KÓTYAVETYE HELYETT

Felelősen gazdálkodunk a magyar emberek vagyonával, nincsen herdálás, nem adunk el semmit, ami magyar érték.

Csődbe visszük.

A Magyar Alumínium Zrt. ilyen szempontból könnyű eset volt, vagy a fene tudja, de biztos, ami biztos, az állam csődbe taszigálta, még mielőtt egyértelműen tisztázódott volna a tragédia oka és a kárfelelősség.

De minek is kellett volna sokat cicózni, mikor maga a Szigorú Atya állapította meg a felelősséget és adott hírt a tettes őrizetbe vételéről akkor már, mikor azok még otthon reggelizgettek.

Ha esetleg kiderül, hogy az államvolt felelős a történtekért, majd legfeljebb azt mondják, hogy nem fogadják el az ítéletet, mint az igazságügyi szakértői véleményt, mert ők sokkal jobban meg tudják szakérteni – lásd: Hunvald ügye.

Ha megússza az állam, akkor viszont övé a cég, lehet reorganizálni, átalakítani a tulajdonosi struktúrát szakmai befektetők – bányavállalkozások bevonásával

Utána aztán a vörösiszap-tárolón kívül nem lesz gátja a hatékonyságnak, és még örülhetünk, ha a Gellérthegyet nem bontják el a Nemzeti Sörnyitó alól.

A Malév volt az első , melyet tudatosan bedöntöttek, aztán most nézik bávatag tekintettel, hogy hogyan cincálja szét a piacot a konkurencia.

Közben hallani híreket arról, hogy nem tettek le egy vadonatúj nemzeti légitársaság megalapításáról, amelyet persze nem lehet száz százalékos állami tulajdonban tartani, az Uniós előírások ezt nem engedik.

Az új légitársaságban lesz magántőke, pontosabban a magán-légitársaságban lesz állami tőke is, de persze mi nem privatizálunk, hanem segítjük egy új, nemzeti légitársaság világrajövetelét.

Kár, hogy a tolófájásokat a Malév alkalmazottai és beszállítói érzik, jajgathatnak is, joggal.

Mi is jajgathatnánk, de amíg nem direktben veszik ki emiatt a pénzt a zsebünkből, csak adókat emelgetnek meg inflációt gerjesztenek, addig magyarember csak a vállait vonogatja.

Semmi összefüggést nem keres és nem is talál az ilyen szemétségek és az ő pénztárcája között.

Majd aztán később kiderül, hogy kik lesznek azok a befektetők, akiknek akad némi pénzecskéjük a ládafiában, hogy részt vegyenek a buliban.

Az a félelmetes a dologban, hogy a folyamat itt valószínűleg nem áll meg, a következő stáció elképzelhetően a BKV lesz, melyet szintén nem kótyavetyélünk majd el, az is ballag már szépen a csőd felé.

Kettős lesz a siker, egyrészt el lehet hajtani az egyre kellemetlenebbé váló Tarlóst, aki ma még kapálózik, de sokat tenni nemigen tud, a kasszakulcs ott lóg ugyanis Alcsúton a spájzban, a szalonnatábla és a kalbász között egy kampón, ahhoz ugyan hozzá nem fér soha.

Mikor leáll a tömegközlekedés, akkor elsöpri majd a népharag, jön az elmúlt nyolc év, mert mi nem engedünk a negyvennyolcból!

Van ugye az átkos elmúlt negyven év meg az elmúlt nyolc év, az összesen negyvennyolc, és így van ez jól.

Aztán a BKV feladatait majd átveszi egy vadonatúj közlekedési vállalat, melybe a Vezér jóemberei tolják be a lóvét, aztán mindjárt lesz rend és hatékonyság, elindul a Metro, elkezd csurdogálni az állami támogatás és az új vállalat gyakorlott vezérigazgatója boldogan lengetheti füleit – vitézy tett volt!

