TÜNTETÉS AZ OPERÁNÁL

Megyünk hazafelé -merthogy tüntetni az öcsémmel és az unokákkal járok – előttünk ballag hazafelé tartva egy házaspár is a kislányukkal, - a szülők olyan harmincasok, és az asszonyka méltatlankodik.

Most akkor lesz forradalom vagy nem lesz, mert ilyen rohadt hidegben én nem jövök többet habókra, mondta és látszott rajta, hogy komolyan megsértődött, mert elmaradt a zsarnok tettleg elűzése.

Szorgalmas tüntető vagyok, habár a tüntetőfelszerelésem roppant hiányos, se egy sípom nincs, se egy kereplőm – hol járok én a kéttölcséres gigadudák tulajdonositól – kanyarba se vagyok!

Ezt a hiányosságot a lelkesedéssel igyekszem pótolni, és amikor felzengett az „Orbántakaroggy”, vagy a „Hazaáruló”, akkor maga, is csatlakoztam a kórushoz, pedig bevallom, hallani jobban szeretem ezeket a maguk nemében tökéletes kis tüntetési műveket, mint személyesen előadni.

Mondjuk azért nem maradtam műélvezet nélkül, már a tüntetésre tartva messziről hallani lehetett a tömeg morajlását, örültem is, mégiscsak jobb egy erőteljes demonstráció résztvevőjének lenni, mint elviselni, hogy az embert kerülgessék a járókelők.

Ha akarta, Orbán most megtudhatta, hogy van még mit cizellálgatnia a nemzeti egységen, mert a dolog jelenleg úgy tűnik, hogy ez az egység leginkább az ő elzavarásának talaján fog kivirágozni, már ha a résztvevő szervezeteknek lesz energiájuk, elszántságuk és merészségük túllépni az egyébként teljesen idióta civilek-pártok ellentéteken.

Ma is az derült ki, hogy alapvető kérdésekben nem ezen a vonalon húzódik a törésvonal, hiszen akik itt voltak ma, azok valamennyien demokraták, és ha demokrácia van, akkor mindenki érvényesíteni tudja vélemény és szólásszabadságát, hacsak Viktor addigra be nem tiltja a pártokat is, ne zavarják a köreit, ugye…

Ennek a civilesdinek köszönhetjük a mai est programját is, ami eléggé eklektikusra sikeredett, merthogy a résztvevő civil szervezetek között a Hallgatói Hálózattól a Magyar Fokhagymafront harcosain keresztül (ők mindjárt a hivatalos műsor előtt számot adtak ütőképességükről, az általuk előadott performance meghallgatása bátran bevehető a Vezér majdani büntetési tételei közé…) az LMP - ig sokan vettek részt.

Internetes közösségek is hálistennek, viszont valamilyen oknál fogva a pártpolitikusokat eltiltották a mikrofontól.

Ez nekem kicsit olyan sznob magatartás, nálam egy kategóriába esik a „mi nem nézünk soha televíziót” és a „nekem nincs mobiltelefonom” című opusokkal.

 Fene tudja, hogy jó ez így, vagy nem, hiszen a politikát mégiscsak politikusoknak illenék csinálni, legfeljebb abban kellene megegyezni, hogy kivételesen nem egymás csesztetésével fogják tölteni az drága időt, hanem ezt a mi igenbánatos diktátorocskánkat ekézik szorgalmasan.

Mindegy, alapvetően jók voltak a beszédek is, nekem legjobban a volt ombudsman, Majtényi László, és Iványi Gábor beszéde tetszett, aki elmondta, hogy a Hős, Kinek Léptétől Döng a Föld egy a II. Világháború óta nem használt földalatti alagúton keresztül közelítette meg az Operaházat, hadd ne keressek az ügyhöz adekvát hasonlatokat.

A hangulat jó volt, Bartus László ugyan továbbra sem lenne elégedett a harci szellemmel és ebben valószínűleg igaza is lenne, de azért már elhangzott egy-egy határozatlan de azért jövőbemutató hang, miszerint a tömeg csalogatta az operaházi ünneplőket, hogy jöjjenek ki, majd egy idő után felhangzott az ütemes  „Menjünk be!”.

Az ötlet megmaradt elvi szinten, habár ha a százezer embernek csak a fele be akart volna valóban menni, akkor a Mi Boldogágunknak igencsak sáfrányos lett volna a gatyája, merthogy majrés ő, ez nyilvánvaló.

