Hogy mi lesz, azt tudjuk, csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz?
Görögország roppant nehéz helyzetben van, már megint támogatásra szorul, jelen esetben azért, mert nem tudja fizetni túlnyomórészt német bankoktól felvett hiteleinek kamatait.
A görögök adósbesorolását már megint lerontották, ha nem történik valami szinte elkerülhetetlennek látszik az államcsőd.
Természetesen nem múlik el ez a dolog nyom nélkül felettünk sem, a forint a bejelentésre gyengült és a kilátásaink saját jogon se túl jók, mondjon bármit is Orbán Viktor.Recseg-ropog a nyugat gazdasági rendszere, a görögök után még sorrajönnek majd az írek, a portugálok, nagyon észnél kellene lennünk, hogy nehogy mi is beleessünk a csapdába.
Mikor Gyurcsány elindította az államháztartás rendbetételét szolgáló programját, akkor az írek például még bezzegország voltak, a jobboldal naponta nyomta az orrunk alá az ír gazdaság növekedéséről szóló példabeszédeket, ma meg tessék…
Oda jutottunk, hogy a nagy hitelminősítők az USA leminősítését is kilátásba helyezték, és akkor még szó sem esett a pénzügyi világválságról, melyen csak nagykeservesen jutott túl a kapitalista világ – már, ha túljutott egyáltalán.
Annyiban szerencsénk volt, hogy a Gyurcsány által végrehajtott államháztartási korrekció eredményeit a válság idején Bajnai parádésan megóvta, így a kormányváltás idejére olyan állapot alakult ki, mely egész Európában irigység tárgyát képezte és mely egy nem túl gyors, de biztató fejlődési pályát ígért az elkövetkező évekre.
Most pedig itt áll az ország, nagyobb katyvaszban, mint valaha is volt, az államháztartás viszonylagos egyensúlyát a hályogkovács magabiztosságával munkálkodó akarnokocska felborogatta és most mindenhonnan rabol, lop, csak, hogy be tudja foltozni a saját maga által ütött lyukakat a költségvetésen.
És közben elkezdett felépíteni egy olyan világot, hogy Orwell is megnyalná mind a tíz ujját, ha megismerhetné a szép terveket az államköltségen ide-oda buszoztatott munkahadseregekről, a reaktivált rendőrökből kápóvá avanzsált felügyelőkről, a rabszolgakölcsönzőkről, szép államosítási tervekről és a félbevágott Nagy Testvér egyéb világmegváltó elképzeléseiről.
Közben szorgalmasan nekilátott megregulázni a társadalom egyes csoportjait, természetesen a legszegényebbeken és legelesettebbeken kezdve a sort.
Ők azok, akiktől már nincs mit elvenni és nagyon érdekelne, hogy mit kezdene, ha a kilátástalan nyomor áldozatai nem vennének tudomást sem róla, sem magasztos erkölcsi intelmeiről, hanem úgy szereznék meg maguknak az élelmet, tüzelőt, ahogy tudják, merthogy ennél nagyobb nyomorban már akkor sem lennének, ha a havi húszezer támogatást is elvennék tőlük.
Az viszont taktikai hiba volt, hogy szembeszaladt a rendvédelmiekkel.
Az elképzelés jónak látszott, a társadalom idegeit kicsit felborzolni a hozzáértő Julcsa nénik által igazságtalannak minősített szolgálati nyugdíjakkal – az irigységre itt mindig lehet számítani – aztán majd jön a Jó Király és igazságot tesz.
Az csak a baj, hogy ez egy jó érdekérvényesítési képességű társadalmi réteg, nagy lesz a baj, ha nem sikerül lecsendesíteni őket, a terrorlegények nem fognak járőrözni a faluszéleken, nem erre lettek kitalálva.
És már ott vannak a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a nyugdíjasok és talán a végre öntudatra kapó szakszervezetek is – mindegyikükkel kezdeni kellene valamit.
Még a saját klientúráját is sikerült maga ellen fordítania, - a mindig oly rugalmas és szolgálatkész bíróknak, a szociknak sokszor oly sikeresen betartó köztisztviselőknek is jutott a megaláztatásokból.
Bár most csend van, de csalódtak benne a szélsőjobb képviselői is.
Igaz ugyan, hogy ők egyelőre el vannak foglalva egymás pofozásával, de ez sem tart örökké.
És elindult egy olyan folyamat, melynek vége a sértett társadalmi csoportok összefogása.
Az emberek – a zemberek is – ráébrednek, hogy itt nem egyéni ügyek vannak, hanem a tűzoltók ügye a pedagógusok ügye is, a rendőrök követeléseit az egészségügyben dolgozóknak is támogatni kell és viszont, mert csak így érhetnek el eredményt.
A héten majd kiderül, hogy lesznek-e erre utaló jelek a tüntetéseken.
Viszont az ország dolga azzal sem lesz könnyebb, ha esetleg a nyár és az ősz társadalmi feszültségekkel és demonstrációkkal, sztrájkokkal zajlik.
Amikor a világ körülöttünk megbolondul, akkor az országnak össze kellene fogni.
Erre viszont Orbánnal nem számíthatunk, hiszen ez az ember egész politikai pályafutását a konfrontációk gerjesztésére építette és építi ma is.
Csakhát, ez nem megy a végtelenségig, hiszen ennél még a libák is okosabbak, megkeresik ki az, aki a csapat vezetésére a legalkalmasabb és azt engedik az élre, és nem annak hisznek, aki a leghangosabban gágog.
Orbán hívei ma engem kicsit azokra a hajdani nácikra emlékeztetnek, akik hittek Hitlerben és még 45 májusában is várták a csodafegyvert.
Akkor sem volt csodafegyver, ma sincs.
A kényszermunka csak vinni fogja a pénzt, gazdasági haszna pedig a nullával lesz egyenlő.
Ellenben társadalmilag lesz haszna – az eddig szétaprózott, egymással nemigen kommunikáló csoportokat közelebb hozza egymáshoz, ez pedig megteremti majd a szerveződés feltételeit.
Anno a baloldali mozgalmak is a nagyüzemekben szerveződtek, itt alakultak meg a szakszervezetek, itt tapasztalhatták meg az egységes fellépés erejét.
Lehet, ez lesz a magyar baloldal reneszánsza, - vissza a gyökerekhez…
De egyelőre ki az utcára!
Akinek eljutott az agyáig, hogy holnap meglehet, ő kerülhet sorra, annak a tüntetéseken a helye.
A reformokat és a társadalom átalakítását nem lehet megúszni.
De nem lehet megúszni az egyeztetéseket sem, - a társadalmi konszenzus kialakítása pedig macerás dolog.
És nem lehet megúszni a bűnöket sem, a demokratikus államrend felforgatását, a hatalommal való visszaéléseket sem.
De ez majd egy következő feladat lesz…
:O)))
