A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Roosevelt tér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Roosevelt tér. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 23., szerda

CSONTIG...

Nagyon vicces.


Hiába törtem a fejem, nem igazán tudtam rájönni, hogy miért is kell szegény jó Rooseveltet piszkálni a Lánchíd előtti tér átkeresztelésével.
Egyébként sem kedvelem a közterületek neveinek állandó macerálását, a táblacsereberéket.
Kicsit gyermeteg dolognak tartom ezeket a mágikus aktusokat, az átszellemült pofával végrehajtott babrálást lényegtelen dolgokkal, miközben a főváros a turiban beszerzett járművekkel közlekedve, koszban, kátyúban, kutyaszarban él egyik napról a másikra, - akkor a valóságos gondok megoldása helyett jön a Prézli tér…
Még a végén megérem, hogy ki lesz írva a falakra: Demszky gyere vissza, minden meg van bocsájtva!
Na, ma aztán megvilágosodtam, mint liba az úsztatón, - kiderült mire megy ki a játék.
A Tarlós csomag tulajdonképpen Viktor egy forró nyalintása Amerika alfelének, ugyanis a Szabadság teret szeretné átkeresztelni Roosevelt térré, - ne ingereljük tovább az amerikai nagykövetet a tér mai nevével, még a végén azt képzelné, hogy komolyan gondoljuk.
Tarlós itt csak báb, nem kell őt e tekintetben sem komolyan vennünk, különösen, ha a csomag másik elemét is szemügyre vesszük.
Merthogy Viktor a következő nyelvcsapásával a Jobbik híveinek ánuszát bizsergeti - Tarlós ugyanis bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdeményez a Szabadság téri szovjet emlékmű áthelyezéséről a moszkvai polgármesterrel.
Gondolom azért, merthogy a moszkvai polgármester az ő diplomáciai szintje, akinek ugyan az emlékmű ügyében semmiféle kompetenciája nincs, de úgy lehet csinálni, mintha.
Ehhez a Fidesz nagyon ért, diktatúrácska, mintha jogállam lenne, ország, mintha demokratikus lenne…
Hogy Tarlóst úgy fogják elhajtani, mint Julcsa a libát, ha a vetésbe ment, ez kétségtelen, erre nem is kell sok szót fecsérelnünk, a kezdeményezés eleve hamvába hótt.
Az emlékmű helyzetét államközi szerződés rendezi, léte az oroszok számára is presztízskérdés, létjogosultságát pedig a magyarországi harcokban elesett szovjet katonák tíz és tízezrei legitimálják – nem kellene ezt a kérdést megbolygatni.
Hacsak nem akarjuk, hogy a magyar katonasírokat a kölcsönösség elve alapján áthelyezzék, mondjuk egy formás tömegsírba a vlagyivosztoki állatifehérje-feldolgozó mellé, merthogy a jelenlegi magyar katonai temető meg az emlékmű meg nekik van útban.
Ha Galina Boldirjevkában kiballag a rétre balalajkát szedni, akkor mindig eszébe jut, hogy nem messze innen ölték meg az apját és a bátyját azok az idegen katonák, akiknek a sírját most naponta nézegetheti, holott a szíve tele van a gyilkosok iránti gyűlölettel, - hát eltűrhetik ezt az orosz hatóságok?
Szerintem nagyon jó helyen van ez az oszlop, jóllehet percnyi kétségem sincs, hogy eltávolítása remek helyet szabadítana fel egy Trianon emlékmű számára – esetleg lehetne rekonstruálni akár az irredenta emlékművet is.
Talán éppen ezért van jó helyen..
Ez az obeliszk figyelmeztet bennünket arra, hogy hová vezethet a politikai vakság, a külpolitikában kötelező óvatosság hiánya, a nemzetieskedő kivagyiság és az agresszív ostobaság.
Egyébként sem tartom valami nagy ötletnek Oroszország ingerlését, különösen egy Tarlós kaliberű politikus esetében, akinek egyébként sincs semmiféle diplomáciai érzéke, legfeljebb csak rossz modora van.
Kezdte a Moszkva tér átkeresztelésének szép ötletével, most folytatja a Szabadság téri obeliszk áthelyezésének ötletével – nevetséges a koma.
Persze ezt Viktor nélkül nem merné megtenni, ez ne is legyen kétséges.
Viktor számára kétségtelenül nagyon sokat jelentene, ha az amerikaiak szóba állnának vele, de ennek valószínűségét meg elcseszte egyszer már az ikertornyok lerombolásakor tett idiótáskodásaival, és hát, ami azt illeti, most, Líbia ügyében sem volt túl szerencsés a nyilatkozata.
Van az úgy, hogy egy kis ország nem engedheti meg magának, hogy ne álljon legfőbb szövetségese mellé, ezt Kádár is felismerte a Csehszlovákiai bevonuláskor – igaz, ő fényévekkel jobb politikus volt, mint a mi kis pökhendink.
Szóval gyenge ez az ötlet, kíváncsi vagyok, hány dollárcentet jelent majd az olaj és gázszállítások lassan aktuálissá váló ártárgyalásain, de olcsón nem ússzuk meg, az biztos.
Most a tér utcatáblái jelentik Orbán Márai-kötetét, most ezzel házal, ezúttal az amerikaiaknál.
Szánalmas az ostobasága, a felesleges és gusztustalan nyalás Amerikának, az oroszok teljesen felesleges ingerlése, melynek az árát nekünk kell majd megfizetni.
Amerikának nem seggnyaló kell – abból van nekik elég – nekik egy stabil, megbízható szövetséges kell.
Orbán nem tudja ezt a benyomást kelteni.
Kár.


