Szokatlan műfaj a szövetségkötések során.
Képzeljük el, amint Churchill 1942-ben nyílt levelet kap
Sztálintól, melyben a vörös cár felszólítja, hogy valljon színt: hány országra
tart igényt Európában?
Ugye, hogy hülyén hangzik?
Mesterházy levele sem kevésbé szörnyű, de persze ha az a
cél, hogy az Orbán megbuktatására szövetkezőket idióták gyülevész csapatának
tüntesse fel, akkor meg lehet nyugtatni a Szocialista Párt átmeneti vezetőjét,
hogy akciója elérte a célját.
Mesterházy nyílt színvallásra szólította fel Gyurcsányt, nyilatkoznia
kellene, miszerint hány helyet szeretne a közös listán, és tényleg Gyurcsány
Ferencet akarják-e a második helyre?
Fogós, ravasz kérdések ezek, miután erről Gyurcsány alig
százszor nyilatkozott már mindenféle fórumokon és - gondolom – elmondta a
szocialisták kissé nehézfelfogásúnak tűnő tárgyalódelegációjának is, így aztán
valóban indokolt a nyílt levél.
Persze aki nem ül mindenféle hevederekkel felszerelt
játszóruhában egy belülről kilincs nélküli, párnázott szobácskában, az nyilván
nehezen tud elképzelni egyenlő felek között olyan egyezséget, melynek az a
vége, hogy az egyik szövetséges párt elnökét a másik szövetséges párt
leradírozza a politikai térképről, jóllehet, valamiféle szellemi zavar
következtében a Mesterházy - Bajnai kerékpáros károspáros mégis ezt képzeli.
Butuskaság, de hát ebben a folyamatban nem ez az első
lükeség, lássuk be.
Ezek a fiúk akkora taktikai érzékkel rendelkeznek, mint a
magyar futballválogatott Bukarestben, tárgyalási technikájuk pedig a magyar
szurkolók kifinomult érvrendszerét idézi - ugyanonnan.
Persze nem kell ezen álmélkodni, ez a folyamat már akkor
félresiklott, mikor az Együtt és a Szocik vad mutyizásba kezdtek, akkor kellett
volna a szocialisták tagságának jól fenéken billenteni bánatos, és szokás
szerint kamarillapolitikát folytató vezetőiket, mert ép ésszel egy ilyen
helyzetben nem lehet annyira gyűlölni Gyurcsányt, hogy helyette
pszeudopártokkal folyjék az alkudozás.
Gyurcsány pártja (de utálom ezt a kifejezést is, de jó
lenne, ha a demokraták pártja lenne…) legalább valóságos párt, valóságos
tagsággal és szimpatizánsokkal rendelkező párt, akik elkötelezettek a
demokrácia mellett, még ha soraikban meg is találhatók ugyanazok a szélsőségesen
elfogult emberek, akik nagyobb ellenséget látnak a szocialistákban, mint a kis
zsarnokban.
Ennek persze vezetői szinten nem szabadna megjelenni, mert
aki ilyen szemléletet mond magáénak, az egyszerűen nem szabadna, hogy vezető
legyen egy modern demokratikus pártban, nevezzék azt bárminek is, szégyenkezve
vállalt szocialistának vagy harminc kötőjellel ékesített gittegyletnek.
És mégis.
Emberileg ez persze érthető, mert mindkét mutyinger úgy
utálja Gyurcsányt, mint liba a kukoricagránátot.
Hogy ennek mi az oka, azt most ne is boncolgassuk, legyen
elég annyi, hogy a Gyurcsány bokájára felszerelt mikrofonhoz mindketten tűzoltólétrával
érkeztek, és ezt nem azért írom, mert odalennék Gyurcsány taktikai zsenijétől…
Mindenesetre Gyurcsány nem támasztott durva feltételeket, a közvélemény-kutatásokkal
igazolt arányokat szeretné megkapni, azt meg, hogy a listán kapott helyeket kivel
töltsék be, talán rá lehetne bízni a Demokratikus Koalíció illetékes
testületeire, európai szokások szerint.
Hogy a DK önálló parlamenti frakciót szeretne, az
nyilvánvaló, indokolt és jogos abban a választási rendszerben, melyben mozogni
kénytelenek vagyunk.
Habár a feltételezés az volt, hogy több biztosítékot Orbán
képtelen lesz beépíteni annak érdekében, hogy ha veszít is, nyerjen, de mi azért
megmutattuk, hogy tudunk még csiszolgatni rajta, smirglizgetni – a magyar
baloldal tehetséges a végtelenségig, mikor a saját nyakára dobható hurkot fonja…
Szóval a tét itt nem más, Gyurcsány bőre.
És a demokratikus oldal két vezére, akik nem biztos, hogy
arra vállalkoztak, amire így párban legalkalmasabbak lennének, azt képzeli,
hogy a DK szavazói majd át fognak szavazni rájuk, merthogy olyan emelkedett
népek, akik számára első a demokrácia, második a Ferencváros.
Hát – hadd tájékoztassam azokat, akik ebben a hitben
ringatóznak, hogy - ez nem lesz így, és ennek okát elsősorban saját magukban keressék.
Egy Gyurcsányt kizáró és pártjának tagságát alapanyagként kezelő
döntés után őket soha többé nem fogja a DK egyetlen szimpatizánsa sem demokratának
tekinteni, és még, aki idáig évtizedeken át szocialista szavazó volt, az is úgy
fogja utálni őket, mint a lágyszívű kántor a kukoricagölödint.
És ezen az sem fog segíteni, ha Gyurcsány személyesen fogja
őket szavazásra bíztatni, mert az emberek nem vevők a gyáva, sunyi, jellemhibás
emberek támogatására, nemmellesleg tudják, hogy az összefogás ilyetén
kezelésével csak veszíteni lehet.
Szép példája ennek Vác, ahol olyan túl sok nem kellett volna
a sikerhez, de a képviselőválasztáshoz aztán minden kis szavazatocskára szükség
lesz, mindenkit el kell tudni vinni választani, mert aki otthon marad, az Viktorra
szavaz.
Erre persze kizárják az összefogásból – ami egyébként csak
az ő szóhasználatukban összefogás, mert egyébként csak korlátozott csatlakozási
lehetőség „alma játszik-körte nem” alapon, és semmi, de semmi köze nincs egy
demokratikus választási szövetséghez – azt a Schmuck Andort, aki ha csak annyi
választót hoz, mint ahányan a Radetzky-indulóra tapsoltak neki, eldöntheti a
választásokat.
Mennyin is múlt az Orbánt állítólag legitimáló kétharmad?
A mi dicső vezetőink számolni sem tudnak, mert ha számolni
tudnának, akkor számolnának azzal, hogy ez számukra két lehetőség: az első meg
az utolsó, mert ha a demokratikus oldal veszít, akkor ők mennek a levesbe, és
soha-soha több esélyük nem lesz.
Meg kellene becsülni a szavazókat, én azt mondom, de attól
tartok, erre az illetékeseknek előbb kellett volna rájönni.
Mondjuk akkor, amikor hónapokon keresztül a semmiről
vitatkoztak, meg taktikázgattak, felvágva a saját maguk által felfújt lufit,
mint a görögdinnyét.
Érdeklődéssel várom, hogy képesek e egyáltalán némi
korrekcióra, vagy akár csak a realitások tudomásulvételére?
Nincsenek illúzióim…
:O)))
