TÖRVÉNY-ÖRVÉNY...

A KDNP takarékoskodik.

A kisebbségi önkormányzatok képviselőinek számát csökkentené a felére törvénytervezetük, nagy politikai érzékenységről és jó ütemérzékről téve tanúbizonyságot.

Akkor vált számukra roppant aktuálissá a változtatás, amikor a szomszéd országokban élő magyar nemzetiségű állampolgárokat látványosan keblünkre öleltük, és amikor halaszthatatlanul szükségessé vált Trianon sebeinek vehemens össznemzeti nyalogatása.

Rossz üzenete van ennek a dolognak, akárki akármit mond.
Az ok, melyre a törvényjavaslat hivatkozik - a takarékosság - álságos és hazug.
A kisebbségi képviselők ugyanis nem kapnak tiszteletdíjat csak költségtérítést, ezért aztán itt a megtakarítás leheetősége szinte nulla. Ennek tükrében igen furcsa az önkormányzati törvény tervezetében foglalt lehetőség, mely szerint a polgármester külsős - tehát nem testületi tag - alpolgármestereket is kinevezhet, akiknek tiszteletdíja és egyéb juttatásai viszont nem öt fillérbe kerülnének, - meglehet, az összes kisebbségi önkormányzat költségeit fedeznék.

Rajtuk nem látszik szükségesnek spórolnunk, úgy tünik , és ezzel is betöm a Fidesz egy-két éhes szájat a rajongói táborból...

Nincs szerencséje velünk a kisebbségeinknek, a magyar parlament úgy húsz éves késésben van országgyűlési képviseletük megoldása tekintetében.

Miközben mi folyamatosan siratjuk a határainkon túl élő elnyomott magyarokat, addig úgy a szlovák mint a román kormányban vettek már részt magyar politikai pártok koalíciós partnerként, - nálunk egyetlen képviselőt sem tudunk mutatni, aki mondjuk svábként vagy horvátként ülne a padsorokban.

Természetesen nem felejtem el, hogy más a Magyarországon élő nemzetiségek helyzete, mint a szomszéd országokban élő magyaroké.

Arányaikat tekintve kevesebben vannak, politikai érdekérvényesítő képességük nem olyan jó, mint egy tömbben, nemzetiségi létben élő magyarjainknak, de ez nem lehetne ok arra, hogy képviselet nélkül maradjanak.

Egy ország demokratikus berendezkedését az is minősíti, hogy megadja e az őt megillető jogokat akár egyetlen kisebbségi állampolgárának is, természetesen az ésszerűség keretei között.

Persze nem lesz ez így örökké, el fog jönni az a nap, amikor az ország lakosainak jelenleg 7-8%-át kitevő cigányság is kiköveteli jogait és számarányának megfelelő képviseletet kér a magyar Országgyűlésben, - ez a 200 fős testületben - mire megvalósul - 20 cigány képviselőt fog jelenteni, akikkel már sokkal jobban kell majd számolni a parlamenti erőknek, mint jelenleg Farkas Flóriánnal.

Szóval jobb, ha mindenki kezdi szokni a gondolatot.

Állami szinten legutóbb 2010. februárjában esett a nemzetiségek parlamenti képviseletéről szó, - a parlament határozatban kérte fel a kormányt arra, hogy dolgozza ki az erről szóló szóló törvényjavaslatot, és azt 2012. december 31-ig terjessze az Országgyűlés elé.

Így aztán - ahogy a dolgok mai állását nézem - ebből nemigen lesz mostanában semmi, hacsak a nagy alkotmányozásban Orbánnak eszébe nem jut a kétkamarás parlament, ahol is a történelminek nevezett egyházak, a Magyar Leányanyák Mária Kongregációja, a Hungarista Legényegylet és az Orbánifjak képviselői között elücsöröghet egy-két nemzetiségi is, - lehetőleg népviseletben, - az izgága tótok a hátukra kötözött tutajjal, természetesen...

