PUTYIN

Putyin megnyerte az elnökválasztást, mandátuma hat évre szól.

Egy újságírónak azt találta mondani az utca embere, hogy ők tulajdonképpen nem elnököt, hanem cárt választottak.

Lehet benne valami, hiszen az orosz társadalmat mióta a világ világ, azóta mindig egyszemélyi vezetők irányították, akiket hol cárnak, hol párt-főtitkárnak, néha elnöknek hívtak, de akiknek volt egy közös tulajdonságuk: mindahányuk hatalma élethosszig tartott.

Voltak közöttük jobbak, voltak rosszabbak, történelmi szerepük megítélésénél itt is az lenne a mérce, hogy uralmuk mennyi jót hozott az országnak, de természetesen azt is figyelembe illene venni, hogy milyen áron.

Ha így szemléljük őket, akkor igen nagy bajban vagyunk, hiszen az elmaradott cári birodalmat igencsak erőszakosan tette szuperhatalommá Sztálin, igaz, hogy hihetetlen emberáldozatok és a Gulag árán, de ha – mondjuk - az utolsó cárral vetjük össze, hát a szibériai száműzetés az ő országában sem volt ritkaság, emellett elveszített egy világháborút, míg a következőt Sztálin megnyerte.

Amikor a győzelmi díszszemlén a Lenin-mauzóleum talapzatához dobálták a legyőzött náci Németország csapatainak zászlait, minden orosz szíve megdobbant, büszke volt arra, hogy Sztálin és a Párt vezetésével porig alázták a gyűlölt ellenséget, aki meggyalázta anyjukat, húgaikat-nővéreiket, aki megölte apjukat, gyermeküket – húsz milliónyi halottjuk volt – két teljes Magyarországnyi ember veszett oda.

Nem kétséges, Sztálin diktátor volt, de mégis, milliók mentek nevével a halálba.

Aztán jöttek sorra a vezetők, akik szavakban a sztálinizmus ellen, gyakorlatban viszont a demokrácia elhárítása érdekében serénykedtek, mivel sokkal egyszerűbb egy országot úgy irányítani, ha szépen sorban áll és tudja a helyét mindenki, mit a libáknál óceánrepülés fennforgása esetén.

Az az idő pedig, mely során a demokrácia meghonosításával foglalkoztak, történelmi léptékben egy másodperc sincs, és ez alatt is csak arról győződhettek meg, hogy a szabadság és demokrácia csak néhányezer agresszív törtetőnek hozott pozitív változást, az egyszerű munkásnak, parasztnak nem.

Így aztán valóságos megváltás volt számukra, mikor a részeges Jelcin helyett Putyin vehette kezébe a kormányzást, aki aztán bebizonyította, hogy méltó a hatalomra, hiszen meg is tudta azt tartani.

Putyin ügyesen alkalmazza a modern kor marketing-eszközeit, mikor saját magát és hatalmát akarja eladni, ha kell tréfás, ha kell komoly, férfias, erőt sugárzó jelenség, aki helyreállította Oroszország megtépázott tekintélyét, és bár ma már és még nem szuperhatalom, de már megalázni sem lehet.

Persze könnyű egy nagy országban cárnak lenni, ott a méretek és a vagyon adja a tekintélyt, míg egy olyan országban, melyet egy liba fél nap alatt átrepül, sokkal nehezebb helyzete van a cárjelöltnek, mert más a látószög, itt a delikvens szem előtt van, kiderül azonnal, ha valamiféle disznóságban fondorkodik.

De azért kísérletezik szorgalmasan, próbálja a nagyok bajuszát húzogatni, rajoskodik meg hepciáskodik, minden gyakorlati értelem nélkül.

A Piaci Legyek Szövetsége már küldöttséget indított hozzá, hogy segítsen népük genetikai kincsének felfrissítésében, talán ő az egyetlen politikus a művelt nyugati világban, aki még tudna adni nekik különösen az értelmetlen, ám kitartó szemtelenkedés terén.

Egyre inkább azt gondolom, hogy Orbán úgy kell ennek a nemzetnek, mint falat kenyér az éhezőnek.

A mi népünk arról nevezetes, hogy vezetőit általában világtörténelmi folyamatok takarítják el a színpadról, túl sok alkalom a demokrácia begyakorlására nálunk sem volt.

Így aztán a mi társadalmunk is szívesen veszi, ha akkordban fenyegetik és óbégatnak vele, vagy naponta, cinikus mosollyal a szájába köpnek.

Nem tudom, hogy genetikailag mennyiben determinált a szolgalelkűség, de a nép egyetlen hangos szó nélkül tűri a töméntelen demokráciát sértő intézkedést, egyetlen szó nélkül tűri a fizikai nyomorgatást, viseli a szellemi kútmérgezést, pedighát éppenséggel lenne mit tenni.

