AZ ÚJÍTÁSOK KORA

Magyarországnak nem szabad félnie, ha tanulni kell, mert az újítások kora még nem ért véget – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány hétfői konferenciáján, Budapesten.
Hát mi nem félünk - most már csak azon lehetne csodálkozni, hogy a Bölcsesség Kútfője sem fél, pedig lassan elkezdhetne félni, mert amit művel, az túlmegy minden létező határon, de ő bátor, mint a dakota ló, fejjel megy a falnak.

Hogy az újítások kora még nem ért véget, az nyilvánvaló, hiszen az Őfelsége I. számú Strómanja kitüntető címet birtokló Mészáros Lőrinc cége már megint beújított egy pályázatot, jelen esetben Békés megyében nyertek meg egy 25,8 milliárdos közbeszerzést konzorciumi partnereikkel.
Talán az is felfogható újításnak, hogy a neves gázszerelő cége jelen esetben nem konvektort fog szerelni, hanem vízminőséget fog javítani, melyre nagy szüksége van Békés megyének, legalább annyira, mint Mészáros nagyvállalkozó piszokjó üzleti érzékére.
Hajdan a hentes és mészáros egy szolid szakma volt, ma azért érdemesebb Mészáros és Mészárosnak lenni – ez a szakma nem túl szolid, ámde annál jövedelmezőbb.

Azt is mondta a mi Kompaszunk és Kronométerünk, hogy Magyarországnak „nem szabad provinciálisnak lennie”, a magyar politikai elitnek érdemes túltekintenie az európai tapasztalatokon, és tanulnia kell például az Egyesült Államok vagy Japán közgazdasági gondolkodásából.
Mondta ezt a kétlábon járó vegytiszta provincializmus, Európa egyetlen suttyó miniszterelnöke, akin úgy áll az európaiság, mint tehénen a szmoking.

Hogy hülyeséget is mondott, az már megszokott, az ellen már nem is lázadozik a magyar, hiszen ez olyan, mintha arra biztatná Csenyéte lakosságát, hogy bátran tanuljon Los Angeles példájából, különös tekintettel Beverly Hillsre, meg a Sunset Boulevard üzleteire.
Első lépésként talán létrehozhatnák a Csenyéte Boulevardon a helyi Walk of Fame –et, melyen a település legnevesebb sztárjainak ujjlenyomatát önthetnék betonba.
Hogyan gondolhatta egyeske, hogy Magyarországnak az Egyesült Államoktól kellene tanulnia?
Látott ez az agyament már térképet?
Esetleg repülőgép-hordozót akar építeni a Papkerti horgásztavon?
Elszomorító ez az egész, hiszen ha azt mondta volna, hogy tanuljunk mezőgazdaságot Dániától, sajtkészítést Hollandiától, belgaságot Belgiumtól, talán nem röhögne mindenki a szövegén, de hogy nekünk Japántól kellene tanulnunk?
Mit akar Japántól megtanítani, hacsak nem a jakuzák világának fejlett nyakazási módszereit akarja átvenni?
Merthogy a magyar és a japán mentalitás közötti különbség eleve kizárja, hogy mi onnan bármit is átvegyünk, például a hasunkat sem szívesen vágjuk fel, ha szégyenbe hozzuk az országot.
Ha felvágnánk, akkor ő már évek óta cipzárral a hasán közlekedhetne…
Beszédét egy veretes bölcsességgel zárta, mely szerint még a következő évek is az útkeresésről szólnak majd a világgazdaságban, Magyarországnak ezért érdemes „továbbra is nyitottan, a tanulás vágyával […] tekinteni mindazt, ami a világban történik”.
Valaki elmondhatná neki, hogy az emberiség egész története az útkeresésről szól, a tanulás vágyát meg a fiatalokban kellene felkelteni, de jelenleg sajnos a vágyak lehervasztásának idejét éljük, haladunk ütemesen a betanított munkások Magyarországa felé.
Azért vannak pozitív jelek is, - ma például Debrecenben járt Gyurcsány, a kibérelt terem kicsinek bizonyult, a rá várók nem azt skandálták, hogy Gyurcsány takarodj, hanem azt, hogy "Veled vagyunk Feri".
Debrecenben.
Kopik a Fidesz fénye, rengeteg a reményeiben csalódott ember, őket szeretnék Orbánék valahogy visszaterelni az akolba - majd meglátjuk, sikerül-e?
Ha szerencséje van az országnak, akkor nem.
Ha nincs, akkor minden magyar állampolgár kap egy atomreaktort, majd Simicska és a Mészárosok felépítik, legalább lesz hol megsütni a tojásrántottát, már ha kifutja a havi fizetésből egy tojás…

