POFÁRA TÖRTÉNŐ ESÉS

Felöltötte harci rosszmodorát, felcsatolta sportszárát, zsebrevágta azt a két dolgos kezét (Szent Jobb és Szent Bal – kanyarba se vagy Szentpisti!) – csatába indult, legyakni Brüsszelt Viktor, Isten Bunkaja.
Elemében volt, hiszen számára a harc maga az élet, ő kora gyermekkorától erre szocializálódott, már a kőbölcsőben is, melyet gondos édesapja faragott a kis Vityesznek a fejével próbálta széttörni a korlátokat, ettől lett az orra is csámpás, de sajnos nem sikerült, a maradandó károsodás nem a kőbölcsőben keletkezett.

Hogy miből gondolja, hogy neki állandóan széllel szemben kell megpróbálnia pisilni, az maga a nagy talány, hiszen már kötésig jár a kudarcokban.
Gondolom, hogy itthon ő fújja a passzátszelet, ebből arra a következtetésre jutott, hogy a nemzetközi színtéren is neki kell meghatároznia a követendő magatartásokat.
Minden jel szerint tévedett, pedig csókot lehelt az angol miniszterelnök ánuszrózsájára, beszippantva annak bódító illatát, és mégis.
Illetve mégsem, mert elszabta a dolgot, rosszul mérte fel az erőviszonyokat.

Azt gondolta, hogy David Cameron olyan erős az Unióban, mint ő Magyarországon, de megdöbbentő módon ez a vélekedése nem jött be, Cameron egyedül maradt, mint Don Quijote, így Sancho Panzára sem várt valami nagy diadal a szélmalom tövében.
Ő azt hiszi, hogy az Unió ellen harcol, de téved – ő a történelemmel folytat éppen vesztes csatát, hogy a csatában betöltött szerepét most hadd ne cizelláljam, mindenesetre nem ő a hadak vezére, de még csak annak sisakhordozója sem.

Az alapvita ugyanis arról szól, hogy merre tartson az Unió.
Két verzió van, az egyik államok laza szövetsége, a másik út egy Európai Egyesült Államok felé vezet.
A Nemzet Pucája az első felfogást támogatja, az ő Uniós modellje szerint az Unió szedje be a tagországoktól a pénzeket, majd ossza vissza - legfőképpen Magyarországnak, de a pénzek elköltésébe ne szóljon bele, ne ellenőrizzen semmit és legfőképpen ne pofázzon bele abba, hogy ő mit csinál bánatos népével, vagy mit nem.
Neki mindegy, hogy mi lesz Európával, vagy mi lesz ötven, vagy száz év múlva, ő az utódokról már gondoskodott, a többi meg harcoljon meg a napi betevőért, kit érdekel.
Hogy közben a világ megváltozott, az nem érdekes, az a világ baja, harcoljon meg a világ is az életbenmaradásért – végtére is nem juthat mindenkinek libacomb, van akinek meg kell elégednie a püspökfalatjával.

A világ persze közben napról-napra változik, Kína gigászi teljesítményekkel már a világ vezető hatalmának szerepére tör, a Hold meghódításán dolgozik, emellett Amerika el van neki adósodva nyakig.
De feljövőben van India is, mely a világ legnépesebb országa lesz a század végére, és lehet ugyan tízmilliós, matyómintás, árvalányhajas falunkból legyinteni, hogy a sok kis sárga, meg az a rengeteg cigány, de ne felejtsük: Kína mára a legfejlettebb haditechnika birtokosa, India pedig informatikai nagyhatalom.
Vezérünk ugyan most legyőzte a hazai Kínát, becsukatta a Négy Tigris nevű piacot, de Kínát bezáratnia nehezebb feladat lesz.

Európa vezetői és közötte van egy óriási különbség: a többiek éreznek némi felelősséget népükért, míg ő csak a saját érdekeit nézi.
Így van ez, akármerre is nézünk, lásd a stadionépítések ügyét, a paksi bővítést, a termőföldek körüli cirkuszokat, a dohánymaffiát, a borászatokat – mindenhol az ő strómanjai vannak pozícióban és ők fosztogatják szorgalmasan az országot, melynek bamba népe még mindig a kommunistákat szidja.
Ha Európa nem akar túl sokat engedni az életszínvonalából, a világban betöltött pozíciójából, akkor változnia kell és meg kell haladnia a zárt nemzetállamok ideáját.
Egyesülni kell, ami természetesen nem zárja ki a nemzeti sajátosságok megtartását.