Szó volt még ma az oktatási rendszer ellenreformációjáról is.
Ismét sikert sikerre fog halmozni  a kormány, - ismét lehet majd buktatni az alsótagozatban!
Ha egy forradalom beindul...
Le a szöveges értékeléssel, annyuknak csináljanak munkát a komcsilibsik, - egyest a büdös kölyöknek oszt kuss!
A magyar iskolarendszer rákfenéje, hogy porosz gyökereinél fogva arra rendezkedett be, hogy bebizonyítsa a gyerekről, hogy hülye, mígellenben a pedagógus maga Einstein.
Ha ezt az axiómát sikerül már iskolai pályafutása első négy évben a tanulóba verni, akkor a célt elértük, a gyerek rendszerkonform, a pedagógus meg sikeres.
A gyerek üljön az órán csendben, hátratett kézzel, ne iceregjen-ficeregjen, ne kérdezzen, ellenben sebesen böfögje vissza amit mondtam, mert ha nem, megnézheti magát!
Ha a gyerek bőgve megy az iskolába, akkor az a pedagógiai teljesítmény csúcsa.
Én meg azt gondolom, hogy egy elsős-másodikos kisgyerek számára az iskola önmagában is egy megrázó élmény, - a tetejébe nem is minden kisgyerek jön olyan példás környezetből, mint a pedagógus családja, - vannak akiknek hiányzik az alapvető szocializációja, hiányos vagy szegényes a szókincse, rossz viselkedés-mintákat lát a lakókörnyezetében, nehezen tud összpontosítani - míg a másik folyékonyan olvas, ír, fogalmaz és tudja, hogy mit jelent a pedagógusok kontraszelekciójának fogalma
Az elmúlt években érvényes szabályozás módot adott rá, hogy az erre fogékony pedagógus felzárkóztassa a hátrányos helyzetben levő, vagy csak lassabban fejlődő gyerekeket, és alkalmassá tegye őket a további tanulmányokra.
Ez persze nem jó, hiszen eltér attól, amit a pedagógus Magyarországon évszázadok óta csinált, nem kell mindent felforgatni, ha a dédanyámnak jó volt ha megbuktatták másodikban, akkor legyen ennek a büdös kölyöknek is jó!
A buktatás pedagógus hívei egy dologban tévednek, - nevezetesen abban, hogy az a beírt egyes a gyereket minősíti.
Nem, nem, - az a pedagógus osztályzata.
Négy év alatt egy közepesen tehetséges idomár egy csimpánzot is be tud tanítani arra, hogy bizonyos kérdésekre megfelelő jelekkel válaszoljon, akkor egy értelmes kisgyereket ne lehetne ebben a korban megtanítani bármire szinte?
Dehogynem, - de az munkával jár, - mennyivel egyszerűbb kibuktatni az ilyet, és azokkal villogni, akik egyébként otthonról hozzák magukkal az írás-olvasás és a négy számtani alapművelet biztos használatának tudományát!
A pedagógusra már csak a vállveregetések bekasszirozásának nehéz munkája vár.
Akit pedig megbuktatott, az a kisgyerek gyakorlatilag elveszett a társadalom számára, és nem sok reményt fűzök a személyiségfejlődéséhez annak, aki megbélyegzetten és megbántottan kezdi meg az életét...
Szóval léptünk egyet a vágyott 1945 előtti Magyarország felé, adtunk egy pofont a Gárda helyett az esélyegyenlőségnek.
Orbán édesanyja állítólag fejlesztőpedagógusként dolgozott, - most mit mondjak,  - lehetett volna sikeresebb is a háztájiban...
Van azért ebben az oktatásban még tartalék, - hátra van még ( de nincs már messze...) a kötelező vallásoktatás bevezetése, az első óra előtt pedig Papp-Váry Elemérné örökbecsűjének kollektív abszolválása, - hadd érjen az a gyerek igazi XXI. századi európaivá, - nem igaz?
Mellesleg megalkottuk ma a Nemzeti Összetartozás Napját. 
Nagyjelentőségű törvény ez, vetekszik Sztálin érdemeinek törvénybeiktatásával. 
Sokat beszéltünk mostanában Trianonról, - a szlovák államelnök is szólt egy-két szót ugyanerről - érdemes lenne elgondolkodnunk rajta...

:O)))

VÁNDORCIRKUSZ...

Mint a jó tyúk, - minden napra egy tojás...
Kétségtelen, ehhez nagyon ért a Fidesz, Orbán terelgeti népét fel-le, ad nekik elfoglaltságot.
Mint hajdan a katonaságnál, - ha nem tevékenykedett a katona, akkor ráért hülyeségeken törni a fejét és mindenféle fegyelmezetlenségekkel tölteni az idejét, - ezért aztán kihordta, amit előzőleg behordott és felhordta, amit lehordott, viszont ezt futólépésben és többször megismételve tette, nehogy elfelejtse.

