RÁHEL TELEFONJA

A hír annyi, hogy a miniszterelnök lányát látták, amint kihangosítás nélkül, a füléhez tartott mobiltelefonnal telefonált gépkocsivezetés közben, miközben édesapja évértékelőjére tartott.
A Népszava a „kis színes” kategóriában hozta a hírt, mindenki vigyorgott egyet rajta, hiszen épeszű ember egy csinos fiatalasszonnyal nem gyűlölködik, mégha a kedves papa modellt is állt volt az Utálatosképhez.

Nem s érdekelt volna senkit a dolog, ha fel nem tűnik a színen Tamás Gáspár Miklós, vértben és sisakban, csataménen, kivont sétapálcáját lengetve, és jól megvédte őt, majd ha már ez a szép gesztus eszébe jutott, hát egy nekifutással kiterjesztette óvó karjait a balliberális média fölé.

Válasszuk hát ketté a dolgot, kezdjük Ráhel telefonjával.

TGM azt írja, hogy „senki nem lobbanthatja Orbán Ráhel szemére, hogy szereti az édesapját és büszke rá. Ezek természetes és tiszteletre méltó emberi érzések. Magától értetődik, hogy kíváncsi a miniszterelnök nagy jelentőségűnek vélt előadására.”
Hát lobbantotta a szemére a fene, az újság mindössze közölt egy tényt, amit akár úgy is meg lehetne ítélni, mint az Orbán-család jellemző megnyilvánulását – rájuk nem vonatkozik a törvény – de az újság erre nem tett célzást, pedig az ellopott erdő tolvajának, a miniszterelnök vejének felesége kapcsán akár tehetett is volna.
A törvény pedig rájuk is vonatkozik, mégha a jelek egyelőre mást is mutatnak, de remélhetőleg eljön még az az idő, amikor ez nyilvánvalóvá is lesz, mondjuk egy-két, a Magyar Köztársaság nevében meghozott ítéletből.

Moldova György írta, aki mellesleg szerény véleményem szerint hatszor akkora filozófus, mint TGM valaha is lesz, hogy a társadalom elvárja tagjaitól, hogy szerepüknek megfelelően viselkedjenek, így például a paptól, hogy ő legyen a kétlábon járó vasárnap.
Ez hozzávetőleg a miniszterelnökre is igaz, és ahogy az angol királyi család tagjai sem léphetnek át törvényeket, úgy még az ilyen pszeudo-demokráciákban is, mint a mienk, a magasrangú állami tisztviselők családtagjaira meglehetősen kemény szabályok vonatkoznának - ha betartanák.
Ők nem engedhetik meg maguknak még azt sem, amit az átlag-állampolgár egy laza vállrándítással elintéz, mert a médiafigyelem középpontjában vannak, és viselkedésükről nem csak róluk vonnak le negatív következtetéseket az állampolgárok.
Ha ezt nem sikerült megértetni velük ezidáig, még most sem késő beíratni őket tánc és illemtanfolyamra, valaki csak meg tudja értetni velük, hogy Apukának tesznek rosszat, ha nem viselkednek kifogástalanul.

A megoldás nem az, mint TGM sugallja, hogy a miniszterelnök lánya bármit tesz, az magánügy, ezért hagyjuk figyelmen kívül, hanem az, hogy a miniszterelnök lánya viselkedjen úgy, mint ahogy egy miniszterelnök lányának viselkednie illik, aztán a hűbérbirtokon, a kerítésen belül üljön be a kocsijába és menjen körbe-körbe az udvaron és telefonáljon, amennyit csak akar.

A másik kérdés: miről írjon egy újság.
Értem én, hogy a témaválasztás és s stílus igen fontos, de azért azt sem kell elfeledni, hogy egy újságot egyrészt tele kell írni, másrészt meg el kell adni.
Namármost megoldás lehet persze, ha az egész lapot TGM írja tele, de szerintem ez meglehetősen költséges mulatság, mert az ilyen értékes mondatokat, miszerint „a baloldali attitűd lényege a – kivétel nélkül minden ember egyenlő szabadságának és méltóságának védelme.” – meg kell fizetni, míg a kis színest akármelyik gyakornok meg tudja írni grátisz.

Van egy másik gond is, - ezt TGM valószínűleg el sem hiszi – a Népszava olvasóinak jelentős részét nemigen kötik le az ő briliáns eszmefuttatásai, mert a lap olvasói nem ugyanazok, akikkel belvárosi kávéházakban el szokott diskurálni.
A Népszavát az én nyolcvanhat éves anyukám olvassa, aki, mivel sokat megélt és látott már az életben, nem szeret már erkölcsi oktatásokat olvasgatni, és azt mondja, hogy a szerkesztési alapelveket beszélje meg TGM a lap főszerkesztőjével, egyébként meg ezeknek mindent szabad?
Az dédunokája meg tízezreket fizethet, mert rossz helyen parkol?
Tartsa be az Orbán-lány a szabályokat, majd nem szerkesztik ki!