Már, ha demokratikus gondolkodású lenne, aki nem azért tüntetget, hogy mert sok a szabadideje, hanem azért, mert ez olyan helyen utál élni, ahol az ésszerű határokon túl korlátozzák a szabadságát.

A mi népünknek is kell egy Vezér, mert majd meghal, ha nem adhatja elő a kis, szorgalmas nyelvzseni szerepét.

Régóta gyanítom, hogy a fejlődés lépcsőfokait nem lehet átugrani, a Vezérnek is kellett volna még kis ideig traktorosnak lenni, aztán a Gazsi lehetne, mondjuk testnevelő tanár, az ő fia meg műfordító…

A sors mg a választó sajnos másként hozta, így aztán szívunk, mint a torkosborz – a választóval együtt..

Talán majd a jövő év elhozza a gigászok csatáját, mikor a cár és a császár rendezi a tartozásokat, megvívnak egymással a nagy energiahordozó - csatában.

Már most rágom a körmöm izgalmamban, mi lesz a kimenetele!

Szóval sok sikert Putyinnak országa demokratizálásához, csak össze ne roppanjon, mikor Viktor hadat üzen neki!

:O)))

DIPLOMÁCIA

A mai világban rettenetesen felértékelődött a diplomácia szerepe.


Összezsugorodtak a távolságok, hogy híreket kapjunk egy távoli földrészről, ma már nem kell heteket várnunk, és a hírek egyre szélesebb rétegekhez érnek el, nem csak egy szűk kör privilégiuma megismerni azokat.
Az információ birtoklása hatalom, egy készülő döntés ismerete gazdaggá vagy szegénnyé tehet embereket, társadalmi csoportokat - akár országokat is.

Ma az országok ezer szállal köztődnek egymáshoz, függnek egymástól gazdaságilag, katonailag, politikailag, összekötik őket egymás országaiban élő nemzetiségeik, szövetségi rendszereik, államszövetségeik és ezek szövetségei.

Olyan ország, mely teljesen független és szuverenitása csorbítatlan, a mai világban nem létezik.
Nem mindegy hát, hogy nemzetközi kapcsolataink hogy alakulnak, milyen lesz Magyarország viszonya a világ többi nemzetével, tudunk, vagy nem tudunk kölcsönös előnyökön alapuló megállapodásokat tető alá hozni velük, vagy elmérgesítjük a kapcsolatokat.
A diplomácia az a tevékenység, mely ezeket a kapcsolatokat szervezi, karbantartja, ápolja, a konfliktusok kialakulását megelőzi, vagy ha ez nem sikerül, akkor kezeli azokat.
Magyarország diplomáciai tevékenysége a múlt század második felétől jól oldotta meg feladatát, pedig az 1956-os indulás nem sok optimizmusra adott okot, mégis, a magyar érdekek érvényesítése úgy a kor szövetségi rendszerén belül, mint azon kívül sikeres volt, Magyarországot a nemzetközi közösség megbecsült és elismert tagjaként tudta elfogadtatni.

A rendszerváltozás sem törte meg ezt a folyamatot, jó ideig a pártok között a diplomácia tekintetében konszenzus alakul ki, hazánk külkapcsolatai tekintetében nem volt nagy habverés, nem voltak óriási nézetkülönbségek.

Bár voltak melléfogásaink és tehetségtelen diplomatáink, mint például a horvát fegyverszállítások ügyében szerencsétlenkedő Jeszenszky, vagy az oroszokkal teljesen feleslegesen durván sértő hangnemet alkalmazó és az orosz piacot ócska jelszavakért odadobó szűklátókörű antalli külpolitika, de az évtizedek alatt megalapozott jó kapcsolatok szinte mindenhol kiállták az idő próbáját.

Abban a pillanatban, amikor hozzáértő politikusok kezébe került a külkapcsolatok irányítása, lehetett ezekre az alapokra építkezni és a kárenyhítés sikeres lehetett.
Horn Gyula kormányfőként pontosan ismerte a diplomácia lehetőségeit és korlátait, a szokásokat és eljárásokat, a gesztusok szerepét, a kölcsönösség elvét, hiszen gyakorló külügyminiszterként egy forrongó világban szerzett elismertséget Magyarországnak.
Aztán jött az első Orbán-kormány és a kormányfő elkövetett jónéhány szarvashibát.

A legnagyobb hiba ezek közül az Egyesült Államokat ért támadás idején tanúsított langyos reagálás, a Csurka –féle minősíthetetlen kijelentéstől való elhatárolódás hiánya volt, amit Amerika szerintem a mai napig nem nyelt le.

