SZEGÉNY HÁZ

Ülnek a jobboldali képviselők, mint költés idején a liba a tojásain, és zavarodott pofával nézegetik a szemük előtt öregedő kivénhedt bonvivánt, amint a pulpitus felé tartva éppen lemondani készül.

Nem egy szívderítő látvány, még kevésbé az a T. Ház jobboldali többsége, amint sértett pofával nézeget maga elé, hát mégis, micsoda dolog, hogy hiába a kétharmad, hiába az eltökélt kiállás, hiába a vezér személyes megkérdőjelezhetetlen tekintélye, szeretett Plagi bácsinknak csak le kellett végül mondania.

Szörnyű élmény lehetett ez, akik ezidáig minden kritikára vígan csujogattak, fölényes röhögéssel verték vissza a legindokoltabb és legudvariasabb stílusban előadott kritikát is most saját jövőjüket láthatták a magas közjogi méltóság vesszőfutásában, meg is viselte azt a nemzeti érzelmű idegrendszerüket.

Szép példája ennek Kövér spontán megnyilatkozása, aki azt tartotta az ügyből levonandó tanulságnak, hogy a nemzet szégyene nem a morálisan ellehetetlenült Schmitt körüli cécó, hanem az, hogy akik a törvényhozás baloldalán ülnek, egyáltalán ott ülhetnek.

Elképesztő egyébként ez a komcsi-csemete, aki most ilyen vehemensen halálhörög a baloldalra, jóllehet az óvodában a jele vörös csillag volt és naponta bevágott egy tányér paradicsomlevest, betűtésztával, melyben csak az M, az S, a Z és a P betűk szerepeltek, ezek kirakását variálgathatta, de valahogy mindig az MSZMP jött ki.

Mikor hazament, akkor a nagypapa térdén ülve szép történeteket hallott a sálgótárjáni csatáról, meg Stromfeld Aurél bácsiról, akinek a nevét kimondani sehogysem tudta megtanulni, ezért aztán meggyűlölte az egész kommunista bagázst, beleértve családja összes férfitagját is.

Ők ott árulták akkordban a hazát Pápán, abban a bűnös városban, mely a gaz hazaárulót, Gyurcsányt adta az országnak, és ahova még be fog egyszer lovagolni, fehér lovon, stílusosan.

Most – ha szerencsénk van, csak átmenetileg – ő helyettesíti a Köztársasági elnököt, ami nem is lenne baj, ha személyét leköszönt elődjéhez mérnénk, hiszen ez esetben pariban lennének, de – sajnos – ő még Nyuszifog bácsi színvonalát se üti meg, aki legalább viselkedni tudott.

Kövér, ha rájön a bolondóra olyan, mint az elszabadult hajóágyú, kiszámíthatatlan agresszivitásában rejlik ereje, meg abban, hogy mindent tud bandájának viselt dolgaiból, és ha egyszer Pomócsi kartárssá lenne, pártnak csúfolt bűnszervezete nem érné meg a másnap délutánt sem.

Ezért tart tőle – talán cégén belül az egyetlentől – a Vezér, egyben talán a kölcsönös egymásrautaltság okán kénytelen megbízni benne.

A szimbiózis, miben a Vezérrel élnek, nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy a bajuszkirályt bennefelejtik az államelnöki székben.

Na, akkor jön csak majd szép világ ránk, hiszen ha mélyebben megvizsgáljuk a kérdést, Kövér és Vona között nem sok differencia van, legfeljebb Kövér a Vezérre való tekintettel nem cigányozik nyilvánosan.

A Tisztelt Ház meg egyre inkább kezd egy jól bejáratott elmegyógyintézetre hasonlítani, melyben bűnözők bujkálnak a rendőrség elől.

Vannak valódi szociopatáink - nem is egy, - vannak az ázalékállatkák szellemi szintjén vegetáló, képviselőnek látszó tárgyak jelentős számban.

