EGYMÁSKÖZT

Hát, ha ezt a posztot megírom, lesz itt sipákolás ezerrel, a politikailag korrekt közbeszéd emlegetése, romázás egyrészről, genetikázás meg cigánybűnözés emlegetése másrészről, úgyhogy mindjárt bevezetőben szögezzünk is le egy-két dolgot.
Az, hogy valaki bűncselekményt követ el, kriminálpolitikai és büntetőjogi kérdés.
Aki bűncselekményt követ el, azt meg kell büntetni.
Az, ha egy társadalmi csoportot olyan helyzetbe hozunk, hogy a létfenntartása érdekében bűncselekményeket kelljen elkövetnie, az szociálpolitikai kérdés.
Ez ellen tenni kell, de nem a büntetőjog eszközeivel.
Ha egy társadalmi csoport gyermekei előtt már az óvodában bevágják az ajtót, az pedagógiai és társadalompolitikai kérdés, még akkor is, ha ez a sors nem csak nekik jut, hanem az ellenük hergelt, hasonló szociális helyzetben levő más csoportok gyermekeinek is.
A kirekesztés és a rasszizmus társadalomszociológiai kérdés, tűrhetetlen.

Ha jól belegondolunk, olyan, hogy cigánykérdés tulajdonképpen nincs is, mint ahogy nincs zsidókérdés sem, hogy sváb, bunyevác vagy keverék-kérdésről ne is beszéljünk.
Nem véletlen, hogy amikor a társadalom megélhetést tudott adni polgárainak, akkor ezek a kérdések megbújtak, valahol a társadalom tagjainak magánéleti sötét zugaiban, nem sok vizet zavartak.
Ma viszont ott üldögélünk a rasszizmus időzített bombáján és várjuk a csodát, mely soha nem fog bekövetkezni, ha így folytatjuk tovább helyzet kezelését, mint az elmúlt negyedszázadban.

Merthogy a társadalom majd fele létminimum alatt nyomorog, gyermekeinek esélye sincs a kitörésre, cigány és nemcigány nincstelen egyként üldögél otthon, tanácstalanul, kiszolgáltatva mindenki kénye-kedvének, ostoba köztisztviselők packázásainak, rendőrök vegzálásának, a helyi nagyemberek hatalmaskodásainak.
Cigány származású magyar állítólag nyolcszázezer körül van az országban, de amúgy az isten se tudja, hogy pontosan mennyi, ez csak valamiféle közmegegyezésen alapuló becslés, ami azért vicces, mert miközben a jobboldal az ország elcigányosodásával ijesztgeti a nem a sok eszéről híres Julcsa nénit, addig ezt a számot hallhattuk huszonöt évvel ezelőtt is, meg ezt hallhatjuk ma is.

A cigányság nem egységes társadalmi tömb, sem szokásait, sem társadalmi helyzetét, sem hagyományrendszerét, nyelvét, de még a bőre színét tekintve sem.
De még, ha egységes lenne, akkor is – a négymillió embernek csak húsz százaléka lenne a nyolcszázezer cigány, de a többiek is ugyanolyan élethelyzetben vannak, ugyanúgy vegetálnak máról holnapra szinte a zuzmó szintjén, a gyerekeik számára a kitörés éppoly reménytelen, mint a cigánygyerekek számára.
Persze ezt sokan a Pasaréti út környékén el sem hiszik, hiszen nem érintettek a problémában, legfeljebb csak a majdani gazdag-gettók lakóiként, már, ha eljutunk odáig egyáltalán.

Mindez azért jutott eszembe, mert elolvastam a hirado.hu cikkét, mely Orbán Viktor és Farkas Flórián tárgyalásáról tudósított.
Ennek utána mondta a miniszterelnök, hogy "Európa legnagyobb rejtett tartaléka, az a roma közösség".
Csodálom, hogy nem globálisan kezelte a kérdést... 

A kormányfő azt is mondta: a közmunka volt a "legnagyobb jótétemény" a roma közösség számára az elmúlt négy évben, hiszen 57 ezer olyan cigány kapott munkát, aki korábban sohasem dolgozott.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: "Ha Magyarországnak képzett, munkára és hadra fogható több százezres munkaerőpiacra lesz szükségünk, akkor elsőként a Magyarországon élő roma közösség képzésével, oktatásával, nevelésével munkaerőpiacon való részvételre való felkészülésével, felkészítésével kell foglalkoznunk."

Nem mennék bele a történelembe, de éppen a tárgyalás két résztvevőjének személyes sorsa mutatja meg, hogy mennyire ócska és hazug, ami nálunk cigánypolitika címen folyik.
Az átkosban a cigányságnak valódi munkája, gyermekeiknek valódi kitörési lehetősége volt, ma meg sikerként könyveljük el, hogy rabszolgamunkára tudjuk terelni a legszegényebbeket, alternatívaként az éhendöglést kínálva számukra.

Arról nem is szólva, hogy a számok légbőlkapottak, merthogy etnikai adatszolgáltatás egyelőre még nincs, mint ahogy azt sem lehet pontosan definiálni, hogy ki számít cigánynak.
Az, aki magát annak vallja?
Volt népszámlálás, melyen pártízezer ember vallotta csak magát cigánynak.
Az, akiről sokan állítják?
Rossz ebbe belegondolni is, emberek ezrei kapnának sikítófrászt, és tiltakoznának vehemensen.
És akkor a fél és negyedcigányokról nem is beszéltünk.
Vagy kezeljük a cigányságot életformának?
Akkor oda a szép statisztika, mert az ország egyharmada gond nélkül belefér a friss kategóriába.

Volt egy vicc, hogy az amerikai elnök és a szovjet pártfőtitkár a Leningrádi Filharmonikusok koncertjén vesz részt és a szovjet vezető dicsekedve mondja: Látja nálunk nincs antiszemitizmus, ebben a zenekarban is hetvenkét zsidó van,
Mennyi van a New York-i Filharmonikusok között?
Nem tudom, mi nem számoljuk, mondja az elnök, - akár nálunk is abba lehetne hagyni a dicsekvést.
Nem foglalkozom most a hülye fogalmazással, nekünk nem munkaerőpiacra lesz szükségünk, merthogy az van, ha kereslet nincs is,  hanem – adná az ég – munkaerőre egy létező és működő munkaerőpiacon.
Ellenben ha hadrafogható embereket akar, akkor azoknak biztosítani kell a megfelelő táplálkozást, a fűtést, és még sok egyebet, mert az ostoba ember is tud harcolni – erre ő a legeklatánsabb példa – de a legyengült, ezer betegségtől szenvedő ember nem lesz soha hadrafogható.
Ami meg a leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatását illeti, annak kulcskérdése az oktatás-nevelés.
Bármennyire is viccesnek tűnik, hat éves korára készen van az ember, utána lehet rajta még csiszolgatni, de alapvetően soha nem fog már megváltozni.
A bölcsődével kellene elkezdeni a nevelést, meg az óvodával, mert a kisgyerek akkor még formálható, az agya, mint a szivacs, mindent képes utánozva megtanulni, úgy hatéves koráig.
Nyelvet, viselkedéskultúrát, szókincset, játékot, mindent.
Nem véletlen hogy egyes fejlett országokban az iskola nem hatéves korban, hanem előbb kezdődik, a felzárkóztatás azok számára, akiknek erre szükségük van, így könnyebb.

A  közmunkáját meg dugja fel magának a Miniszterelnök Úr, nemigen lehet büszkének lenni arra, hogy a XXI. században a magyar politika rabszolgamunkára akarja alapozni az ország jövőjét – ez csak az ostoba kispolgár hasbaakasztására és a szegények totális kizsákmányolására jó.

Farkas Flóriánt meg legjobb lenne elfelejteni.
:O)))

DÍSZDOKTOROK EGYMÁSKÖZT

Beadás?

Itt járt Barroso, és jó diplomatához méltó módon jópofizott egyet a Mi Boldogságunkkal, majd felkereste a halálraítélt Corvinus Egyetemet, a vörös métely fészkét, ahol díszdoktorrá avatták.
Ideje volt, hiszen akinek szeme van a látáshoz, az már akkor látta, mikor a repülőgépből kiszállt, hogy kínosan érzi magát, feszeng, mint akinek a gyík felszaladt a lábszárán a nadrágja alatt.

Kevesen tudtuk, hogy ez a vendéglátójával szemben érzett kisebbségi érzésből adódik, mégiscsak zsenánt, hogy egy valódi díszdoktor fogadja, neki meg eddig csak az jutott, ami a hetedik gyereknek.
De ennek hamar vége lett, hiszen az Egyetem megajándékozta vágyai tárgyával, a díszdoktori oklevéllel.
Neki még fizetnie sem volt szükséges érte, legfeljebb karcosabb mondatait kellett kihúzni a beszédéből, már ha lettek volna benne ilyenek egyáltalán, amit erősen kétlek.

Barroso szelíd volt, mint egy kangalamb, nem sok időt pazarolt Magyarország politikájára, ami nem is csoda, hiszen lakodalomban sem csinálunk oda az örömapa asztalára, meg aztán most éppen békésebb időszakát éli a mi kis bipoláris zavarodottunk, alig van a rovásán valami.
Az a néhány T-72 -es harckocsi, amit Ukrajnának küldött, az Európai Bíróság döntésének fikázása, az Uniós tánogatások haveri zsebekbe tolása, Paks Putyinizálása semmi ahhoz, hogy mind a mai napig nem üzent hadat az Egyesült Államoknak és akkor sem rúgta fenéken Barrosot, mikor az lehajolt az elejtett tolláért – meg kell a jószándékot becsülni.

Mindössze arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai értékeket tisztelni kell, de ezzel amúgy sincs hiba, hiszen ha nem küldenék az értékeket, már régen kilovagoltunk volna az Unióból, nyergünk alatt az utolsó, tányéralapú támogatásként kapott bécsiszeletekkel.

Hálistennek ezt pontosan tudja Barroso is, és miután mi vagyunk az Unió koronáján a féltett fekete gyémánt, így hozta is magával a papírt, melyen fehéren feketével ott állt, hogy mennyi a zsozsó a következő hét évre.
Igaz, a repülőgépből csak úgy szállhatott ki, hogy előtte a pilótafülke ablakán keresztül bemutatta az okmányt, de végtére is valamit-valamiért – legyen rá büszke, hogy hazánk szent földjére léphetett.

