JAJ, DE MEGNYUGODTAM

Igazából akkor ijedtem meg, amikor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményt adott ki: nincs veszély, az ország földgázellátása szavatolt.

Fene tudja, erre a hétre elég lett volna amiatt megnyugodnom, hogy az uniós pénzcsap átmeneti elzárása nem is elzárás, hiányzott a francnak, hogy a gáz miatt is nyugodt legyek.
Sajnos, a dolog nem rajtam múlik, mint ahogy a NFM sem birtokolja azt a bazinagy franciakulcsot, mellyel Moszkva adott esetben elzárhatja az Ukrajnán keresztül vezető gázvezeték csapját, a miniszter is csak úgy lehet vele, mint mi – elolvassa az újságot és megtudja belőle, hogy gáz van.

Pontosabban nincs.
Vagy még elméletileg van, de gyakorlatilag csak addig, míg Putyin mérges nem lesz, ha a Krímben kér egy pohár vizet, de kénytelen helyette vodkát inni, mert a vízcsapot a Krímben az ukránok kezelik, csupa-csupa kis orbánviktor, terjedelmes egóval és rengeteg tartozással.
Mindenesetre úgy tűnik, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics rákényszerül az adómentes vodkafőzés engedélyezésére, Orbán keble dagadhat a büszkeségtől.

Közben a Nyugat rituális ijesztgetésbe kezd, ettől Putyin konzekvensen nem ijed meg, hanem jókat röhög, mert a Krokogyil helyett a magyar külügyminiszter nyilatkozatát olvasgatja, mely szerint Magyarország készen áll az Ukrajnába irányuló gázszállításra, ennek technikai feltételei adottak.
A nemzetközi kereskedelemben azt szokás eladni, ami a rendelkezésünkre áll, így hát valószínűleg technikai feltételeket fogunk szállítani Ukrajnának, éppen most vizsgáljuk, hogy megfelelő-e a fűtőértéke.

Azért büszkék vagyunk, hiszen a mi gázvezetékünk bármikor felveszi a versenyt a nyugati államok éveken keresztül forszírozott Nabucco gázvezetékével, sőt!
A mi vezetékünk legalább csövekkel rendelkezik, mégha gázt ugyanúgy nem tudunk bele biztosítani, mint a tervezett néhai Nabuccoba a Nyugat.
De ez errefelé senkit sem zavar, hiszen mit is érdekel bennünket Putyin meg a muszka, így hónapokkal a magyar-orosz gázár – tárgyalások előtt, bizonyára kedvező légkört teremthetünk, ha teljesen feleslegesen nyilatkozgatunk.

Persze félelemre semmi ok, legfeljebb majd megint megnyugszunk, és beígérünk egy Paks III. projektet, mit számít az nekünk, hiszen megígértük már a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítását, sőt, a tizennegyedik havit is.
Hogy nem tartottuk be az ígéretet?
Hát ígértük, hogy be fogjuk tartani?
Naugye!

Állati jól áll az ország, ötezer kilométeres körzetben nincs egyetlen baráti állam sem, viszont arra kiválóan alkalmasak vagyunk, hogy minden szomszédos állam velünk etesse hülye nacionalistáit, miközben a mi hülye nyilasaink boldogan cigányoznak meg zsidóznak, sunyiskodnak, randalíroznak, trianonoznak.
Hogy mi lesz ennek a vége, azt senki sem tudja, mindenesetre a nemzeti burzsoázia Lázártól Demjánig gennyesre keresi magát, és ha eljön az államcsőd szép napja, akkor majd előszedik a ládafiából a nagy szakértelemmel összegyűjtött vagyont, és mindent felvásárolnak, amit eddig még nem, vagy nem ők vásároltak fel.
Csak az első három napot kell túlélniük, mert a negyedik naptól már ismét érvényesül a bamba magyar szolgalelkűsége és megkezdődik a Nagy Magyar Tájékozódási Futóverseny az Aktuális Nagy Segg felé.

