A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SZDSZ. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SZDSZ. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 29., csütörtök

AZ SZDSZ UTOLSÓ SÓHAJA

Fekszik az öngyilkos a koporsóban, már mindenki elsiratta, hátramaradt hozzátartozói új kapcsolatok után néznek, keresik a helyüket a megváltozott körülmények között – az élet megy tovább.

Aztán egyszercsak mozgolódás hallik a tetem felől, felül a halott és boldogan jelenti be: Gyurcsány márpedig alkalmatlan az MSZP megújítására.
Aztán hanyattdől és élvezi a végleges nyugalmat, szája szélén mosoly bujkál – még utoljára azért megtettem, amit tennem kellett!
A koporsón pedig büszkén virít a felirat: SZDSZ.
Kissé morbid a kép, de mit tegyek, ez jutott eszembe, amikor elolvastam a nol.hu-n Tóth Csaba: A Gyurcsány-párti "szavazó" mítosza című cikkét.
A szerző a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, politológus.
A Republikon Intézet egy magát pártpolitikailag független, liberális szellemi műhelyként meghatározó intézmény, amely a közéleti kérdések elemzésével, véleményezésével és javaslatok megfogalmazásával foglalkozik.
Célja a liberális szemlélet, szellemiség és megközelítés minél hatékonyabb közéleti megjelenésének és megvalósulásának elősegítése.
Az Intézetet fenntartó hasonló nevű alapítvány kuratóriumának elnöke Horn Gábor, aki komoly érdemeket szerzett a Gyurcsány vezette koalíciós kormány szétverésében, munkájának megnehezítésében, sok estben ellehetetlenítésében.
Nevéhez fűződik szocialistákkal közös kormányzásuk nyolc évének leggusztustalanabb beszólása a vizitdíjas népszavazás után, ő az egyik fő oka annak, hogy a mezei szocialista nem igazán tud mélységes bánattal tekinteni a bevezetőben bemutatott koporsóra.
Legyint egyet inkább, nyugodjatok békében.
Akit megnyert a liberális gondolkodásnak Kuncze Gábor, azokat ő és hozzá hasonlóan hasonlóan doktriner, öntelt és tehetségtelen társai zavarták világgá a liberalizmusnak még a környékéről is.
Hogy Tóth Csabának miért éppen most támadt ingerenciája megosztani magvas gondolatait a közzel Gyurcsány politikai alkalmassága tekintetében, ez maga a Nagy Titok, de hogy az ütemérzéke kiváló, az kétségtelen.
Maga a cikk hosszasan taglalja, hogy Gyurcsány miért népszerűtlen úgy az egyszerűbb néposztályok mint az emelkedett szellemiségű liberálisok között, akiket az SZDSZ oly jól képviselt, még nem is olyan régen.
Megállapításait a kívülálló megfellebbezhetetlen tárgyilagosságával teszi, feledve mindent, mit ő és elvbarátai összebarkácsoltak az átkos nyolc év alatt.
És feledve azt, hogy a liberálisok soha még nem kerültek annyira helyzetbe, mint éppen Gyurcsány Ferenc kormányában.
Kit érdekel ez már ma? 
A tárgyilagos szerző éppencsak az egészségügy reformjának kudarcát nem veri az exkormányfő fejéhez, de persze ezt egy következő cikkében még pótolhatja.
A szocialista párton belüli mozgásokat van olyan kedves egyszerű hatalmi harcként ábrázolni, melyben a gonosz Gyurcsány - akit mellesleg mindenki fenemód utál -  nyúlkál a párton belüli hatalom után, nem veszi figyelembe azt az ádáz harcot, melyet a jelenlegi megújulás iránt elkötelezett pártvezetés folytat a párt felemelkedéséért.
Ezt írja: „a párt vezetésével szembehelyezkedők magukat mintegy morális piedesztálra emelik: jelen esetben úgy téve, mintha a vita az MSZP megújításáról szólna.
Ez azonban naiv feltételezés.
Gyurcsány Ferenc két évig állt az MSZP élén, öt évig volt miniszterelnökként legmeghatározóbb politikusa, máig leggyakoribb szereplője.
Ha ennyi idő, a 2004-es sikeres entré és a 2006-os választási győzelem adta legitimáció nem tette lehetővé az MSZP „megújítását”, ugyan hogyan lehetne erre képes most, Magyarország egyik legnépszerűtlenebb politikusaként?”
Hát, szerintem nagyon, hiszen a ballaszt, ami hátrahúzta, mára elveszítette politikai befolyását, legfeljebb faluszéli intézetekben rágja a gittet, a hátrahúzó erők elleni harc pedig éppen a szeme előtt zajlik, ebbe volt éppen kedves fogadatlan prókátorként beledumálni – vagy lehet, nem is annyira fogadatlanul?
A párt megújításának terve arról is szól, hogy nyújtsunk politikai otthont a liberális gondolkodású és szociálisan érzékeny embereknek - ez alatt nem az SZDSZ vert politikushadai értendők, néhány tiszteletreméltó kivételtől eltekintve, - hanem azok, akik a való világban élnek és nem papírízű elvek megvalósítását akarják elérni, hanem egy nyitott, demokratikus, élhető és európai Magyarországot szeretnének a poros, nacionalista bezárkózás és a populizmus helyett.
Modern országot, ha úgy tetszik.
Persze azért a cikk végén kilóg a lóláb, a legnagyobb bánat az, hogy a LMP nem fog tudni együttműködni az őszödi beszéd és 2006 őszének Gyurcsányával.
Hát ez bizony sajnálatos.
Akkor bizonyára a Fidesszel fog majd együttműködni és én ezen valamiért nem is tudok csodálkozni.
Tulajdonképpen olyan ez az egész, mint amikor ott sopánkodik a döglött liba körül az egész família, csak az nem, aki etette, meg gondozta, mert ő éppen el van foglalva az új kislibák felnevelésével.
Szegény liba sorsán meg azok sopánkodnak legjobban, akik elfelejtették etetni meg itatni, sőt, még a legelőre vezető utat is elzárták előle – ők csak enni szerettek volna belőle, de azt aztán sokat!
Hol volt a tiszteletreméltó cikkíró 2006 őszén, amikor Gyurcsány az 56-os emlékművet koszorúzta?
Ott állt mellette?
Hol volt a kiállás az őszödi beszéd után a tisztességes és tisztakezű politizálás mellett?
Sopánkodás volt, meg jammerolás - hogy lehet ilyeneket beszélni – mint manapság is, Kertész Ákos esetében.
A cikk remekül beleillik az Avar - Mészáros féle Gyurcsány – ellenes, de alternatívát felmutatni képtelen szócséplések sorába, a liberálcsasztuska műfajának gyöngyszeme.
Szánalmas ez a helyezkedés is, az LMP mellett, amelyik még annyira sem liberális, mint amennyire zöld, pedighát zöldnek is csak a sárga-zöld színtévesztők nézhetik.
Ez nem liberalizmus, ez árulás.
Árulás a saját múlttal szemben, árulás az országgal szemben, melynek igennagy szüksége lenne egy olyan személyiségre, aki képes arra, hogy az Orbán elleni harc élére álljon.
Jelenleg ebből a politikus-típusból egyet ismerek.