Nem először kerülnek ilyen dilemma elé európai országok, hiszen Németország sem volt mindig egységes ország, ma mégis el van egymás mellett a bajor és a porosz, a szász és a sváb, egy gazdaságilag és katonailag erős államban.
De volt ilyen az olaszoknál is és a sok apró fejedelemségből egységes ország lett.
Lett volna ilyesmire példa nálunk is, mert – minden ellenkező híresztelés dacára – Erdély nem volt Magyarország része.
A 48-as ifjak is ezért szerették volna az Uniót Erdéllyel, csak aztán a korabeli orbánviktorok elqrták, nem kicsit, nagyon…
Aztán az első világháború előtt is részei voltunk egy erős soknemzetiségű államnak, az Osztrák-Magyar Monarchiának, mely még erősebb lehetett volna, ha nem akadályozzuk meg azt, hogy Csehország is csatlakozhasson ehhez az államalakulathoz.

Maga a királyi Magyarország sem volt nemzetállam, és éppen az verte szét, hogy legerősebb nemzetisége elnyomta a többieket – talán ebből lehetne tanulni is.
Most az Uniót kényszeríti a történelem arra, hogy nemzetei összefogjanak, mert a kor kihívásaira adandó megfelelő válaszhoz nem elég a jelenlegi állapot.
Orbánnak más a véleménye, de ebben a kérdésben – és még sok másban - ez a maffiózó egy senki, akit úgyis el fog söpörni a történelem, és még örülhet is, ha nem jut Ceausescu vagy Rákosi sorsára.

Orbán erről a kérdésről sem kérdezett meg senkit, amit ebben az ügyben képvisel, az Orbán véleménye, nem az ország népének véleménye.
Márpedig a kérdés eldöntését nem bízta rá senki, ez vastagon meghaladja a kompetenciáját, és ugyan hivatkozhat az Országgyűlésre, legfeljebb annyit érhet el vele, hogy ha eljön az ideje, a kétharmadot vele együtt hajigálja ki a nép a Parlamentből, esetleg egy börtönben tölthetik majd büntetésüket.

Ennek az embernek nincs veszélyérzete.
Túl magasra kapaszkodott, diktátor lett, nagyon magasról pedig nagyon nagyot lehet esni.
Nagyobbat, mint most esett.

:O)))

KI IS ÁRULJA ITT A HAZÁT?

Hazaárulás és hűtlenség gyanúja miatt feljelentést tesz a Jobbik a legfőbb ügyésznél ismeretlen tettes ellen, amiért Andor László magyar EU-biztos egyetértett és támogatta az Európai Bizottság Magyarország számára kedvezőtlen szerdai döntését - jelentette be csütörtökön Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.

Hát, ezt a Marcit sem az eszéért fogja népünk szívébe zárni, az már biztos!

Viszont ha behatóbb vizsgálatok megállapítanák, hogy ő az első magyar földönkívüli, cseppet sem lennék meglepve, ez az ember egy másik, szebb világban él, nem a harmadik évezred európai valóságában.

Az viszont tény, hogy hazát árulni csúf dolog.

A haza egyébként igen bonyolult fogalom, nem azonos az állammal, nem azonos a kormánnyal, nem azonos az aktuálisan népe nyakát szorongató társadalmi berendezkedéssel, sokkal több annál.

Mindenkinek ugyanazt és sokszor mégis egészen mást jelent a haza fogalma, más-más hazát szeretünk, mégha ugyanarról az asztalról eszünk is.

Az én hazám Magyarország, mely egybeesik a térképről jól ismert határok közé szorított területtel, melynek városait és falvait ismerem, melynek tájai szívemnek kedvesek, melyben az emberekkel valami rejtélyes kapocs köt össze, még akkor is, ha némelyiküket számomra ellenszenves tulajdonságai miatt úgy utálom, mint szélestenyerű Fejenagy a kukoricagölödint.

Ők olyanok számomra, mint polgári családban a kleptomániás nagybácsi vagy a fehérmájú unokahúg, szégyellem őket, de hozzám tartoznak, ők is az én hazám részei, sorsuk az én sorsom is, egy hajóban utazunk.

Némelyikükre büszke vagyok, mert sikereiből egy tízmilliomodnyi kis rész engem is illet, az én jó hírnevem öregbítette, magyarok vagyunk mindketten, honfitársak, mondhatnám, ha nem idegenkednék a pátoszos kifejezésektől.

Ide köt minden, a neveltetésem, a kultúrám, a szokásaim, az életstílusom, és alijázhatnék Izraelbe, kérhetnék menedékjogot Kanadában, lehetnék sikeres vagy sikertelen üzletember Bostonban vagy Berlinben, de a szívem mindig hazahúzna, mert ez az én hazám.