De szép is lesz!

Addig persze még kiadnak majd egy-két közleményt, mi meg megnyugszunk, csendben lapítunk és csettintésre nyelvet lógatva, farokfelcsapva rohanunk szolgálni, mint tették apáink, nagyapáink, dédapáink, ükapáink, szépapáink meg a sok Köbüki – fel egészen Ádámig, aki ránk jellemző módon almát evett, mikor ott sétáltak körülötte a szépen hízott paradicsomi libák is.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben, amikor az észt osztogatták, nem mi álltunk ott a sorban – mi akkor is valószínűleg stadiont építettünk a mennyei libalegelőn, azt tartottuk időszerűnek.
Most is, mikor a legfrissebb felmérések szerint a magyar szurkolók körében a legnépszerűbb labdarúgó-csapat a Barcelona.
Ami azt illeti, ezt elhiszem - házi felméréseim szerint a fiam a Barcelonának, az unokám a Reál Madridnak drukkol, míg hajdan Dózsa szurkoló édesanyám a Manchester United lelkes híve.
Ő már csak tudja, kinek kell drukkolni, Göröcsön, Fazekason és Benén szocializálódott.
Olvasom, valamelyik polgármester udvariasan elhárította Kósa Lali meghívóját a debreceni stadionavatóra, ebből is látszik, hogy a jobboldali nem mindenképpen az idióta szinonimája, vannak még, akik gondolkodnak azon az oldalon is.
Majd amikor rákovácsolják lábára a bilincset a focilabdányi vasgolyóval, együttérzéssel gondolunk rá.

De legyünk optimisták – a felcsúti stadion lelátóinak fagerendáit már elkezdte rágni a szú, Viktor nemsokára már nem fog tudni aludni a percegéstől.
Az idő nekünk dolgozik…

:O)))

KÉNYES HELYZETBEN

Ül Viktor a helikopterben, töri a fejét piszkosul, de nem jut dűlőre sehogysem.
Hogy enné meg a fene ezt a Viktort, a Janukovicsot,  ezt a pipogya majmot, aki megpocsékolta ezt a dicső nevet a teszetoszaságával, aki nem volt képes tanulni tőle, nem értette meg, hogy csak akarni kell és megy minden, nem kell lacafacázni, legfeljebb jönnek a jogászok és elvitatkoznak, oszt jónapot!

Pedig olyan szépen alakult minden, csak bele kellett kiabálni a szócsőbe a parancsnoki hídon, és a Hapci repülőgéphordozó engedelmesen kelet felé fordult, utasai meg azt se tudták, mi történik velük.
Sajnos, most egyszerre, egy lyukból kellene fütyülni a Россия – священная наша держава-t, meg a Star-Spangled Banner-t, de hiába csücsörít – pedig ahhoz ért nagyon – sehogy sem akar sikerülni, de még az Örömóda sem hallik ki a hangzavarból.

A helyzet egyébként sem egyszerű, ott ül a Kárpátalján a százötvenezer magyar, - na jó, annak a fele nem Fidesz szavazó, azokért nem kár, de a többiért, akik nálunk veszik fel a nyugdíjukat és ránk szavaznak, azokat azért nem kellene ellenünk fordítani.
Egyébként meg egységesen rettegnek, mert az ukrán nacionalista talán még a magyar nacionalistánál is borzasztóbb, és nem kizárt, hogy valamelyiknek eszébe jut, hogy mit is műveltünk mi a II. Világháborúban Ukrajnában, mint megszálló csapatok a haza hősies védelme keretében, és akkor nem lesz jó magyarnak lenni Kárpátalján.

Nemcsak, hogy jó megoldás nincs, de megoldás sincs, csak kínlódás van, hiszen NATO-tagként egyértelmű, milyen illemszabályok vonatkoznak ránk, de olyan sok szép milliárd látszik kicsúszni a Család kezéből, amiért nem csoda, ha fáj a szív – elszállni látszik a sültliba...