Aztán a délszláv válság idején teljesen feleslegesen konfliktusba keveredett az oroszokkal is, - megállított a határon egy orosz élelmiszer és utánpótlást szállító katonai konvojt, amit aztán persze később tovább kellett engednie, hiszen Oroszország is részese volt a délszláv helyzet rendezésének, de a baj már megvolt.

Az oroszok sem feledékenyek.

Lehet valami a stílusában, ami irritálhatja a kultúrállamok vezetőit, - mert nemigen állt vele szóba senki, annakidején, pedig törte magát gusztustalanul.

Legszégyenletesebb akciója az volt, amikor egy frissen kiadott Márai kötettel a hóna alatt becsöngetett a Downing Street 10.-be, mintha Alcsúton a szomszéd Józsihoz menne diplomáciai előkészítés nélkül, kész helyzet elé állítva az angol miniszterelnököt, aki aztán átvette a könyvet és rácsukta a mi Nemzeti Mitugrászunk orrára az ajtót, - szégyellni kellett, hogy magyarok vagyunk.

De trükközött az amerikaiakkal is, mikor vetetett magának egy díszdoktori címet, és bérelt géppel repült ki, a Fehér Ház esetleges meghívásának reményében, - tán még ma is reménykedik.

De Európában sem látták szívesen, mindig csak a kötelező protokoll keretében találkoztak vele – nem volt valami szívderítő a helyzet.

Martonyi, aki egyébként tehetséges ember és jó diplomata hiába próbált vért izzadva korrigálni, a mi Viktorunk szájából kilógó kapanyél valamiért zavarta a vezető nyugati politikusokat, így aztán Marokkóban vigasztalódott, ahová a magyar jogász (!) - válogatott tagjaként jutott el, és ahol végre egy tálból piláfozhatott egy királlyal.

Lehet, akkor szagolta ki, hogy mennyire frankó királynak lenni…
A miniszterelnök országa első számú diplomatája, ha tehetséges, akkor sikeres az ország nemzetközi téren, ha nem, akkor az ezer formában visszaüthet.
Márpedig a mi miniszterelnökünk külpolitikai analfabéta, úgy mászkál a nemzetközi pályán, mint elefánt a porcelánboltban, - kinyilatkoztat és irányt mutat, miként tette ezt néhai Ceausescu elnök…
Most megint Orbán kezében van a külpolitika, - retteghetünk.
Sajnos azt a képességet nem sikerült elsajátítania, hogy reálisan tudja értékelni Magyarország nemzetköz szerepét, súlyát és az ország lehetőségeit, leginkább a Magyar Archiregnum urának képzeli magát és ehhez képest viselkedik.
A hozzánk hasonló méretű szomszédos országokban ez felháborodást vált ki, a valóban tekintélyes országokban meg röhögnek rajta, - Putyin meg egyenesen játszik vele, mint macska az egérrel.

Szerintem szívatja a kis hörcsögöt, most megint összetévesztették egy orosz lapban Gyurcsánnyal…

- eddigi találkozásaik során csak azért nem csináltaz oroszok erős embere bohócot belőle, mert ez az állapot ab ovo adott.

Lassan pedig meg kellene egyezni az oroszokkal arról, hogy a következő tizenöt-húsz évben milyen árszámítási móddal és milyen feltételekkel kapjuk az energiahordozókat Moszkvától, - jó lenne nem élezni a helyzetet velük…

Januártól Magyarország adja az Unió soros elnökségét, rettegek, hogy a mi pünkösdi királyunk tovább rombolja-e Magyarország tekintélyét, mely leginkább az ő tevékenységének következtében most éppen a bányászbéka feneke alatt tartózkodik.

Na, mindegy, - várjunk, mint türelmes férj a bolt előtt, - mit tol majd ki a bevásárlókosárban a mi boldogságunk, aztán majd csak legyinthetünk, vagy sírva is kell fakadnunk…

:O)))

TISZTA GÁZ...

Mármint a Fidesz Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatos álláspont-változása...

Merthogy állítólag mostantól ez egy Magyarország számára hasznos, támogatandó project, ellentétben a Gyurcsány-Bajnai kormányok országot kifosztó Déli Áramlat Gázvezetékével, melynek rejtett célja a Makó alatt található magyar földgáz-tenger Moszkvába pumpálása lett volna.

A megvilágosodás valószínűleg Orbán legutóbbi, szentpétervári csúcstalálkozóján, a nevezetes Folyosói Futás alkalmából következett be, és erősen összefügghet azzal, amit Putyin lelassítva és a Vezérhez lehajolva a fülébe súgott, miközben kezével balról-jobbra tekerő mozdulatokat tett.

Ha a szóból nem is értett, a mutogatásból igen és feltünően elcsendesedett, amiben esetleg Putyin rábeszélőképességén túl lehet esetleg szerepe az orosz felderítés közismerten magas színvonalának is, - az sem kizárt, hogy esetleg Putyin a feledhetetlen Salamon Bélát idézte - ha én egyszer kinyitom a szájam...

