Pedig olyan szépen, gördülékenyen ment a dolog, talán ez is lehetett a hiba.
Merthogy ez keltette azt a határtalan agresszivitást és elbizakodottságot, mellyel az éppen regnáló hatalom a másik két hatalmi ág – a bírói és a törvényhozói hatalmi ágak – sikeres, és szinte teljes megszállása után nekiment a mostanság egyre többek által a negyedik hatalmi ágnak tartott médiának.
Akinek jó a memóriája, még emlékezhet a rengeteg panaszra, melyet egy csücsöri jobboldali száj ejtett arról, hogy nincs médiaegyensúly, és ez a demokrácia érvényrejuttatása szempontjából tarthatatlan állapot.
Ma nincs oka a panaszra.
Aki még jobb memóriával rendelkezik, az arra is emlékezhet, hogy Horn Gyula miniszterelnöksége idején a Magyar Nemzetet támogatta, mert fontosnak tartotta a média sokszínűségének fenntartását, pedig hát ő, szegény, egy jó szó nem sok, de annyit sem kapott a jobboldali sajtótól.
Viszont demokrata volt, pufajka ide-oda.
Mára a helyzet úgy alakult, hogy a kisgömböc benyelt mindent, amihez csak hozzáférhetett, a többi meg ment a kukába.
Nem sunyi bujkálással, hanem melldöngetve tettek tönkre médiumokat, sztároltak és pénzeltek másokat, így aztán a megfélemlített médiamunkások ellenállási készsége megtört, különösen, mikor a vész nem állt meg a nyomtatott sajtónál, hanem elérte a televíziókat is.
A Népszabadság kézhez szoktatása már csak hab volt a tortán, így aztán ami ellenzéki oldalon maradt, az jószerivel a semmivel egyenlő.
A még – névleg – ellenzéki, demokratikus oldal eszmerendszerével rokonszenvező médiumok lassú átpozícionálása is folyik, kit megettek, kit megvettek, és az újságírókkal ugyanez a helyzet.
Aki szót emelt a gátlástalan és hazug hatalom ellen, az ma már nincs állásban, aki kritikus a hatalommal, az többnyire erősen meggondolja, hogy mit kritizál, így aztán leginkább olyan cikkek születnek, melyek kritizálják a hiéna és a vazallus sakálok bundájának trimmelését, kiemelve a kozmetikusok ügyetlenségét, de hogy ez a büdöspofájú és randa ragadozó tulajdonképpen mit csinál, arról szó sem esik.
Pedig az életünket, a gyermekeink és unokáink jövőjét zabálja fel.
Sokszor elnézte az ember a vezető zsurnaliszták rettenetes kínlódását – például az Újságíróklubban, ahonnan csak azért, mert a DK alapításának moderátora volt, kirúgta a tulajdonos Dési Jánost.
Szolidaritást a műsor többi résztvevőjétől nem kapott, a vadul kussoló megmaradt újságírókról azt hihette az ember, ezek tojásokon táncolnak.
Rossz volt hallgatni Bolgár György addig szokatlan óvatoskodását, de nem volt mit tenni – a demokratikus oldalnak alig maradt médiafelülete, azt kellett nézni-hallgatni, ami még látszólag a mienk maradt.
A TV2 is feladta a harcot: fogd a pénzt és fuss!
Egy kereskedelmi televízió természetesen elsősorban a pénzről szól, ha tulajdonosai azzal tudnak keresni, hogy apolitikussá válnak, hát akkor apolitikus lesz a műsorszerkezet, a politikát pedig a lehetőségekhez mérten távoltartják a nézőktől.
Itt szabták el Orbánék, az RTL pénzéhez nyúltak, mert nem tudták elviselni, hogy a legnézettebb televízió még mindig nem az övék.
A pénz pedig olyan a multinak, mint libának a kukorica - piszkosul szereti.
Rossz ötlet volt, az RTL megmutatja, hogy tud normális híradót is csinálni, és ami azt illeti, még mindig kíméletes, mert híradóját csak a késő esti kiadásban turbózza fel…
És még nincs is itt a kampány hajrája, amikor igazi, kövérre hizlalt kárt lehetne okozni a hatalomnak, de attól tartok az elszántságot látva, hogy közel a kiegyezés.
Ellenzéki rádió megdöglött, televízióban pedig aki nem szereti Orbánt, az nézheti a Paprika tévét.
Maradt még az internet, de az igazán látogatott portálok már jó kezekben vannak, jobb kezekben meg ott a Kurucinfo, míg a baloldal kezében jelenleg a csupasz jóindulata van.
A facebook, remek találmány, de akit igazán érdekel a politika, az nem onnan szeret tájékozódni, mert macerás és nem igazán megbízható, úgyhogy gyakorlatilag itt a vége, fuss el véle.
A Népszava haldoklása már csak szimbólum.
Viktor megmondta: célja a baloldal végleges felszámolása.
A legjobb úton halad, hiszen amiről nem beszélnek, az nincs.
Márpedig itt tizenöt éve csak arról beszélnek, amiről Orbán beszélni akar, a sok baloldali médiamágus meg a mai napig képtelen tematizálni a közbeszédet, jóllehet az élet jobbnál-jobb alapanyagokkal látja el őket.
De – sajnos – a mi mainstream médiánk beszari, számító és helyezkedő, az elveket mindig felülírják a csip-csup kis személyi érdekek, aki pedig kiáll, az olyan egyszál magában marad, mint liba a rókaketrecben.
Lásd Nagy Navarro Balázs esetét, mely szépen mutatja a magyar újságírás és az újságírók erkölcsi állapotát – tisztelet a roppant kevés számú kivételnek.
Helyezkedés, tojástánc, eladó lelkek, bulvármocsok és egyrészt-másrészt okoskodások – ez ma a magyar sajtó, beleértve az internetes portálok jelentős részét is.
Felmentő érvek mindig akadnak, mióta világ a világ – ma is talál, aki keres.
És sokan keresnek, hogy kereshessenek.
A demokratikus oldalon is.
A baloldalon is.
A ma embere sokszor nem is érti, mi vezethetett a fasizmushoz, a holokauszthoz, Rákosi diktatúrájához.
Most élőben lehet tanulmányozni a folyamatot, és hiú remény, hogy az út vége nem ugyanoda vezet.
Jobb sose jön, mondja a népi bölcsesség…
:O)))
