ALKOTMÁNYBÍRÁK

Azért még reménykedtem.

Nem tudom ugyan, hogy miért és miben, talán azért, mert az ember hisz az intézményei által is jelképezett demokráciában még akkor is, amikor annak már minden tartalmi elemét eltörölte vagy kiürítette a diktatúra hatalma.

A demokráciának Magyarországon vége, az utolsó szöget koporsójába jelképes módon az Alkotmánybíróság verte be.

Mit mondjak, nem futott be valami túl dicsőséges pályát az intézmény.

A rendszerváltás során létrehozott jogállam alkotmányosságának nagy ígéreteként indult és egy kisszerű diktátorocska lábtörlőjeként végezte.

Ennek utána csinálhat már ez a kék bársonyba csomagolt csorda bármit, nem lesz több értéke, mint a Parlament sohasemvolt kor jelmezeibe öltöztetett ajtónállóinak, becsülete meg még annyi sem, azok ugyanis a munkájukat tisztességesen végzik.

Amúgy nem volt soha arról nevezetes, hogy a haladást és a liberális polgári demokráciát támogatta volna, de egy ideig legalább tette a dolgát a maga konzervatív ízlése szerint, úgy, ahogy a későbbi köztársasági elnök anno megálmodta.

Aztán megálmodójával együtt a napi politikát kezdte el szolgálni, méghozzá abban a játékmezőben, melyet Orbán erőltetett rá a társadalomra.

Holott ennek a testületnek nem lett volna szabad beszállnia ebbe a játékba, felette kellett volna álljon a politikai bohóckodásoknak, melyet a Vezér adott elő hótt komoly képpel - de erre képtelen volt.

Nem egy esetben viselkedett úgy a magas testület, mintha maga is a Kossuth tér csőcselékének része lenne, éppencsak nem csinálta körbe a Parlamentet.

Igaz, a mondás szerint minden úgy folytatódik, ahogy elkezdődik és ez a testület már a létrehozásával egyidejűleg bizonyítékát adta annak, hogy az elsők között van, akik semmibe veszik a jogállamiságot.

A törvény ugyanis előírta, hogy az Alkotmánybíróság székhelye Esztergom, ennek dacára  a bírák mindvégig Budapesten dolgoztak, természetesen a végrehajtó hatalom csendes asszisztenciájával.

Nem túl nagy probléma ez, de jellemző.

A Magyar Köztársaság legkomolyabb méltóságainak testülete, az alkotmányosság utolsó védvonala, kiknek döntése felülírhatta a Parlament, a Kormány, a Bíróságok és a Köztársasági Elnök döntéseit is nem engedhette volna meg ezt magának, mint ahogy a rendőr sem engedheti meg, hogy a szupermarket polcáról cukrot lopjon.

Az sem lett volna nagy baj, ha a testület döntéseiben jól megindokoltan konzervatív álláspontot képvisel, a baj az, hogy az évek során egyre inkább kiszolgálójává vált az állami szintre emelkedett maffiának, és egyre kevésbé töltötte be azt a szerepet, melyre létrehozói szánták.

Még akkor sem, mikor saját döntéseik vitték egyre közelebb őket saját eljelentéktelenítésükhöz, mondhatnám, saját kezükkel ásták meg saját sírjukat.

Amikor a helyükön kellett volna lenni, például az Alaptörvénynek nevezett Szájer-remekmű esetében az Alkotmány hatályon kívül helyezésnél, akkor hallgattak, holott az egész folyamat szembement a hatályos Alkotmánnyal.

Hagyták, hogy politikai pamfletek szólamai helyettesítsék a valóságos jogi érveket, hagyták, hogy egy idióta akarnok bánatos agyszüleménye helyettesítse azt a szerves fejlődést, melyen a jogrendszernek is keresztül kell mennie, ha normális országban szeretnénk élni.

Pedig akkortájt még jogtudósok voltak a testület tagjai.

Az egyeduralomra törő minizsarnok számára természetesen útban volt az intézmény, aki ötletes módon nem azt az utat választotta, hogy a testületet küldte volna a pokolba, inkább a Pokolt küldte a testületbe.

Meg Stumpfot, meg Balsait, a nagy elméleti felkészültségű, politikailag neutrális jogtudósokat, és ezzel meg is adta az új, nagyonfüggetlen testület nagyonmagas tekintélyét.

Hogy ezek után jogállami ellensúlyként szerepelhetne?

Ugyan már!