Hiányoltam ugyan a kiscserkészek sorfalát a virágcsokrokkal, melyekből egy a vendéget, egy pedig Orbán pajtást illette volna – beleeshettem a telhetetlenség undorító bűnébe.

Ellenben az Egyetem előtt a Bizottság leköszönő elnökét baloldali tömeggyűlés várta, tele volt a járda egyik fele, voltak akár vagy harmincan is, akik lelkesen skandálták az adott helyzetben nehezen értelmezhető „Szabad ország, szabad egyetem" jelszavát.
Helyette talán találóbb lett volna a régi „Szabad országban, szabad emberek azt csinálnak, amit szabad” mondatot harsogni, de persze gyakorlatilag mindegy, Barroso azt sem értette volna.
A tolmácsnak meg mibe kerül úgy fordítani, hogy Barrosonak is kedves legyen az eredmény?
Harminc tüntető meg se kottyan neki, aki talán látta 2006 Budapestjét is, harminc tüntető látványa még az ingerküszöbét sem érte el.

Megették a díszebéden a töltött libanyakat, nagyokat nyalintottak egymás fenekébe, majd Barroso balra el, a Mi Büszkeségünk meg elégedetten mondhatta otthon Anikó asszonynak, hogy elhajtotta az ostoba gádzsót a malac farkára…

Ami ebből roppant tanulságos az, hogy végre illene leszámolni az illúziókkal.
Itt az Unió nem fog semmit tenni Orbán ellen, főként azért, mert jellegénél fogva nem is tud, hiszen valójában nem is Unió, jelenleg csak egy laza katyvasz, és Orbán ezt pontosan tudja.
Másrészt azért nem, mert kis ország vagyunk, még agyoncsapni sem érdemes bennünket, a mi súlyunk a tavaszi lepkeszellentés súlyával esik egy kategóriába.
Harmadrészt meg az Unió nem pelenkázásra szerződött bébiszitter – a nyugati demokráciák a saját politikai problémáikat önállóan szokták megoldani, nekünk is így kellene tenni, csak nehezen barátkozgatunk a gondolattal.

Hosszú és kínos lesz a tanulási folyamat, változásra majd akkor lesz esély, ha egy tüntetésen százezrek ordítják dühösen a követeléseiket, és a Pozsonyi Pikniken nem lesz több ember, mint a demokraták Egyetem téri nagygyűlésén.
Addig sajnos állandóan azzal a szomorú érzéssel kell szemlélni a világot, hogy esetleg Kertész Ákosnak igaza van.

Fáradt az ország, apatikus és kiégett, a nép elvesztette a hitét, a politikusok elvesztették a hitelüket, a Mi Hörcsögünk meg szorgalmasan hordja a magot a kamrájába, készülve a téli nehéz napokra…
Bajban van az elkötelezett blogger is, mert tudja, hogy ezen a választáson legalább Budapestet meg kellene nyerni, de kevésnek tűnik a lelkes ember.
Azért reménykedjünk, hátha összeszedik magukat a demokraták és elmennek a szavazóurnákhoz véleményt mondani – fontos lenne.
Talán még a gyerekeik is, velük mennek, ha szépen megkérik őket - mégiscsak közelebb vannak a szavazófülkék, mint London, és még csak mosogatni sem kell bennük - nem igaz?

:O)))

HARMADIK HONALAPÍTÓ

Egyelőre még nem fizikailag, de ha kell, a Békemenet, a Magyar Gárda squadrái készen állnak a fizikai hatalomátvételre.
Jöhet a Marcia su Budapest -  habár nagy a valószínűsége, hogy – akárcsak Benito Mussolininak – Orbánnak sem lesz szüksége már a véres fizikai erőszakra.

A DucellinoTusványoson megalapvetette a XXI. század magyar fasizmusát, valószínűleg abból a meggondolásból, hogy visszaigazolja szeretett népe gyanúját, miszerint szalajt, mint a rigalánc.
Kifejtette, hogy vége van a liberális demokrácia korának, új idők új szelei fújnak, ami igaz is, csak az a baj, hogy az Orbán névre hallgató helyiérdekű hurrikán világméretekben egy lepke szellentésének sem felel meg, ellenben fertelmesen büdös.
A liberális demokráciáról meg csak annyit, hogy az éppen olyan, mint a szocialista demokrácia, ami éppúgy nincs, mint ahogy keresztény erkölcs sem volt soha.

Demokrácia vagy van, vagy nincs, erkölcs vagy van, vagy nincs - ha jelzőt ragasztunk hozzájuk, akkor csak az aktuális hiányosságokat akarjuk elleplezni vele.

Viszont lesz nemzeti állam, értsél alatta bármit is, ami nem demokratikus, merthogy az egyén és az állam viszonya is megváltozik – ahogy elnézegetem, a viszonyból iszony lesz.
Vége annak a szép világnak, amikor azt tehettél, amit akartál, ameddig csak a jogot, vagy mások jogos érdekeit nem sértetted – mostantól minden más lesz - a nemzeti állam majd megmondja, hogy mit is akarsz valójában.
Vége a bankok uralmának, vége annak, hogy korbáccsal verik a nép színe-virágát devizahitelt felvenni!
Munkaalapú új világ jön, kényszermunka-alapú, melyben majd a Nemzet Esze az új ország minden árokpartját kitakaríttatja, összeszedeti a szemetet, aki pedig nem elég szorgalmas, az mehet verőfényben petrezselymet gyomlálni – legközelebb majd szorgalmas lesz!

Nézzünk szembe a ténnyel: olyan autóbuszon ülünk tízmilliónyian, melyet egy manifeszt elmebeteg vezet, és tapsolják azok, akik szintén elmegyógyászati kezelésre szorulnak, esetleg egy trafikra fáj a foguk, habár az sem hozta meg a várt eredményt.

Ez a mi idiótánk meg eljátssza nekünk a harmadik honalapító szomorú szerepét, és láthatólag komolyan is gondolja a dolgot, ami viccnek még csak-csak elmenne.

Habár, amit művel, az olyan, mint amikor az öreg székely belevágja a kést a fia hátába:

- Idösapám, ez most vicc volt, vagy komoly?

- Ez komoly volt, fiam!

- No, csak azért, mert viccnek erős lett volna…

Szóval nem könnyű eset a MI Ideológiai Zsenink, aki nekiment a bankoknak, nekiment a liberalizmusnak, nekiment a civileknek, nekiment a magyar államnak és nemutolsó sorban nekiment a saját múltjának.
Mintha nem lett volna a rendszerváltás óta szereplője és alakítója a politikai életnek, ebből nyolc éven át a politika irányítója, mintha semmi köze nem lenne a kialakult helyzethez.
Pedig hej, de mennyire, hogy van…

Az a szöveg, hogy a világ az ő trónralépésével egyidejűleg megváltozott, rettenetesen gyenge.
A világ halad a maga útján rendületlenül, tesz magasról az ő kopaszodó fejére, meg a saját felhasználásra alkotott gyermeteg ideológiai próbálkozásaira.
A világnak nyolc év semmi, nem időtáv, hiszen még a Kondratyev-ciklus is hatvan év és állítólag van ennél hosszabb ciklikus változás is a fejlődésben.
Attól, hogy egy eszement alapvető változásokról hablatyol, még nem kell hinni neki, nem attól kel a nap, hogy a kiskakas kukorékol.

Azt kell észrevenni, hogy most, hogy már megteremtette a szinte totális diktatúrát, el kívánja fogadtatni azt hálás népével és az Unióval is.
Ezért taglalta, hogy a nemzeti államot meg lehet teremteni az Unió keretei között is, hiszem most, hogy elzárták a pénzcsapot, nem lehet erősebb hangokat hallatni.
Viszont, ha a nép elfogadja a harmadik honalapítás gyönyörű teóriáját, akkor szabad az út a Királyi Vár, de minimálisan is a Sándor-palota felé.
Ez a nemzeti állam pedig annyira jól hangzik, ezt skandálva akár békemenetelni is lehet…

Hogy ez az egész, úgy, ahogy van komplett fasiszta alapvetés, hogy a társadalmat hivatásrendi gittegyletekbe kényszerítik, hogy a vezérelv ma már teljesen elfogadott errefelé, az másodlagos.
Viszont nagy szarban leszünk, ha ez a hibbant Ducellino hadat üzen Etiópiának, mert Hende hadvezér sem sokkal okosabb, mint a gazdi.
Altiszteket avatott Veszprémben – a „tiszthelyettesek” megnevezés kommunista ármány volt – viszont Veszprém egy délceg lépés Jutas felé, melyet megemlíteni a remek történelmi érzékű hadvezér nem is volt rest.
A  jutasi altiszt olyan katonában, mint Hende hadügyminiszterben - vakfegyelmű, korlátolt, szervilis seggnyaló.

A Vezér azért ajándékot is adott fogyatkozó számú erdélyi híveinek, okot adott arra, hogy majd jól seggberúghassák őket a többségi nemzet gyanakvóbb tagjai.
Azt mondta, hogy most olyan idők vannak, amikor bármi megtörténhet, majd sejtelmes mosollyal közölte, akár eljöhet a mi időnk is.

Kósa Lalinak üzenem, kezdhet románul tanulni!

:O)))

KÁDÁR CIPŐFŰZŐJE

Olvasgatom az Élet és Irodalomban Bruck András érdekes és okos publicisztikáját (A keletnek megfelel), szeretem az olyan írásokat, melyek nem csak visszaböfögik az aktuális mantrát, de új gondolatokat is hoznak.
Ez az írás ilyen. 

Élvezem is az olvasását, míg csak oda nem érek a megállapításhoz: Itt van Orbán, a visszaállított kádárista rendszerével.
Nagyon ki tudok ezen akadni, mert egyszerűen el nem vagyok képes képzelni, hogy egyébként nagyon okos emberek hogyan tehetnek ilyen megállapításokat.
Gondolom, azt képzelik, hogy ezzel Orbán rendszerét sértik, de az igazság az, hogy Kádár rendszerét gyalázzák meg az ilyen megállapításokkal, aki igencsak kikérné – és joggal ki is kérhetné - magának, hogy egy lapon említsék egy szociopata maffiózóval.
Igaza is lenne.

