FENNFORGÁS VAN

Ahogy Virág elvtárs mondaná, a helyzet fokozódik, támad a reakció!

Akció – reakció: ősi törvényszerűség ez - már várható volt, hogy az elmúlt időszak tüntetései, a millás, meg az operaházi, nem maradhatnak válasz nélkül.

No, a hétvége be is igazolta a várakozásokat, kimásztak a politikai szemetesvödörből mindazok, akik már végérvényesen lejáratták magukat ostoba és idejétmúlt elveikkel.

Megjelent Csurka és Stefka, és ott voltak törzsgárdajelvényes híveik, akiknek egy részével a szocialisták kormányzása idején rendszeresen lehetett találkozni a különféle tüntetéseken.

Csurka támogatta Orbánt, akinek ez szerintem éppen annyira hiányzott, mint üvegestótnak a hanyattesés, de kívülről nézve szívmelengető látni, hogy a régi harcostársak kiállnak egymásért.

Nem kell ezen csodálkozni, hiszen így szép a demokrácia, a politikus politizáljon, a tüntető meg tüntessen, védje meg az ő pici, okos kis kormányát és Viktort, akit mostanában mindenki csak bánt, bánt, bánt, pedig ő csak a javunkat akarja.

Persze nincs egyszerű dolguk jobboldali barátainknak, hiszen őket igazán csak a töretlen optimizmusuk hajthatja az utcára, hiszen a vezér politikájának következményei őket is sújtják, nekik is drágább az üzemanyag, nekik is drágább az élet, esetleg az ő hozzátartozóikat is érinthetik az olyan népszerű intézkedések, mint a szolgálati nyugdíjak csökkentése vagy a felvételiző fiaik, lányaik, unokáik tandíjának kérdése.
Ennek dacára helyt kell állniuk és a vezér védelmében hülyeségeket kell ordítozniuk a Kossuth téren, hallgatni a jobboldali Marosánt, aki szótagolva olvassa a lelkesítő beszédet, vagy a vegyészt, aki kiszabadulva a lombikok fogságából összehord hetet-havat, porig égetve magát.

Ez persze még csak a jobboldal light, mert a szövetségbe forrt szabad két párt március 15.re ígéri az igazán ütős nagy durranást,  aholis majd vélhetőleg a tavalyinál tízszer több statiszta fogja alátámasztani a kormányfő igazát, már ha március 15.-én még a forint lesz a fizetőeszköz, nem pedig a független Orbanisztán új valutája, fabatka.

Ami viszont igazán szívmelengető volt, az a Jobbik által rendezett performance, ahol Vona vezér tüzelte a népet, megállapítva, hogy „az Európai Bizottság a szerdai levelével egy földön fekvő országba rúgott bele.

Mint mondta, a bizottság három törvény módosítását, valamint a költségvetés változtatását kéri az országtól, ezzel azt várja: "mondjunk le függetlenségünkről", és "szorítsuk meg a magyar népet".

Hadüzenetnek nevezte José Manuel Barroso szerdai levelét, amellyel az Európai Bizottság Magyarország függetlenségét sértette meg.

Vona Gábor hangsúlyozta: népszavazáson kell dönteni az ország unióból való kilépéséről.

Ezekszerint már ez a másik félcédulás is harcolni akar, nagyszerű látvány lesz, amint a gatyából kilógó seggel forgatjuk őseink kardját, gyarapítva eggyel vereségeink nem csekély számát.

Ott lengette a zászlót a sok szerencsétlen, Barrosot fenyegette, mert az tette a dolgát: szerződéses kötelezettségeink betartására szólított fel minket.

Vonáék azt képzelik, hogy a szerződéseket csak akkor kell betartanunk, mikor úri kedvünk úgy tartja, márpedig ez nem így van, van ott a bandában jogász, kérdezze csak meg bátran!

Emellett valaki elmondhatná neki végre a szomorú hírt, hogy nekünk az érdekérvényesítésre nem maradt mára semmiféle eszközünk, merthogy a Vezér elkúrta, méghozzá nem úgy, mint Gyurcsány, akinél ez inkább csak szónoki fordulat volt, hanem teljesen és rettenetesen, mindahányunk zsebére és életére menően.

Ha a libák költöznek, és a csapatból kiválik egyikük, amelyik a többiek figyelmeztetése és segítsége dacára elkezd visszafele repülni, az a liba a halott liba.

Ez a hasonlat alkalmazható turullal is, ízlések és pofonok, ugye…

Van egy sanda gyanúm: Barroso és a Bizottság hatfogásos vacsorával ünnepelné a napot, mikor Európa búcsút inthetne ennek a nevetséges és tragikusan ostoba országnak, mely messze nem érett még a demokráciára, nem tud alkalmazkodni egyetlen közösséghez sem, álomvilágban él és állandóan újratermeli saját nyomorát.