Több rendőr volt, mint liba a tatai tóban, de békések és szakszerűek voltak, jól tudták kezelni azt a helyzetet is, mikor a neonácik provokálni akarták a szocikat, a tetejébe még Gyurcsányoztak is nekik – le lehetnek maradva a fejlődéstől, politikailag vagy nyolcvan évvel, de aktuálpolitikában sem perfekt népség.

Viszont az adrenalinszintjük rendbejöhetett – mégis, ennyi emberrel szembemenni, ehhez vagy bártorság kell, vagy az agy hiánya…

Ami még érdekes volt, hogy sokan érzékelhetően azt várták, hogy valaki majd nekivezeti a tömeget az Operaháznak, gondolom, ki akarták próbálni, hogy milyen a hangjuk profi környezetben.

A demokraták egyébként jámbor népség, az a száz náci nagyobb ramazúrit csinált, mint a százezer demokrata, azt hiszem, meg kell várni még a jövő havi fizetéseket, meg néhány ingatlan-árverést és akkor emelkedik még a harci láz…

Mindenesetre kellett ez, mert meg kellett végre mutatni, hogy nem csak egyes politikusoknak, hanem az egész társadalomnak elege van ezekből a gengszterekből, és az a legjobb módja a bátorság növelésének is, ha az egyén tudja, hogy százezrek állnak mögötte, akikkel az alapkérdésekben – demokratikus államberendezkedés, jogbiztonság, miegyéb… - tökéletes az egyetértés.

Találkoztam Lustival a Kapcsolat portálról, akivel sajnos nem tudtunk eszmét cserélni hozzátartozóink magas száma és a rettenetes hangorkán miatt, de így is örültem neki, ellenben az unokáim (14 és 18) elmentek körülnézni és a helyzet éppen kezdett az Opera előtt fokozódni, na, mondom, mehetek értük a Gyorskocsi utcába, de aztán még időben előkerültek.

Mondtam nekik így soha nem lesznek a baloldal ifjú reménységei, mert agyoncsapom őket.

Aztán hazajöttünk és meghallgattam, hogy voltunk párezren, ahhoz képest elég jól beterítettük az Andrássy utat.

Mindenesetre talán ismét fel lehetne eleveníteni a régi jelszót –MUK – márciusban újra kezdjük.

Hacsak addigra az Unió már be nem fejezi…

:O)))

ALAPTÖRVÉNYBÍRÓSÁG

Miután a mindent elsöprő változtatási düh során kiment a divatból az Alkotmány és helyére a sokkal magasztosabb hangzású Alaptörvény lépett (tényleg, miért is nem Nemzeti Alaptörvény?), itt lenne az ideje a rosszemlékű sztálinista Alkotmányt komcsi hevülettel védelmező Alkotmánybíróság feloszlatásának és újjászervezésének is.

Zavar engem, hogy nincs világos cezúra az átkos múlt és a Pazar jövő között, mert bár a neves testületben több már a fideszes pártmegbízott, mint faluszéli kóbor kutyán a bolha, de azért azt lássuk be – ez így nem túl elegáns, nem érezni rajta, hogy a koncepció kidolgozója csipkekesztyűben püfölte volna a számítógép billentyűzetét.

Hát, majd meglátjuk, mire megyünk, - véleményem szerint leginkább tönkre.

Azt gondolom, ez a választás utolsó csapás volt az Alkotmánybíróság intézményére, amely már egyébként sem örvendett túl nagy köztiszteletnek, ezt a sanszot elpuskázta többször is, legutóbb, mikor a vizitdíj ügyében úgy foglalt állást, hogy az nem költségvetési kérdés és ezzel utat nyitott a Fidesz destruktív tervének, ellehetetlenítve az egészségügyi reformot.

Az óvodás is látta, hogy politikai törleszkedés folyt, ahol egy olyan testület áldozta be a függetlenségét és saját létének értelmét, melynek erre nem lett volna szüksége, amelynek a törvényesség legfőbb őrének kellett volna maradni minden körülmények között.

Aztán a folytatás már olyan volt, mint amikor Julcsa először fekszik le pénzért – nincs megállás a lejtőn.

Nem is értem tulajdonképpen a dolgot, hiszen a testületet kiemelten védik a jogszabályok, közvetlenül senki nem nyúlhatott bele idáig a tevékenységébe, csak az Alkotmányhoz kellett igazodnia – és mégis.