Kezdjük talán azzal, hogy Kádár rendszere vállaltan diktatúra volt, a korabeli szóhasználattal a munkások, parasztok - ma munkavállalóknak, gazdáknak mondanánk őket, (a kisparaszt, a zsellér meg a cseléd átmenetileg még ciki), és a velük szövetséges értelmiség diktatúrája.
Bár személyhez kötődött – hálistennek Kádárhoz – nem személyi diktatúra volt, hanem a társadalom többségének diktatúrája.
Még akkor is, ha ez a többség akkor is apolitikus volt, ha akkor is csak a rántott libacomb érdekelte, még akkor is, ha a rendszer előnyeivel ugyan élt, de sokra nem becsülte azokat.

Orbán diktatúrája nem nyíltan vállalt, hanem sunyi diktatúra, mely azzal hülyíti az évek során inkább csak elbutult, mint okosodott népet, hogy az a rendszer, melyet képvisel, az demokrácia.
Hát lószart Mama, diktatúra ez a javából, sőt, diktatúrább Kádár társadalmánál is, mely legalább megkísérelte azt, hogy egy lyukból fújjon hideget és meleget, és megvalósítsa a kor fából vaskarikáját, a diktatúrán belüli demokráciát - a fogalom képtelenségéhez képest kiemelkedően jó eredménnyel.
Természetesen az Orbán féle diktatúra is osztálydiktatúra, a nagytőke diktatúrája, mely az ország lakosságának elenyésző részét képviseli, ám az ország vagyonának nagyon tekintélyes hányadát tudhatja magáénak.

Hivatalosan háromszáz főre teszik a számukat, de a valóságban talán kétszer annyian is lehetnek, hiszen nem minden vagyon jelenik meg a maga teljességében.
Hogy mindjárt kézenfekvő példát is említsek, az Orbán vagyon, mely mára feltehetően a legnagyobb Magyarországon, strómanok nevén, külföldön és névtelen értékpapírokban, részvényekben bújik el a nyilvánosság elől.

Orbánt ez a réteg juttatta hatalomra, ez a társaság tartotta lélegeztetőgépen a szocialisták regnálása alatt, ők pénzelték, és ők mozgattak a háttérből olyan politikai szálakat, melyek megakadályozták, hogy a Gyurcsány-típusú idealista népboldogítók sikeresek legyenek.
Elmentek egészen a puccskísérletig, és biztos vagyok benne, hogy csak a NATO fenyegető réme akadályozta meg őket egy kis vérontásban…
Persze, a technikák még nem voltak kifinomultak, a szereplők még lotyogtak, Orbán is kifejtette, hogy a nemzeti nagytőkés réteget kell preferálni, ha hatalomra akar kerülni.
Joggal nem szereti a multikat, azok kézbentarthatatlan népek, megbokrosodhatnak – lásd RTL-Klub - az pedig nem kívánatos.

Csányi is lebukott a politikába való közvetlen belekotnyeleskedésével, aki pedig keresztbe akart tenni nekik, az hamar a bíróság előtt találta magát, fülig bekenve szarral, melyet mire levakart magáról, már nem volt többé senki, mehetett MLM hálózatot szervezni és seggenfütyülő kínai gumikutyákat árulni.

A demokráciásdi remekül elfedte a pártokon átívelő összefonódásokat, érdekkapcsolatokat, melyeknek csak halványan felsejlő kontúrját mutatta meg a Simicska-Puch tengely, meg a hetven-harminc százalékos mutyi a beruházási összegek felosztása során, vagy Bajnai pénzügyminiszterének remek állása az OTP egyik érdekeltségénél.
Szóval bonyolultak itt a kapcsolatok kérem, és aki naivan azt kérdezi, hogy a szocialistákhoz közeli nagytőkések miért nem támogatják a baloldali médiát, ideje, hogy megtudják: a gazdasági összefonódás az oka. 

Hatszáz ember, kontra tízmillió – remek arány.
Kádár rendszerében ez az arány fordított volt, még ha a rendszer ellenfelei ezt vitatják is, bár meg kell jegyezzem, nagyon csendesen teszik, mert a valóság roppant nyilvánvaló.
A gazdag ma egyre gazdagabb, a szegény egyre szegényebb, a középosztály tíz körömmel kapaszkodik, hogy biztosítsa társadalmi státuszát, vagy legalább annak látszatának fenntartását, miközben látnia kell, az ő gyereke ebben a csodálatos új világban már csak csicskása lehet a leggazdagabbak gyerekeinek.

Falun a helyzet még durvább, és ha eszembe jut a rendszerváltás korának zöldbárózása, mikor a magyar falut felvirágoztató termelőszövetkezetek, állami gazdaságok vezetőit kellett eltenni az útból, hát nevetni vagy sírni támad kedvem.
Nem azért, mert akiknek a termelőszövetkezetek szétverése érdeke volt, ezt tették, hanem azért, mert a magyar paraszt annyira ostoba volt és ostoba ma is, hogy azokat isteníti, akik a huszonegyedik század hajnalán visszatuszkolták őt első kanyarban a ló segge mögé, hogy aztán úgy rántsák ki alóla a földet, mint cirkuszi bohóc alól a szőnyeget szokták.
Most ott ülnek a padlón és méltatlankodnak, hogy nem ők kapják a földbérletet, hanem az oligarchának nevezett bűnöző pereputtya, a műkörmös meg a tanítónéni.

Kádár idejében a falu működött, a mezőgazdaság nettó költségvetési befizető volt - két ország volt ilyen a világon, a másik Új-Zéland.
Ma nincs mezőgazdaság, csak földalapú alamizsna, a falvak vergődnek, a lakosság nyomorog, a hegyoldalakból ellopják a fát – és nem csak a cigányok, hogy félreértés ne essék – a talajerózió miatt bekövetkező árvizek hullámain meg ott tutajozik a Nemzet Esze, a Haza Megmentője, a Mi Maffiózónk.

Jogállam?
Ugyan kérem, illúzió.
Kádár rendszere rigorózusan betartotta saját törvényeit, melyek nem egyéni képviselői indítványra születtek, hanem nagy többségükben minimálisan is az érintettekkel és a szakmai szervezetekkel való egyeztetések és konzultáció után.
A fontosabb törvényekről társadalmi vita folyt, és egyetlen esetre sem emlékszem, hogy Kádár törvényt módosíttatott volna azért, hogy személyes akaratát érvényre juttassa.
A törvények pedig a többség érdekeit képviselték, elejét vették a hatalmaskodásoknak, a dogoknak szabályozott rendje volt, elő sem fordulhatott volna, hogy Kádár Keresztelő Szent Jánosnak álcázott szobrát felállítsák Budapesten, Kádár személyes ízlésére szabva.

A felállítandó köztéri alkotásokat zsűrizték, a szoborparkban elhelyezett Kádár-kori alkotások mindegyike magasabb esztétikai értéket képvisel a jelenlegi remekműveknél.
Hogy ne is menjünk tovább a Szabadság térnél, ott van mindjárt Ronald Reagan szobra, amelyiknél sokkal különbet láthatunk Madame Tussaud panoptikumában, és a viasz is mennyivel olcsóbb, mint a bronz…

A közoktatás, az egészségügy, a társadalombiztosítás, a nyugdíjrendszer mind-mind jobban működött.
És akkor még nem beszéltünk a társadalmi mobilitásról, melynek felszámolása javában folyik, építgetik a hivatásrendi kasztokat, ahonnan nem lesz kitörés az alsóbb néposztályok számára.

A személyek közötti differencia is óriási, és nem Orbán javára.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy Kádár nem volt egy ócska, enyveskezű maffiózó, magának nem gyűjtögetett, mint ez a Hibbant Hörcsög, politikusként pedig komoly nemzetközi tekintélye volt – nem csak a szocialista táborban.
Szerette a nép, de nem voltak imádói, ő maga a személyi kultuszt gyűlölte, nem is engedett teret neki.

Orbán emberileg nulla, éppen olyan ő a nagytőkének, mint neki Farkas Flórián.
Ha tartanak is tőle, de lenézik mélységesen – joggal egyébként, habár mára már egy közülük ő is.
Politikusként az országra ezidáig csak szégyent hozott, a nép fele nyomorszinten él, gyermekek tízezrei éheznek.
Ha visszagondolok a hajdani úttörőtáborokra, melyekben a gyerekek százezrei tudtak nyáron szórakozni, a vállalati és szakszervezeti üdülőkre, ahol a családok együtt örülhettek a nyárnak, hát elkeseredek.

Azt mondják néhányan, hogy hát igen, de most négyévenként új vezetőket választhatsz.
Aki beleles a legutóbbi választás megszervezésébe, ezen csak mosolyogni tud, különben is, Orbán már nem sokáig lesz miniszterelnök, szerintem két év múlva már a Sándor-palotában fog ülni, mint kormányzó, vagy a Nemzet Mozdonyának Vezetője, vagy valami ilyesmi – hat vagy kilenc évre választva, háromszori újraválaszthatósággal, trónörökös Gáspár. Demokratikusan, természetesen.

Szóval – félreértés ne essék – nem akarok én semmiféle kádárista restaurációt, hiszen a világ megváltozott, nem élek illúziókban.
De azt állítom, hogy Kádár társadalma jobban szolgálta az átlagember érdekeit, mint a mai politikai berendezkedés.
Ezért is méltánytalan a hajdani pártfőtitkár összehasonlítása ezzel a maffiózóval.

A politikust az minősíti, hogy tud-e adekvát válaszokat adni kora kihívásaira, népe érdekében.
Kádár tudott, a rendelkezésére álló lehetőségekből kihozta a maximumot, emellett ő komolyan is gondolta a munkásosztály hatalmát, neki ez nem csak üres lózung volt.
Mai utódai a cipőfűzőjéig sem érnek fel.
Kádár adott ennek az országnak huszonöt boldog, békés, nyugodt évet, mai utódai szétverték a nemzetet, állandó harcban állnak - leginkább saját megbomlott elméjükkel.