Közben a magyar politikusok természetesesen elkezdenek hülyeségeket beszélni, merthogy ha az egyik mond egy marhaságot, akkor a másik rátromfol egy még nagyobbal, azzal pedig, hogy mi történt itt tulajdonképpen, senki sem törődik.
A kormányzat nem esik ebbe a hibába, hanem hallgat, legfeljebb a kormány tűzoltója, Martonyi külügyminiszter mond egy-két semmitmondó általánosságot, de ellenfelei közül megszólal Fodor Gábor világhatalmi tényező, megszólal Bajnai Gordon – mindketten jobban tennék, ha csendben maradnának, hiszen ez a nagyfiúk játszmája, ilyenkor már, ha valakinek melléütnek, az is halálos lehet.

Természetesen azonnal felüti a fejét a russzofóbia, mindenki szidja Putyint és Oroszországot, ahelyett, hogy rászánna egy órát a térkép tanulmányozására.
Rá lehetne hamar jönni, hogy Oroszország nagyhatalom, még ha egy rossz döntés következtében fel is kellett adnia szuperhatalmi pozícióit, ha rakétáit nem is - de magyar politikusnak ezt az országot alábecsülni minimálisan is nevetséges.
Azon meg már csak röhögni lehet, hogy magukat láthatólag komolyan vevő emberek úgy beszélnek Putyinról, mint a mesékben a gonosz vasorrú bábáról.

Putyin egy világhatalom első embere.
Ő felel azért, hogy amit elődei emberek millióinak élete és nyomora árán felhalmoztak katonai és politikai erőben, geopolitikai pozíciókban, azt ne kótyavetyéljék el a semmiért.
Amúgy meg a klasszikus óvodás szemlélet szerint nem is ő kezdte, ő csak visszaütött, mint ahogy visszaütött Grúziában is néhány évvel ezelőtt, mikor a grúz elnök katonai erő alkalmazásával fel akarta borítani a status quo-t.
Amerika és szövetségesei nem mondtak le arról a régi, szép angolszász törekvésről, hogy Oroszország köré egy egészségügyi gyűrűt telepítsenek, azaz olyan államokkal vegyék körül, melyek akármelyik percben veszélyeztethetik Oroszország biztonságát, csökkentsék katonai és politikai mozgásterét.
Ennek volt része a grúz akció, ennek része Ukrajna leválasztásának terve Oroszországról, a szép elképzelés a Krím majdani elvételéről - nem első esetben.

Lord Cardigan és Lord Raglan, az angol kötőipar felvirágoztatói erről sokat tudnának mesélni, merthogy ők voltak 1854-ben, a krími háborúban az angol lovasság parancsnokai – akkor is geopolitikáról volt szó, - az orosz birodalom kijutásáról a meleg tengerekre a Boszporuszon és a Dardanellákon keresztül.
Az orosz Fekete-tengeri Flotta támaszpontjának helyzete ugyan szerződéssel rendezett a század első felében, de utána?

És megengedheti-e Oroszország azt, hogy közvetlenül a határai mentén egy vele nyíltan ellenséges állam jöjjön létre, egy vele szemben álló ellenséges katonai szövetség potenciális tagja?
Mert azt – gondolom – jól megtanulták Gorbacsov és a Szovjetunió sorsából, hogy mennyit értek a katonai téren tett nyugati ígéretek.
Oroszországot – csakúgy, mint minden államot, kivéve az ilyen törpediktatúrácskákat, mint a mienk is, ahol a diktátorocskák magánzsebébe befolyó pénz beszél – érdekei vezérlik és ezek az érdekek most éppen nem esnek egybe a Nyugat vélt érdekeivel.
Putyinnak ezeket az érdekeket kell képviselni, és ő nem lesz olyan teszetosza, mint Gorbacsov volt.
Meg lehet bizonyos dolgokról egyezni vele, de a sajtot nem lehet kiénekeltetni a szájából, mert nem hülye, és a mögötte álló apparátusban sem Szijjártó Petik meg Selmeczi Gabikák ügyködnek.

