Megnyugodhatunk, innen legalább még nem tudták kitiltatni, mint Gréczi Zsoltot a Népszavából, örülni kell ennek - habár ki tudja, meddig örülhetünk.
Ahogy már tőle megszokhattuk, a cikk magas színvonalon elemzi a mai magyar társadalom, a baloldal és benne az MSZP helyzetét, láthatólag abban a reményben, hogy sikerül talán meggyőzni pártbeli és párton kívüli ellenlábasait arról, hogy a legjárhatóbb út mégiscsak az összefogás lehetne.
Az elemzés kitűnő természetesen, de az írás végére kívánkozó konklúzió lebeg a levegőben, mint liba földetérés előtt,
Ebből az írásából is kitűnik, hogy Gyurcsány minden erejével oldani szeretné a különféle görcsöket a társadalomban és abban a pártban is, melyet ma még magáénak mondhat.
Akkor megvan ugye az írás címéből az oldás, de én hiába keresem a kötést, nemigen találom.
Ezért is vettem a bátorságot, hogy a cím kissé megváltoztassam, hiszen ebben a formában már teljesen fedi a valóságot: akármit is próbál elérni a ragyogó cikk szerzője, a politikai ellenfél és a pártbéli harcostársak egy része köp rá.
A jobboldal azért, mert vezérelvű és nyájszellemmel megvert, márpedig ha a Vezér csak ránéz, mindjárt a gyógyszeres-zacskója után kapkod, mint a dakota, ha tomahawkkal fejbevágják.
A kisebbségi érzés meglehetősen nehezen gyógyítható kór és hihetetlen gyűlöletre sarkallja a szenvedőt…
A baloldali harcostársak meg azért, mert ő a két lábon járó politikai bomba, az izgága reformer, aki állandóan akar valamit, folyton-folyvást felborogatja a status quo-t, veszélyezteti a jól bejáratott működési pályákat, kiszámíthatatlan egzisztenciális veszélyeket hordozva tevékenységében.
Eltávolítani meglehetősen nehéz, sok átvirrasztott éjszakába kerül, mire a jóképességű pártvezérek megtalálják a módját annak, hogyan lehetne kiszorítani a közös akolból a fekete bárányt, - éppen ez folyik most.
A szélesebb értelemben vett társadalomban pedig sajnos sikeres volt a Fidesz által elkövetett karaktergyilkosság.
Persze ehhez kellett a véleményformáló baloldali-liberális értelmiség állandó és következetes, a mai napig tartó fanyalgása is, amely aztán hitelesítette a Fidesz válogatott ocsmány hazugságait, és kellett a baloldali médiát szervező-irányító értelmiség kritikán aluli munkája, ennyire tehetségtelennek ingyen nem is lehet lenni…
És természetesen kellettek hozzá Gyurcsány hibái is, melyeket láthatólag a mai napig nemigen tud maga mögött hagyni.
Olyan ő, mint az a nagyon okos ember, aki hadar, merthogy a gondolatai mindig előbb járnak, mint amilyen gyorsan beszélni tud, de sajnos a társadalomnak még a Lendvai Ildikó féle tagolt, lassú beszéd (Nem-lesz-gáz-ár-emelés...) is expresszvonat, így aztán mire eljutna a társadalom tudatáig, hogy mit is mond tulajdonképpen, addigra már más témák és más célok foglalkoztatják.
Ez nem lenne baj, csak állítana a hátrahagyott gondolatai mellé egy-egy gondozót, mert így az értékes ötletek, gondolatok elszállnak, mint… - akik kitalálják hogyan, azok között kisorsolok egy libamáj-konzervet!
Ritka adomány az, hogy valaki egyszerre legyen jó elméleti és gyakorlati síkon is, és ez ebben az esetben sincs jelen azonos súllyal.
Attól viszont valamilyen oknál fogva ódzkodik, hogy a legjobb gyakorlati szakemberekkel vegye körül magát, márpedig nem biztos, hogy a jó újságíró a legjobb PR szakember, hogy a szervezetépítéshez nem kell e hozzáértő szakembereket igénybe venni, és hogy nem lenne e jobb a szervezetek működtetését is professzionálisabban irányítani.
Az állampolgárok egy része pedig úgy van Gyurcsánnyal, hogy ugyan nem szereti Orbánt, de annyiszor elmondták neki különféle értelmiségi okosok, hogy ő is ugyanolyan, mint Orbán, hogy el is hitte nekik – miután ezt az állítást soha nem cáfolta senki, legfeljebb hümmögtek azok, akiknek el kellett volna mondani az igazságot.
Miszerint egy verekedésben nem egyformán hibás az, aki odamegy az asztalodhoz és beleköp a sörödbe, meg te, aki ezen – joggal – felháborodsz.
Magukat okosnak tartó emberek ontották a hülyeségek garmadáját az őszödi beszédről – ami a cikk szerzőjének állításával szemben igenis fontos akkor, ha a társadalmi állapotokról értekezünk, hiszen ez a magyar valóság szép lenyomata, érdemes tanulmányozni.
Leginkább azt, hogy hogyan lehet egy népből gátlástalanul hülyét csinálni, mert az átlag magyar sem azt nem olvasta el, sem ezt a cikket nem fogja elolvasni, csak azt hall meg mindenből, amit a szájába rágnak és sulykolnak minden nap, reggeltől estig.
Gyurcsány a magyar történelem tragikus figurájának ígérkezik, aki szép, nemes és tiszta célokért küzdött tiszta eszközökkel, aki méltányos volt akkor, mikor vele éveken keresztül méltatlanul bántak.
Aki vetett, de a termést állandóan más aratta le – a verítéket az ő nevéhez kötötték, az eredményeket meg valaki más tette magáévá.
Sajnos a politika nem egy retorikai versenyre hasonlít, hanem inkább a ketrecharcra, és a ketrecharcban nem lehet finnyás egyik versenyző sem, mert ha nem elég agresszív, akkor kékre-zöldre lesz verve a pofája - a díjat és a közönség szeretetét az ellenfél teszi zsebre.
Merthogy a közönség nem kedveli a tragikus hősöket – ha megkérdezzük bármelyik lányt, hogy ki kellene neki inkább, Hamlet vagy Fortinbras, a válasz nem lenne kétséges.
Én mégis neki drukkolok, mert a helyzete nem reménytelen, de ahhoz, hogy visszaszerezze a hitelét és a nép szeretetét rengeteget kell dolgoznia – és dolgoztatnia.
Reméljük együtt, hogy nem fog belefáradni.
:O)))