A jegyárakat kicsikét megemelik, a járatokat kicsikét ritkítják, a támogatást növelik, fog ez gurulni.

A MÁV ugyan nehezebb feladat lesz, de azért ott is van tere a kreatív gondolkodásnak, majd először mindent vissza kell államosítani, aztán tőkeemeléssel részvényeket kell vásárolni a GySEV-ben, és úgy kell dönteni, hogy a bedőlt céget tokkal –vonóval el kell adni nekik, jelképes egy forintért meg egy zacskó Ziziért.

Így aztán, ami repül és gurul, az már rendben van, ami úszik, az nem egy tétel, csak a Hapci motorost kell állami kézben tartani, nehogy elkezdje egyszercsak lőni a képviselői irodaházat…

Ha meg az emberek idegbajt kapnak ezektől az előremutató változásoktól, akkor várja őket a magasszínvonalú egészségügyi ellátás, ahova – bizonyos részterületekre – beengedhetők lesz a magántőke, majd lehet kiegészítő biztosításokat kötni az erre kijelölt egyetlen biztosítónál, erre lehet hitelt felvenni az OTP-nél, majd a magánklinikákon az állami hozzájárulást le lehet vonni a számlából.

Aki meg beledöglik, hát majd eltemetik – apropó, csapott intelligens homlokára a Vezér, az se rossz üzlet, mondta és gyorsan magára csukta két méter favastagságú, ólommal borított betonfalakból álló dolgozószobájának ajtaját, levette gumikesztyűjét és gázálarcát, melyet biztonsági okokból viselt, mert felmerült a lehetősége annak, hogy a vakondokok szarinnal vagy tüsszentőporral akarják megmerényelni.

Az asztalán álló ugafon (egy gomb, nem egy mobiltelefon, ami csak összezavarja az embert - a Mi Bölcsességünk idegenkedik az ilyen úri huncutságoktól…) segítségével magához füttyentette hű feljelentésügyi megbízottját és kiadta a feladatot.

A Párt Ökre nem egy tétovázó típus, de folyik is ám már az eljárás ismeretlen tettes ellen a Temetkezési Intézetnél!

A folyamatot természetesen az államcsőd fogja megkoronázni, na, akkor aztán mindent fel lehet vásárolni annak, akinek pénze van és a Vezér ezen a területen nem bízott semmit a véletlenre!Én is elkezdtem gyűjtögetni egy libára, hátha harmadáron hozzájutok - az embernek legyenek tervei még a legsötétebb helyzetekben is, ugye....

A Mi Boldogságunknak meg, ha majd visszagondol az első, állami pénzből lopott Boss öltönyökre, könnybe lábad a szeme.

A mienk is…

:O)))

LETÖRT SZÁRNYAK

A mai nap feladata a MALÉV elhantolása volt.

Flottul ment minden, nagyobb megrázkódtatások nélkül.

Csak az a néhányezer utas, akinek tönkrement tervezett programja, az a néhány ezer dolgozó a cégnél és a cég beszállítóinál, akinek máról-holnapra megszűnt a munkája a vesztes, és hogy ki a nyertes, az majd kiderül akkor, mikor megalakul az új magyar légitársaság.

Ha megalakul, mert ugyan a Bölcsesség Kútfője ma elmondta a rádióban, hogy vannak erre irányuló törekvések, de az is lehet, mire összejön a bolt, addigra már oda a piac.

Repülőgép már így sincsen, lehet, a most leadott gépekre már festik is az új logót, a két futballcipőn álló három bazaltkockán keresztbetett két rúd téliszalámit…

Ha magyar tulajdonosok lesznek az új cég mögött, vagy olyan cégek, melyeknek tulajdonosi körében fellelhető a magyar szál, akkor legalább tudni fogjuk, hogy kik mozgatják madzagon a mi Hős Marionett-figuránkat, aki immár a hungarikum-számba menő nemzeti légitársaságot is feláldozta, remélhetőleg kiderül, hogy milyen érdekek oltárán.