:O)))

2010. március 22., hétfő

MDF-SZDSZ...

És Bokros.
Azon el lehet vitatkozgatni, hogy az MDF számára jó döntés volt e összebútorozni a magát SZDSZ-nek nevező pártronccsal, - könnyen meglehet, hogy ez a húzás ugyanannyi potenciális választót tántorított el, mint amennyit esetleg hozhat, még ha a liberálmaradványokhoz hozzászámítjuk a családtagjaikat, akkor is.
Ami ennél is meghökkentőbb, az a mód, ahogy ezt a döntést a felek elővezetik a közvéleménynek.
Normális ember azt gondolná, hogy az ifjú házasoknak elemi érdekük egy olyan szövetség felmutatása, amely a kölcsönösen elfogadható értékek tiszteletéről, a közös cél érdekében kötött kompromisszumokról és az együttműködésről szól, de úgy tünik, a szadi-kór fertőző, elkapta a Fórum eddig viszonylag békés népe is.
A szadi-kór olyan betegség, amelyik akkor éri el a szervezetet, amikor az már egyébként is szinte lét és nemlét határán van, - no, ekkor a tagság megbolondul és vad torzsalkodásba kezd semmit nem érő stallumokért, egymást tépve, gyötörve, mintha valaki fizetné őket szeretett pártjuk ellehetetlenítéséért.
Hiszen mi lehet kedvesebb a választónak egy belső viszályokkal terhelt pártszövetségnél?
Mi lehet az, ha nem a hatalmi harc, amely rábírja őt arra, hogy e mellé a pártalakulat mellé tegye a boldogító X-et?
És akkor még nem beszéltünk Bokrosról, aki hol dühöng, hol zsarolgat, de legfőbb kincsét, brüsszeli lakását azért nem adja fel.
Igaza is van.
A legtöbb, ami ebből a helyzetből kihozható az legfeljebb az a négy év, amit a két rozzant bárkán a lékek befoltozására és új legénység toborzására használhatnak a bánatos kapitányok, míg Bokrosnak mégiscsak módja nyílik kapcsolatai építgetésére, ápolgatására, nemzetközi reputációja továbbsmirglizésére.
Teljességgel érthető, ha nem is nagyon akar a magyar parlament díszes társaságában üldögélni, tűrve a bizton megjósolható fideszes és jobbikos ordas bunkóskodásokat.
Elgondolkodtam Csapody Miklós helyzetén is.
Húsz éven keresztül, sokszor igen nehéz helyzetekben is kitartott a Fórum mellett, és most oda kellene adnia az általa bizonyára sokszorosan kiérdemeltnek gondolt helyét egy egyébként is utált jövevénynek... - nem könnyű eset.
Római jellem kellene ahhoz, hogy összeszorított fogakkal és felemelt fővel vonuljon ki a politikából, vállalva a bukott politikus nem túl hálás szerepét. Arra ítélve, hogy a televízióban nézegesse a pártja frakciójában (ha lesz) üldögélő liberálist, aki alatt még meg se melegedne a szék, de akit már a - jobb esetben - fél parlament tolvajozna le, nokiás dobozt lóbálva.
Szóval nehéz szerelem ez, nem irigylem Dávid Ibolyát, aki olyan az MDF-nek, mint Kuncze volt hajdan az SZDSZ-nek.
Hát, majd kiderül, mi lesz a nóta vége, - mindennek dacára én azért szeretném, ha a parlament nem nélkülözné őket, - már csak az elmúlt húsz év emléke miatt sem...
:O)))