Vannak dühöngő őrültjeink, üldöztetéses téveszméket produkáló betegeink, vannak más idősíkban élő múmiáink, erkölcsi gátlások hiányától szenvedő betegeink, akiknek megártott, hogy kivették a kezükből a cipelni való aktatáskát – azóta nem találják a helyüket.

És vannak friss elmeháborodottjaink, akik egy olyan orvosi esetet szeretnének az eltávolított egyeske helyére ültetni, aki az elmúlt évek során látványosan bizonyította, hogy úgy utálja a javaslattevőket, mint Harangláb a szélestenyerű Fejenagyot és a kukoricagölödint.

Egyébként az egész bagázs jól elvan ott a kupola alatt, elszórakoztatják egymást - minket már nem annyira – nem is lenne velük semmi baj, ha nem tennék tönkre az életünket apró és gigászi baromságaikkal, örökös izgágaságukkal, akciózásaikkal.

Azért lehet, hogy Plagi bácsi búcsújával nagy jót tett az országnak, hiszen bebizonyította, hogy az összefogás megtöri a zsarnokságot és talán kicsit fékezi a túltengő önbizalmat.

Itt volt az ideje.

Nem  kellene itt megállni, hiszen a Fidesz olyan mint az acél, addig kell ütni, míg meleg…

:O)))

MORÁL

Ugyanaz vele a baj, mint a gazdájával, gyári hibás darab.

Ült az ember a televízió képernyője előtt és röhögnie kellett, mert ha nem röhög, akkor lehet, belevágja a baltát a képernyőbe.

Nem is az fáj annyira, hogy ez a gerinctelen féreg hazudozik, inkább az, hogy hülyének néz, engem, meg azt a pármillió televíziónézőt, akik azért ültek a képernyő elé, hogy meghallgassák legalább azt az egy mondatot, melyet ilyen esetben el kell mondania annak, aki még valamennyire is ember akar maradni.

Azt a mondatot, hogy kedves magyar nép, volt húsz évvel ezelőtt egy gyenge pillanatom, a könnyebb utat jártam, amit ma már rettenetesen sajnálok, mert ez inkább a brahis és kicsit bohém sportoló vagánykodása volt, mint azé az emberé, aki már akkor is felelősen tudott állást foglalni a Los Angelesi olimpián való részvételünk kérdésében.

Ostobaságot csináltam, elnézésüket kérem, és egy kis bizalmat, hogy kiköszörülhessem a csorbát.
Gyenge előadás volt, amit láttunk és bicskanyitogató a felháborodott tolvaj, aki azon sopánkodott, hogy miközben elemelte az aranyláncot, senki sem mondta neki, hogy ezt nem illik.

Amúgy sem hozta ki ebből az interjúból az összes benne rejlő lehetőséget a Fidesz kreatív csapata, a fiam szerint hiányzott a térdéről a legkisebb unoka, lába mellől a kutya, melynek szórakozottan vakargathatta volna a fülét, miközben egy könnycseppet is elmorzsolgathatott volna a szeme sarkából, mondván: hát gondolják, hogy én azt szeretném, ha a kisunokám nem lehetne büszke rám?

Csak néztem, mint ború az új kapura, vajon komolyan gondolja, amit mond?

Komolyan gondolja, hogy ez egy jogi probléma és őt figyelmeztetnie kellett volna az egyetemnek, hogy rossz úton jár, mikor lop?

Simicska óta tudjuk, hogy minden magyar állampolgárnak jogában áll hülyének lenni, de ezek a fideszes vazallusok súlyosan visszaélnek a lehetőséggel, az már biztos!

Van a pofátlanságnak olyan foka, amelyik már szinte szép, ez pedig egyenesen gyönyörű volt!

Tulajdonképpen mindenki tudja, hogy miről van szó, mégis sokan úgy csinálnak, mintha hinnének Dr. Kupacnak, akit a Vezér személyesen csinált ide nekünk - ha már a választáson őket szakajtottuk, legyen bőven mit szagolgatnunk.

Van azért még ebben a történetben néhány szereplő, akik erősen azzal voltak elfoglalva, hogy alulmúlják az álamfői teljesítményt.