:O))))

2011. március 22., kedd

TEREK, TERVEK, TEMETÉSEK

Leváltjuk Rooseveltet.
A Magyar Tudományos Akadémia környékén minden rendben van, a kutatások zavartalanul folynak, az akadémiai intézmények példásan működnek, így aztán Pálinkás Józsefnek az alkotmányozás bagatell munkája mellett maradt még rá ideje, hogy javaslatot tegyen a névváltoztatásra.
Elképzelem a jelenetet – ül a nagytekintélyű atomfizikus a dolgozószobájában, kinéz az ablakon, elmereng a Lánchíd látványán, aztán tekintete megpihen a Budai Vár impozáns épülettömbjén, vet egy lusta pilantást az álamfő mai és a Viktátor majdani rezidenciájára, aztán tekintete megpihen a tér egyik névtábláján.
Hirtelen a fejéhez kap, eszébe jut, hogy ő tulajdonképpen jobboldali elkötelezettségű, és ha ezt nem manifesztálja meggyőzően, akkor a Horn Gyulától kapott kitüntetése marad az egyetlen említésre méltó állami kitüntetése.
Okos ember, attól akadémikus, sőt elnöke a többi akadémikusoknak, hát nem kell sokat töprenkednie, a helyzet adja a megoldást, - mi keresnivalója van itten ennek a Rooseveltnek?
Csak a zűrzavart fokozza, hiszen volt ebből a márkából több is, a nép egyszerű akadémikusa meg ahelyett, hogy azon törné a fejét, hogy mi is az a hem-hemoxigenáz-ferritin rendszer, inkább azon töri a fejét, hogy ez a hely itten a Theodore-ról vagy a Franklin Delanoról van elnevezve.
Szerencsére az elnök tudja, hogy ez a hely a ravasz kommunista aknamunka eredményeképpen a magyar katonai dicsőség egyik sárbatiprójáról, Sztálin puszipajtásáról van elnevezve.
Éppen itt az ideje, hogy véget vetve ennek szép példáját lehessen adni a pártos elvhűségnek, hajrá Magyarország, hajrá mogyorók!
Még szerencse, hogy a főpolgármesteri székben olyan ember ül, akinek széles látóköre mellé pompásan illik a névváltoztatások iránti elkötelezettség, - egy amcsi megy, egy amcsi jön, majd iszunk rá egy felest a Prézli téren!
Én ezidáig ugyan úgy gondoltam, hogy az Akadémia elnökének feladata elsősorban az Akadémia működésének biztosítása, akadémikustársai munkájának elősegítése, de mára belső fény és hang meditációval megvilágosodtam, elöntött Buddha békéje, mert beláttam, erre a feladatra egy mindenhez értő szakértő kell, az utolsó magyar poliészter, vagy mi is…
Érdekesek az emberek, a hiúságuk határtalan, így kerülhet aztán egy elismert tudós méltatlan helyzetekbe, csak azért, mert nem tud nemet mondani.
Így kezd el alkotmányozni az atomfizikus, holott az Akadémián belül is minimum ötvenen alkalmasabbak erre a feladatra, így tesz névváltoztatási javaslatot, holott van ott történész zsákszámra, a hatalom meg kihasználja a hiúságát és használja, felhasználja, kihasználja, aztán – ha nincs szerencséje – majd el is dobja…
Merthogy a hatalom meg éppen nem tud mostanában mit kezdeni magával, retteg a népszerűsége elvesztésétől, ezért inkább elővette a Rejtőtől ismert hangszerét, a szimbolát, összecsavarta és most szimbolikus műveket ad elő.
Tereket nevez el és át, alkotmányozgat csendes magányában, meg ha átteszi a ceruzát az asztal egyik oldaláról a másikra, akkor ennek a műveletnek nevet ad, és valamilyen grandiózus terv keretében teszi - már annyi a terv, mint égen a csillag.
A tervek terve a Széchenyi-terv, ennek keretében azt tervezték, hogy a már megítélt uniós pályázatok pénzeit lenyúlják, és lássuk be, a terv már a siker felé tart.
Lehetett volna a magánnyugdíj-pénztárak megmentésére indított akció neve akár Döbrögi-terv is, merthogy a derék magyar nemes vette el Matyitól a libákat ellenszolgáltatás nélkül, hacsak a szerencsétlen libapásztor rojtosra vert fenekét nem tekintjük ellenszolgáltatásnak, de ezt már kihagyták Viktor fantáziadús spin doctorai, sajnos…
Már csak az újratemetések és a zászlóadományozások hiányoznak a repertoárból, de sajnos elfogyott az újratemetési alapanyag, és elfogyott a zászlóselyem is, - na, majd a kínai barátaink biztosan kisegítenek, mintegy melléktermékeként a magyar államadósság finanszírozásának.
Épül szépül Orbanisztán, magyarember boldog, egy Roosevelttel kevesebb, megmutattuk: kicsi a bors de fekete!

:O))))