Az a minimum, hogy ha a ma problémáiról írunk, ne mossuk össze a huszadik század – de talán az egész magyar történelem egyik legsikeresebb politikusának személyét a ma harácsoló, erőszakos és gátlástalan bűnözőinek ócska figuráival, mert méltánytalan.
Ha azon sopánkodunk, hogy a magyar nép nem képes szembenézni a múltjával, akkor talán elvárható lenne, hogy a magyar értelmiség nézzen szembe legalább a közelmúlttal. 
Bruck András írása – ettől eltekintve -  remek, ajánlom elolvasásra mindenkinek…

:O)))

ELEFÁNTSZEX

Alakulnak itt a dolgok, most már valóban érdeklődéssel kell figyelni Vezérünk táncos lépteit.
Most ugyanis két dolog van soron, az egyik a baloldali média teljes megvédése, a másik a konkurens oligarchák megtörése.
Ez persze nem megy máról-holnapra és nem csak egy-két oligarchát érint, hiszen a hűbéri társadalom olyan, mint egy lánc, melynek végén ott csahol a legkisebb hűbéres és a te segged harapdálja.
A lánc szemei - politikai támogatók, alvállalkozók és egyéb népek - jellegüket tekintve a parazitákhoz hasonlítanak, ha elpusztul a gazdaszervezet, elpusztulnak ők is.

A cél is ez, pontosabban az, hogy az etetés egy kézből történjék, hiszen a diktatúrával szemben az az egyik fő követelmény, hogy mindenki, minden szinten a diktátortól függjön, és minden hűbéri lánc vége az ő markában legyen.
Hát, nem irigylem az apróbb vazallusokat, nem jó ott fűszálnak lenni, ahol az elefántok szexnak…
A Vezér elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy régi, gyümölcsöző kapcsolatait figyelmeztesse, ne feledjék, hogy ki áll a táplálkozási lánc csúcsán.

Hogy aztán a helyzetértékelése helyes vagy helytelen, az majd kiderül, de állítólag már Simicskával való kapcsolata sem a régi felhőtlen barátság, amit én azért kétlek, hiszen Simicskát gazdaságilag megölni csak akkor tudja, ha a saját helyzetét is kockáztatja.
Simicska túl sokat tud és túl okos ahhoz, hogy egy ilyen faluszéli ravaszkodó suttyó emberkedése ellen ne épített volna be biztonsági elemeket a rendszerbe, és ha valaki meg tudja buktatni a pocakos viktátort, hát akkor ő az.

A másik érdekesség, hogy Csányi OTP-vezér láthatólag kiesett a pikszisből, amiből le kell szűrnie bizonyos következtetéseket, nevezetesen, hogy aki hiénát etet, az könnyen elveszítheti a kezét.
Hiába volt a lélegeztetőgép csapja nyolc szomorú éven át Csányi kezében, a hála nem politikai kategória.

Mindenesetre, ha ezek az emberek egymásnak esnek, akkor ott érdekes dolgok is történhetnek, márpedig a reklámadó Simicskát vágta képen, míg az devizahitelesek helyzetének konszolidációja a többi bank mellett az OTP-t érinti érzékenyen, ha nem is teszik az intézkedések padlóra egyiküket sem.
Az RTL is érdekes helyzetben van, merthogy az ő álláspontjuk az, hogy ugyan fizetnek, de perelnek, és a végén vissza fogják kapni a pénzüket.

Ha harc, hát legyen harc, mondá Viktor is, aki éppen ma hozatott törvényt az ellen, hogy az RTL ki tudja kerülni a reklámadót legalább az idén, viszont nem biztos, hogy helyesen mérte fel a helyzetet, könnyen meglehet, hogy egy tőkeerős multival nem fog tudni mit kezdeni, miközben az naponta erodálja hatalmát.
Orbán a fa koronáját metszegeti, miközben a tövénél már berreg a láncfűrész, és most nem, Szigetvári Viktor az ellenfél, hanem vérprofi kapitalisták - rengeteg pénzzel és politikai befolyással -, akik a profitjukért küzdenek.

A devizahitelesek ügye sem lefutott meccs még, a bankok is szerezhetnek még egy-két kellemetlen percet.
Külpolitikailag Vezérünk nullára játszotta magát, jöhet esetleg még egy jóízű kis túlzottdeficit-eljárás, az ország fele nyomorog, és vélhetően idén is lesz tél.
Magára haragította Amerikát, a nagy befolyással rendelkező zsidó lobbit, és a magyar falu is lassan ráébred arra, hogy ha az Unió megszünteti a területalapú támogatást, akkor mindahányan kezdhetik szervezni saját szociális temetésüket.

Az állami vállalatok vezetőit csereberélgetni sem túl jó üzlet, mert azok, akik a leváltott vezetők helyére jönnek, éppen elődjeik példájából látják, hogy mi vár rájuk a jövőben.
Amelyikük meg azt hiszi, hogy őt nem fogja a golyó, azért nem kár, mert az bolond, hiszen a diktatúra lényege a függőség és a létbizonytalanság permanens fenntartása, mert az szavatolja a Vezér jó étvágyát a ludaskása elfogyasztása közben.
Na, meg az érdekcsoportok egymásnak ugrasztása, hogy ő legyen a döntőbíró, adott esetben a Jó Király, máskor meg az Igazságtevő.

De ettől még a helyzete egyre veszélyesebb, mert nyílt konfrontációkat vállal.
Bele lehet bukni, persze nem ma, de a ciklus végére vidáman.
Legalábbis, én vidám lennék.
És ti?

:O)))

MÉG ILYET!

Azt hittük, hogy Vikkancs, hát erre nem kiderül, hogy Szoppancs?
Meglepődtem, mikor olvastam a vonatkozó hírt: Orbán úgy leszopta Putyint, hogy az orosz elnök azóta felcsapott farokkal jár. 
Az oroszok 10 milliárdot adnak az atomerőműre, és épül a Déli Áramlat annak ellenére, hogy az EU ellene van.
A lengyel állami olajtársaság, az Orlen vezére, Jacek Krawiec mondta ezt.
Aki akarja, tarthatja ezt akár bennfentes információnak is.

Gondoltam is magamban, ha már így esett a dolog, hát a Mi Vezérünk bizonyára alapos munkát végzett, nézegettem is Putyin homlokát a híradóban, hátha behorpadt, de kemény koponya az, kibírta az már nagyobb emberek szívását is, mint a Mi Boldogságunk…
Persze ez a meccs még nem lefutott, de bárhogy is végződik, rohadt drága lesz nekünk, az már biztos.
Az Unió nem foglalt állást az ügyben, mert minek kapkodni, de hogy lesznek erről még beszélgetések Brüsszellel, az biztos.

Hogy hogyan mennek nálunk a dolgok, arról is olvashattunk, szintúgy a bennfentes forrástól:
„Idefigyeljetek, elmondok egy dolgot.
Figyeljétek, basszátok meg, mennyire másképp mennek a magyaroknál a dolgok. Elutaztam Hernádihoz, mert ő nem hagyhatta el Budapestet.
Mondom neki: hány évet kapsz?
Ő mosolygósan, kisimultan ezt válaszolja: az ügyvédeim találtak egy ügyet, amelynek köszönhetően felmentenek, és ezt minden EU-tagállamnak el kell ismernie, és oda utazom majd, ahova akarok.
Ez egy magyarországi ügy? – kérdezem.
Igen, mondja. Igen ám, mondom, de ez több évig eltarthat, nem?
Nem, áprilisig meglesz.
És ott ül mögötte egy ügyvéd, nagyon elbizakodott.
Ábel.
Hernádi erre széles mosollyal: Ábel, mondd el Jaceknek, hogy ki képviseli a vádat az ügyben?
Ábel erre: a feleségem. Kapiskáljátok?
Képzeljétek el, hogy ez nálunk van.”
Hát igen, ez még a fékezett habzású európai Lengyelországban is elképzelhetetlen, nemhogy Európában.


A mi Parlamentünk viszont elfogadta a paksi projekt finanszírozására benyújtott törvényjavaslatot, nagy bölcsességről és felelősségtudatról téve tanúbizonyságot.
Igaz, azt megmondták, hogy mekkora lesz a hitel, de azt nem, hogy mekkora lesz  a beruházás összköltsége, mekkorák lesznek ennek a kamatterhei, miként azt sem taglalták, hogy a hitelt devizában vesszük fel, viselve az árfolyamkockázatot, csak azt közölték, hogy a felvett összeget - tízmilliárd eurót - a magyar fél 2014-2025 között használhatja fel az új blokkok építésére, majd 21 év alatt kell visszafizetnie a gigantikus hitelt, sávos kamatokkal.
Az egészben az a legjobb, hogy senki sem állíthatja, hogy ezekre a blokkokra szükségünk lesz, esetleg nem lenne célszerűbb Bős-Nagymarost befejeznünk, alternatív energiaforrásokkal terveznünk – hatástanulmány nincs, ha készült is valami nagy titokban, legfeljebb arról szólhatott, hogy le tudja-e Viktor tuszkolni az EU meg az amerikaiak torkán ezt a békát, de ez természetesen nem nyilvános.
Hogy aztán ez a hitel mennyivel emeli az ország – Viktor szerint tűrhetetlen mértékű – eladósodottságát,  arról sem szólnak hírek, mint ahogy az orosz-magyar gázszállítási megállapodásról sem esik szó.

Pedig egy éven belül meg kell állapodni, mert lejár az aktuális szerződés, és utána Putyin annyit kér a gázért, amennyit csak akar, aztán olcsó gáz nélkül hogy süti meg akkor Orbán a libát, melynek minden magyar (inkluzíve a külföldön élő magyarok) kitátott szájába automatikusan bele kell repülnie?

