NEMZETKÖZI NŐNAP

Na, ennek az ünnepnek is annyi, ma a rádiókban szinte meg sem említették, a televíziók sem törték össze magukat, pedig akár meg is tarthattuk volna.

Az átkosban komoly ünnep volt ez, a férfiak már reggel kis virágcsokrokkal köszöntötték a nőket, akkoriban a hóvirág árusítása még nem számított nagyobb bűnnek, de az ibolya is megtette.

Vagy valami kis cserepes színes virág, ami emlékeztette a nőket arra, hogy kitört a tavasz és ideje kivetkőzni magukból, de legalábbis a téli borzasztó lebernyegekből, melyek oly áldatlan böjtre kényszerítették a férfiszemeket.

A főnökség is alászállt ilyenkor a parancsnoki hídról a gépházba és szorgalmasan bekasszírozta az obligát puszikat, cserébe a szakszervezeti titkár egy papírdobozból osztotta a nárciszt, a tulipánt, megérte a csere mindenkinek.

Aki valamelyik kolleganőjénél extra juttatásokra is számíthatott, az megerőltette magát és a szakszervezeti járandóságon túl valami komolyabb gazzal tudatta, hogy szándékai komolyak, de nagyon, - hogy ezek a szándékok mire irányultak, azt talán most ne taglaljuk.
Legyen elég annyi, hogy a hölgy fülig pirult, lovagja a kereskedelmi osztályról meg bizakodva tekinthetett a jövőbe.

Aztán ez a nap csak laza munkával telt, mert mindig kerültek elő késedelmesen ünneplők, akiktől át kellett venni a virágárusok nagy nemzetközi ünnepén a megemlékezés virágait.

Délután aztán a szakszervezet rendezett kötetlen kis ünnepséget, ahol évente változott a hamutartótól a kisvázáig az ajándék – nem a piaci értéke volt fontos, hanem a gesztus.

A nők kirittyentették magukat a nagy alkalomra, volt előző nap manikűr, pedikűr, walkür és fodrászat – mindenesetre ez jó alkalom volt arra, hogy megmutassák a férfiaknak, hogy Évike a bérelszámolásból nem egy szürke tucatáru, hanem igenis, dicsőséges keblek tulajdonosa - mecsoda dudák, hörögték a férfiak, mikor végigvitte kirakodóvásárát a máskor oly unalmas folyosókon!

Aztán jött a rendszerváltás és valamelyik túlbuzgó idióta Gyümölcsoltó Boldogasszony egyházi ünnepét szemelte ki arra, hogy leváltsa vele ezt az egyébként teljesen politikamentes, de a nőket megtisztelő és munkájukat, szerepüket elismerő ünnepet.

Nem jött be, - a férfiak csak bámultak, mint liba a piros kukoricára, aztán legyintettek egyet, és ha nem volt gondoskodó szakszervezet, hát megvették saját rezsire a virágokat és egyenként ünnepelték a lányokat, asszonyokat.

Aztán egy-két év után megjelent ez a sziruptól csöpögő Valentin-nap, ami a fiatalokat elvitte a judeoplutokrata hedonizmus felé, oszt mióta internet is van, azóta gépesítették is az ünnephez kapcsolódó udvarlást ahol a leány már csak lájkolja a pasit, mikor az posztol neki a facebookon.

Nekünk azért még jó volt, mert megszorongathattuk a lányokat, de ma?

Nade az ünnep.

Ez a semmi ne legyen olyan és ne akkor, mint amikor megszoktuk, kissé túl van hajtva, hol vagyunk már azoktól az időktől, mikor bosszantott, hogy szeptember 29 már nem a fegyveres erők napja, és aki a civilek közül meg tudja mondani nekem kapásból, hogy manapság mikor ünnepeljük a haza fegyveres szolgálatában résztvevőket, azok között kisorsolok egy munkásőr-jelvényt!