:O)))

SOK KIS ROMMEL...

Folyik a líbiai sárdagasztás. 

A kormányerők a légicsapások miatt nem tudnak előrenyomulni, a felkelők pedig gyengék az előrenyomuláshoz.

Amerika meg viharos gyorsasággal hátrál kifelé a konfliktusból, a vezetést és a felelősséget áttolva a NATO-ra, amelynek európai vezetői lelkesen játssza a nagy hadvezért.

Franciaország Napóleonra gondol, Nagy-Britannia Churchill-re, Németország meg Hitlerre és mindegyikük ehhez képest hozza meg döntéseit.

Talán jobb lenne, ha Franciaország Waterloora, Nagy-Britannia meg Balaklavára gondolna, - mindig is azon a véleményen voltam, hogy a nők megfontoltabb döntések meghozatalára képesek, mint a férfiak.

Kadhafinak nyugalom kellene, a felkelőknek nehézfegyverzet, Amerikának biztos hátterű olajszállító, Angliának befolyási övezet, Franciaországnak meg gloire…

Közben persze mindahányan sunyiskodnak, hazudoznak, ahogy szoktak, de időnként azért ki-kiesik egy-egy őszinte szó is a szájukon.

Obama például azt találta mondani, hogy ez egy jó alkalom arra, hogy összhangba hozzák érdekeiket az értékeikkel – nevezetesen olajért cserébe angolszász típusú parlamentáris demokráciát adjanak.

Nemigen hiszek a sikerben, hiszen mi is ezt kaptuk cserébe hangyapöcsnyi kis piacunkért, oszt mire mentünk vele - holott azért a mi társadalmunk fényévekkel van előrébb, mint a sivatag sátorlakó fiainak törzsi világa.

Líbiában jelenleg is vannak az angoloknak és szerintem a franciáknak is katonáik, és a nagy fogadkozás, - szárazföldön aztán végképp nem – túl sokáig nem fog tartani, én kb. két hónapot adok rá, hogy megvédjük a szárazföldön is a fegyvereiket lóbáló békés polgári lakosokat.

Megájj, megájj, kutya Líbia…

Az amerikai elnök egyébként engedélyezte a felkelők felfegyverzését és ezzel előfordulhat, hogy Obama megismétli elődei hibáját, akik felfegyverezték a tálibokat és kiképezték az Al-Kaidát.

Merthogy azt, hogy kinek a kezébe adnak ma fegyvert, senki sem tudja, az majd egyszercsak kiderül, de akkor már lehet, hogy késő lesz.

Mindenesetre az oroszok bejelentették, hogy fegyverkeznek, - a katonai költségvetés kiadásait megemelik, mert Oroszországot aggasztja, hogy manapság milyen könnyedén születnek döntések katonai beavatkozásokról és az Egyesült Államok politikájában ez a könnyedség kezd tendenciózussá válni.

Erre való hivatkozással jelentette be Putyin, hogy Oroszország 2013-tól megduplázza a hadászati és harcászati rakétakomplexumok gyártását.

Örvendezzünk…

Nálunk meg a média agyonhallgatja az ügyet, jóllehet ma ez a világ legveszélyesebb konfliktusa, és nem lehet megjósolni, hogy a térségben megindult folyamatoknak mi lesz a végkifejlete.