Eszement felelőtlenségek sorozata, amit a Dilis produkál, a kétharmad meg nyomja a gombot, mint süket a csengőt, hiszen ezért fizetik.
És ezek ugatnak a mai napig eladósodottságról.
Az ellenzék meg erőtlen, az LMP plakátokat lobogtat, ami csak arra jó, hogy a lopótök fejű parlamenti elnök jókat röhögve cseszegethesse őket.
Értelmes népünk meg bólogat, Józsinak fel sem tűnik, hogy milyen hitelképes, felvett ő is, az asszony is, meg a két gyerek is fejenként két-hárommillió hitelt, ő meg csak kanalazgatja boldogan a tárkonyos csirkefarhát levest…


Orbán egyébként nagy szívás előtt áll, Barroso várható utódjának valószínűleg nem ő lesz a szíve csücske, gondolom, nagypofájú nyilatkozatai után a hála nem marad el.
Te meg majd fűthetsz uszadékfával, világíthatsz petróleumlámpával, ezt nevezzük energiapolitikának.
Az egészségedre Selmeczi Gabika vigyáz, a pénzedre Matolcsy, a jövődről maga a Vezér gondoskodik, a temetésed meg majd megoldja a család, de nem lesz gond - addigra úgyis lefogysz és így könnyen elbírja majd házastársad a koporsód a hátán.
Addig is mosolyogjunk, úgyis olyan ez az ország lassan, mint egy rossz kabaré…

:O)))

DIADALMENET

Ülnek a választási vereséget szenvedett pártok vezetői – részben maguk is a választási vereség okozói – a televíziókészülékek előtt, és bánatos képpel hallgatják a Vezér Kossuth téren mondott beszédét, mellyel szerető híveinek kedveskedett.
Újat nem mondott, programot nem hirdetett – minek az, Magyarországon a választás úgysem programokról szól, hanem hitekről és illúziókról, rokonszenvekről és ellenszenvekről, lózungokról és népbutításról.

Pedig a választásoknak elsősorban valóságos választásnak illene lenni politikai és gazdasági programok között, melyet politikai műhelyek – pártok – kínálnak fel a választópolgároknak, akik egy parlamenti ciklus után akár el is számoltathatják ezeket a szervezeteket ígéreteikről, de ez itt csak illúzió, helyette hitéletet él a magyar.
Hát tegye, és menjen minden a maga menetrendje szerint, hiszen a méregpoharat illik fenékig üríteni.

Orbán a Parlamentben elégedetten vette tudomásul, hogy már megint sikerült, az pedig, hogy a demokratikus oldal nem vett részt a miniszterelnöki eskütételen, nem nagyon izgatta, ő a parlamentarizmus lényegét ugyan nem ismeri, de magyarember mentalitását annál jobban.
Tudja, hogy az ellenzéki pártok hiánya senkit nem fog megrázni, hiszen megmondta már régebben is, hogy a magyar Parlament működik ellenzék nélkül is, habár akkor nem olyan szórakoztató…

Aztán kivonult a Kossuth térre és nekiküldte hadait a bágyadt és enervált ellenzéknek, mert már

csak két hét van hátra az Európai Parlamenti választásokig és addig még rengeteg embert le kell köpni.
Mint mondá,  "az ördög sohasem alszik", akiknek itthon nem sikerült elgáncsolni Magyarország megújítását, azok, most Brüsszelben próbálják elgáncsolni, ugyanúgy, ahogy eddig tették.
"Fájdalom, de ismét csatába kell mennünk, az ünneplés napjai itt és most, ebben a percben véget érnek. Ébresztőt kell fújnom!”

Aztán fújta még vagy negyed óráig, elmondta az összes vonatkozó sztereotípiáját, volt Tavares, volt gyáva népnek nincs hazája, debezzeg a bátornak van – azt nem tette hozzá, hogy olyan, amilyet politikai tisztánlátása alapján megérdemel.
Megköszönte a támogatást, majd mondott néhány valóban értelmes mondatot, melynek valóságtartalmát nem lehet kétségbe vonni.
Ezt mondta:”a tanulság egyszerű és világos: nincs nagyobb erő az egységnél. Úgy folytatta, a közös erő lehetetlennek látszó akadályokkal is megbirkózik, az a nép, amely összeadja az erejét, korábban mozdíthatatlannak hitt sziklákat is elgörgethet az útjából.
Hozzátette: ezt a magyarok a 2010-es és a 2014-es sikerből tanulhatták meg.”

Hát, nem minden magyar, konkrétan a demokratáknak még kell ehhez néhány év, de ezzel sem lesz gond, hiszen elmondta: három a magyar igazság, és ez volt a kettő.
A ráadásról majd négy év múlva fog beszélni…

A mai nap egyébként a libák gyásznapja – nem csak azért, mert a költöző libacsapat természetes módon cseréli a vezérlibát, mikor az kifáradni látszik és a nyelvét lógatja, de azért is, mert a Gundelben tartott díszvacsora súlyos csapást jelent a libamáj természetes tulajdonosaira.
Ott van mindenki, aki számít, Schmitt Páltól Hende Csabáig, Erdő Pétertől Matolcsyn keresztül Pintér Sándorig - az összes kenetes és pofátlan tolvaj.

Kósa Lajos felesége tudta kik közé megy, a retiküljét kútláncon hozta.
Van még három kínai is, ezzel is demonstrálva a megbonthatatlan satöbbit.

Hogy ezek hogy néznek ki, az elképesztő.
Még a férfiak csak-csak, az öltöny ápol és eltakar, habár Viktor a mai napig úgy köti a nyakkendőt, mint úttörőkorában, hasközépig ér, de a lányok-asszonyok…
Siralmas, Görög Ibolya, ha megnézi a fotókat, nem fog tudni altató nélkül elszunnyadni…

De Orbán ma éjjel boldogan mondhatja a Főméltóságú Asszonynak: Látod szívem, hogy szeret minket az én népem?
Ha ezt a szegény nagypapa elképzelte volna, mikor a tehén seggében turkált, hát kiröhögte volna saját magát, de majd csináltatok is egy jó vastag aranyláncot medállal, olyat, mint Ceausescunak volt, a következő alkalommal már azt fogom majd viselni!
De az is lehet, felélesztem az Aranygyapjas rendet, nálam úgysem ért senki sem jobban

ezeknek a birkáknak a nyírásához!
Igaza is van, úgy szép a miniszterelnök, ha van rajta fux!

Hát akkor ezen is túl vagyunk akkor, most neki kell veselkedni a munkának, be kell vezetni a Nemzeti Cefrebolt fogalmát, kezünkbe kell venni az újságpapír-gyűjtést, az iskolások meg gyűjtsenek képeket rólam, meg a kormány tagjairól – lehet majd csereberélgetni is, egy Orbán száz Hende.
Végre nem kell vért izzadva cipekedniük a kisúttörőknek, vagy kik is vannak éppen – talán a ministránsok?

Aztán meg kell vizsgálni, mik azok az értékek, melyek nincsenek leszögezve vagy odabetonozva, azokat szép ütemesen haza kell hordani, a többire meg táblát kell szerelni KJ felirattal, hogy mindenki tudja, hogy ez a ViktorKJ…
A nép meg nézegesse a különféle valóságshowkat, nehogy észrevegye a valóságot, mert a végén még elszomorodik.

Hogy az ellenzék vezetői mit csináljanak?
Lennének ötleteim, de ezeket talán majd legközelebb, most legyünk túl a következő megpróbáltatásokon, szavazzunk, válasszunk, bizakodjunk!
Nem kell pesszimistának lenni, nincs az a gödör, melynek alja ne lenne, onnan meg már csak felfelé vezet az út!

:O)))

EURÓPA FEJLŐDÉSÉNEK MOTOROSA

2010 óta mintegy hatmilliárd eurónyi német befektetés érkezett Magyarországra, és a német gazdasági jelenlét az országban, illetve Közép-Európában hozzájárul ahhoz, hogy a térség legyen a gazdasági növekedés motorja az Európai Unióban a következő években, mondta Orbán Berlinben.
A motor egyik alkatrésze, a magyar kipufogó egyelőre durrog és prüszköl, itt-ott kifúj, de a duma jól hangzik, mégha az elmúlt négy év során az említett térség sereghajtói is voltunk.

Győzelmi jelentésektől hangos a média, minden területen viharos a fejlődés, például márciusban is tíz százalékkal haladta meg az ipari termelés az előző év márciusában mért adatokat, ami kétségkívül dicséretes, az csak a baj ezzel, hogy az előző év márciusában, meg az azt megelőző év márciusában, mért adatokat nem lehet kitenni Orbán dicsőségfalára, de ne legyünk telhetetlenek.
Viszont azt azért bátran szögezzük le, hogy 2013 áprilisában a GDP éppen a 2010-es szinten állt, úgyhogy örömre azért túl sok okunk nincs.

Stagnál az ország, márpedig a stagnálást az állampolgár süllyedésnek érzékeli, tetszik ez a kormánynak vagy sem, akkor is.
Egyébként is vicces mellet döngetni két téglával abban az országban, melyben a téglák felhasználásának ez talán az egyetlen elképzelhető módja, merthogy még az sem épül, ami épülhetne, hála ártunk és kormányunk dicsőséges politikájának.

A magyar gazdaság erősen kötődik a külgazdasághoz, ha jól megy a németeknek, akkor jól megy nekünk is, ha fellendül a gépjármű-piac, akkor az a magyar gazdaság részére is áldás, hiszen a magyar gazdaság egyetlen épkézláb szektora a német tulajdonban levő gépjármű-ipar.
Ennek még csak Magyarországra telepítése sem köthető a narancsbőrű suttyók tevékenységéhez, akik egyébként vadul iparkodtak megakadályozni a hajdani szocialista kormányok ez irányú törekvéseit és embereik vadul védték a győri katonai lőtér ritkaságszámba menő kutyatejmezőit az Audi ádáz imperialistáitól.

Mindenesetre, ha a magyar gazdaság teljesítményéből leszámítjuk az uniós forrásokból megvalósított beruházásokat, és a német autóipar magyarországi vállalatainak eredményeit, akkor megmarad a felcsúti gyufakatedrális, meg a stadionok, melyekben hatezer néző előtt rúgnak a labda mellé az aranylábú fiúk.
Ez persze nem akadályozta meg a mi hőn szeretett örökös miniszterelnökünket abban, hogy ne jelentse ki a WDR német regionális közszolgálati műsorszóró társaság Europa Forum című konferenciáján, hogy "Európában nem élhetünk más pénzén", a kontinens csak a munka révén fejlődhet. 
Mondjuk ehhez azért kell olyan arcbőr, melyért a víziló zokogva állna sorba, de hát éppen ez ne lenne neki?