Megengedhették volna maguknak az alkotmánybírák, hogy csak a törvényességre figyelve ne törődjenek a politikai kívánságokkal, döntéseik legyenek szakszerűek és határozottak, egyértelműek.

Nem lettek azok, a magyarok szervilizmusa felülmúlhatatlan.

Itt nyoma sincs annak a bírói ethosznak, mely szerint a döntések pártatlanok és befolyásolhatatlanok, itt még az is virtuóz altáji nyelvforgatást folytat, akinek nem okvetlen lenne rá szüksége.

Az Alkotmánybíróság elbukott a demokrácia próbáján, és hogy holnaptól kezdve nagytekintélyű jogászok helyett tizenöt taláros bohóc hoz majd méltóságteljes pofával határozatokat, ennek az intézménynek már mindegy.

Amikor a választások után Orbán a hóna alá csapta az első libát és a kétharmadra hivatkozva levágta, akkor kellett volna világosan meghúzni a határokat, nevezetesen meghatározni, hogy mi a tartalma egy kétharmados választási felhatalmazásnak.

Ha lett volna vér a pucájukban, ott kezdik, hogy kimondják – a választás még kétharmaddal sem ad felhatalmazást alkotmányozásra és a hatalmi ágak kényes egyensúlyának felborítására.

Mikor Stumpf István beült a testületbe, mint Caligula lova a szenátusba, akkor kellett volna talán testületileg felállniuk, de ők – jobb esetben – csak néztek tanácstalanul.

A rosszabb eset az, hogy maguk is egyetértettek a jogállam szétzilálásával, a demokratikus intézményrendszer kiüresítésével – ebben az esetben pedig bűnrészesekké váltak, hiszen támogatják Orbán törekvését a mára már gyakorlatilag meg is valósult egyszemélyi hatalomra.

Márpedig ez ellentétes azzal a ma még hatályos Alkotmánnyal, melyre felesküdtek, és melyet védelmezni kötelességük lett volna.

Amit csináltak, az árulás, a demokratikus államrend és Magyarország népének elárulása.

Holnaptól beülnek az új tagok és meghozzák majd a döntéseket, például a magánnyugdíjpénztárak megszüntetésével kapcsolatban, merthogy most ez nem jött össze, hiszen új szakmai szempontok merültek fel.

Persze, elvi szempontok – Viktor meglátta a malacperselyt és mondta: elviszem.

Pont.

Természetesen meghozhatták volna a döntést jelenlegi összetételben is, de valamiért meggondolták magukat, végtére is ha többen vannak, jobban oszlik a felelősség.

Ha egyszer a baloldal kormányra kerül, az elsők között kell őket világgá zavarni, mert képtelenek voltak eleget tenni annak a feladatnak, amiért a testületet létrehozták.

Ne értsen félre senki: nem az a baj, ha a baloldalnak aktuálisan kedvezőtlen döntéseket hoznak – a baj az, ha az alkotmányossággal ellentétes vagy azt igencsak sajátosan értelmező döntéseikkel a demokratikus államrend felborítását tették lehetővé.

Aki holnaptól kezdve abban bízik, hogy ez a testület majd kifogástalanul és magas színvonalon látja el feladatát, az illúziókat kerget.

Ez a hatalmi ellensúly is ment a levesbe, ezek helyett az emberek helyett jókülsejű statisztákkal is el lehetne játszatni a jogállamot, és mennyivel olcsóbbak lennének!

Még a bíróságok vannak hátra, hogy Orbán királysága teljes legyen, és bár most már látszik némi kapkodás, de már ez sem sokáig.

A lehetséges opponensek mennek nyugdíjba, amelyik meg sokat ugrál, annak felkínálnak majd egy fogalmazói állást a nyírbátori bíróságon, minimálbérért.

Magyarországot már megszállta tatár, török, osztrák, orosz, német, de most fordult elő tán először, hogy egy megszállott szállta meg.

És nincs három, szakmájához ért pszichiáter, aki le merné írni róla a diagnózist, - azért ez is szomorú…

Hát akkor jó munkát, sok sikert Alaptörvénybíróság, én meg majd odaülök az Alaptörvény asztalához – korunk Sztálin-sarkához -  ha már a jognak asztalánál helyet foglalni nemigen nyílik módunk…

:O)))