Az első a riporter, akinek a nevét sem írnám le, és aki maga volt a két lábon járó szervilizmus, egy ócska sajtópatkány, egy beszari szolga.

Ha ez az ember tagja lenne bármelyik tisztességes újságíró-szervezetnek, holnap kizárnák, és ha a főnökei újságírók lennének, nem takonygerincű talpnyalók, akkor ez az ember akkor kerülne újból képernyőre, mikor a liba rókapörköltet rendel a Gundelben…

Aki az ügyben még érdekes az Tarlós, aki ma meghirdette, hogy nem az a bűnös, aki plagizált, hanem az, aki a tényt nyilvánosságra hozta.

Ez akkora veretes baromság, hogy a kosztromai címeres ökrök delegációt küldtek, a főpolgármester tanulmányozására és mindenáron magukkal kívánták vinni neves politikusunk kémcsőbe zárt magját, fajtanemesítés céljára.

Tarlóst soha nem a nagy eszéért szerettük, és mai nyilatkozata után a helyzet egy fikarcnyit sem változott.

A másik, aki a zsebében hordott zacsiból okosságot osztogatott, az maga a Vezér volt, aki kedves, nyálas mosollyal biztosította érte lelkesedő népét, hogy a megtévedt versenyzőhöz neki aztán semmi, de semmi köze nincsen.

Ami köze meg lenne, az nem a miniszterelnök felétől, hanem a pártelnök felétől származik, így aztán oldja meg az államelnök a problémát maga.

És ezek az emberek állnak ki büszke pofával hirdetve, hogy itt majd az iskolai hittan vagy erkölcstan hatására eljön a morális feltámadás,

Nem jön el, ahhoz személyes példaadás is kellene, ez viszont errefelé hiánycikk.

Ezek az emberek morális nullák, politikai nullák, hányadék banda…

Mint köztudott, ma ünnepelte a Fidesz az isten tudja hányadik születésnapját.

Ha szembetalálkoznának akkori önmagukkal, valószínűleg le lennének köpve hajdani önmaguk által.

Bizony, felettébb indokolt lenne…

:O)))))

PALIRA VETT ORSZÁG

Azon törtem a fejem, hogy tulajdonképpen miért is van szüksége Orbánnak erre a mi Palkónkra?

Mert azt azért nem hiszem, hogy gyengéd szálak fűznék hozzá, vagy, hogy annyira felnézne a néhai olimpikonra, hogy fájlalná elvesztését – ugyan.

Nem olyan családból való ő, ahol az életet az érzelmek irányítják, hosszú baráti kapcsolatokon gázolt keresztül és jóbarátokat nullázott le, elküldve őket a brüsszeli lágerbe, ott eszegetik ma is a kegyvesztettek keserű kenyerét.

Akkor hát miért tartja még most is ezt a szerencsétlen flótást, aki soha nem gondolta volna, hogy a cafrang, melyet oly fáradságos munka eredményeképpen neve elé biggyeszthetett így pofán fogja rúgni egyszer.

Valószínűleg arra számított, hogy majd jól jön ez, ha valamiféle állami tisztség betöltésére dekoratív és jó svádájú jelöltet keresnek, mert az szerintem fel sem merül még rémálmaiban sem, hogy neki itt valaha még tudományos munkát – egyáltalán munkát kelljen végezni.

Majdnem be is jött neki, hiszen a jó sváda gyárilag adott volt, dumálni úgy tudott, mint kevesen, emellett zeneművészeti tevékenysége is elismerésre méltó volt - jól zongorázott, és ahogy Orbánnak oboázni tudott, annak nem volt párja.

Mikor majd a karrierista szobrát megalkotják, ő lesz a modell, pedighát a karrieríve most úgy lekonyult, mint Jancsi buzgalma, mikor a vasorrú bába felkínálta neki magát egy szerelmi légyottra.

Viszont sportember, kitart a végsőkig, pedig ha ép erkölcsi érzékű ember lenne, már régen megszaggatná a gönceit, hamut hintene a fejére és elbujdokolna, mint róka a nádasban.

