ÖSSZEFOGÁS

A szocialista szimpatizánsok és a párttagok egy része nagyon szeretné, ha Gyurcsány és Mesterházy egy asztalhoz ülne, tisztáznák a problémákat, majd összefogva együttesen harcolnának azért, hogy a Szocialista Párt leváltsa a Fideszt a következő választáson.
Nagyon szép az elképzelés, nagyon szívmelengető lenne a dolog, tulajdonképpen lehetne is azonosulni vele, csak ennek éppen értelme nem lenne, mivelhogy a dolog az utópiák birodalmába tartozik.
Nem annyira Gyurcsány és Mesterházy miatt, inkább a Szocialista Párt mai helyzete miatt.
A Szocialista Párt problémái nem mai keletűek, és aki azt hiszi, hogy Gyurcsány okozta a problémákat, az bizony nagyot téved.
A gondok már Gyurcsány politikai színrelépése előtt is léteztek, de ahogy most, akkor sem volt érdeke az aktuális vezetésnek változtatni a dolgokon.
A problémák egyik oka a párt befeléfordulása volt, a párton belüli mobilitás megszűnt, a párt felső vezetésébe új emberek nagyon nehezen vagy sehogy sem kerülhettek be, ugyanazok a személyek ugyanazokat az elveket képviselve, ugyanolyan módszerekkel csinálták a változó körülmények között a politikát, rendre ugyanazokat a hibákat elkövetve.
Másik ok a vezetés gyakorlati bírálhatatlansága volt, a belső vitákat nemigen szerette a pártvezetés, olyan meg, hogy önálló véleményt képviseljenek egyes párttagok, szentségtörésszámba ment.
A párt politikailag és személyi összetételét tekintve is úgy járt, mint Lót felesége, amikor hátralesett, megtekinteni az égő Szodomát és Gomorát, élettelen sóbálvánnyá változott.
A párt tagsága statisztává szürkült, a megmondóemberek legitimálásán túl nemigen volt dolguk a politikával, lényegi kérdésekkel szinte soha.
Ebbe a helyzetbe robbant be Gyurcsány, aki a választási ciklus felénél saját maga számára is meglepő módon kapta meg a lehetőséget, hogy átformálja a szocialisták politikáját és egy korszerű, a nyugat-európai normáknak is megfelelő pártot hozzon létre a romokból.
Persze a párt felső vezetőinek nemigen tetszett, hogy valaki megbolygassa a már szépen bebetonozott belső erőviszonyokat, és a pártvezetés javaslatának ellenére élre törjön, de tenni ellene nem tudtak, nem tudtak mit kezdeni Gyurcsány agilis, offenzív magatartásával, nm tudtak mit szembeállítani az általa megfogalmazott célokkal és átmenetileg visszahúzódtak.
Aztán jött a győztes választás és jött az őszödi beszéd és jöttek a piti helyezkedések, az apró megalkuvások és a felkészülés a Gyurcsány utáni időkre.
Nem, nem politikailag, hiszen Bajnai technokrata kormányzásának egy éve alatt éppenséggel lett volna módjuk egy új politikai cél és eszközrendszer kidolgozására, de az égadta úrvilágon semmit, de semmit sem csináltak azon kívül, hogy beletolták Lendvai Ildikót egy olyan szerepkörbe, amelyiktől teste-lelke viszolygott, talán éppen azért, mert ismerte régi vezetőtársai mentalitását.
Aztán jött a fiatalítás, ami abból állt, hogy megnézték, hogy a még funkciószűz, de már politikát szagolt mankómentes vezetők közül ki az, aki nem állt ott az Aurórán, mikor az tüzet nyitott a Téli Palotára, és ráakadtak Mesterházyra.
Ezzel ki is merült a fiatalítási láz, Mesterházy meg hozta az elvárt formát – igaz, nem is tehetett mást, hiszen természetes emberi törekvés a megfelelni vágyás egy ekkora kihívásra.
Márpedig a mai struktúrában csak akkor van számára esély, hogy majd, ha a természet megtette a magáét, akkor esetleg a saját elveit tudja képviselni, ha ma a mások elveit teszi magáévá.
Tulajdonképpen nincs nehéz dolga, hiszen Gyurcsányt utálja, mint Fejenagy a kukoricagölödint, azt hiszem a léptékkülönbség okán.
