VÁLASZTÓJOG...

A Szocialista Párt leamortizálódott üdvöskéje döngő léptekkel masírozgat Pozsgay és Szűrös útján.

Tehetséges asszony, rövid idő alatt beérte őket, ami azt illeti, meg is előzte a két elaggott hadastyánt,

Hiába, no, a friss erő és a jobboldalon még alig használt állapot komoly előny, lehet őt felkérni erre-arra.

Lehet neki nyitni egy kis rést, ahol majd be tud rángatni kenetes dumákkal megbolondítható baloldali választókat a jobboldal táborába, azzal is törhet némi borsot a szocialisták orra alá.

A Nagyasszony mellett szól a sajnálat – bántották a mi kedvencünket – de hogy miért is bántották, az híveit nemigen érdekli, ők a szegény megtört nőt látják benne a nem túl képességes ám annál nagyralátóbb némber helyett, aki rengeteg kárt okozott pártjának.

Aki mindig valaki akart lenni és így lett a végén belőle első lépcsőben csak a szocialistáknál senki, de már buzgón dolgozik azon, hogy minősítését országossá tegye…
A Nagyasszony méltóságteljes képpel magyarkodik, már csak a párta hiányzik a fejéről, pruszlik a kebeléről, matyóminták, vitézkötések és néhány tekervény, oszt komplett Magyar Anya a trianoni országzászló tövéből…
Az általa hozott imázs egyébként már szocialista korában is megfelelt a jobboldali etalonnak, tökéletesen illeszkedett a magyar törzsi világhoz, csak éppen, amikor elkezdett politizálni, elvétette az irányt és számára idegen közegben kezdett mocorogni.
Magyarországot ugyanis két nagy törzs és néhány kisebb lakja, mint például Kenyát a kikujuk és a luók, mellettük többek között a maszájok és a Giriama törzs-a nyújtottmellű nők törzse.
A két nagy törzs nálunk is megtalálható, és nálunk is van néhány kicsi.
Az egyik nagy törzs tagjai arról nevezetesek, hogy zászlókat lengetve méltóságteljes képpel vonulásznak fel le, a törzs főnökének szava törvény – mit törvény - Alkotmány a törzs tagjai számára.
A törzs tagjai nem ismernek tréfát, sőt, a viccet se értik, ellenben bunkót lóbálva közlekednek és ha más törzs tagjaival találkoznak, akkor iparkodnak időveszteség nélkül azonnal agyonverni.
Harcok szüneteiben a bunkót törzsfőnökük személyi használatú szobraként imádják.
A másik nagy törzs arról ismerhető fel, hogy nincs egyetlen törzsfőnökük, helyette sok főnök van.
Ezek között akad, amelyik még a gyarmatosítókkal is szót ért és tud késsel-villával enni.
A másikat a vének tanácsa taszigálja előre, a harmadik meg ott szorongatja az üres pénzeszacsi torkát és úgy csinál, mintha még lenne benne valami.
Őt a vének tanácsa várakozó szeretettel nézegeti, ugyanis ő nem a népet akarja boldogítani, csak magát meg a haverjait – sunnyog is ahogy illik, amit akar, azt meg két fabatkáért elvégzik a vének.