A világ viszont egyre bonyolultabb lesz, a nemzetállamok kora lejárt, aki a jövőjét egy magába zárkózó cseppnyi nemzetállam boldog polgáraként képzeli el, az hazája temetéséről ábrándozik.

A tőke nemzetközi, tőke nélkül pedig nincs fejlődés és nincs jövő.

Ebbe bukott bele az államszocialista kísérlet is, mert szabadság nélkül még csak el lehet lenni egy országnak, de tőke nélkül nem, mert polgárai igényeit ki kell elégíteni, különben az állam képviselőit előbb-utóbb kihajigálja a nép az ablakon.

És az igényekkel lépést kell tartani.

Azok pedig állandóan növekednek, akinek ma egy libacomb jutott, annak holnapra kettő kell és hozzá ezüst étkészlet, mert azzal ette a libát valamelyik brazil szappanoperában Don Pedro a szépséges Donna Ursulával a gyertyafényes asztalnál.

A kisebb országoknak össze kell fogni és egyesíteniük kell erejüket, hogy a folyamatosan változó világban talpon tudjanak maradni, ehhez pedig az integráción keresztül vezet azt út, így aztán egyszercsak  hirtelen arra ébredtem, hogy az én tágabb hazám ezentúl Európa, melynek sajátos értékei engem gyarapítanak és érdekei az én érdekeim is egyúttal.

Európa mi vagyunk, végre mi is Európa vagyunk, része egy nemzetközi közösségnek, mely kiáll a mi érdekeinkért is, hiszen azok az ő érdekei is egyúttal.

Európa polgára vagyok, európai magyar polgár.

Azt nyilatkozta ez a szomorúszemű, zavaros gondolkodású Marci, hogy Andor László magyar állampolgárként hivatalos megbízatásának felhasználásával olyan - külföldi szervezet által meghozott - döntésben vett részt, amely alkalmas arra, hogy rendkívül súlyos károkat okozzon Magyarországnak.

Marcit be kellene íratni egy alapfokú szemináriumra, ahol elmondanák neki, hogy az Unió nem egy külföldi szervezet, hanem az Unió mi vagyunk.

Mi is vagyunk, és még jónéhány nemzet, melyek érdekei hol egybeesnek, hol eltérnek a szűken vett magyar érdekektől, és ilyenkor a közösség érdekei az elsődlegesek, és ezeket az érdekeket demokratikus szavazásokon erősíti meg az összes érdekelt.

Az nem megy, hogy mi csak a mézet nyalogatjuk, de a kaptárak karbantartásában nemigen szeretnénk részt venni, a tetejébe még handabandázunk is hozzá és egy füstölővel szaladgálunk a méhészet körül.

És az se megy, hogy a vállalásainkat szabadon értelmezzük - ha már egyszer vállaltuk őket.

A szerződéseket be kell tartani, mondja jogelmélet, és aki azt gondolja, hogy a megkötött szerződéseken utólag lókupecként alkudozni lehet, az mélységesen téved.

A jobboldal nagyon szívesen alkalmazza azt a módszert, hogy egy-egy szöveget betű és aktuális  érdekei szerint értelmez, jóllehet mindenkinek illenék tudni, hogy a törvényeknek nem csak betűje van, hanem szelleme is, és aki csak a betűt vizsgálja, és figyelmen kívül hagyja a jogalkotó szándékát, az bizony csal.

Mi is csaltunk, most itt a retorzió, talán egyszer végre már magunkban is kereshetnénk a hibát.

Az Unió biztosai pedig - függetlenül állampolgárságuktól - az Unió érdekeit kell, hogy képviseljék, ezt tette – helyesen – jelen esetben is Andor László.

Hazaáruló az, aki azokkal paktál le, akik a hazának rosszat akarnak, például akik azt akarják, hogy inkább legyen gyenge Magyarország gazdasága, csak az ő hatalmuk maradjon töretlen.

Az, aki az ország polgárait a polgárháború szélére sodorja.

Az, aki kirekeszti a hazából annak polgárait bőrszínük, származásuk, vallásuk vagy nézeteik miatt.

Az, aki kifelé törekszik abból az Unióból, melyben tagságunkat a magyar nép népszavazáson erősítette meg.

Az, aki visszafelé akarja forgatni a történelem kerekét, aki letűnt korok ócska jelmezeiben akar huszonegyedik századi országot csinálni.

Aki ennek érdekében szövetkezik ordas eszmék mai képviselőivel, vagy maga is ordas eszméket képvisel.

Szóval, kedves képviselő úr, ha hazaárulót keres, lehet bátran belenézni a tükörbe.

:O)))

KINEK SÜRGŐS?