Nekem meg tele van a hócipőm az ilyen széplelkekkel, akik az iszapbirkózás kellős közepén a Hattyúk tava mozgáskultúráját kérik számon a szarban hempergő ketrecharcosokon, akik a tetejébe nem is a saját szabályaik szerint harcolhatnak, mert az ellenfél harcmodora határozza meg a sajátjukat.

TGM néha dobbant egy nagyot és elérve a szökési sebességet valamiféle párhuzamos univerzumban landol, onnan küldi a bölcsességeket, mint korunk MZ/X-e.
Természetesen nem kell az újságnak (merthogy a baloldalon csak egy van, ugye…) lemennie kutyába, idáig se ment le, de azért ne essünk talán túlzásokba.
TGM – dicséretes módon –többek között azzal zárja írását, hogy „Senki nem tökéletes - én se - , szoktunk hibázni és tévedni. De elengedhetetlen, hogy hibáinkat és tévedéseinket elismerjük és kijavítsuk.”
Nosza!
De azért aggódom kissé, - úgy látom, TGM Orbán győzelmét prognosztizálja…

:O)))

LEVÉL GYURCSÁNY FERENCHEZ

 Kedves Ferenc!

 Félve ütöm itten bele orromat a gigászok vitájába, de elolvasva mai írásod a Népszavában (Elég legyőzni?), nem tudom megállni, hogy ne írjak egy-két sort az ügyben.

Annál is inkább, merthogy én is egy voltam azok közül, akiknek csípte a szemét minapi írásod, és ennek a saját, említésre se méltó blogomban hangot is adtam.

Talán a sors különös kegye, hogy a Népszava főszerkesztője sem volt elragadtatva írásodtól, így aztán most cizellálgathatod az álláspontod, melynek sok eleme igen tanulságos, megszívlelendő – egy okos ember okos gondolatai.

Azzal nincs baj, hogy hűtöd az alaptalan csodavárást, azzal meg végképp nincsen, hogy türelemre intesz, hiszen vannak dolgok, melyben türelmetlennek lenni nem szabad - a csecsemőt sem lehet erőszakkal kiráncigálni anyja lábai közül, be kell várni, míg megérik a baba és majd megszületik, szinte magától.

A baloldal egyik szép erénye, hogy nem akarja az embereket akaratuk ellenére boldogítani, míg politikai ellenlábasaink a „boldoggá teszünk, ha beledöglesz is” szép, bolsevik elvét favorizálják és próbálják átültetni a gyakorlatba.

Ez az írásod is ennek jegyében született.

Történelmi példáid is ülnek, mindössze egy baj van: politikus vagy és belédrögződött, hogy ha azt kérdezik tőled, hogy hogy van Katus néni, akkor is azt kezded magyarázni, amit éppen el akarsz juttatni a választókhoz.

Most is ez történik, egy nagyon egyszerű felvetés kapcsán hosszasan taglalod a demokráciához való viszonyodat, amit ismerünk, és amelynek tisztességét egyébként senki nem vont kétségbe, ahelyett, hogy egyértelműen fogalmaznál: igen, Orbánnak mennie kell, méghozzá minél előbb, annál jobb az országnak.

Viszont valamit félreértesz.

Nem hiszem azt, hogy a veled ebben a kérdésben nem egyetértők azt gondolják, hogy ha Orbán megy, akkor nekünk kell jönni, értem ezen a mai ellenzéket.

Nem egészen van ez így, hiszen nem vagyunk élettől elrugaszkodott álmodozók, jól tudjuk, hogy a jelenlegi kormányzó többséget a jelenlegi politikai konstellációban leváltani békés eszközökkel nem lehet, és talán nem is lenne célszerű.

Azt a saját tapasztalatodból is tudhatod, hogy milyen reménytelen küzdelmet vív egy demokráciában az, aki egy parlamenti többséget maga mögött tudó kormányfőt le akar váltani.

Orbán is pattoghatott volna még ezer évig, ha nem mondasz le, és magad mögött tudod a tieidet meg a nemzetközi közösséget.

Utánad sem Orbán jött, hanem Bajnai, aki aztán nagyjából ott folytatta, ahol te abbahagytad, csak ezt ma nem nagyon szabad hangsúlyozni, mert bántja kétségkívül tehetséges pénzügyminisztere hiúságát.

Tehát a kérdés nem az, hogy a Fidesz után a mai demokratikus ellenzék és a civilek alkotta nagykoalíció jön e, hanem az, hogy jó-e ennek az országnak az, ha egy manifeszt elmebeteg irányítja unortodox gazdaság és társadalompolitikájával még két éven át?

Te is leírod – nem jó.

Sokunknak ez a véleménye, és nagyon reménykedünk abban, hogy mennie kell, mert a sajátjainak is elege lesz belőle, meg talán az Unió döntéshozóinak is.