Mint amikor a mérleg egyik serpenyőjébe egy hízott libát teszünk, míg a másikba egy felfújt léggömböt - és nem őket jelképezi a liba.

Ha egyszer lesz elszámoltatás a maffia hatalomba juttatásáért, akkor biztos vagyok benne, hogy ott fognak állni az alkotmánybírák is, sorban, besározott talárjukban, nyakukban egy olyan lánccal melyen az ökröket szokás vezetni.

Persze még egy darabig pöffeszkedhetnek magas stallumukban, de nem az örökkévalóságig.

Mert el kell majd számolniuk azzal, hogy miért engedték meg a jogállam szétverését, miért asszisztáltak az egyeduralom kiteljesedéséhez, miért nem védték meg a jogállamot, a Köztársaságot akkor, mikor erre már szinte csak nekik lett volna joguk és lehetőségük.

Ha nem tudnak válaszolni, akkor kötelezni kell őket, hogy a méltóságukat jelképező, a nyakukban aranyláncon lógó Aranybulla – másolat helyett ugyanakkora pecsétet viseljenek életük végéig, a belevésett felirattal: Havi másfél millióért lettem prosti Orbán kuplerájában.

:O)))

HÜLYE VAGY!

Hülye vagy, mondta a feledékeny Navracsics Tibor a választónak, aki erre megrázta a fejét.

Azt hitte, nem jól hall, holott a hallásával nincs semmi baj.
Azt eddig is tudta, hogy a politika idiótának nézi, csak eddig még ahhoz nem szokott hozzá, hogy ezt ilyen nyeglén a pofájába is vágják.

Hát majd most megszokja, hiszen messze még a választás, amikorra kiderül, hogy a választó mecsoda rátermett és okos magyarember, aki bizonyára nem lesz olyan ostoba, hogy másra szavazzon, mint népünk lánglelkű Vezérére és annak pártjára, népünk élcsapatára, mely csak a zemberekért küzdött, forró szívvel, hideg fejjel, tiszta kézzel, miként Dzerzsinszkij elvtárs mondotta volt.

De addig azért kuss, és te, te egérszürke parlagi választó vedd tudomásul, hogy nem csak senki vagy, hanem ennek minősített válfaja: egy ostoba senki.
Azt mondta Navracsics, hogy nem ért egyet az új Alkotmány a népszavazásra bocsátásával.
Ennek oka, hogy referendummal nem lehet bonyolult jogi szövegekről dönteni.
Szerinte az alkotmány – emberi jogok felsorolásával, a hatalmi ágak viszonyának rendezésével, a nemzeti szimbólumok rendszerével és a közpénzügyi fejezettel – túl összetett ehhez, nem úgy, mint annak idején a vizitdíj.
Hát ez azért így, ebben a formában, ugye, nem teljesen igaz.
Ugyanis a vizitdíj is bonyolult kérdés volt, különösen, ha azt nézzük, hogy tulajdonképpen az egészségügyi reform egy eleméről nyilvánított véleményt a választó, ami aztán meg maga a szakmai bonyodalom maga, és ha ennek pénzügyi kihatásait is nézzük, akkor azért meglehetősen összetett is a probléma.
Viszont a Fidesz leegyszerűsítette ezt a bonyolult kérdést és megkérdezte a választót: akarsz fizetni, ha az orvoshoz mész?
Mire is a választó átszámította a vizitdíjat sörre és azt mondta, hogy nem
Persze továbbra is fizetett, mert azt nem kérdezték meg tőle, hogy adót és paraszolvenciát fizetni akarsz e, - nem fért rá a lapra, meg aztán ez a paraszolvencia szó is, ugye - ezt még aláírni se tudná Schmitt Pál, nem, hogy leírni…
Namármost a hatalmi ágak viszonya ezidáig rendezett volt, éppen most rúgták szét a jogállammal együtt, az egyébként jogász Navracsics hathatós részvételével, mint kakas a ganét.
Az ökör választó meg úgysem érti, hogy mi a baj azzal, ha Viktor az Alcsuti Nagy Tölgyfa alatt tart majd törvénynapot, ahol az elítéltet mindjárt helyben fel is négyelik, és az ellen sincs kifogása, hogy a procedúrán részt vegyen Gyurcsány is, egy vasketrecbe zárva, ruhátlanul.
És ezek a nemzeti szimbólumok is, - hát ez aztán igazán bonyolult kérdés, tartsa e két oldalról két angyal a címert, egyik ugye legyen Anikó asszony, de ki legyen a másik?
A buta választó persze a vizitdíjas népszavazás három kérdésére is tudott válaszolni, mert a kérdések közérthetőek voltak.
Lenne nekem is javaslatom az Alkotmánnyal kapcsolatos népszavazás kérdéseire, amire talán még a sárbuta, murugya választó is tud behúzni egy X-et:

1. Egyetért ön azzal, hogy a képviselők alkotmányozás helyett az ország valóságos gondjaival foglalkozzanak?
2. Egyetért ön azzal, hogy új alkotmány helyett minden héten libacombot adjanak a népnek?
3. Szereted, ha ostobának néznek?


Bízni kell az emberekben, de ha mégis olyanok, mint amilyennek Navracsics lefestette őket és kell nekik az új Alkotmány, akkor sincs baj – a neve már meg is van, - ez lesz a magyar Bamba Charta…


:O)))

HATALOM...

A hatályos Alkotmány 2. § (3) bekezdése így szól:

"Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására.

Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."

Nézzük meg hát, hogy hogyan is működik a jogállam?

A jogállami működés kikezdhetetlen alapelve a hatalmi ágak szétválasztása.

Ez azt jelenti, hogy a törvényhozói, a végreható és a bírói hatalom önállóan működik, ez az újabb definíciók szerint kiegészül egy ellenőrző hatalmi ággal, mely az állam pénzügyeit ellenőrző szervezetekkel, az ombudsmanokkal, a független jegybankkal, a Költségvetési Tanáccsal stb. őrködik az állam szabályszerű működésén, a független média pedig a nyilvánosság kontrollját biztosítja az állam felett.

Speciális hatalomellenőrzési feladatot kellene, hogy ellásson a Köztársaság Elnöke is.
Ezek a hatalmi ágak egymást kölcsönösen ellenőrzik és korlátozzák, hogy ne legyen egyik hatalmi ágnak, egyetlen politikai erőnek se módja úgy átalakítani az államot, hogy a politikai verseny megszűnjön.
Sajnos, a magyar szabályozás olyan helyzetet teremtett, hogy a törvényhozásban kétharmados többséghez jutott párt elméletileg minden kontroll nélkül azt csinál az állammal, amit akar, - jelenleg ha akarja, akkor akár kötelezővé teheti az uralkodó képe előtti kalaplevételt is, meghajlással egybekötve.
A parlamenti összetételt a választásokon győztes pártkoalíció úgy alakította ki, hogy képviselőjelöltjei kiválasztásáról egyszemélyben a párt elnöke döntött, aki magához rendelte a jelölteket vidéki birtokára és ott vizsgáztatgatta őket, hogy szervilizmusuk foka, nyelvük hossza megfelel-e a követelményeknek, IQ-juk pedig még véletlen se haladja meg a cipőméretüket.
Az ominózus pártszövetség képviselői megválasztásának egyértelmű előfeltétele volt hűségük kinyilvánítása a pártszövetség vezetőjéhez.
Így aztán a törvényhozásban olyan törvények születnek, melyek megfelelnek a pártvezér ízlésének, a tetejébe mégcsak nem is a frakció kezdeményezi a törvényeket, hanem a közvetlen környezet prominensei, akik egyértelműen a párt első emberétől függnek, - ő emeli fel vagy ejti el őket, tetszése szerint, senkitől és semmitől sem korlátozva.
Megállapíthatjuk, hogy a törvényhozás jelenleg a pártvezér kizárólagos befolyása alatt áll, tagjainak előválogatása pedig biztosítja, hogy a frakció zökkenőmentes szavazógépezetként működjön.
A végrehajtó hatalom is a pártvezér egyszemélyi irányítása alatt áll, a miniszterek és minisztériumaik az országos főhatóságok, az államigazgatás különféle szintjei piramisszerűen épülnek fel, a közigazgatás rendszere pedig biztosíték arra, hogy minden hatalom egyetlen kézbe, - a miniszterelnök pártvezér kezébe fusson össze, ehhez természetesen a valódi döntési jogköröket el kellett vonni az Önkormányzatoktól és a megyei helytartók kezébe tenni...

A Köztársasági Elnök a vezér bohóca, - ezt akár axiómának is tekinthetjük..

Az Alkotmánybíróság elleni támadással és hatáskörük szűkítésével, az alkotmánybírók személyi összetételének megváltoztatásával olyan helyzet jött létre, mely e testületben is biztosítani fogja az egyszemélyi akarat érvényre juttatását, már amennyiben előtte nem jelentéktelenedik a testület gittegyletté.