Nagy a várakozás, holnap megy a Mi Fényességesünk szőrcsuhában, mezítláb, üres kardhüvelyét madzagon a nyakába kötve Canossába, vagy Brüsszelbe, vagy hova, de mindegy is.

Ott várja őt Barroso, aki természetesen megegyezési készségét fogja hangoztatni, örömmel üdvözölve a szándéknyilatkozatokat, melyek szerint töretlen forradalmi lelkesedéssel és speciális módszerrel harcolunk hazánk függetlenségéért, újabb sikereket érve el a gazdasági szabadságharc frontján.

A speciális módszer elsősorban abban áll, hogy Orbán, Szájer meg Martonyi minden eléjük tartott nyugati ülepet megtisztel a nyelvével, legutóbb Szájer előtt keresztbeszalad az utcán egy strasbourgi fekete kandúr, az sem úszta meg.

A remek stratégia másik eleme, hogy Matolcsy befogja a száját, de lehet, hogy azért tart ott az egészségügy, ahol, mert Szócska államtitkár a képviselői irodaház pincéjében szép, egyenletes, apró öltésekkel éppen bevarrja a közgazdaság megújítójának, az unortodox miniszternek csacsogó száját.

Menet közben rá- rámutat a pince közepét elfoglaló ipari húsdarálóra, felvillantva a szebb jövőt, amennyiben a keszekusza tekintetű miniszter, a magyar puszták Klerensz névre hallató oroszlánja megszólalna.

Igaz, bízhatta volna ezt a munkát Szócska államtitkár valami friss rezidensre is, hiszen a szakellátás reformja során kiderült, hogy a magyar lakosság érdekeit az szolgálja legjobban, ha a beteg nyitott szívműtétjét egy kutyafuttatóban a padon végzi majd egy rezidens, ettől nő a színvonal…

Mindenesetre a Magyar Csodavárók Egyesülete (leánykori nevén a jobboldal) meg van győződve arról, hogy a Vezér kilovagol arra, merre a Nap lenyugszik, meglengeti daliás buzogányát, mire is a Barroso nevű portugál vitéznek üstöllést inába száll a bátorsága, és kardját féltérdre ereszkedve felkínálja a magyar hősnek, és ezzel a válságnak befellegzett.

Szerintem meg az lesz, hogy a mi hősünket mosolyogva várja majd az Unió első embere, de ez a mosoly nem a megbocsájtás és a megenyhülés mosolya lesz, inkább csak nyugtázása annak a ténynek, hogy mennyire kellemes látvány is, mikor az ostoba kis pökhendi a fejét a porba nyomva égnek mereszti a seggét.

Mit mondjak, még nekem is röhögnöm kell ezen, pedig míg Barroso szabadjeggyel vesz rész az előadáson, az én számomra a jegy ára meglehetősen magas lesz, és a tetejébe még nem is tudja senki, hogy mennyiért vehetjük meg a cédulát.

Merthogy az ár annak a függvénye, hogy mi is a nyugat szándéka a Mi Boldogságunkkal.

Ha csak csuklóztatni akarja, akkor viszonylag olcsón megúszhatjuk, ha viszont nagytakarítást akar tartani és az a cél, hogy tűnjön el, mint a büdösség, akkor bizony ez nem lesz olcsó, merthogy a koma úgy kapaszkodik a hatalomba, mint éhes róka a jóltáplált liba nyakába, és leoperálni a vezéri kezet a jogarról nem öt fillér, + hálapénz, ugye.

Természetesen a dolog udvariasan megy végbe, hogy úgy mondjam, vígan dudál a portugál, míg a Mi Vezérünk (Sieg! Heil!) fogainak csikorgatása idáig hallik majd és ez az aláfestő zene kissé csökkenti a holnap délutánra várható győzelmi jelentés szépségét.

Mindenesetre, ha van csöpp esze a Haza Csúnyájának, akkor felkészül arra, hogy még sokszor kell ezt a kis kirándulást megtenni, újabb és újabb feltételek teljesüléséről jelentést tenni, újabb és újabb feltételeket magáévá tenni.

Egyébként nem lenne baj, hiszen ha az IMF pénzt akarna adni, akkor nem kellene összevissza keresgélnie, ott fekszik majd a Bizottság előszobájának ajtaja előtt, célszerűen kiterítve, hadd tanuljon jómodort!

A mienk egy vicces ország, soha nem arról volt híres, hogy tanulmányozta volna a realitásokat, de a mai helyzet túltesz még az eddigieken is, ma ugyanis saját magunk ellen folytatunk politikai és gazdasági szabadságharcot.

Mi vagyunk ugyanis az Unió.