Orbán valószínűleg soha nem felejti el azokat a szép éveket, mikor angyalbőrben kísérte figyelemmel társai ideológiai fejlődését, és a módszerek is mély nyomokat hagyhattak fogékony lelkén, tovább csiszolva az otthonról hozott csend-rend-fegyelem szentháromságot, mely olyan számára, mint Torgyánnak az Isten-haza-család, - csak sokkal hatékonyabb...

A hét végén lesz az Úr mennybemenetelének ünnepsége a Parlament előtt.

Mint tudjuk, ez örömünnep lesz, mindenki vidulhat kedvére, lehet csápolni, lehet könnybelábadt szemekkel ütemesen ordítani a Vik-tor-vik-tort, a jó társaságban bátran lehet szidni a komcsikat és a közvetlen környezet gyors szemrevételezése után még némi cigányozás meg zsidózás is belefér, - a tér maga lesz a jobber boldogság, a megdicsőülés boldog fészke.

De nem addig a'!

Az élet nem habostorta mint tudjuk, és ez az ország nem a gyermeteg viháncolásra lett optimalizálva, a bú, a bánat, a könnyek és siralmak hazája ez a lángoktól ölelt kicsi kis ország, ez a maradék-paradicsom, hát akkor most merítkezzünk meg a fájdalomban - úgyis ez áll a magyar néplélekhez közel, - tartsunk Trianon-emlékünnepséget.

Jövő héten pénteken lesz megejtve a felemelő aktus, addig kell  türelmetlenül várnunk még arra, hogy a szomszédos országok közül amelyiket még nem haragítottunk magunkra, azzal most megtegyük.
Szép rendezvény lesz, - hétfőn szavaz az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslatról, majd pénteken - a parlamenti trianoni emlékülés után - a Szent István Bazilikában ökumenikus istentiszteletet lesz.