Mondjuk az furcsa, hogy láthatólag kudarcot vallott a fabatkák összekapirgálása ügyében - más törzseknél már régen marhagulyás lenne belőle, de ez egy humánus törzs.
A Nagyasszony, mikor kiderült, hogy ebben a törzsben ő már nemigen lesz főnök és világgá ment, akkor az első törzshöz igazolt át– alkatilag egyébként is ez fexik neki (zárdafőnöknő alkat, Mater Immaculata modell, mosolytalan ábrázat, szentfazék ájtatoskodás, ha kell, ha nem…) – és ott is marad, amíg csak át nem kell igazolnia a giramákhoz, Kudlikjuli mellé…
Most éppen azt hirdette meg a szlovákiai magyarok kulturális szervezete galántai járási szervezete területi választmányi ülésén a dél-szlovákiai Búcs községben, hogy nem lehet szembenállás az újonnan honosított magyar állampolgárok szavazati jogával kapcsolatban.
Világos, egységben a kétség, meg tudom jól, aki nem lép egyszerre - de azért azt meg kell jegyeznem, hogy talán mégsem az a demokrácia csúcsa, ha mi nevelgetjük fel a libát, mi spékeljük szakszerűen, mi sütjük ropogósra, a szomszéd meg beköszön az ajtón és lezabálja a tálat.
Én már csak ilyen ókonzervatív vagyok, szeretem az általam felnevelt libut magam megfalatozgatni, és ha a szomszéd kínálás nélkül rányomul, akkor behozom a hólapátot és olyat verek a pofájára, hogy jobban fog sziszegni, mint a néhai liba.
Ha rokon jön, akkor is én szeretem eldönteni, hogy mivel kínálom, ha nem jól viselkedik, akkor – mint Pelzné óta tudjuk – esetleg ropit érdemel ásványvízzel.
A libát meg, ha meglátom az ablakon át, hogy a közkedvelt Julcsa tánti felénk botorkál, akkor beágyazom ízibe a dunyha alá.
Vagy nem, de akkor is én döntöm el, hogy mit teszek.
Nekem ne írják elő bánatos honleányok a viselkedési receptet, arra finnyás vagyok – aki Görög Ibolyánál rosszabb, az adjon tanácsot az orbánviktornak!
Azt is mondta, hogy amikor 2010-ben a politikusok a parlamenti szavazáson elfogadták a kettős állampolgárságról szóló törvényt, egyúttal a szavazati jogot is támogatták, mert "az mindenhol hozzátartozik az állampolgársághoz".
Hát egy nagy bánatos túrót a ténsasszonynak.
Az ellen nekem sincs kifogásom, hogy az érintettek magyar útlevelet kapjanak, de szavazgatni ott szavazzanak, ahova az adójukat fizetik.
Nekem van olyan kedves ismerősöm, aki évek óta külföldön él, magyar állampolgár, de eszébe sincs elvágtatni a konzulátusra a választások idején – az a véleménye, hogy az ország életébe azok szóljanak bele, akik viselik is a döntéseik következményeit.
Igaza van, pedig még házelnök sem volt soha, pedig lehet, jobban jártunk volna vele, mint a mi háttérbe szorított fékezett habzású Dobó Katicánkkal, aki most a várfalra felfelé igyekszik önteni a forró húslevest…
De legalább a magyarok kulturális szervezete galántai járási szervezete területi választmányi ülésén a dél-szlovákiai Búcs községben valaki volt és ez se semmi…