Mert, hogy ilyen nemzeti érdek nem volt, az tutifix.

A nemzeti érdek a légtársaság fenntartása volt, és erre az államnak minden lehetősége meg is lett volna.

Egy hatvanhat éves légitársaság óriási érték, különösen úgy, hogy szakmai hírneve kifogástalan, alkalmazottai pedig példásan teszik a dolgukat.

A repülőgépek pilótáinak könnyű lesz elhelyezkedniük, legalábbis a legtöbbjüknek, és ha ők is külföldön vállalnak munkát, akkor adott esetben őket sem lesz könnyű pótolni.

Hiába van repülőgép, ha nincs olyan repülőtér, melyre az utasok szívesen repülnek, és amelyre a cégnek érvényes leszállási megállapodása van – vagy alkalmassá kellett volna tenni a flottát a légi utántöltésre.

Mindenesetre az eredmény azt igazolja, hogy már megint megvédtünk valamit, még néhány nap és vagy eltőzsdézzük, vagy ellopjuk, harmadik eset nincs.

Persze a mai szenzációval még nem fejeződött be ez a történet, most jön még a java.

Ha – mint sejtem – az Unió legutóbbi sallere, mely az állami támogatás visszafizetésre kötelezte az állami céget, egyszerű gyógypedagógiai eljárás volt, egy finom kis taszítás dicső kormányunknak az államcsőd felé vezető lejtőn, hogy gurultában jusson eszébe, hogy ez mind semmi ahhoz képest, amit még kaphat.

Ezután viszont úgy kell lépdelnie a kormánynak, mint aki tojásokon táncol – megjegyezném, hogy ezek a kormány tagjainak tojásai lesznek.

A helyi nagyfiúk pedig európai szinten nagyon kisfiúk, a leggazdagabb magyar például Romániában nem lenne benne az első harmincban sem.

A verseny az odahagyott piacért pedig öldöklő lesz, vagy máris az.

És akkor mg itt vannak az oroszok, szinte már a spájzban.

2015-ben jár le a jelenleg érvényes gázszállítási szerződés, ezt majd úgy jövő év vége felé újra kellene tárgyalni.

Ha a szimatom nem csal, akkor a tárgyalóterem ajtajára nem az lesz kiírva, hogy „Árleszállítás”…

Az a két százalékos tulajdonrész a cégben igen drága lesz, de ki fogjuk fizetni, ha akarjuk, ha nem.

Aztán lesznek még mindenféle perek jó eséllyel perelni fog a repülőteret üzemeltető társaság is, melynek rendkívüli érvágás lesz a hazai cég kiesése, hiszen a repülőtéri forgalomból a MALÉV részesedése 40% felett volt.

„A Budapest Airport privatizációs szerződése szerint akár annak ellehetetlenülését is eredményezhetné. Az állam számára így hozzávetőlegesen 1,5 milliárd euró, azaz kb. 450 milliárd forint azonnali egyösszegű fizetési kötelezettséget keletkeztetne, ami a költségvetési hiánycél tartása szempontjából kritikus következményekkel járna.

Egy ilyen nagyságrendű egyösszegű kifizetés finanszírozási szempontból is komoly terhet jelentene.” – írja a privatbankar.hu  Melyik lesz a Malév utolsó járata című cikkében.

A repülőtér üzemeltetője hülye lenne, ha nem perelné azonnal a Magyar Államot.

Ami pénzt a repülés környékén a Fidesz beleszórt a szélbe, abból már többszörösen ki lehetne fizetni a cég adósságait meg a gépek lizingdíjait.

Hát innentől nem szállnak rendelkezésünkre a gépek, a gyerekeim sem ezzel a céggel utaznak Madridba, jóllehet a repülőjegyet már megvették.

