A legfrissebb vezérszó a fidesz kommunikácoójában a bankár.
Olyan ő, mintha a korai ötvenes évek Ludas Matyijából és a Stürmerből ollózta volna össze Szijjártó, aki aztán egy laza mozdulattal a szocialistákhoz köti a fogalmat: a gaz szocialisták, ahelyett hogy óvták volna az embereket a valutában történő eladósodástól, egyenesen bíztatták őket a hitelfelvételre.
Az is lehet, hogy akit nem talált el az utánadobott hitel,azt két szoci aktívista lefogta, majd a közismerten szocialiata bankárok immár álló célpontot találhattak el biztosan ölő hitelükkel.
Szép történet ez, alkalmas arra, hogy kielégítse egy elég széles társadalmi réteg igényeit, azokét, akiknek elemi szükséglete haragudni valakire, aki az ő összes búját-baját okozta.
Mielőtt bárki is érdelkődne, egy autóhitel erejéig magam is érintettje vagyok a hitel-katasztrófának, és ábrándos tekintettel emlékszem vissza a hajdani hatvanezer forintos törlesztőrészletemre, amely mára száztízezerre növekedett, és melyet már hálistennek csak három hónapig kell fizetnem.
Mégis azt mondom, hogy nem a bankárokra kell haragudni, ők csak úgy viselkednek, ahogy ez egy üzletembertől elvárható: maximalizálni szeretnék a nyereséget.
Hogy úgy viselkednek, mint a liba, amelyik betévedt a kukoricatárolóba?
Ne rójuk fel nekik, magánemberként mi sem viselkednénk másként, üzletemberként meg pláne nem, főként, ha a környezetünk sem gyakorolja az önmérséklet nemes erényét.
A szocializmus évei alatt a kereskedelmi bankok inkább működtek hivatalként, mint pénzintézetként, nem szorította őket részvényeseik profit-elvárása, meg aztán a képlet tiszta volt, a hitelmódozatok száma korlátozott, a verseny meg ismeretlen fogalom.
A "megyek az OTP-be" jelentette a bankéletet, ez volt "a" bank, ezen szocializálódtunk.
Aztán jöttek a rendszerváltó szép évek, mikor máról-holnapra bakpaloták nőttek ki a földből és az olajpadlós szobájában üldögélő kishivatalnokból hirtelen pénzember lett, a bankszféra meg gyors ütemben rátelepedett a gazdaságra, finanszírozta a kor nem éppen szűzleányi tisztaságú privatizációs üzleteit és a bankvezérek maguk is óriásit hasítottak a prédából.
Volt, aki magát a bankot tette magáévá és vált az ország leggazdagabb emberévé, volt, aki csak a sápot húzta le a trükkös üzletekről, de olyan bankár nem volt, aki ne lett volna részese a felemelkedő újgazdag réteg társasjátékának.
Az átlagember viszont elfelejtett megtanulni bankul, különös tekintettel arra, hogy a bankok úgy viselkedtek és gy viselkednek vele szemben a mai napig is, mintha hatóság lennének, a felkínált szerződéseik megkérdőjelezhetetlenek, ha kell a pénz elfogadod, ha nem, mehetsz világgá.
Aztán meg az átlagember nem jogász, és bár a közjegyzőnél elmagyarázzák neki a szerződés fontosabb elemeit, de hiába.
Nem szokott hozzá, hogy lehetnek végletes helyzetek is, nem tudja még kalkulálni sem, hogy adott esetben egy árfolyamingadozás mit hozhat számára, az meg, hogy kétségbe vonja a kezelési költségek számításának módját, fel sem merül benne.
Egy ilyen helyzetben nem lenne irreális követelmény, hogy az állam megfelelő szervei képviseljék az állampolgár érdekeit és a szerződések előzetes átvizsgálásával vegyék elejét a maihoz hasonló helyzeteknek, de erre mostanában nem fog sor kerülni, attól tartok.
Az a párt, amelyet a bankszférában nyakig érdekelt támogatók tartottak életben és finanszírozták kampányait, randalírozásait, az nem tud és nem mer belemarni abba a körbe, melynek hatalmát köszönheti.
Csányi, Demján érdekeltek a bankszférában, ha az ő érdekük azt kívánja, hogy a külföldi bankok menjenek világgá, hát akkor ez a kormány ennek érdekében fog tevékenykedni.
Persze hosszú távon ez eléggé kockázatos dolog, de Orbán számára mindíg a ma a fontos, a holnappal majd akkor kell törődni, ha megértük, kerüljön, amibe kerül.
Nem esik szó itt a devizahitelek kapcsán az Orbán által a jegybank-vezéri székbe ültetett Járai szerepéről, akinek kamatpolitikája vezetett oda, hogy a forinthitelek jelentősen megdrágultak a devizahitelekhez képest, és ezzel tulajdonképpen ők terelték a népet a devizahitelek felé, hiszen az átlagolgárt a törlesztőrészlet érdekli, nem a banküzemi finomságok.
Ott szeret hitelhez jutni, ahol a havi teher kisebb, azzal tud kalkulálni és a kockázatot is ésszerű határok között tudja csak elképzelni, ezért veszélyérzete sincs.
Bankokra szükség van, mint ahogy hitelre is, hiszen a gazdaságnak ez a motorja, a magánembernek pedig módot ad vágyai elérésére.
Most éppen az folyik, hogy valamennyiünkkel akarják megfizettetni azokat a hiteleket, melyeket tulajdonképpen már megfizettünk a bankoknak, meg velünk akarják megfizettetni a jómódúaknak kedvező végtörlesztések költségeit.
Pedig jobb lenne hozzányúlni a banki hitelezés szabályozásához, a bajbajutottak valóságos megsegítéséhez, a devizahitelek törleszthető forinthitellé konvertálásához, a hitellel kapcsolatos működési költségek jogszerűségének felülvizsgálatához.
Álom.
Itt nem az állampolgár érdeke számít, csak Orbán hatalmi szempontjai és a mögötte álló gazdasági klikk érdekei.
Ez a társaság a viselkedést nem Görög Ibolya remek könyveiből tanulta, hanem kitették maguk elé mint kottát Rákosi brusúráit a kapitalizmus természetéről és a kapitalista viselkedéséről, és abból játszanak.
Mikor lesz itt egyszer majd emberarcú kapitalizmus?
:O)))