Maga az ülés délután fél ötkor kezdődik, köszöntőt mond Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke, majd ezt Sólyom László köztársasági elnök beszéde követi.
Ezután - hátha addigra valaki elfeledte volna, hogy mit szavazott meg hétfőn - a házelnök felolvassa a tanúságtételről szóló törvényt.
A tervek szerint az emlékülésen felszólal Német László nagybecskereki megyéspüspök is, az ünnepi ülés után a Bazilikában pedig a történelmi egyházak képviselői mondanak beszédet.
Úgy hiányzott nekünk ez a püspök, mint egy falat kenyér, mint ahogy a kollektív istentisztelet is, - a modern állam megteremtésének orbáni útján dicső mérföldkő ez, - örvendjünk felebarátaim!
Trianon persze tagadhatatlanul nehéz problémája a magyar társadalomnak - soha nem lett kibeszélve rendesen, és ahogy elnézegetem az előkészületeket, most sem lesz.
Kár, mert komoly, okos érvekkel talán el lehetne fogadtatni a magyar társadalommal, hogy ami nekünk tragédia volt, az a hajdani Magyarország területén élő nemzetiségeknek maga volt a szabadság és ősi igazságuk kivívása.
Valahogy el kellene juttatni a magyarok eszéhez, hogy a Trianon előtti Magyarország magyar nemzetiségű  lakosainak száma alacsonyabb volt, mint a különféle nemzetiségeké, és lehetne esetleg arról is beszélni, hogy a nemzet hajdani vezetése rengeteg hibát követett el, melyek oda vezettek, hogy az I. Világháború végére senkinek nem lett vonzó egy országban élni velünk.
Hajdan a helyzet más volt, - az élet nem nemzetállami keretekben szerveződött, nem az ország, hanem az uralkodó volt a szuverén, mindenki az ő alattvalója volt és a nemes lehetett oláh, tót vagy horvát, mind magyar nemes volt.
Mint ahogy a jobbágy, majd a zsellér is, de ettől még élhetett benne a vágy arra, hogy saját országában saját nyelvén dícsérhesse az Úrat, hogy költői legyek...
Természetesen ettől még Trianon egy vesztes háborút lezáró diktátum volt, ahol mi a vesztesek,  nemzetiségeink meg a győztesek oldalán találták magukat, és ez meg is jelent a háborút lezáró konkrét döntésekben.
Ami roppant méltánytalan, az az egy tömbben élő magyarok más államok fennhatósága alá helyezése volt, de a történelem - és benne a saját hibáink úgy hozták, hogy ennek korrekcióját egy másik vesztett háborúban való részvételünkkel lehetetlenné tettük.
Bármennyire fáj is a kialakult helyzet, nem lehet elvitatni a nemzetek önrendelkezési jogát.
Trianont jobboldali barátaink szeretik Károlyi és a komcsik nyakába varrni, jóllehet ők már csak a kárügyintézők voltak, az elszakadási  folyamatok már a XIX. században elkezdődtek.
Nemességünk, Kossuth, majd a milleniumi kor uralkodó osztályai folyamatosan rossz válaszokat adtak az egyre több problémát okozó nemzetiségi kérdésre, - Kossuth is csak bukása után próbált korrigálni, de akkor már késő volt.
A magyar gőg és a magyar szupremáciára való irreális törekvés még olyan korszerű törekvéseket is meghiúsított, mint I. Ferenc József konföderációs államának tervét, mely ha megvalósul, talán más utat szabhatott volna történelmünknek.
A döntés persze rengeteg egyéni sérelemmel és tragédiával járt, ősi földjükről elűzött családok éltek évekig vagonokban a budapesti pályaudvarokon, vagyonok maradtak az utódállamok területén, emberek tízezrei váltak a szó szoros értelmében véve földönfutókká.
Természetesen ez nem múlik el nyomtalanul, és még az áldozatokat követő negyedik-ötödik generáció is mély sérelemként éli meg ősei sorsát.
Ez érthető is, de azzal nem sokat segítünk, ha rendszeresen feltépjük a begyógyulófélben levő sebeket és sót hintünk beléjük.
Többre mennénk, ha elfogadva a kialakult állapotokat tennénk a dolgunkat, hogy az utódállamokban élő honfitársaink büszkék lehessenek arra, hogy a sikeres és boldog magyar nemzethez tartoznak.
Mint ahogy büszkék voltak erre a gulyáskommunizmus korában, aholmi voltunk a vágyott jólét országa.
Gyermeteg elképzelés a területi revízió, - nem érdeke egy nagyhatalomnak sem, aki ezt próbálja sugallni a nemzetnek, az egy ócska kalandor.
Az Európai Unióba való belépésünkkel tulajdonképpen eltüntek a határok, mindenki szabadon használhatja nyelvét, kulturáját, ott élhet, dolgozhat, taanulhat ahol akar, - akkor most kellene tán újraalkotnunk a gyepürendszert?
A világ a globalizáció felé halad, amit értékelhetnek egyesek helytelennek, de ez a világot nemigen érdekli.
Viszont elemi érdekünk az egységes Európa, mert ez az optimális üzemméret ahhoz, hogy fel tudjuk venni a harcot a XXI. század kihívásaival.
Arról nem  beszélve, hogy aki úgy akar előremenni, hogy folyamatosan hátrafelé nézeget, az igen hamar pofára fog esni.
Márpedig ez az ország - ha ország akar maradni - még egy vereséget nem fog elbírni, - semmiféle erőszakos megoldásra nem vagyunk alkalmasak.
Sem gazdaságilag, sem katonailag, sem társadalmilag.
Most majd átsétálnak képviselőink a Bazilikába, - gondolom, ájtatos képpel ott fog vonulni közöttük Szili Katalin is, de nagyon remélem, hogy rajta kívül egy szocialista képviselő sem, mert nekünk világossá kellene tennünk, hogy bár a szomszéd országokban élő magyarokat nemzetünk természetes részének tekintjük, de nem kívánjuk Trianon revízióját, elfogadjuk a szomszédos népek jogát az önálló állami léthez és arra bíztatjuk ottani honfitársainkat, hogy megtartva kötődésüket nemzetükhöz az egységes Európában legyenek hű és lojális polgárai hazájuknak.
Ugyanazt várjuk tőlük, amit a hazánkban élő nemzetiségektől, akiket mellesleg nagyon megviselhetnek a nacionalista cirkuszok, melyeket frissen hatalomba került politikusaink pótcselekvésként szerveznek a tömegek szórakoztatására, - addig se jusson eszükbe azon gondolkodni, hogy a köztisztviselőket éppen most lökik vissza a múlt század harmincas éveinek szociális és egzisztenciális  biztonságának szintjére.
Az két nagy történelmi egyház pedig teszi, amit mindíg is tett, - a magyar katolikus egyház bigott konzervativizmusa és a mai református egyház szélsőjobboldalt támogató magatartása ma sem az ország érdekét szolgálja, - még híveik értdekét sem.
De ezt már megszoktuk.
Az a  kocsmapolititzálás, amit a jobboldal ma a nemzetközi kapcsolatok terén folytat igen veszélyes, jó lenne még időben leállni vele, - sajnos erre nem sok az esély.
Reménykedjünk, hogy mi  és a szomszéd államok területén élő másfélmillió túsz is megússza...
:O)))