Nincs nekünk ezekkel a repülő-dolgokkal szerencsénk, nálunk még a magyar lúd sem repül, legfeljebb sétál a tó alján – lehet ez lesz a megoldás: a gyalogrepülés.

Habár átgyalogolni az Óceánon, erre sem képes nálunk egy kivételével senki.

Nem rossz elképzelés persze egy állami vállalat veszteségeit rálőcsölni a hitelezőkre.

A magánszférában ez persze elő-előfordul, de hogy egy állam viselkedjen úgy, mintha eladósodott lángossütő lenne, ez azért kissé extrém.

Ha ez elcsúszik, akkor jöhetnek sorra az eladósodott állami tulajdonú vagy ilyen tulajdonrésszel rendelkező vállalkozások, elsőként a BKV talán, és akkor majd megtanulhatjuk a gyerekektől, hogy milyen busszal megyünk dolgozni – lábbusszal.

Talán lesz majd aztán később egy gigászi magyar közlekedési centrum, oda tartozik majd minden és mindenki, aki sétál, gurul, lebeg vagy repül, vezérigazgató valamelyik Vitézy lesz, ők már beváltak mindahányan.

Talán ez a lapátfülű is megfelel, hiszen takarékos ember, sajátkezűleg gyártja a csapágygolyókat az elaggott járművek részére...

A MALÉV romjait meg majd megveszi Kaya Ibrahim - Simicskának még bizonyára megvan a telefonszáma.

Ma a libák repülés közben találkoztak az Írországba tartó gépekkel, meglengették szárnyaikat: Isten veletek kékcsőrű rokonok, soha többé nem látjuk már egymást.

:O)))

GYALOGOLNI JÓ…

Már túl sok idő nincs hátra, aztán a gyakorlatban is megbizonyosodhatunk, helytálló-e a címben foglalt állítás.

Döglődik a tömegközlekedés, állítólag napok hiányoznak csak már a BKV végleges összeomlásához, de halálán van a MÁV, naponta gyullad ki a Metro, sőt, a Nemzet Turulmadara, a MALÉV is bánatosan lelógó szárnyakkal várja a kést, mely véget vet utóbbi húsz éve nem túl dicsőséges pályafutásának.

Tulajdonképpen a helyzet már húsz évvel ezelőtt sem volt rózsás, azóta meg csak amolyan magyaros megoldásokkal kezeljük a kérdést, mint a legény, aki csak bátortalanul piszkálgatja a menyecskét, de igazán nem mer keményebben belevágni.

Hol van már a magyar virtus, mikor a problémákat felmértük, végiggondoltuk, aztán durrbele a közepibe – ennek a világnak már vége.

Nem hiszem, hogy ennyi tökölődés, mint amennyi a fővárosi tömegközlekedés körül folyt, a világon még egy helyen elképzelhető lenne, hiszen nemzeteknél a szuicid hajlam meglehetősen ritka kórtünet, e tekintetben viszont mi verjük a világot, mint ideges államférfi a feleségét.

A fővárosi közlekedési vállalat maga Magyarország – kicsiben.

Élén egy életében soha, semmiféle rendes munkahelyen egy munkaórát le nem húzó helybőlokos áll, akit szakmai hozzáértése talán egy trolibusz vezetésére sem jogosítana fel, mégis egy mamutüzem irányítójának véli magát, holott csak olyan, mint kisgyerek sapkáján a pompon, csak kissé jobban fizetik.

A vállalat meg éli a maga életét, üzemágai élén a helyi hatalmasságokkal, akik ma már egy tisztes végkielégítést se lennének képesek elintézni maguknak vagy szeretőjüknek, vert seregek enervált tábornokai.

Vesztesek és áldozatok egyszemélyben, a nagypolitika vesztesei és áldozatai ők.

Tulajdonképpen lehetne ugyan szidni Tarlóst, hogy némi kellemes elfoglaltságunk is legyen, de nem érdemes, hiszen már Demszkyt sem lett volna igazságos felelőssé tenni a kialakult helyzetért, pénz nélkül nem lehet itt semmit sem csinálni.