Nagyon tetszett a béketábor tüntetésén a tábla, „Én is Orbán Viktor vagyok!” – ami ugyan kizárt, hiszen annak valószínűsége, hogy egy évszázadban két ilyen eszement születik, szinte a nullával egyenlő, ellenben az teljesen igaz, hogy az Unió mi vagyunk, tízmillióan a negyedmilliárdból.

És a mi pénzintézetünk az IMF, mellyel nem kell háborúzni, legfeljebb nem kell odamenni pénzért, lehet kéni mondjuk Bangladestől is, és akkor az élet leegyszerűsödik, hiszen a nincsből nem lehet adni, a nemlétező hitelért pedig nem lehet biztosítékokat kikötni.

Ha lenne kis hatalmam, a Lánglelkűt minden nap odaültetném egy bazi nagy kivetítő elé és egy órán keresztül néznie kellene a minap zátonyra futott óceánjáró képét, mely rettenetes sorsát idióta kapitányának köszönheti.

Aki ugyan most még összevissza beszél, de eljön a napja, mikor oda kell állnia bírái elé.

Egy normális ember még valamit tudna enyhíteni a helyzetén egy töredelmes beismerő vallomással, valamiféle együttműködéssel, és valaki elmondhatná neki, hogy az sem lenne hátrányos, ha felhagyna a pökhendi pofátlankodással.

Nem fogja ezt tenni, merthogy nem egy normális ember.

Még rengeteget kell verni a fejét egy hólapáttal, hogy megértse az idők szavát.

Barroso meg ott áll irodája ajtajában, mint Európa Yodája, és mosolyogva várja: Az Erő velem van!

:O))))

PISZKÁLD KI, PISZKÁLD KI…

Az Unió még csak fel sem mászott a fára, mégis belement az akácfa-faszálka a lába szárába.

Ami azt illeti, ez a szálka kicsi ugyan, de mégis zavaró, mert tönkreteszi a harmóniát, meg emellett még az alakja is olyan unortodox, mivel míg a szálka classic hegyesnek mondható, a mi unortodox szálkánk inkább egy miniatürizált bunkóra hajzik.

Ebből kifolyólag eléggé zavaró a fennforgása az Unió feneke táján, folyik is a vakarózás miatta.

Eleinte csak nézte a sértett, hogy mit is akar ez a kis bunkó, hiszen ennek még hegyes sincsen, és elnevetgélt, elviccelődött rajta, megsimogatta azt a buksi fejét, hogy jól van okoska, most maradjál csendben, míg a nagyok beszélgetnek, játsszál szépen a szobácskádban!

Nem is lett volna baj, pedig a szobácskájában nagy mérgében elkezdett rombolni, leszerelte a kilincseket, kitépte a falból a radiátort, odacsinált a parkett közepére, a játszótársait verte és kínozta és kitépkedte a babák lábait, de ez nem elégítette ki megalázott egóját és ismét kiosont a nagyok asztalához.

Ekkor már nem nevettek annyira rajta, mert idegesítette őket, hogy amikor ők komoly problémákkal küzdenek, melyeket, ha nem tudnak megoldani, akkor ez a pofátlan kis bunkó is éhen vész, ez meg ahelyett, hogy csendben lenne, ostoba mondókákat rikácsol és mindenkit sallerrel meg kokival ijesztget.

Mellesleg az amerikai nagynéni is benézett a szobájába és szólt, hogy kellene ezzel az izével ott valamit csinálni, merthogy akik bent vannak, azok éhesen bőgnek, elfogyott a tüzelő, emellett néhány kápónak kinevezett bunkó terrorizálja a többieket, fosztogatja a zsebeket, mindenkitől sápot szednek, és amikor hozzák a tejbegrízt, akkor a minibunkó személyesen nyalja le a tetejéről a baracklekvárt.

Az ebédosztó nénibe meg időnként beleharap.

Van ugyan még egy utolsó vigyázó, akinek az lenne a dolga, hogy megfékezze, de azt meg állandóan ki akarja ráncigatni a székéből, mert annál van a kasszakulcs, amit szeretne megszerezni, mert kellene a pénz az újabb unortodox mutatványhoz: hogyan csökkentsük az államadósságot nyolcvan százalékról nyolcvanegy százalékra úgy, hogy közben elköltünk a nemes célra néhány tízezer milliárdot?

Na, ezen aztán tényleg eldőlt a bornyú az Unió döntéshozóiban, és nekiláttak az unortodox szálka kipiszkálásának.

Nem lesz könnyű feladat, attól tartok.

Ez a mi Vezérünk nem szokványos eset, elmeműködése kívül esik a megszokott határokon.