Mindenesetre kár, hogy az állam kivonult a nők tevékenységének hivatalos méltatásából, pedig rájuk ma tízszer több teher hárul, mint anno a hetvenes-nyolcvanas években, volna éppen miért ünnepelni őket.

De nem, mert ez egy macsó diktatúra, ahol a hivatalban levő nők legfeljebb Selmeczi Gabika szintjét képviselik, vagy strómanjai valakinek, akiktől ha megkérdezik a véleményüket, akkor papírból olvassák azt fel.

Pedig mennyi értelmes, okos nő van körülöttünk, akik közül akármelyikük ezerszer különbül intézné az ország dolgait, mint a mai okosok.

Persze arra ne is számítsunk, hogy itt női miniszterelnök lesz valaha is, mert az ország nem arrafelé megy, hanem mein Vezér „Kinder Kirche Küche ideálja felé, csak tudnám, honnan tanulta?

Mindenesetre én megköszönöm minden nőnek azt, hogy még ezek között a nehéz körülmények között is,- mikor a Vezér éppen azt taglalja, hogy 2010-ben Szomália szintjén álltunk – még ebben a purgatóriumban is otthont tudnak teremteni nekünk.

Nem lakást – otthont.

Ha női miniszterelnökünk lenne, akkor pedig rendszer helyett meglehet, hazánk lenne.

Ki lehetne egyszer tán próbálni!

:O)))

NŐT AKAROK!

Több nőt a magyar politikai életbe, természetesen...

Ünnepeltük a nőket.
Aki meg nem ma ünnepelte őket, az majd ünnepli Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, merthogy a szemforgatáshoz piszkosul értünk.

Aztán van egy réteg, aki még csak nem is ünnepli őket, hanem úgy van vele, hogy a Nőnapot komcsi ünnepnek nyilvánítja, a Gyümölcsoltó Boldogasszonyról meg az a véleménye, hogy ha már úgyis boldog, akkor ne zavarjuk meg ebben, majd vasárnap a plébános úr szól róla néhány kedves szót.

A hétköznapokban meg természetesnek vesszük, hogy a nők húzzák az igát, nevelik gyerekeinket, ápolnak bennünket, ha megtámad minket a nátha nevű halálos kór, etetnek bennünket, és ha valami baleset folytán tudatmódosult állapotba kerülünk, akkor gyenge hátukon hazavisznek minket.

A munkahelyeken meg még ma is kevesebb bérért végeznek sokszor jobb munkát, mint azonos beosztásban dolgozó férfi munkatársaik.

Ezen persze aztán mindahányan szörnyülködünk, meg úgy ingatjuk a fejünket, mintha komolyan is vennénk a problémát, holott dehogy.

Eleve elrendeltetett tényként kezeljük a nők társadalmi munkamegosztásban betöltött – hogy úgy mondjam – szerényebb helyzetét, már ami a erkölcsi-anyagi megbecsülésüket illeti, és azt is, hogy ezt a rájuk rakott terhek mennyiségével kompenzáljuk.

Egyébként meg a magyar társadalom végtelenül konzervatív, hogy hadd használjam ezt a szót a begyepesedett és maradi szinonimájaként,.

Bár már egyes tagjainak eljutott az agyáig, hogy a nő szerepére vonatkozó Hitler által favorizált Kinder, Kirche, Küche szentháromság nem eurokonform, ezért hirdetni nem hirdetjük, legfeljebb csak élünk szellemének megfelelően.

Ami a leginkább zavaró számomra, az a magyar nők politikában betöltött szerepe.

Ami éppenhogy csak van, holott az emberi társadalom alapvetően matriarchális társadalom volt, és csak a kőbalta felfedezése vezetett a nők irányító szerepének átvételéhez.
Ha megnézzük a természetet, a hímeknek ott is kényelmes és meglehetősen egyszerű feladata van, a hétköznapi dolgokat meg a nőstények tartják mancsban az oroszlánoknál is.