Pénz pedig hol azért nincs, mert senki nem érdekelt egy sikeres és politikailag megizmosodott polgármester létében, hol azért, mert a falusi suttyó számára közömbös a panelproli életminősége – mindegy is.

A lényeg az, hogy már az is szép, hogy a gyorsításoknál nem szaladnak ki a buszok alól a kerekeik, magára hagyva a szétrohadt karosszériát, meg a motort, melybe már tizenöt másik busz alkatrészei kerültek beépítésre.

Itt soha nem volt egy tisztességes elképzelés a járműpark cseréjére és folyamatos karbantartására, itt csak ötletszerű nekibuzdulások voltak, innen-onnan beszerzett, lepukkant járművekkel, melyek utasterében még ott lengett a kenőpénzek édes illata.

Abban az országban, mely valaha Európa legnagyobb autóbuszgyártója volt, ma olyan járművekkel találkozik az utazó, hogy csak néz, mint Józsi bácsi a zsiráfra: ilyen állat nincs is.

Van például a Volánnál olyan busz, amelyik olyan, mint egy rakétahordozó, de rengeteg kormányzott kereke dacára nem tud befordulni a sarkon, mert hosszú, mint a vonatfütty.

Mikor mégis kerülne kis pénz járműbeszerzésre, akkor a döntéshozók először felkeresik a neves Karib-tengeri buszgyártókat, aztán azokat az államokat, melyek a világ korrupciós listáján előkelő helyeken tanyáznak – magyar gyártó szóba se jöhet.

Viszont emlékükre majd meglengetjük háromszor a libaszárnyakkal felszerelt néniktől közrevett címerrel ékesített zászlót, majd a kiválasztott cég anyaországával nemzetközi szerződést ír alá Dr(ága) Schmitt Pál.

Viszont az már mára egyértelműen kiderült, hogy a bevétel kevés, a kiadás meg sok, ezért aztán valamelyik kormányzati főidióta útjára indítja a remek hírt – a tömegközlekedés árát fizessék meg azok, akik közlekedésüket egyénileg oldják meg, és akikről már így is hetvenhét bőrt nyúzott le a kormány.

Aztán, érzékelve a tömegfelháborodást telecsinálták a gatyájukat és visszavonták az elképzelést, majd körbeálltak az ősi magyar egymásramutogatás rítusát gyakorolni.

Viszont ezzel el is lehetetlenítették darabidőre a budapesti belvárosi behajtások fizetőssé tételét, mely talán lendíthetett volna egy keveset a bevételi oldalon.

A régészeti kutatások feltárták, hogy a MÁV vonalain az utolsó teljesárú menetjeggyel utazó utast Baross Gábornak hívták.

A BKV járatain a bliccelők és a bérlettel - jeggyel rendelkezők aránya nyolcvan a húszhoz.

A kérdésre már keresik a megoldást, majd valamelyik „közeli” hoz is ötletet, melynek „törzsanyaga” a kalandozó magyarok lóra optimalizált bérletrendszerének palizálása lesz.

Hogy megvegyük a londoni tömegközlekedés know-how-ját, olyan istenfia nincs, hiszen az működik tisztességesen.

Aztán majd bevezetik a rovásírásos bérleteket, ami nem is annyira utópisztikus, hiszen az Államkincstár is most rendszeresített olyan terminálokat a szárnyai alá vett intézmények pénzforgalmának ügyintézésére, melyhez alapkövetelmény analóg telefonvonalak megléte…

A villamosközlekedés sincs valami túl jó helyzetben, de ott legalább a kirakatba tudunk tenni néhány Combinót, a HÉV pedig az ezer éve érintetlen pályákon matuzsálemi korú járművekkel közlekedik.

Viszont a Metro ügye kiválóan áll, és egy – két vonal forgalma is naponta.