Viszont szerencséje van, mert Magyarországon sértette meg a jó erkölcsöket, és itt ez azért nem olyan nagyon súlyosan esik latba, mint tőlünk nyugatabbra, ahol úgy hullanak ilyen esetben a fejek, mint érett dió a fáról, még csak verni se kell, elég megpöccinteni és már földön is van.

Abban is szerencséje van, hogy ez az ország a szervilizmus hona, ilyen még egy nem valószínű, hogy lenne Európában.

Az még külön elkeserítő, hogy az ország egyik legnevesebb egyeteme egyszerre két bizonyítványt állított ki, egyet az Elnök Úrról, egyet meg saját magáról, pedig az ember előzetesen azt vélelmezte volna, hogy nagytekintélyű professzorok nem fogják hanyattvágni magukat a hatalomnak, mint egy útszéli ribanc a török kamionosnak.

Azt képzelte volna az ember, hogy egyértelműen és tisztán kimondják a verdiktet, mely szerint ez a doktor nem doktor, oszt jónapot.

Mégcsak taglalni sem kellett volna az esetet, elég lett volna azt írni, hogy a dolgozat szerzője nem tartotta be az ilyen munkák elkészítésére vonatkozó szabályokat, ezért hát végtelen sajnálatukra, de meg kell fosztani őt a címtől, kívánva neki felelősségteljes munkájához sok sikert.

Ehelyett jó magasra felköptek az ég felé – gondosan vigyázva, hogy a Jézussal a jobbján ott tartózkodó Viktort el ne találják - majd sebesen szaladtak és aláálltak, szemüket az ég felé fordítva.

Szörnyű ez a blamázs, ég az ország, mint a rongy, mert ez az ember nem képes levonni a szükséges következtetéseket a nyilvánosságra került botrányból, aki pedig meg tudná oldani a nemzetközi életben is mosolyt kiváltó botrányt, az nem akarja megoldani a helyzetet.

Mondjuk, ha Fideszes képviselő lennék, amitől engem mentsen meg egyébként az Úr, csak elgondolkodnék ezen: hát ennyire szaremberek vagyunk itt párszázan, hogy emberfia nincs, aki felállna a Parlamentben és megkérdezné: kell nekünk ez a botrány?

Kell nekünk, hogy még nyilvánvalóbb legyen, hogy rajtunk, a hit és erkölcs magyar bajnokain röhögjön a világ?

Nem elég nekünk a földbotrány, az ország várható ismételt leminősítése, nem elég, hogy miniszterelnökünk – és sajnos, vele együtt országunk is - Európában lassan már a pestisessel esik egy kategóriába?

De nincs ilyen bátor ember, mert a pénz elveszítésének réme mindenkit elbátortalanít, kivéve tán Ángyán professzort, akinek nem biztos, hogy igaza, de az biztos, hogy gerince van – ellentétben a plágiumügyben érintett professzorokkal és a Fideszes képviselőkkel.

De írtam itt feljebb, nincs semmi ok nélkül, ez nem egy érzelmi ügy, hanem dolomitkemény racionalitás.

A Mi Boldogságunknak, a Harmadik Honalapítónak komoly gondjai vannak, mivel ez a fránya Unió kiismerte, és igencsak úgy néz ki, hogy nem kajálja az elé tálalt baromsághegyeket, ígérethalmokat, hanem egyre jobban szorítja be őt a sarokba.

És számára nincs más kivezető út, hiszen egy kormányon levő Fidesz vezérének lenni nem egy nagy üzlet, mikor végre elérte, hogy minden madzag az ő kérges kezében fusson össze, akkor adja át a hatalmat másnak, ha a szükség úgy hozza?

Na, nem, - még ötletei támadnának, oszt csak a baj lenne vele.

Egyetlen pozíció van, ami a hatalom megtartását és személye megkerülhetetlenségét biztosítaná: a Köztársasági Elnöki poszt, természetesen a mainál sokkal, de sokkal erősebb jogosítványokkal – ez viszont bármikor megszervezhető.