Ő nem azt a feladatot akarja megoldani, ami egy politikustól elvárható, ő ennél többet akar, ő akar lenni az a balta, amelyik nyél nélkül is tud úszni, ő akar lenni a libáknál magasabban szárnyaló repülő elefánt, esetleg a polipként üzemelő földigiliszta, szóval egy unortodox figura unortodox célkitűzésekkel.

Emellett érez bizonyos elhivatottságot és csak a kleptomániája által behatárolt küldetéstudatot.

Szilárd meggyőződése, hogy az Úr neki teremtette ezt a néhánymillió kísérleti patkányt itt a Kárpát-medencében, akiket neki kötelessége boldoggá tenni a saját szája íze szerint, ha közben szerencsétlenek megboldogulnak is.

És fél is.

Fél, mert attól tart, hogyha kicsúszik a kezéből a hatalom, akkor nagy baj lesz, mert jöhet a felelősségrevonás, esetleg a vagyonfosztásig bezárólag, és bár van kazalnyi dugipénze itt-ott, de tudja, nem ő lenne az első politikus, akinél utána mennek a vagyonnak külföldön is.

Aztán meg szereti is a hatalmat nagyon, a hajdani vidám srácból egy görcsös, neurotikus akarnok lett, aki marcona pofákat vágva úgy csicsáztatja szolgalelkű környezetét, hogy nézni is hányinger.

Szóval egy ilyen embert kipiszkálni a hatalomból meglehetősen nehéz, még akkor is, ha egy tökfilkóval szemben az összes ász az Unió kezében van, hiszen míg őket kötik a demokrácia játékszabályai, addig a Mi Vezérünk egy szociopata gátlástalanságával mozog a pályán, mindent megenged magának, és minden kitelik tőle.

Ha mennie kell is, mert már megfagyott vagy éhenhalt hullák szegélyezik az utcákat, akkor sem fog magától felállni, és ha feláll is, akkor sem biztos, hogy le akar majd mondani a hatalomról, legfeljebb óvatosan hátrahúzódik kicsit, mint Rákosi 53-ban.

Vagy újabb bábot húz a kezére és Schmitt Pali székéből irányítja az országot, informális, unortodox módon.

Azért is nehéz vele, mert vannak hívei is, nem is kevesen, akiknek viszonya hozzá olyan, mint híveié volt anno Jim Joneshoz mielőtt le, vagy öngyilkolásztatta volna őket.

Nekik mindegy, jöhet eső, hó, éhség és fagyhalál, megéri az, hogy Vezérük valakit csinál belőlük a Narancsszínű Álomvilágban.

És ne feledjük, ez az ember szó szerint mindenre képes.

Ő volt az, akit 2006-ban csak egy iciripiciri kis lépés választott el az erőszakos puccstól, és akkor nem is volt kényszerhelyzetben.

Most abban van, és majd kezdődik a szokásos szómágia, meg a lókupec sunyi ravaszkodása, meg a két lépés előre-egy lépés hátra, a nyugat számára szinte követhetetlen balkáni táncfigurák özöne.

Nem lesz egyszerű attrakció végleg eltávolítani a közéletből, mert már ezer szállal hozzánövesztette magát a hatalomhoz, ehhez itt már kevésnek tűnik a sebész szikéje, legyen bármennyire felkészült és tehetséges is.

Az orbáni hatalom olyan, mint a rákos burjánzás.

Átszövi az egészséges szöveteket és megakadályozza normális működésüket, minden erőforrást saját maga fenntartására szív el, és nem érdekli, hogy a gazdaszervezet ebbe belehal.

Csak attól tartok - de attól nagyon, - hogy az Unió megunja, hogy egy eszement balkáni diktátorocskával huzakodjon és rábízza a dolgot a természetre, miközben csendesen dúdolgatja a címben említett dal folytatását, hogyaszongya: nem piszkálom, egye meg a fene, hadd maradjon benne!

Beledöglene az ország…

:O)))

