Amikor az országhatárokon a tábla alá kiírták, hogy „Under new management”, akkor sokan úgy gondolták, hogy miután a rendetlenség megszervezését az új vezetés tagjai vezényelték, mégpedig roppant tehetségesen, akkor most eljön a Kánaán.Nem lesznek tovább társadalmi feszültségek, hiszen győzött a népakarat, a hatalomra jutottak pedig nyolc év tervezőmunkájával a hátuk mögött, okosan felhasználva az előd eredményeit és arra építkezve lépésről lépésre, napról napra javítanak majd az ország helyzetén, egy viszonylag rövid idő után pedig magyarember libacombbal a kezében fogja vezényelni az Örömódát a Hősök terén.
Sajnos, úgy áll a helyzet, hogy a nyolc év még az alapvető elvek kialakítására is kevés volt, csak annyira futotta, mint a játékboltba beszabadult kisgyereknek, - Viktorka minden polcról mindent lerángatott, ezenközben kicsit tört-zúzott, és ha betévedt a boltba egy másik gyerek, akkor azt a sportosztályon lelt baseballütővel regulázta meg.
Siralmas a produkció, és ez különösen most vált nyilvánvalóvá, amikor úgy tűnik, nyakunkon a nemzetközi pénzügyi válság második hulláma, az országon belül nőnek a feszültségek, a devizahitelesek egy része már leállt a fizetéssel.
Viktor meg – állítólag – konzultál, merthogy látni őt nem látta mostanában senki, legfeljebb azok, akiknek egyetlen szavát sem lehet elhinni, még normál menetben sem.
Hogy ez a konzultáció hol folyik, kikkel és miről, és hogyan fér be ez a tevékenység az infúziós palackok közé, az valószínűleg államtitkot képezhet - a megrendszabályozott média-kulik meg nemigen mernek rákérdezni – a gyerek, ugye, meg a kocsi-részlet, érthető.
Arra sem mertek rákérdezni, hogy amikor a vörösiszap-katasztrófa alkalmából egyébként teljesen feleslegesen felépített, a világűrből is látható dolomit-gát épült, kinek a bányája volt a szállító, - a gyerek, ugye, meg a kocsi-részlet, ez is érthető, csak az nem érthető, hogy az ilyenek mi a francnak mennek el újságíróknak.
Pedig nagy a baj és kellene rá készülni.
Nagyon nagy volt a pofájuk, mikor Gyurcsányt kellett szidni, de ha össze kell vetni az ő tevékenyégét a válság előtt Orbán mostani bujkálásaival, meg a lényegtelen idiótaságokkal való babrálásával, akkor ordító a különbség a tehetség és a hatalomvágytól felturbózott tehetségtelenség között.
Mire elért bennünket a válság, Gyurcsány biztonságba helyezte Magyarországot, biztosította a megfelelő fedezetet ahhoz, hogy az ország eleget tudjon tenni fizetési kötelezettségeinek, az államháztartás hiányát példásan lecsökkentette anélkül, hogy emberek százezrei kerültek volna kilátástalan helyzetbe, és ha nem lettek volna a patkánysereglet parlamenti és utcai randalírozásai, akkor az ország akár nyugodtan is várhatta volna a világot megrázó válságot.
Ehhez képest a mai magyar politikai vezetés a füle botját se mozgatja, semmi érdemi nem történik, és ha mégis hoznak valamiféle döntést, mondjuk a devizahitelesek ügyében, akkor mire az nyilvánosságra kerül – nem, nem hatályba lép, csak megígérik, hogy majd hatályba fog lépni – addigra az élet már át is lépett felette.
Érdemi munka helyett folyik a szómágia, építgetik a máglyát Gyurcsánynak és elődeinek, nagyon erőlködnek, pedighát nem lenne egy nagy szórakozás, a Böszme gebe, még csak nem is sisteregne a zsírja.
Most – érdekes – de nem lehet egy szót sem hallani a GDP arányos fejlődésről a térség országaihoz képest, mélységes kussolás övezi az ipari termelés fejlődésének elakadását, nincs már szó arról, hogy nem lehet kevesebbet keresni az adórendszer okán, nincs szó arról, hogy a nyugdíjakat megvédik. Egymás közt szólva az olyan országot, ahol egy Selmeczi Gabriella kaliberű tündibündi a nyugellátások legfőbb védelmezője lehet, azt a nemzetközi pályán ütemes közröhej övezi.
Stagnál az ország, áll egyhelyben, mint hajdan Albert Flóri állt, csípőre tett kézzel a pálya közepén.
Csak az a különbség, hogy Albert tehetséges volt és volt mindig a tarsolyában valamilyen megoldás, hogy a csapata nyerjen, ennek a kis pökhendinek pedig nincs még tarsolya sem, nemhogy megoldása lenne.
Idióta módon sértegette a nemzetközi pénzügyi köröket, így aztán most teljes a kiszolgáltatottságunk a nemzetközi pénzpiacoknak és az Unióhoz való viszonyunk sem rózsás, éppen a gonosz törpe áldásos tevékenységének eredményeként.
Ha kitör a gyalázat, senki sem fog mentőövet dobni nekünk, nem vagyunk tagjai az euro-övezetnek, kis ország vagyunk egy udvariatlan bunkó vezetésével – ha lepadlózunk, úgy kell nekünk!
Tartalékunk sincs, vettünk rajta MOL-részényeket, hogy aztán majd nyomott áron átpasszoljuk a haver strómanjainak.
Ennek a vásárlásnak az értelmére sem lehetett érdemi választ kapni, legfeljebb a nemzeti zászlót lengette meg a Mi Reménységünk.
Az állam szétzilált állapotban van, az önkormányzatok nyakig ülnek az Orbán bíztatására felvett hitelekben, van megye, ahol már a telefonokat is kikapcsolták, mi meg itten járási prefekturákat szervezgetünk, ahol majd a Fidesz ejtőernyősei egy évig azzal lesznek elfoglalva, hogy a WC-ajtót keresgéljék, - nem is szólva azokról a milliárdokról, melyeket ez a remek retro-project fel fog emészteni.
Már várom, hogy a Fidesz mikor alkalmazkodik a változásokhoz és mikor hozza létre a Járási Párbizottságokat, ahol majd a pedagógia-ruhatár szakon végzett ifjú titánok előtt a szőnyeg szélére állhatnak az intézményvezetők és ahol majd a gazdasági vezetőknek is ajánlatos lesz időről-időre megjelenni és beszámolni az irányításuk alatt álló gazdasági egység munkaversenyben elért eredményeiről.
Azt szokta a Fidesz Gyurcsányék szemére vetni, hogy úgy irányítják az országot, mint egy részvénytársaságot.
Én ezt – mint részvényes – dicséretnek venném.
Ami meg a mai állapotokat illeti, az leginkább egy túszejtésre hajzik, ahol a terroristák már összeszedték a foglyok értékeit, egyet-kettőt már demonstratív módon ki is nyírtak, és most keresik a lehetőséget, hogyan tudják a rablott szajrét biztonságba helyezni.
Hát tévednek - számukra megszűnt a biztonság.
Semmi sem örök, és egyszer bizonyára vége lesz ennek a tragikomédiának.
Orbán találkozott Mubarakkal.
Tanulhatott volna sorsából.
:O)))