A kérdés ekként úgy merül fel, hogy össze lehet e békíteni e tüzet és a vizet.
Nem Mesterházyt Gyurcsánnyal, hiszen ez talán még a kölcsönös sérelmek dacára is menne, hanem a Mesterházyt felhasználó politikusokkal kellene kiegyezni, márpedig ez a mai helyzetben már nem megy.
Nem egy esetből derül ki az, hogy ezek az emberek nem képesek tovább látni a pillanatnyi érdekeiknél, és nemhogy békülni akarnának, de minden mozdulatukkal Gyurcsány eliminálására törekszenek, tulajdonképpen ők a magyar politika zenekrának kontrásai ott, ahol most éppen Orbán a prímás.
Ők nem akarnak békülni, sohasem akartak, most sem teszik.
Hogy az őszödi beszéd kiszivárgott, emögött sem a KGB-t vagy a CIA-t kell keresni, hanem sértett szocialista politikust/politikusokat.
Ma nem azon kellene szenvedni, hogy a Szocialista Párt Demokratikus Koalíció Platformjának javaslatait a kongresszushoz hogy merték megfogalmazni egy legális és szabályos pártfórum tagjai, hanem azon kellene dolgozni, hogy a platformok javaslatait milyen formában vigyék a tagság elé, hogy a kongresszusi küldöttek majd felkészülten tudjanak dönteni felőle.
Ehelyett a párt többi – egyébként emberemlékezet óta egyetlen javaslatot nem jegyző, csak lózungokat hirdető - platformja látványosan egységet demonstrál, és biankó csekket akar aláíratni azzal az egy platformmal, amely az összes közül egyedüliként azzal foglalkozik, ami minden platform dolga lenne: a párt megújulásáért dolgozik.
Nem egyszerű dolog ez, de itt a libát a rókával kellene összebékíteni azon az alapon, hogy mindkettő enni akar.
Hát igen, csak a liba szép narancssárga kukoricát, míg a róka libát.
A fő probléma pedig nem is a párton belül jelentkezik, hanem a társadalmi támogatottság területén.
Fogy a Fidesz szavazóinak száma, de nem nő a szocialistáké.
Ez egybevág a hétköznapi tapasztalattal: minden második volt szocialista szavazó és minden baloldali vagy liberális fiatal azt mondja: ”ezekre soha többet nem szavazok!”
Márpedig itt a kérdés nem az, hogy hány párttagot tud maga mellé állítani Mesterházy politikája, hanem az, hogy hány szavazó megnyerésére képes.
Hadd ne prognosztizáljam.
És ez a nagy baj, amit fel kellene ismerniük azoknak, akik bíznak egy Mesterházy-Gyurcsány megegyezésből fakadó választási eredményességben.
Téves az elképzelés.
Ezt a harcot a párton belül meg kell vívni, annál is inkább, mert látszik, hogy a párt mai vezetői ezt el szeretnék kerülni és Gyurcsányt még a dolgok komolyra fordulása előtt el szeretnék távolítani.
Mellesleg akkor, amikor a Fidesz a legvadabbul támadja és amikor melléállni minden tisztességes embernek kötelessége lenne.
Persze ez sokaknál nem szempont, a szempont a változatlanság.
Hogy aztán menjen minden tovább a hetvenes évek pártmunka-stílusában: az előterjesztéssel egyetértek elvtársak, de javaslom, hogy a „munkás” szót az első oldal harmadik bekezdésében cseréljük ki a „dolgozó” szóval, köszönöm elvtársak!
Szóval vannak ilyen dolgok az életben: vágyunk rá, elképzeljük, hogy de szép is lenne, minden nap a libacombot rágcsálni, de a lelkünk mélyén tudjuk, hogy nincs a dolognak realitása.
Új Szocialista Párt kell, vagy ha az nem megy, egy másik pártra van szükségük a baloldali értékeket elfogadó szavazóknak, és az sem baj, ha ehhez arra van szükség, hogy ez a párt elfogadjon liberális és  demokrata elveket is.
Mindenesetre szociálisan érzékeny és reális programot kell, hogy célul tűzzön, emellett az sem baj, ha megnyerő képet mutat a választók felé.
Szóval, bízzunk a közös értékek felismerésében, de tartsuk szárazon a puskaport…


:O)))

PRODUKÁLNI KELLENE...