Emellett harcot hirdetett a rezsidémon ellen is, mondván, az energiaárak leszorításához képest minden más, egyébként fontos szabályozási kérdés csak másodlagos.
Ezzel egyet lehet érteni, az csak a baj, hogy Európa államai átmenetileg még jogállamokban és piacgazdaságokban élnek, márpedig a piac ma még nem a mi közgazdasági zsenink beintésére mozdul, aki úgy buherálgatja az energiapolitikát, mint hajdan a csűrben a Simson mopedet – szakértelem nélkül, de hallatlan önbizalommal.

Az csak a baj, hogy amikor majd feladja a harcot, akkor ezt nem lehet majd betolni a sarokba, hogy ott egye a fene, mert a fene minket fog enni, mikor majd megfizetjük ennek a voluntarista idiótaságnak az árát.

Belátom persze, hogy most, amikor az egyéb őt üldöző démonok elleni harchoz megkapta a gyógyszeres segítséget a szomszédban, kell neki más démon, mert harc az élet és ő a nagy harcosok családjának tagja.

Beszélt arról is, hogy Európa csak a munka révén boldogulhat (vajon ki mutathatta be neki ezt a fogalmat?), ezért támogatni kell azt, és ha a vállalkozói világ nem tud munkát adni mindenkinek, az államnak kell szerepet vállalnia, s törekednie a teljes foglalkoztatottságra. 

Magyarországon segély helyett igyekszünk mindenkinek - talán jövőre már valóban mindenkinek képesek is leszünk - állam által felkínált munkalehetőséget ajánlani - tette hozzá.  .
Azt nem tette hozzá, hogy mennyiért, pedig az eb itt van elhantolva, hiszen ha valaki nem tud megélni a munkabéréből, akkor az nem munkaviszony, hanem rabszolgaság.
Úgyhogy, ha a baloldal talál egy értelmesebb politikust Thürmernél, akkor a jelölt máris készítheti a kottát - rabszolgahad, indulj velünk!
Úgy négymillió emberről van szó, ha ők egyszer rájönnek, hogy hova süllyesztette őket a szép új világ, akkor itt kő kövön nem marad.

Amúgy is rettenetes optikája van a magyarok jövedelmi viszonyainak Orbán regnálása alatt.
Bevételei reálértékét – tehát azt, hogy mire volt elég a pénze – csak a lakosság leggazdagabb felső egytizede tudta megőrizni, a legszegényebbek tíz százalék körüli értékvesztéssel kellett, hogy szembenézzenek.
A lakosság maradék nyolcvan százaléka jobban járt, hiszen a jövedelme csak négy százalékot veszített az értékéből, ami szinte semmi, ameddig az ember nem megy ki a piacra, merthogy a libaaprólék nem veszi figyelembe a rezsicsökkentést, mint ahogy a csirkefarhát sem.

Azt is meghallgathatták a konferencia résztvevői, hogy azt várjuk, hogy a Nyugat fogadja el, hogy Közép-Európának és benne Magyarországnak is van saját javaslata, ajánlata egész Európának - mondta a miniszterelnök.
Nekünk is lenne ajánlatunk neki, de úgy viselkedik velünk, mint Európa vele - sajnálatos...
Azt várjuk - folytatta -, hogy a Nyugat fogadja el, hogy amit mi képviselünk, az "nem ostobaság, nem unortodoxia, hanem Közép-Európa gondolata".
Hát akkor megint egy csalódás: nem fülkeforradalom és nem unortodoxia, pedig egészen elégedett voltam, hogy milyen szép új kifejezést találtak a hülyeségre.

Viszont új vezére támadt a közép-európai országoknak, csak ők még nem tudnak róla, mert ha tudnának róla, már tűzijáték lenne Bukarestben, vízizene Pozsonyban, még a kutyák is sört innának Prágában, hogy lengyel barátainkról szó se essék.

Aztán elment a Mi Reménységünk bokát csattogtatni Frau Merkelhez.
Szerencséje van, mert az európai parlament választása előtt senki nem érdekelt a feszültségek élezésében, így aztán most őszig csend lesz – hogy négyszemközt mi hangzott el, azt legfeljebb találgathatjuk.

Mindenesetre Miskolcról megkezdték a cigányok kiszorítását, az Országgyűléssel kapcsolatban nekimentek a DK képviselőinek, merthogy kiegészítették egy-két mondattal a hivatalos szöveget.
Nem kétséges, hogy ezen majd elrugózgatnak egy darabig, addig is kitiltja majd Kövér őket a T Házból, ami csak azért lenne sajnálatos, mert az Országgyűlés rendelkezésére álló agykapacitás jelentősen csökkenne.

De hát nem is gondolkodásra való ez a parlament, hanem gombnyomogatásra, mint a Windows-vezérelt űrhajóban a majom.
Gyurcsányék feladata meg az lett volna, hogy etessék a majmot, így aztán most kétséges, hogy mi lesz a dicső testülettel.
Belegondolni is rémes…

:O)))

RISZÁLOM ÚGYIS, ÚGYIS

Csak nem Madagaszkáron, pedig ott legalább Benyovszky grófra lehetett volna hivatkozni, hanem Szaúd-Arábiában, ebben a fundamentalista arab államban, ahol nincs alkotmány, a jogrendet pedig a Saria testesíti meg a  maga szelíd előírásaival, például a tolvaj kezeinek levágásával.
A Saría alapján hozott ítéletek szerint halál jár nemi erőszakért, hit-elhagyásért, fegyveres rablásért, drogkereskedelemért, boszorkányságért, és persze gyilkosságért is.

Felettébb aggódom is szeretett miniszterelnökünkért, nehogy véletlenül valaki ott arabnak nézze, mert ha dicső tolvajlásairól tudomást szerez valamelyik uléma, hát úgy lecsapkodnak róla minden kilógó alkatrészt, hogy a végén olyan lesz, mint egy farnehéz tojás.
Merthogy a mi Szeretett Vezetőnk éppen arrafelé építi a kapcsolatokat, hogy amikor majd az arab világ megindul Európa felé, hát ne legyen szűk keresztmetszet az arabvezető, ha már a muszkavezetői státusz a Krím kapcsán most veszélybe is került.
Mert a vezető az mindig vezető marad, így aztán szeretett vezetőnk számára is gondoskodni kell vezetnivalóról minden eshetőségre tekintettel.

Vannak persze rosszindulatú híresztelések, melyek szerint a mi vezetőnk csak félvezető, de ettől el kell határolódnunk, a történelmi személyiség akkor is nagy, ha kicsi!
A célország ugyan kicsit nagyobb, mint Magyarország, kb. úgy a hússzorosa, de kit érdekel, sívó homok az egész, egy nagy sivatag - kanyarba nincs a Hortobágyhoz vagy a keceli aranyháromszöghöz képest!
Lakosai meg csak háromszor annyian vannak, mint mi, márpedig a magyar baka egy szál puskával is különb, mint a sok koszos arab azzal az ezer harckocsijával!
Ha meg igazak a híresztelések, hogy Centrális Erőterünk vissza akarja állítani a sorozott hadsereget, hát akkor ez a szerencsétlen Abdulláh bin Abd al-Azíz Ál Szaúd király kösse fel jól a burnuszát, nehogy a fejveszett menekülés közben belegabalyodjon a lába!

Persze az kicsit árnyalja a képet, hogy az ország egy olajtengeren úszik, a pénzükkel nemigen tudnak mit kezdeni, a lakosság valamilyen érthetetlen okból nem akarja szétverni az országot és esze ágában sincs szabadságot követelni, mást meg nemigen kell követelnie, merthogy amúgy ezen kívül mindenük megvan.
Na, jó, nincs rovásírásuk és Orbán Viktor is a mienk!

Viktort a kétnapos útra több mint száz üzletember kísérte el, akik hárommilliárd dollár értékben kínálnak befektetési lehetőségeket az arab partnereknek.
Érdekes lenne erről látni egy részletes kimutatást, - ki mit kínálgat buzgón, vagy csak kirándult egyet?
Jómagam csak támogatni tudom az arab tőke bevonását hazánk felvirágoztatásába, már látom lelki szemeimmel, hogy a szaúdi tőke beszáll a Balaton vízének sótalanításába, esetleg meghonosítjuk hazánkban a tevét, habár arrafelé az esztétikailag alacsonyabb szinten álló dromedárokat favorizálják.
Viszont hamarabb hozzászoknánk a látványukhoz, hiszen Lázár János úgy alkatilag, mint arcberendezkedését tekintve igen közel áll a dromedárhoz.

Emellett az ország lassan-lassan úgyis minden tekintetben egyre hasonlatosabb lesz egy sivataghoz, a virágzó magyar mezőgazdaság nem túl sokára leginkább csak királydinnye termelésére lesz alkalmas, az új magyar földesurak nagy hozzáértése folytán.
De ne legyünk elégedetlenek, hiszen a tiszta és egészséges ivóvíz is nagy kincs, nagy kár, hogy az ország lassan már abból is importra szorul.
Ami még megmaradt, azt esetleg exportálhatjuk, persze előtte porrá kell alakítanunk a könnyebb szállíthatóság kedvéért, mindenki kap egy kanállal a libacombbal dúsított piláf mellé.

Van ország persze, amelyik a színarany csaptelepeket szállít, és idén elkészül egy nagysebességű vasútvonal (Haramain HSR) is spanyol, francia, szaúd-arábiai beruházásban, pályával, biztosítóberendezéssel, áramellátással, felsővezetékkel, járművekkel.
Ahogy én a tehetséges fideszes gazdasági vezetést ismerem, nem kétséges, hogy disznózsírt és kolbászt fogunk felajánlani, továbbá a felkészült magyar bölléreket, szalonnát és disznósajtot, továbbá pálinkát.
És a kulturális kapcsolatok fejlesztésének jegyében lefordítjuk arabra az Egri csillagokat.

Büszke vezérünket egyébként Szaúd-Arábia helyiértékén kezeli, tárgyalópartnere a második miniszterelnök-helyettes, de csak a tárgyalások protokolláris részében, egyébként a beduinsátor portása beszélget a buta gyaurral.
Hogy miért kell neki ennyit utazni szegénynek azért, hogy szóba elegyedjen vele valaki, azt jól tudjuk, mint ahogy az is sokatmondó volt, hogy legutóbbi megbeszélését Angela Merkellel egy hotelfolyosó kanyarulatában, még az NDK időkből megmentett ülőgarnitúrán folytatta, - még szerencse, hogy nem kellett órákig azon ücsörögnie, öt percet meg guggolva is ki lehet bírni…
Marokkó, Szaúd-Arábia, Azerbajdzsán, csupa-csupa elsőrendű diplomáciai célország.
A kommunista elnyomás sötét évtizedeiben azért ennél előrébb tartottunk, ennyire még soha nem mentünk le kutyába, ennél szégyellnivalóbb vezetőnk Rákosi óta még nem volt.