Úgyis olyan szépen elképzelte, hogy a Sándor-palotában eszi majd a libacombot a családdal, a csontokat az asztal alá hajigálja, vagy kidobálja az ablakon érte tüntető híveinek - azok úgyis mindent bezabálnak…

De ezt nem lehet elkapkodni, hiszen ha mégis úgy dönt, hogy bedönt, akkor ahhoz a mai mozgástér kell, még átmenetileg sem lehet avatatlan kezekre bízni a menedzselését, egyáltalán, nem lehet senkiben bízni ezekben a vérzivataros forradalmi időkben.

Ehhez pedig az kell, hogy – bár egy krumpliszsák és egy gumibélyegző értelmesebb és célszerűbb lenne – mégis az kell, hogy valaki, aki csettintésre visszahozza a labdát, melegen tartsa a széket.

Ezért aztán a levitézlett olimpikon még egy darabig folytathatja dicstelen pályafutását, epedve várva a percet, mikor elküldik végre a francba, rengeteg pénzzel, villával, autóval.

Utána már sínen van, legfeljebb – ha hiányzik neki a cafrang – felveteti magát vitéznek, az is van olyan szép cím, mint a doktori.

Vitéz plagivári Schmitt Pál, - olyan szép, a szívnek meg kell szakadni…

:O)))

HOZZÁADOTT ÉRTÉK

A magyarok nagyon komoly hozzáadott értéket jelentenek az Európai Unióhoz - hangoztatta Schmitt Pál köztársasági elnök kedden Brüsszelben, miután találkozót folytatott José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel.

Hát igen.

Csak az a baj, hogy kissé olyan ez, mintha Farkas Flórián a Schmitt Pállal folytatott találkozója után arról nyilatkozna, hogy a cigányság nagyon komoly hozzáadott értéket jelent Magyarországhoz.

Ugye, mindenki mosolyogna?

Pedig van mindkét kijelentésnek igazságtartalma, nem is kevés, hiszen az állítást igazoló példák sorára lehet hivatkozni, mégis – sajnos – a negatívumok maradnak meg jobban az emberek gondolkodásában, és ha a cigányt emlegetik, akkor nem Mága Zoltán vagy a szomszéd, cigány származású gyermekorvos jut senki eszébe, hanem a helyi kigyúrt maffiózó, vagy az autóbuszon nagyhangon kötekedő cigánygyerekek.

Ugyanígy, az Unióban sem a magyar művészek vagy mérnökök jutnak senki eszébe, ha hallják valahol a magyar megnevezést, hanem a nácizmus éledezése, meg krakéler, nagy hangon kötözködő, sunyiskodó-hazudozó miniszterelnökünk, a nácizmussal kokettáló Fidesz-kurzus.

És ez is természetes, bár nem teljesen korrekt politikailag, és végképp nem kedvező vagy hízelgő számunkra, mint ahogy a tisztességesen élő cigányok sem szeretik, ha velük azonosítják a szervezett bűnözést, holott azt jelenleg a magyar állam képviseli.

Mindenesetre ilyen kijelentést tenni ebben a helyzetben minimálisan is nem szerencsés, másrészt meg nem csodálkoznék, ha az Unió képviselői a hozzáadott érték helyett a hozzálopott értéket emlegetnék, tekintettel országunk elsőszámú főméltóságára, aki maga is egy természeti csoda.

Ő az ember, akinek a seggéhez hozzánőtt a széke, méghozzá olyan masszívan, hogy megszabadítani tőle vélhetőleg csak olyan műtéttel lehet, melyeket a sziámi ikrek szétválasztásánál szoktak alkalmazni.

Mit adunk mi értéket jelenleg hozzá az Unióhoz?

Vagyunk itt tízmilliónyian, habár talán célszerűbb lenne kétszer ötmillióban meghatározni Magyarország lélekszámát, de még ez is hajmeresztően bátor politikai kísérlet lenne.

Ebből még le kellene vonni egymillió cigányt és zsidót, akik ugyan magukat magyarnak tartják, de a magyarok nem.

Kérdés az, hogy lehet e magyar, akit a magyar nem tart magyarnak?