No, az ünnepen is túl vagyunk, vége a dumák évadjának.


Orbánéknak produkálniuk kell, méghozzá konkrét lépéseket kell tenniük a gazdaság fejlődésének érdekében, és ha a Vezér azt hiszi, hogy ennek a legmegfelelőbb módja az útonállás és bankrablás, akkor téved.

A nemzetközi pénzvilág figyel, elemez és jövőbeni döntéseinél mai tapasztalatait is figyelembe veszi, - a rövid távú bevétel-növekedés árát hosszú távon komoly kamatfelárakkal fizethetjük meg, és akkor még a befektetői szándékok valószínű elbizonytalanodásáról nem is beszéltünk.

Orbán nemigen lehet tisztában azzal, hogy mennyire fontos a gazdasági életben a jogbiztonság és hogy mennyire rendkívülinek kell lennie a körülményeknek ahhoz, hogy a gazdaság szereplőit a maihoz hasonló helyzetbe hozhassa egy állam anélkül, hogy elveszítené a bizalmukat.

Márpedig – minden ezt bizonygató duma ellenére – nálunk nincs rendkívüli gazdasági helyzet, hacsak az nem irritálja a Vezér lelkivilágát, hogy az általa oly plasztikusan lefestett, nyomorban fetrengő és összeomlott gazdasággal rendelkező országban vannak virágzó cégek, vannak az emberek egyéni számláin összességében ezermilliárdokra rugó megtakarítások, és egyelőre még nem kell az utcán éhezésbe belehalt nyugdíjasok tetemein áthajtani a páncélozott kocsival…

Mindenesetre valaki elmondhatná neki, hogy idáig még semmit nem tett magyarember jövője és biztonsága érdekében, kivéve a családját és a haverjait, akiknek már gondoskodott a jólétéről az új adórendszerrel az új öröklési szabályokkal, a vagyonadó megfúrásával, - szóval Gazsika jövője akkor is biztosított, ha esetleg mégsem belőle lesz a Manchester középpályása…

Mindjárt hétfőn persze folytatódik a rablás, a nyugdíjakból harap egyet Selmeczi szenátor-asszony, és aki szemügyre veszi a fogazatát, abban egy csepp kétség sem marad, hogy az a harapás rendes harapás lesz.

Egyelőre langyos értelmiségi beszélgetéseken túl sehol egy morcosabb hang a tervezett lenyúlás ellen, sehol egy értelmes magyarázat arra vonatkozóan, hogy miért is jobb a magánnyugdíj, mint az állami, pedig hát ez nagyon egyszerűen elmagyarázható lenne Targoncás Józsinak is, aki nem hülye, csak tájékozatlan.

El kellene neki mondani, hogy te Józsi! Ha az állami nyugdíjba pakolod a lóvét, akkor az állam azt csinál vele, amit akar a te hátad mögött, a tudtod nélkül, és ahogy befizeted neki, azonnal el is költi a pénzt, így aztán nem is kamatozik neked egy fillért sem.

Ellenben a magánnyugdíj esetében neked minden nap pontosan meg tudják mondani, hogy mennyi van a számládon, azt törvényben szabályozott módon, alacsony kockázattal biztonságosan befektetik és a tőkéd egyre nő.