:O))))

A bejegyzés a kapcsolat.hui portálon is olvasható!

A NAGYASSZONY...

Ahogy élt a Szocialista Pártban, úgy távozott.

Szili Katalin ma reggel bejelentette, hogy elhagyja a Szocialista Pártot, merthogy szerinte a Szocialista Párt összeomlott.

Ez ugyan nem igaz, de valamivel igazolnia kellett önmaga és a külvilág számára, hogy miért is próbál új pártot szervezni, ahol végre eléri a régen vágyott célt: végre első embere lehet egy politikai szervezetnek.

Mondjuk, az én ízlésemnek nem nagyon felel meg, hogy távozását alkalomként fogja fel, hogy belerúgjon még egyet abba a pártba, amelyikben „valaki” lett.

Nem az első eset, hogy valakit „megcsinálnak”, aztán az a valaki, - mint a Gólem - önálló életre kel.
Szili nem buta nő, de azért nem is a rengeteg esze miatt szeretjük.
A rendszerváltás idején számára szerencsés volt a csillagok együttállása.
A környezetvédelemben dolgozott, fiatal volt, nő volt, - váratlanul kiderült, hogy vallásos is, sérült keze alkalmassá tette, hogy bizonyos választói csoportokat megszólíthasson, emellett alapító tagja az MSZP-nek.
Aztán menet közben „elszállt”, - elhitte magáról, hogy ő többre hivatott aktuális feladatainál, ami nem lenne baj, csak türelmetlen is volt és nem ismerte fel, hogy ambíciói kiélése számára nem a legmegfelelőbb terep egy MSZP-SZDSZ koalíció.
Személyes politikai környezete támogatásával körömszakadtáig ragaszkodott köztársasági elnökké választásának eleve elvetélt ötltéhez, jóllehet várható volt, hogy a kicsi, de ezzel fordított arányban erőszakos liberális frakció nem fogja támogatni.
Illúziók rabja lett volna?
Hogy lássa a realitásokat, elég lett volna csak rápillantani Horn Gáborra és azonnal rájöhetett volna, hogy ahol ez az ember frakcióvezető lehet, attól a párttól belátást vagy kompromisszumot várni – no, az maga a tömény illúzió.
Nem nézett semerre, a szemét behunyva rohant neki a falnak, csak az a baj, hogy az eredmény a pártot is érintette.
Természetesen az esetért nem ő volt a hibás - ez esetben sem.
Állandóan külön utakat keresett, egyszemélyes intézményként fennkölt ábrázattal, világmegváltóba oltott elméleti Teréz anyaként tette sehova sem vezető köreit, folyvást csak kevert és egyszer sem állt meg, hogy a főztjét megnézze: szaftos? - nem szaftos? - nem esetleg odakozmált?
Matyómintás mondatokat mondott, katolikusabb volt, mint a pécsi megyéspüspök, szíve szerint tizenötmillió magyar házelnöke szeretett volna lenni, de valószínűleg figyelmeztethették, hogy ezzel azért diplomáciai bonyodalmakat okozna.
Rendkívül utálta Gyurcsányt, ennek oka a tehetségtelenek frusztrációja a tehetségesek társaságában; - a felismerés, hogy amit ő véres verítékkel sem képes megcsinálni, azt a tehetségesebb félkézből megoldja, ez a feeling rendkívül meg tudja viselni a nagy nehezen összelapátolt pozitív önértékelést.
És az irigységgel elegy felismert igazság rettenetes rombolásokra képes…

A mi Katinknak mindig igaza volt, de igazságai rendre csődöt mondtak, és bár szembe mindenki biztatta, csak igen kevesen mentek utána.

Ennek oka talán az volt, hogy nem is tudott célt mutatni.

Mai kiáltványa sem valami markáns alapvetés, - legfeljebb a nyolcvanas évek végének apparátusi bikkfanyelvén megfogalmazott semmitmondó vágylista: jöjjön velünk mindenki, akinek két lába és minimum két füle van, és a nép, meg a nemzet, meg a hűha!

Már évek óta el kellett volna küldeni őt a pártból, évek óta csak rombol és a tevékenységének semmiféle pozitív hozadéka nincs.

Elvtelenül kóvályog, kiszavaz a frakcióból, különállását hangoztatja, teázgat a kormányával szembeforduló, jogsértő pécsi polgármesterrel, aki egyébként őt verte el a pécsi polgármesteri szék megszerzéséért folytatott kudarcos kísérlete alkalmából.

Most elment hát, - meglehetősen gusztustalanul, mert bár tudja, hogy úrilány nem köpköd, de nem tudta megállni, hogy búcsúnyilatkozatában ne ezt tegye, ne úgy beszéljen a pártról, melynek hosszú-hosszú ideig emblematikus figurája és magas állami tisztséget betöltő funkcionáriusa volt, mint egy kívülálló idegen.

Listán szerzett képviselői mandátumát persze megtartja, hiszen az pénzből van, és ilyenkor elfelejt az ember lánya az etikáról szónokolni.

Új pártjának lakása fürdőszobájában tartott kongresszusa megválasztotta pártelnökké, mi meg itt maradtunk nélküle.

Mi ilyenkor a teendő, - hogy a klasszikussal kérdezzük: Sto a gyeláty?

Én mindenesetre megrendeltem a hatfogásos vacsorát, megünneplendő az eseményt, a keresztény tagozat tagjainak pedig a Te Deum eléneklését tudnám ajánlani, - ez az a klasszikus eset ugyanis, amikor egy ember elvesztésével többek lettünk…

Kívánjunk neki hálás szívvel sok sikert…

:O)))