Putyin valószínűleg nem fog bevonulni Ukrajnába – akik most ott vannak, azok ott is voltak - a Krím feletti ellenőrzés soha nem volt az ukránoké, az erre irányuló törekvéseik illuzórikusak voltak és azok ma is.
Putyin célja vélhetőleg az, hogy az Oroszországgal határos középhatalom ne legyen ellenséges, emellett nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Ukrajna lakosságának 17 % - a orosz, és a maradék egy része is lelkileg még mindig inkább szovjet, mint a zűrzavaros, sikertelen és szegény Ukrajna híve.
Romániában a magyarok részaránya 6,5 %, és meglehetősen érzékenyek vagyunk sorsuk alakulására, ha jól emlékszem…

Nem a katonai megoldás az egyedül üdvözítő, bár az orosz hadsereg számára nem lenne túl kemény falat az az Ukrajna, melyben az orosz tüntetők második világháborús egyenruhát viselnek, és amelynek hadseregéből a tisztek tömegesen állnak át az oroszokhoz.
És hát ugye, Ukrajna energiahordozók tekintetében 85%-ban importra szorul, ennek pótlására pedig a Nyugat fizikailag sem képes, de nem is hinném, hogy elkezdenék a Dnyeperbe kanállal hordani a vizet.
Így aztán Putyin egyet teker a gázcsapon, olajcsapon és Ukrajnában megáll az élet, nem vetnek, nem aratnak, nem fűtenek, nem közlekednek, megáll az ipar, a hadsereg, megáll minden.

Most elment Julia Timosenko egyezkedni Putyinnal, szerintem van esélye, hisz az élére állított helyzetben már senkinek nem érdeke a válság élezése, valami olyan megegyezésre vágyik mindenki, amellyel megőrizheti az arcát.
Nekünk meg a magyar kisebbséget kellene megőriznünk és a jó viszonyt Putyin Oroszországával, mely csak a saját érdekeit képviselte az Orbánnal kötött megállapodással, melyet meg kell vizsgálnunk alkalmasint, mert hozzánk is Ukrajnán keresztül érkezik az energia. Nem lenne baj, ha legalább tőlük nem függne a magyar energiaszektor.
De persze ehhez nem kardcsörtetés meg sarkantyúpengetés kellene, hanem diplomácia.

Bárhogy is alakul a helyzet, Orbánt mindenképpen fenéken kell billenteni, mert ez az ember képes feláldozni téged, a szüleid meg a gyerekeid is, csak, hogy a Közgép rendelésállománya rendben legyen.
Várjuk meg türelmesen, míg a nagyfiúk kiegyeznek. 

:O)))

DIPLOMÁCIAI OFFENZÍVA

Diplomáciai offenzívába kezd Orbán Viktor - ezzel a címmel tudósít a Magyar Nemzet arról, hogy a miniszterelnök hamarosan a mesés Keletre utazik.

A lap fideszes forrásai szerint Orbán rövidesen Oroszországba repül, ahol többek között tanácskozik majd Vlagyimir Putyin államfővel is.
A Népszabadság szerint Moszkvában valószínűleg aláír egy államközi szerződést az oroszokkal az atomenergetikai együttműködés meghosszabbításáról, a paksi atomerőmű bővítéséről.