Ha mégsem, majd a tervezett új Alkotmány rendezi a kérdést, - valószínűleg azt kell majd eldönteni az új személyekből álló és új szellemiséggel átitatott testületnek, hogy a törvények megfelelően szolgálják-e a pártvezér akaratát.
Jelenleg még vannak eszközei a testületnek a folyamat megakasztására, de ha így folytatódik, akkor nem kis részt az ő hibájukból már nem lesz mód a demokratikus jogállam megvédésére.
Mindenesetre a baloldalisággal nemigen vádolható Kilényi Géza volt alkotmánybíró már kifejtette, hogy az új Alkotmány preambulumából bátran ki lehet hagyni annak meghatározását, hogy Magyarország – jogállam…
Az ellenőrző testületekben is a pártvezér emberei ülnek, kezdve a Számvevőszéken és befejezve a Nemzeti Bank felügyelőbizottságán, - ez utóbbi ellen nem is lehetne kifogás, ha nem támadnák vadul a független jegybank elnökét és nem próbálnák meg kikényszeríteni idő előtti lemondását.
A pártvezér totális ellenőrzése alá vonta a közmédiát és csak idő kérdése, hogy mikor vonja befolyása alá a jelentősebb kereskedelmi médiumokat is.
Most van soron a Legfőbb Ügyész posztjának elfoglalása, - és azt már láttuk, hogy ez milyen fontos poszt az igazságszolgáltatás és a közélet irányítása szempontjából – egy Orbán-katona ebben a beosztásban pillanatok alatt be tud sározni bárkit és hófehér galambbá tudja változtatni a bostoni kéjgázdemizsonos gyilkost is.
Még egy dolog van itt hátra, - annak vizsgálata, hogy az a párt, mely megnyerte a választásokat, párt e egyáltalán?
Ami azt illeti, én nem tartom pártnak azt a szervezetet, amelyik nem rendelkezik működő testületekkel, demokratikusan választott vezetőkkel, elfogadott programmal, világképpel, merthogy azért egy jelszógyűjteményt már hadd ne tekintsük programnak.
És hadd ne tekintsük demokratikus pártnak azt, ahol a központ írja elő e kötelezően követendő magatartást és ahol a legkisebb engedetlenkedés is a helyi szervezet azonnali feloszlatását idézi elő.
A jelenlegi szervezet leginkább a Cosa Nostra szervezeti felépítésére emlékeztet, - van a consiglieri, akinek jelen esetben dús bajsza van, aztán vannak a caporegimék, akik felelnek a szakterületükért, alattuk pedig ott sorakoznak a katonák, akikről a család feje, a Don gondoskodik, ha megfelelőnek találja a szolgálataikat.
A maffiára pedig az a jellemző, hogy befurakodik az állam minden szervezetébe, összefonódik a pénzvilággal, megkaparintja a gazdaság kulcspozícióit, kezében tartja a szerencsejáték-ipart, a pálinkafőzést, az olaj és szeszcsempészetet, - mindent.
Ha nem erős az állam, akkor mindent felfal, mint a rák és szétrohasztja a társadalmat.
Sokan azt mondják, hogy a politikus mind egyforma, - egyik sem különb a Deákné vásznánál.
Én ezzel nem értek egyet, Deákné iránti minden tiszteletem dacára sem.
Van politikus, aki demokrata és minden évszázadban akad egy-kettő, aki a hatalom kizárólagos birtoklására tör, mert képtelen elfogadni a demokratikus jogállam által biztosított kereteket, - őt ne korlátozza senki és semmi, és ha majd lesz ideje az anyagi javak szorgos gyűjtögetése közben, akkor majd megmondja a frankót.
Mindenről, merthogy mindenhez ért és megfellebbezhetetlenül, merthogy csak az az igaz, amit ő nyilvánít igaznak.
Ezt az embert meg kellene állítani, ez az ember rettenetes károkat okoz az országnak.
Az Alkotmánybírósághoz kellene fordulni, hogy állapítsa meg, hogy ez az ember nem cselekszik alkotmányosan, a hatalom kizárólagos birtoklására tör, ehhez kulisszának használja fel az állam intézményeit.
Vajon lesz-e elég polgári kurázsi akár egy alkotmányjogászban is, hogy ezt a kérdést feltegye?


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/hatalom