ÚJSZÖVETSÉG

Kissé morózus hangnemben értékelte a magyar miniszterelnök tüneteit az Európai Parlament elnöki tiszjének várományosa, Martin Schultz.
Meglehetősen szókimondó módon adta a közvélemény tudtára, hogy Orbán Viktor egyetlen szavával sem ért egyet.
 A magyar kormányfő álláspontja szerint az Európai Unió és a közös fizetőeszköz mély válságba került, amire a megoldás szerinte a nemzetállam erősítése - ez a megfogalmazás váltotta ki a kemény kritikát. 
Orbán hazai pályán már csömörlésig unt handabandázásait van még, aki komolyan veszi, főleg, ha azok gyakorlati lépésekkel és nyilvánvaló szándékokkal is társulnak.
Nem az első eset, hogy amikor az Unió legnagyobb országai éppen valamilyen aktuális probléma megoldásán fáradoznak, akkor Orbán szembemegy velük, vagy legalábbis sunnyog egy sort és kétértelmű kijelentéseket vagy az uniós irányvonallal ellentétes lépéseket tesz, és a német képviselő ezt a megfogalmazást is ilyennek tekinti.
Orbán meg óvatosan kezdi az elszakadást az Uniótól, ezért nemzetállamozik és ezért szeretné megteremteni azt a gazdasági mozgásteret, melyben egy számára megfelelő pillanatban búcsút inthet Európának, hogy valamiféle matyómintás, csikósch-fokosch-gulasch álomvilágot próbáljon létrehozni az Európához millió szállal kötődő országunkban.
Schultz nem köntörfalazott: Orbánnak hamarosan döntenie kell:  hamarosan el kell döntenie, hogy Magyarországot Európa fő vonalához vagy Oroszországhoz és Kínához akarja közelíteni. 
A kettő együtt nem fog menni.
Vagy egyik sem fog menni.
Merthogy egyrészt Kína számára Magyarország nem tétel, értéktelen figura a sakktáblán, számára egy olyan Magyarországnak lehetne értéke, amely masszívan beágyazódott tag az Unuióban, akinek szavára odafigyelnek és javaslatait fontolóra veszik.
Egy olyan Magyarország, amely az Unió páriája, melynek vezetőivel nem állnak szóba az Unió vezető politikusai inkább zavaró tényező, mint potenciális szövetséges, mely fogalom a kínai külpolitikában egyébként is a használat után eldobandó papírtermékekkel van egy kategóriában.
Ami Oroszországot illeti, Putyin és apparátusa jól ismeri a Mi Reménységünket, jókat röhög rajta, időnként még tréfálkozik is a rovására, de Oroszország érdekei nem esnek egybe Orbán érdekeivel, emellett hiába igyekszik most oroszbarátnak mutatkozni, folyvást kibújik belőle a primitív russzofób, amit aztán természetesen az orosz diplomácia nem felejt...
Viszont az könnyen megeshet, hogy kijátssza magát az Unióból, a pénzcsapokat elzárja valaki, a gazdasági kapcsolatok hirtelen megnehezülnek, a bürokrácia lelassul, Orbánon meg még az eddigieknél is jobban keresztülnéznek, már ha ez egyátalán lehetséges.
Orbán egyre hülyébb helyzetbe hozza magát és sajnos ezzel egy ütemben az országot is.
Egyrészt igényt tartana a Nagy Külpolitikus címre, de erre esélyes sincs a dolgok mai állása szerint, másrészt a Nagy Nemzetmegmentő címére, de ezt a címet nem valószínű, hogy megkapná - két okból is.
Az egyik, hogy a nemzet nem szorul megmentésre, ennek a nemzetnek csak békesség és nyugalom kellene, meg hozzá egy higgadt, átgondolt, mindenkit emberszámba vevő vezetés.
És ez a másik ok, hogy ehelyett egy neuralgikus, ad hoc ötletekből építkező, következetlen gazdaságpolitikát folytató, állandóan ideologizáló és össze-vissza beszélő kormánya van egy pszichopata vezetésével, akitől saját emberei jobban rettegnek, mint politikai ellenfelei.
A Mi Szépségünk olyan emberre hasonlít, aki azt álmodja, hogy döntenie kell a liba meg a tyúkpörkölt között, aztán mikor felébred meglátja, hogy ameddig álmodozott, megbuggyant a maradék bablevese is.
Nagy baj lenne, ha Orbán nem venné észre magát és folytatná a külpolitikai ámokfutást, még nagyobb baj, ha az Unió úgy döntene, hogy neki kell ezt megállítani.
Már így is szinte valamennyi gazdasági mutatóban sereghajtók vagyunk, bennünket tönkretenni nem művészet, hiszen a kormány maga teremti meg a feltételeket ehhez, miközben maga is a spekulánsok rögös útját járja.
Álomország lettünk, egy őrült ember álmainak áldozata.
Keserű lesz az ébredés.

:O)))

METROFÓBIA

Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag ez a négyes metró igencsak megfekszi a Fidesz gyomrát.