Az elefántokat is egy – egy nagyon bölcs matriarcha vezeti itatóról itatóra, merthogy ő emlékszik a helyükre, míg az elefántbika csak arra emlékszik, hogy melyik nőstény ismeri az utat, merthogy az után kell ballagnia.

A libáknál ugyan a gúnár megy elől nagy gágogások és félelemgerjesztő szárnylengetések közepette, de az csak műbalhé, mert ha tényleg baj van, akkor a sok lúd győzi le a disznót, mint ezt a népi bölcsesség is megállapította.
A nő és a politikus Magyarországon szinte egymást kizáró fogalmak.
A baloldal még csak-csak, itt azért találhatunk szép politikai karriert befutott nőket, és mintha rendben lenne a derékhad és talán még az utánpótlás is, de azt azért lehet érzékelni, hogy az utóbbi években szép csendesen mi is megfeledkeztünk a nők szerepének növeléséről – nagy kár.
Mert ebben kétségtelenül előnyben voltunk politikai ellenlábasainkkal szemben, és az sem baj, ha kicsit mesterséges ízű lett a női kvóták erőltetése, - annak idején Amerikában is pozitív diszkriminációt alkalmaztak a feketék tekintetében, oszt hova jutottak, - színes elnöke van Amerikának - ezt még a Ku.-Klux –Klán se tudja letagadni
Ez majdnem olyan, mintha azt mondanánk, hogy cigány miniszterelnöke van Magyarországnak, de ne menjünk ilyen messzire – mintha női miniszterelnökünk lenne.
Szóval fel kellene elevenítenie a Szocialista Pártnak a nők politikai szerepvállalásáról szóló roppant helyes határozatait – nem lenne szabad tovább üldögélni a mára kissé megtépett babérokon.
Ami a jobboldalt illeti, az maga a közröhej,
Ott aztán nő a valódi politikaformálók közé még véletlenül se kerülhet, ha meg valamelyiket mégis szerephez juttatják, akkor arra féltékenyen vigyáznak, hogy nehogy okosabbnak tűnjön a férfi politikusoknál.
Ilyen peremfeltétellel válogatni a szóba jöhető jelöltek között persze roppant nehéz, hiszen az átlag jobboldali politikusnál minden második szembejövő okosabb – igaz, ezek baloldaliak.
Így aztán a kiválogatott nők gyöngyszemei nemüknek, hogy csak kapásból említsem meg a Szőke Ciklont, vagy a Médiacsászárnőt, esetleg a Jobbik kissé retardált domináját, a komcsik korbácsát - de ők csak a tortán a hab.

A jobboldalon kívánatos női politizálás tömegben nyilvánul meg, vekkerrel a nyakban, fütyülővel a szájban, vagy női Rambónak öltözve, a cigánysoron marconázva, hogy egy kedves régi ismerősöm, kifejezésével éljek…

És itten van az eb elhantolva – a jobboldalon a néhányezer magát is megalázó vagy nevetséges helyzetbe hozó nő elveszi normális, okos társai kedvét a politizálástól, pedig hát…

Ha valakire, hát a magyar jobboldalra igencsak ráférne a sok adrenalin-túltengéses macsó ellensúlyaként kompromisszumkész, empatikus nőket hozni a vezetésbe, hiszen a mai problémák zöme is abból adódik, hogy a vezérük egy avitt modell, a büdöstalpú, izompólós, agresszív macsó figuráját hozza.

Persze vannak nők, akiknek ez tetszik, akik élvezik, ha megerőszakolják őket és akiknek tetszik ha rendszeresen elveri őket a Férfi – ők rázzák a tüntetéseken a kolompot - de azért én azt hiszem, hogy a világ ma már másfele halad.

Ami viszont teljesen kiakasztott, az a Jobbik ötlete, akik a Gellérthegyre égigérő Magyarok Nagyasszonyát akarnak odaszoborni a Nemzeti Sörnyitó helyére.