Nem lehetne Szaúd-Arábiában felejteni?

:O))).

ÖSZÖD, NEM ÖSZÖD, NEM KAPSZ MÁST

Kár pedig, mert ha az embert egész életében csak libacombbal etetnék, hát igen hamar belehalna.
Vagy tényleg elfogyott a muníció, vagy a jobboldali PR-szakemberek éppen azon vannak, hogy bebizonyítsák, az egész szakma van válságban, nem csak a baloldali kampányguruk.
Így aztán ismét előhúzták Őszödöt, Gyurcsány nyolc évvel ezelőtt közkinccsé tett beszédét, mert valamiért az a fixa ideájuk, hogy ez baromira érdekli a népet.

Úgy látszik, szent céljuk, hogy Gyurcsányból mártírt csináljanak, hogy így tegyenek egy utolsó kísérletet arra, hogy eltakarítsák egyszer és mindenkorra gyűlölt ellenfelét a pocakos generális útjából, buzgón ácsolják a lator keresztjét, mégha költséges is, amilyen langaléta.
Ahogy elnézegetem, nem nagyon fog sikerülni, hiszen ezidáig csak annyi derült ki, hogy a Fidesz volt az, aki az őszödi beszédet nyilvánosságra hozta, méghozzá a számára politikailag kedvező időpontban, az általuk választott módon és körítéssel, sunyin tagadva szerepét az ügyben.
A körítés kissé büdös volt és elegánsnak semmiképp sem mondható, mindenesetre egy konzervatív ízlésű polgár nehezen tudott volna vőlegényt választani eladó lányának a Kossuth-téri hugyosok és a futballhuligánok előkelőnek még nagy toleranciával sem minősíthető táborából.

Természetesen nem lett volna előnyös, ha a beszéd nyilvánosságra hozatala alkalmából közlik, hogy egy általuk lerövidített változatról van szó, hiszen támogatóik többségének számára az összetett mondatok megfejtése szinte megoldhatatlan problémát jelent, az pedig felesleges kockázatot jelentett volna, ha valaki megérti, hogy mit is mondott Gyurcsány.
Ezért hát maradt a beszédből a kurvaország, ez meg az ő csőcseléküknek, melynek tagjai egyébként előszeretettel kötik bánatos seggükre a nemzeti zászlót, éppen elég volt a felháborodáshoz.
A módszer általános a Fidesz házatáján, most sem a teljes vizsgálati anyagot hozta Pintér caporegime nyilvánosságra, hanem szemezgetett a rendelkezésre álló dokumentumokból, mint liba a kukoricás-garbóból.

Ma este aztán az ATV-ben Gyurcsány is nyilatkozott, gyakorlatilag megismételte eddigi álláspontját, mely szerint ameddig nincsenek megdönthetetlen bizonyítékai, addig tőle ugyan neveket nem fog hallani senki - miközben az ő nevét, mint kiszivárogtatóét már a szőke Selmeczi Gabikától a terepszínű Pelczné Gáll Ildikóig mindenkitől hallani.
Mondjuk elájulva nem voltam a beszélgetéstől.
Bár Gyurcsány kétségkívül tiszteletreméltó álláspontot képvisel, de már megint defenzívába szorult – feleslegesen.
Kommunikációs alapelv, hogy egy politikus soha ne arról beszéljen, amiről kérdezik, hanem arról, amit ő akar eljuttatni a választókhoz.
Másrészt, az egész kérdéskört sikerült leegyszerűsíteni, mint a hajdani kabarétréfát, arra, hogy járt e Cecil a Török utcában?
Nos, ha erről beszélünk, akkor az jó a Fidesznek, de rossz a demokratikus oldalnak, mert módot ad arra, hogy elfedje az igazságot – és ebben is nagy gyakorlata van a Fidesznek.

Ha Viktort valaki megvádolja, hogy az államkincstárból egy nagy fehér vászonzsákban kilopta az ország drágakő-vagyonát, beleértve a Szentkoronát díszítő rubintokat is, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a bűncselekményt tagadni fogják, hosszú vitában bebizonyítják, hogy a zsák alapanyaga juta, és elefántcsont-színű, tehát ellenfeleik hazudnak reggel-délben meg este, bevallotta Gyurcsány is!
A Szentkoronán meg, különben is, minden nap teljes munkaidőben ott ül Rubint Réka, csak most éppen pisilni ment – hát már ezt is sajnálják tőle ezek a rohadt komcsik?  

Pedig ez a kérdés nem egyszerű, nem is túl vicces, mert az őszödi beszéd csak egy - nem is túl fontos - láncszeme egy eseménysornak.
Nem mondom, hogy nem jöhetett jól a Fidesznek, de nem volt oka semminek, ha aznap Gyurcsánynak éppen nő a bölcsességfoga és szájzárat kap, akkor nincs őszödi beszéd, hanem van helyette valami más.
Egy a lényeg, hogy a tervezett puccsra legyen valami indok.
Ha nincs, majd lesz, majd odaküldünk valakit egy rendezvényre közbekiabálni, hogy akasszuk fel Orbánt, és akkor meg lehet őt védeni, vagy fel lehet háborodni máson - a Reichstag felgyújtása, a gleiwitzi rádióadó elfoglalása vagy Kassa bombázása óta nemigen kell csodálkozni semmin.

Lehet, hogy Orbánék az akciójukat nem puccsnak nevezték, de hiába hívjuk a másfél mázsás Tank Arankát Lenge Szellőcskének, a puccsot meg utcai nyomásgyakorlásnak, attól még minden és mindenki marad, aki-ami volt.
A lényeg a hatalom erőszakos megragadása, ennek pedig minden ismérve megvolt és csak a beszari vitéz átmeneti és rövid ideig tartó feltisztulásán múlt, hogy a Televízió elfoglalása után nem küldte neki kedvenceit a Parlamentnek is, félve az esetleges következményektől.
Gyurcsányt nem az ellenségei fogják legyőzni, hanem a barátai, akik nem képesek arra, hogy megértessék vele, hogy Orbán focin szocializálódott, nem idegen tőle a sunyiság, a durva belemenések, és ha valaki kénytelen az ő pályáján játszani, akkor bizony szólni kell a csontzenének - vagy a labda, vagy a baba.

Ha a permanens hadvezérrel akad dolgunk, akkor bizony támadni kell, mert védelemben nem nagyon lehet háborút nyerni, emellett célszerű a hadszínteret az ellenség térfelére helyezni, a károk minimalizálása érdekében.
Azon is spekuláltam, hogy ésszerű dolog-e hagyni, hogy a potenciális kiszivárogtatók – a két férfi, egy nő nyugodtan ülhessenek a babérjaikon, hiszen így nem ad nekik módot arra, hogy hibázzanak.
Nem kell mindenáron személyesen intézkedni, hiszen azért vannak a jóbarátok, hogy esetenként átvállaljanak kellemetlen feladatokat.
A rendőrség sem csak akkor nyomoz, mikor már a bizonyítékok logikailag zárt láncolata egyértelművé tette az elkövető személyét, a nyomozás megindításához elegendő a gyanú is.

Szóval, lehetne Orbán akciójából politikai hasznot húzni, hiszen ő ma bátran melegíti fel 2006 őszének eseményeit, mert úgy érzi, hogy ez számára veszélytelen, míg ellenfelére nézve veszélyes.
Meg kellene győzni az ellenkezőjéről.

:O)))

SZARKANYOM AZ ÉGEN

Helikopterre kapott a mi boldogságunk és elrepült az ukrán határra, szemrevételezni a helyzetet.
Hárman mentek, mint a kabaréban.
Ment ö, a Jenő meg az Ottó, a Tótottó - pontosabban ő, a belügyminiszter és a TEK vezetője, egy MI-2 típusú helikopterrel.
A típusjelzés azt jelenti, hogy MI-2-en a helikopter vezetőjével repülünk, ti meg ketten tekeritek a propellert.

Persze ez csak merő rosszindulat, hiszen a helikoptert remekül összetartja a kék festék, és ha Isten segít, akkor a választások után úgyis le lesz cserélve egy „Sedulous Magpie” típusra, mely menet közben azonnal lecsap, ha valamilyen csillogó holmit vagy pénzt lát, emellett rendelkezik ellenség-barát felismerő rendszerrel.
Utóbbit féláron tudjuk beszerezni, mert az ellenséget tulajdonképpen nem is kell felismerni, mindenki ellenség, aki mozog, míg a barátok felismerése is egyszerű, hiszen színük alapján oly könnyű kiválogatni a fehér hollókat, a bajsza alapján meg az egyre aggasztóbb állapotba kerülő Kövér Lacit.

Azért mégis méltánytalan dolog, hogy neki, ki oly parádésan tudta elintézni a Gripen-beszerzést, és akinek felcsúti repülőterén a hangárban ott áll a bőrüléses Cessna, mégis ezzel a szutyokkal kell repülnie, de hát miniszterelnöknek lenni áldozatvállalás is, sőt, leginkább csak az.
Ha nem lenne benne ekkora üzlet, csinálná a franc!

A sok idióta balliberális és ideológiailag még fejletlen jobboldali fejében persze felmerült a kérdés, mit is akart megnézni a magyar-ukrán határon a Nagy Stratéga, merthogy – szerintük – ott semmi sem látható, a szándék olyan, mintha valaki meg akarná tekinteni Orbán ép erkölcsi érzékét.
Azért én megfejtettem a titkot: Orbán ellenőrző körúton járt, mint hajdan Al Capone a szeszcsempészeket, úgy most a cigarettacsempészetet ellenőrizte a Család feje.
Alapos ember, aki éjjellátó készülékkel követte nyomon a Tisza medrében zsákkal áthúzott árut, melynek menetrendszerű áramlását egy percre sem zavarta meg Klicskó handabandázása.