A szerelvények időnként füstölögnek, az utasok is, de megoldásnak még a körvonalai sem látszanak.

A BKV-nál nincs pénz az üzemeltetésre, a MALÉV nem tudja még, hogy ad-e fizetést a dolgozóinak, de a legnagyobb csapás, hogy megdőlni látszik a Hagyó-féle Nokiás-doboz szép legendája is.

A MALÉV már tárgyal a kanadai vadludakkal a nemzetközi járatok üzemeltetéséről, merthogy a lízingdíjakat nem tudja fizetni és akkor a gépek - meglengetve kecses szárnyaikat - mennek átfestésre.

Az egyetlen pozitív hír, hogy az adidas legújabb futócipő-modelljét BKV-adidasnak nevezi el.

A buszmegállókban pedig nem kell csodálkozni, ha beáll egy hatalmas A8-as Audi, a jegyeket Matolcsy ellenőrzi, a kormánynál természetesen a Mi Határtalanul Hasznos Büszkeségünk ül, azt nem engedi át másnak - nekik még futja üzemanyagra.

De ne csüggedjünk, üljünk le az Alaptörvény asztalához, vagy vegyük el otthon az Orbán ikonosztáz alól a Nagy Művet, olvasgassuk kicsit a veretes mondatokat és fohászkodjunk az Istenhez, hátha végre megbocsát nekünk…

:O))))

MUSZKAVEZETŐ...

Orbán jövő héten Moszkvába megy.


Jól teszi, gondolom, hogy van miről tárgyalni az orosz vezetőkkel és azt hiszem, hogy miután Putyin legutóbb kicsit eltréfálkozott vele, talán helyére került az orosz-magyar relációban mérhető súlya is, - szépen formálódó pocakja dacára leginkább a harmatsúlyú versenyzők táborát gyarapítja.

Remélhetőleg a tárgyalásai során azt sem felejti el, hogy ki tekergeti az olaj és a gáz csapját, és nem fenyegeti meg az oroszokat katonai megszállással sem - ez legutóbb sem jött be.

