ez a találkozó a legszebb példája az alulról felfelé történő építkezésnek, habár engem ez a munkamódszer  inkább Mekk mester hajdani ólépítésére emlékeztet, ahol az egyetemes mester a tetőtől kezdte volt a falépítést.

Aztán volt emlékeim szerint nagy-nagy siránkozás akkor is, mikor Gyurcsány platformot szervezett, erre most tessék: van egy párt, vannak testületei, közeleg a kongresszus is, szóval lehetne akár pártszerűen is tevékenykedni, de helyette inkább létrehoznak egy senki által nem legitimált kamarillát, melynek minden demokratikus felhatalmazás nélkül olyan szerepet szánnak, melyet jelenleg más, választott párttestületek birtokolnak.

Hogy azok nem működnek?

Hát lehetne esetleg működtetni őket, ez lenne a pártelnök feladata, ez lenne pártszerű is és akkor talán a munka is jobban menne – főleg, ha véget lehetne vetni a kontraszelekciónak, meg a vazallusi szisztémának.

Valószínűleg a résztvevőket is elérte a Viktort-vírus, mert, ahogy kitűnik a dokumentumból, melyet a Népszabadság szerzett meg egészen véletlenül, belemerülnek a XXI század elejének szép, új népszokásába, a gyurcsányolásba.

A gyurcsányolás úgy folyik, hogy a résztvevők körbeállnak, megfogják egymás kezét és a kör közepére beállított játékos körül körbejárnak és énekelnek:

Gyurcsány, gyurcsány te vagy a hibás,

Rosszabb vagy, mint Bajnai, aki a libás!

Hesssssss!

Erre a kör közepén álló játékos nekirohan fejjel az emberfalnak, mire is a játékosok a kezükben tartott szervezeti szabályzattal ütni kezdik.

Ha ennek ellenére ki tud törni, akkor szerencséje van, ha nem, jön a következő forduló.

Azt mondják a kör tagjai, hogy „problémáink nem oldódnak meg, az ország számára is fontos teljesítményünk nem javul személyi változásokkal, más hatalmi elrendeződéssel, kilépéssel vagy formális együtt maradással…”

Hát igen,.

Természetesen a stabilitásnak is meg lehet a maga szerepe és jelentősége, és az is kétségtelen, hogy sok résztvevő számára kedvező a sokszereplős, színfalak mögötti alkudozásokból kialakuló érdekérvényesítés.

Ez attól demokratikus, hogy tagja vagyok-e a körnek, ha a tagságomat veszély fenyegeti, akkor meg antidemokratikus, mint tudjuk.

De a stabilitás is csak akkor jó, ha nem gátolja a haladást, márpedig az elmúlt másfél évben az MSZP úgy tűnik, nem a kengyelfutó gyalogkakukkra hajazott, inkább Teknőc Ernőre, Bubó doktor küldöncére.

Aztán valahol az is felrémlett bennem, hogy a lovat, melyet egy grémium alkotott, tevének hívják.

És azt sem kellene elfeledni, hogy ha a libák között nincs gúnár, akkor tojhatják a tojók rakásra a tojásokat, oda a jövő.

Meg kellene azért nézni ezt a Ferit közelebbről – lássuk be, az Isten is gúnárnak teremtette.

A tojások elhelyezésére, állandó hőfokon tartására, a kikelt kislibák gondozására lehet, mások jobban alkalmasak – őket kell ezzel megbízni – de hiába a kotlási hozzáértés, ha a tojás gúnár híján bezápul.

Hát nem is tudom, - valahogy nincs túl jó üzenete ennek a találkozónak, az ember inkább vakarózni kezd, mint felszabadult örömmel nyugtázni az előremutató rendezvényt.

Nekem az tetszett volna, ha a résztvevők azt mondják: rendben, hát adjuk a tagság kezébe személyes sorsunkat, méressünk meg újra és az eredménynél ne számítson más, mint a leadott szavazatokból kialakuló egyszerű többség.

Aztán az öregebbjéből javasoljunk egy pártelnöki tanácsadó testületet, valami olyasmit, mint a Vének Tanácsa – esetleg Lendvai Ildikóra való tekintettel a Szépkorúak Testülete, akiknek egy dolga lenne: megvizsgálni a tervezett lépéseket és véleményt mondani róluk, még a döntés előtt.

Öregember ne akarjon indulni a szépségversenyen, neki az a dolga, hogy felkészítse a fiatalokat, varrjon ruhát nekik, sminkelje őket, mondjon nekik okos tanácsokat, - de a kifutó már nem az ő világa.

Tudni kellene szépen megöregedni…

:O)))