Merthogy Szíriában is felbátorodtak azok, akik Asszad elnököt nem kedvelik és bizony ott sem az azonosítószámokat keresgélték a tömegbe lövő katonák ruháján, hanem aki nem halt vagy sebesült meg, az rohant lélekszakadva.

Ha győznek a felkelők, az lutri lesz - tán még ők sem tudják, miért is harcolnak,  -  ha veszítenek, az sem kedvező nekünk, hiszen arrafelé sokkal kisebb az emberélet értéke, mint felénk, pedig itt is egyre olcsóbb.

A világ egyre veszélyesebb, lassan úgy kell kezelnünk a kérdést, mint a bűnözést – meg kell tanulnunk együttélni vele.

Persze most, hogy majd megkönnyítik az önvédelmi fegyverekhez jutás lehetőségét, javulhat a helyzet, merthogy most aztán meg fogjuk tudni védeni magunkat, ha Kadhafinak kedve kerekedik megtámadni bennünket!

Bekapunk egy sajátkezűleg főzött bundapálinkát, előkapjuk a Magnumot, oszt kilyuggatjuk a zarab lepedőjét, amiben leugrott a masszázságyról!

És egyébként is hasznos lesz ez az intézkedés, mert első kanyarban majd libára vadászunk vele, aztán meg nem kell Barna bácsinak sem barkácsolni – még megrázza az áram – csak kiáll a verandára és célbalő, majd iszik előtte célzóvizet.

A hutu-tuszi konfliktusban is, a kormány először bozótvágó késeket osztogatott híveinek, így aztán nem volt probléma, amikor kiadták a mészárlásra vonatkozó utasítást.

Úgy látszik nincs elég bajunk, csinálunk magunknak.

Közben meg alkotmányozunk, most már nem kell lovasbandérium, nem kell körmenet és Orbán megszentelése az élet vizével, nem kell kacagány, nem kell díszmagyar a zászlósuraknak (Csányi, Demján, Erdő Péter ), majd megszavazzuk csendben, rendben, oszt utána le lehet selejtezni Kati nénit is…  

Utána meg már úgyis csak napok vannak hátra az Uniós elnökségből – utána szabad a vásár, azt csinálunk, amit akarunk, - Európán kívül is van élet, ugyebár…

:O)))

ÖRVENDEZÜNK...

Minek örül magyarember?

Nagyon tudunk örülni, merthogy akkora szívünk van, mint az ökörnek.
Most például nagyon örülünk, hogy az arab világ országai ledobták nyakukból a rabigát és elkergették diktátoraikat, melyek közül némelyik csakugyan rászolgált erre, de némelyiktől olyan dolgokat követel hálás népe, melyet teljesítni lehetetlenség.

Mi meg tapsolunk a fejleményekhez, jóllehet a legutóbbi események a történések olyan láncolatát indíthatják el, melybe könnyen belepusztulhat a magyar gazdaság.

Ez a történet csak részben szól a politikáról, ez – csakúgy, mint Irakban történt - inkább az arab olajról szól és az olajhoz való hozzáférésről, és ha valaki valami mást gondol, akkor annak nem csak a szíve akkora, mint az ökörnek, hanem az esze is.

A hatalom mindig is a pénzről szólt, és akik a szent szabadságról szónokolva, mellükön feltépett inggel rohantak a halálba, azok többnyire szerencsétlen agymosott ostobák voltak, akik éppen a más gesztenyéjét kapargatták ki a parázsból.