Vona szövegében egyetlen momentum volt, melyre nagyon oda kell figyelnünk, ez pedig a fenyegetés.

Miután több szónok is hangoztatta, hogy az utcát vissza kell vennie a Jobbiknak azoktól, akik az utóbbi időben méltatlanul demonstrálnak ott, a másik két ellenzéki párt megmozdulásaira utalva kijelentette: "a legközelebbi tüntetésükön ott leszünk mi is".

Miután a rendezvény szervezői bejelentették, hogy a demonstráción megjelent az Új Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, a szép fekete egyenruhák egyértelművé teszik, hogy a baráti látogatás a legközelebbi ellenzéki tüntetéseken mit is takar.

Ami azt illeti, az ominózus szervezetek részvételének bejelentésére a rendőrségnek reagálni illenék, csakúgy, mint az egyenruhás csürhe megjelenésére, de ne várjunk azért csodát, a Vezér utolsó ütőkártyái ők, nem fogja ilyen nehéz helyzetben bántani őket.

Majd legfeljebb – miután _ miként Horthy -  a wc-csészén üldögélve aláírta lemondását – átadja a hatalmat Vonának, aki pártszolgálatosai élén a Kárpát-Duna Nagyhaza védelme ürügyén az összes libacomb feletti rendelkezés jogát magához vonja, majd megindítja csapatainkat Brüsszel felé.

Bődületesen buták a mi jobbos honfitársaink, az is csoda, hogy megtalálják a kanállal a szájukat.

Hőbörögnek, arcoskodnak, megfeszítik csenevész izmaikat és azt várják, hogy a Nyugat majd megretten párezer idiótától, akik a Lövőház utcában óbégatnak.

Tévednek.

Emellett a helyzetet is rosszul értékelik, hiszen mára elavult kategóriákban gondolkodnak.

Azt képzelik, hogy pártokkal állnak szemben, holott ez már régóta nem így van – ők itt a néppel, a választókkal állnak szemben, és a nép hosszú távon nem hülye.

A pártoknak is be kellett tagozódniuk egy egységes ellenzékbe, melynek célja a demokrácia helyreállítása, és aki nem vette ezt tudomásul, annak mennie kell és kellett – lásd: Schiffer.

Érdekes napoknak nézünk elébe, érdekes lesz azt is megtapasztalni, hogy a Köztársaság intézménymaradványai – rendőrség, bírák - emlékeznek e még a demokráciára.

Mert ha bennük sem bízhatunk, akkor itt rettenetes nagy baj lesz…

:O)))

TÜNTETÉSEK, RABSZOLGÁK

Hogy mi lesz, azt tudjuk, csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz?

Görögország roppant nehéz helyzetben van, már megint támogatásra szorul, jelen esetben azért, mert nem tudja fizetni túlnyomórészt német bankoktól felvett hiteleinek kamatait.

A görögök adósbesorolását már megint lerontották, ha nem történik valami szinte elkerülhetetlennek látszik az államcsőd.

Természetesen nem múlik el ez a dolog nyom nélkül felettünk sem, a forint a bejelentésre gyengült és a kilátásaink saját jogon se túl jók, mondjon bármit is Orbán Viktor.

Recseg-ropog a nyugat gazdasági rendszere, a görögök után még sorrajönnek majd az írek, a portugálok, nagyon észnél kellene lennünk, hogy nehogy mi is beleessünk a csapdába.

Mikor Gyurcsány elindította az államháztartás rendbetételét szolgáló programját, akkor az írek például még bezzegország voltak, a jobboldal naponta nyomta az orrunk alá az ír gazdaság növekedéséről szóló példabeszédeket, ma meg tessék…

Oda jutottunk, hogy a nagy hitelminősítők az USA leminősítését is kilátásba helyezték, és akkor még szó sem esett a pénzügyi világválságról, melyen csak nagykeservesen jutott túl a kapitalista világ – már, ha túljutott egyáltalán.

Annyiban szerencsénk volt, hogy a Gyurcsány által végrehajtott államháztartási korrekció eredményeit a válság idején Bajnai parádésan megóvta, így a kormányváltás idejére olyan állapot alakult ki, mely egész Európában irigység tárgyát képezte és mely egy nem túl gyors, de biztató fejlődési pályát ígért az elkövetkező évekre.

Most pedig itt áll az ország, nagyobb katyvaszban, mint valaha is volt, az államháztartás viszonylagos egyensúlyát a hályogkovács magabiztosságával munkálkodó akarnokocska felborogatta és most mindenhonnan rabol, lop, csak, hogy be tudja foltozni a saját maga által ütött lyukakat a költségvetésen.