Hiába, a mi Bruszilov tábornokunk sosem pihen, kevesebbet alszik, mint Sztálin elvtárs, márpedig ő sem volt egy mormota-alkat, ami azt illeti.
Annál vérfagyasztóbb nincs, mint amikor a kártékonyság a szorgalommal párosul.
Miután – rossz nyelvek szerint – nem oly régen Grazban elemet cseréltek benne, most kell valamit tennie, nehogy belepunnyadjon az ambíció, így hát meglengette ősei kardját és meghirdette a Kelet leigázásának programját, melyet mára már nyugodtan besorolhatunk fixálódott rögeszméi körébe.

Hogy elvándorol egy nyelvlengetésre Putyinhoz, az nem meglepő, hiszen minden állam minden vezetője tudja, hogy a politikai kapcsolatok egyik kiemelt haszna éppen a gazdasági területeken jelentkezik.
Minden állami vezetőnek feladata az, hogy a hazai cégeket megrendelésekhez, munkaalkalmakhoz segítse, és ennek a feladatnak jelen esetben szeretett miniszterelnökünk eleget is fog tenni.
Az iparkodás is indokolt, hiszen az ördög nem alszik, jönnek a választások.
Ki tudja, ha esetleg az ellenzék roppant életrevaló politikai formációja nyer, akkor mivel kenheti majd meg kenyérkéjét a jelenlegi kormánypárt gazdasági holdudvara, melynek gyomrát - mint gondos gazda a disznajáét - már meglehetősen eredményesen kitágította a mi kis maffiánk.
A helyzetet jelen helyzetben csak tovább egyszerűsíti a magánérdek és közérdek egybeesése, még akkor is, ha ez a közérdek egy meglehetősen jól körülhatárolt közösségre vonatkozik, melyet börtönben látni lenne a valóságos közérdek.

Mindenesetre egy atomerőművet felépíteni irgalmatlan nagy üzlet - ha abból csak azt építi fel a – mondjuk - Közgép, ami betonból vagy acélból van, akkor sem kis falat, és az sem véletlen, hogy az említett cég már ott toporog a nukleáris ipar házatáján egy közbeszerzéssel elnyert nukleáris hulladéktároló építése kapcsán.
Ha az állam a maffiáé, - márpedig jelenleg ez a helyzet – akkor az állami cégek megrendelései is a maffia hatáskörébe kerülnek, a paksi felújítást és a bővítésnek nevezett második atomerőmű felépítésének sorsa sem tűnik kiszámíthatatlannak.
A legjobb ebben az, hogy az évszázad lopása nagy diplomáciai sikerként lesz előadva, jóllehet az egész projekt létjogosultsága vitatható.
Függetlenül attól, hogy mi az én véleményem, meg hogy mennyire kártékony bandának tartom a méregzöldeket, ezt a kérdést komolyan vizsgálni kellene, hiszen a magyar ipar nem tűnik annyira virulensnek, hogy energiaigénye belátható időn belül megtöbbszöröződjön.
És ha még nőne is, akkor sem biztos, hogy nem lenne-e célszerűbb a nemzetközi piacról beszerezni a szükséges energiát, esetleg befejezni Bős-Nagymarost vagy fejleszteni a szélerőmű-parkokat.

Természetesen az oroszoknak is üzlet egy atomerőmű-építés, és ha Viktorunk őket akarja felkérni a feladatra, nem lesznek ostobák tiltakozni.
Lehet itt kis árukapcsolás is, hiszen esedékesek a gázár-tárgyalások, könnyen lehet, hogy a paksi bővítés a barter része lesz, emellett a világító nyulak, a híres-neves magyar paksifülesek exportja is a csomag része lesz.