Az arab világ a diktátorok világa, ezekben az országokban az emberek megszokták, - el is várják szinte - hogy a hatalmon lévő vezető kegyetlen despota, akinek nem lehet ellentmondani, és aki nem engedelmeskedik neki, az szó szerint az életével játszik.
Természetesem diktátor és diktátor között vannak árnyalatbeli differenciák, de a lényeg azonos: kemény, ellentmondást nem tűrő egyszemélyi uralom, keményen kézben tartott gazdaság és pénzügyek, a külföldi tőke korlátozása.
Volt már ilyen földindulás máskor is egy-egy arab országban, de a vége mindig az volt, hogy az aktuális diktátor helyett jött egy másik, sehol nem jött helyettük angolszász parlamentáris demokrácia – a fejlődés lépcsőit nem lehet átugrani, mi vagyunk erre a legszebb példa.
Régebben viszont nem volt ennyire erős az iszlám fundamentalizmus és nem volt ennyire mély a szakadék szegény és gazdag között, vagy, ha volt is, a szegények erről mit sem tudtak, azt hitték, hogy miután a közvetlen környezetük is éppen azon a színvonalon él, mint ők, ezért ez a világ rendje, ezen nem is lehet változtatni.
Közben viszont a világ megváltozott, a tömegkommunikáció hihetetlen sebességgel fejlődött és a média naponta nyomja a fogyasztásra serkentő képeket, egy olyan álomvilágot, amelyik rettenetesen vonzó és csak ki kell nyújtani érte a kezünket. mi is élhetünk így.
A vallás boldogságot ígér a túlvilágon, a média viszont itt a földön ígéri ugyanezt, mindkettő a legprimitívebb rétegeket veszi célba és rájuk van a legnagyobb hatással.
Ugyancsak közrejátszik a folyamatban az emberek közötti közvetlen információáramlást lehetővé tevő eszközök megjelenése, melyek felett a hatalom nem tud korlátlan kontrollt gyakorolni – hogy hazai példát hozzak, a taxisblokád CB rádiói vagy a 2006-os zavargások sms-üzenetei.
Ha egy társadalom kilátástalannak érzi a sorsát, akkor könnyen lángot vet az elégedetlenség és sokszor szinte önsorsrontó módon reagál. Lásd Tunéziát, mely turisztikai nagyhatalom volt, sikeresen tönkretette gazdasága húzóágazatát, jóllehet szinte az egész társadalom erre volt berendezkedve, kezdve az oktatási rendszertől a Medina árusain át a hotelek személyzetéig.
Persze ez az ő bajuk, de az már bennünket is vastagon érint, hogy ezekben az országokban ki kerül majd hatalomra, milyen lesz a viszonya szomszédjaihoz, elsősorban Izraelhez.
Idáig Egyiptom szigorúan tartotta magát az Izraellel kötött szerződéshez, de mi lesz, ha a fundamentalisták komoly szerephez jutnak?
Ha Irán álláspontjára gondolunk, akkor a helyzet nem sok jóval kecsegtet, márpedig afelől ne legyen kétség, hogy ha a végletekig élezik Izrael fenyegetettségét, akkor a zsidó állam élni fog katonai és technológiai fölényével, és nem várja meg, míg valóban a tengerbe szorítják, mint egyes nagyhangú arab vezetők vágyálmaiban szerepel.
Izraelnek egyébként bevethető atom-ütőereje van.
Aztán itt van Líbia helyzete is, - Blair megfenyegette Kadhafit, hogy amennyiben nem mond le, akkor a NATO beavatkozhat Líbiában.
Érdekes gondolat ez, különösen, ha belegondolunk, hogy ez a NATO az a katonai szervezet, amelyiknek Magyarország is tagja.
Bevallom,  nem szívesen látnám az unokámat Tripoli utcáin járőrözni, még kevésbé szívesen zászlóval letakart koporsóban.
Ha valamelyik őrült felrobbant egy-két olajvezetéket, az égő olaj füstje a mi szemünket is csípni fogja.
Ha pedig valaki azt hinné, hogy az arab világ jobban gyűlöli Kadhafit, mint az Egyesült Államokat, akkor nagyon téved.
Ha a NATO beszáll Líbiában és mondjuk, Irán úgy dönt, hogy ez barátságtalan és helytelen dolog, akkor elég érdekes dolgok várhatók, világégéssel egybekötve…
El kellene kezdeni tanulnunk a kínai nyelvet…
Persze most példátlan egységben zárolták Kadhafi érdekeltségeit és betétjeit a nyugati államok, ezzel viszont azt érik majd el, hogy az arab tőke el fogja kerülni az Egyesült Államokat és Európát is, és ha mondjuk, mégsem jön össze Kadhafi eltávolítása, akkor cudar világ jön, mert ez az ember nem ismer félelmet és nem ismer gátlásokat sem.
Viszont az olajárak így is-úgy is emelkedni fognak, ezzel együtt pedig emelkedni fognak az árak is.
Nálunk is.
Magyarember örült annak is, mikor Orbán nagy mellénnyel tárgyalt Putyinnal, és most úgy néz ki, hogy
Európa egyetlen megbízható olajszállítója Oroszország lesz, nekünk pedig lassan lejár az olajszállítási szerződésünk, az új árakról még nincs egyezség.