Azt hiszem, ez a tárgyalás igen fontos Magyarország és még fontosabb Orbán személyes jövője szempontjából, hiszen ha az oroszok megszorítják az kishörcsög mogyoróit, akkor szomorúan nézhet a jövő elé, - nem sok minden maradt már itthon, amit még nem lopott el, legfeljebb még a bankbetétek államosítása van hátra…
Van két neuralgikus pontja az orosz-magyar kapcsolatoknak, az egyik a Malév ügye, melynek átalakításához, eladásához és minden megmozdulásához egy orosz bank, a részvények öt százalékát tulajdonló Vnyesekonombank egyetértésére van szükség.
Az államnak pedig kellene kezdeni valamit a Malévval, mert évről - évre milliárdokra rugó veszteséget termel, de egy orosz kisebbségi tulajdonossal nem könnyű értékesíteni, a bank pedig nem különösebben izgatja magát részvénypakketje jövője miatt, kivár.
Ráér, hiszen tudja, hogy ezt a tüskét előbb-utóbb ki fogják húzni a magyar kormány körme alól, akkor pedig valamilyen formában keresni fog az üzleten.
Vagy veszít, de akkor ez tudatos döntés eredménye lesz és a megállapodás másik serpenyőjében olyan ellentétel szerepel, amelyik megéri ennek a remek befektetésnek az eladását…
A másik kínos ügy a MOL ügye, - az osztrák ÖMV terjeszkedése ellen vívott csatában hogy, hogy nem, de az orosz Szurgutnyeftegázhoz került a MOL részvényeinek 21% - a, ami meglehetősen kínosan érintette a magyar olajtársaságot, és a menedzsment azóta is feszeng, mert olyan érzései támadtak, mint a libának, mikor sütés előtt a fenekébe dugják a nyársat.
A MOL ugyanis terjeszkedni akar, de ha ott látják mögötte a csendesen mosolygó orosz medvét, akkor semmiféle térségen belüli olajtársaságnak sem lesz kedve frigyre lépni a MOL-al, merthogy felmerülhet a lehetősége annak, hogy esetleg nem is házasságra akar lépni, hanem a macival partiba akarják vágni a menyasszonyt.
A két problémában az a közös elem, hogy az összes adu az oroszok kezében van, akiket semmi és senki sem sürget, bennünket viszont a Malév esetében a veszteség halmozódása, a MOL esetében pedig a személyes és üzleti kapcsolatok, a párttámogatások bonyolult rendszeréből szükségszerűen kivirágzó hála mielőbbi tanúsítása teszi elengedhetetlenné a gyors megoldást.
De sürgeti a megoldást az is, hogy ezidáig sikerült különféle megehetősen gusztustalan trükkökkel megakadályozni az oroszokat, hogy éljenek részvényesi jogaikkal, - ez se megy azért a végtelenségig.
Az soha nem jó üzleti pozíció, mikor az egyik fél tudja a másikról, hogy azt szorítja az idő, márpedig az oroszok ezt tudják – ha máshonnan nem, akkor onnan, hogy a szupertehetséges Fellegi Tamás azt nyilatkozta a Bloomberg hírügynökségnek, hogy Magyarország az év végégig meg akarja vásárolni az oroszok MOL részesedését, - aztán később korrigált, de ez már eső után köpönyeg.
Persze azért Orbán nem megy üres kézzel, hiszen ott a Déli Áramlat ügye, amit nagy kockázatok árán tudunk esetleg lassítani, de végső soron megépítése a mi érdekünk is, aztán vannak bizonyos lehetőségek hatalmas földgáz-tározók megépítésére, energetikai együttműködésre.
És ne feledjük azért azt a mézescsuprot, amelyik az orosz medvét valóban érdekelheti, ez pedig Paks majdani bővítése, amelyről van már országgyűlési határozat, és az idő itt is sürget.
Az atomerőművi blokkok „kihordási ideje” szigorúan szabályozott és nemzetközileg ellenőrzött, és egy atomerőmű felépítése még akkor is igen időigényes feladat, ha egy meglévő erőmű bővítéséről van szó.
Ha nem akarunk abba a helyzetbe kerülni, hogy a teljes hazai áramtermelés 40%-át adó erőmű leálljon, akkor akarunk - nem akarunk, együtt kell működnünk az oroszokkal.
Paks üzemideje 2012-ben lejár, a határidő 20 éves meghosszabbításának lehetőségén már dolgoznak, de egyszer ennek is vége lesz és egy új blokk tervezési-üzembehelyezési ideje úgy tíz és tizenöt év között van valahol.
Felépíteni jó üzlet és az oroszok értenek az atomerőművekhez, mégha Csernobil példája sokak számára riasztó is, de azt azért nem árt tudni, hogy ott nem a technológia és nem a biztonsági rendszerek mondtak csődöt, hanem emberi tényező okozta a bajt, - mintha egy száguldó autóról menet közben leszerelné a vezető a kormánykereket, nagyjából azzal volt egyenértékű, amit Csernobil üzemeltetői elkövettek…
Orbán a külpolitikában gyengébb, mint a belpolitikában, nagyon kevés diplomáciai sikert tud csak felmutatni, - tán a díszdoktori címe erre a legjobb példa, - szánalmas ügyei voltak, külpolitikai akciói után néha az ember szégyellte, hogy magyar.
Jó lenne, ha most összeszedné magát, mert ha megint a pökhendi mitugrász figuráját hozza, akkor sok jóra nem számíthatunk, és lassan mondom, hátha meghallja: lesz gázáremelés…
Oroszország hatalmas ország és nagyon gazdag is.
Óriási piac, fel tudja venni akár az egész magyar mezőgazdaság termelését is, - ha akarja.
Jó lenne elérni, hogy akarja…


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/muszkavezeto