Ha már a Vezér világgá megy, akkor ad a rögeszméjének is és felkeresi Kínát, ahol várhatólag jelentőségének és hazánk súlyának megfelelően foglalkoznak majd vele.
Kína lakossága évente tizenkét-tizenhárom millióval növekszik, csak, hogy a súlyunkat érzékeltetni tudjam.
Területe százszor akkora, mint Magyarországé, ha minden magyar mögé kínaiak állnának, akkor fejenként úgy ezerkétszáz kínai jutna mögénk – vagy elénk, ez igazán csak döntés kérdése…
A tizenkétmilliós Peking csak a harmadik legnagyobb kínai város, a legnagyobbról pedig száz magyar fogorvos közül kilencvenkilenc nem is hallott, Csungkingnak hívják és harmincmillióan laknak benne.
Hogy egy ekkora országgal lehet-e mutyizni, azt nem tudom, érdeklődéssel várom a fejleményeket. Ami azt illeti, a kínai nem egy kapkodós népség, mozgásba lendíteni őket nem egyszerű.
A vonatkozó vicc szerint Magyarországot mozgásba hozni olyan, mintha egy horgászladik lenne, Oroszországot mozgásba hozni olyan, mintha repülőgép-hordozó lenne, Kínát meg olyan, mintha a kikötőt akarnánk mozgásba lendíteni.

Mindenesetre, az biztos, hogy a súlyunknak megfelelően fognak tárgyalni a Vezérrel, aki sutba vágta a Tienanmen teret, Tibetet, a dalai lámát, a kommunizmust, mindent, és nagy reményekkel tekint a Mennyei Birodalomra, ahol egyébként a hozzá hasonlóan tolvajkodó állami tisztviselőket puritán egyszerűséggel nyilvánosan le szokták fejezni.
Érdeklődéssel várom, hogy a viadalból a kínai sárkány vagy Süsü kerül ki jobban?

De az offenzíva nem áll meg itt, Viktátorunk fel fog keresni számos arab államot is, és ekkor kell figyelni igazán, mert ha Szíriába megy, akkor annyi Aszadnak, de a többieknek - akikkel találkozik - is meg vannak számlálva napjaik.

Tervben van még európai vezető politikusokkal tartandó találkozások sorozata, erről meg a konszolidált polgári család jut eszembe, akihez látogatóba érkezik az alkoholista, büdös és gusztustalan rokongyerek, akit kivágni nem illik, szeretni meg nem lehet.
A nagy utazási láz csak arra jó, hogy nehogy már eszébe jusson valakinek megkérdezni tőle: te Viktor, miért is vagy te kiközösítve a demokratikus államok közösségéből?
Hogy van az, hogy senki ide be nem teszi a lábát?
Mi az oka annak Viktor, hogy a külföldi tőke úgy kerül bennünket, mintha leprás lenne az ország?
Miért van az, hogy hírünk a világban elképesztő mértékben romlott az utóbbi években?
Ezek a kérdések igen jól mutatnának egy nemzeti konzultációs kérdőíven, hát miért nem szerepelnek rajta?

De mindegy is, hiszen Törökországban kijelentette a Vezér - mielőtt még a tömegtüntetések a török elnök ellen megkezdődtek volna - hogy  “a jövendőbeli sikeres magyar gazdaság alapjait leraktuk, de szükségünk van még jó néhány évre, hogy ezt a munkát ki tudjuk teljesíteni és be tudjuk fejezni”.
Remélem, ez is olyan sorsra jut, mint a szocializmus építése, melynek alapjait szintén leraktuk, már csak pár évre, évtizedre lett volna szükségünk hozzá, hogy virágba boruljon az ország.

Persze ne adjuk fel, hiszen reménykedhetünk – az európai gazdasági növekedés motorja ugyanis Közép-Európában lesz, mint ezt megjósolta, szintúgy Törökországban.
Jelentem, a motor már készül, csak az a baj, hogy a konstruktőr már minden mozdítható elemét ellopta, de ne bánkódjunk, van még ebben az országban gép, mely pótolni tudja – úgy hívják, hogy KÖZGÉP.
Ez a gép forradalmian új, mert nem elég, hogy forog, de el is lop mindent, így már csak ki kell terjeszteni a hatókörét Európára és szorgos népünk boldog lesz.
Vagy megboldogul, vagy hogy is…

:O)))