Magyarember örült annak is, mikor a Nemzet Tornacipője összeveszett Európával.

A nyugatiak úgy pöccintették le Orbán legutóbbi ajánlkozását valamiféle líbiai közvetítő szerepre, mint a zakóra hullott morzsát, - Orbán nyugaton politikai hulla.

Itthon viszont folyik a ködfejlesztés – a negyven Líbiában rekedt magyar kijuttatását az országból a Terrorelhárító Központ szervezi.

Hát, nagy szervezés kellett hozzá, odaküldtünk értük repülőgépet, aztán az nem kapott leszállási engedélyt, de mi derék terror-kommandósaink szigorúan néztek, így aztán végül az utolsók között a magyarok is hazatérhettek.

Ha mindezt a külügy szervezi, akkor lehet, hogy valamelyik uniós ország gépén már egy hete itthon vannak, talán Martonyinak még nem ment el az esze.

Szóval örülgetünk, mint liba a négylevelű lóherének - azt persze a libának sem lehet garantálni, hogy ebből kifolyólag elkerüli a tepsit.

Az arab világban majd jönnek az új diktátorok, az olajkutakhoz pedig vagy hozzáférnek az amerikaiak, vagy nem.

Ha annyi pénzt fordítottak volna alternatív energiaforrások kifejlesztésére, mint amennyit az olajkutak kiaknázási jogának megszerzésére, a világ már nem úszna bűzben és nem fogyna a drága és véges alapanyag.

Szóval, csak csínján az örömködéssel…

:O)))

ÉRTÉKEK ÉS ÉRDEKEK...

Amerika felsikoltott, mikor Martonyi nyelve megfordult a fenekében...