Amikor mostanában már látszott, hogy Orbán nem váltott ki zajos helyeslést a világban azzal, amit a jogállammal és a demokráciával művelt, amikor már éppen a szája széléig ért az, amit maga alá csinált, akkor a téged kedvelő, politikát érteni kívánó emberek a te – egyébként az adott pillanatban teljesen indokolatlan – megnyilvánulásod úgy élték meg, hogy mentőövet dobsz a pöcegödörbe annak, aki éppen jó helyen van ott, ahol van.

Nagy hibád ez neked, ha nem hosszútávfutó lennél, hanem focista, akkor talán jobban értené a hasonlatot: te vagy az a játékos, aki belehal a szépségbe.

Te vagy az, akit ha hatszázszor rúgnak fel a meccsen, a hatszázegyedik alkalommal is mosolyogva és kezedet nyújtva állsz fel a földről – elbeszélgethetnél már valakivel, hogy hogyan megy ez a dolog a futsalokban.

Te az akrobatikus gimnasztika szabályai szerint tekergeted szép, színes szalagjaidat, míg politikai ellenfeled egy félőrült ketrecharcos.

Nem várunk tőled gusztustalan kirohanásokat, de azt azért szeretnénk, ha végre elhinnéd, hogy egyrészt a politika világában kalkuttai Teréz anya nem az optimális versenyző, másrészt meg azt, hogy talán nem minden egyes esetben kell megszólalnod, amikor eszedbe jut valami nagyszerű és felemelő gondolat.

Lehet esetleg hallgatni is, és érdeklődve figyelni, hogy mit kezd egy politikailag kiélezett helyzettel az, aki rajtad körmöstraktorral ment át ezerrel, ezerszer, keresztbe-kasul.

Félve jegyzem meg, hogy talán nem lenne hátrányos tömegkommunikációs szakember tanácsait is meghallgatnod, merthogy a jelenlegi álláspontoddal, márhogy az embereknek azt kell a pofájába vágni, hogy még rosszabbul fogtok élni, de én őszinte vagyok – hát ezzel nemigen fogsz választáson tisztes eredményt elérni.

Az emberek szép, pozitív dolgokat szeretnek hallani, és a politikus csak akkor tudja valósággá tenni a társadalomról alkotott vízióját, ha hatalmat is kap hozzá.

Lehet, talán ehhez az az út vezet, hogy aktuálisan nem bontja ki a valóság minden részletét, lehet az, ha máshová helyezi a hangsúlyokat - nem tagadva a nehézségeket, de felcsillantva az eredményt, a szebb jövőt, mikor minden libának négy combja lesz és a szárnyai alatt viszi magával zacskóban a galuskát.

Te – Orbán jelenlegi két éve után – már így is-úgy is erkölcsi gigásszá lettél, de talán itt meg is lehetne most állnod egy pillanatra és időt lehetne szakítani arra, hogy a híveidnek is adjál valamit, valami lelkesítőt, valami olyasmit, amiért érdemes mögéd állva tolni azt a szekeret, melynek nagyon demokratikus platformján üldögélve levélben köszönitek meg, hogy veletek tartottunk.

Vagyunk néhányan, akik meg azt gondoljuk, hogy ti akarjátok a mi ügyünket szolgálni, de hát nem csak a te privilégiumod, hogy illúziókban élj, ugye…

Jó azért, hogy megírtad facebook-bejegyzésedet, talán a reakciók alkalmat nyújtanak arra, hogy újra átgondold a helyzetet, a párt helyzetét, a választói elvárásokat és a saját szereped.

Mindenesetre sokan vagyunk, akik nem tartjuk szerencsésnek azt – legyen bármennyire is népszerű doktriner liberálisok szemében – ha szilárd elvekkel menetelünk az újonnan felépített stadionokba, hogy utána meg majd lábjegyzet legyünk a történelemkönyvekben (* a neonyilas puccsnak sokezer halálos áldozata volt és sokan nyom nélkül eltűntek…), mert jobb élő demokratának lenni, mint lábjegyzetnek.

Lehet, ez ma túlzásnak tűnik, de szép magyar közmondás, hogy jobb félni, mint megijedni - Hitler szavazói közül sem akart mindenki koncentrációs táborokat meg halálgyárakat létrehozni.

Itt nem szépelegni kell, hanem harcolni, ennek minden következményével együtt.

Ehhez kívánok neked sok sikert meg a harchoz erőt, de ezt az erőt mutatni is kellene, mert senki sem szeret olyan csapatban harcolni, amelyikben azt kell hallgatnia, hogy nincs erőnk, meg nem vagyunk felkészülve, meg, hogy oldja meg az ellenfél, amit elrontott.

Ha meg tudja oldani, akkor mi nem kellünk, ha meg az a meggyőződésünk, hogy mai módszereivel erre soha nem lesz képes, akkor harcolni kell, mert ha nem harcolunk, akkor eláruljuk a hazát.

A csatatéren ibolyát szedni kissé veszélyes vállalkozás.

Nem kellene kísérletezni vele.

:O)))