És a legnagyobb differencia az pedig az, te Józsi, hogyha holnap keresztülmegy rajtad a kamion, amit éppen pakolsz, akkor az odáig befizetett pénzed a kamataival együtt megkapják a gyerekeid, akik majd hálás szívvel emlékeznek rád, hogy mennyi eszed volt, amikor nem annak a rablóbandának adtad oda, akik már a jövő hónapban is a te pénzed rabolják gátlástalanul.
Merthogy a te munkabéredből levont járulékot nem utalják az általad választott nyugdíjpénztárba a te számládra.
Ehelyett a közgazdászok mindenféle explicitet meg implicitet meg tőkenövekményt és pilléreket emlegetnek, amitől a mi Józsinkra rászakad a mérhetetlen álmosság és átkapcsol a Vidám Csöcsibabák együttes klipjére…

De vége van a dumák évadjának a szocialistáknál is, - egy csomó időt már így is lazán elcsesztek.
A gyors és hatékony átszervezésnek nyoma sincs, - egyelőre a párt egyik fele áll a tükör előtt és azt nézegeti benne, hogy ki is ő tulajdonképpen és mi is lenne jó, - ha balra húzná a lábai között lengedező frakcióját, vagy ha nemzetiszínű masnit kötne rá – hadd örüljön neki, akinek szánja.

Másik fele a pártnak meg ott totyorog, mint a tojógalamb a jelenleg rendelkezésre álló legjobb séf körül és várja, hogy mit is szolgáljon fel a népnek.

De a séf is el van foglalva a többedik szakácskönyv megírásával, jóllehet ő már kitalálta nagyjából, hogy ki is ő tulajdonképpen, és most lehetne talán már elkezdeni főzni is, meg mondjuk tánc és énekkart szervezni, ha már legutóbb a one man show nem aratott osztatlan közönségsikert.

Aztán a pártban abba lehetne hagyni a torzsalkodást is, mert a vezérkar könnyen úgy járhat, mint az a tamburmajor, aki bekanyarodott az utcán, a zenekar meg egyenesen ment tovább – nélküle.

Vitázni lehet, de gusztustalankodni, mint legutóbb Szanyi barátunk tette volt a legutóbbi rendezvény pénzelszámolását emlegetve, talán nem kellene.

A baloldal vagy együttműködésre, vagy halálra van ítélve, ezt kellene már végre megérteni az újsütetű ideológusoknak, mert már nekem is rettenetesen elegem van ebből a vircsaftból, és könnyen meglehet, hogy legközelebb nem megyek el szavazni, jóllehet ez olyan lenne a gyerekeimnek, mintha apjuk kihajigálta volna a számítógépet az ablakon - az irrealitás diadala a való világ felett...

Persze meglehet, hogy Tibor barátunk majd megírja, hogy a baloldalnak nincs is szüksége a szavazatomra, jóllehet én már akkor baloldali voltam, amikor az utcán ott szaladt mellettem a nadrágomba kapaszkodva és kiabált, hogy katonabácsiaggyonjelvényt…

Vannak dolgok, vannak nézeteltérések, amelyeket zárt körben kell megvitatni, és sajnos el kell viselni a másik irányvonal szagát, - ha valakit meghívnak az elnökségi ülésre, akkor oda el kell menni, és ha alakul egy platform, akkor gratulálni kell, és gesztusokat kell tenni a másik fél felé, mint tette ezt Mesterházy most nagyon dicséretesen.

És nem kell kikeményítve lenni, mert Szegeden vagy Angyalföldön szoci létünkre egyszer eltaláltuk a labdát, be lehet fejezni a pozíciókért való nyomulást és el lehet kezdeni az együttműködést.

És nagyon alázatosnak kell lenni - azokkal szemben is, akik átmenetileg itthagytak bennünket és azokkal méginkább, akik maradtak - nem lehet kihajigálni az autóból azt akié a kocsi azért mert a vezetési stílust kritizálja.

De legfőképpen dolgozni kell.

Sokat.

Szervezni, építeni a pártot, ütős PR és médiacsapatot szervezni, rádolgozni az internetre, merthogy ami most folyik az kevesebb, mint vöröshangyában az elvhűség.

Sok sikert hozzá…

:O))))

A bejegyzés olvasható a http://kapcsolat.hu/blog/produkalni_kellene URL-en is.