Nem merném azt állítani, hogy nem vagyok csalódott.
Ma hivatalosan is megalakult a Demokratikus Koalíció.
Valószínűleg, most lelkesednem kellene, hiszen a blogjaimból - azt hiszem - egyértelműen kiderülhetett, hogy a baloldal megújulásának és megújításának ádáz híve vagyok, ennek folyományaként nagy reményeket fűzök a szocialista párton belüli megújulási törekvések sikeréhez és személyesen Gyurcsány Ferenc személyéhez is, akinek képességeit mindig nagyra tartottam, nagyra tartom ma is, számos önsorsrontó hibája ellenére is.
Nem, nem az őszödi beszédre gondolok, szerintem az úgy volt jó, ahogy volt, csak a kommunikációja sikerült csapnivalóra, mint ahogy általában a Szocialista Párt egész kommunikációs tevékenysége is - nem lógott ki a trendből.
Ellenben voltak már akkor is arra utaló jelek, hogy egyszemélyes show folyik, az ügyeket a bizalmi emberek szűk köre intézi, az információk ebből a körből jönnek és a visszacsatolások is ebben a körben akadnak el.
Ezzel együtt, az ember örök optimista és azt várja, hogy majd ilyen-olyan történések hatására változik a felállás és változnak a módszerek, pedig a tapasztalat arra tanítja, hogy dehogy is…
Itt van ez a mai bejelentés is.
Ha ezt látta kommunikációs szakember, akkor az soron kívül adja vissza a diplomáját.
Nem lehet ugyanis úgy indítani útjára egy pártot, hogy nagy csinnadrattával bejelentjük, hogy ma aztán jönnek a nagy személyi meglepetések, aztán felvonultatjuk azokat, akiknek a személyében legfeljebb az a meglepetés, hogy ma sem gondolják másként a dolgokat, mint régebben - ez a mai világban eléggé szokatlan, valóban.
Minden tiszteletem Debreczeni József közíróé, aki egyszer régen volt MDF-es is, ezért jobboldalinak lenne mondható, ha volna még értelme így osztályozni az embereket.
De Debreczeni közíró, e minőségében a legjobbak között van, viszont nehéz őt elképzelni egy új párt emblematikus, harcos figurájaként.
Bauer Tamással ugyanez a helyzet, remek közgazdász, briliáns cikkei, elemzései jelennek meg időről időre, de beszélni nem tud, a tetejében – bocsásson meg nekem, ha ezzel újat mondanék neki, vagy megsérteném – de még előnytelen megjelenésű is, ami ma, a média korában nehezen tolerálható egy vezető politikusnál.
Hogy hogyan került a vezetés belső körébe Niedermüller Péter etnográfus, az maga a Nagy Titok, mindenesetre vele együtt már hárman vannak, akik abból élnek, hogy egy íróasztal mellett ülve bölcseket írnak.
Az alelnökök közül egyedül tán Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter van a helyén, mint ahogy az elnökségben is csak Vadai Ágnesnek lehet tiszta szívből örülni.
Nem vonnám én kétségbe sem Avarkeszi Dezső, sem Szabó Zoltán érdemeit és személyi képességeit, mint ahogy a többiek is rokonszenves embereknek tűnnek életrajzuk alapján, de ennek az egész névsornak nem túl jó az üzenete.
Tudom én, lehet ebben politikai alku, meg demonstrálni kell ezt-azt, hogy Debreczeni és Bauer olyanok, mint Rejtőnél a szimbola, csak ez a hangszer itt két részből lett összetekerve, de egy új és megújulást ígérő párttól azért többet várt volna az ember, a hangzatos felvezető után, legalább – mondjuk - egy Bokrost és Kunczét.
Jelen állapotában a helyzet kívülről nézvést úgy tűnik, hogy egy sor NB II-es, pártjavesztett politikus és expolitikus próbál visszakapaszkodni egy lelkes mozgalomként indult szervezet hátán a hatalom belső köreibe.
Mondja Gyurcsány, hogy a DK vezetői között szociáldemokraták, szabadelvűek és konzervatívok mellett olyanok is vannak, akik eddig "megátalkodott pártonkívüli értelmiséginek tartották magukat", de megértették, hogy feladatuk van a köztársaság védelmében és újraépítésében.
Hát adjunk nekik feladatot, de nem biztos, hogy azonnal vezetniük kellene azokat, akik hosszú évek óta fanyalgások és elismerés nélkül tették a dolgukat a baloldal megújítása érdekében.
Szeretni kell az értelmiséget, de néha azért ki lehetne törni a Belvárosból, mert ott a szavazóknak csak kis töredéke táborozik.
Aztán itt van a párt jellegének meghatározása is.
Gyurcsány ragaszkodik ehhez a „progresszív, nyugatos, polgári balközép erő” címen futó sületlenséghez.
Elárulom neki, a magyar választót ez annyira sem érdekli, mint libát a rövidkaraj.
Meghallja és azt mondja – ez nem az én pártom, ebben tömörüljenek a progresszív (mi a franc az?) nyugatos (ezt is lehetne esetleg cizellálni…)polgárok, aztán együtt eltűnhetnek a balfenéken.
Én bolti pénztáros/villanyszerelő/állástalan inszeminátor vagyok, hát megkeresem majd azt, aki azt mondja, hogy ő a bérből élő embereket meg a nagyszerű kisembereket akarja képviselni, és aki nem finoman cizellált körmondatokban akarja nekem megmondani a tutit, hanem egyszerűen, tömören, úgy, hogy érezzem és egyetértsek mondanivalója igazságával.
Ami a pártszervezés Gyurcsány által meghirdetett elvét illeti, az olyan, mintha maga Orbán találta volna ki a DK számára.
Ez a „tízezer egyszerre szavazó párttag a Vérmezőn dönt a szervezeti szabályzat módosításáról”, ez maga a tömény populizmus, némi amatörizmussal nyakonöntve - de könyörgöm, ha már populisták vagyunk, akkor inkább ígérjünk Kánaánt, ne ilyen értelmiségi hasnézegetésben világrajött blődséget.
Pártszervezést ma már Lenintől sem érdemes tanulni (habár Orbán ezirányú tanulmányai rövidtávon ennek kissé ellentmondanak), nemhogy magyartanároktól vagy könyvtárosoktól, mivelhogy ez is egy szakma.
Az ember szinte sikítozik a dühtől, mikor szeme előtt megy tönkre az álma egy korszerű, baloldali választási pártról.
Hol vannak itt a pártépítési – egyáltalán szervezetfejlesztési szakemberek?
Hol vannak a fiatalok? Kiszámolta valaki ennek a vezetésnek az átlagéletkorát?
Hol vannak a szervezés, programalkotás, PR tevékenység értő irányítói?
Hol van az, aki a párt szervezéséért felel?
Hol van annak bejelentése, hogy itt tagdíjat kell majd fizetni?
Hol vannak a támogató nagypolgárok?
Ki lesz a párt pénztárnoka?
Hol van a magyar vidék?
Ami egyértelműen pozitív érzelmeket váltott ki belőlem, az Vitányi Iván, Kósáné Kovács Magda és Varjú László pozícióvállalása, ha ők bizalmat adnak az új pártnak, akkor talán nekünk sem kell szégyellnünk, ha a Demokratikus Koalíciónak adunk még valamennyi időt.
De mi a baloldal iránt elkötelezettek vagyunk – a választópolgár nálunk türelmetlenebb, és folyamatosan keresi azt a politikai formációt, amely képviselni tudja őt.
Még nem vagyunk a pályán, jobb, ha ezzel tisztában vagyunk!
:O)))