Valaki elmondhatná nekik, hogy mielőtt a Magyarok Nagyasszonyának emelnénk monumentális szocreál giccset, előtte a magyarok kis asszonyainak kellene szobrot emelnünk, - még csak nagy se kellene, hogy legyen, csak éppen akkora, hogy érezhessék belőle a hálánkat azért, amit értünk, férfiakért, gyermekeinkért és az országért tesznek.

Női politikusokat akarok.
Nem pártmucuskákat, hanem önállóan gondolkodó, okos, bátor és szerethető, becsülhető empatikus nőket.
Illúzió lenne?


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog

NEGYVEN...

Orbánnak annyi.

Hülye ember az, aki a nőkkel ujjat húz, ezt alapból sem tűrik, de némelyikük meg egyenesen bosszúálló!

Azt ígérte a Fidesz, hogy azok a nők, akik negyven évet ledolgoztak, elmehetek nyugdíjba.

Aztán besöpörték a szavazatokat, - nem is keveset, - mert ez az ígéret rengeteg nőnek tetszett.

Sokan úgy számolgatták a hátralevő hónapokat, mint Ludas Matyi az elhajtott libáit vagy a fenekén csattogó pálcákat…

Szép reményeik voltak, hiszen először arról volt szó, hogy mindenkire vonatkozik majd ez a kedvezmény, csak legyen meg a negyven, munkában töltött éve.

Aztán, - már a választások után - elkezdődött a visszatáncolás, először a szolgálati idő munkaviszonyra változott, ezzel kivették a törvény hatálya alól a tanulmányokkal eltöltött időket, aztán a gyermekekkel gyed-gyesen töltött évek beszámítását nyolc évben maximálták, most pedig további fékeket építettek be a törvénytervezetbe.

A tervezet szerint a gyermekek számához kötik a lehetőség igénybevételét, negyven év munkaviszony után az mehet el nyugdíjba, akinek három gyereke van, de ebbe nem számít be az örökbefogadott gyerek - a törvényelőkészítő jogászok nagyobb dicsőségére.

Merthogy azt valószínűleg nem kellett felnevelni, az nőtt, mint a dudva.

Az eljárás undorítósága akkor domborodik ki igazán, mikor kiderül, hogy az így erősen lecsökkent számú friss nyugdíjjogosult uszkve tizenöt milliárd forinttal terheli meg a költségvetést, ellenben Orbán azzal indokolta a nyugdíjjárulék fél százalékos emelését, hogy a nők nyugdíjba vonulására ez lesz majd a fedezet.
Ebből a járulékelemből negyven milliárd fog befolyni a költségvetésbe, - ha ebből levonjuk a valóságosan szükséges tizenöt milliárdot, akkor a maradék huszonöt tisztán ottmarad a ravaszkodó diktátorocska zsebében, immáron második szinten is hülyét csinálva a nőkből - egyúttal az egész társadalomból is.
Nem mondom, hogy nem ügyes a trükk, hiszen ki kezdi el számolgatni, hogy neki konkrétan mennyibe is kerül ez a járulékemelés?
Ehhh! – legyint - fél százalék, mi az?
De egy százötvenezres bruttó fizetésnél ez havi hétszázötven forintot jelent, éves szinten meg kilencezret, ebből pedig vehetne a gyerekének két shongokut meg egy Supermant is…
Hogy választékos próbáljak lenni, elképesztő az impertinencia, mellyel Orbán hülyének nézi választót.
Mert, hogy a baloldalt szívatja, az rendben is lenne - nyolc év alatt neki is behorpadt a homloka, ami azt illeti, és végre eljött az édes bosszú ideje.
Földszintes jellemek ilyenkor nem tudnak kihagyni egy lehetőséget sem.
De ez a saját választóit is debilnek nézi, azokat a lelkes spinkókat, akik ott sikítoztak neki a nagygyűlésein, mintha mindegyiket telepatikus úton kielégítette volna egy-egy ilyen szeánszon.
Ott lóbálták neki a vekkert, rajzolták a táblácskáikat „Te vagy az Igazi, Viktor!”, és olyan átszellemült képpel vették szájukba a fütyülőiket, hogy az már-már pornográfiának hatott…
Ezeket a nőket veri át fapofával, és azt hiszi, hogy őt nem fogja a golyó.

