VÁLÁS.

Tulajdonképpen nem is válásról beszélhetünk, hiszen nem két szülő ment kétfelé, hanem az anyát tépték darabokra a rajta huzakodó gyerekek.

Szép válásról én még nem hallottam, és az örökösödési háborúk sem szoktak szépek lenni.

Aki idősebb, az már megért egy ilyen attrakciót a rendszerváltáskor, amikor kettészakadt az MSZMP, és lett belőle két külön párt.

A korabeli vicc szerint az egyik Marxot örökölte, a másik a Tőkét.
Aztán kiderült, hogy Marxot egyik sem örökölte, de addigra már késő volt -  ma a pártelnök családjából áll a Központi Bizottság.

Most ez nem következhet be, a tőkére ráültek az örökösök, egy forint sem lóg ki a fenekük alól.

Természetesen a mai helyzethez nem az utóbbi néhány év vezetett, hanem az ok az elmúlt húsz év történéseiben keresendő.

Nem volt könnyű baloldalinak lenni a rendszerváltozás óta, semmikor.

Elsősorban azért, mert ezt az országot egy ostoba, orránál tovább soha nem látó, vérbunkó jobboldallal verte meg az Isten, akiknek a demokráciáról – tisztelet a kivételnek – halvány fogalma sincsen, amely azt képzeli, hogy az a demokrácia, ha ők diktálnak.

Rátolták a magyar baloldalra a bolsevizmus stigmáját, éppen csak Kirov meggyilkoltatásával nem vádolták meg azt, aki fel merte emelni a szavát az ország szétherdálása, a gyárak, szövetkezetek szétverése ellen, aki még érzett némi felelősséget a szegényekért és elesettekért.

Az is megnehezítette a baloldaliak dolgát, hogy sokszor éppen azok fordultak a baloldal ellen, akik a Kádár-rendszertől csak kaptak, akiket az olyan-amilyen, de mégis baloldali rendszer emelt ki a nyomorból, juttatott emberi körülmények közé, akinek lehetővé tette az emberi életet és a tanulást – a társadalmi felemelkedést.

Bizony, nehéz volt nem megvonni a vállunkat és nem azt mondani, hogy akkor egyétek meg, amit főztök, emlékezzetek vissza, kinek adtátok a szavazataitokat és náluk reklamáljatok, én meg majd szép apolitikusan elnézegetem, ahogy tönkrementek.

Aztán az is nehezítette a baloldaliak dolgát, hogy a magyar jobboldalnál tehetségtelenebb társaságot anya még nem szült, - ha libák lennének, már mind a tepsiben sercegne.

De szerencséjük volt, mert a baloldal mindig helyrerángatta, amikor az országot tönkretették, visszaállított egy normális társadalmat és megvalósított jónéhány olyan gazdasági intézkedést, melyet a dolgok természetéből adódóan a jobboldalnak illett volna megvalósítani – ezzel persze saját népszerűségét erodálgatta buzgón.

Ami aztán végképp betette a kaput, az a szervezett bűnözés hatalomrajutása volt.

Sokan azt mondhatják, hogy ez demagóg túlzás, de azért azt hiszem, hogy aki figyeli a magyar társadalom és gazdaság mozgását, és le tudja hámozni róla a propagandaszólamokat, az a kíméletlen és gátlástalan rablással és vagyon utáni hajszával találkozhat az államélet minden területén. 

Meglehetősen hosszú listát lehet összeállítani arról, hogy a magát jobboldalinak és pofátlanul nemzetinek deklaráló gengszterállam milyen vagyoni kedvezményeket juttatott közeli híveinek, a Boss öltönyökön elkezdve és a milliárdosainak közvetlenül és közvetve juttatott állami pénzeken befejezve.

Nem az volt itt a baj, hogy Gyurcsány hazudott – mellesleg nem is hazudott – a baj az volt, hogy a jobboldal kedvezményezett oligarchái előtt becsukta a spejzajtókat.

Ezzel egy koszból a maguk szekerét a baloldalhoz kötő nagytőke is így járt - Gyurcsány meg úgy, ahogy az idealisták járni szoktak.

Így aztán a Szocialista Párt is oda jutott, hogy a pártvezetésen belül számos ellensége támadt a minden erejével tisztább és rendezettebb viszonyok felé forduló pártelnöknek, akit kívülről a gengszterek, belülről az opportunista pénzhajhászok támadtak lankadatlan buzgalommal.

Amikor végre aztán elhajtották, mélyrepülésbe lökve ezzel a pártot, akkor megnyugodtak, le van a gond - egy-két ciklus ellenzékben nem olyan kibírhatatlan, lehet ezekkel a fiúkkal beszélni.

Lehet hát, amíg szükségét érzik a fiúk, utána lehet odaülni biodíszletnek a tömeghülyítések színpadára a Vezér háta mögé.

A probléma csak az, hogy a baloldal szimpatizánsai közben elfordultak a párttól, amelyik sem erőt, sem vonzó programot nem tudott felmutatni, amelyik csak csendesen törölgette a fejéről a jobbról rázúdított bilik tartalmát.

Amelyik képtelen volt még a saját eredményei tálalására is, holott rengeteg büszkélkednivalója lehetett volna, kezdve az életszínvonalemelkedés számaitól, az új hidakon át az ipari parkokig, az iskolák és egészségügyi intézmények százaiig.

Pártot csinálni csapatmunka, ott sokat kell tenni-venni, szaladgálni, ez pedig tele gatyával nehéz.

A párttagság erodálódott, a fiatal párttag jóformán olyan, mint a kétfejű liba, igen nagy ritkaságértéke van.

A mostani pártszakadás a koncepciótlan tétovázás, a tanácstalankodás és a cselekvőképtelenség következménye.