És közben elkezdett felépíteni egy olyan világot, hogy Orwell is megnyalná mind a tíz ujját, ha megismerhetné a szép terveket az államköltségen ide-oda buszoztatott munkahadseregekről, a reaktivált rendőrökből kápóvá avanzsált felügyelőkről, a rabszolgakölcsönzőkről, szép államosítási tervekről és a félbevágott Nagy Testvér egyéb világmegváltó elképzeléseiről.

Közben szorgalmasan nekilátott megregulázni a társadalom egyes csoportjait, természetesen a legszegényebbeken és legelesettebbeken kezdve a sort.

Ők azok, akiktől már nincs mit elvenni és nagyon érdekelne, hogy mit kezdene, ha a kilátástalan nyomor áldozatai nem vennének tudomást sem róla, sem magasztos erkölcsi intelmeiről, hanem úgy szereznék meg maguknak az élelmet, tüzelőt, ahogy tudják, merthogy ennél nagyobb nyomorban már akkor sem lennének, ha a havi húszezer támogatást is elvennék tőlük.

Az viszont taktikai hiba volt, hogy szembeszaladt a rendvédelmiekkel.

Az elképzelés jónak látszott, a társadalom idegeit kicsit felborzolni a hozzáértő Julcsa nénik által igazságtalannak minősített szolgálati nyugdíjakkal – az irigységre itt mindig lehet számítani – aztán majd jön a Jó Király és igazságot tesz.

Az csak a baj, hogy ez egy jó érdekérvényesítési képességű társadalmi réteg, nagy lesz a baj, ha nem sikerül lecsendesíteni őket, a terrorlegények nem fognak járőrözni a faluszéleken, nem erre lettek kitalálva.

És már ott vannak a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a nyugdíjasok és talán a végre öntudatra kapó szakszervezetek is – mindegyikükkel kezdeni kellene valamit.

Még a saját klientúráját is sikerült maga ellen fordítania, - a mindig oly rugalmas és szolgálatkész bíróknak, a szociknak sokszor oly sikeresen betartó köztisztviselőknek is jutott a megaláztatásokból.

Bár most csend van, de csalódtak benne a szélsőjobb képviselői is.

Igaz ugyan, hogy ők egyelőre el vannak foglalva egymás pofozásával, de ez sem tart örökké.

És elindult egy olyan folyamat, melynek vége a sértett társadalmi csoportok összefogása.

Az emberek – a zemberek is – ráébrednek, hogy itt nem egyéni ügyek vannak, hanem a tűzoltók ügye a pedagógusok ügye is, a rendőrök követeléseit az egészségügyben dolgozóknak is támogatni kell és viszont, mert csak így érhetnek el eredményt.

A héten majd kiderül, hogy lesznek-e erre utaló jelek a tüntetéseken.

Viszont az ország dolga azzal sem lesz könnyebb, ha esetleg a nyár és az ősz társadalmi feszültségekkel és demonstrációkkal, sztrájkokkal zajlik.

Amikor a világ körülöttünk megbolondul, akkor az országnak össze kellene fogni.

Erre viszont Orbánnal nem számíthatunk, hiszen ez az ember egész politikai pályafutását a konfrontációk gerjesztésére építette és építi ma is.

Csakhát, ez nem megy a végtelenségig, hiszen ennél még a libák is okosabbak, megkeresik ki az, aki a csapat vezetésére a legalkalmasabb és azt engedik az élre, és nem annak hisznek, aki a leghangosabban gágog.

Orbán hívei ma engem kicsit azokra a hajdani nácikra emlékeztetnek, akik hittek Hitlerben és még 45 májusában is várták a csodafegyvert.

Akkor sem volt csodafegyver, ma sincs.

A kényszermunka csak vinni fogja a pénzt, gazdasági haszna pedig a nullával lesz egyenlő.

Ellenben társadalmilag lesz haszna – az eddig szétaprózott, egymással nemigen kommunikáló csoportokat közelebb hozza egymáshoz, ez pedig megteremti majd a szerveződés feltételeit.

Anno a baloldali mozgalmak is a nagyüzemekben szerveződtek, itt alakultak meg a szakszervezetek, itt tapasztalhatták meg az egységes fellépés erejét.

Lehet, ez lesz a magyar baloldal reneszánsza, - vissza a gyökerekhez…

De egyelőre ki az utcára!

Akinek eljutott az agyáig, hogy holnap meglehet, ő kerülhet sorra, annak a tüntetéseken a helye.

A reformokat és a társadalom átalakítását nem lehet megúszni.

De nem lehet megúszni az egyeztetéseket sem, - a társadalmi konszenzus kialakítása pedig macerás dolog.

És nem lehet megúszni a bűnöket sem, a demokratikus államrend felforgatását, a hatalommal való visszaéléseket sem.

De ez majd egy következő feladat lesz…

:O)))