Tanulgatnak a fiúk, lassan ugyan, de tanulgatnak.
Egy bizonyos szint eléréséhez persze elég lesz ez a buzgalom, hisz Amerika megengedheti magának, hogy pragmatikus külpolitikát folytasson.
Amerikának nem kell azon hezitálnia, hogy érdekalapú vagy értékalapú külpolitikát folytasson, az USA - Martonyival ellentétben - pontosan tudja, hogy mik az érdekei, és ahhoz szabja külpolitikai lépéseit.
Persze azt azért nem nagyon kedveli, mikor a bolha köhög, és azt is elvárja, hogy ezek a "futottak még" kategóriába tartozó országcskák tiszteletben tartsák az általa felállított értékrendet és annak megfelelő legyen a viselkedésük kül és belpolitikai téren egyaránt.
Nem biztos, hogy Martonyi simulékony buzgalma elég lesz ahhoz, hogy feledtesse Orbán böszmeségeit, kezdve a Gripenek beszerzésének korrupciógyanus és az amerikai érdekeket sértő körülményeitől, folytatva a gyászos szeptember 11-i ügyetlenkedésen és befejezve Obama diplomáciailag  is elképesztően ostoba méltatásán az elnökválasztás előtt.
Amerika beárazta Orbánt és nem lesz könnyű kitörnie a skatulyából, különösen így, hogy uralkodásának megkezdését azzal tette nevezetessé, hogy azonnal berugta a menzetközi csehó lengőajtaját, szinte rombadöntve a még igen gyenge lábakon álló nemzetközi pénzügyeket.
Tette ezt felelőtlen és hazug módon, - merthogy aki azt hiszi, hogy Amerika nincs tisztában a magyar gazdaság aktuálus állapotával, az igen nagyot téved.
Aztán itt van a belpolitika is, melyet árgus szemekkel figyel Amerika, és ha azt tapasztalja, hogy állami szinten teret nyer a rasszizmus, az antiszemitizmus, veszélyben van a sajtószabadság, szélsőjobboldali szabadcsapatok garázdálkodhatnak az országban, vagy hogy az ország letér a demokratikus parlamentarizmus pályájáról, akkor annyi a populista hordószónoknak, - megy a levesbe.
Merthogy nem jó annak az országnak, amelyikre Amerika haragszik, - időnként kellemetlen politikai meglepetések érhetik és ezek törvényszerűen visszaköszönhetnek gazdasági téren is. 
Ezt nem lehet kompenzálni még a Harvardon vett díszdoktori oklevéllel sem, és Orbán álldogálhat megint a Downing street 10. ajtaja előtt Márai kötettel a hóna alatt, ugyanúgy nem fog egyetlen fajsúlyos politikus sem szóba állni vele, mint ahogy első ciklusa alatt sem fogadta őt a kötelező futamokon kívül senki.
Magyarországnak igenis vannak érdekei, és az aktuális miniszterelnöknek és stábjának ezeket az érdekeket kell képviselni, összehangolva a határon túli magyarság és az Unió érdekeivel.
Nem meghatározni ezeket az érdekeket, hanem felismerni és összehangolni, nem diktálni.
Erre a feladatra Martonyi alkalmas is lenne, ha nem Orbán lenne a főnöke, aki egyetlen rohama eredményeképpen képes rombadönteni, amit szerencsátlen külügyminisztere hónapokon át építget.
És akkor itt vannak még a nagy kihívások, a szomszédos országokkal való kapcsolatok, ahol az egyébként sem egyszerű, gyanakvásokkal terhelt  helyzetet egy-két idióta nacionalista is súlyosbítja, mint például a szívtipró vátesz, akinek íróasztalán - ha nincs éppen egy nő feneke rajta - ott díszeleg kiterítve Nagy Lajos birodalmának térképe, mint elérendő külpolitikai cél.
És akkor még nem beszéltünk az oroszokról, akikkel kapcsolatban amúgy is kissé fóbiás a Vezér, mápedig velük kacsolatban sem lenne káros felismerni az érdekeinket és azoknak megfelelően alakítani kapcsolatainkat.
Oroszország sem szereti, ha nem hatalmának és súlyának  megfelelő hangnemben folyik vele a társalgás, és főképpen nem szereti a kekeckedő, arányt tévesztett nyilatkozatokat, melyekre bizony hajlamos a mi népboldogítónk, és amiért az első fricskát mindjárt meg is kapta hatalma hajnalán Putyintól...
Az érdekvezérelt külpolitkiával Martonyi szerint az a baj, hogy nem lehet mindíg tudni, hogy mi az érdekünk, emellett esetleg ütközhetnek rövid és hosszútávú érdekeink.
Lehet.
De ezeket az ellentmondásokat ésszerű kompromisszimokkal mindíg fel lehet oldani.
Ez még mindíg jobb, mintha a Fidesz zavaros értékrendje lenne az iránytű, különösen, ha belegondolunk ezeknek az értékeknek az elmúlt húsz évben leírt vargabetüibe.
Amikor  eszünkbe jut az a múlt század első feléből  ittragadt kenetes maszlag, mellyel híveit eteti Orbán, akkor azt reméljük, mégiscsak az érdekek fognak dominálni, még mielőtt hadat üzennénk Amerikának.
A világ bonyolult, helytállni a sokféle érdek kereszttüzében nem egyszerű.
Orbán egyszer már megpróbálta, akkor gyászosan megbukott.
Most itt a javítóvizsga lehetősége, - reménykedjünk benne, hogy valahogy átmegy.
Az ország érdeke ezt kívánja.
:O)))