Pedig lehet ebből még baja, majd amikor a borítékba is belelesnek, aztán kiderül, hogy azok a magányos nők – sokan vannak egyébként – akiknek nincs gyerekük, de húzzák még az igát és tőle várták a csodát, mindent kapnak, csak csodát nem.

Még persze sokat menthetne a helyzeten, ha legalább fényképen bemutatná izmos felsőtestét, szexis combjait és a csatolt függelékeket, de ezzel persze kivívná a valláserkölcsi alapon álló Semjén Zsolt haragját, akkor pedig annyi neki…

Sajnálom az asszonyokat, akik hittek ennek az erkölcsi gátlásoktól mentes szélhámosnak, - lehet, talán most tanulnak az ügyből.

Mindenesetre, hogy a magyar társadalom mára már gyűlöli politikai osztályát, az jórészt neki köszönhető.

Egyszer - tán Jókai? – szanatóriumban volt a hegyekben.

Látogatói voltak, akikkel elment sétálni a környéken.

Séta közben az út elágazott, az egyik fele a lovas-szánokhoz vezetett, melyek mellett ott toporogtak a kocsisok a havon.

Jókai egy határozott mozdulattal a másik útra terelte látogatóit, akiknek feltűnt ez, és megkérdezték, miért nem lehetett a másik úton menni?

Mert ott várakoznak a kocsisok, és ha arra együnk, akkor azt gondolják, hogy jön az üzlet.

Ha kiderül, hogy nem akarunk szánnal menni, akkor csalódottak lesznek - senkiben nem szabad felesleges reményeket kelteni!

Igaz, ő nem csak Népsportot olvasott…

:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/negyven

NŐK...

Iveta Radicová szlovák miniszterelnök nyilatkozott a Népszabadságnak.

Okosan, higgadtan, ahogy az ember egy hivatalban kevő miniszterelnöktől elvárhatja.
Sok érdekes dolgot mondott a két ország viszonyáról, a kisebbségekről és a fennálló problémák kezeléséről, nekem mégsem ezért tetszett az interjú.
Azért tetszett, mert Iveta Radicová nő, mint ez a riporthoz mellékelt képen látható piros kosztümből is kiderülhetett.
Azon kezdtem el gondolkodni, hogy ha Európában öt női miniszterelnök van, akkor az hogyan létezhet, hogy nálunk ilyen alacsony a nők reprezentáltsága a politikai életben?
Természetesen vannak kivételek, gondoljunk Lendvai Ildikóra vagy Dávid Ibolyára akár - mégis úgy érzem, hogy a magyar politikai teret szinte teljesen a férfiak uralják.

Most meg aztán - hogy a kiskakas került hatalomra - méginkább megerősödött a macsók uralma, és az a nő, aki a Fideszen belül politikai szerepet kap, az vagy eleve szőke, vagy ebbe a szerepbe szorítják, - és hát van még ugye az a vékony réteg, akik láttán a hétköznapi halandó hormontesztért kiált kétségbeesetten...

De nem lehetünk túl büszkék magunkra a baloldalon sem, habár azért a jobboldalnál lényegesen jobban állunk.

Azért mégis, - én akkor lennék nyugodtabb, ha még több nő kerülne a Szocialista Párton belül vezető pozícióba, és ha még több nőt tudnánk a politikai élvonalban szerepeltetni, - pontosabban teret engedni nekik a szerepléshez.

Persze kétségtelen, hogy egy Harrach gyomorbajos kinézete is sokat lendít az ország sorsán, de egy női politikus eleve több eséllyel indul a politikai küzdelembe mint férfi kollegái, hiszen egész női mivolta egy, az övékétől teljesen eltérő szerepfelfogásra épül.