Azt mondják az érdekeltek, hogy majd most aztán ragyogó együttműködés lesz, de én emlékszem a hajdani MSZP és a maradvány MSZMP viszonyára – hónapok sem kellettek és már szóba sem álltak egymással a vezetőik - attól tartok, ez a helyzet itt is megismétlődhet, hiszen a megváltozott helyzet nem fog változtatni a zsigeri érzelmeken.

Talán a kiválóknak érdemesebb lett volna még egy hónapot várni, megvívni a harcot a kongresszuson is, mert így nagyon nehéz helyzetbe kerül a tagság.

Rengetegen vannak, akik mennének, mert felismerték, hogy a jövő Gyurcsány oldalán van, de a „klubhűség”, meg a tradíciók nagy visszahúzó erő.

Nem kellett volna őket beletolni az ortodox kommunista egyébként még csak nem is hiteles szerepébe, talán egy kis türelmet megért volna még ez a dolog.

Így a tagság feje felett döntenek arról, hogy mi is történjék velük – nem jó ómen, különösen egy magát demokratikusnak meghatározó párt részéről elég rossz üzenete van ennek.

Közben minden politikus a békés elválásról papol, elfeledve azt, hogy az élet – és így a politika is – harc.

Aki meg túl békés, azt - még mielőtt büdösödni kezdene - kis idő múltán kiviszik a Stiglickertbe…

No, majd meglátjuk.

Nem irigylem Gyurcsányt, óriási felelősség nehezedik rá.

Vagy a korszerű magyar baloldal feltámasztója, vagy a baloldaliság sírbatevője lesz vagy húsz évre.

Sokan kellünk mellé, hogy bírni tudja ezt a terhet.

Nem lesz diadalmenet.

:O)))


Menet közben kiderült, a kongresszusig mégsem lesz válás,  - remek hír.
:O)))

CSINÁLJUNK ÚJ PÁRTOT - A RÉGIBŐL!

Jó beszéd volt.


Mindenki talál majd benne csemegéznivalót, barát és ellenség, magát barátnak mutató ellenség egyaránt.
Tulajdonképpen jószerivel minden kérdésre kitért, konkrét volt és egyértelmű és tisztázott egy sorkérdést, amelyik idáig lebegett a levegőben, mint Mohamed koporsója.

A legfontosabb, hogy becsukta egy új párt alakításának lehetősége felé tárt ajtót, egyértelművé tette, hogy az MSZP keretein belül akar modern baloldali pártot építeni.

Ettől persze pártbeli ellenfelei majd idegrángást kapnak és a ma esti alkoholfogysztási statisztika érzékelhetően meglódul majd, meglehet, tudatmódosult állapotukban előkészítik a százas szöget és a kalapácsot, mellyel hozzászegeztetik holnap reggel asztalt szorító kezüket az életet adó bútordarabhoz.

Pedig milyen szép lett volna, ha Gyurcsány zászlót bont, miként Rákóczi a majtényi síkon és odahagyja a pártot, az infrastruktúrát, a logót a nimbuszt, a múltat, melynek úgy öt százaléka az ő nevéhez kötődik – lehet, már a vacsorát is megrendelték, - aki kitalálja, hogy mi lett volna a fő fogás, annak fizetem a párolt vöröskáposztáját!
A beszéd őszinte volt, de nem önmarcangoló, hanem tárgyilagos hangvételű, nem volt ellenfelével sem kulturálatlan, sem alpári, európai beszéd volt, mint ahogy európai politikus az, aki elmondta.
Tetszett az is, hogy politikus beszéd volt, mert például amikor arról beszélt, hogy pénz kell az egészségügybe, mert tarthatatlanul alacsony az orvosok és a nővérek bére, akkor nem a kormányra mutogatott, hanem arra buzdított mindenkit, hogy vegyünk együtt részt az anyagi áldozatvállalásban.
Tetszett, amit a pedagógusokról mondott és tetszett, ahogy Hoffmann Rózsa tevékenységét bírálta.
Tulajdonképpen a beszéd végére nem maradt hiányérzetem, annak dacára, hogy rengeteg gondja van az országnak, mindegyik külön-külön megérne egy misét.
Arról is biztosította a kormányt, hogy ha takarékos államot eredményező indokolt intézkedéseket hoz, akkor nem fogunk szociális elégedetlenséget gerjeszteni, mert megtanulta kormányon, hogy a felelőtlen ellenzékből felelőtlen kormány lesz, ha hatalomra kerül.
Aki látta vagy hallgatta a beszédet, az megint meggyőződhetett róla, hogy Gyurcsány - erényeivel és hibáival együtt – az ország egyetlen reménye arra, hogy Európában maradunk, neki kell ismét jönni, mikor a Balkán-expressz végül leszalad a sínről.
Neki kell a pártot is vezetni, méghozzá minél hamarabb és ezt nem Mesterházy ellenében mondom, hanem annál az egyszerű oknál fogva, hogy Mesterházyra ma még túl nagy ez a kabát.
Gyurcsány azt mondta, hogy ő szociáldemokrata, én meg azt gondolom, hogy nevezzük akárhogyan is a pártot, a lényeg az, hogy baloldali legyen és szociálisan érzékeny demokrata.
Gyurcsány legjobb tulajdonsága az, hogy képes tanulni a hibáiból, képes felülemelkedni a hiúságán és képes korrigálni is, ha ez szükséges, politikai tekintetben és technikai kérdésekben egyaránt.
Kedvelem ezt az embert, drukkolok neki.
Talán nem is túl sokára eljön majd az az idő is, amikor a választók is felismerik, hogy ki akarja az ország javát és ki csak a javait…


:O)))