Azt ugyan nemigen sikerül már elérnie, hogy az első szakasz alagútjait tömedékeljék be, de a második szakasz megépítésétől - egyelőre átmenetileg - elálltak.
Viktor nagyon ért a torzók gyártásához.
Természetesen nem lehet egyszerre rámérni a csapást a választóra, csak fokozatosan, - a nyugdíjpénztáraknál már kikísérletezett módon, apránként csepegtetve a mérget, úgy könnyebb lenyelni.
Tarlós meg remekül alkalmazza a vezetőváltások szokott módszerét a három boríték elve szerint: - fogj mindent az elődödre, szervezz mindent át, majd írj három borítékot...
Most éppen az első borítékot nyitotta fel es boldogan mutogat visszafelé, miszerint mecsoda meglepetés, - a választásokat követően a dokumentumok elemzése alapján még úgy számoltak, hogy a halmozott hiány 56 milliárd forint, de ezt a hiányt "nagyságrendben" súlyosbítja, hogy az előző városvezetéstől átvett anyag feltételezései "több tekintetben tévesnek, illetve túlzottan optimistának minősíthetők", így "a hiány a jelenlegi belső és prognosztizálható külső feltételek mellett együttesen jóval meghaladja a 100 milliárd forintot".
Vicces fiú ez a Tarlós is, olyan benyomást kelt, mint aki az utcáról esett be és nem lenne képes átlátni a főváros helyzetét, illetve ahányszor nekibuzdul, annyiszor talál újabb és újabb problémákat, és annyiszor válik egyre rosszabbá a Bűnös Város anyagi helyzete.
Persze, hogy ki mit prognosztizál, az mindenkinek szíve joga, mindenesetre az már biztos, hogy 2011 nem lesz a főváros sikeresztendeje, mivelhogy Tarlós megüzente, hogy "a következő évi költségvetés nem tekinthető a városvezetés "saját" költségvetésének, részben a válság leküzdésének közvetlen, rövid távú feladatai miatt, amelyek még csak nyomokban teszik lehetővé a stratégiai törekvések megjelenítését, részben pedig "a szilárd alapokra építkezés lehetetlensége miatt".
Szóval olyan ez a Tarlós, mint a hajdani őrmester, aki lőni tanította az újoncokat es bemutatta, hogy hogyan is kell ezt csinálni: lőtt, oszt nem talált - így lőtök ti, mondta.
Aztán megint lőtt, megint nem talált, - így lőtök ti, ismételte meg.
Aztán harmadszorra eltalálta a lőlap szélét - na, így lövök én, hirdette ki diadalmasan, - talán most is erre az örömteli percre kell várnunk.
Ki a franc kérdezte Demszkytől, hogy milyen körülmények között kell vezetnie a várost?
Mindenki azt követelte, hogy tegyen csodát, de azonnal, és ha a csoda késett, akkor volt rendesen háborgás, meg minősitgetés.
Most meg 2011 nem Tarlós költségvetése... - meg kell a szívnek szakadni...
Azt viszont ne gondolja senki, hogy a metró folytatásának leállítása Tarlós egyszemélyi döntése lenne.
Ami azt illeti a Fideszben ha valaki az orrát fúrja, ahhoz is a Vezér egyetértése kell, nemhogy egy metró fúrásához, vagy a fúrás leállításához.
A Vezér meg nem szereti a Metrót,legfeljebb tán a fehérvári stadion es Alcsút között tartaná érdemesnek fúrni egyet, de Budapestnek erre semmi szüksége, járjanak a panelprolik busszal meg villamossal, ne urizáljanak.
Nem kell túl rosszindulatúnak lenni ahhoz, hogy aki kicsit is ismeri a falusi suttyó mentalitását, felismerje a főváros ellenességet, melyet ugyan titkolnia kell, de amelyik azért tetten érhető lépten-nyomon a mi Vezérünk megnyilatkozásaiban.
Egyszer már sikeresen keresztbetett a metró ügyének, most keresztbetesz másodszor - még azon az áron is, hogy rengeteg uniós forrástól esünk el akkor, ha elállunk a második szakasz megépítésétől.
A főpolgármester elmondta: egyelőre ott tartanak, hogy a 4-es metró első szakasza számláinak kifizetéséhez "nagyságrendileg" még mintegy 100 milliárd forint hiányzik. Közölte, nem nevezné megszorításnak, hogy ezt a beruházást - amelyet szavai szerint a feltételek teljes hiánya miatt 2012-ben vagy 2013-ban sem lehet megindítani - nem teszik bele a költségvetésbe.
Remek, - ezzel sikerül talán bekerülnünk a Guiness -bookba, mint a világ leglassabban felépített metrója.
A négyes metró a második szakasz nélkül torzó marad, olyan, mintha a félig átsült liba mellől hiányozna a párolt káposzta - zabálj proli!
Pedig, ha jól emlékszem, az Ember, Aki Soha Nem Hazudott ígért a pestieknek ötös metrót is...
Persze, az meg még a választások előtt volt...

:O))))