Szóval az érték, amit mi az Unióhoz adunk egyrészt a széthúzás és kirekesztés, mely ebben a formában nem volt jellemző az Unióra, de persze igény lenne rá és mi ezt az igényt ki akarjuk szolgálni.

Ebben profik vagyunk.

István és Koppány óta, itt a haladás és a reakció erői folyvást egymást ütötték, és mindig a reakció lett a nyertes, mert annak soha nem voltak skrupulusai, harsány gátlástalanságával mindig győzni tudott a tépelődő, útkereső haladáspártiakkal szemben.

Ha nem lenne Unió, már a fákon lengedezve figyelmeztetnénk a járókelőket, hogy így jár, aki a haladást próbálja képviselni Magyarországon.

A mi Európához adott értékünket  Kertész Ákosnak hívják, meg Kertész Imrének, akiket mindenképpen el kellett ebből az országból üldözni, mert emlékeztettek bennünket arra, hogy milyenek is vagyunk valójában.

Kertész Imre azt írta: "Nem lehet mindent megmagyarázni, néha el kell fogadni a tényeket. Magyarország olyan fatalitás, amelynek sem értelme, sem magyarázata nincsen, és egyedülálló Európában.

A magyarok ragaszkodnak a sorsukhoz. Egy nap majdvalószínűleg úgy buknak el, hogy azt sem tudják, miért" – és valószínűleg igaza van.

A mi mai hozzáadott értékünk Európához a nácizmus élesztgetése, a rasszizmus belenevelése újabb száz évre gyermekeink fejébe, az öntelt felfuvalkodottság, a kivagyiság, az agresszív bunkóság.

Aki nem ilyen, az nemigen él meg ebben az országban, mert itt a kocsikban baseballütő a tartozék a hólánc helyett, a nők táskájában meg paprikaspray lapul a parfümös üvegcse mellett, de lehet, később majd kell ez utóbbi helye a lángszórónak.

A mi hozzáadott értékünk Európához a viselkedéskultúra teljes hiánya.

Ez egy olyan ország, amelynek miniszterelnöke, mint lókupec a vásárban zsebrevágott kézzel társalog mindenkivel, ahol úgy csókolgatja a női politikusok kezét, hogy a cuppogástól nem hallani a Bazilika harangszavát, aki azt hiszi, hogy az adott szó betartása úri huncutság, és aki Európa legnagyobb hazugjai között is előkelő helyezést vívott ki magának.

A mi hozzáadott értékünk Európához Plagi bácsi, a nullára amortizált államelnök, a miniszterelnök gátlástalanul hazudozó, cinikus szóvivői, a felelősség nélküli politikusok és a következmények nélküli tettek.

A mi hozzáadott értékünk Európához az államot kezébe kaparintó és mára szőröstől-bőröstől lenyelő maffia, mely olyan ennek az országnak, mint betegnek a rák, mely elszívja az életerőt és akadályozza a normális életfunkciókat.

És a mi hozzáadott értékünk Európához az alattvaló.

Ebben az országban mindent meg lehet tenni a néppel, mindenhez tapsol, éljenez meg békemenetel.

Ha én Európa lennék, igencsak elgondolkodnék – ezek azok az értékek, melyre olyannyira szükségem lenne?

Attól tartok, a válasz nemleges lenne.

Kertész Ákos írt a Népszavában egy mondatot a zsarnokságról, így szól:

„ Ahol zsarnokság van, ott két bűnös van, a zsarnok és az alattvaló.”

Ezeket az értékeket tudjuk jelenleg Európához adni, nem is csodálom, hogy Kertész Ákos elment Kanadába.

Úgy látszik, a kanadai libák több is értéket képviselnek, mint a mai Magyarország társadalmi berendezkedése, meg aztán ezek toleráns és okos madarak, nem is akarják őt fizikailag vagy érzelmeiben bántalmazni.

És ott nem Schmitt, Lázár Kövér vagy Kósa oktatja ki őt az értékekről.

Szembe kellene talán néznünk a helyzetünkkel…

:O)))