A nő ugyanis empatikus, és képes beleélni magát akár politikai ellenfelei helyzetébe is, de hogy a választókat jobban érti és érzi, az teljesen biztos.

Merthogy ő ta gyakorlatból tudja, mi az, hogy pénzt beosztani, mi az, hogy gyermeket nevelni, mi az a munkahelyi hátrány, és ha egy törvényben, mely az állampolgárokra ró kötelezettségeket hülyeségeket lát, akkor azt saját életvezetési tapasztalataival veti egybe és egyben el. 

A nő tudása a földhözragadt ám valóságos gyakorlatra épül, nem pedig valamilyen elvont elméletekre.

És legfőképpen, egy nő gyárilag nem agresszív, sokkal kompromisszum-készebb, mint egy férfi, aki - ha ősei egy - kétezer évvel később másztak le a fáról, mint a többség felmenői,- valóságos isteencsapása tud lenni az országra örökösen konfrontatív, agresszív természetével. 

Természetesen egy nő azáltal is előnyben van a férfiakkal szemben, hogy a figyelme ezer dologra terjed ki egyszerre, míg a férfi együgyű, - egyszerre egy dologra tud koncentrálni.

Ha egy szép, napsütéses vasárnap reggel rajtaütésszerűen meglepi partnerét, akkor csak egyetlen dolog lebeg a szeme előtt, míg a nő képes a teljes odadás mellet magában elrendezni a vasárnapi menüt és eltöprengeni a barátnője új frizuráján, - hát nem lenne csodálatos ilyen képességeket az államéletben kamatoztatni?

Lehetne egyszerre figyelni arra, hogy hogyan módosíthatnánk a deficitcélt, hogyan lehetne jó kapcsolatokat fenntartani a pénzvilággal, hogyan lehet egy-egy gesztussal tompítani a szomszédokkal kialakult feszültségen és hogyan lehetne elmondani az országnak az elmondhatatlant.

Így meg?

Macsó jön, durrbele, oszt csodálkozunk, ha elmarad az elégedettség, ugye...

A nők gömbölyűbbek, mint a férfiak, sok minden egyszerűen lepereg róluk és nem akadnak bele minden szembejövőbe, nincsenek izmozási indíttatásaik, ritkán mondják annak aki rájuk néz, hogy namitnézőőőköcsög? - de ettől még nem gyengébbek, mint a férfiak, - sőt.

Persze közöttük is akadnak, akik felettébb férfias természetűek, de azért nem ez a jellemző...

Az is eszembe jutott, hogy mit összeszenvedtek a budapesti főpolgármesterjelölt ügyében a szocialisták,  de az azért nem jutott eszükbe, hogy egy nőt próbáljanak előtérbe állítani.

Pedig hát Tarlóssal szemben lettek volna esélyei, hiszen egy jó városüzemeltetés elsőszámú nyertesei az asszonyok lehetnek, - legyen szó közlekedésről, ellátásról, közbiztonságról és ezer más dologról, -  nővel meg nő tudná a legjobban megvitatni ezeket a dolgokat, és mire Tarlós kiköpné a karót, addigra ők már meg is állapodtak volna egymással.

Márpdig a nők egyúttal választópolgárok is, és mint tudjuk, többen vannak, mint a férfiak, - sok lúd pedig disznót győz...
Szóval szerintem több teret a nőknek, és ne csak akkor gondoljanak rájuk a politikusok, ha jön majd a kampány és jön a kulimunka, hanem be velük a párt vezetésébe is, minden szinten, hogy ki tudjunk törni ebből a csapdahelyzetből.
És ha ez sikerül, akkor majd elüldögélhetünk, és nézegethetjük okos politizálásukat, emellett persze az sem megvetendő, hogy mennyivel csinosabbak lesznek a Kövérlaciknál...
Én mindenesetre nagy hívük lennék...

:O)))))