Merthogy a Nemzeti Dohányboltok erre az egy célra feleltek meg: piacot teremtettek a csempészcigarettának, mert egyébként a trafik rossz üzlet, a trafikosok már menekülnének, ha lehetne, mert szamurájkardokkal biztatják őket pénzük átadására, a nép meg öt pillanat alatt átállt az új beszerzési forrásra, a többit meg Pintér már rutinosan intézte.
A dohány-business nem idegen a Családtól, hajdan még magától a Nagy Sepsitől tanulták a szakmát - és jól megtanulták - csoda lenne, ha az ellátás akadozna.

Aztán megtekintettek egy kórházat, egy menekült-befogadó állomást, ebből is látszik, hogy a Mi Büszkeségünk képességes ember, vagy mi is.
Pintér belügyér kinyilatkoztatta, hogy ha kell, hát ő tizenötezer embert is le tud fektetni.
Ha felesbe veszem az ivararányt, ezt akkor is nagyképűségnek tartom, pedig hajdan nem volt rossz hírem, és bár toleráns voltam világ életemben, de a magam részére csak a női versenyzőkkel számolnék - node akárcsak hétezerötszáz is, egy ilyen nyizige kis embernek?...
Egyébként meg ötvenhatban az osztrákoknak nem tizenötezer embert kellett lefektetni, hanem vagy százötven-kétszázezret, pedig azért a mienk kicsivel kisebb ország, mint Ukrajna.

Mindenesetre a látogatás gyümölcsöző volt, a Vezér megnyugodott, hiszen a kórházban egy esetleges menekültáradat esetén van akár három traumatológus is, nem szólva a két szülész-nőgyógyászról meg a három reumatológusról.
De hát legyünk azért belátók, most, hogy a jégeső kicseszett vele és megtagadta a leesést, mégiscsak kellett valamilyen tanújelét adni annak, hogy a Nemzet sorsa az ő dolgos két kezében van, ő az, aki megvédi bárki és bármi ellen, aki helytáll földön-vízen-levegőben, aki egyaránt ért a menekültkérdések megoldásához és a történelemhez, esztétikához és etikához, és az orrodat is tisztíccsa.

Már várom egyébként, hogy valamelyik baromarcú most találja alkalmasnak a helyzetet a Kárpátalja visszacsatolást követelni, mert akkor még az is megeshet, hogy a Kijevben egymással harcoló felek kéz a kézben tesznek egy kis kitérőt Beregszász felé, oszt utána nem lesz arrafelé nemzetiségi kérdés soha többé.

Az egészben az a vérfagyasztó, hogy a kis beteg láthatólag egyre komolyabban veszi saját magát, ha az ember elnézegeti, hogy milyen pofákat vág, minimálisan is Néró jut az eszébe.
Persze azt mondja a népi bölcsesség, ha az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá, de ahogy ezt a három gyönyörűséget elnézegettem – a Dilist, a Maffiózót meg a Gladiátort – meg kellett állapítanom, hogy utóbbi tekintetében az Úr nem bánt velük pazarló módon.

Mindenesetre megnyugodhatunk, az ukrán kérdést letudtuk, a vezér meg éppen most nézi Öveges professzor úr régi filmjeit, mert azok között van elrejtve a Nagy Titok: hogyan csináljunk barackmagból atommagot.
Ezzel a választásokig végez, utána – ha neadjisten nyer - már csak azon kell törnie a fejét, hogy hogyan csináljon Magyarországból Argentínát, esetleg Venezuelát.
Nekünk akkor már úgyis mindegy lenne, hiszen a kőbányában, az egyszerre lendülő kalapácsok zajában nem hallik a pacsirtaszó…

:O)))

FERDE SZEMMEL A VIRÁGZÓ JÖVŐBE

De nagy megkönnyebbülés, mégis hazajön a Haza Görcse!
Pedig rettegtem, hátha a káderhiánnyal küzdő Kínai Népköztársaság elcsábítja őt, és személyében a kínai agyelszívás első áldozatának személyét tisztelhetjük – még szerencse, hogy hiányzik az elszívandó matéria.
Persze semmi sem biztos, hiszen lehet, hogy mégis meghívták őt valamilyen posztra, esetleg a Kínai Állami Cirkusz ajánlott fel neki felelős beosztást, ennek részletei nem ismertek.

Ő valószínűleg a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg vezérkari főnöki posztját érthette a meghívás tolmácsolásakor, – fene ezt a mandarin dialektust, mikor ő a kantoniban van otthon – de nemhivatalos forrásokból tudjuk, hogy a plakátokról jólismert jelmezében hívták meg, bukfenceznie kellene a gyerekek előtt.

A félreértést az okozhatta, hogy a Mi Büszkeségünk nyilvánvalóan nincs tisztában azzal, hogy mikor kivel tárgyalt, hiszen nyilatkozata szerint ő a kínai központi bank, a Bank of China bankcsoport elnökével szerda reggel folytatott tárgyalást, amelyen megállapodtak: a Bank of China Magyarországon hozza létre regionális központját, és egy fiókhálózatot is kiépít a közép-európai aktivitást mutató kínai cégek pénzügyi kiszolgálása érdekében.

Ezzel csak az a baj, hogy a kínai központi bankot - az ottani Nemzeti Bankot - nem így hívják, hanem People's Bank of China a neve, és 1948 óta tölti be a szerepét.

Mindenesetre az kétségtelen, hogy harcunk ismét sikeres volt, Európa és Amerika irigykedve pislog ránk, de van egyéb hozadéka is a dolognak.
Mint Bölcsességünk Forrása kifejtette, „Magyarországot az elmúlt száz évben rendszeresen gúnyolták Európában azért, mert ázsiai" eredetű nép, ezért ma „jókat mosolygunk azon, ami a világgazdaságban történik, hogy a sokszor gúnyként emlegetett ázsiai származásunk hirtelen milyen kapós lett a világban, mert nyilvánvaló, hogy a világgazdaság súlypontja áthelyeződik nyugatról keleti irányba".

Hát, ha ennek a komának van agya, akkor azt felettébb gondosan rejtegeti, arról nem is szólva, hogy még azt sem tudta tisztességesen megfogalmazni, amit - vélhetőleg – mondani akart.
A mi ázsiai származásunk ugyanis egy cseppet sem kapós a világban, arról nem is szólva, hogy ezidáig teljességgel tisztázatlan volt, hogy honnan jöttünk, kizárólag a finnugor őshaza-elmélet nyelvészeti kutatásaira támaszkodhattunk, de úgy vélem, hogy az immáron történészi erényeket is felmutató utolsó magyar polihisztor nem nagyon lelkesedik a halszagú rokonságért.
Emellett megéltem jópár évet, de nemigen hallottam, hogy bárki is gúnyolódott volna velünk ázsiai származásunk okán - már, ha ázsiai egyáltalán az a származás - ellenben az egész művelt nyugat valamiféle cigány népeknek tart bennünket, a speciálisan magyaros észjárást meg cigánykodásnak hívja, ami nem szégyen, de nem baj, ha tudunk róla.
Namindegy.

Vannak más eredmények is, például sikerült elfelejtenünk Tibetet és a Mennyei Béke terét, - ezt a helyiek valamiért Tienanmen térnek nevezik és az emberi jogok kínai helyzetét jelképezi, merthogy akin keresztülgázolnak tankkal, az roppant békés lesz, kétségtelenül.
Viszont voltak évek, amikor Orbán Viktor ha meghallotta, hogy valaki Kínából hazánkba látogat, hát mindjárt ezt a turista-célpontot kezdte emlegetni, és bibliai átkokat szórt azokra, akik azt állították, hogy egy ilyen kis birodalom, mint a mienk, nem engedheti meg magának, hogy örök-haragot játsszék az emberiség egyharmadával.

Miként a Heti Válasz írja - Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kabinet nevében a kínai Wanhuával, a BorsodChem tulajdonosával.
Emellett több más vállalatközi egyezmény is született a tanácskozáson.
Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta, Magyarországon készen áll, hogy a kínai befektetőknek közvetlen támogatást nyújtson, továbbá hogy tíz éven keresztül fejlesztési adókedvezményt adjon a Magyarországon munkahelyeket létrehozó cégeknek.
Namármost ezek a stratégiai együttműködési megállapodások a gyakorlatban olyanok, mint amikor azt mondjuk a hozzánk látogatóknak, hogy deörülünk nektek, Józsikám - gyakorlati jelentősége semmi nincs.
A megállapodás attól megállapodás, hogy konkrét, aztán, hogy mit ígérgetünk egymásnak, az nem érdekes, ígérni még nem kerül semmibe.

A kínai egyébként roppant takarékos nép, és bár a Kínai Népköztársaság költségvetésének kerekítési összegéből meg lehetne vásárolni egész Magyarországot, de a kínai egyébként elővigyázatos nép is, nem szeret zsákbamacskát venni.
Valószínűleg tanulmányozhatták az I. Világháború kimenetelét, a II. Világháború magyar diadalait, a KGST és a Varsói Szerződés sorsát, majd elmerengtek kicsit az Európai Unió helyzetén, a NATO afganisztáni és iraki szerepvállalásának eredményein és felfedezhettek némi korrelációt a magyar részvétel és a világpolitikai történések között, különös tekintettel Egyiptomra.
Hszi Csin-ping elnök őrségét egyébként a látogatás kezdete óta két repülőgép-hordozóval és néhány hadosztállyal erősítették meg.

Viktor még beszélt egy sor hülyeséget mindenféle régi barátságról, közvetlen légi járatról, szüretelt egy-két szem barackot a Kádár János által ültetett barackfáról.
Beszélt arról, hogy a mezőgazdasági együttműködés kiszélesítése is tervben van, hogy Magyarország többfajta állat húsát is exportálhassa az ázsiai országba.
Reméljük, fellendül az ürgehús, továbbá a varjúháj exportja.
Kínát nem véletlenül nevezik a Mosoly Országának, mi meg jó úton vagyunk, hogy mi legyünk a Kész Röhej.

Hogy fenékig ürítsem a méregpoharat, írás közben hallgattam a Klubrádió műsorában a Negatív Cassandrát, Lengyel Lászlót, aki hosszasan fanyalgott meg Gyurcsányozott – ezek szerint vannak még választási esélyeink!

:O)))