Mint tudjuk, orosz barátaink mindíg élénken érdeklődnek, ha hadiipari beszerzésekre - például vadászgépek beszerzésére - kerül sor stratégiai védőtávolságukon belül...

Mindenesetre az feltünő, hogy az egyéb betegségei mellett még russzofóbiával is küzdő kormányfő Vezér és Kancellár innentől kezdve egy rossz szót sem szólt a kipróbált régi barátról, ehelyett a Fideszes zümmögőkórus a keleti piacok fontosságáról kezdett halkan, feltünésmentesen zsolozsmázni.

Persze lehet, hogy túlkombinálom a dolgokat és valamilyen csoda folytán megjött az esze Viktátornak, esetleg jót tett neki a sok alvás Bulgáriában...

Vagy - miután már a fél világnak hadat üzent és a másik felét megsértette - kezébe akadt egy térkép és megkérdezte valakitől, hogy mi az a nagy piros folt, ott nem messze Magyarországtól, melyet egyébként a nagyítón át is csak a feliratból ismert fel, mert a formájára az autója hátuljára ragasztott matrica alapján másképpen emlékezett.

Persze ez a hirtelen irányváltás kibillentette a szocialistákat is közismert higgadtságukból és miután némi spéttel rájöttek, hogy azért ez a Gyurcsány mégsem lehetett teljesen hülye, hiszen ugye a Fidesztől tanulni nem szégyen, az meg - úgy látszik - Gyurcsánytól tanul.

Ezen felbátorodva vad akciózásba kezdtek, megvilágosítandó szorgos népünk számára, hogy mekkora egy szemétláda ez  a Fidesz.

Sajnos, megint túlspilázták dolgokat, öt pontban üzentek Józsi bácsinak, akinek egyébként már a két pont is csak akkor jön be, ha a házilag főzött kisüstijétől éppen kettőslátása van.

Az meg, hogy a szocik lehazaárulózták a Fideszt, a hitéleti alapon politizálókról úgy pereg le, mint dúskeblű szépasszonyról a zuhany alatt a víz - gyöngyökben és formás  kis patakokban csordogálva lefelé kívánatos testén...

Egyszerűbb lett volna kiadni egy hivatalos közleményt, mely gratulál ahhoz, hogy végre támadt egy ésszerű gondolata a kormánynak, és azt sem bánjuk, hogy Orbán éveken át vadul hazudott gázvezeték-ügyben, - számunkra ennél sokkal fontosabb az ország érdeke, melyet a Szocialista Párt már akkor felismert, mikor az ellenzék még a II. Világháború megnyerésével volt elfoglalva.

Aztán minden szocialista politikusnak, amikor száz méteren belül feltünik egy mikrofon, kamera vagy laptop egyszerre kellett volna mondani,  hogy nem kizárható az sem, hogy a Viktort Putyin megvette kilóra, mint a kacsát, - mint ahogy a Gripen-korrupció ügyében is ilyesmi történhetett, de nem is lenne csoda, merthogy ez - kis "e"-vel - már az első Boss zakóját is állampénzből lopta...

Magyarember nem szereti a bonyolult dolgokat, viszont egészségesen irigy és rosszindulatú - nincs az a disznóság amit el ne hinne, ha a hatalom közelében tanyázókról esik szó.

A tetejébe még az sem kizárt, hogy a disznóság - valóság esetleg.

Komolyra fordítva a szót, jobb ez így nekünk, ez a beruházás az esetleg hozzá kapcsolódó óriási földgáztározókkal kiváló nemzetközi pozícióba fogja hozni az országot, emellett megnöveli az ellátás biztonságát is, és ha felépül mellé a Nabucco is, akkor annál jobb...

Az USA azért valószínűleg bejegyezett egy nagy fekete pontot a kedves Vezető neve mellé, - ha amerikai elnököt akar látni a következő négy évben, akkor jobb ha olyan programcsomagot választ a szolgáltatójánál, melyben a CNN is benne van...

Orbán persze semmitől nem zavartatja magát, a vajdasági magyarokat perverz, szadista álnépmesékkel traktálja, ha gyerek hallgatja, akkor éjjel sikítozva fog felriadni...

Ez a meseszeretet dícséretes dolog, csak attól tartok, hogy a nép előbb fogja elolvasni a Pomádé király új ruhája című mesét, mint ő, aki egyelőre még nagy peckesen masírozik fel-alá új ruhájában, csak úgy leng a... leng a... - mondjuk a zászlója...

Pedig az út szélén már ott áll a kisgyerek, aki majd felkiált:

Miháj kiráj meztelen!

:O))))